A Hála festő, Lakatos Norbert

A Nézőpontváltó Egyesület alapítótagjaiként úgy döntöttünk, hogy Lakatos Norbert Hála festő mögé állunk azért, hogy elméleti tudásunkkal, kapcsolati tőkénkkel és szervezőkészségünkkel támogatni tudjuk az ő kórházak felé történő munkafelajánlásainak szponzorkeresését.

Hogy a két keze munkája nyomán szépülhessenek azok a kórházi szobák, ahol gyermekek és felnőttek remélik, várják a gyógyulásukat. A szebb, komfortosabb környezet jótékonyan hat a lélekre, ami felgyorsítja a test épülését.

Hát, ezért segít ő. És hálából.

Mi az ő története?

Tavaly a kislányom egy lassú lefolyású betegség miatt bent volt a kistarcsai Flór Ferenc kórházban pár napot.

Az orvosok nagyon lelkiismeretesen bántak vele és az anyukájával. Mind tudjuk, hogy mennyit tanultak, mire doktorrá váltak, de milyen sok nehézséggel küzdenek: túl vannak terhelve, ráadásul a megfelelő eszközökkel sincsenek ellátva.

A fizetésük pedig! Botrányosan kevés!

És amilyen állapotok között kell dolgozniuk, na az kiakasztó! Gondoltam, értékelem az erőfeszítésüket és valahogy meghálálom.

Én festőként keresem a kenyerem…, nem is volt kérdés, mibenvaló lesz a hálám: a szakmai tudásomat adom nekik ingyen és bérmentve, hogy igényes környezetben gyógyíthassanak. 

Felajánlottam tehát a főorvos úrnak a munkámat, és biztos voltam benne, hogy a saját szobáját fogja kifestetni.

Hát, nem! A nővérszobát mondta egyből, hogy azt fessem ki, mert nagyon lehangoló, pedig ő azt szeretné, ha a nővérei jókedvűen tudnának ott kávézni, pihenni pár percet, hogy aztán újult erővel tudjanak tovább dolgozni. 

Ez annyira meghatott, hogy akkor találtam ki, nem hagyom abba, amíg bírok segítsgéet nyújtok a kórházaknak. 

Szükségük van a segítségre, hogy ne veszítsék el a hitüket a hivatásukban!" 

 

És mire van szüksége Norbinak ahhoz, hogy dolgozni tudjon?

Elsősorban festékre és ecsetre, ezen kívül egyéb, a felújításhoz, festéshez-mázoláshoz szükséges alapanyagokra.

 

Norbival a Semmelweis Egyetemen, a Generáció A Jövőért meet-up-ján találkoztunk, ahol fiatal orvostanhallgatók és rezidensek csoportjai hívtak meg kórházakal, orvosokkal együttműködő civil szervezeteket, és a kórházakat segítő egyéneket.

Mint például Lakatos Norbertet.

Sokat olvashattunk róla, amikor tavaly felkapta a média, de mint megtudtuk tőle, az újdonsághullám elült, és azóta kalapoznia kell szponzorokért, hogy tovább festhesse, újíthassa fel a lerobbant kórházi osztályokat.

Nagy öröm és megtiszteltetés egyesületünknek, hogy segíthetünk neki.

Kérünk mindenkit, aki festékboltokkal, barkácsáruházakkal bármilyen kapcsolatban áll, hogy hirdetési felületért cserébe, szponzorálják festékkel, ecsettel Norbit, a Hála festőjét, mert azzal egy remek célt támogatnak.

Mi, a Nézőpontváltó Egyesület honlapján és két FB oldalán kiemelt helyen adunk hírt minden szponzor-támogatóról!

 

A munkatársaim nevében köszönöm,

Sári Edina elnök, programvezető

  

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!