A kielégítő munkavégzés fél testi-lelki egészség!

Tegye fel a kezét, aki sosem érezte a munkahelyén, hogy edddig-eddig-eddig van! Ha van ilyen ember, az szerencsés, de a legtöbbünknek nem adatik meg ez a lehetőség, ezért csak elevickél a munkaerőpiac hullámain, ahelyett, hogy kezébe venné élete hajójának kormányrúdját.

Az alábbi interjú egy korához képest nagyon komolyan és elhivatottan gondolkodó, dolgozó és az önerőből alapított, saját cégében csapatot építő fiatalemberrel készült, aki most bővítené azt, mert...

Kell egy csapat!

 

Életében legalább egyszer, de inkább többször szinte minden ember vásárol, elad vagy cserél lakást, illetve házat, ezért már biztosan találkozott azzal a bosszantó jelenséggel, hogy hosszú időn át nem akar összejönni a kívánt adásvétel, az ingatlanos pedig széttárt karokkal magyarázkodik. Előjön ilyenkor az állami beavatkozás, az infláció, a recesszió, talán még a lakásmaffia és ki tudja még mi, de a lényeg egy, nem pörög a piac, tehát a vevő nem jut lakáshoz, az eladó nyakán marad a ház.

 

Egyáltalán nem kell ennek így lennie” – feleli erre a felvetésre határozottan Kiss László, amikor elmondom neki a több ismerőstől hallott, lehetetlen patthelyzetet.

"Már Minarik Endre is megmondta a Régi idők focijában, hogy „Kell egy csapat!” és ez igaz a sikeres ingatlanértékesítő szemléletére is" – mondja.

A FLATMAX Kft. irodavezetőjével egy forgalmas budai negyed intenzív lüktetésétől egy utcával távolabb, egy csendes utca, exkluzív irodájában beszélgettem. A rendkívüli magabiztosságot sugalló, elegáns öltözetű, határozott fiatalember még csak huszonnégy éves, de már négy és fél éve dolgozik az ingatlanszakmában. Olyan belső értékekkel és elhivatottsággal bír, mint korosztálya tagjai közül kevesen, ezért olyan sikereket ért el, amelyekkel az évtizedek óta a szakmában lévő, „nagy öregek” sem igen dicsekedhetnek. Az általa vezetett csapat tagjaitól elképzelhetetlen a fent vázolt szerencsétlen attitűd, mondja László, mert náluk mindig pörög a piac, még akkor is, amikor a nagyobb irodák félárbocra engedik a zászlajukat és megadják magukat a piac dekonjunkturális változásának. Vajon mi lehet a titka? – erről faggatom.

 

– Hogyan kezdtél az ingatlanszakmában dolgozni? Hogyan találtál rá az azóta szenvedéllyel űzött hivatásodra?

 

– Négy és fél éve egy direktmarketing cégnél dolgoztam, ahol tizennyolc hónap után éreztem, hogy váltanom kéne, de nem tudtam, merre induljak. Egy kollégámmal különösen jóban lettem, sok közös projektünk volt. Amikor elkezdett ingatlanozni, felkerestem, ő felvázolta, milyen lehetőségek vannak ezen a területen, és akkor azt éreztem, igen, ez az, ezzel akarok foglalkozni!

 

– Mi az, ami megragadott téged?

 

– Elsősorban a kötetlen munkaidő és a fejlődési lehetőség. Ezen kívül pedig az, hogy ez a tevékenység komolyabb felkészülést és tudásgyarapítást igényel, mint amit addig csináltam. Alig húszévesen arra gondoltam, hogy ebben több fantázia van hosszú távon, egyben több szakmát tudnék megtanulni.

 

– Melyek ezek?

 

– A befektetés, értékesítés, irodavezetés. Mindhárom terület különböző ismereteket, készséget kíván, amiknek a megtanulásáról, begyakorlásáról úgy éreztem, csak az előnyömre válhat, ezért izgalmas kihívásnak tűnt. Az is maradt mind a mai napig.

 

– Mit jelent a befektetés?

 

– Cégünk ingatlanokat vásárol, amit továbbadunk az ügyfeleinknek.

 

– Ahogy a munkára terelődött a szó, rögtön többes számban kezdtél fogalmazni.

 

– Igen, mert az ingatlanszakma komoly csapatjáték. Nekem az az elsőszámú feladatom,  és kötelességem, hogy vezessem az embereimet, akiket én választok ki. Betanítom őket a cég stratégiájához és koncepciójához méltón, majd a továbbiakban felügyelem a munkájukat. Az ő munkájuk ugyanolyan összetett, mint az enyém, ugyanannyi lelki támogatást igényel, mint szellemi aktivitást.

Az én irodavezetői munkám az adminisztratív tevékenységekre és a terepmunka elvégzésére is kiterjed, ami azt jelenti, hogy ki kell mennünk megnézni az ingatlanokat, tárgyalni az eladóval, vásárlóval. Lényegében nem engedem el a kezüket, hanem mindig ott állok a háttérben, ha segítségre van szükségük. Sokszor még este tizenegykor is beszélek velük, de tudják, hogy felhívhatnak akár éjfélkor is, bármi problémájuk van. Reggel hét-fél nyolctól késő estig a rendelkezésükre állok, ha kérdéseik vannak.

 

– Ez azt jelenti, hogy a munkád egyben a hobbid is?

 

– Hobbinak nem mondanám, mert az a színészet volt, inkább hivatásnak nevezném. A tökéletességre törekszem, a munkám maximális odafigyelést igényel. Mindig azt mondom, egy-egy projektnél sosem nézem mennyi az idő, akár késő estig is belefeledkezem a munkába, és sokszor talál ébren a hajnal. 

 

– Tehát a most trendi kifejezéssel élve a flow repít?

 

– Ha ez jelenti azt, hogy szenvedélyesen szeretem és élvezem, amit csinálok, akkor igen.

 

– Melyek azok a készségek a mindennapi munkádban, amiket a színészetből át tudtál emelni, hogy ezen a területen is sikeres légy?

 

– Elsőként a kiváló kommunikációs készséget említem és a jó beszédkészséget, amiket a négy éves színészképzés során sajátítottam el.

 

– Tervben van, hogy valamikor majd visszatérsz a színpadra?

 

– Nem mondom azt, hogy vége a színészkarrieremnek, de most nem fér bele az időmbe, mert más fázisban tart az életem.

 

– Nagyon sok fiatal álma, hogy saját cége, irodája legyen, de keveseknek sikerül megvalósítani. Te hogyan fogtál bele?

 

– Mindig is vágytam arra, hogy legyen egy saját csapatom, de először két éve fogalmazódott meg benne az, hogy szeretnék egy saját irodát, amelyben irodavezető akarok lenni. Akkor jutottam el tudásban, tapasztalatban arra a szintre, hogy nemcsak éreztem, hanem bizonyos voltam abban, hogy sikeresen tudom majd működtetni a saját vállalkozásomat. Azt is tudtam, hogy a munkatársaim képzésének záloga az addig bennem felhalmozott, különböző irányú és szintű információ, tudásanyag. Tehát, hogy alkalmas vagyok arra, hogy azokat átadva vezessem őket. Azt szoktam mondani, hogy ha a kollégáim csak a felét tanulják meg annak, amit én tudok, már remekül elboldogulnak ebben a szakmában, és sikerre lesznek ítélve.

 

– Milyen ismeretek ezek?

 

– Elsősorban jogi- és építészeti, ezen kívül értékesítési, fényképészeti és adminisztrációs ismeretek, amelyeket nem különállóan, hanem komplexen kell kezelni. Hiába van valakinek kiváló kommunikációs készsége, ha nincs affinitása az adminisztrációhoz, a szárazabb jogi tennivalókhoz, akkor sosem lesz jó ingatlanszakember, tehát nem lesz sikeres, ezért gyorsan lemorzsolódik, vagy kiveti magából a szakma. Kilenc fővel indítottam az irodát, de a kezdőcsapatból már senki nincsen itt. Egy dolog miatt. Ha fel akarunk építeni valamit, az előzőt szét kell rombolni. A jelenlegi hét munkatársam mindegyike újonnan jött kolléga. A célom tizenkét elkötelezett értékesítő. Amint odáig eljutok, indítom a következő irodát. Nem az a célom, hogy minél több ingatlanértékesítő irodánk legyen, hanem hogy az összes irodánkban szakképzett, hozzáértő és elkötelezett kollégák dolgozzanak. A nagy irodák és köztünk az a különbség, hogy a mi rendszerünkben a tudás átadása, megszerzése és bővítése a legfontosabb, nem pedig a minél több ember toborzása, majd azonnali mélyvízbe dobása szinte nulla tudással-ismerettel, a minél magasabb értékesítési mutatók elérése érdekében. Mi az előbb felsorolt területeken alapos ismeretekre oktatjuk a hozzánk jelentkezőket, nem pedig sok, ámde felszínes információt adunk át, hogy azzal boldoguljanak, ahogy tudnak.  

 

– Mondanál erre egy példát?

 

– Igen. Dolgozott nálunk egy nagy, ismert ingatlanértékesítési irodából jött lány, aki a negyedik napjának végén azt mondta, nálam négy nap alatt többet tanult, mint ott nyolc hónap alatt. Mi az embert is megpróbáljuk építeni, mégpedig nemcsak szakmailag, hanem mentális, szellemi és érzelmi intelligenciát is átadunk a képzése során. Ettől lesz sikeres és elégedett, és ettől tud majd teljes körű szakmai tudással érvényesülni ezen a pályán. De többet mondok! Nemcsak ezen a pályán, hanem az életben is könnyebben boldogulhat, mert életvezetése is pozitívabbá válik ezektől az ismeretektől.

 

– Milyen tulajdonsággal, attitűddel, esetleg szakértelemmel kell rendelkeznie annak, aki veletek akar dolgozni hosszú távon?

 

– A jelentkezők papírjait nem szoktam nézni, bár azt azért érdemes tudni, hogy a tevékenység gyakorlásához egy OKJ-s tanfolyamot mindenkinek el kell végeznie, de nálam a hozzáállás az elsőrendű. A legfontosabb, hogy a leendő munkatársunknak legyen akarata. Legyenek céljai. Legyen kitartása. Akarjon dolgozni és küzdeni a céljaiért. Általános tendencia, hogy a kortársaim nulla tudással nagy pénzeket akarnak, de azonnal. Tudomásul kell venni, hogy ez így nem működik, esetleg csak a filmeken vagy a mesében. A való élet azonban teljesen más hozzáállást követel meg attól, aki a siker attribútumait birtokolni akarja. Hogy mik ezek? Egy szuper autó, egy elegáns lakás, márkás ruhák, mesés utazások. De mindez a kemény munka gyümölcse, a többi csak álmodozás. Az ingatlanértékesítés egy szakma, amit meg kell tanulni.  Nézzünk meg egy orvost vagy egy ügyvédet! Mennyit kell ahhoz tanulnia, hogy végezhesse a munkáját, ráadásul jól végezze azt! Az egy óriási tévhit, hogy az ingatlanosoknak nem kell tudás, mert ha jó a beszélőkéjük, akkor anélkül is milliókat kereshetnek.

Ez a szakma is folyamatos tanulást, önképzést igényel. Én minden reggel és este olvasok, szinte kizárólag szakirodalmat, ami önfejlesztő és üzleti könyveket takar. Enélkül nem lehet fejlődni, előrébb jutni. A jelentkezőknél három dolgot szoktam figyelni. Elég célratörő-e, kitartó-e, van-e akaratereje. A többi tanulható. Ha viszont nincs célja és látszik, hogy nem akar dolgozni, mert folyamatosan nógatni kellene, akkor nem veszem fel. Nekem nem az a dolgom, hogyha nincs meg a kellő motivációja, akkor azt megadjam neki, hiszen én nem motivációs tréner vagyok, hanem egy ingatlanértékesítő szakember, aki sikeressé teheti őt, ha az alapvető ambíciója megvan. Én új információkat adok át nekik, amelyek a képességeiket javítják, ezáltal a teljesítményük is szárnyalni fog.

Csak olyan embert tudok motiválni, akinek eredendően vannak céljai. Természetesen tartunk motivációs tréningeket az irodában a képzésen belül, de az már nem az alapkiképzéshez tartozik, hanem a felsőbb osztályba lépett kollégáknak jár, például kiégés ellen. Én a jelenlétemmel, a munkám minőségével és az abból fakadó előnyök láttatásával késztetem a kollégáimat újra és újra jó és még jobb munkavégzésre. Ha jól választom ki őket, ideális esetben a saját fejlődésük fogja őket motiválni, de belső hajtóerő nélkül semmilyen pályán nem lehet boldogulni, nemcsak az ingatlanpiacon.

 

– Említetted, hogy a felvételi beszélgetés során kiderül, sokan összekevernek két dolgot. Mi a különbség a vágyak és a célok között?

 

– A vágynak nincsen határideje, az akár időtlen is lehet. Minden nagy teljesítmény kiindulópontja az égető vágy. Nekem például az egy nagy vágyam volt, hogy legyen egy saját irodám, de ki kellett várnom, amíg ehhez teljesíteni tudtam a feltételeket. Akkor tanultam meg, hogy a cél nem akkor tölt el elégedettséggel, nem akkor leszek boldog, amikor végeztem és elértem, amit akartam, hanem az odafelé vezető úton. A vágy vezethet a kitűzött célhoz, ha van mellette kitartás, akarat és küzdeni tudás. És sok-sok tanulás.

 

– Hogyan kezdődik az újoncok betanítása?

 

– Van egy harminc napos próbaidő, ami egy betanítási, ismerkedési szakasz. Ezalatt megnézzük, mit tud és hova fejleszthető, emellett hogyan tud beilleszkedni a már kialakult csapatunkba a jelentkező. Mert az is nagyon fontos, hogy leendő munkatársunk csapattaggá váljon, hiszen itt senki sem magányos farkasként dolgozik, hanem egymásra vagyunk utalva, már ami a tudásbázis megosztását illeti. A harminc napra kitűzünk egy célt, ami ha teljesül, teljes jogú csapattag lehet.

 

– Miben más a te irodád munkaközössége, mint a hasonlóan ingatlanértékesítéssel foglalkozó cégeké?

 

– Én nemcsak az elméleti és gyakorlati ismereteket adom át a betanulási időszak alatt, hanem az újonc megtanulhatja, hogy rám mindig számíthat a munkája során. Lelkileg is. Ebbe beletartozik a magánélete is, hiszen ha az nincsen rendben, akkor csak félemberként tud teljesíteni a munkájában, az pedig sem neki, sem a munkamenetnek, sem a csapat többi tagjának sem jó. És hogy ez rajtunk kívül kinek jó? Természetesen az ügyfeleinknek, hiszen náluk térül meg az, ha kiegyensúlyozott háttérrel, harmonikus személyiséggel, kizárólag a munkájára figyelő kolléga segíti őket az ingatlaneladásban, vásárlásban, cserében.

Attól vagyunk mások, mint a többi hálózat, hogy mi valódi, a gyakorlatban praktikusan használható tudást adunk át a kollégáinknak. A másik, hogy nálunk a vállalás, az ígéret nem csak szép szólam, hanem betartandó követelmény az egymásnak szóló tiszteletadással együtt. Ebben én járok elől jó példával, amit a csapat követ, mert látja, hogy ettől is működik a rendszer.

Velem ellentétben nagyon sok fiatal nem tartja fontosnak az előzőeket, mert az instant kor, amelyben élünk, rövidtávon megengedi ezt a lazaságot. Hosszú távon viszont nem térül meg, csakis a kemény munka, a tanulás, a szorgalom, a cél akarása és a siker vágya vezet elégedettséghez és továbblépési lehetőséghez. Ez a befektetés az, ami a mi munkánkban és általában az életben is megtérül. A végső motiváció az, hogy a legjobbakból, ha terjeszkedünk, irodavezető válhat, és saját csapata lehet. Ez az igazi, végső célja annak, aki nálunk dolgozik, és velünk építi a karrierjét, tervezi életét. Mi sokat kérünk, cserébe viszont sokat is kínálunk. Teljesítmény után valódi, szemmel jól látható bónuszokat adunk, amiért megéri küzdeni.

 

– Tapasztalatod szerint mitől működik jól egy csapat? Mi az, ami erős összetartozás érzéssel bír?

 

– Nekünk ez a második otthonunk, szinte egy család vagyunk, annyi időt töltünk együtt munkával. Mindig arra biztatom az embereimet, hogy legyenek jóban, legyenek barátok! Nekem például nagyon kevés, civil barátom van, aki nem értékesítéssel foglalkozik, hiszen az tölti ki a napjaim kilencven százalékát, tehát automatikusan olyan emberek ismeretségét keresem, akivel erről tudok beszélgetni. Ez természetes, hiszen csak velük tudom megosztani azokat a terveimet, amit mások nem érthetnek meg, mert nekik nem ez a fontos az életükben. Arra is szoktam őket biztatni, hogy olyan emberekkel vegyék körül magukat a fejlődésük érdekében, akikké válni szeretnének, és akitől kaphatnak valami pluszt a találkozásuk során és ezzel egymást is tudják motiválni. A munkában, az együttműködésben a legfontosabb hajtóerő a közösen kitűzött cél, amely felé, ha egy csapat közösen tart, és azt elérik, az egy igazi kohéziós erő és a továbbiakra is olyan erős muníciót ad, amit más semmi. Az egymásra figyelésből áll össze egy koncentráltabb, célratörő erő.

 

– Ezt az interjút olvasva a te személyes példád sokakra hatni fog. Ők is olyan eredményes vezetővé akarnak válni, mint amilyen te vagy. Mit ajánlasz annak, aki kedvet kapott arra, hogy a csapatod tagjaként sikeres karriert építhessen? Milyen tulajdonságokkal, személyiséggel kell rendelkeznie?

 

– Legyen erős személyisége. Tudja, mit akar. Nem az a fontos, hogy honnan jön, hanem hogy hova akar megérkezni. Most mondhatnék kulcskifejezéseket, amikkel teletűzdelik az önéletrajzot, de úgyis csak a gyakorlatban derül ki, kitartó-e, szeret és bír-e dolgozni és hogy a csapatot kölcsönösen gyümölcsözően építi-e a személyiségével. Fontos, hogy hosszú távon gondolkodjon, tehát ne a könnyű pénzszerzési lehetőség lebegjen a szeme előtt. Az itt nincs. Itt kiemelkedő kereseti lehetőség van, de mint már mondtam, azért meg kell tanulni a szakma fortélyait, és keményen meg kell dolgozni érte. Nekem az jelenti a sikert, ha elérem a kitűzött céljaimat. A sikerem másik titka az, hogy kétemberes. Van egy üzlettársam, akivel nagyszerűen kiegészítjük egymást. Ami neki az erőssége, abban ő nyújt többet, ami az enyém, abból én teszek többet a közös kalapba.

 

– Megengeded, hogy átmenjek a kollégáihoz, és név nélkül megkérdezzem őket, hogy érzik itt magukat és miért jó itt dolgozni?

 

– Természetesen igen… És tudod, mit? Legyen ez egy próba! Nem beszélek előtte velük, miért kérdezed. Ez nekem is egy remek visszacsatolás lesz, hogy jól teszem-e a dolgomat és megtudom, hogy mit gondolnak a cégről. No meg legközelebb könnyebb dolgom lesz az interjúnál, mert konkrétan tudni fogom, miben különbözik a többi, hasonló területen tevékenykedő cégtől a Flatmax csapata!

 

„Ritka az olyan cég – és leginkább az olyan vezető – akivel megoszthatsz bármit őszintén, hogy megoldást találj a téged egyébként befolyásoló problémádra, és a munkádra tudj koncentrálni. Örülök, hogy a Flatmax-nél – személyesen Lacinál – nekem maximálisan sikerült.”

 

„Azt csinálom, amit szeretek, abban határtalan fejlődési- és pénzkereseti lehetőséget látok, ezen kívül jó a légkör az irodában.” 

 

„Sokkal jobban szervezik az oktatást, a munkafolyamatot, mint a többi ingatlanos cég, így, ha sokat dolgozom, olyan sikeres lehetek, mint a vezetők!”

„Itt megvan és megtaláltam mindent, ami egy munkában keresek: fejlődési lehetőséget, személyiségfejlesztést, kihívásokat, szabadságérzetet. És jól is keresek!”

 

„Itt profiktól tanulhatom a szakmát, akik felhívják a figyelmemet arra, hogy milyen területen kell jobban fejlődnöm, de azt is elmondják, mit csinálok jól. Ez nem egy átlagos munkahely, ahol az emberek leragadnak egy szinten, itt ha megvan benned az akarat, van esély a fejlődésre, a tanulásra, és végül azt szeretem a legjobban benne, hogy annyit keresek, amennyiért megdolgozom.”

 

„Sokat fejlődik a személyiségem, a tudásom, ezáltal minden nap közelebb jutok a célomhoz. A legjobbaktól tanulhatok szakmailag, emberileg egyaránt. Kihozzák belőlem a maximumot minden feladatnál, ezzel segítenek a jó önismeret megszerzésében, amitől folyamatosan jobban teljesítek, és ezzel könnyebben elérem a célomat.”

 

– Mit szólsz a véleményekhez?

 

– Az, hogy mindenki szinte ugyanazokat az érveket emelte ki, amiket az interjúban elmondtam, az magáért beszél. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, és persze saját magamra is az üzlettársammal együtt, hogy mindezt létrehoztuk, és sikeresen fejlesztjük, menedzseljük, mert ezzel én is közelebb jutok a saját céljaimhoz, amikkel végül megvalósíthatom az álmaimat.

 

– Mik azok?

 

– Az álmaimat csak azokkal osztom meg, akik nálunk dolgoznak! Az irodánkban még négy asztal kiadó, várja a gazdáját!

 

  

 

Sári Edina

Iratkozzon fel hírlevelünkre!