A megszolgált időtlenség - interjú Ábel Anitával

"Már nincs múlt, ami fájhat, és nincs jövő,

itt elmúlik a  félelmek és vágyak múlt és jövő időbeni ragozása."

„Egy épület, mely valaha bölcsőde volt, ma hospice ház. Az élet kezdete és vége. Egy kapu, amelyen ha belépünk, akkor az idő fogalma megváltozik. Nincs múlt, nincs jövő, csak a jelen, az adott pillanat. Egy hely, ahol màr nincsenek emberi játszmák, nincs stressz, az ember önmagára marad. Egy kert, ahol virágok, kövek, padok emlékeztetnek minket az igazi értêkre, az életünkre. Én ma legyőztem saját félelmemet és beléptem a ház ajtaján. És abban a pillanatban rádöbbentem, hogy a félelmeink mögött sokszor csak mi magunk vagyunk. Abban az értékes pillanatban, ott akkor már csak két érzés kavargott bennem: TISZTELET és SZERETET.
És újra bebizonyosodott, hogy amikor mi támogatunk, vagy segítünk a saját erőnkkel egy ügyet, akkor sokszor mi magunk sokkal többet kapunk vissza. Ennek a pillanatnak számomra felbecsülhetetlen értéke van.
Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni! Higgy a csodában, mert teli van vele az élet! De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény a szeretet, a holnap álmai!” – tette ki ezt a torokszorítóan inspiráló posztot Ábel Anita színész-énekesnő, műsorvezető június végén a FB oldalára.

 

Kíváncsi lettem, vajon milyen apropóból látogatott el oda a művésznő, ahova egészséges ember a saját, szabad elhatározásából soha vagy csak igen ritkán teszi be a lábát.

 

  • Hogyan kerültél az óbudai hospice házba?
  • Az egész történetnek az előzménye az, hogy 2013. decemberében megalakult a Nárcisz Asztaltársaság, amelyben hét exkluzív étterem fogott össze, hogy heti egy menü árával támogassa a Magyar Hospice Alapítványt. A nárciszvirág, amely az egész világon a végstádiumos rákbetegekkel foglalkozó intézmények szimbóluma - kinyílt: az adományokból az Óbudán lévő Kenyeres utcai Hospice Házban egy betegszoba egész éves fenntartását tudják fedezni. Ebben a betegszobában évente megközelítőleg harminc beteget és a családját tudják segíteni az utolsó útra indulás előtti napokban, hetekben. A Hospice Ház munkatársai - akik még erre is figyelnek -, a Nárcisz Asztaltársaságnak és a legnagyobb adományozóiknak (cégeknek, magánembereknek) köszönetképpen szervezett egy grillpartit, amely - mivel az elmúlt időben volt kapcsolódásom velük -, háziasszonyi teendőinek ellátására Kovács Anita programigazgató felkért. A kérésre természetesen örömmel mondtam igent.
  • Milyen személyes kapcsolódásod volt az intézményhez?
  • A tavalyi évben két egymást követő eset is előfordult a közvetlen környezetemben, az egyik a nagynéném volt, aki igen közel állt hozzám, őt végigkísértem a mellrák betegségen, emellett - aki ugyan nem került be a hospice ellátásba - pedig az anyósom lett daganatos beteg, aki már nagyon későn került orvos kézre, ezért a hospice szakemberei már „csak” szellemi és lelki segítséget tudtak adni neki, mert apósom akkor már nem szerette volna elengedni, ezért őt otthon ápolta a család, de sok tanácsot kértem és kaptam az ott dolgozóktól.
  • Milyen volt a rendezvény, aminek a háziasszonya voltál?
  • Bensőséges hangulatú, s az a kettőség is sajátságos volt, ami abban nyilvánult meg, hogy a kertben volt a rendezvény, a házban pedig a végstádiumos rákbetegek az utolsó pillanataikat élték, lehet, hogy épp az utolsó lélegzetvétel hagyta el az ajkukat, miközben tőlük pár méterre volt a kerti parti a maga vígságával, életörömével. De mivel az ott dolgozók természetesen kezelik ezeket a helyzeteket - hiszen nekik mindennapos kapcsolatuk van a halállal, munkájuk az élet-halál közti feladatmegosztás -, ezért nem volt kínos ellentét a kint és bent között, fennakadás nélkül zajlott az élet örök körforgása. Kint – visszafogottan ugyan -, de pezseg az élet, bent pedig a lehető legoptimálisabb emberi körülményeket biztosítják a betegnek és családjának az utolsó percek eltöltéséhez, hogy csak egymásra kelljen figyelniük. Hiszem, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan megyünk el a világból, hogyan mondunk búcsút szeretteinknek és a földi létnek. A vendégek mindegyike jól kezelte ezt a kettőséget, csak eleinte látszott és tükröződött az arcokon a megilletődöttség, de a vendéglátók igyekeztek gondoskodni az adományozók lelki és – tegyük hozzá – fizikai jól létéről. Köbevezettek minket a házban, nagyon szépen megcsinálták, felújították, az alkalomhoz illő hellyé tették, a ravatalozó is méltóságteljes, de azért emberközeli is, úgy érzem, hogy így szép és méltó ez a küldetés.
  • Tervezed, hogy a továbbiakban is segíted őket?
  • Mivel a nagynéném és anyósom által kapcsolatba kerültem a betegséggel és a hospice ellátással, megismertem az ott dolgozókat, aki a szívüket-lelküket teszik ebbe a munkába, ezért azt gondolom, hogy kötelességem viszonozni a segítséget, ha hívnak. Ez a betegség már csaknem minden családban jelen van, senki sem tarthatja távol magától ezt a kérdést, nem dughatja a fejét a homokba. Ez nem az az ügy, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is! Azt a témát sem lehet megkerülni, hogy hogyan élünk, de azt sem, hogyan távozunk ebből a világból. A hospice ellátás, gondozás ehhez ad kapaszkodókat. A szükség életre hívta a gyermekek hospice ellátását is (Tábitha-ház, Dóri-ház), ezért megbeszéltem az ősszel iskolába kerülő kislányommal, Lucával, hogy a régi, de jó állapotú játékait, könyveit elajándékozzuk nekik, hiszen a gyerekeknek játszani kell az összes kínkeserv ellenére is az utolsó percig, hogy ne csak a rossz maradjon meg a kis fejükben, lelkükben.
  • Mit gondolsz a daganatos betegségek kialakulásáról?
  • Az a véleményem, hogy a rákbetegség kicsit pszichoszomatikus betegségfajta is. Elég sok mindent közelítek meg spirituális oldalról is, tehát például tudom, milyen volt a nagynéném élete, amelyből szinte adódott, egyenes következménye volt, hogy mellrákban betegedett meg. Azt is pontosan tudom, hogyan élt az anyósom, ezért szerintem alapvetően az ő rákbetegsége is abból az életmódból, gondolatiságból fakadhatott. Hiszek abban, hogy - főként a daganatos betegségeknél - kiindulópont lehet a lelki tényezők milyensége. Természetesen tudom, hogy bizonyos rákbetegségek kockázatát lehet csökkenteni odafigyeléssel, nikotinmentességgel, teljes értékű táplálkozással, aktív testmozgással, és a legfontosabbal: rendszeresen el kell járni a különböző, ingyenes, egészségügyi szűrővizsgálatokra. Fontosnak tartom, hogy ne csak testileg, fizikálisan legyen prevenció az életünkben, hanem a pszichénket is ugyanúgy ápoljuk, gondozzuk, ismerjük fel időben, ha valami lelki problémánk van és tegyünk ellene. De hogy ellenpéldát is mondjak: most temettük el januárban egy nagyon kedves, velem egyidős kolléganőmet, aki soha nem dohányzott, amennyire lehet, egészségesen is élt, és mégis rákbetegségben hunyt el. Akkor arra gondoltam, hogy tehetünk bármit, kinek mit ad a sors, az lesz, de azért meg kell próbálni befolyásolni azt, hiszen semmiből nem tart félévente, évente egyszer elmenni, és rászánni egy kis időt ezekre az alapszűrésekre, és megnyugodni az egészségünk felől. Mindenkinek javaslom, hogy éljen az ingyenes szűrési lehetőségekkel!
  • Te magad mit teszel az egészséged megőrzéséért, a betegségek megelőzéséért? Milyen szűrésekre jársz rendszeresen?
  • Nagyon fontos a méhnyak rákszűrés, amely nem kellemetlenebb, mint a férfiak prosztatarák szűrése, illetve - mivel most már 40 éves vagyok, ezért - idén már elmentem mammográfiára is. A tüdőszűrésre is érdemes eljárni, akár dohányzik valaki, akár nem. A párom is jár szűrésekre, hiszen egyáltalán nem mindegy, milyen életminőségben élünk, emellett ezzel még példát is mutatunk a kislányunknak, ami szintén lényeges egy kisgyermek nevelésében. És az is fontos a saját szempontomból, mégpedig a legeslegfontosabb, hogy itt van nekem Luca, és szeretném megérni, hogy boldog felnőtt legyen. Márpedig ahhoz előbb boldog gyereknek kell lennie, ahhoz pedig az kell, hogy egy testileg-lelkileg-szellemileg egészséges, kiegyensúlyozott szülőpár vegye őt körül, nevelő gondoskodással.
  • Hogyan terelgeted Lucát az egészséges életmódról való gondolkodás felé?
  • Már tudja az alapdolgokat, úgymint egészséges étkezés, fogmosás, sok beszélgetés, mozgás, meg ő nagyon szenzitív is erre, hiszen tavaly végigélte a szeretett nagymama betegségét, halálát is, látogatta őt, tisztában is volt vele a saját korának megfelelő szinten, hogy beteg. Ráadásul tavaly a kutyánk is daganatos betegségben halt meg, aki velünk tizennégy évig, vele, ugye, hat évig élt, tehát a halál fogalmával korán megismerkedett. Sokat beszélgetünk vele, arról is tud, hogy vannak gyerekek is, akik megbetegszenek, néha meg is halnak, de azt is tudja, hogy nem minden betegség végződik így, ezért kell betartani, amit a doktor bácsi mond. Most nyáron, amikor nagyon meleg van, rám szól, anya, vigyázz, sokat kell ám inni a melegben! A higiéniára is nagyon figyel, nem blicceli el a fogmosást, kézmosást, de végső soron, hiszem és vallom, hogy amit egy kisgyerek a szüleitől lát, ő maga is azt teszi, és olyanná is válik majd.

 

A szeretet és tisztelet házában szabad emberek vannak. Nem köti őket gúzsba az idő, a tér.

Aki megszabadul a múlt árnyaitól és a jövőbe vetített félelmeitől, az hirtelen szabaddá válik. A múlt persze nyomot hagy bennük, agyuk, személyiségük, szokásaik lenyomatként őrzik a velük történteket. De nekik nincs dolguk a már nem létező eseményekkel, csak a jelenben is bennük élő hatással. A múlt nem írható át, de a jelen igen. Bármikor dönthetünk úgy, hogy mostantól mások leszünk. Erre tanítanak a Hospice Ház ideiglenes lakói.

 

Sári Edina

Iratkozzon fel hírlevelünkre!