A Semmelweis Egyetem Onkológiai Központját támogatják bevételükkel a Naptárlányok a Magyar Színházból

Interjú a darab rendezőjével, Tallós Ritával

 

A Zalán János igazgató nevével fémjelzett Pesti Magyar Színház már számos esetben bizonyította, hogy társadalmi szerepvállalásával sokat tesz az elesettekért, a kisebbségben, illetve betegségben élőkért, és műsorpolitikájával felhívja a figyelmet egy-egy hátránnyal élő embercsoportra, majd amennyire lehetséges, igyekszik őket az egészségesekkel azonos helyzetbe hozni.

A színházak közül szinte elsőként akadálymentesítették előadásaikat vakok és gyengénlátók számára beavató programmal és audionarrációval, a siketek számára pedig jelnyelvi tolmácsolással elérhetők egyes produkciók.

 

2015 októberében a Chioggiai csetepaté című előadásuk előtt a rákellenes programokra, a szűrések fontosságára hívták fel a figyelmet – amellyel új, színházi egészségfejlesztési fórumot teremtettek a daganatos betegségek elleni küzdelem területén, amelynek hatására megalakult a Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta program, amelynek mind a mai napig stratégiai partnerei. A programnak azóta mintegy hatvan aktív színház a tagja, amelyek évről évre felhívják a figyelmet az egészségmegőrzés és betegségmegelőzés fontosságára.

Ezt a tevékenységet erősíti a Magyar Színházban 2017. szeptember 29-én bemutatandó Naptárlányok című vígjáték is, amelynek rendezője Tallós Rita, színművész-rendező.

 

– Hogyan találtál rá a darabra?

 

– Másfél éve megrendeztem a Royal Orfeumban az Anyád kínja című előadást, amit megnézett Zalán János és akkor kezdődött az a beszélgetésünk, amelynek a végén felkért, hogy rendezzek nála is. Gondoltam egy merészet, és a Naptárlányokat ajánlottam a színház igazgatójának. Olvastam a forgatókönyvet, láttam a filmet Helen Mirrennel és beindult a fantáziám.

Megegyeztünk, és amikor felocsúdtam a meglepetésből, tudtam, hogy innen már nincs visszaút, tehát belevágtam - remek munkatársakkal - a megvalósításba. A nyaram nagy része annak a tervezésével telt, hogyan rakjam össze a darabot.

Tim Firth színművének nyersfordítását Deres Péter dramaturg műfordítássá dolgozta át, azután együtt átnéztük és a fejemben lévő szereposztásra szabtuk.

Az olvasópróba megvolt még júniusban, de csak most, a nyári szünet után, augusztus közepén kezdtünk próbálni. Szerencsére az elkészült díszletben próbálhatunk, így egészen kivételes helyzetben vagyunk, a darab, a szereplők és én. Bizalmat kaptam a színház vezetésétől. Nem okozhatok csalódást...

 

– Miről szól a történet?

 

– A darab igaz történeten alapul, egy angol kisvárosban játszódik. A nőegylet egyik tagjának, Annie-nek (Igó Éva) rákbetegségben meghal a férje, John (Tahi József). Az ő emlékére a kórháznak szeretnének adományozni egy kanapét, mert csak kényelmetlen fotelek állnak a várakozó hozzátartozók rendelkezésére. A kanapé hatszáznegyven fontba kerül, de a nőegyletnek nincsen rá elég pénze. Az egylet egyik tagja, Chris (Hegyi Barbara) gondol egy merészet és elhatározza, hogy az évente kiadott tájképes fotók helyett az idei naptáron ők szerepeljenek, de a minél nagyobb bevétel érdekében meztelenül!

Így lesznek az egyszerű, kisvárosi asszonyokból Naptárlányok. Mivel John emlékének szánják az akciót, képesek túllépni a saját határaikon, ezzel meglepve a környezetüket, sőt saját magukat is.

A nőegyletben főként ötvenpluszos, hatvanas nők vannak, akik eleinte nem is tudják, mi rejlik bennük. Nem mindennapi tettükkel megmutatják, hogyan tud összefogni egy csapat különböző hátterű, érdeklődésű, és eltérő világnézetű nő, hogyan kovácsolódik össze közösségé, és együtt meddig tudnak és hajlandók elmenni közös céljuk elérésében, a jó ügyért.

 

– Hogyan állítottad össze a szereposztást?

 

– Nem tudom, ki hogy van vele, de én, amikor olvasok egy könyvet vagy darabot, ott hátul a tarkómnál egy vetítővásznon forog a film, megelevenedik a sztori és a szereplők. Ebben a történetben először Hegyi Barbarát és Igó Évát láttam. A szereposztásnál arra is figyelnem kellett, hogy a szereplők kompatibilisek legyenek egymással, tehát korban, habitusban, humorban passzoljanak egymáshoz a színésznők.

 Hegyi Barbara és Igó Éva sokszor dolgoztak már együtt, ismerik egymást, és szeretnek együtt játszani, ezért nagyon örültek, hogy ismét közösen állhatnak színpadra. Hozzájuk hívtuk meg a többi színészt. Kivételes helyzetben vagyok, mert a szereplőválasztásban szabad utat kaptam Zalán János igazgatótól.

 

– Szerepet játszik az a rendezésedben, hogy te magad is gyógyult érintett vagy?

 

– Nem tudom. Ezen nem gondolkoztam. Sok mindenben indulok ki a saját életemből, nyilván itt is. Biztosan nem lehet könnyű a színészeknek, például Tahi Józsefnek, aki John-t játssza.

Sokszor annyira elragad a rendezés szenvedélye, hogy nem gondolok a magam egykori küzdelmére, de valahol, tudat alatt biztos benne van a munkámban, de tudatosan nem foglalkozom ezzel. Az is igaz, hogy a darabban a daganatos betegség, illetve John halála nem a fő szál, de a kiváltó ok, ami miatt megszületik a gondolat a jótékony cél elérésére.

Az is lényeges a számomra, hogy megmutassam a nézőknek a karakterek fejlődését. Honnan indulnak érzelmileg, azután jelenetről jelenetre hová és hogyan jutnak el.

Szeretem ezt a darabot, mert ismét nőkkel dolgozhatom. Az Anyád kínja is női darab, ott négy remek színésznőt rendezhettem. Vannak még ehhez hasonló ,,nőügyes" terveim, amiket nagyon szeretnék megvalósítani, de most a Naptárlányokra fókuszálok.

Azt szeretném, ha a nézők velünk együtt felülnének az érzelmi hullámvasútra, amin lehet nevetni és szabad sírni.

 

– Milyen hangulatúak a próbák?

 

–Egymást ismerő és kedvelő színészek dolgoznak együtt, akiknek szó szerint játék a munka.

Nekem rendezőként az a legfontosabb, hogy a színész bármit csinál, jól érezze magát benne. Nincsenek látomásaim, és nem akarok rájuk erőszakolni semmit.  Színészként tudom, hogy ez nem vezetne célhoz.

Abban bízom, hogy a nézők megérzik azt a jó hangulatot, amiben az előadás született, és jól fognak szórakozni.

Nemcsak a próbákon, hanem a naptár és a kampányfotók készítésekor is kiderült, hogy nagyon jól állunk egymásnak-egymáshoz, és biztos vagyok abban, hogy a nézők is megérzik ezt, hatni fog rájuk és szeretnek majd bennünket.

 

– A te elképzelésed valósul meg a jelenetek során, vagy hagyod, hogy a színészek beleszóljanak a rendezésbe?

 

– Egyrészt nem érzem úgy, hogy szigorúan kötnöm kellene magam bizonyos dolgokhoz, amit otthon pragmatikusan kitaláltam a színészeknek. Tehát inkább belőlük építkezem, hiszen a próba nekem is izgalmas társasjáték.

Az viszont elengedhetetlen, hogy a színész érezze, hogy aki ott lent ül a sötétben, drukkol és magyaráz meg kalimpál a kezével, az tudja, mit akar. Tudom, honnan hova akarok eljutni, a kormány az én kezemben van, de soha nem fogom ráerőszakolni a színészre azt a helyzetet, amit ő nem fogad szívesen. 

 

- Kiknek ajánlod a Naptárlányok előadást?

 

Bátran mondhatjuk, hogy ez egy feminista darab, a szó legnemesebb értelmében.

Ez a vígjáték minden nőnek szól húsztól százéves korig. Minden családanyának, asszonynak, vagy egyedülálló nőnek szól az üzenetünk: a legfontosabb, hogy mindig nők maradjanak és legyenek boldogok azért (is), mert nőnek születtek. És természetesen minden férfinak is szól az előadás, aki tiszteli és szereti a női nemet. Remélem, egyre többen vannak...!

A világ huszonöt országában játszott előadás jelképe a napraforgó, és ezzel a virággal a civil összefogáson túl a rákbetegségek elleni küzdelemre is szeretnénk felhívni a figyelmet. A naptárt a színésznőkkel már elkészítettük, így azok, akik eljönnek az előadásra, megvásárolhatják, hazavihetik, és nézegethetik egész 2018-ban, ráadásul úgy, hogy közben egy jó célt is támogatnak vele, mert a színház is segíti az adománygyűjtést a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központja tornatermének és meditációs szobájának berendezéséhez. 

Ezért nem utolsó sorban ez a vígjáték azoknak is szól, akik a saját lehetőségükhöz mérten segíteni szeretnének a rákbetegek gyógyításában.

 

Sári Edina

 

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!