Az én életmódváltásom története 2016. - elismerő oklevélben részesült: Eichinger Éva

Az egész egy hirtelen jött, kellemetlen délutánon kezdődött…


33 évesen, egy szülés és gyes utáni új munkahely-kezdést követően arra lettem figyelmes,
hogy koradélutánra – minden egymást követő nap – puffadok. Korábban sosem éreztem ilyet, és azt tudtam, hogy nem akarok azonnal gyógyszerekhez fordulni, hanem a kiváltó okot szeretném megszűntetni.

Aztán egy jól irányzott vérvizsgálat azonnal kimutatta: laktózintoleráns vagyok és a szervezetem álljt parancsolt a sok-sok elfogyasztott tejterméknek.

Bevallom őszintén, meglepett a dolog, nem számítottam rá, valahogy a sok új változó
tényezőben (új otthon, bölcsi, elszakadás a kislányomtól, új munkahely) kerestem volna az okot.

A szülés után – főként a szoptatás alatt - felszaladt kilóktól nem tudtam (vagy nem
akartam eléggé?) szabadulni, de éreztem, hogy ez most egy jel az életemben, hogy valamin változtatnom kell. Attitűdömből adódóan nem lemondásként éltem meg, sokkal inkább a lehetőséget láttam egy életmódváltásra.

Egyik napról a másikra letettem a tejet, a cukros joghurtokat, a túrós rétest, a
madártejet és társait.

És bizony a tejeskávét is, mert tej nélkül nem tudtam elképzelni.Először ennek elhagyása bizonyult nehéznek, délelőtt 10-kor bambultam magam elé, nem pörgött az agyam, de nem adtam fel, így egy hét után megszűntek az elvonási tünetek.

Előfordult, hogy megkértem egy kollégát, tegye át az asztal másik oldalára a kávéját, hogy ne kísértsen… ☺

 

Azonban nem a kávé jelentette a legnagyobb kihívást! Hanem a saját elhatározásom,
hogy ”nyakom csípem” a lehetőséget, ha meg kell vonnom magamtól a tejtermékeket,
megvonok olyan dolgokat is, amik nem szolgálták a javamat a túlsúlyos időszakban.


Helyettük pedig bevezetek olyanokat, amik egészségesebbek, „előre visznek”.

Így elhagytam a finomított cukrot, helyette édesítőt fogyasztok. Elmaradt a fehérliszt és a belőle készült péksütemény, helyette nyitottam a teljes kiőrlésű és más lisztek felé.

 

Se tej, se liszt, se cukor, se csoki; drasztikus váltás volt, nem állítom, hogy mindig
könnyen megy.

De kerestem és mindenütt megtaláltam az alternatívát, sosem éreztem
megalkuvásnak az életmódváltást. Bizony, nem diétát, mert a laktóz-mentesség miatt ez
életem végéig szól, ehhez nem elég egy könnyen jött – könnyen megy típusú diéta.

De nem az étkezés adja a legnagyobb motivációt, de nem ám!

Hanem a mozgás. Ez jelentette a legnagyobb kihívást, hiszen a család-munka-önmagam háromszögben talán a legkevesebb idő és energia a harmadikra jut. Meg kellett találnom a lehetőséget, amikor – a legkisebb lemondások árán – időt fordítok önmagamra, időt a mozgásra.

Itt kellett leginkább a család és a barátok támogatása! Hajnalban, 6 órakor már az
uszodában teljesítem a távokat, mialatt Apa elkészíti a kislányunkat, hogy hazarohanva őt
bölcsibe vigyem, és munkába indulhassak.

A futást eleinte együtt kezdtük el, de - lévén nincsen nagymama segítő keze a
közelben – folytatni nem sokáig tudtuk. A sors azonban úgy hozta, hogy egy kedves ismerős új lakóhelyén már nem akadt hely egy futópadnak, így az mára már a nappalinkat díszíti.

Lelkileg folyamatos küzdelemben vagyok, hogy kevés időt töltök a kislányommal, így azt a
rendszert találtuk ki, hogy addig Apával játszik vagy mesét néz, amíg én futok. Nyugalommal tölt el, hogy bármikor tudok mozogni és tőle sem kell elbúcsúznom (csak az „Anya, most én is futizhatok?” kérdéseket kell hárítanom ☺)

Jelenleg heti 5 napot edzem, igyekszem legalább két pihenőnapot beiktatni, de nagy
könnyebbség, hogy a futópad mindig itt van kéznél. 83 kg-ról indultam, mostanra elértem a szülés előtti súlyomat (72 kg), de folytatom, a számok (akár súlyban vagy megtett távban) iszonyatosan motiválnak.

S hogy mi motivál tovább?

Az életerő, amit a mozgás ad, ahogy könnyebben megy minden; ahogy felszökkenek egy lépcsőn; a Párom elismerő pillantása; a kolléganővel párhuzamos életmódváltás, ahogy húzzuk egymást előre; a Mozdulj Anyu! (Női különdíjasunk! - szerk. -) facebook csoportja; ahogy áll rajtam egy új ruha… és még hosszan sorolhatnám, de egy a lényeg:

a lehetőséget és a kihívást kell megtalálni, bármit is hoz az élet!

Eichinger Éva

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!