Az én változókorom - az én változásom: Ács Ibolya I. helyezett

Neked is sikerülni fog, ha te is úgy akarod J

 

   Azon az estén a tükör előtt állva, keserű szájízzel suttogtam, csak úgy magamnak:

- Ez nem én vagyok…

        De a tükörképem kajánul visszavigyorgott rám:

        - De igen! Csúnya és öreg vagy. Nézd ezeket a fekete karikákat a szemed körül, a ráncokat, amelyek mély barázdákat véstek az arcodra. A bőröd megereszkedett, a hajad hullik és fénytelen. Hol van már az a csintalan mosoly, amely ott bujkált a szájad szegletében? Eltűnt. Klimaxos banya lettél. És ez az állapot minden nap fokozódni fog. Nincs pardon, barátom!

        - Nem, nem engedem! – sikoltottam fel, és már nem is emlékszem, hogy mérgemben, vagy inkább félelmemben, a tükörképemre dobtam a parfümös fiolát.

        A tükör apró darabokra tört, a csempén szétszóródott üvegszilánkok pedig szívbemarkolóan hirdették a megváltoztathatatlan és fájó valóságot, hogy 50 éves múltam.

        - Drágám, elestél? Valamilyen zajt hallottam. Jól vagy? – dörömbölt kétségbeesetten a férjem a fürdőszoba ajtaján, és féltő szeretettel kísért az ágyig.

        - Mi történt veled? – kérdezgette aggódva.

        - Csak egy kicsit megszédültem és lelöktem a parfümöm a polcról. Véletlen volt. – lódítottam, és ettől a hazugágtól elöntött a melegség.

        - Nincs semmi baj kincsem. Hozok neked egy bögre forró, mézes tejet, attól jobban leszel. – vigasztalt és kisietett a konyhába.

        A fejemre húztam a takarót, és úgy sírtam, mint egy kisgyerek.

        - Milyen jó hozzám a párom. Türelmes és megértő, én meg már hónapok óta kibírhatatlan és hisztis vagyok. Nem tudom, mi történik velem. Váratlanul melegem lesz és kiver a víz. Utána meg elönt a hidegségérzet és a borzongás. Most is úgy fázok, kimerült és fáradt vagyok. Ezek a hőhullámok megkeserítik az életemet. Váratlanul és alattomosan törnek rám, mindig a legrosszabb helyen és időben. Az arcom hajszálerei kitágulnak, kipirul a bőröm, mint egy szerelmes bakfisnak, és ez a pír tovább terjed a nyakam és a mellkasom felé.

Ilyenkor azt se tudom, mit tegyek. Legszívesebben a föld alá süllyednék, mert hogyan magyarázzam meg a munkahelyemen, hogy nem tehetek az ellen, hogy a pulzusom szaporává válik, hogy zakatol a szívem, mint egy gőzmozdony és hogy a vérnyomásom az egekbe szökik. És mindez már több mint fél éve tart, amióta szabálytalanná vált a ciklusom, és az a fránya hormontermelés csökkent. Milyen jövő vár így rám? Úgy félek…

        Időközben megérkezett a férjem. Gyengéden félresimította a szemembe lógó hajtincsemet, és a fülembe súgta:

        - Ne sírj csillagom. Majd veszek én neked másik parfümöt.

Na, ez már sok volt! Akkora lendülettel ugrottam fel az ágyból, hogy kilöktem a kezében gőzölgő tejet és ordítani kezdtem:

        - Hát nem érted? Nem az miatt sírok, hanem azért, mert nem tudom elfogadni, hogy ezzel a változó korral én is megváltoztam. Nézz rám! Ráncos és kövér vagyok. Nem tudok aludni, nem kívánatosnak és csökkent értékűnek érzem magam. Kinek kell egy ilyen ingerlékeny, szomorú, elégedetlen klimaxos házisárkány?

        Ekkor már elcsuklott a hangom. Az üvöltő, „tüzet okádó sárkányból”, tehetetlen, ujjait tördelő kislány lett, aki zokogva hozzásimult ahhoz, akin eddig igazságtalanul töltötte ki haragját.

Életem párja megcirógatta könnyektől maszatos arcomat, és határozottan kijelentette:

        - Nekem most is az a 16 éves kislány vagy, akit akkor megkedveltem, és ma is szeretlek. Tudom, hogy nehéz időszakon mész keresztül, de csak az én támogatásom nem elég. Neked kell változtatni a hozzáállásodon, hiszen a klimax nem az élet végét jelenti, hanem egy új időszakot, amelyben te vagy a főszereplő, és sokszor te határozhatod meg és te irányíthatod a jövődet. Gondolkozz el ezen, te, te tavaszi kis ibolyavirágom! – nevette el magát, és megfricskázta a sírástól vöröslő, duzzadt orromat.

      

        Ekkor határoztam el, hogy nem hagyom magam. Éreztem, hogy először is a negatív gondolataimon kell változtatni. Bevallom, ez nem ment könnyen. Nehéz és gyötrelmes belső harcokat vívtam magammal, de nem adtam fel.

        Álltam a tükör előtt. Még mindig az az 50 éves, ráncokkal tarkított arc bámult rám vissza, de én ezt válaszoltam neki:

        - Látom a fáradság és a kor jeleit, de elfogadom magam ilyennek, amilyen vagyok. Ám minden nap tenni fogok azért, hogy figyelve testem jelzéseit, a kedvében járjak. És ami a legfontosabb, hallgatni fogok a szívemre.

 

        Ezt az elhatározásomat tartom eddigi legfontosabb döntésemnek. Attól a naptól kezdve megváltozott az életem. Többé nem azt mondtam, hogy: „A pohár félig üres.”, hanem azt, hogy: „Félig tele van.” Nem siránkoztam többé, hogy kövér meg fáradt vagyok, és annyi energiám sincs, mint egy kiürült elemnek, hanem tudatosan kezdtem tervezni a napjaimat.

      

        Elkezdtem kocogni, nem lifttel, hanem lépcsőn jártam és a férjemmel hétvégenként hosszú kerékpártúrákat tettünk. Ezek a kirándulások ismét visszavezettek minket a természethez. A természetgyógyász könyveket bújtam, és megnyílt előttem a gyógynövények világa. Örömmel töltött el, ha a mezőn séta közben felismertem az orbánc sárga virágát, és a fehér, ernyős virágzatú cickafarkat a kosaramba helyeztem.

        - „A természet nyitott könyv, nincs mentsége annak, aki nem olvas belőle.”- kiáltoztam önfeledten, amikor mezítláb futott a vadvirágos réten, és lehuppanva a napmeleg fűbe, koszorút fontam a gyermekláncfű bojtos virágaiból.

        A gyógynövényeket otthon megszárítottam, és teákat főztem belőlük. Éreztem, hogy testemben lassan kezd visszatérni az élet. Párommal egészséges, zöldségekben és fehérjékben gazdag étrendet vezettünk be, és elkezdtünk együtt főzni. Ez hasznos közös időtöltésnek bizonyult. Ilyenkor tervezgettünk, beszélgettünk az élet apró-cseprő dolgairól, és utána egy gyertyafényes vacsora mellett fülbemászó dallamokat hallgattunk. Néha még azt is megengedtem neki, hogy elhiggye, hogy jobb szakács, mint én. J Hiszen akkor már tudtam, hogy mennyire fontos az önmotiváció.

 

        Múltak a hónapok, és eltelt azóta néhány év. Így visszatekintve, sikerült összeraknom a darabokra hullt életemet. Mozaikot mozaikhoz ragasztva, összeállt a kép. Most már tudom, hogy meg kellett élnem bizonyos dolgokat, és át kellett éreznem azokat a szenvedéseket, amit a változó kor hozott, hogy ma átadhassam az tapasztalataimat.

 

        Ezért üzenem mindazoknak a nőknek, akik a klimaxszal viaskodnak, hogy tekintsenek erre az életszakaszra, mint egy átmeneti időszakra. Próbálják meg egészségesebb életmóddal, kevesebb stresszel, gyógyteák fogyasztásával és több mozgással csökkenteni a tünetek intenzitását. Figyeljenek befelé, mert meditációval és pozitív gondolkodásmóddal az ember csodákra képes. Hiszen évtizedek állnak még előttünk! A kor bölcsességgel jár, és ezeket a tapasztalatokat át kell adnunk a fiatalabbaknak. Lehetünk üzletvezetők, háztartásbeliek, eladók vagy kiváló nagymamák, mindegy melyiket válasszuk, csak hallgassunk a szívünkre. Olyan dolgokkal foglalkozzunk, amik örömet szereznek nekünk. Legyen az hobbi vagy mások segítése. Legyen bármi, amiben megvalósíthatjuk önmagunkat.

 

      Én, amikor eldöntöttem négy éve, hogy váltani fogok, drasztikus, másoknak érthetetlen dolgokba kezdtem bele. Otthagytam a munkahelyem, amely igaz, hogy jól jövedelmező volt, de lefoglalta az egész napom. Sötétben mentem el otthonról és sötétben tértem vissza. Rájöttem, hogy már hónapok óta nem hallottam a madarak csicsergését, mert már nyugovóra tértek. Kezdtem kiégni. A változó kor tünetei pedig még egy nehéz terhet jelentettek számomra.

        - Nem fogok belerokkanni! Váltok és kilépek az élet taposómalmából. Mától csak olyan dolgokat fogok csinálni, ami örömöt okoz nekem. – határoztam el azon a ködös novemberi estén, amikor hazafelé siettem az irodából.

        - Istenem, már olyan régen beszélgettem a férjemmel. Azt se tudom, hogy a gyerekeimnek hogyan telnek a napjaik, vagy mik a terveik. Nekem semmire sincs időm, csak a munka, a stressz, a közöny és a szomorúság… Mikor sétáltam utoljára a harmatos fűben, mikor néztem a csillagokat a tintakék égbolton? Mikor olvastam egy jó könyvet, mikor sétáltunk férjemmel a hirtelen támadt zápor kövér esőcseppjeit élvezve, amelyek végig peregnek az arcunkon? Mikor voltam én utoljára boldog?

        Minden kérdésre a válasz – régen.

 

        De azóta rengeteg dolog megváltozott.

        Olyan munkahelyet választottam, amit szeretek és van időm a hobbimra is. Meséket írok, kesztyűbábokat készítek és bábelőadásokat tartok. Először csak gyerekeknek meséltem. De rájöttem, hogy minden ember, legyen az idősek otthonában lakó demens, kórházban lábadozó beteg vagy fogyatékkal élő, megérdemli, hogy foglalkozzanak vele. Ezért repítem el őket történeteimmel a mesék birodalmába.

        Engem ezek a fellépések örömmel töltenek el. Lázasan készülök rájuk, bábjaimat csinosítom és a kézzel varrt paravánom mögé bújva, elmesélem, mi történik a mackó családnál a Csodabogyós-barlangban. Úgy érzem, hogy ennek a hobbimnak köszönve, sikerült megvalósítanom önmagam, és mind gyakrabban érzek nyugalmat, megtalálva a lelki békémet.

 

        Csak mosolyogni tudok, amikor eszembe jut az a nap, amikor a tükörhöz vágtam a parfümös üveget.

 

       Akkor csakugyan klimaxos banya voltam és úgy viselkedtem, mint egy házi sárkány, de sikerült legyőznöm a Változó Kort, és most úgy érzem magam, (egy kis túlzással J), mint egy mesebeli tündér, aki tanácsaival, jóindulatával és tapasztalataival elhinti a változás magjait.

 

        Mert hidd el, a változókor után egy újabb változás jön. Egy új, boldogabb, örömteli kor, - ha Te is úgy akarod!

 

Szerző: Ács Ibolya

Facebook: Mézes Mazsolka Meséi

 

A pályázatokat változtatás nélkül közöljük! Nézőpontváltó Csapat

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!