Barkochbázz joghurttal, villával!

Preventív célból önkaranténban otthonmaradó barátok, ismerősök, gyógyuló vagy gyógyult betegek!

Az elmúlt héten sokat gondolkodtam azon, hogy íróként hogyan tudnék segíteni ebben a mindannyiunk számára ismeretlen és ezért félelmetes helyzetben.
A Nézőpontváltó Egyesület elnökeként, a Barkochba dráma és a Joghurt villával, avagy kórmagyar kisregény írójaként elhatároztam, hogy a mai naptól megosztom veletek a kisregényt.

A mai naptól minden reggel felteszek egy részletet a Joghurt villával, avagy kórmagyar című kisregényből megszámozva, hogy tudd, hol tartasz és visszanézhesd, ha lemaradtál az előző részről.

A történet nagyszerűen felkészít az orvos-beteg találkozó kényes szituációjára, másrészt remek szórakozást nyújt, hiszen a humorra és a gazdag emberi érzelmek játékára, a lélek rezdüléseire épít. Egy "hollywoodi" szál is erősíti a történetet, mert regény szerelem nélkül mit sem ér - főleg tavasszal, amikor a szívünk zsong a szeretni vágyástól, testünk pedig tombol a bezártságtól!

Tartalom: A kisregény főszereplője Dr. Hatalay György onkológus-sebészprofesszor, akinek egy rendelési napját kíséri végig a történet. A nagyüzemben fogadott, gyorsan átpörgetett és kiszórt betegek egymást követik, de a történet különös fordulatot vesz, amitől a professzor betegekhez való hozzáállása és kommunikációs stílusa megváltozik: asszertívvé válik. A kisregény második részében megismétlődik a professzor napja, ugyanazok a betegek jönnek hozzá, de már valódi, gyógyító légkörben dolgozik.

Bízom abban, hogy a néhol humoros, néhol sírnivalóan nevetséges, de mindenképpen szerethető szereplők történetét is imádni fogod, akárcsak a Barkochba fcímű dráma felolvasószínházi produkciójából készült filmünket, vagy az Életrevaló című tényregényt, illetve a MeNŐpauza-trilógia köteteit! 

Keresd mától az első részt a Barkochba FB-oldalán. Ha tetszik, keresd holnap, és azután és azután... Aztán egyszer csak véget ér. A bezártság és a kisregény is.

Vajon melyiknek lesz előbb vége?

A lehetőségekhez képest jó szórakozást, remek együttlétet kívánok saját magaddal vagy a családdal. 

Vigyázz magadra és szeretteidre, ezen kívül idegen embertársaidra is az utcán. Légy barátságos, segítőkész, de tartsd a 1,5-2 méter  távolságot!

Jó egész-séget kívánok,

 

Sári Edina

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!