BARKOCHBÁZZ velünk ma, és rákérdezhetsz!

2021. október 24-én 17.30 órától a 6színben ismét élő Barkochba felolvasószínház! Az előadás után a dráma írója, Sári Edina, Dr. Désfalvi Judit pszichológussal beszélget az orvos-beteg kommunikációról feldolgozásképpen.

De mi is ez a program?

RÁKÉRDEZHETSZ! szlogennel indított orvos-beteg kommunikáció edukációs kampányt a Nézőpontváltó Egyesület.

Céljuk az orvos-beteg érzékenyítés a másik fél érzelmi állapotának, tartalmi és formai nyelvezetének megértésére és elfogadására, ezáltal egy hatékony és konstruktív párbeszéd kialakítására a gyógyítás-gyógyulás érdekében.

Hogy szót értsünk egymással.

Orvos a beteggel, beteg az orvossal.

A Magyar Hospice Palliatív Egyesület kérésére az edukáció az ápolók körével bővült.

 

Az orvos-beteg kommunikációs kampány három elemből áll:

  1. felolvasószínházi produkció és az arról készült
  2. félórás kisfilm, valamint
  3. könyv, amely a Joghurt villával, avagy Kórmagyar című kisregény e-book és print változata, ami a téma hosszabb feldolgozásaként teszi teljessé a kommunikációs projekt eszköztárát.

 

A kampány zászlóshajója a Barkochba című dráma, amelyet felolvasószínházi produkcióként filmesítettünk meg. A kisfilm félórás, amelyet egy szakértővel történő feldolgozó beszélgetés követ.

A dráma létrejöttében Dr. Prezenszki Zsuzsanna pszichoonkológus, a téma szakértője nyújtott szakszerű segítséget a kórházban vezetett kommunikációs tréningek tapasztalatai alapján, aki a majdani élő, színházi felolvasások/előadások, illetve filmvetítések után a dramaturgiába illesztett kérdésekkel-megjegyzésekkel a közönséggel interaktívvá teszi a téma feldolgozását.

A Barkochba filmes premierje 2019. szeptember 29-én, vasárnap 15.00 órától a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében, a Minden nő számít! 2019-es Hídséta és mellrák konferencia (a Nézőpontváltó Egyesület stratégiai partnere, az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület) szervezésben megrendezendő Hídséta előtt volt. A nagy sikerű rendezvény után a felolvasószínházi produkcióból készült film országjárásra indult és a pandémia bekövetkeztéig országszerte több százan látták.

Szereplők: Feleség: Gubík Ági, Férj: Barabás Kiss Zoltán, Professzor: Hajnal János

Film operatőre: Ottrok Balázs

Írta és rendezte: Sári Edina

 


Az asszertív orvos-beteg kommunikációs edukációs kampányt támogató betegszervezetek többek között: Magyar Rákellenes Liga, Mellrákfórum – Nem vagy egyedül Alapítvány, Pink Bolero Egyesület, Magyar Hospice Palliatív Egyesület, REGEA Alapítvány.

 

Részlet a kisfilm szakértőjének, Dr. Prezenszki Zsuzsanna pszichoonkológus ajánlójából:

A Nézőpontváló Egyesület alapítóiként és a programok szervezőiként munkánk alapvető részének tartva a beteg edukációt, folyamatos erőfeszítéseket teszünk olyan programok beindítására és működtetésére, amely a megfelelően hatékony és méltó én-képviseletet a betegek oldaláról elérhetővé teszik. Azonban tudjuk, hogy csak a betegek oldaláról ez nem megfordítható előjelű tevékenység, hanem szükség van az erre felesküdött és nyitott, valamint emberségét, szakmaiságát bármilyen körülmények között fenntartó orvosra – még ha ez néha nagyon nehéz is.

Fontosnak tartjuk az orvosok számára szervezett programokat is, előadásokat, megbeszéléseket, ahol közös gondolkodással megtalálhatjuk, hogy jelenlegi egészségügyi ellátó rendszer „hozott anyagával" hogyan tudjunk a valódi, emberre, gyógyításra szabott szakmaiságot megőrizni.  

De a legfontosabb, mint minden kommunikációs elakadásban, a párbeszéd. Az egymással szemben álló felek egymás mellé állítása megértéssel, az esendőség megmutatásával, emberséggel, humorral.”

 

Dráma és kisregény tartalma:

 

Barkochba: Egy vidéki körorvos felesége mellrákos lesz. Dr. Kende Márton kíséri végig feleségét a betegségén annak felfedezésétől a műtét végéig, ami közben szembesül a fővárosi kollégák beteghez való másfajta viszonyával, elidegenedettségével, ami az ő körzetében és az ő fejében elképzelhetetlen. Hogyan válik egy „egyen-protokollszerűen kezelt húscafatból” egy emberszámba vett gyógyulandó (edukálandó) beteg? Rákérdezhetsz!

 

Joghurt villával,

avagy Kórmagyar: A kisregény főszereplője Dr. Hatalay György onkológus-sebészprofesszor, akinek egy rendelési napját kíséri végig a történet. A nagyüzemben fogadott, gyorsan átpörgetett és kiszórt betegek egymást követik, de a történet különös fordulatot vesz, amitől a professzor betegekhez való hozzáállása és kommunikációs stílusa megváltozik: asszertívvé válik. A kisregény második részében megismétlődik a professzor napja, ugyanazok a betegek jönnek hozzá, de ő már valódi, gyógyító légkörben orvosolja őket.

A kötet már nem kapható, elfogyott!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!