Tudod, hogy az alaptermészetem, mint egy perpetum mobile, nagy az aktivitásom, folyton jövök-megyek, dolgozom a Magyar Rádióban, a MŰPA-ban, a Zeneakadémián, hívnak színházakba is, amióta kénytelen voltam megválni a Játékszíntől. De ez a történet még régebbi, amikor még ott dolgoztam a színházban. Tudatosult bennem, hogy néha éjszakánként fel kell kelnem, kimenni a WC-re, ami különben nem volt szokásom. Á, gondoltam, majd elmegyek orvoshoz, de most próbaidőszak van, most premier lesz, most nyári vendégjátékra megyünk, most indul az évad, most hívtak beugrónak a rádióhoz, szóval, volt kifogásom bőven.

Aztán egyszer a nagy rohanásban, amikor hármasával vettem a lépcsőfokokat, kibicsaklott a térdem, és az orvos által felírt szerre allergiás lettem, mert gyulladáscsökkentőként mentolt is tartalmazott. Ez úgy derült ki, hogy vissza kellett mennem a kórházba, úgy begyulladt a térdem, befektettek, és egy pár napra tétlenségre lettem kárhoztatva, na, gondolhatod, én, meg a tétlenség!, ezért az orvos azt mondta, ha már itt van, menjen el különböző vizsgálatokra, legalább telik az idő.

Majdnem az utolsó körben mentem az urológiára, ahol vért vettek, és annak az eredményében volt valami – nem a PSA, bár az is magas volt kicsit -, ami nem tetszett az orvosnak. Kis eltérés, de neki nem tetszik, mondta, ezért azt ajánlotta, évente egyszer, de inkább kétszer menjek el vérvételre, és figyelgessem ezt az értéket.  És én ezt akkor komolyan vettem, mert tudod, hogy szeretek élni, ezen meg nem fog múlni, gondoltam. Lett egy urológusom a Visegrádi utcában, akivel azt vettük észre, hogy az inkriminált érték szép lassan elkezdett kúszogatni felfelé, és egy idő után a PSA értéke is elkezdett mozgolódni. Amikor kábé másfél év után bizonyos határ fölé emelkedett, az orvos azt mondta, Tamás most már én mondom, mintát kell venni, megnézni, mi a helyzet a prosztata belsejében.

Nagy nehezen rászántam magamat az ambuláns beavatkozásra, ami egynapi sebészeti ellátást jelent, mert a mintavétel után a vizeletürítésnek vissza kell rendeződnie a normális szintre. Na, most, araszoltam befelé a műtőbe, és aki éppen kijött, a karjaimban esett össze, gondolhatod, mit éreztem, pedig nem vagyok egy berezelős típus, na, mindegy, gondoltam most már be kell mennem, ha eddig eljutottam, két szó dübörgött a fülemben: túlélni és mázli, hát az egész egy iszonyat volt, az ellenségemnek sem kívánom, baloldalon három, jobb oldalon négy helyről vettek mintát. Túléltem! Az is mázli, hogy éppen jó helyről vették a mintát, mert lehetett volna az eredmény negatív is, ha nem pont azt a részt találják el, ahol a daganat kezdemény megjelent. A másik – nem éppen mázli, hanem a tudatos odafigyelés következménye, hogy annyira időben voltam, hogy még a rákmegelőző állapotot kaptuk el, tehát épp csak a burjánzás csírája volt meg a jobb oldali prosztatában. Ha ez kijut a szervből, akkor csont- és tüdőrákot okozhat, mint másodlagos daganatos betegség.

Hogy mit éreztem, amikor közölte velem az orvos, hogy ez bizony rosszindulatú elváltozás, tehát rák? Az olyan volt, mintha egy ló fejbe rúgott volna.

Egy órát ültem ott a Honvéd rendelőjében, az az idő ki is esett az emlékezetemből, arra riadtam, hogy a légkonditól lefagyott a derekam, mert nyár volt, kánikula, július közepe, hűtöttek ezerrel.

Hazamentem, elmondtam a  családomnak, és azt mondtam, nem tudom, ilyenkor mit kell csinálni, vagy mi lesz, de én akkor is élni akarok! Imádok dolgozni, jó egzisztenciám van, klassz barátaim, ha már ennyit beletettem ebbe az ÉLET nevűbe, akkor most már élvezni is akarom és fogom is, és felveszem a harcot! Gondolhatod, hogy az engem ismerők, a barátaim, a családom, szólni sem tudtak a döbbenettől, hogy ez éppen velem történik, aki egyáltalán nem beteges, sokat mozog, zöldség-gyümölcs mániás – tudod, saját biokertem van, tehát szó szerint derült égből csapott le rám a villám.

Istenigazából én sem tudtam a hírrel mit kezdeni, csak egy nagyon erős akarás volt bennem, hogy én ettől meg akarok szabadulni, mert maga a tény, hogy van bennem valami, amit nagyon nem szeretnék, hogy ott legyen, mert az engem akadályoz az aktív életben, arra ösztönzött, hogy legyek ezen minél előbb túl, és keressem az attól való megszabadulás útját.

Az urológus elmondta, milyen lehetőségek vannak erre, én mondtam, nekem mindegy, csak szabadítson meg valaki a daganattól, viszont perceken belül kezdődik az évad, tehát gyorsan kell cselekedni. Azt mondta, most ne a színházzal foglalkozzon, hanem saját magával, dehát tudod, hogy az egy és ugyanaz. De azért jó is, hogy az időt emlegeti – mondta az urológus -, mert a MÁV Kórházban az egyik barátja, Dr. Kovács Gábor éppen most kezdett egy új módszerrel műteni az ilyen eseteket, ő a specialistája Magyarországon, jó kezekbe ad át. Három nap múlva ott voltam, a doktor úr mindent megmutatott, lerajzolta nekem , hogy mit fog csinálni, azt mondta, ezt a rajzot tegyem el, mert majd az operációnál szükség lesz rá. Döntési helyzetbe is hozott, elmondta, két lehetőség van, vagy toldozzuk-foltozzuk, ami azt jelenti, hogy sugár, kemo, meg hogy bele lehet építeni a prosztatába egy kis sugárzó ketyerét, de mivel nem lehet pontosan megállapítani a daganat helyét, ez elég rizikós, és mellékhatásoktól sem mentes. A másik módszer a radikális, sitty-sutty kimetsszük, és ezzel megszabadulok a problémától. És elhangzott a szájából a varázsszó: megszabadulok!

Nem tudom, mondtam-e, de az urológussal már egy ideje gyanakodtunk, hogy a daganaton kívül még prosztatagyulladásom is lehet, és az is eszembe jutott, hogy esetleg még azzal is szenvednem kellene, ezért azt mondtam, legyen a radikális, és akkor egy életre megszabadulok az összes prosztataproblémától. A műtét során persze ki is derült, hogy gyulladt volt és egy időzített bomba ketyegett bennem…, gondolj bele, ha még ezt sugarazzuk! Mondtam, doktor úr, nem kérdés, természetesen megszabadulni, csak egy kérdésem van még, hogy mi lesz a szexualitásommal. Mert, ha lehetne, azért még jó lenne, ha az is megmaradna nekem, annyira nem vagyok öreg, meg egyébként is, de ez a másodlagos szempont, az első a megszabadulás a daganattól. Azt mondta, ebben a dologban az is benne van, hogy impotens leszek, az is, hogy életem végéig pelenkára lesz szükségem, nem láthatjuk előre, mi fog történni, de van egy olyan opció is, hogy mindkét terület tökéletesen visszarendeződik, és olyan leszek, mint régen, ő erre fog törekedni a műtét során.

Sürgettem őt, mikor lehetne megcsinálni, mert nekem tényleg évadkezdés van, meg szerepem is van az Őrült nők ketrecében, Garas Dezső rendezte, és adott nekem egyet. Azt mondja, hagyjon már ezzel az örökös színházazással, magának rákja van, más inkább imádkozna a műtét miatt, de ismersz, tudod, milyen vagyok.

Végül is 2009. 09. 09-én műtött, persze, előtte mindenféle vizsgálatnak vetettek alá, amit nem is bántam, hiszen pont egy ilyenből kifolyólag derült ki a rákbetegség, amivel akkor feküdtem be. A műtét négy és fél óráig tartott, komplikációmentesen sikerült. Ám a beavatkozás után, mivel azt javasolták, hogy inni, inni, inni, ezért én ittam is rendesen, de kiderült, hogy annyit mégsem kellett volna, mert belülről a varratok tulajdonképpen eláztak, hiába volt bennem a katéter, vissza is vittek a műtőbe megnézni, mi a helyzet, de mivel mindent rendben találtak,  - hála a kiváló orvosok munkájának, és az Emő főnővér vezette csapatnak -, hazaengedtek, ezzel véget ért maga a műtéti szakasz. Jó, hogy kérdezed, mert ekkor már szeptember vége felé jártunk, és igen erősen elkezdődött az évad, a katéteres zacskó meg még bennem, de pont akkor hallottam a művészeti titkártól, hogy a Szacsy (Szacsvay László) is zsákkal játszott, mondtam, ha neki ment, nekem is menni fog, ezért felkötöttem a jelmez alá a zsákot és ment a produkció, nem tudhatta senki, aki nem hallott a betegségemről.

Közben meg persze csináltam az orvos által ajánlott intimtornát, azt mondta, amikor tehetem, energiám van rá, csináljam az izomösszehúzásokat nyolcvan-százat akárhány sorozatban naponta. Talán ennek, talán a szerencsének is köszönhető, hogy a katéter kivételét követően egy, azaz egy pelenkával megúsztam a hugyosjózsi szindrómát, és idővel a szexuális életem is a régi lett.

Az, hogy most itt beszélhetünk, az a jókor, jó időben elkapott daganatmegelőző állapot felismerésének köszönhető, tehát annak, hogy nem hagytam figyelmen kívül az orvos figyelmeztetését: járjak szűrésre és figyeljem az értékek változását.

A barátaimnak is azt mondom, gyerekek, menjetek el vérvételre, fél óra az életetekből, de lehet, hogy ez a harminc perc menti meg azt, ráadásul egy évig megnyugodhattok, mert azt is mindenkinek elmondom, hogy ez ötven felett - de van, akinek már negyven körül is érdemes, például családi halmozódás miatt – évente ismételendő szűrés, nem egyszeri felbuzdulás! A nők nőgyógyászhoz járnak folyamatosan, nekünk urológushoz kell, ez az élet rendje. A tudatos életé. Márpedig, aki májusban üldögélni és beszélgetni akar a barátjával a Szabadság téri parkban, hallgatva a madárcsicsergést, és fagyit akar enni a Bazilikánál, majd otthon leemeli a bringát a falról, hogy tekerjen egy nagyot a szigeten - tehát élni és élvezni akarja az életet, annak tennie is kell érte, nem igaz?

 A Szabadság téri monológot előadta: Nyilas Tamás

 Lejegyezte: Sári Edina