Két igaz történet két nőtől...

... akik túlélték a túlélhetetlent és a rákbetegségük elmesélével másoknak akarnak erőt adni.
 
1.
Engedjétek meg hogy elmeséljem nőként, anyaként vívott harcom a daganat ellen, azzal a segítő szándékkal hogy minden probléma és fájdalom ami velünk történik nem szabad hagynunk hogy a földre terítsen, mert a lelkünk szabad és olyan erővel rendelkezik amit el sem tudunk képzelni. Vajon egy betegség az ami nézőpontváltásra ösztönöz? Az én életemben ez kellett ahhoz hogy merjek cselekedni, más gondolkodásmóddal látni. 
 
Emlékszem arra a napra, mikor az életünk fenekestül felfordult a családunkban. Reggel elvittük a gyerekeket, gyors bevásárlás majd hazaérve úgy gondoltam lepihenek, mert nagyon fájt már a hátam. Feküdtem....de már nem tudtam felállni....Szólok a férjemnek, baj van........nem tudok menni....
Azonnal kórházba indultunk, ahol gyors vizsgálat után irányítottak Nyíregyházára MRI-re. Ahogy visszaértünk a doktor már látta az eredményt. Vártam a kocsinkban, hisz a párom bement egy tolókocsiért. Teltek a percek........hol van már........ennyire nem tévedhet el az épületben........Aztán végre megláttam...........soha nem felejtem azt a tekintetett amivel közelített felém................Riadt volt, próbálta a könnyeit visszatartani........Tudtam, hogy baj van! "Egy daganat 70%ban nyomja a gerincvelőd, azonnal meg kell műteni mert ígymaradhat az állapotod, lebénúlsz!" Micsoda? 
Ez nem lehet igaz!.....Cikázni kezdtek a gondolataim......Miért én? Miért velünk történik ez? Miért most? Meg fogok halni? Mi lesz a gyermekekkel, a férjemmel, anyukámmal, tesvéreimmel? Eszembe jutott édesapám, akinek nem sikerült a harc...........Én nem kaphatom ugyan azt az utat az égiektől! Nem halhatok meg! Élni akarok! Debrecenig végig zokogtam az utat, azon imádkoztam hogy ne egy agresszív betsiával álljak szembe és ne legyenek áttéteim, mert akkor kevés az életesélyem. Aznap este sikeresen meg is műtöttek. Másnap felálltam és kis kapaszkodással de egyedül tudtam egy másik korterembe átsétálni. Pokolian fájt a friss műtét, a kezeimet is alig tudtam emelni.... Másnapra megjött a gyors, elsődleges szövettan..... Áttét..... Pfúúúú...Nagy levegő és akkor pozitívan előre és keressük a kiinduló gócot. CT, Uh vizsgálat: pozitivitás a tüdőn, vesékben, nem egyértelmű kép a hasnyálmirigyben, májnál...........padlóra kerültem..... sok az érintettség.....negatív képek sora jött a gondolataimba, zokogtam és közben néztem a gyerekeket, mi lesz ha nem leszek? Most először éreztem halálfélelmet. Anyukám és a férjem mindig kirángattak ezekből a mélylélektani helyzetekből és igyekeztem nagy levegőt venni, pozitívan indúlni tovább. 
Lassan megjött a szövettan eredménye is: Nagy diffúz b sejtes limfóma.... Örökre megjegyeztem....December végére újra hátfájdalmaim lettek és elkezdett a mozgás is gyengülni, sajnos újra lebénúltam így január 7-én azonnal elkezdték a kezelést. Nagyon jól viseltem az első kemoterápiát, elkerültek a mellékhatások sőt, megszűnt a hátfájdalmam és újra lábra álltam. A kórházban volt időm gondolkodni, kicsit befelé nézni, elcsendesedni. Segítséggel (pránanadi, pszichológus rokon) kezdtem megérteni a "betegséget", válaszokat is találtam a miértekre. Annak ellenére hogy ilyen helyzetbe kerültem, elkezdtem ragyogni...és hogy miért?
 
Amikor az ember egy próbatételt kap, valahogy a kezdeti sokk után megáll... Vesz egy nagy levegőt... Elgondolkodik. Olyan ez, mintha adnának egy tükröt, hogy nézz bele, de most inkább úgy igazán, szívből! Néztem a tükröm.... és lehetőséget láttam, egy feladatot, leckét, amit meg kell oldanom, oldanunk. A feladat nem más, mint saját magam! Nézzek önmagamba! Értsd meg a betegséged, mert ez üzenet! És én elkezdtem dolgozni magamon, mert észre kell venni mi a jó a lelkünknek.... Nem másnak, hanem önmagunknak. Minden ember egy ragyogás, így teremtettek meg bennünket, de az élet mókuskereke, a stressz, a negatív behatások beárnyékolnak minket.... Elmegyünk az élet apró örömei mellett. Nem kell hogy részletezzem, hiszen mindenki tudja, kis apróságok is mekkora boldogsággal tudnak minket feltölteni. A csoda minden nap veled, s velem van. Nyisd ki a szemed! Éld meg, éld át, s ragyogj. Ezt én is elfelejtettem. Hagytam hogy beárnyékoljanak a problémák,amiket ha visszagondolok nem is voltak azok, hisz mindig megoldottunk mindent és eltörpül egy ilyen élethelyzet mellett. Elfelejtettem a pillanatokat megélni, mert a mai világban már minden olyan természetes. Hálásnak lenni mindazért ami vagyok, amim van, amit kapot az élettől. Most pedig, csodákat élek meg! Azt a rengeteg támogatást, kedves szót, féltő érdeklődést, minden fajta segítséget amiért kimondhatatlan hálát érzek! Meg se gondolná az ember mennyien állnak mellette a bajban és ez mennyi erőt ad a harchoz! Ez a SZERETET! 
Teltek a kezelések...és én egyre több fájdalmakon mentem keresztül.... Gondolatban készítettem magam arra, hogy kihúllik a hajam, ezért már jóelőre rövidre vágattam....de amikor eljön az a pillnat, hogy csomókban a kezedben marad és jön a nullás gép.....Megtorpantam....nem mertem tükörbe nézni, féltem a látványtól és úgy éreztem ez egy stigma, már tudják ha rád néznek hogy daganatos vagy..... De sikerült ezen is túljutnom, mert a gyerekek is elég jól fogadták. Ez az út egy óriási hullámvasút és egyre többet voltam lent mint fent. A mellékhatások gyötörtek, fájdalmaim voltak és gyenge voltam. Tartani akartam magam a családom előtt, nem akartam hogy szenvedni lássanak pláne a gyerekek. Mindezek mellé társult a lelki fájdalom.....Megszűntem létezni anyának és feleségnek.... Nem lehettem a beteg gyerekeim mellett a kórház miatt, nem ápolhattam őket, nem nyújthattam biztonságot és támaszt nekik amikor szükségük volt rá. Minden a férjem és anyukám fejére szakadt. Nehéz volt megemészteni és elfogadni ezt a helyzetet, elengedni pedig pláne... Nem csak nekem volt nehéz... Egy-egy gyenge pillanatban amikor édesanyám szorította kezem, láttam tekintetében a fájdalmat és aggódást, amit könny takart el...Tartotta magát úgy ahogy szokta! A nagyobbik fiam dühös volt rám, tele volt félelemmel....vártam a beszélgetésünket mikor megkérdezi, meghalhatok e? És tudtam hogy nem fogok a kérdésére hazugsággal válaszolni, hiszen egy rettentő értelmes gyermek..... Mondtam, hogy erős anyukája van aki harcolni fog a gonosz manók ellen és tudom, hogy az angyalok és sok jó ember fog nekünk segíteni, hogy újra egészséges leszek, és addig fogok mellette maradni amíg szüksége van rám! A kicsi fiam pedig bele betegedett hogy hol vagyok hol nem....
A kezdeti ragyogás hétről hétre fakult...... Ahogy állsz a tükör előtt és látod magad, ahogy kihúllott a hajd, szempillád, a tested pedig egyre jobban aszalódik mint egy alma.... keresed a NŐT.....nem láttam szépnek magam..... a testem pedig hűen tükrözi a harcot.... Felnézek a kiakasztott fényképekre és eszembe jutnak a gyerekekkel az emlékek........Ahogy csiklandozod őket és öblös kacagásuk megtölti lelked.....ahogy szaladsz utánnuk a fogócskában..... ahogy tevékenykedtek a konyhában együtt, nem érdekelvehogy egy csatatérré változik....Ekkor tör rád a DÜH! Mikor kapom vissza a régi életem? Újra tudni szeretnék játszani, főzni, takarítani, biciklizni vagy csak egyszerűen boltba menni, JÁRNI korlátok nélkül!
Nehéz egy ilyen gödörben pozitvnak lenni,de megkell élni ezeket a nehéz pillanatokat is. Megtanúltam hogy minden ELMÚLIK! minden rossz és fájdalom után jó jön! És jött is! Megvolt az összehasonlító PET-CT. Óriási javulást mutatott! Mindenütt kitisztultam, már csak a tüdön maradt egy kis pozitivitás. Éreztem ahogy megcirógatja a fény az arcom az alagút végén. Mindgyárt vége és énmár mindnet kibírok! 
Igen..... de atestem fáradt......nem bírt már regenerálódni.....Pokoli fájdalmak jöttek az utolsó előtti kezelésnél, a faladt tudtam volna kaparni...... Annyira gyenge voltam és akkora csontfájdalmam és görcseim voltak, hogy csak a kórház segíthetett...... újból...... A kezelőorvosom, látva engem, azt mondta nem adja meg a nyolcadik kezelésem, inkább új Pet ct-t ír ki, eredmény után kiveszi a mellkasomba beépített hickman csövet....... Itthon kezdtem erősödni újra, töltődtem lelkileg.... de a szemem nem csillogott eléggé, hiába tudtam hogy vége a kezeléseknek, belülről éreztem a félelmet......megint éreztem a halálfélelmet..... hogy nem akarok több fájdalmat és nem akarok őssejt transzplantációt mert azt nem élném túl lelkileg...... erre az érzésre rátett egy lapáttal az, hogy begyulladt a mellkasomba a csövem és folyamatos magas lázat okozott, kérdéses volt a Pet ct.... kivették a csövet és a gyulladást leküzdötte a szervezetem......Mehettem Pet ctre, aminek már délután meg is lett az eredménye és mosolyogva közölte a kezelő orvosom, hogy teljes remisszióm van, azaz teljesen eltűntek a dögök a szervezetemből!!!!!!
Hihetetlen volt számomra, oly rég óta vártam ezt az eredményt! Boldogság töltött el, hogy megcsináltam........hogy kibírtam és túléltem a megpróbáltatásokat!!!!!!!! Hatalmas teher esett le a lelkemről! Úgy éreztem mintha visszakaptam volna a szárnyaimat és mint a rabságba esett kismadár, mint mikor visszakapja a szabadságát fékezhetetlenül repül a levegőben össze -vissza, boldogan, szabadon!
Eltelt egy pár hét és én napról napra erősebb vagyok,fizikálisan minden képp. Hosszú út áll még előttem (gyógytorna - izom visszaépítés) folyamatos kontroll vizsgálatok, de érzem hogy túl vagyok a nehezén, a fájdalmakon biztosan.
Talán hálás is lehetek a betegségemnek, mert sokmindent megtanított és tanít nekem.
A lassítást mindenképp.... hisz a mai világban folyton csak rohanunk.....nem akarjuk, hogy jusson idő önmagunkra.....valójában a lelkünkre....... nem figyelünk rá..........nem kényeztetjük........pedig mélyen belül igenis vágyunk erre......És ha ragyog a lelkünk, boldogok vagyunk, szárnyakat kapunk. A kisugárzásunkkal nem csak magunkat, hanem másokat is boldoggá tudunk tenni! Merjünk ragyogni! Tanuljuk meg, hogy minden rosszban igenis van valami jó, hogy bánat után igenis jön az öröm! Mosolyogj mert az élet igenis is gyönyörű, csak éld meg minden pillanatát! Mindenkiben ott a belső erő, ami segít minden gondon, csak hinni kell önmagunkban! Amit rengeteg támogatással én is felismertem! Hogy igen is, képes vagyok minden hegyet megmászni mert erős vagyok! Hogy merjek segítséget kérni ha gyenge vagyok, hogy sírjak mikor fáj, ha csak egyszerűen boldog vagyok!
Nem tudom megköszönni elégszer azt a rengeteg támogatást, pozitív üzeneteket, hívásokat amiket kaptam! Nagyon sok erőt adott nekem és segített elhinni hogy egy egyedi, értékes és csodálatos lélek vagyok! Bízok abban, hogy én is tudok segíteni a környezetemnek a csodák megélésében!
Hudákné Tóth Adrienn
 
2.
Nos a történetem onnan indult, hogy sosem éltünk nagy lábon... "Apámnak" 4 éves koromban fontosabb volt egy másik nő, mint Anyu, és én...Sokat sírtam utána nem tagadom... Volt, hogy sírva hívtam fel egy telefon fülkéből, hogy Apu gyere haza kérlek... Majd csak az ígéreteket kaptam, és a csalódást...Volt mikor velünk lakott meg arra riadtam fel, hogy nagy veszekedés, felkeltem az ágyamból, és láttam Anyut egy véres pólóba, még arra is emlékszem, hogy világos sárga volt. Apám eltörte egy régi vas vasalóval Anyum bordáit. Így maradtunk Anyuval ketten,aki megtett mindent, és felnevelt... Inkább Ő nem evett, hogy nekem legyen... Dolgozott, takarított mindenhol akinél csak lehetett... Addig vigyáztak rám a szomszédok... Akkor még nem fogtam fel, hogy Anyum szinte beleroskad abba, hogy legyen mit enni, vagy néha csak ennem... A szomszédoktól mindig kaptunk ezt-azt szerencsére... Akkor segítőkészebbek voltak az emberek. Ugrok egy "picit". Mert nem egyszerű leírni ezeket, hiszen az ember akaratlanul is átéli ezeket, és nem épp kellemes... A családomra nem lehet számítani sosem lehetett... Őszintén nem is szeretnék tudni róluk. Mert nekem ez a jobb, és lehet önzőség, de nekem ez a fontos. 2014.kiderült,hogy sajnos az anyajegy amit leszedettem nincs éppen rendben. Ezért tovább küldtek az Onkológiára. Ott újabb műtét... Kivágták nagyobb, és mélyebb helyen azt a részt ahol az anyajegy volt.
Majd megnézték a nyirokcsomóm a jobb hónaljamban volt minimális áttét, ezért biztonságosabbnak tartották, ha kiszedik a nyirokcsomóim... Megfáradva, de tovább haladva újabb műtét... Majd izgulás mi az eredmény a nyirokcsomóimról... Szerencsére mind a 13 nyirokcsomóm rendben volt hál Istennek! Majd mennem kellett volna immunterápiára, de én azt gondoltam kész minden oké jól vagyok hagyjanak békén... Tehát nem is mentem... Majd 4 évre rá 2018-ban ültem a kocsiban a hátsó ülésen... Olyan görcsösen éreztem magam... Jó jó mondom rohadtul kellemetlen, de biztos szorongok mert az szokott lenni nálam... Nem sokra rá kaptam egy epilepsziás rohamot... Elájultam... Majd a mentő vitt el... Mivel feküdtem korábban pszichiátrián mert ki voltam borulva azt hitték ez biztos pszichés... Órák múlva nagy nehezen csináltak egy CT-t. Majd egy szobában ültünk... Bejött egy hölgy... Láttam az arcán, hogy valami nagyon nem stimmelhet... Közölte, hogy egy 4,és egy 5 cm-es tumor van a fejemben... Én csak annyit kérdeztem valaki mondja meg nekem, hogy akkor ezt most hogyan dolgozzam fel... Rögtön felfektettek az osztályra... 2 hétig próbáltak picit összerakni... Addigra tolószékbe kerültem, lebénult a bal felem...felfordult az életem... Nem tudtam járni, írni, pisilni, fürdeni egyedül... Kiszolgáltatott lettem...2 hét múlva átszállítottak egy másik kórházba. Ott másnap már meg is csinálták az agyműtétem...fantasztikus Orvosom volt... Leültünk megbeszélni a részleteket... Hát eléggé sokkolt... 2 helyen felvágják a fejem átfűrészelik a koponyám... Lehet utána nem jön vissza a járásom és idő kell neki... Mondom rendben... És mi van ha nem vállalom a műtétet? Nemes egyszerűséggel, közölte az igazságot, hogy akkor meg fogok halni... Hát ezt amikor a fejébe mondják az embernek az eléggé tyűbazmeg állapot... Mondtam oké akkor hajrá a műtét... Másnap 2.voltam féltem nagyon... Kaptam szuri koktélt... Picit lazított rajtam... Majd minden ágy tologatós hangra összerezzentem...huuuu úristen itt vannak értem... És egyszer csak így is volt... Meztelenre kellett vetkőzzek... Majd ráfeküdtem az ágyra letakart a pasi... És elindultunk a műtétre... Anyuéknak oda kiabáltam, hogy szeretlek Titeket... És gurultunk tovább... Emlékszem az udvaron épp füvet nyírtak... Tisztán rémlik a frissen nyírt fűnek az illata... Annyira izgultam, féltem, hogy fel kelek-e mi lesz velem, majd kiugrott a szívem... Mondta a tolós pasi próbáljak megnyugodni mert felmegy a pulzusom és aztán nem tudnak megműteni... 3-4 órás volt a műtét... Innentől csak arra emlékszem, hogy az intenzíven ébredtem fel... És a fiatal nővérek épp Rúzsa Magdit hallgattak...nem fájt semmim... Anyuék bent voltak sokat állítólag már dirigáltam, hogy tegyek arrébb a lábam mert nem jól van innen látszott, hogy jól van egész jól vagyok... A Dokim is bejött a műtét után és kérte emeljem fel a lebénult lábam mondom Neki de hát még magamnál sem vagyok de felemeltem, és megnyugtatóan mondta, hogy ez már most sokkal jobb mint volt... Az egy este intenzív nem volt túl kellemes... Több emberrel meztelenül a melegben egy takaróval letakarva... Megfürdettek oldalra fektetve... Hát ez sem egy klassz dolog... A pisivel nem volt gond katéterem volt... Másnap CT-n keresztül kimehettem az osztályra... Másnap már gyógytornáztam... Annyi idő után a saját lábamon állni hihetetlen furcsa érzés volt... 1 hét után varratszedés volt, és végre haza jöhettem 3 hét kórház után... Azóta kontrollokra járok, volt, hogy kaptam egy abroncsot a fejemre amit 4 helyen a koponyámhoz rögzítettek...kissé fájt... Kaptam sugarat eggyet nagy dózisban... Mert voltak gócok a fejemben sajnos... Volt még egy Cyber Knife kezelésem is... Egy ct alkalmával csináltak egy maszkot, és azt a fejemre tették majd egy robot 20 percet ment körülöttem,és csinálta a dolgát... Hihetetlen kedvesek voltak még kérdezték van-e kedvenc zeném én persze esőztetőt kértem és kaptam is meg egy szép kép volt a fejem felettDe ide már úgy mentem, hogy előtte lévő nap jöttem ki a kórházból és már a gyomrom a sok idegtől nagyon ramaty volt... Beérkezünk, picit késve nagyon szeretem azt az orvost, mondom Neki hasmenésem van tegnap jöttem ki a kórházból teljesen kikészült a gyomrom... Azt mondja tartották a helyem, van nálam gyógyszer a hasmenésre? Mondom igen... Aszondja akkor szépen vegyek be abból és nincs mese menjünk kell nekem ez a kezelés minden oké lesz... Itt kaptam az esőztetőt... Szerencsére szépen eltűnt minden góc... Havonta járok kontroll vérvételre, mivel ez után kapom meg a havi adag gyógyszerem 2 féle gyógyszer ez, mert megítelte a bizottság... Sajnos van akivel együtt kezdtem,melanómás volt Ő is tavaly év végén meghalt... Utána hatalmas pánik volt rajtam... Egy részről egy fantasztikus BARÁTOT veszítettem el, aki mindig mellettem volt, más részről féltem, hogy én is meghalok... Közös volt az orvosunk, és mondtam Neki, hogy félek, hogy én is meghalok... Erre Ő : Nincs két egyforma ember, nem kell aggódnom emiatt... Ez azért picit megnyugtatott, bár a fájdalmam nem enyhült... Most is miközben írok az Ilditől kapott párna van a fejem alatt, amit akkor kaptam mikor az agyműtétem után meglátogatott... Én sírtam örömömben, Ő meg ezt a rózsaszín szivecskés párnát lóbálta, és mondta ne bőgjek már minden oké, majd hatalmas ölelés jött, és hosszan dumáltunk... Akkor láttam utoljára... Sokat tanultam...Tőle is és az életemről... Végre amennyire csak tudom megélem az életem... Természet, állatok, élmények... És igen van, hogy a fákat ölelgetem... Kedvenceim a hatalmas platán fák egy meditációba azt választottam... Próbálok nyitottabb lenni, szelektáltam az embereket az életemből, még a családtagokat is. És segítek akinek tudok persze, de mértékkel... Ha én rendben vagyok csak akkor tudok másnak segíteni... És akinek pedig feleslegesen segítek többszörösen már nem foglalkozom vele oldja meg... Nyitottabb lettem...Picit azért bátrabb is... És hiába nem egyszerű az életünk... De pl ingyen menza kaját hoznak házhoz, és nem finnyáskodok megeszem, és nem is rossz... Ha segítség kell kérek, mert ha nem kérek nem tudhatjak, hogy szükségem van rá... Ruhákat se tartottam cikinek kérni a neten, és sokat én hordok belőle, a többit tovább adtam jó helyre... Van egy fotós oldalam ott gyűjtötték össze a szemüvegemre, és a napszemüvegemre a pénzt, mivel romlott a szemem a napi 12 db gyógyszertől, és fényérzékeny a szemem... Sikerült... Van szemüvegem... Ami fájt picit... Vannak akik segíthettek volna, de sosem tették... Persze nem kötelező... A saját rokonaim nem tették meg... Sokan segítenek rászorulókon ami nagyon-nagyon szép...

Hiszen ha tudok én is segítek pedig nekem sincs sok... De kérdezem én mikor tolószék kellett hol voltak a barátok, és miért nem segített senki? Persze sokan segítettek olyanok akik vagy a fotós oldalam tagjai, vagy olyanok akikre szamíthattam... Az, hogy van, hogy jobb ruha van rajtam nem azért van mert vettem feltétlenül... Ne ítélj látszatra... Ezek a ruhák másoktól kapott ruhák amiket átnéztem, és ami jó volt rám megtartottam a többit tovább adtam nem el adtam tovább adtam! Van olyan régi ovis Társam aki külföldről segített, bevásárolt egy ismerőse és idejött vagy 15 szatyor kajával, és 2 hatalmas szatyor ruhával... Amit nem tudok elégszer megköszönni, mert néha kaja sincs úgy... Az Anyukájának is köszönöm a tortát, és a sok nasit, kaját De az emberek olyanok nem panaszkodik biztos minden oké... És igen minden nap küzdelmes... Szédülök, pánikolok... De nem adom fel... Segíteni kell a másikat, nem ítélkezni... És igen úgy lett Kutyám is, hogy a sok segítségből összegyűlt Rá a pénz. És igen Border collie. És azért mert 33 évig fogadott Kutyám volt ez pedig egy iszonyú régi álmom volt. Nem cigizek, nem iszom alkoholt, nem nyaralok, nem bulizok... Küzdök... A betegséggel, sokszor a régi sérelmekkel, a megélhetéssel... Közben veszítettem el embereket akik fontosak voltak számomra... Ilyen volt az Ildi, akit sose felejtek, és nagyon köszönök mindent, Kati néni, aki mindig segített, ha kell kaját adott, a kevés pénzéből adott kölcsön és mentem el leszedetni az anyajegyem...Pót Anyám volt... És a Kutyám Panda is csodás 17 év után elfáradt... De mindig beszélek Nekik, Panda itt van mellettem el lett hamvasztva... Amiben egy Barát segített, hogy itt legyen velem Pandusz, KÖSZÖNÖM!
Nem beszélve arról, hogy januárban megtaláltam egy fantasztikus Pszichoonkológust Zs-t, aki iszonyú sokat segít és mindig mellettem van... Terapiákat csinálok online vagy élőben Velük... Köszönöm Zs, hogy vagy... És azt is, hogy a kórházban mindig oda sodródtak mellém valakik, akik segítettek Kicsi Zsu, Zsu, Anita... És szívből hálás vagyok azoknak akik mellettem vannak, segítenek bárhogyan!!!!Segítsétek egymást!

U. I: A szolárium nem jóóó, mindig szétégettem a bőröm, és persze genetika is amitől ez volt velem, csak mert sokan nem hiszik el, én sem hittem el jártam a szoliba, és a napon is jól megégettem magam, mert huuuu de menő barna csajnak lenni... És sajna megszívtam.. Az agyamban melanóma áttétek voltak... Nem játék...
Sokat tanultam mindenből, bár ne ilyen áron kellett volna... De ahogy mondani szoktam...
NINCS MÁS HÁTRA, MINT ELŐRE!

Ja, és nem azért írtam ki, hogy sajnáljon bárki azt kifejezetten nem kedvelem, csak hátha valakinek tanulság lehet, nyugodtan osztható, nem titok.
Ferenci Detti
 
 
 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!