Szívdobbanás: Halászné Magyar Márta

Ecseren élek, 1970-ben születtem, idén májusban lettem 50 éves.

Szociális munkás diplomával és többféle emelt szintű egészségügyi szakképesítéssel rendelkezem. Hosszú évtizedekig egészségügyben és szociális szférában dolgoztam, ez év március végéig. A munkámat mindig is hivatásnak tekintettem. Hobbym a népművészet, hagyományőrzés, hímzés, olvasás, konyhai kreatívkodás. Nagyom szeretem az irodalmat. Írni kb. egy éve kezdtem, ahogy ez általában lenni szokott: főként magamnak, legtöbb írásom a fiókom mélyén lapul; de olvasásélményeket és ételkészítési ötleteket meg is szoktam osztani néha az ismerőseimmel. Irodalmi pályázatra idén küldtem be először írásomat. Férjnél vagyok, felnőtt gyermekem és egy gyönyörű, aranyos, kicsi unokám van.

 

  1. A „maradj otthon” időszak jegyében született bakancslistám 1. pontja természetesen azt a vágyat tartalmazza, ami nagymamaként a legfontosabb számomra: nagyon szeretném az édes kicsi Unokámat megölelni, babusgatni, az ölembe venni és sokat játszani Vele! Tudom, hogy a mi nagyszüleink idejében nem volt internet, nem volt lehetőség messengeren és egyebeken beszélni a távolabb élő szeretteinkkel; sőt, vezetékes telefon is ritka volt, a mobil nem létezett. Most videohívás esetén nemcsak hallhatjuk, hanem láthatjuk is a nem velünk lakó gyerekeinket, unokáinkat. Ám igazán megölelni egy kicsi unokát mégiscsak más, mint fényképen látni vagy a videohívás röpke perceiben rácsodálkozni, hogy milyen sokat nőtt megint pár nap alatt. Tudom, ki kell bírni ezt az időszakot, kibírjuk igen- de az őszinteség kimondatja velem, hogy igenis nagyon nehéz. Nem egészen egy évvel ezelőtt még az első kisunokánk megszületését vártuk- most pedig a koronavírus-járvány miatti központi és a saját magaunk által felállított óvintézkedések közbeszólnak a nagyszülő-unoka találkozásokba.
  2. A második pont szorosan kapcsolódik az elsőhöz: az Unokám kedves szüleit is nagyon szeretném már megölelni! Úgy rendesen, felhőtlenül, szívből és szeretetből, nem csak virtuálisan.
  3. A családtagok ezen időszakra eső szülinapi köszöntését most ahogy lehet úgy, de ebben a helyzetben is szeretettel megvalósítani, most „ölelésmentesen”- de később személyesen.
  4. A legjobb barátnőm 50. szülinapja volt nemrég, aminek megünneplése elmaradt. Telefonon, képeslapok küldésével, messengeren és minden lehető módon felköszöntöttem, de ez így nem az igazi. Ráadásul most egy nagyon nehéz időszakon megy keresztül, közeli hozzátartozója elvesztése miatt- és bár naponta beszélünk telefonon és igyekszem belé lelket önteni, de most személyesen nem tudom vígasztalni. Bízom benne, hogy megnyugszik a lelke, és a járványhelyzet elmúltával átadhatom neki a szülinapi ajándékot amit még jóval korábban gondosan választottam ki számára a szép kerek szülinapjára.
  5. Egy hagyományőrző kör tagja vagyok, és már nagyon hiányoznak a heti rendszerességű próbáink. Interneten tartjuk a kapcsolatot a többiekkel. Rengeteg hagyományőrző program elmaradt, ezek is hiányoznak. Jó lenne már ismét együtt „ápolni a hagyományokat” .
  6. A kézi hímzés szerelmeseként most is hímzek hobbyszinten a kicsit több szabadidőmben (már amennyit a látásom enged, mert már az sem tökéletes sajnos), javarészt a saját népviseletemhez tartozó ruhadarabokat. Szeretném ezeket viselni rendezvényeken.
  7. Az olvasás a másik hobbym. Elolvastam néhány könyvet, de még sok van az elolvasandóim listáján. A „házi könyvtáram” polcairól olvasok el újra könyveket, mivel a könyvtárak zárva vannak. A papíralapú könyveket szeretem, de most lehet, hogy jó lett volna valami „ E-book” – de amint lehet én bizony ismét könyvtárlátogató leszek.
  8. Habár szeretek főzni, erre nem volt munka mellett mindennap időm, ezért több napra főztem előre, hisz reggeltől estig nem voltam otthon a munkám és a napi ingázás miatt. Most több időm van főzésre. A konyhai kreatívkodás feltölt, új recepteket próbálok ki, és örülök, ha igazán jól sikerül egy-egy étel. A most kipróbált és bevált recepteket megtartom és valószínűleg még jónéhány „ételkreációt” kitalálok. Ez a hobbym a férjemnek is tetszik J
  9. Míg munka után fáradtan hazaérve gyorsan „bekaptuk” az ételt, sokszor bizony ketten kétféle mintájú tányérból ettünk. Most szépen megterítek mire a férjem hazaér a munkából. Nem mondom, hogy ez a legfontosabb dolog, természetesen sokkal fontosabb az, hogy az embernek legyen mit ennie és kevésbé fontos, hogy milyen tányérból fogyasztja el az ételt. Azonban eszembe jutott, hogy most van időm ezzel a részlettel is foglalkozni, és örömmel teszem. Használom a porcelánjaimat amik eddig csak ünnepi alkalmakkor kerültek az asztalra, egyébként a szekrényben várakoztak, hogy terítékre kerüljenek. Azt a gondolatot, hogy azért vannak a tárgyaink, hogy használjuk azokat, valószínűleg megtartom majd a továbbiakban is, és például a szép tányérokat használni fogjuk rendszeresen a járványügyi veszélyhelyzet után is.
  10. Egészségügyi sétáim közben most rendszeresen fotózok: fákat, virágokat, mindenféle szépet útközben. Ez tetszik, ezt a szokást megtartom valószínűleg a későbbiek során is.
  11. A könyvbemutatók, dedikálások is nagyon hiányoznak. Tegnap egy online könyvbemutatón vettem részt, míg korábban soha. Jó volt, de várom már az „igazi” személyes részvételű könyvbemutatókat, az író-olvasó találkozókat, azok közelebb állnak hozzám.
  12. Sok „kreatív ötlet” videót nézek. Szeretnék megvalósítani néhány ötletet a későbbiekben.
  13. Most úgy osztom be a napirendemet ahogyan számomra a legmegfelelőbb. Nem mondom, hogy minden itthoni feladat tökéletesen el van végezve, de sokkal jobban, mint amikor reggeltől estig lohol az ember. Az általános túlterhelést, túlvállalást ki kéne iktatni a későbbiekben is, legalábbis törekedni fogok erre.

+1. Barátaim eddig is sok esetben kértek segítséget tőlem, ha valamilyen dokumentum megfogalmazásában elakadtak; most többen fordultak hozzám az ismerőseim közül, és szívesen segítettem is mindegyiküknek. Ezzel nekik is segítettem, és én magam is gyakoroltam az írást, a fogalmazást. Mivel egészségügyi (főleg mozgásszervi) problémák miatt korlátozott, hogy milyen munkákat tudok elvégezni (korábbi munkámat elvesztettem nemrég), nagyon szeretnék olyan munkát találni, ami otthonról végezhető. Leginkább az írás, fogalmazás áll közel hozzám, jó lenne valami olyan munkalehetőséghez jutni, melynek során ilyen irányú tevékenységet végezhetek.

Halászné Magyar Márta

Iratkozzon fel hírlevelünkre!