Szívdobbanás: Kisgyörgy Ágnes

Kézdivásárhelyen élek, Erdélyben. 56 éves vagyok. Orvos asszisztens a szakmám és az is a foglalkozásom. Egész műszakban a sebészeten dolgozom. Fél műszakom a kórházi konyhán, mint dietetikus. 

Az asszisztensképzőben szakoktató mesterként tanítok. Két műszak között, ahogy az időm tartsa otthonápolást is végzek. 

Szoktam irogatni. Már gyerekkoromban volt az írás után érdeklődésem. Verset és forgatókönyvet írtam, amivel, az akkori Jóbarát országos diákfolyóiratban 3-ik helyezést értem el. Sajnos az akkori tanáraim nem támogatták a tehetségem, sőt a kedvem is elvették tőle, dicséret helyett megrovásban részesítettek, mert a forgatókönyvem egy brutális tanár órájáról szólt. A szakmatanulás végett Brassóba kellett folytassam tanulmányaim, román nyelven. Gyerekkori álmom vált valóra, azzal, hogy betegeket ápolhatok.

42 évesen leszázalékoltak. Huzamosabb ideig nem dolgozhattam. Először egy egészségügyi pályázatra figyeltem fel, amin el is vittem a nyereményt. Akkor jött az ötletem és a bátorságom, hogy kipróbáljam újra beindítani írói vénám keringését. Egy pályázattal nyertem egy Brüsszeli látogatást az Európai Parlamentbe 2010-ben. Egyre több versenybe nevezek be, kisebb-nagyobb sikerrel. A kudarcnak épp nem mondhatom, de a nem dobogós helyezésekből is tanulok. A sikerek erőt adnak a további alkotásokhoz. Több esszém is jelent meg a ma irodalma által hirdetett pályázatok segítségével. Versem is jelent meg nyomtatásban is, és online felületen is értem el esszé és vers kategóriában 7-8-9 helyezést 96 pályázó közül. Még a fiókomban is sok szerzeményem van. Ami hátrányom a kétnyelvűség, és bár igyekszem, de néha becsúszik még egy pár helyesírási hiba is. Meg kellett tanuljak fogalmazni ismét, mert a fogalmazás jobban ment román nyelven, a középiskola elvégzése után.

A kedvenc elfoglaltságom a betegápolás és a tanítás. Szabadidőben, pedig az írás. Sok kudarc volt az életemben, és meg kellett tanuljak örülni minden apró kis dolognak, hogy tovább tudjak lépni. Például: Elhelyeztek a munkahelyemről, valósággal utáltam, amit kellett végezzek. Első napokban akaratlanul peregtek a könnyeim munkába menet. A öngyilkosság határára sodortak. Van két gyerekem, és értük kellett éljek. Kapaszkodót kellett keressek. Csodálni kezdtem a természetet, felfigyeltem a madarak csicsergésére, a zöldellő fákra és észre sem vettem amint az idő elszaladt, s már a munkába találtam magam. Itt is megpróbáltam sikerélményeket szerezni. Nagyrészt ellenségként tekintettek rám a munkatársak. Kezdtem szűrővizsgálatokat szervezni és őket is bevonni az akcióba. Látván a siker örömét, kezdtek közeledni hozzám. Saláta diétát szerveztem tízóraira. Lassan-lassan csúcsokkal-völgyekkel elértem az 56 évet. Ha most kezdeném is, ezt  a szakmát választanám. Most sem tenném másképp. 

Fiam a nagyobb 25 éves-az én szakmámat követte, példaképe lettem. Lányom 21 éves, másodéves a Kolozsvári Szapiencia Egyetemen, az Európai tanulmányok, nemzetközi kapcsolatok karon. Férjem vegyészmérnökként dolgozott a kórházi laboratóriumban, de egészségügyi okokra hivatkozva kérte nyugdíjazását.

Kisgyörgy Ágnes

 Ölelés

 

Semmi sincs véletlen, és mégis oly nehéz elfogadni a mostani állapotot, amibe egy parányi, láthatatlan ellenség kényszerített. Amikor hallottam róla először, azt mondtam nem lehet igaz. Tanultam, tanítottam járványtant, de soha nem gondoltam volna, hogy ebben a modern világban illesmi előfordulhat. Térdre húllanak a nagyhatalmak, országok, vezérek. Mindenki kapkod. Felkészületlen éri a kórházakat ez az állapot. Mindig hívatásként, vagy jelentéktelen szakmaként kezelték az utóbbi időben az asszisztensek munkáját. Most mindenki próbálja kárpótolni? -vagy valóban felmérik, hogy a mi önzetlen, őszinte helytállásunkon múllik sokuk élete..
A csomagunk elő volt készítve, mint a háborúra, ha hívnak menni kell. Nem számít család, gyerek, férj, kik itthon maradnak. Vajon látom-e még valaha őket? Minden nap, egy utolsó búcsúzás volt számomra. Akár az is kilátásba volt helyezve, hogy más városba irányítanak, ha a szükség úgy kívánja. Amint bevezették a kijárási tilalmat, szabadidőnkbe négy fal közé kényszerültünk. A feszültség sem volt elhanyagolható. Nem akartam a családomon levezetni a feszültséget. Magamba zárkoztam. Egyetemista lányom a barátjához költözött, nehogy megfertőződjön tőlem. ha elkapom a kórt. Olyan jó érzés volt átölelni gyerekeim járvány előtt, A vírus megályt kiálltott. Már szinte borúltam volna gyerekem nyakába, amikor szólt-két méter távolság. A lányom hangját naponta hallottam, de hiányzott a bársonyos bőre a kiskezén, ahogy máskor átölelt, és magához szorított naponta többször is. Nem akartam, hogy lássák, érezzék a bennem viharzó feszültséget. Nagyon sok álmatlan éjszaka lopakodott életembe. Külön költöztem.Tévét vettem a szobámba, hogy enyhítsem az aggodalmam, sürgessem a hajnal eljövetelét álmatlan éjszakákon. Nem sokat segített. Okostelefont is vásároltam mert rá kényszerítettek, hogy a modern riasztást jobban meg tudják szervezni. Nagyon ellene voltam az okostelefonnak. Tizenhét évig szolgált engem egy Nokia telefon. Nehezen váltam meg tőle. Az újjat csak most tanulom, nehezen. Sokszor idegesít, ha nem boldogulok, jobb volt a régi-mondogatom magamban. Éjszakánként azt is bekapcsolom, a facin is navigálok, hogy enyhitsem a türelmetlenséget. Megkerestem elszármazott barátaimat, ami még némi mosolyt csal arcomra. Keresem a tájékoztatókat sorra, hátha talál már valaki valami csodaszert, a kézmosáson kivül, mert már kiszáradt a bőröm, a sok mosástól. A maszk viseléstől csak nehezebben lélegzem és fejfájást okoz. A baj soha nem jár egyedül. A járvány előtt, nagyon pörgős életem volt. Sokat dolgoztam, több helyen is, most pedig négyfal közé vagyok zárva. Cukorbeteg lévén, a gyógyszereket órára be kell venni és utánna kell enni. Enni-enni, de a mérleg nyelve is majd kiakadt, amikor méretkeztem. Kitaláltam minden diétát, vettem fogyasztó tablettát, semminek nem volt hatása. Vízhajtóval próbálkoztam, Elhagytam a kenyeret az étrendemből. Keto diétába kezdtem. Az eredmény elhanyagolható volt. Kitaláltam, hogy a csecsemő is csak akkor sír, ha éhes. Mi lenne, ha én is csak akkor ennék, ha éhes vagyok? A cukorbeteg étkezzen ötször!-de ki viseli a kilókat? Elkezdtem csak akkor enni, ha korrog a gyomrom, és nem bírom az éjséget. Vásároltam bónúsznak 100 gr -os diétás csokit. ha hipózok Csökkentettem a kalória mennyiséget is, de még ez is sok a visszaszorult mozgáshoz. A szomszédaim elkezdtek reggelente szaladni. Az én súlyom már akkora, hogy tönkre tenném az izületeim vele. Ugrókötelet vásároltam. Hogy ne a szomszéd feje tetején ugráljak, a munkába, az irodámba zárkózva üzöm ezt a sportot. Az eredmény még várat magára. Ami késik nem múlik, mondja a közmondás. Abban a reményben zárom pályázatom, hogy minden kezdetnek vége lesz, ezt is legyőzzük, és újra ölelhessük egymást mint a járvány előtt,

 

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!