Szívdobbanás pályázatunk VI. helyezettje: dr. Juhászné Jedlovszky Mária

Bemutatkozás: 

Budapesten, a XI. kerületben élek. Ózdon születtem, 70 éves vagyok. 2007-ben nyugdíjba mentem, addig geológusként a Magyar Állami Földtani Intézetben dolgoztam. Szerettem a szakmámat, örömmel végeztem mindvégig a munkámat.

4 éve kezdtem el verseket írni, amikor mellrákot diagnosztizáltak nálam. Egy kötetem került kiadásra Mentőkötelek címmel, amiben a betegségemmel és gyógyulásommal kapcsolatos érzéseimet fogalmaztam meg a célból is, hogy segítsek a még "úton lévőknek".

A sorstársammal és Bakos József író- és szerkesztővel jótékonysági könyvbemutatót szerveztünk az Országos Onkológiai Intézetben, ahol a bevételt felajánlottuk a betegek gyógyítására. 

Egyik kedvenc elfoglaltságom azóta is a versírás, de szeretek énekelni, kártyázni, pingpingozni, sétálni, de leginkább az unokákkal játszani.

Két fiam Amadé (46 éves) és Márton (38 éves) összesen 6 unokával (3 fiú és 3 lány) ajándékozott meg, akikben a legnagyobb örömöm telik. Kitűnő fiúk és boldog családapák. Az unokák egytől egyig csodálatos gyerekek.

 

Bakancslistán II.

Nincs is talán, mire nagyon vágyom
semmi sem csábít a láthatáron
nem várok nagy rácsodálkozásra
inkább a befelé fordulásra
magamban lelni rejtett kincseket
felfedezni lelki élményeket
készen lenni a befogadásra
mostban élni, nem gondolni másra
arra várni, mire nem készültem
tükörbe nézni hófehér őszülten
elégedetten visszamosolyogni
önmagamat homlokon csókolni.

 

(353.) Bakancslistán

Testem falak között 

lelkem átköltözött
éteri világba

mennyország házába
ahol mindent lehet 

mert csak a szeretet

tölti be a létet

semmi sem ér véget 

bármi elérhető

bárki szerethető 

nem ér fel a sóhaj 

mindennemű óhaj 

azonnal teljesül

nem hiányzik semmi

bárkit tudsz ölelni

látod mosolygását

őrzöd pillantását
mégis van valami 

nem lehet pótolni
az együttlét varázsát

tárt karok hívását

egymás érintését 

bőröd selymességét
teljesülő vágyat

ami feléd árad
a szeretetéhség 

az egyetlen erő
magányosságban nem kielégíthető
bakancslistán csupán 

csak egyedül marad
míg a vágy ereje 

ledönti a falat.

 

(354.) 13+1

Karanténba zárva

vágyak után járva
azon gondolkodom 

mi hiányzik nagyon
mindent számbavéve 

a javakat nézve
nem kell epekednem 

mindenhez van kedvem
akár tizenhárom megnyilvánulásom
lehetne a létben 

érdekesség képpen megpróbálnék mindent
mégsem hiányozna 

ha éppen nem volna
csupán egy valami

ami egyedüli
nélkülözhetetlen
különben az élet 

elviselhetetlen
erre vágyik minden 

érző földi lélek
csakis szeretettel 

élhető az élet.

"Jedymary"

  

Iratkozzon fel hírlevelünkre!