Szívdobbanás: Rónai Katalin

Budapesten élek, 68 éves vagyok.

Mindennel foglalkozom, ami boldoggá tesz, és kreativitásomat kiélhetem. Baba, báb, mese és élethű figurakészítő vagyok, okleveles textiljáték készítő, fotó alapján készítek el híres, vagy átlagembereket, történelmi életképeim, mesét ábrázoló, vagy ma megrendelő által nekem fotót küldött személyről 60-70 cm-es figurát készítek, bármit el tudok készíteni, ugyanígy mesefigurákat is. Táncolok, NIA, Lemanguria, írok, képeslapokat készítek, kranioszakrális terápiával, és egyéb alternatív eszközökkel segítek, unokázom, ha úgy adódik, tanítok, gyerekfoglalkozásokat vezetek, amennyiben bármelyikre igény van. Vagy 150 db történelmi, irodalmi, zenei figurám várja a lakásomban, hogy egy település felvállalja, megvásárolja, és egy mini panoptikumot, vagy egy hely szellemével összeegyeztethető továbbfejleszthető, állandó kiállítást, vagy a diákoknak rendhagyó órák megtartására alkalmas helyet rendezzen be. Mindenféle megoldás érdekel. 12 év munkái várják azt az akármilyen szervezetet, vállalatot, vállalkozót, községet, várost, kerületet, csoportot, aki ezt bevállalja, és megcsináljuk közösen ezt a sehol nem létező kis különlegességet. 

Technikatanár voltam általános iskolában. De van népművelés-könyvtár és sok egyéb végzettségem.

Az írás a lételemem. 12 éves korom óta alkotok, és azóta írok, persze, sok kihagyással. Főleg novellákat, meséket írok, van egy kész mSzokotteseregényem, és készül a daganatos betegségemről a könyv, sajnos financiális okok közrejátszanak, hogy ezek az írásaim az asztalfiókban maradnak. Sok novellám megjelent online formában is. A legnagyobb sikereim közös megjelenés, egy Tündérkezek c. a daganatos betegek számára, és a daganatos betegséggel találkozott emberek által írt kis kötet, amely 2019. végén jelent meg a Holnap Kiadó Magazin segítségével, és az általunk a kiadásra befizetett, vagy eladott példányok ára a  Kékgolyó utcai segítők segítésére fordítódott. Ugyanitt jelent meg két novellám egy közös antológiában, és a WMN Magazin online oldalán, pedig három, vagy négy írásom látott napvilágot, az elmúlt két év alatt. 

Mindig más a kedvenc elfoglaltságom: séta, tánc, írás, beszélgetés, alkotás, tanulás, olvasás, filmnézés, ha lehet, és megoldható az unokákkal közös alkotás, közös családi napok, varrás, kreatív ételkészítés.

Két családos lányom van. Szüleim, hozzátartozóim már a mennyben, egyedül élek, lassan 22 éve. 9 éve vagyok nyugdíjas. Négy unokám van, mindkét lányom családjában egy leányka és egy fiúcska. A nagyobbik lányomnál egy 9 éves leányka, és egy 6 éves fiúcska, a kisebbik lányoméknál egy 9 éves fiúcska, és egy 6 éves leányka. A kicsik most fognak iskolába menni.

 

Az én koronás bakancslistám – hétköznapjaim az önkarantén idején

Március elején már hallani lehetett mindenféle szóbeszédet egy vírusról. Nem nézek híradót, vagy húsz éve, nem olvasok híreket, de be-bekúszott egy-egy történet, egy-egy hír a reggeli rádióműsorban hallottam egyet, s mást, viszont a külvilágban már pánikhangulat elindult.

Csak cirkuszi látványosságként tekintettem, és nagy ívben kikerültem a boltban, azokat az embereket, akik egy, esetleg két tele bevásárlókosárral sorolnak be a pénztárhoz.

Aztán mielőtt a hisztéria épp elért volna, kiléptem a témából, és úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam, semmilyen formában megfélemlíteni.

Természetesen, ez még úgysem sikerült igazán, hogy elég tudatos vagyok, mert csak be-bekúsztak hírek, és az ismerősök telefonos, közösségi oldalas megnyilatkozásai, meg, persze a saját gyermekeim aggódása, egyfajta innen-onnan támadó félelmet belém is oltott.

De azon kívül, hogy március 15-e előtt megvettem a heti bevásárlás adagját, nem törtem magam azzal, hogy készleteket halmozzak fel. .

Persze nem úsztam meg a félelmet, nem úsztam meg a maszkvarrást, és az első összevissza információk, ferdítések továbbítását, mert én is emberből vagyok, de szerencsére sikerült hamar leállnom ezekkel is, és eldönteni a legfontosabbat, amikor szükséges segítséget fogok kérni, amúgy, meg megpróbálkozom az online rendelésekkel. Nem mintha nem vásároltam volna online, de mindig érte mentem, szeretem személyesen átvenni a neten vásárolt holmit, erre sosem sajnáltam az időt, viszont a futárra várni utálok.

 Már tartott a rémtörténetek mesélése, már láttam maszkos embereket március 9-én is, de nem foglalkoztam vele. Olyannyira, nem hogy mivel a Tűzmadár Alapítvány által a László Kórház területén működtetett Tűzmadár Ház rendszeres látogatója vagyok, gyógyult melldaganatom okán, még március 9-én besétáltam a László Kórházba, az esti jógára, amely persze elmaradt, mert akkora már a ház bezárta kapuit, – több, mint egy hónapja online tornázunk, jógázunk, találkozunk a többiekkel.

Március 16-án egészségügyben dolgozó lányom kérését teljesítve, megkezdtem a karantént, így négy héten keresztül csak a futárhoz léptem ki a lakásból, kesztyűben, és maszkban, egyszer sikerült rendelnem a Spartól, azt is 16 napra hozták, és hiányzott a rendelés fele. Hát ki kellett találnom, mi legyen, hogyan tudom megoldani az életem.

A szomszédban lakó fiatal fiút, akivel sokáig haragban voltunk fiatal kutyája miatt, egyszer csak megkértem, hogy a rendelt könyvemet elhozná-e a boltból. Erre ő felajánlotta, hogy vásárol nekem! Nem voltam rest, elfogadtam. Hetente egyszer attól kezdve hazafelé a munkából vásárolt nekem. Amit hozott, abban semmi kivetnivalót nem találtam soha. Kisebbik lányom, aki vidéken lakik, de Pesten dolgozik, ha bejött a városba, megkérdezte, nem szükséges-e valami.

Amúgy nem volt WC papírom és lisztem is csak minimális, talán 30 dkg. De első héten hozattam rizst, és készítettem rizstejet, sárgarépa, cékla, lencse, és sárgaborsó fasírtot variáltam, papírtörlőt használtam a mellékhelyében, azt hozott a Sparos futár, és elkezdtem online élni. Amúgy is elég sok időt töltök a gép előtt, de írok, keresgélek, megoldok, kapcsolatokat tartok, és építek. Most ez átalakult, először rám zúdult a sok minden, ilyen tanfolyam, olyan beszélgetés, jóga, stb. Aztán rájöttem, hogy szelektálni kell, és új trendeket építettem az életemben. Két lányommal és négy unokámmal is online tartottuk egymásban a lelket.

Kitört a tavasz, bábokat készítettem, megrendelésre, sokat dolgoztam, húsvét előtt csomagküldővel, a szomszéd fiú segítségével eljutottak a bábok, babák a megrendelőkhöz.

Húsvét hétfőn elegem lett.

Már előtte is volt pár rosszabb napom, de alapjában nem volt probléma. A kreatív énem megmentett, mert mindig találtam valami új elfoglaltságot, írás, alkotás, lakásrendezés, (nem takarítás!,hanem szépítés), új ételek kísérletezése, mi mindent lehet készíteni zöldségből? Készült sárgarépaleves, sárgarépatorta, húst nem eszem 7 hete.

Szóval teltek, peregtek a napok, de mégis elegem lett, hogy nem látom, a gyönyörű tavaszt!

Kimentem a parkba. Egy fűzfához közelítve azt láttam, hogy egy hölgy egy nagy ágat letört, és elindult vele. Nagyon mérges lettem. De visszafogtam magam és nem szóltam rá. Megszeretgettem a fát, és ahogy elindultam egy másik ágat láttam a földön, kicsi, csenevész ágacskát, felvettem, és hazahoztam. Vízbe tettem. Azóta él, gyökeret eresztett, leveleket növesztett, és csodás látvány a konyhámban. Attól kezdve ez a fűzfa lett a fám, minden nap meglátogatom. Másnap elromlott az idő. Egy hétre rá egy hétfői hajnalon arra ébredtem, hogy menni kell. Április 19-e volt. Azóta minden reggel hajnalban kelek. A reggeli rutin után, elindulok. Gyalog le a 9. emeletről, ki a parkba. Ott egy-két órai séta, torna, vagy tánc, odafelé, visszafelé, megölelgetem a fámat, megbeszélem vele, hogy mi történt előző nap,  aztán jövök haza. Itthon az online torna, jóga vár, és máris 11 óra elmúlt. Aztán ebéd, kis szunyókálás, és kreatív délután, olvasás, írás, tanulás, alkotás, meditálás, másokkal beszélgetés telefonon, vagy online, erről szól a napom.

Egyedül élek. Bele is zakkanhattam volna, ha nem változtatok.

Mi a 13+1, bakancslistám? Nem tudom. Nekem ez az élet, a még egészségesebb lét, mint a daganatom előtt, alatt és után, bőven kitesz 13+1-et.

Múlt héten először hét hét után, elmentem a boltba. Nem élveztem, menekültem. Segítségeim nem értek rá, és én sem szerettem volna őket küldeni. Nem vagyok paranoiás, nem azért nem esik jól az emberek közelsége, mert félek, hanem, mert rájöttem, hogy tényleg igaz, az egyedüllét, nem magány, hogy egyedül is lehet az ember boldog és békés.

A karantén erre adott lehetőséget, aki megtehette, hogy ebben az időszakban befelé (is) forduljon. Természetesen, a családosok, akik otthon home officeban dolgoztak és ott volt az egy, két, három gyerek, a háztartás, a gyerekek tanulása, mozgásigénye, a családi élet fenntartása, a lélekjelenlét, a munkahely elvesztésének réme, stb. nem tudtak ennyire elmélyülni. Én abban tudtam segíteni nekik, hogy nem zargattam őket a saját sérelmeimmel, panaszaimmal, és egyéb nyavalyákkal.

5. hetemet kezdtem meg ma reggel, amikor gyalog járok a 9. emeletre, sőt, a közértlátogatások két napján, kétszer jöttem-mentem gyalog.

Ez boldogsággal tölt el, és erőt ad a továbbiakban is. 68. éves vagyok, büszke, egészséges nő.

Rónai Katalin

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!