Támogatás az életmódváltás során

 
Három döntő (ám nem kézenfekvő) stratégia a szeretteid támogatásának kivívásához

Az étkezési és mozgásbeli szokásokat éppen eléggé nehéz megváltoztatni. És mi a helyzet a szeretteid támogatásával? Készülj fel a fogcsikorgatásra! A téged körülvevő emberek hatással vannak a fejlődésedre. Alább álljon néhány fontos tanács, hogy miként védheted ki a felesleges nyomást, és hogyan kaphatod meg azt a támogatást, amire oly nagy szükséged van.

Sugárzó arccal feltálalod az általad szeretettel készített egészséges vacsorát: grillcsirkét, párolt brokkolit, és tökmagos vegyes salátát. Idegesen figyeled a reakciókat.

A kislányod az etetőszékből messzire elhajítja az egyik brokkoli rózsát. A kis tizenéves fiad annyira lecsúszik az asztalnál, hogy csak a szemöldöke meg a mobilja látszik ki. A férjed, aki próbál udvarias és támogató lenni, már két perce rágja az első falatot. De nem nyeli le…

Még a kutya is, aki máskor izgatottan szaglászik az asztal körül, most mélyet sóhajtva elvonul. Egyedül érzed magad.

Most mi lesz? Hogyan tovább?

A te életmódváltásodhoz valóban szükséges meggyőzni a környezetedet?

Könnyebb lenne úgy? És ha igen, akkor hogy a bánatban kell ezt kivitelezni?

Mert ez tényleg számít neked. Izgatott vagy a változásoktól. Több zöldséget eszel, az ebédszünetben gyalogolni mész, hétvégén edzel. A tested jobban néz ki, egészségesebb és jobban érzed magad a bőrödben. Reménységet és inspirációt érzel. Folytatni akarod.

És nagyon szeretnéd, ha a szeretteid veled tartanának.

Miért?

Hát azért, mert szereted őket! A legjobbat szeretnéd nekik, egészségben, biztonságban, jó közérzetben. Szeretnéd megvédeni őket a betegségtől és fájdalomtól.

Ezen kívül, neked is szükséged van támogatásra a hozzád legközelebb állóktól.

Ezeket a nagy változtatásokat egyedül véghezvinni nagyon nehéz.

Ha ilyen és ehhez hasonló érzéseid vannak, ne érezd magad egyedül, mert ez roppant gyakori. Sokan küzdenek ugyanezzel.

Nagyon nehéz úgy tartani magadat a kitűzött céljaidhoz, hogy a baráti körödben a hétvégi program sörivást és mexikói taco zabálást jelent.

A barátaid szokásai téged is érintenek. A szokások fertőzőek lehetnek.

A kutatások szerint a körülöttünk élők testösszetétele, életmódja és szokásai hatnak ránk.

Minél többen csinálnak valamit a körülöttünk élők, annál valószínűbb, hogy mi is azt fogjuk csinálni.

Ha a családtagjaink és a barátaink fittek és egészségesek, akkor valószínűbb, hogy mi is azok leszünk. És az ellenkezője is igaz…

Kutatási eredmények:

  • A hozzánk közel állók testsúlya meghatározhatja a saját testsúlyunkat. Egy nagy mintán végzett vizsgálat adatai szerint egy elhízott barát, felnőtt korú testvér vagy házastárs 57- 40, illetve 37 százalékkal megnövelheti a saját elhízási rizikónkat. Még a barátaink barátai is számítanak!
  • A társadalmi életed exponenciálisan kihat az elhízási rizikódra. Minden egyes elhízott ismerősöd 0,5 százalék növekedést jelent a saját elhízásodra nézve. Tehát: öt elhízott ismerős több, mint megduplázza a saját elhízásod rizikóját!
  • A testsúlyunkra nagyobb hatással vannak a velünk azonos nemű ismerőseink, rokonaink.
  •  
  • Az elfogyasztott étel mennyiségét befolyásolja, hogy kivel eszünk. Egy nagyevő mellett hajlamosak vagyunk mi is többet enni, és fordítva, még akkor is, ha idegenekről van szó.
  • Az ismerőseink ugyancsak nagy hatással lehetnek arra, hogy mit eszünk.

Ezeknek a dolgoknak a jó része tudat alatt történik. Gyakran változtatjuk meg a szokásrendszerünket úgy, hogy hasonlítson az ismerőseinkére, anélkül, hogy erről beszélnénk, vagy gondolkoznánk rajta.

De miért működik ez így? Miért nem vagyunk magányos farkasok vagy egyedülálló egyének? Hát, bizonyos értelemben a szociális ráhatás jó dolog. Az összetartás életben tart bennünket.

Az evolúció során kisebb csoportokban éltünk, nagy egymásra utaltságban. Az agyunk jó része specifikusan szociális jelzésekre és kommunikációra adaptálódott: arcok felismerése, érzelmek leolvasása, a nyelv kifejezése és értése, stb... Az elhagyatás az életveszéllyel volt egyenlő.

A modern orvostudomány megmutatja, hogy a magány tényleg ölhet: a testünk úgy reagál a szociális kirekesztésre, mint a vírusveszélyre. A hosszú távú magányosságtól megemelkedik a szervezet gyulladásszintje, csökken az ellenálló képesség, gyakoribbá válnak a krónikus betegségek és hamarabb halunk meg. Az egyedüllét félelmetes, kiszolgáltatott és nehéz.

Ha egy társaságból te vagy az egyetlen, aki salátát rendel, mikor a többiek mind egy hegynyi chipset, akkor is egyedül fogod érezni magad. Kilógsz a sorból.

Az egyedüllét elleni védekezés genetikailag belénk van kódolva.

Persze léteznek lánglelkű úttörők, de valljuk be, sokkal könnyebb jól enni és többet mozogni, ha a környezetünk támogat ebben.

Olyan ez, mint a fizika törvényei. Amikor változtatni próbálsz, akkor vagy súrlódással, vagy hajtóerővel találod szemben magad.

A súrlódás nehezítés.

Szemet forgató kollégák, spenót utáló gyerek, és hamburger imádó barátok. Emberek, akik kifejezetten nem értenek egyet veled vagy egyszerűen csak teljesen más szokásrendszert képviselnek, környezeti és érzelmi akadályt képeznek a kitűzött céljaid felé vezető úton.

Biztosan ismerős, amikor az általad gondosan elkészített fodros kel chips heveny undort vált ki a gyerekeidből, a 10 kilométeres futásra való benevezésedet cikizik a kollégák, vagy az a hálaadás napi vacsora, amikor előzetesen megbeszélted az anyósoddal, hogy ezúttal te hozol valami könnyebb köretet, de arra érkezel meg, hogy juszt is elkészítette az összes szokásos zsíros, édes köretet, mert "nem akarta megtörni a hagyományt".

Amikor ellenállásba ütközöl, az olyan, mintha egy meredek hegyre próbálnál felmászni, úgy, hogy közben a kavicsok folyamatosan gurulnak ki a lábad alól.

A hajtóerő viszont segít előre, erősít és megújítja az energiáidat: amikor a családoddal együtt készítitek el és kóstoljátok meg az új, egészséges ételeket, amikor drukkolnak a futásodhoz, és az anyósod betartja azt a bizonyos megállapodást…

Mi, a Precision Nutrition csapatában abban hiszünk, hogy az ellenállással együtt is kaphatsz támogatást.

Még ha a szeretteid nem is szuper-lelkesek az életmódváltásoddal kapcsolatban, ha nem is a kedvencük a brokkoli csíra, ez még nem jelenti azt, hogy nem érdekled őket, és hogy nem fognak segíteni.

A támogatás kétoldalú. Te is lehetsz hatással a környezetedre. Itt jön be a jófajta önállóság, vagyis a vezetői képesség.

Lehet, hogy sokkal könnyebb lenne úgy életmódot váltani, hogy a környezetedben élők is ezt az utat követik, de az ellenerő ellenére úttörőnek lenni a változásban nagyon is inspiráló dolog.

Ha békésen, de határozottan és kitartóan képviseled a döntésedet, azzal előbb-utóbb megtöröd az ellenállást.

Íme, egy pár lépésből álló cselekvési terv:

  1. Fogadd el, hogy esetleg nem neked van "igazad". Lehet, hogy a súrlódásokat, amiket érzel, valójában te kreálod? Még ha 100%, teljesen igazad van, akkor is… Lehet, hogy a környezetednek túl sok a te lelkesedésed, a prédikálásod, az önelégültséged.

Ha nyitottabban, elfogadóbban hallgatod meg őket, érdeklődsz az ő szemszögük iránt, empatikus és megértő vagy velük, az előbbre fogja vinni az eseményeket.

Akármilyen szokásaik is vannak a szeretteidnek, annak mind oka van. Számukra "helyesek" ezek a szokások. Talán az ő limitált eszköztárukban kevés opció rejlik arra, hogy megbirkózzanak a nehézségekkel.

Lehet, hogy a bátyád azért iszik, mert így tudja oldani a véget nem érő munkahelyi stresszt. A legjobb barátnőd retteg a saját testével való szembenézéstől, ezért lesz mindig ideges, amikor felhozod az egészséges táplálkozás témáját. A szüleid neveltetése arra tanította őket, hogy tiszteljék a hagyományos szaktekintélyeket. Azért hisznek benne, hogy a margarin egészségesebb, mint a vaj, mert az orvosuk 30 évvel ezelőtt ezt verte beléjük.

Ha el tudjuk engedni azt, hogy "nekünk van igazunk" és a másik téved, akkor belép a képbe az empátia, ami helyet csinál a megértésnek. Súrlódások helyett több együttműködés, kritika helyett kapcsolódás születik.

  1. Légy kitartó és nem akaratos!

Az ellenállás gyakran félelemből fakad. A változás félelmetesnek tűnhet, és felszínre hozhat kontrollal, biztonsággal, identitással kapcsolatos érzéseket.
Ilyesféle gondolatok kavaroghatnak bennük:
Mi van, ha megváltozik?
Mi van, ha az újféle ételek borzalmasak lesznek?
Mi van, ha a te egészséges szokásaid tükrében szembesülök az én egészségtelen szokásaimmal?
Mi van, ha az emberek nem fognak így elfogadni bennünket?
Mi van, ha ítélkezni fogsz fölöttem és már nem fogsz szeretni?
Mi van, ha nem fogok tudni lépést tartan veled?
Mi van, ha elveszítelek?
Ezekre az aggodalmakra nem válasz sem az erőltetés, sem a racionális érvelés.
Fő a kitartás, amelyen belül folyamatosan lehetőség nyílik a csatlakozásra és az érdemi kommunikációra.

  1. Magaddal foglalkozz!

Az életmódváltás göröngyös útján kulcsfontosságú a miértek alapos megértése és magunkévá tétele, mert ez lendít tovább a nehézségeken. Ezt pedig mindenki csak maga szülheti meg magának, a saját meggyőződésed másokat nem fog előrelendíteni. Nekik is szükségük van a saját meggyőződésük kiérlelésére. Ezt hívjuk mi "saját belső motivációnak" ("intrinsic motivation").

A kutatások kimutatták, hogy az ilyen motiváció vezet tartós eredményhez, viszont ezt hosszabb ideig tart kifejleszteni. Foglalkozz tehát magaddal, és haladj szilárdan előre az utadon.

A saját bátorságod, kitartásod, erőfeszítéseid inspirálni fog másokat is.

Mit tehetsz?

Kezdd el gyakorolni a győzni nem akarást még ma! Ez csökkenteni fogja a konfliktusokat.
Tiltások és kritika helyett tegyél szelíd javaslatokat és minél inkább vond be a szeretteidet az új életmódodba.

Például:

Kérd meg a párodat, hogy segítsen az edzés utáni nyújtásban vagy, hogy jöjjön el veled reggel sétálni.
Kérd meg a gyerekeidet, hogy segítsenek megtervezni a heti menüt és segédkezzenek a vásárlásban és a főzésben.
Kérd meg a legjobb barátodat, hogy öleljen meg, ha túl sok a stressz.
Kérd meg a családodat és a barátaidat, hogy drukkoljanak neked a pálya széléről, ha indulsz egy futóversenyen.
Hagyd, hogy részt vegyenek az új életedben, anélkül, hogy erőltetnéd náluk a változást.

Fogadd el őket úgy, ahogy vannak, és ne felejtsd el megmondani nekik, hogy milyen sokat jelent neked a támogatásuk.

 

 

 

Fordította: Mezei Elmira

Forrás: Alex Picot-Annand: 3 crucial (and counterintuitive) strategies for getting loved ones to support your healthy lifestyle.

 

A Nézőpontváltók júniusi mintamenüjét a http://nezopontvalto.hu/hu/eletmodvalto/etelvalto  -nál találod!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!