Nézőpontváltó® köszöntők

"A Nézőpontváltó® csapat tevékenysége arra irányul, hogy szemléletváltásra biztasson, és abban praktikusan segítsen. Felhívják a figyelmet arra, hogy az emberek álljanak önmagukhoz másként, mint addig! Vigyázzanak arra a testre, ami az övék! Próbálják az adottságaikból a lehető legtovább a lehető legjobbat kihozni! De ha mindazok ellenére mégis megbetegednének, akkor tudják, kikhez, hova fordulhatnak támogatásért, kik nyújtanak segítő kezet.”

Dr. Borbényi Erika, Szedlacsek Emília és Sári Edina köszöntő üzenete az oldalra látogatóknak.

 

Tovább olvasom

Az én változókorom - az én változásom: Kovács Katalin, Kozma Cecília és Martinkó Anna V. helyezettek

KOVÁCS KATALIN

Mit csinál egy 66 éves nő hajnalok hajnalán? Én – jobbára – félfüllel hallgatom  kis rádiómat. Így történt ez ma is. Éppen Marcival szenderegtünk meghitt pozícióban úgy hajnali 4-kor (neki mindig kényelmesebb, mint nekem), amikor tudomást szereztem e pályázatról. Nosza, kipattantam az ágyból, hogy jegyzetelni tudjak, s ezzel sajnálatosan „idillünk a cicussal” véget is ért. Ő megsértve a pamlagra helyezte át magát, én viszont nagyon felvillanyozódtam. Rögtön el is határoztam, hogy megírom az én történetemet.   


„Szerencsés csillagzat alatt születtem.”- állapítottam meg magamról. Ugyan a Jó Isten háromszor is próbára tett: mármint-hogy meghagyja-e az életemet, vagy sem. 6 éves koromban súlyos szívműtéttel operáltak. 18 évesen majdnem elvitt egy betegség, utána meg jött egy másik: fertőző májgyulladás. Kiálltam a próbát. Az optimizmusom és az élet-igenlésem mindentől megmentett, azóta, köszönöm jól vagyok, egészséges,  és egyben két szép, okos gyermek édesanyja.

Szüleim elváltak. Érdekes módon egyáltalán nem viselt meg a dolog (ellentétben a nővéremmel). Mi több, kifejezetten üdítőnek találtam a vasárnapi találkozásokat. Tágas polgári lakásunkban együtt játszottunk, kártyáztunk, aztán a nővéremmel lemostuk – némi zsebpénz reményében – apám kocsiját. Közös ebéd után megnéztünk egy filmet a MoM Művelődési Házban, majd betértünk a szokásos cukrászdánkba. Minden ünnepet együtt töltöttünk nagy családi körben, szüleim között soha hangos szót nem hallottam. Nyaranta vidéken nyaraltunk nagyszüleinknél. Szerencsére egy nagyon jó légkörű iskolába jártam, ahol egy életre szóló barátságokat kötöttem. És ahol a mostani párommal először találkoztam.  Boldog gyermekkorom volt.

Kamaszként külföldre kerültem. Nehéz volt megszokni az új környezetet, távol a barátoktól, de helytálltam, és az ott szerzett nyelvtudás meghatározta további életemet.  

30 évig a közszférában dolgoztam, tele életkedvvel. Csinos voltam, vonzó, olyan igazi NŐ! A hosszú folyosón a parfümöm illatáról és az örökös dudorászásomról ismertek fel kollégáim. Népszerű voltam, azt hiszem, sokan szerettek.
Vona Gábortól hallottam egy példát. Tetszett. Na, nem azért, mert ő mondta, hanem, mert nagyon életszerű. A történet a következő: Van egy munkahely, egy kollektíva, ahol az emberek jó kedvűek, jó közérzettel járnak be dolgozni, jól megy a munka. Aztán jön egy új főnök, és egyszerre minden megváltozik. Ez történt nálunk is. Elmentem nyugdíjba. Még nem voltam hatvan éves. Nem  vártak vissza. Pontosabban, mindenki, kivéve a nagyfőnököt. Maradhattam volna, de mégis elmentem. Más okból. Sosem bántam meg! Sőt! A férjem rákos betegen feküdt, hol otthon, hol a kórházban.  Így hát, a legjobb döntést hoztam, annak ellenére, hogy imádtam a munkámat. Fél évig még „24 órás szolgálatban” adhattam neki a szeretetemből-és a féltő-óvó gondoskodásomból!

Nem tudom, hogy mások gondolnak-e arra, hogy miért is jöttek e világra? Én mostanában meditálok ezen. Rájöttem, hogy az én karmám,  - ha szabad így mondani – más emberek megsegítése. És ezt visszaadta az élet. Ösztönösen jön, nem tartom számon, ki mindenkivel milyen jót tettem. Ez gyerek- koromtól kezdve így van. Soha nem érdekelt a karrier és a pénz. Lehetett volna jóval jövedelmezőbb állásom. Mégis, sokkal inkább érdekelt a szerelem, az emberi  sorsok, kapcsolatok, a nemzetközi kapcsolatok, a kultúra, a társasági élet, a gyerekeim, a családom, stb.

Sohasem foglalkoztam politikával. Ugyanakkor, leginkább az igazságérzetem van kifejlődve, ezért aztán mostanában próbálom figyelemmel kísérni a közélet eseményeit. Rosszul mennek a dolgok. A világban, de kis hazánkban különösképpen!
 Nem tudom elfogadni, hogy barátok és családtagok hidegülnek el egymástól! Édesanyánk két lányára azt hagyta útravalóul, hogy szeressék egymást, és tartsák össze a családot. Ez a mai napig így is van. Meg tudtuk őrizni a jó rokoni kapcsolatot – talán intelligenciánk okán – holott teljesen más véleményen vagyunk, főként  országunk állapotának tekintetében!
Nekem fáj. Fáj, hogy nem beszélhetek vele azokról a félelmeimről, amelyek belém vannak fojtva. Például, hogy idősödünk, és egyre gyakrabban kell igénybe vennünk az egészségügyi intézményeket!
 Hál«Isten jól vagyok! Egészségileg. Bár most azon akadtam ki, hogy a „sarkantyúmmal” (sarokkinövés) a Kékgolyó utcába kell majd mennem sugárterápiás kezelésre. Mikor is? Fél év múlva! Ez vicc????!!!  Elintézhetném, - némi protekcióval – hogy előbbre vegyenek. Talán. De, mint megtudtam, kevés a sugárterápiás készülék, és én nem veszem a lelkemre, hogy más – sokkal inkább rászorult – rákos beteg elől vegyem el a helyet/(időt/életet)!  Így hát – lévén mást nem tehetek – minden fájdalmas  lépésemnél „csókoltatom” a kedves döntéshozókat! Nem tudom, ők hogy éreznek irántam, nem csuklanak-e? Senkinek nem jutott el a tudatáig az, hogy amit csinálnak az embertelenség?
Sokszor szoktunk – szűk körben -  néhány kiemelkedő személyiséget emlegetni, mint pl. Popper Péter, Kocsis Zoltán, Esterházy Péter. Mégpedig olyan szempontból, hogy nem befolyásolta-e  megbetegedésüket és korai elmenetelüket mindaz, ami nyomasztotta őket belülről, és aminek hangot is adtak a maguk módján? És ezzel nem lehettek egyedül. Nehéz is a sok igazságtalanságot pszichésen feldolgozni.


Fentiek kikívánkoztak belőlem. Mindazonáltal nem felejtettem el, hogy a „változó kor”, méghozzá a sajátom, a fő téma, ne kanyarodjak el hát tőle. Ennyi volt a sajnálatos és elszomorító, ami benne van a mindennapjainkban, de,  innentől – ígérem -  minden pozitív lesz!

Érdekes módon a mai napig nem érzek lényeges változást  szellemi-és testi „állapotomban”! Persze, fizikailag kevesebbet bírok. De pl. női mivoltomat megőriztem! :)  Úgy látszik „gyermekies” a lelkem, külsőleg pedig jó alkatot örököltem. A „banyalázra” gyógyszert szedek, nem megy másképp. Persze hogy felszedtem pár fölös kilót, s a  szarkalábak is jelen vannak, különösen, ha nevetek. Nagy dolog! Ez is én vagyok!  Leginkább  a barna foltjaim zavarnak, napimádó lévén, nem kíméltem a bőrömet, és – mint tudjuk, -  a bőr nem felejt! A hajam hófehér. Kis jóindulattal – svédszőke  (festem). Baromira tetszik. 20 éves koromtól fehérre melíroztattam, így hát mostani koromban senki nincs meglepődve a színén. Még régen, ezer éve, mondta egy tudós kollégám, hogy nagyon becsüli azokat a hölgyeket, akik bátran merik a fehér hajat viselni. Ugyanis az büszke öntudatra vall. Én kb. tisztában vagyok önmagammal, a korlátaimmal, harmóniában élek önmagammal. Ez persze nem azt jelenti, hogy én lennék a hibátlanság mintaképe, erről leginkább kritikus lányom tudna mesélni….

Minden kornak megvan a maga szépsége. Hiszem, hogy  – kor-társaimhoz hasonlóan – sokáig fel tudom fedezni  mindennapjaink értékeit! Hisz csak egy kis hajlandóság-és akarat kell hozzá!
Ide vonatkozik karácsonyi kis történetem: Éppen ráztam ki a szőnyeget az ablakon, amikor elsuhant a járdán egy pompon-sapkás fiatal, felnézett rám, és hirtelen azt mondta: „Boldog karácsonyt”! Én – meglepetten -  visszaválaszoltam neki ugyanezt, és közben határtalan  melegség töltötte el szívemet!
Azt is tudom értékelni, hogyha rám süt a Nap, vagy ha a belga-juhász kutyánk a nyakamba ugrik jó sáros tappancsaival – pusztán, mert nagyon  szeret! Ezek a mindennapi kis-boldogságok!
Talán tényleg  az a titok nyitja, hogy szeretni kell! Az életünket, önmagunkat- és másokat! Értékelni azt, ami van, és nem az után vágyni, ami nincs! Ez valóban közhelynek hangzik, de így van! Sokszor hallom – akár  társasági körünkből –, hogy „Thaiföldön voltunk, meg Indiában, vagy a  Kanári szigeteken”, stb. Én is szívesen elmennék, ide-oda, nem mondom. De még sincs bennem irigység. Megtehetik, menjenek. Én láttam mást. Sok olyan országot, amelyeket esetleg ők nem. Nem is ez a lényeg. Mindenki örömének tudok örülni. Azt azonban nem tudom elfogadni, amikor azt látom, hogy valaki  egyre jobban gazdagodik, és egyre több kell neki. Mert irigyli a másik házát, kertjét, földjét, autóját, helikopterét, stb… Nem is értem. Hogyan élhet az ilyen ember? A sírjába mit visz magával???? Szóval, ezért nem vonz a túl sok pénz sem. Nem mondom, ha a gyerekeimnek több lenne, megoldaná az életüket. Viszont – én hiába emésztem emiatt magam – ez már az ő sorsuk. A tudást viszont nagyra értékelem. Mindig is azt mondtam a gyerekeimnek, hogy tanuljanak, minél többet, mert a megszerzett tudás az egyedüli olyan érték, amit nem vehetnek el senkitől!!!

És most jöjjön az én „siker-sztorim”!
Életem, úgymond, befejező szakasza színesebb, mint  azt valaha is elképzeltem volna!  :)

Mint feljebb utaltam rá, még nem voltam 60 éves, amikor nyugdíjba mentem. Férjem súlyos betegsége okán szenvedés, szomorúság, könnyek lepték el otthonunkat. Iszonyatos érzés volt fölfogni, hogy itt-hagyott minket, még nehezebb volt -  földolgozni a hiányát. Több mint két évembe tellett. Viszont én élek, mondtam magamnak, kezdjek már valamit az életemmel!
Elkezdtem hát tudatosan magamra figyelni: helyesen táplálkozni, tornászni, „boldogság-hormonokat” beiktatni! Programokat szerveztem, minden napra volt egy tervem. Végre a magam ura vagyok, gondoltam jó érzéssel.

És mit hozott a sors? Összetalálkoztam egy volt iskolatársammal, aki 1-2 évvel fiatalabb nálam. Lelkesen mesélte, hogy ő annak idején mennyire felnézett rám, hisz a napköziben én olvastam  neki mesét, mert én már jól tudtam olvasni, ő meg sehogy. (Azóta sem ez az erőssége. :) ) Viszont én meg arra emlékeztem, hogy ő egy égedelem-rossz kölyök volt, egy valódi ördögfióka, aki mindig   négykézláb mászkált a pad alatt a csíkos-kapucnis mackó-fölsőjében, és leste a lányok bugyiját!!! Jókat nevettünk ezen a „szakállas”, ötven évvel ezelőtti történeten! Különösen, hogy emlékeztünk is rá!
Ezek után elkezdtünk randevúzni. Kiderült, hogy ő is szabad ember. Ugyanúgy, mint nálam, -  két házasság, két gyerek, egy fiú, egy lány innen- és onnan.  Rengeteg volt a közös élmény, a közös ismerős, „visszahoztam” neki az egész Gellért-hegyet, ahol – iskola helyett – megmászta az összes fát. Én azóta is itt lakom a környéken, ő pedig Budapest környezetében. Így hát, ingázunk a főváros és a kisváros között.  Itt egy kandúr, ott 2 kutya+2 macska. Szépen összejöttünk, ennek már majdnem 4 éve, és nagyon jól megvagyunk egymással. Munkamegosztással élünk. A fiús dolgok rá tartoznak, a lányos feladatokat én látom el.  Közös ismerőseinkkel programokat csinálunk, mint a vitorlázás, biciklizés, bográcsozás,  kirándulás, nyaralás, stb. Most már ő is nyugdíjas – de egyáltalán nem úgy nézünk ki, mint egy „öreg nyugger”! Szabadok vagyunk és miénk a világ!  
Persze, hogy változó korunkra változtunk mi is!  De ez senkit nem zavar! Jó a közérzetünk, a szexuális életünk úgy szintén! Nincs már stressz, van viszont tapasztalat... Mindkettőnknek van humorérzéke, így sokat szoktunk nevetni, legfőképpen a saját elcseszett baromságainkon. A fiatalok is kifejezetten szeretik- és keresik a társaságunkat.

Én tehát, zömében, pozitívan ítélem meg saját változó koromat!!!! :)
És azt kívánom, hogy másoknak is sikerüljön egészségben, boldogságban, elégedettségben megélniük megérdemelt éveiket!!! :)    Amíg élünk, bízunk-és remélünk!

 

KOZMA CECÍLIA

Az én nehézségeim hatványozódtak a változó korban. Elsősorban nem a változás mentális része viselt meg hanem az egészségem oly mértékű megromlása, hogy rákos műtétek jöttek sorra. 

Mindezek ellenére ma 73 éves elmúltam.

A menopauza még ma is kísért néha hőhullámok formájában, de nem nagyon figyelek rá. 

Egész életemet végigkísérte a kíváncsiság, érdeklődés a kreatív dolgok iránt annak ellenére, hogy a foglalkozásom  egészen más területen volt  (erősáramú villamosmérnök).

64 éves korom óta szenvedélyesen fotózom ( korábbi érdeklődéseim pl. bőrözés, fa intarzia készítés, legutolsó a selyem festés).

Azt hiszem Barbara lányomnak is köszönhetem, hogy még élek, mert majdnem 43 voltam amikor született és miatta élni kellett. 

Élvezem a lányom közelségét a párjával együtt.  

Fotózom, fotóstársakkal programokat szervezünk, számítógépen feldolgozom a képeket, pályázom is némi sikerrel. Hangversenyekre járok, 98 éves anyukámat pátyolom. 

Sajnos a párom már négy éve nincs közöttünk.

Akarat és önmagunk vezérlése, elfogadása nagyon fontos. Igaz ez nem olyan könnyű feladat.

 

MARTINKÓ ANNA

Kb. 48 éves koromban jelentkezett a menopauza -számomra egyetlen, ám azóta is fennálló kellemetlen tünete: a hőhullámok.
Kb. félóránként csapnak a fejem fölé (igaz, csak a nyakamtól felfelé, mégis olyan, mintha ruhástól léptem volna be egy szaunába), viszont, idegesség is kiválthatja, az átlagosnál hosszabb ideig.

Nem is tudom, hány legyező, spriccelős ventilátor vált az egyik leghasznosabb tárgyammá az életemben!  De, én sem maradtam hozzájuk hűtlen, kalandjaim erre a tanúim.
"Szólítom is őket!"

Néhány történet
⦁    Egy téli napon, a buszon, leszállásra készülve, egy férfi is várta már, hogy maga mögött hagyja a tömeget. Sajnos utolért a kór és a kor!
Az illető rám szólt:  "Ha maga miatt megfázom, ki fogja fizetni a költségeket!"
⦁    Ugyancsak hideg volt, amikor várakoztam egy megállóban. A meleg érzet előbb érkezett meg, mint a villamos, így hát előkaptam a nem éppen télikabáthoz illő kiegészítőt. A megjegyzések sem késlekedtek két fiútól: "Hú, de meleg van itt!" Mire én, már felkészülten, igyekezve nevelő hatással megszólalni hozzájuk csatlakozó cinkostársként,: "Igen, éppen itt!"
⦁    Több hasonló eset után, s talán az amerikai filmek hatására zajlott a következő jelenet: Édesanyámmal utaztunk szintén egy tömegközlekedési eszközön. Ő mindig nehezen viselte, az olyan helyzeteket, mikor normálisan mindenki majd meg fagy, ám a lánya pánikszerűen igyekszek lehúzkodni magáról mindent, amit még az illem megenged, s leszerelni a természet ráfogott fegyverét! Egy újabb értetlenkedő közönség, és az ő  szégyenérzete hozta ki belőlem, hogy felemelt hanggal szólítsak meg minden jelenlévőt: "Igen! Klimaxos vagyok!"
Nem tapsoltak meg! Na mindegy, ez legtöbbször az említett filmekben sem tetszett!
⦁    Miután sokszor a humorérzékem is segít hasonló szituációkban, mosolyt vált ki belőlem, amikor egy zárt térben, ahol meg sem mozdul a levegő, csak azt látja valaki a hátam mögött, hogy lobog a hajam, nem tudván, hogy egy praktikus kis masina hűsít, amíg még bírja az eleme!

E néhány tapasztalat is azt mutatja, hogy sokan nem gondolnak arra, hogy a "bot"  a nőknél lehet papírból, selyemből is!  Szerintem, ez azért is alakulhatott így, mert az érintettek nem merik felvállalni a harcukat, pedig nagyon is látható, hogy az arcuk verejtékével küzdenek!!

Jó volna megismerkedni e "közeli ismerőssel!"
⦁    Miért van az, hogy reggel ébredés után 1-2 percen belül rá is kezd, s ugyanakkor  a pisilési inger is erősebb?
⦁    Ahogy egy orvos magyarázta: a hirtelen fellépő melegségérzetkor becsapódik az agy.
Pontosan, hogyan kell ezt elképzelni?
⦁    Egy másik hozzáértő vélemény szerint, azért nem fáztam meg még attól, hogy, a kb. másfél percig tartó forróságérzetemet próbáltam átvészelni nagyobb hideg dózissal, + huzattal, mert, ekkor a szervezetem magasabb hőmérséklete megakadályozza.
⦁    Akiknél eddig megfordultam, egyik sem ajánlott hormonkészítményt, ezért elbizonytalanított az az interneten olvasott szakvélemény, mely szerint kevésbé káros, mint ha nem szednénk. Kire hallgassak? Hisz mindegyik nő-gyógyász!
"a klimaxban megjelenő fizikai, szellemi- és lelki tünetek enyhítéséről"
Most olyasvalamit szeretnék ajánlani, amit -csak remélni tudok-, hogy szívesen fogadnak, hiszen egy olyan könyvben található, mely könyvből a világon a legtöbbet loptak el, mégis, ha beszélni akar róla valaki, ingyen sem kell! Ez a Biblia!
Néhány (kivonatos) verssel kívánok enyhülést, hogy a felhevült testünk, ne csak verejtékezéssel hűtse le magát, hanem egy biztos lábakon álló reménységgel is!
Isten Szava nem hiszékenyeknek szól
(1Timóteusz 2:3, 4) ...Isten ...azt akarja, hogy mindenfajta ember ... megismerje az igazságot.
Minden eddigi prófécia beteljesült, ezért bízhatunk a hátralévőkben is
(Józsué 23:14) Ti pedig nagyon jól tudjátok, hogy egyetlen szó sem maradt beteljesületlenül mindabból a jóból, amit *Jehova, a ti Istenetek ígért nektek. *(Zsoltárok 83:18) Tudják meg az emberek, hogy te, akinek a neve Jehova, egymagad vagy a legfelségesebb Isten az egész föld felett.
Tapasztalhatjuk Isten törődését
(Zsoltárok 41:3) Jehova megerősíti a betegágyán. Elviselhetőbbé teszed betegségét.
Isten már akkor elvárta a nők tiszteletét, amikor ez nem volt szokás
(1Péter 3:7) ... ti férjek,... Tiszteljétek őket mint gyengébb edényt – a női nemet –, mivel veletek együtt ők is örökösei az élet ajándékának, ...
Néhány áldás a közeljövőből,  mely sokakra várhat
(Jelenések 21:4) És letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok elmúltak.
⦁    Visszafiatalodás: (Jób 33:25) Legyen egészségesebb a teste, mint fiatalkorában, legyen annyi ereje, mint azokban a napokban.
⦁    Egy nő ismét szülhet, hiszen ez volt a Teremtő eredeti szándéka (1Mózes 1:28) ...Isten...ezt mondta nekik: „Legyetek termékenyek, ... népesítsétek be a földet, ...
(Ézsaiás 55:10, 11) Mert ahogy az eső ...lehull az égből, és nem tér oda vissza, csak ha megitatta a földet, ... úgy lesz az én szavammal is, amely elhagyja a számat. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem mindenképpen véghez viszi azt, ...
⦁    Egészség: (Ézsaiás 33:24) Egyetlen lakos sem mondja majd: „Beteg vagyok.”

Minden pályaművet szerkesztés és átdolgozás nélkül adunk közre! A Nézőpontváltó Csapat

 

 

Az én változókorom - az én változásom: Nagy Ágnes és Szabó Veronika IV. helyezettek

NAGY ÁGNES:

Évszázadok óta a változókor – hol előbb, hol később - de mindig eljött a nők életében. Úgy gondolom, ezt a misztikus életszakaszt régen még nagyobb tabunak tartották és még több titok övezte. Manapság könnyedén utánanézhetünk, mi történik ilyenkor velünk, mi okozza a sok kellemetlen panaszt. Lehetőségünk van hormonterápiát is alkalmazni, ami kényelmessé teszi a tünetek elviselését, de itt van a századok óta felhalmozott tudás, a varázsfüvek alkalmazásának tudománya, ami természetes módon, kellemetlen mellékhatások és következmények nélkül segíti a korosodó nőket.  Ahogyan szülni is természetes módon akartam, hogy átélhessem, amit minden valahai édesanya érzett, úgy a változókoron is így kívántam és kívánok végigmenni, ahogy minden előttem élt asszony megélte. Az írásmóddal is a múlt asszonyai előtt tisztelgek, akik szinte minden korban a természet patikájával enyhítették életük delének kellemetlen tüneteit. A múltba helyezem az írást, de a ma élő lányomnak szánom, akinek szerencsére még messze a változókor, ám gyorsan fut az idő,- tapasztalatból mondom - minden életkor hamarabb eljön, mint várjuk.            

 

Édes Kisleányom!

 

   Most, midőn éveim száma Böjtelő havában elérte az ötvennégyet, korom által megbölcsülve tartozom átadni néked tapasztalásom, hogyan védelmezd tested, lelked, szellemed majdan ily korhoz érve. Intelmeim figyelmesen olvasd és emlékezetedbe véssed, hogy húsz-harminc év elmúltán is megnyugvást meríthess belőle.

Kicsi Leánykám, lásd meg, mikor ifjú voltam, azt hittem örökké élek. Nem gondoltam a halállal sohase. Hanem most már napra nap világosodik előttem életemnek véges volta, hát ezért mondom, életed és egészséged, - miként javaidat - ne tékozoljad, hanem inkább vigyázzad és megbecsüljed, hogy szelíd lélekkel, derűs elmével és ép testtel érhess e kor eljöveteléhez.

Felismered majdan jöttét, ha nem is tartod számon. Tudja azt a tested. S aztán érzed Te is, amidőn feltünedeznek különleges jelek. Havi nyavalyád kimarad, elkésik vagy túl sűrűn látogat meg: ne ijedezz! Tudd: oly szakaszba ért földi életed, mely az öregkort előzi meg.

Ismerd föl azt, milyen kórság tör Reád akkor: arcod lángol, öled pokol, hátadon folyik a víz – Jeanne d’Arc a máglyán érezhetett így –de Te ne félj! Néhány év az egész. Ám ha e pokolban ruhádtól szabadulsz, az elkövetkező pillanatban - mint kit jeges vízzel öntenek nyakon - fogad vacog s elfog a hideglelés. Iddogálj zsályából, poloskavész meg orbáncfű keverékéből főzetet rendesen, tested mosd le borsmenta főzetével és légy Magaddal türelemben.

A bőröd hirtelenjében sok lesz, s a felesleg ábrázatodon, nyakadon, hasadon, combodon gyűrűzik majd - avagy lóg.  Ez ellen nem tehetsz egyebet: méltósággal viseld el! Esetleg kenegesd orcád körömvirág és napraforgószár pépes nedvével, mossad mindennap hideg forrásvízzel, szőlőmagot rágjál porrá ráncok ellenében. Ne bánd, hogy súlyod kicsinyt gyarapszik évről évre, ezzel is csak simulnak eme gyűrődések. Forrásvizet, gyógyfőzetet igyál literszám, ezzel tartsd belőlről nedvesen a bőröd, s minden belsőséged. Ne lepődj szaporodó gödröcskéken-párnácskákon, szarkalábon, szemölcsökön-szőrszálakon – a kor hozza, fogadd csendességgel.

Ha nem alszol napszállat után sem, maradj nyugton, s lassan iddogálj kamilla meg citromfű keveréket. S ha nem elég: komlótoboz, macskagyökér, angyalgyökér levét nyerjed. Ha hamar felfortyansz, arra is jók eme kis növények, sőt ismeretes még a levendula üdvözítő volta, hát idd napjában sűrűn, míg megnyugvást nem lelsz.

Megjósolom Tenéked, Kicsiny Leányom féltő szeretettel, eljön majd az az idő, amikor nem bízol tulajdon emlékezetedben. Nem jutnak eszedbe azon minutában nevek, számok és életesemények. Ne keseregj!  Bazsalikom, harangláb felforralt főzete segélyedre lesz elméd felébresztésében. Ugyan e célra lenmag, mogyoró, dió, mandula is – elrágcsálva - jó szolgálatodra lesz.

Időnként álljál meg, Kisleányom, gyenge napsütésben, tojáshéjat törjél ízzé csontod épségéhez. Barátcserje, vöröshere nőiségben legyen segítséged, amidőn a férfiak tekintetükkel már nem delejeznek. Sokszor járjál Kicsi Lányom erdőbe-mezőbe, tested tartsad jó sokáig teljes egészségben. Tányérodon mindig legyen friss gyümölcs és zöldség, a tej, hal, tojás mind jóllétedet őrzé. Sokszor fogyaszd, Kicsi Lánykám cickafark főzetét, jótékonyabb, ha vele iszod pásztortáska, szurokfű elegyét. Ezen füvek hasznosulnak aztán tested teljes területén.

Ne felejts el, Kedves Lánykám Tenmagadon nevetni, hisz a legjobb orvosság ez által könnyebbedni. Legyen e szakasz is földi életedben egy derült időszak.

Végezetül Kicsi Leányom, - minekutána intelmeimet olvastad -, rejtsd el lelked titkos rekeszibe néhány évtizedre. Remélem, elméd épülésére volt ez az olvasmány - hát meríts megnyugvást belőle a jövendőre. Érett fejjel vedd majd kézbe sorsodnak folyását, erényes életű, állhatatos és egészséges légy mindörökre!  Véssed észbe: miként a bölcs természet amíg csak élsz, én is segélyedre leszek, míg élek.

                                                                                                         Szülőanyád, Ágnes

Pásztó városában, 2018. esztendő Böjtelő havának 20. napján

 

 

SZABÓ VERONIKA

„Mi az a klimax? Én még sose klimaxoltam.” – tette fel kérdését, illetve közölte a tényt nagy érdeklődéssel a 12 éves kis unokahúgom, mikor egy asszonyi társaságban a változó kor nehézségeiről esett szó. Az ő korához mérten nagyjából elmagyaráztuk neki, bár tulajdonképpen még én sem rendelkeztem akkor ez irányú tapasztalattal. Mosolyogva emlékeztem vissza első menstruációm napjára. Akkor fejeztem be a hetedik osztályt. Két évvel előtte gyakran fájt a hasam valamitől, ezért édesanyám elvitt a körzeti orvoshoz

  • Volt már vérzésed? – kérdezte barátságosan a doktor bácsi.
  • Igen! Már vérzett az orrom is! – feleltem, de fogalmam sem volt, miért szeretné tudni.

Az orvos megvizsgált, jól megnyomkodva a pocakomat.

  • Nincs semmi probléma! Nagylány leszel! – biztatott, majd megkérte anyát, hogy beszélgessen velem erről.

Út közben mindent megtudtam: hamarosan minden hónapban ott lent vérzeni fogok, öt napig tart majd, kibírható fájdalommal jár, s olyankor vattát kell tenni a bugyimba. Csodálkozva hallgattam. Megértettem, s alig vártam az első alkalmat, hogy végre nagylány legyen belőlem. Amikor megjött, fűnek-fának dicsekedtem, s onnantól kezdve az iskolában sem voltam hajlandó a többiekkel szaladgálni az udvaron. Megálltam a falnál.

  • Te miért nem játszol a többiekkel? – érdeklődött az osztályfőnököm.
  • Nekem nem illik. A játék és a futkározás a gyerekeknek való, én pedig már felnőtt vagyok! – válaszoltam büszkén, s elmeséltem neki, hogy mi van velem.

Volt úgy, hogy átvérzett a ruhám, azt szégyelltem, olyankor a tanár néni hazaküldött. Más lánnyal is előfordult, a fiúk persze vigyorogtak rajtunk. Gyermekkoromban tabu volt a menstruációról beszélni, szexuális felvilágosítást a szüleink a világért nem adtak volna, olyan szégyenletes dolgokat soha nem hoztak szóba. Mikor testvéreimmel nemi hovatartozásunk ismeretében megkérdeztük, hogy nekik mijük van, azt válaszolták, hogy „semmi”. Úgy tájékoztattak minket, hogy ők az ujjukkal pisilnek. Gondolom, ők is így hallhatták a saját felmenőiktől. Elmondásuk szerint a gólya hozott bennünket egytől-egyig. Nem is firtattuk, hogy igaz-e, elhittük, csak a kishúgunk kételkedett egyszer, amikor rájött, hogy a gólya az költöző madár, gyerekek viszont télen is születnek, majd megállapította, hogy olyankor biztosan a varjú látja el ezt a feladatot. Miután megszoktam, s nem jelentett újdonságot számomra a „felnőttség”, már nyűgnek éreztem a hasi görcsöket, a szagokat, a beragadó vattát, (később – mikor már lehetett kapni – betétet), a feszült hangulatomat. Volt úgy, hogy gyógyszert vettem be, vagy megittam egy kupica konyakot a fájdalom enyhítésére. A havibaj a várandósságom idején az élet rendje szerint szünetelt. Sajnos a babát elveszítettem. 28 hetes terhesen bélelzáródást, s hashártyagyulladást kaptam, s neki korábban kellett elhagynia a biztonságot jelentő méhemet, s azzal az evilági életet is. Rettenetesen megviselt. Egyik probléma jött a másik után. Betegeskedtem, házasságom megromlott, elváltunk, de aztán kezembe vettem a sorsomat, s széppé változtattam az életemet. Jó sok víznek kellett lefolynia a Dunán, mire beköszöntött nálam a változás kora. Nehezen tudtam megállapítani a tünetek alapján, hogy ez már az-e, hiszen a menstruációm egyetlen egyszer sem maradt ki. Fáradékonyabb voltam, néha gyengének éreztem magam, szédelegtem, látászavar is előfordult, a vérnyomásom magas volt, sőt sokszor megmagyarázhatatlan félelem fogott el. Mivel 51 évesen klimaxra is gondoltam, ellátogattam egy nőgyógyászhoz, aki megvizsgált, s továbbküldött csontsűrűség vizsgálatra. Ott minden rendben volt. Egy év múlva rákszűrésre mentem. A nőgyógyászom hamarosan közölte, hogy HPV vírusom van, s méhnyak műtétre került sor.  A vérzésem még ez után sem maradt el, teljesen rendszeres volt. Később egy hüvelyi ultrahang vizsgálaton derült ki az újabb betegség. Előbb az egyik, majd a másik petefészkemben keletkezett endometrioma, s a méhem is valami rendellenességet mutatott. Műtéttel el kellett távolítani a női szerveimet. Az operáció előtt két héttel menstruáltam utoljára, amikor már betöltöttem az 54. esztendőt.

  • Na, Isten veled menzesz! - köszöntem el tőle.

Furcsa érzés kerített hatalmába. Lezárult valami, ami oly sokáig velem volt, s évtizedekig hozzám tartozott. Szerencsére megfelelően javulgattam, mindössze egyetlen nagyobb rosszullétem volt a műtétet követő 3. napon. A kedélyállapotom teljesen jó volt, lelkileg csupán az Anyák napja okozott átmeneti problémát a kórházban tartózkodásom ideje alatt. A korábbi, sikertelen szülést követően soha többé nem estem teherbe, nem lehettem anya. Most már az utolsó esély is megszűnt. Aznap délelőtt sírdogáltam egy keveset, aztán összeszedtem magam, hiszen folyamatosan azt az elvet vallottam, hogy az életet a jó dolgokra kell építeni, ami rossz volt, abból pedig okulni kell. Nincs értelme a kesergésnek. Immár 61 éves vagyok. Nyugdíjasként, kiegyensúlyozottan élek. Szerencsésnek tartom magam. Munkával, tanulással, helyes életmód kiválasztásával mindent elértem, amit eddig szerettem volna. Tornázgatok, igyekszem pozitívan gondolkodni, egészségesen táplálkozni, kulturális programokon veszek részt, s cseppet sem számít, hogy a változás kora megajándékozott egy kis kéretlen súlyfelesleggel. Mindkét szülőm ágán elkészítettem a sok-sok adatot, dokumentumot és életrajzot tartalmazó Családkönyvet, így én is hagyok az utókorra valamit.  Minden kornak megvan a szépsége, csak rá kell találnunk a számunkra legjobb lehetőségekre, s élni kell velük. Én rátaláltam, nekem sikerült. Remélem, még sokáig folytathatom azt, amit szeretek.  

                                                                                  Szabó Veronika

 

 

 

Az én változókorom – az én változásom: Dr. Borsos Gizella, III. helyezett

57-éves gyógyszerészként dolgozó, diplomás nő vagyok. Mindig is fontosnak tartottam a prevenciót, a betegségek megelőzését, de ennek ellenére én is úgy éltem, a mindennapi életemet, mint sok más ember. Dolgozom, szeretem a hivatásomat, nevelgettem a gyerekeimet.

Örültem, ha este haza estem és összedobtam valami vacsorát a családnak. Mindig a gyorsaság oldaláról közelítettem meg a dolgokat, olcsó, gyorsan elkészíthető, és finom legyen.

Majd a 40-es éveim közepén jöttek a szervezetem figyelmeztető jelei. Kezdett hullni a hajam, nem jól aludtam éjszaka, fáradékony voltam. Nem éreztem jól magam a bőrömben. Ekkor át kellett gondolnom, hogy hogyan tovább, mit szeretnék? Kifogásokat találni, hogy miért ezt nem, azt sem, vagy változtatni az életvitelemen, életemen. Ekkor eszembe jutott a fiatalkoromban is fontosnak tartott megelőzés, prevenció (de eddig ez jól hangzó hangzat volt, üres tartalommal).

Tudtam, hogy nekem kell változtatni, nekem kell megoldani, hiszen az én életem. De hogyan kezdjek hozzá? Fogalmam sem volt róla, de el kell kezdeni, mert baj lehet, hisz nap mint nap szembesültem a komoly egészségügyi problémákkal, mint gyógyszerész. Elkezdtem tanulmányozni a szakirodalmakat, az alternatív gyógymódokat, eset tanulmányokat, faltam a könyveket, ami a kezembe került azt mind elolvastam és amit jónak találtam bennük azt mind alkalmaztam a mindennapi életemben. Gyógyteákat készítettem, trambulinon ugráltam, vizeletem pH-ját lakmusz papírral néztem, megtanultam síelni. Még én is elmosolyodom, hogy miket voltam képes csinálni, de legalább csináltam.

Az azért már kezdett körvonalazódni a fejemben a rengeteg olvasás után, hogy a fő csapás vonala a táplálkozás körül mozog. Egészségesen kell táplálkozni, és rengeteget mozogni. A régi beidegződött szokásokat meg kellett változtatni, de ez nem ment egyik napról a másikra. Úgy vettem észre, hogy ez csak akkor megy, ha örömömet lelem benne, ha viccesek, pl.: a vizelet pH-jának nézése, (először csodálkoztam, hogyha sok gyümölcsöt, és zöldséget eszem vizeletem lúgos kémhatást mutat), a magok csíráztatása.

Nagyítóval jártam vásárolni, hogy el tudjam olvasni az élelmiszerek összetevőit, az e anyag tartalmát, oda kellett figyelnem a nagyítói manővernél, nehogy azt gondolják a betegeim, hogy megzizzent a patikusnőnk.

Mikor olyan könyv akadt a kezembe, ahol taglalták, hogy miben főzzünk „sérült teflon bevonatú edénybe ne” lecseréltem az edényeimet, és mágnessel jártam a boltokat, hogy saját magam ellenőrizzem, hogy nehogy alumínium edényt vásároljak. Muris lehetett, mikor a boltban egy korosodó hölgy vásárlás előtt elővette a mágnesét, és tüzetesen megvizsgálta az edényeket.

A két lányom akik már felnőtté cseperedtek, fenntartással figyelték anyukájukat, de segítettek. Amikor csíráztatási élet szakaszom volt, csíráztató cserépedényt vettek, ajándékba. Mikor befőztem, a megtermelt bio paradicsomomat, befőző edényt, mikor sárgarépát akartam aszalni, aszalógépet kaptam. Ha olyan könyv akadt a kezembe ,ahol az ugrálást tartották a legjobb mozgásformának, trambulinnal leptek meg, ha a boltokba az élelmiszer címkéket sasoltam, nagyítót ajándékoztak.

Gondolom úgy voltak vele, hogy nekem örömet okoz, ezen foglalatosság, hadd csinálja! Az ivóvíz ahol élek, mindig is rossz minőségű volt, számomra ihatatlan, ezért víz szűrőt szereztem be. Azóta is ivásra és főzésre szűrt vizet használok, nincs a környezetemben, műanyag flakonos víz.

Ezen tevékenységemmel, eltöltöttem legalább 4-5 évet, és ez idő alatt teljesen átalakultak a szokásaim, az életem. Olvastam, hogy nem csak a táplálkozás, de a környezet ahol élünk, az is nagyon fontos. Én ezen tudás birtokában úgy ítéltem meg hogy nem a legegészségesebb házban élek, de egy házat lecserélni hobbiból nem olyan egyszerű. Ez az elgondolás még nekem is meredek volt, de csak fontolgattam. Az 50-es éveim közepén egy családi tragédia után, még egy nőgyógyászati műtétem is volt.

A barátnőm, aki pszichiáter meglátogatott lábadozásomkor, azt találta mondani, hogy vigyázzak magamra, mert nem jó bőrben talált, finoman fogalmazva. Otthonomba haza térve barátnőm kitalálta, hogy menjünk el Londonba, egy kis változatosság kell neked, mert nagy baj lesz. És innentől kezdődött igazán az én változókorom- az én változásom. Kint Londonban kaptam az öcsémtől a hírt, hogy a szüleim házára vevők vannak. (10 éve eladó). Megvan a pénz az új parasztházra.

Nem volt kérdés, hogy hol, hát Mezősason./1995-óta ezen a kis településen fiókgyógyszertárat üzemeltetek/ Ahol a házakhoz, hatalmas gazdasági udvar és nagy kert tartozik, jó minőségű fekete földdel. Elkezdtem a parasztházam felújítását, komfortossá tevését, millió egyszer összeveszve a kivitelezővel, például sárral akartam betapasztani a vályogfalakat, de már nem nagyon lehet fellelni a vályogvető cigányokat, vizes bázisú festékeket lehetett csak használni, és csak mésszel meszelni.

Ahogy szépülgetett, épülgetett a parasztház, elkezdtem a bio gazdálkodásnak mondható kertészkedést, most meg ez lett a rögeszmém. Bújtam a kertészeti könyveket, használtam a növénytársításokat, mulcsoltam, fákat ültettem. Elvégeztem az aranykalász gazda tanfolyamot, hogy valami fogalmam legyen a gazdálkodásról. De örömöm telt benne, jól éreztem magam és örültem a megtermelt vegyszermentes zöldségeimnek. Büszkén magyaráztam, a lányaimnak, amit együtt vetettünk, ez borsó, ez sárgarépa, így néz ki a spárga, articsóka, csicsóka.

Mindenütt bársonyvirág nyílott a kertemben, tele volt a kertem kartondobozokkal és szalmával. A környékbeliek csodálkoztak, mit csinál ez a gyógyszerésznő? Hiszen ezekről a dolgokról én sem hallottam előtte, csak a mélyebb tanulmányozás során bukkantam rá. 3 év alatt a felújítás befejeződött, és végre kiköltözhettem. Örömmel nyugtáztam, most már ahol élek, egészségesebb a környezetem.

A zöldségek, gyümölcsök vegyszermentesen növekednek, a vetőmagjaim nincsenek csávázva, a víz szűrt, a levegő jó, nincs zaj. De jól főzőm e meg? Egészséges lesz amit elkészítek? Ekkor hallottam, hogy diétás szakács tanfolyam indult, de elvégzésének feltétele a szakács szakma.

Itt egy másik kihívás, iskola padba ülés ismét. Belevágtam, mit veszíthetek? Csak nyerhetek. Nagyon élveztem a szakács tanfolyamot. Hezitáltam, hova menjek gyakorlatra, mivel mindig idő zavarba voltam, úgy döntöttem, hogy az egyik helyi vállalkozóhoz jelentkezek, szakács jelöltnek. Előbb nagyon csodálkoztak, de mikor elmondtam mi motivál és fontosnak tartom az egészséges táplálkozást és e területen gyér a tudásom, megnyugodtak a kedélyek. Az étteremben a gyakorlatokat nagyon élveztem, és igyekeztem megfelelni. Az idősebb szakácsok, pincérek érdeklődéssel figyelték a fejlődésemet. A tanulás nagyon jó agymozgató volt, igaz nem tanultam olyan könnyen, mint fiatalkoromban. Éjszaka főztem, gyakoroltam a vizsgára.

Ezt az életszakaszomat a lányaim már egészen élvezték. „Anya sokkal finomabban főzöl, most már  megismertük a krémleveseket, tudd csörögét és aranygaluskát is sütni”. Nekem a célom, az volt hogy a mesterszakácsoktól ellesem a tudást. Ezek után jöhet a diétás szakács tanfolyam, itt már a szakmám is bekapcsolódott, hisz beszéltünk a laktózérzékenységről, köszvényről, cukorbetegségről, lisztérzékenységről és a daganatos betegek táplálkozásáról is.

A dietetikus és élelmiszer mérnök végzettségű oktatónk olyan szeretettel, olyan magas szintű ismerettel adta elő a tudnivalókat, hogy csak úgy szívtam magamba a tudását. Megtanultam tőle a helyes, egészséges táplálkozás alapelveit, hogy hogyan táplálkozzunk, hogy egészségesek maradjunk. Innentől kezdve tudományosan főzők és táplálkozok, az egészségem érdekében.

Sokat mozgok, én azt szoktam mondani „nekem a kertem a fitnesztermem”. Tavasztól – őszig rengeteg teendő van benne. Természetesen a növényeken kívül az élelmiszerek közül nagyon fontos a hús, a tej, és a tojás, hiszen ezek biztosítják a teljes értékű fehérjéket számunkra.

Ezért régi álmom is megvalósult, kecske került az udvaromra, 3 gidával. Mindenki le akart beszélni a kecsketartásról, még ilyen nagy ellenállásba nem ütköztem. Minden negatívumot elmondtak a kecskékről: kártékony, gondozást igényel, hogy egyeztetem össze a mindennapi munkámmal? Majd nem bírod! Na meg mi lesz a fejéssel? Egy doktornő kecskét fej, a szegények tehenét? Ugyancsak érdekes lesz?! Hát miért ne, azt is meg lehet tanulni, ráadásul a kecsketej egészségesebb. Gondoltam, nem kell tejet sem venni. Még nem tudok kecsketejből sajtot készíteni, ez egy következő feladat.

Jelenleg azon szobanövényekkel foglalkozok, amelyek az alvást elő segítik, tisztítják a levegőt, megkötik a formaldehidet, a lakásban lévő penészgombákat, stressz oldó hatásuk van. Be is szereztem már egy párat.

 

Mindenképpen el kell kezdeni az életmódváltást, eleinte úgy érzi az ember, hogy egy helyben topog, nincs eredmény.

De ez nem így van, beérik, csak csinálni kell, és apró pici tervekkel tovább lépni. Ezen tudás birtokában tudok segíteni az egészség megőrzésében betegeimnek.

Sokszor halljuk  „nincs időm, fáradt vagyok”, de én azt gondolom, hogy mindig arra van időnk, amire szánunk. Úgy fogunk tovább élni egészségesen és boldogan, ha megtartjuk egészségünket.

Dr Borsos Gizella

 

A dolgozatokat szerkesztés nélkül, változatlan formában közöljük! A Nézőpontváltó Csapat

 

 

Az én változókorom - az én változásom: Dr. Mangó Gabriella, II. helyezett

Íme a KV-monológok Az én változókoromhoz kapcsolódó részletei:

 

hétfő 1

…apropó lovak:

szegény Overdose öregségére tenyészállattá nemesedett

lehet hogy ő inkább nyugdíjasként kezdte volna? –

…na velem ez nem fordulhat elő

emberpéldány vagyok azon belül nő

kicsit lejárt karosszériával és ketyegő biológiai órával

na tessék még ez is ketyeg…

hét gyerekem van ami ahhoz képest hogy egy se igen lehetne – elég szép arány

…csak én és a kávé…

és ez a lassan agyamba bekúszó nem létező ketyegés…

tuti hogy a biológiai órám

tiktakolja hogy lassan lejár

majdnem két hónapja menstruáltam utoljára

túl vagyok három hányingeres reggelen négy haspuffadáson hat pozitív klimax-teszten

hogy olyanról még nem is hallottál?

én fejlesztettem ki

a negatív terhességi teszt bizonyos kor után pozitív klimax-teszt

és mióta tudom hogy pozitív a klimax-tesztem azóta sodornak a hőhullámok

kész hullámlovas lettem

vannak napok hogy kettő vannak hogy öt

a nyakamnál kezdődnek és a talpamig tartanak

de van hogy megunják és fordítva kezdik

vicces… is lehetne…

volt amikor a klimaxról írtam tanácsokat tapasztalatlanul

vagy tanácstalanul?

mostanában nem merem elolvasni őket mert lehet hogy nagyon szégyellném magam

végül is

akkor

igaznak tűnt

tök jó ez a szmájli …

 

és

hétfő 25

...kávé és én

én és a kávé…

olyan botcsinálta a mai reggel

szappant keresve kiborítottam a tampontartót a fürdőszobaszekrényből…

és ahogy ott négykézláb kuporogva szedegettem össze a mindenhová elgurult

mindenféle mini meg normal meg szuper plusz tampont

azon gondolkoztam el

mi a fenének tartogatom én még ezeket?

adnám oda a Vöröskeresztnek

vagy tenném ki dobozostól a kuka mellé

– van még originál csomag is –

úgysem lesz már ezekre soha többé szükségem…

s akkor úgy belém mart a mulandóság terhe…

szomorú lettem

elképzeltem a sok kis petesejtet

amint ott állnak és várnak egy buszmegállóban

és a várt busz nem fog jönni soha…

eszembe jutott az összes elveszített gyerekem

akiket mivel más volt a sorsuk

nem tudtam megtartani…

emlékszem amikor többnapos vérzés után befejezték az egyik vetélésemet…

nem nem kértem altatást – rettegtem hogy nem ébredek fel és amúgy is akkor nem mehettem volna aznap haza az otthon lévő gyerekeimhez…

…a fizikai kín semmi nem volt ahhoz a veszteséghez képest

amikor tudatosult bennem hogy egy életnek

a gyerekem – a meg nem születhetett gyerekem – életének

anélkül lett vége hogy igazán elkezdődött volna…

és eszembe jutott az összes meglévő gyerekem

akiket mindannyiuk helyett szeretnem kellett volna

azok helyett is akik ott várnak most szomorúan a buszmegállóban…

nem tudtam hogy minden eddigi menstruációm halotti gyászmenet…

szerettem mindig menstruálni…

no azért nem mindig hiszen tizenéves koromban

amíg nem fogadtam el női létemet

összekuporogva feküdtem néha az ágyon

annyira fájt a hasam

de utána

minden menstruáció alatt úgy éreztem megtisztulok

mint az eső utáni föld…

mindig tele voltam energiával

azt pedig kifejezetten élveztem

hogy legalább három kilót elvitt mindig a menstruáció…

és most csak ezek a hasznavehetetlen tamponok maradtak meg

és én a kivénhedt petefészkemmel

ne értsd félre!

nem érzem hogy kevésbé lennék nő

nem érzem hogy kevésbé lennék anya

sőt!

azt érzem hogy valami végleg lezárult az életemben…

sajnálok minden elvesztegetett időt

melyet anélkül töltöttem hogy elmondjam a gyerekeimnek

milyen fantasztikusak

hogy naponta a tudomásukra hozzam hogy a legcsodálatosabb ajándékai az életemnek

hogy lehet csinálnék másként dolgokat ha visszapörgetném az életemet de őket! őket minden körülmények mellett és ellenére megszülném

és sajnálom a kihagyott társasjátékokat

az elcsattant pofonokat vagy fenékre verést

sajnálom amikor kiabáltam velük

amikor nevelés címén megszidtam őket

sajnálom hogy nem lettem/nem lehettem főállású anyjuk

mert úgy éreztem kell nekem is az anyaság mellett a kiteljesedés és önmegvalósítás

és nem jöttem rá arra hogy a legnagyobb/legteljesebb önmegvalósítást ők jelentik

sajnálom hogy soha nem tudtam nekik saját kezű szilvás gombócot csinálni csak mirelitet

sajnálom az összes elmaradt félig kelt közös pogácsakészítést

sajnálok minden egyes percet amelyet

úgy érezhetnek NEM róluk szólt…

sajnálom hogy nem tudtam mindegyiküknek külön-külön az anyja lenni csak egyszerre mindnek…

hogy szólt-e ez rólam? – biztosan hiszen ÉN akartam valamennyi gyerekemet és nagyon büszke vagyok arra és hálás azért hogy én lehettem/lehetek az anyukájuk…

ott a tamponok fölött sirattam az elveszített lehetőségeket…

ma nagy dagadt orral megyek majd dolgozni

és bedagadt szemekkel

– annyi temetésen vettem ma részt –

fáj a fejem a lelkem

mint egy jó kiadós influenza után…

 

 

A dolgozatokat változtatás, szerkesztés nélkül adjuk közre! - Nézőpontváltó Csapat

Az én változókorom - az én változásom: Ács Ibolya I. helyezett

Neked is sikerülni fog, ha te is úgy akarod J

 

   Azon az estén a tükör előtt állva, keserű szájízzel suttogtam, csak úgy magamnak:

- Ez nem én vagyok…

        De a tükörképem kajánul visszavigyorgott rám:

        - De igen! Csúnya és öreg vagy. Nézd ezeket a fekete karikákat a szemed körül, a ráncokat, amelyek mély barázdákat véstek az arcodra. A bőröd megereszkedett, a hajad hullik és fénytelen. Hol van már az a csintalan mosoly, amely ott bujkált a szájad szegletében? Eltűnt. Klimaxos banya lettél. És ez az állapot minden nap fokozódni fog. Nincs pardon, barátom!

        - Nem, nem engedem! – sikoltottam fel, és már nem is emlékszem, hogy mérgemben, vagy inkább félelmemben, a tükörképemre dobtam a parfümös fiolát.

        A tükör apró darabokra tört, a csempén szétszóródott üvegszilánkok pedig szívbemarkolóan hirdették a megváltoztathatatlan és fájó valóságot, hogy 50 éves múltam.

        - Drágám, elestél? Valamilyen zajt hallottam. Jól vagy? – dörömbölt kétségbeesetten a férjem a fürdőszoba ajtaján, és féltő szeretettel kísért az ágyig.

        - Mi történt veled? – kérdezgette aggódva.

        - Csak egy kicsit megszédültem és lelöktem a parfümöm a polcról. Véletlen volt. – lódítottam, és ettől a hazugágtól elöntött a melegség.

        - Nincs semmi baj kincsem. Hozok neked egy bögre forró, mézes tejet, attól jobban leszel. – vigasztalt és kisietett a konyhába.

        A fejemre húztam a takarót, és úgy sírtam, mint egy kisgyerek.

        - Milyen jó hozzám a párom. Türelmes és megértő, én meg már hónapok óta kibírhatatlan és hisztis vagyok. Nem tudom, mi történik velem. Váratlanul melegem lesz és kiver a víz. Utána meg elönt a hidegségérzet és a borzongás. Most is úgy fázok, kimerült és fáradt vagyok. Ezek a hőhullámok megkeserítik az életemet. Váratlanul és alattomosan törnek rám, mindig a legrosszabb helyen és időben. Az arcom hajszálerei kitágulnak, kipirul a bőröm, mint egy szerelmes bakfisnak, és ez a pír tovább terjed a nyakam és a mellkasom felé.

Ilyenkor azt se tudom, mit tegyek. Legszívesebben a föld alá süllyednék, mert hogyan magyarázzam meg a munkahelyemen, hogy nem tehetek az ellen, hogy a pulzusom szaporává válik, hogy zakatol a szívem, mint egy gőzmozdony és hogy a vérnyomásom az egekbe szökik. És mindez már több mint fél éve tart, amióta szabálytalanná vált a ciklusom, és az a fránya hormontermelés csökkent. Milyen jövő vár így rám? Úgy félek…

        Időközben megérkezett a férjem. Gyengéden félresimította a szemembe lógó hajtincsemet, és a fülembe súgta:

        - Ne sírj csillagom. Majd veszek én neked másik parfümöt.

Na, ez már sok volt! Akkora lendülettel ugrottam fel az ágyból, hogy kilöktem a kezében gőzölgő tejet és ordítani kezdtem:

        - Hát nem érted? Nem az miatt sírok, hanem azért, mert nem tudom elfogadni, hogy ezzel a változó korral én is megváltoztam. Nézz rám! Ráncos és kövér vagyok. Nem tudok aludni, nem kívánatosnak és csökkent értékűnek érzem magam. Kinek kell egy ilyen ingerlékeny, szomorú, elégedetlen klimaxos házisárkány?

        Ekkor már elcsuklott a hangom. Az üvöltő, „tüzet okádó sárkányból”, tehetetlen, ujjait tördelő kislány lett, aki zokogva hozzásimult ahhoz, akin eddig igazságtalanul töltötte ki haragját.

Életem párja megcirógatta könnyektől maszatos arcomat, és határozottan kijelentette:

        - Nekem most is az a 16 éves kislány vagy, akit akkor megkedveltem, és ma is szeretlek. Tudom, hogy nehéz időszakon mész keresztül, de csak az én támogatásom nem elég. Neked kell változtatni a hozzáállásodon, hiszen a klimax nem az élet végét jelenti, hanem egy új időszakot, amelyben te vagy a főszereplő, és sokszor te határozhatod meg és te irányíthatod a jövődet. Gondolkozz el ezen, te, te tavaszi kis ibolyavirágom! – nevette el magát, és megfricskázta a sírástól vöröslő, duzzadt orromat.

      

        Ekkor határoztam el, hogy nem hagyom magam. Éreztem, hogy először is a negatív gondolataimon kell változtatni. Bevallom, ez nem ment könnyen. Nehéz és gyötrelmes belső harcokat vívtam magammal, de nem adtam fel.

        Álltam a tükör előtt. Még mindig az az 50 éves, ráncokkal tarkított arc bámult rám vissza, de én ezt válaszoltam neki:

        - Látom a fáradság és a kor jeleit, de elfogadom magam ilyennek, amilyen vagyok. Ám minden nap tenni fogok azért, hogy figyelve testem jelzéseit, a kedvében járjak. És ami a legfontosabb, hallgatni fogok a szívemre.

 

        Ezt az elhatározásomat tartom eddigi legfontosabb döntésemnek. Attól a naptól kezdve megváltozott az életem. Többé nem azt mondtam, hogy: „A pohár félig üres.”, hanem azt, hogy: „Félig tele van.” Nem siránkoztam többé, hogy kövér meg fáradt vagyok, és annyi energiám sincs, mint egy kiürült elemnek, hanem tudatosan kezdtem tervezni a napjaimat.

      

        Elkezdtem kocogni, nem lifttel, hanem lépcsőn jártam és a férjemmel hétvégenként hosszú kerékpártúrákat tettünk. Ezek a kirándulások ismét visszavezettek minket a természethez. A természetgyógyász könyveket bújtam, és megnyílt előttem a gyógynövények világa. Örömmel töltött el, ha a mezőn séta közben felismertem az orbánc sárga virágát, és a fehér, ernyős virágzatú cickafarkat a kosaramba helyeztem.

        - „A természet nyitott könyv, nincs mentsége annak, aki nem olvas belőle.”- kiáltoztam önfeledten, amikor mezítláb futott a vadvirágos réten, és lehuppanva a napmeleg fűbe, koszorút fontam a gyermekláncfű bojtos virágaiból.

        A gyógynövényeket otthon megszárítottam, és teákat főztem belőlük. Éreztem, hogy testemben lassan kezd visszatérni az élet. Párommal egészséges, zöldségekben és fehérjékben gazdag étrendet vezettünk be, és elkezdtünk együtt főzni. Ez hasznos közös időtöltésnek bizonyult. Ilyenkor tervezgettünk, beszélgettünk az élet apró-cseprő dolgairól, és utána egy gyertyafényes vacsora mellett fülbemászó dallamokat hallgattunk. Néha még azt is megengedtem neki, hogy elhiggye, hogy jobb szakács, mint én. J Hiszen akkor már tudtam, hogy mennyire fontos az önmotiváció.

 

        Múltak a hónapok, és eltelt azóta néhány év. Így visszatekintve, sikerült összeraknom a darabokra hullt életemet. Mozaikot mozaikhoz ragasztva, összeállt a kép. Most már tudom, hogy meg kellett élnem bizonyos dolgokat, és át kellett éreznem azokat a szenvedéseket, amit a változó kor hozott, hogy ma átadhassam az tapasztalataimat.

 

        Ezért üzenem mindazoknak a nőknek, akik a klimaxszal viaskodnak, hogy tekintsenek erre az életszakaszra, mint egy átmeneti időszakra. Próbálják meg egészségesebb életmóddal, kevesebb stresszel, gyógyteák fogyasztásával és több mozgással csökkenteni a tünetek intenzitását. Figyeljenek befelé, mert meditációval és pozitív gondolkodásmóddal az ember csodákra képes. Hiszen évtizedek állnak még előttünk! A kor bölcsességgel jár, és ezeket a tapasztalatokat át kell adnunk a fiatalabbaknak. Lehetünk üzletvezetők, háztartásbeliek, eladók vagy kiváló nagymamák, mindegy melyiket válasszuk, csak hallgassunk a szívünkre. Olyan dolgokkal foglalkozzunk, amik örömet szereznek nekünk. Legyen az hobbi vagy mások segítése. Legyen bármi, amiben megvalósíthatjuk önmagunkat.

 

      Én, amikor eldöntöttem négy éve, hogy váltani fogok, drasztikus, másoknak érthetetlen dolgokba kezdtem bele. Otthagytam a munkahelyem, amely igaz, hogy jól jövedelmező volt, de lefoglalta az egész napom. Sötétben mentem el otthonról és sötétben tértem vissza. Rájöttem, hogy már hónapok óta nem hallottam a madarak csicsergését, mert már nyugovóra tértek. Kezdtem kiégni. A változó kor tünetei pedig még egy nehéz terhet jelentettek számomra.

        - Nem fogok belerokkanni! Váltok és kilépek az élet taposómalmából. Mától csak olyan dolgokat fogok csinálni, ami örömöt okoz nekem. – határoztam el azon a ködös novemberi estén, amikor hazafelé siettem az irodából.

        - Istenem, már olyan régen beszélgettem a férjemmel. Azt se tudom, hogy a gyerekeimnek hogyan telnek a napjaik, vagy mik a terveik. Nekem semmire sincs időm, csak a munka, a stressz, a közöny és a szomorúság… Mikor sétáltam utoljára a harmatos fűben, mikor néztem a csillagokat a tintakék égbolton? Mikor olvastam egy jó könyvet, mikor sétáltunk férjemmel a hirtelen támadt zápor kövér esőcseppjeit élvezve, amelyek végig peregnek az arcunkon? Mikor voltam én utoljára boldog?

        Minden kérdésre a válasz – régen.

 

        De azóta rengeteg dolog megváltozott.

        Olyan munkahelyet választottam, amit szeretek és van időm a hobbimra is. Meséket írok, kesztyűbábokat készítek és bábelőadásokat tartok. Először csak gyerekeknek meséltem. De rájöttem, hogy minden ember, legyen az idősek otthonában lakó demens, kórházban lábadozó beteg vagy fogyatékkal élő, megérdemli, hogy foglalkozzanak vele. Ezért repítem el őket történeteimmel a mesék birodalmába.

        Engem ezek a fellépések örömmel töltenek el. Lázasan készülök rájuk, bábjaimat csinosítom és a kézzel varrt paravánom mögé bújva, elmesélem, mi történik a mackó családnál a Csodabogyós-barlangban. Úgy érzem, hogy ennek a hobbimnak köszönve, sikerült megvalósítanom önmagam, és mind gyakrabban érzek nyugalmat, megtalálva a lelki békémet.

 

        Csak mosolyogni tudok, amikor eszembe jut az a nap, amikor a tükörhöz vágtam a parfümös üveget.

 

       Akkor csakugyan klimaxos banya voltam és úgy viselkedtem, mint egy házi sárkány, de sikerült legyőznöm a Változó Kort, és most úgy érzem magam, (egy kis túlzással J), mint egy mesebeli tündér, aki tanácsaival, jóindulatával és tapasztalataival elhinti a változás magjait.

 

        Mert hidd el, a változókor után egy újabb változás jön. Egy új, boldogabb, örömteli kor, - ha Te is úgy akarod!

 

Szerző: Ács Ibolya

Facebook: Mézes Mazsolka Meséi

 

A pályázatokat változtatás nélkül közöljük! Nézőpontváltó Csapat

 

 

MIÉRT NEM MEGYEK ORVOSHOZ? MIÉRT MEGYEK ORVOSHOZ? - Karinthy Frigyes okfejtései

MIÉRT NEM MEGYEK ORVOSHOZ?

 

Ez egy tudományos értekezés, laikus nyelven szólva szakcikk, elvárom az illetékes szakköröknek, úgymint az orvostársadalomnak és a betegek társadalmának, más szóval a többi népeknek komoly figyelmét a mérlegelendő (mér ne volna legelendő?) kérdés etimológiai és nem utolsó sorban endopatolo-pszichosoma-tikonumizmatikai jelentőségének megfontológiájára.

Szakcikk. Nem szikcakk és cikkcakk.

Amivel azt akarom mondani, hogy nem célom a képzelet szeszélyes, ugráló és rapszodikus, de megbízhatatlan járművére bízni magam, a szigorúan módszeres tárgyalásformát választottam, mely minden kitéréstől függetlenül halad útján, megállás nélkül. (Vesd össze: megállómánia).

Tárgyam: miért nem megy az ember orvoshoz?

Két részre osztom a feladatot. Általános és specializált formában vetem fel a kérdést.

Tapasztalataim és klinikai megfigyeléseim, azonkívül szubjektív természetű megfontolások s az idevágó irodalom gondos mellőzése után arra a meggyőződésre jutottam, hogy orvoshoz


általában

azért nem megy az ember, mert már régen menni kellett volna, de mindig halasztottam és most mit fog szólni, hogy így elhanyagoltam a dolgot, külön erkölcsprédikációt kapok, holott én a hasamat fájlalom és nem az erkölcseimet;

mert félek, hogy az orvos komolyabban veszi a dolgot, mint magam, ijesztgetni kezd és mindenféléről le akar szoktatni, lévén neki a betegségem fontos, nekem meg az egészségem;

mert ilyenformán én nagyon jól megférek a betegségemmel, ő ellenben jobban haragszik a betegségemre, mint amennyire az egészségemet szereti, s utóbbit hajlandó feláldozni, csakhogy az előbbit tönkretegye;

mert alapjában véve megszerettem a betegséget, szükségem is van rá, kifogásnak, önmagam és mások előtt, a lustálkodásra (felnőtt ember csak a betegsége révén jut egy kis gyöngédséghez és szeretethez) s félő, hogy az orvosi kezelés aláássa a betegségemet;

mert a régi orvosomban már nem bízom, miután nagyon összebarátkoztunk s ő bizalmasan tudtomra adta, hogy neki is ez a baja van, de fütyül rá - viszont éppen, mert nagyon összebarátkoztunk, félek, hogy megsértem, ha új orvoshoz megyek;

mert ilyenformán kényesebb vagyok az orvoskari becsületre, mint ők maguk, pedig ez az ő dolguk;

mert mindenki mondja, hogy menjek;

mert orvos mondta, hogy ne menjek, szerinte ugyanis nekem, mint intelligens embernek megsúghatja, hogy ebben a dologban az orvosok nem tudnak semmi okosat, mindent, amit csinálnak, humbug;

mert laikus mondta, hogy ebben a dologban nagyszerű eredmények vannak;

mert van egy Skurek nevű ismerősöm, egy bútorkereskedő, aki ugyan nem orvos, de meg vagyok győződve róla, hogy mindent jobban tud a professzoroknál és ha vele kibeszélgetem magam, meg vagyok nyugodva;

mert mint férfi, nem szeretem, ha úgy bánnak velem, mint a gyerekekkel;

mert mint nő, nem szeretem, ha úgy bánnak velem, mint a felnőttel;

mert mint férfi, nem szeretem, ha engem áltatnak és hazudnak nekem;

mert mint nő, nem szeretem, ha nekem megmondják az igazat;

mert a honorárium dolgában bizonytalan vagyok, az orvos nem mondja meg, folyton erre gondolok, miközben vizsgál, ettől magas a pulzusom, nagyobb a betegség látszata, még többet kell majd fizetni, még nagyobb a pulzusom és így tovább;

mert folyton azt hallom, hogy minden művelt ember orvoshoz megy s ebből az a gyanúm alakult ki, hogy viszont a többiek orvosnak mentek - és végre;

mert semmi bajom sincs, mi a fenének menjek orvoshoz?


Speciálisan

gégészhez azért nem megyek, mert mindenféle hosszú tárgyakat dugdos az orromba és ahelyett, hogy elismerné, hogy ez kellemetlen, folyton csúfol közben, mint aki érthetetlennek találja ezt az affektálást, hiszen nyilvánvaló, hogy ennél nincs nagyobb kéjmámor;

sebészhez azért nem megyek, mert folyton azt mondja, hogy ne féljek, holott nekem egyetlen vigasztalásom, hogy félek - továbbá azt mondja, hogy nem fog fájni és fáj, ahelyett, hogy azt mondaná, hogy fájni fog és mégse fájna;

fogászhoz azért nem megyek, mert megyek ugyan, de az előszobában elmúlik a fájás és gondolom, majd holnap megyek, de nem is ide, hanem ahhoz, aki nem piszmog el egy évig, amikor a díjak következtében már lesz ugyan mivel harapni, de nem lesz mit;

röntgenológushoz azért nem megyek, mert a csontvázamat és vesémet látja, de a kabátomat nem s így nem adja meg a kellő tiszteletet;

urológushoz azért nem megyek, mert többnyire roppant vicces emberek és oda nem tartozó dolgokat mondanak magánügyeimre vonatkozóan, továbbá véleményeket fizikumomról, mint a szabó, aki mértékvétel ürügye alatt lekritizálja az alakomat;

gyomorspecialistához azért nem megyek, mert többnyire komor emberek, nem hagynak magukkal vitatkozni, mindent jobban akarnak tudni nálam és nem hajlandók például megérteni, hogy az ember ebéd és vacsora tartamára igazán felfüggeszthetné a diétát, ha különben betartja;

idegorvoshoz azért nem megyek, mert aznap mikor mennem kellene, éppen nagyon ideges vagyok és ilyen idegállapotban nem bírom az orvost - és végre;

pszichoanalitikushoz azért nem megyek, mert három hétig egyebet se csinál, mint hogy kielemzi belőlem, hogy miért nem akarok pszichoanalitikushoz menni, mint az egyszeri tanító, aki azt mondja Mórickának: Móricka, warum bist du nicht gekommt, mire Móricka teljes joggal felelheti méltatlankodó hangon: Herr Lehrer, ich bin doch dó!

 

MIÉRT MEGYEK ORVOSHOZ?

Szerénységünk indikálja a nagy feltűnés elhallgatását, amelyet cikkünk gyakorolt az orvostársadalom legszélesebb rétegére.

A félreértés abból származott, hogy a feltett kérdésre, "Miért nem megyek orvoshoz?" adott válaszokból, amelyekkel igyekeztem kimeríteni az orvoshoznemjárás tünetkomplexumát, arra a következtetésre jutott némely felületes szerző, hogy én nem megyek orvoshoz.

Már hogy a fene által körülírt kórkép jól jellemzett tünetcsoportjába ne mennék?

Dehogy is nem megyek.

Megyek bizony.

Én csak azokat az okokat soroltam fel, amik miatt nem megyek, ha nem megyek.

De ha mégis megyek?

Ennek is megvan a külön oknyomozása.

Általában és különösen.


Általában

azért megyek orvoshoz,

mert orvoshoz menni, hozzátartozik a polgári élet szertartásaihoz, mint a bridge, a nyaralás, a víkend, és mert éppen orvostól jönni előkelő dolog és jól is hangzik, bizonyos tekintélyt ad az embernek, ha azt mondja, orvostól jövök, ez a hitelemhez tartozik;

mert műveletlen barom vagyok és jól esik a gondolat, hogy egy művelt, képzett, csaknem felszentelt papja a társadalomnak egy óráig komolyan beszél velem-rólam, mint valami különleges csodáról, akinek a hasfájása, belső forrósága, kétoldali fülhallása és középfolyása a locarnói egyezménynél fontosabb téma lesz egy óráig;

mert roppant művelt ember vagyok, rengeteg mindenfélét olvastam, ilyen orvosi dolgokat és titokban kéjelgek a gondolatban, hogy fog leesni a székről az a műveletlen, divatos felcser, mikor majd tökéletes latinsággal mondom el magamról a diagnózist és az ő megjegyzései közben az én szerény, halk közbeszólásomból kiderül, hogy mennyivel jobban értek a dologhoz, mint ő;

mert, ha nő vagyok, majd megmutatom én neki, mennyivel jobb alakom van, mint a Mancinak, aki itt henceg nekem, hogy a dr. Szőkének reszketett a sztratoszférája, vagy hogy a csudának hívják, a kezében, amivel a hátán hallgatózott;

mert, ha férfi vagyok, jólesik hallani, hogy ilyen tüdeje Nurminak volt utoljára és hogy bátran ezt meg azt;

mert ezzel az orvosnak be fogom bizonyítani, hogy a másik orvos nem érti a dolgát, tudod öregem, nem mondta direkt, mert tudod, ezeknek össze kell tartani, de láttad volna, hogy legyintett és csóválta a fejét;

és végre

mert katonának akarnak, hát tessék, milyen beteg vagyok, és mert be akarom magamat biztosítani, hát tessék milyen egészséges vagyok.


Különlegesen pedig

azért megyek

sebészhez, amiért párbajozni is megyek, én ugyan elvből lenézem a párbajt, de nekem ne mondja senki, hogy gyáva kutya vagyok;

belgyógyászhoz, mert a sebészek mindjárt kést rántanak, az nem kunszt és mert az Isten is belgyógyász;

röntgeneshez, mert megnézhetem a kezem csontvázát és olyan érdekesek azok a mindenfélék, amikkel játszani lehet;

gégészhez, mert ha én egyszer kinyitom a szám...

nőgyógyászhoz, hogy Alfréd megtudja és végre rájöjjön, hogy nő vagyok, a hülye...

s végre pszichoanalitikushoz, mert gyanús, hogy egy éve semmi bajom, rémes állapotban lehet az alsó tudatom, ki kell mosatni.

(Megjegyzés.) Értekezésünk befejezése után kapjuk az értesítést, hogy egy angol orvosi lapnak hasonló témakörben kutató szerzője fantasztikusan hangzó teóriát vetett fel, mint az orvoshozjárás magyarázatának lehetőségét. Szerinte bizonyos klinikai tüneteknek a spekulatív megfontolásokkal való egybevetése okot adnak arra a feltevésre, hogy orvoshoz azért megy az ember, mert valami baja van.

Egyelőre a legnagyobb óvatossággal fogadjuk a hírt, anélkül, hogy akár pro, akár contra véleményt kockáztatnánk, mindössze arra hívjuk fel a szakkörök figyelmét, hogy semmi konkrét adat nem merült fel az eddigi megfigyelések értékelésének megváltoztatására, melyek szerint ugyanis, akinek baja van, az nem megy orvoshoz, hanem hívatja az orvost, vagy lepedőben viszik el hozzá!

 

 

A Nagy Agy Nap - avagy: a kreativitás szabaddá tesz

"Ami az ember agyában megfogan, azt az ember véghez is tudja vinni!" Napoleon Hill

 

Inspiráció és motiváció

Az inspiráció és a motiváció két holtbiztos módszer, hogy a gondolatok szárnyra kapjanak. Ez a rendezvény pontosan ezt a célt szolgálja: megihlet és motivál, gondolkodásra és gondolataid megvalósítására ösztönöz.

 

Nehezen jön az ihlet?

  • Úgy érzed, hogy meg kell erőltetned magad, hogy vállalkozóként jobb terméket, izgalmasabb szolgáltatást, érdekesebb kampányt találj ki?
  • Vagy csak egyszerűen szeretnél még több, még minőségibb ötletet? De nem csak ötletet, hanem a kellő motivációt, hogy meg is valósítsd azokat?
  • Már millió helyről hallottad, hogy érdemes edzened a jobb agyféltekédet, de még mindig nem tudod, hogyan csináld?
  • Szeretnél olyan módszereket megtanulni, amitől egycsapásra igazi ötletgyárossá változol, aki meg is valósítja, amit kitalált?

 

Mi a helyzet a megvalósítással?

  • Tele vagy ötlettel, de a megvalósítással mindig gondjaid vannak?
  • Nincs elég bátorságod szembe nézni a lehetséges akadályokkal, és félsz a kudarccal járó szégyentől?
  • Nagyon sok mindenbe belekezdesz, de végül egyik új projektedet sem fejezed be, mert hamar elfogy a lelkesedésed?
  • Nem tudsz túllendülni a lustaságodon és fontosabb a kényelmed, mint, hogy új dolgokat hozz létre?

A kreativitás cselekvés nélkül nem létezik: az ötlet önmagában nem elegendő, venned kell a bátorságot, hogy meg is valósítsd, amit megálmodtál!

Jó hírünk van a számodra, ugyanis mindenki lehet zseni, mindenkinek lehetnek millió dolláros (vagy 300 millió forintos – amelyik neked jobban tetszik) - ötletei, és mindenki képes arra, hogy a jelenlegi agykapacitásánál többet kihasználjon.

Ha eljössz a Nagy Agy Napra, felszabadítod azt a zsenit, aki benned rejtőzik, és csak arra vár, hogy előbújhasson.

Nagyobb agykapacitás

Milliós ötletek

Izgalmas kampányok

Világbajnok megvalósítás

Az agyunk egy csodálatos szerkezet, amit lehet fejleszteni. Ha velünk tartasz, egész nap azon leszünk, hogy stimuláljuk ezt a csodás személyi számítógépet a nyakad tetején.

Mit kapsz pontosan, ha eljössz a Nagy Agy Napra?

  • Olyan azonnal alkalmazható trükköket és tippeket kapsz, amiket bevethetsz a munkád, vállalkozásod, marketinged, mindennapi életed során.
    (igen, azonnal !!! … nem másnap, vagy következő héten, hanem már ott a helyszínen)
  • Megkapod azt az érzést, amikor majd kiugrasz a bőrödből, mikor egy jó ötlet jut az eszedbe.
    Amikor minden porcikád arra a pillanatra vár, hogy elmesélhesse valakinek, és belekezdhessen a megvalósításba. Ha átélted már, akkor nagyon jól tudod, hogy miről beszélek. Ha még nem, akkor muszáj kipróbálnod!
  • Új marketing ötleteket, amiket már aznap felhasználhatsz.
  • Olyan problémákra kaphatsz megoldásokat, amik már régóta nyomasztanak.
  • A felszabadultság és a kreativitás érzését érezheted a mindennapjaidban.
  • Megvalósítási terveket, amik segítenek az ötleteket a megvalósításig eljuttatni.

 

 

További információ, jegyvásárlás: http://nagyagynap.hu/

"Nekem nincs nyelvérzékem, sohasem fogok megtanulni semmilyen idegen nyelven!"

Ismerős a címbeli kétségbeesett mondat, ugye?

 

Lehet, hogy meglepő, de nyelvérzék, mint olyan, nem létezik.

 

Az elmúlt húsz évben, amióta idegen nyelvi fejlesztésekkel foglalkozó céget vezetek, rengeteg nyelvtanulóval találkoztam, akik különféle okok miatt úgy érezték, hogy ők képtelenek megtanulni egy adott nyelvet. 

Te is biztosan ismersz olyat, aki már legalább tíz éve újrakezdő és sohasem jut egy bizonyos nyelvi szint fölé. Vagy olyat, aki különféle kifogások mögé bújva állandóan halogatja a nyelvtanulást, pedig érzi, hogy nagy szüksége lenne rá. 

 

Egy idegen nyelv elsajátításához nem érzék kell, hanem sokkal inkább SZEMLÉLET.

 

Mindenkiben megvan a képesség, hogy egy nyelvet elsajátítson - hiszen az anyanyelvünket is képesek voltunk megtanulni. 

 

Az idegen nyelv bátor használatát leginkább az úgynevezett korlátozó hiedelmeink akadályozzák.

 

Mik lehetnek ezek?

"Én erre egyszerűen képtelen vagyok."

"Öreg vagyok én már ehhez."

"Biztosan hülyének fognak nézni, ha elrontom."

 

Mit sugallnak ezek a kijelentések? Pesszimizmust, kudarckerülést és egyfajta tehetetlen állapotot, ami abból fakad, hogy a nyelvtanuló úgy érzi, a nyelvtudás egy olyan adottság, amivel ő nem vagy csak nagyon korlátozott mértékben rendelkezik. Akik így fogalmaznak, a nyelvtudásbeli hiányosságaikat saját, személyes kudarcukként élik meg. Ezt hívják rögzült szemléletmódnak.

 

Rengetegen még gyermekkorból hozzák a folyamatos bizonyítás vágyát, minek következtében állandóan azon vívódnak, hogy vajon sikeresek lesznek-e vagy vesztesek maradnak. Ehhez illeszkedik az a tudattalan törekvés is, hogy az idegen nyelv legtökéletesebb szintű használatával bizonyítsam, milyen ügyes, okos és sikeres ember vagyok. Ha pedig nem beszélek vagy nem jól beszélek egy adott idegen nyelvet, akkor mindenképpen egy rossz, tökéletlen lúzer vagyok...

 

Nagyon fontos, hogy mindenkiben tudatosodjon: a nyelvtudás és a nyelvhasználati jártasság nem személyes adottság kérdése, hanem egy tanulási folyamat. 

És mint ilyen, a nyelvtanuló által kézben tartható, irányítható és igy fejleszthető is!

 

Mondhatjuk persze azt, hogy különböző közegből érkezünk, más-más alapokkal és eltérő egyéni képességekkel rendelkezünk, de ez mind csak a tanulási út hosszára és a befektetett erőfeszítések menyiségére van hatással. Maga a kitűzött cél - a nyelvtudás elsajátítása - mindenki számára egyformán elérhető!

 

Mi segíthet hozzá bennünket, hogy ezt tényleg el is higgyük és e szerint tudjunk működni?

 

A SZEMLÉLETVÁLTÁS!

 

A nyelvtanulással kapcsolatos rögzült szemléletmódról fejlődési szemléletmódra kell váltanunk. Ennek segítségével a nehézségek ellenére (sőt, nehéz helyzetekben még inkább!) képesek leszünk fejlődni és nem adjuk fel. Elhisszük, hogy a változás kulcsa bennünk van, képesek vagyunk a nyelvtanuláshoz való viszonyunkon változtatni és bátran kommunikálni egy idegen nyelven.

 

Lássuk, mi is a különbség a két szemléletmód között:

 

 

 

 Kép forrása: kepezdmagad.com

 

De hogyan is lehet belevágni a nézőpontváltásba?

Az alábbi mondatpárok segíthenek elindulni az úton:

 

 

 A szemléletváltás nem könnyű, de még nem találkoztam olyan emberrel, aki azt mondta volna, hogy nem érte meg az erőfeszítést!

Ez elsősorban egyéni belső munkát és folyamatos, tudatos jelenlétet igényel részünkről a mindennapokban, van azonban egy-két olyan praktika, ami a nyelvtanulással kapcsolatos szemléletváltásban segíthet:

  1. Keress magadnak egy nyelvtanuló közösséget, ahol támogató közegben, egymást segítve tudtok fejlődni! Az együttműködés segít fókuszálni, felgyorsítja a tanulást és fenntartja a motivációt.
  2. Koncentrálj a kitűzött célra és ne azon görcsölj, hogy meg tudod-e jegyezni a szavakat és a kifejezéseket! 
  3. Légy kitartó és ne add fel! 
  4. Felejtsd el az egódat és ne akarj tökéletes lenni! Az ember nem tökéletes, ezért ha tanulásra adja a fejét, akkor az az út biztosan kanyargós lesz, tele hibákkal és tévedésekkel. Ez így normális. 
  5. Ne hasonlítgasd magadat másokhoz, magadra koncentrálj és arra, hogy minden nap egy kicsit jobban teljesíts, mint korábban. Így az eredmények is jönni fognak, abban biztos lehetsz!
  6. Keresd a lehetőséget, hogy aktívan használhasd a nyelvet!
  7. Merj hibázni! A hibák segítenek a fejlődésben.
  8. Kérj rendszeres visszacsatolást és az értékeléseket fordítsd a javadra, építkezz belőlük! 
  9. Készíts konkrét tervet a tanulásra: mit, mikor és hogyan fogsz csinálni. Egy részletes terv nagyon sokat segíthet abban, hogy a fejedben lévő, tanuláshoz kapcsolódó "massza" konkrét lépések sorozatává váljon. Ezzel egyrészt átgondolásra kerül a kitűzött cél, az idő, amit rászánsz, a félelmek, amik leírva már nem is annyira ijesztőek, illetve azok a lépések, amikkel le tudod győzni az akadályokat és elérheted a célodat.

Hihetetlen sebességgel alakul át körülöttünk minden és mi magunk is folyamatosan változunk, ezért sokkal jobb, ha mi vagyunk azok, akik aktívan meghatározzuk a saját fejlődésünk irányát - legyen szó nyelvtanulásról vagy bármi másról az életünkben.

 

És lehet, hogy ma még nem beszélsz nyelvet. De ha a kezedbe veszed az irányítást, akkor pontosan tudni fogod, hogy az előző mondatban hol van a hangsúly: MÉG nem.

 

Ha szeretnél többet megtudni a szemléletváltásról, akkor ajánlom figyelmedbe Carol S. Dweck: Szemléletváltás - a siker új pszichológiája című könyvét.

 

Tanácsadónk: Tamási Andrea, tulajdonos-ügyvezető,

International Business Communication

www.ibc.co.hu

 

 

 

Cop mortem - új magyar krimi

Igazi szellemi kihívás egy jó krimi megtekintése, végigizgulása, miközben próbáljuk kideríteni, ki lehet vajon a rossz fiú...

Szeptember közepén szinte a semmiből bukkant fel egy új magyar film, a Cop Mortem előzetese, amely a miskolci Cinefest Nemzetközi Filmfesztiválon debütált. A trailert a Youtube-on azóta több, mint 34 ezren látták:

A történet hősei budapesti rendőrök, akik egy rituális gyilkosságsorozat tetteseit üldözik. A nyomozásban végletekig kimerült zsaruk egyszerre vadászok és vadak ebben a játszmában, az áldozatok ugyanis egytől-egyig rendőrök...

A film rendezője, forgatókönyvírója és vágója Kovalik József "Joe", aki több mind 20 éves profi kaszkadőr múltjával otthonosan mozog a filmes akciók világában. Első önálló nagyjátékfilmjében kapásból padlógázzal indít: egy magas fordulatszámon pörgő krimit rendezett Kamarás Iván, Ganxsta Zolee, Anger Zsolt, Gáti Oszkár, Gesztesi Károly, Szabó Győző, Nagy Zsolt, Seprenyi László és Madár Veronika főszereplésével, amelyben a bűnügyi filmekhez képest a szokásosnál jóval több látványos akciójelenet is helyet kapott.

 

 

 

A filmet november 24-től országszerte közel 50 moziban mutatják be, többek között a Cinema City hálózatában is. A vetítési helyszínek részletes listája a film Facebook-oldalán, a https://www.facebook.com/Copmortem címen olvasható.

 

TRAILER

 

Forgalmazza a Pannonia Entertainment

Időtervezés a krónikus-, kiemelten a daganatos betegséggel élőknek

… hogy jusson idő mindenre!

 

A krónikus betegséggel élők nap mint nap nemcsak az egészségükért, hanem a létükért is küzdenek.

A különböző szakemberek által összeállított tippek, ötletek segítségül szolgálhatnak önértékelésük megőrzésében, életminőségük javításában, a betegségből eredő magánéleti-, munkahelyi-, párkapcsolati problémáik orvoslásában, ezen kívül a pszichés egyensúly megteremtésében és a pozitív jövőkép kialakításában.

 

A krónikus betegséggel való küzdelemben nem csak magával a betegséggel kell szembenézni, hanem mindazokkal a módokkal, ahogyan ez az állapot átszövi az ember életét. Annyi dolog megváltozik az első tünetek felbukkanásával, de főként a diagnózis megszületése után.

Az első sokk után – miután minden fellelhető információt magadévá tettél az interneten, azon veszed észre magad, hogy az addig sem unalmas, tétlennek nem nevezhető  életed fenekestül felfordul, és a naptáradban a bevásárlás, a  főzés, az orvos látogatás és kontrollok, az alternatív “ártani biztos nem árt” módszerek  és tornák időpontjai körül kezd el forogni. Itt egy kis késés a munkahelyről, ott egy baráti találkozó ugrik, éjjel jössz rá, hogy ma sem volt időd beszélgetni a  pároddal, a gyerekeket sem láttad este, és máris eltelt a hét.

Mindemellett kellene teljesítened  a munkahelyen, a háztartásban, ha már van gyermeked, anyaként, párod mellett társként, nőként. A huszonnégy óra, ami eddig éppen elegendőnek bizonyult, most már úgy érzed, semmire sem elég.

 

  1. Érd be fél órával kevesebb alvással! Kelj fel mindenki előtt, és tudd le a napi adag tornát, jógát, amíg még alszik a család. Ez a kis idő nem oszt nem szoroz, de ugyanennyi mozgással máris sokat tettél az egészségedért.
  2. Kösd össze a muszáj-dolgokat az új elfoglaltságaiddal. Például, ha van kutyád, és eddig minden este levitted  a kutyafuttatóba, ahol kiszaladgálhatta magát, te meg a telefonodat nyomkodtad közben, most tedd őt sporttársaddá, és menjetek el inkább kocogni.
  3. Ha képes vagy rá, bevásárolni menj kocogva vagy kerékpárral. Ha szeretsz olvasni, tedd ezentúl szobabiciklin.
  4. Ha főzöl, főzz nagyobb adagot, és fagyaszd le a maradékot, jó lesz későbbre.
  5. Egyél sok zöldséget, gyümölcsöt nyersen, kis zabpehellyel, fahéjjal, mazsolával, ezt azonnal eheted, nincs felesleges pepecselés.
  6. Ne félj ételt rendelni, csak jól nézd meg, honnan teszed!
  7. Ha orvoshoz mész, vigyél magaddal laptopot, és dolgozz a váróban-tuti lesz csúszás.
  8. Szerezz be otthon elvégezhető torna-, jóga-, meridián-, csikung programokat, így megspórolod az utazást, és nem kell alkalmazkodnod mások órarendjéhez.

 

Arra viszont éredemes ügyelni, hogy minden a lehető legkényelmesebben idomuljon a megváltozott életstílushoz.

Mindenki véleményét meg lehet hallgatni, de nem kell elfogadni, hiszen a beteg sajátmaga érzi és tudja, neki mi a legjobb.

A környezetében élőknek pedig ezt el kell fogadni fenntartások nélkül, szeretettel.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!