Nézőpontváltó® köszöntők

"A Nézőpontváltó® csapat tevékenysége arra irányul, hogy szemléletváltásra biztasson, és abban praktikusan segítsen. Felhívják a figyelmet arra, hogy az emberek álljanak önmagukhoz másként, mint addig! Vigyázzanak arra a testre, ami az övék! Próbálják az adottságaikból a lehető legtovább a lehető legjobbat kihozni! De ha mindazok ellenére mégis megbetegednének, akkor tudják, kikhez, hova fordulhatnak támogatásért, kik nyújtanak segítő kezet.”

Dr. Borbényi Erika, Szedlacsek Emília és Sári Edina köszöntő üzenete az oldalra látogatóknak.

 

Tovább olvasom

HÚSVÉTRA

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmúláson.
Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!
Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Juhász Gyula

 

Hogyan működik a hospice-chat szolgáltatás? Hogyan lehet belépni a CHATszobába?

Mit jelent a hospice ellátás? Mi az a palliatív orvoslás? Hol érhető el a lakóhelyem közelében? Ki jogosult rá? Nem rákbeteg vagyok, én kérhetek hospice-ellátást? Szükségszerű velejárója a betegségnek a fájdalom és más kínzó tünetek? Hogyan enyhíthető? Hogyan kérhetek ellátást? Van házhoz jövő segítség? Kell érte fizetni? Hogyan kérhetek ellátást? Van házhoz jövő segítség? Mi az a hospice ház? Mit csinálnak ott? Látogathatnak a hozzátartozók? Hívhatok papot? Kik a gondozók? Van várólista?

... és még tucatnyi kérdés, ami fel sem merül bennünk addig, amíg nem kerülünk mi sajátmagunk, vagy szerettünk olyan élethelyzetbe, amikor szükségessé válik egy szakmailag hozzáértő és emberséges életvégi ellátás.

Amikor már nem a gyógyítás a cél, hanem a szenvedés nélküli búcsú az élettől, a hozzátartozóktól.

 

Az ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre adnak szakszerű választ a hospice orvoslásban jártas szakemberek a Nézőpontváltó Egyesület és a Magyar Hospice­–Palliatív Egyesület együttműködésében létrehozott Chatszoba konzultációs szolgáltatás keretében, amely 2017. március 13-ától érhető el.

 

A hosszú évek óta hospice-palliatív területen tevékenykedő szakemberek, Dr. Csikós Ágnes, hospice-palliatív szakorvos, családorvos minden hét szerdai napján 8-9 óra között, és Lukács Miklós, hospice szakápoló és koordinátor minden héten hétfőn 9-10 óra között várják chat-en a kérdéseket.

A kérdezni, konzultálni óhajtók egy rövid regisztráció után ingyenesen vehetik igénybe a szolgáltatást.

 

Az orvostudomány folyamatos fejlődése és az életminőség javulása ellenére egyre nagyobb szükség van a hospice ellátásra, gondozásra.

Érdemes időben kérdezni, illetve megjegyezni a konzultáció elérhetőségét, hogy szükség esetén azonnal cselekedni lehessen az érintett beteg érdekében!

 

A csevegés megkezdése és menete

 

A honlapra látogató csak abban az esetben tud chatelni a hospice szakemberekkel (adminisztrátorokkal), ha a www.nezopontvalto.hu oldalon sikeresen regisztrált, majd a szolgáltatási időben (hétfő 9-10 óra között, szerda 8-9 óra között) bejelentkezik.

Ezután a bejelentkezett felhasználónak megjelenik egy üzenet, amely jelzi, hogy megkezdheti a valós idejű online beszélgetést.

Ekkor a felhasználónak a honlap jobb oldalán lévő oldalsávban található chat-ikonra kattintva van lehetősége kapcsolatba lépni és elkezdeni a csevegést a hospice szakemberrel.

Az ikonra kattintva felugrik a más programokból, pl. Facebook-ról jól ismert levelező ablak, ahova a felhasználó szöveget írhat és képet is csatolhat.

Az üzeneteket az ENTER gombra kattintva küldheti el a chat adminisztrátornak.

 

Miután a felhasználó elküldte az üzenetet a hospice szakembernek, az azonnal megjelenik az adminisztrációs felületen. Az üzenetek érkezését egy hang effekt kíséri.

A felhasználónak lehetősége van képeket is csatolni, amelyek szintén automatikusan megjelennek a szakembereknél. A képekre kattintva a képek nagy formátumban jelennek meg.

Sikeres csevegést és a lehetőségekhez képest jó egészséget kíván a Nézőpontváltó csapat, és a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület munkatársai!

 

 

 

Bemutatjuk hospice konzultációs szakembereinket: Dr. Csikós Ágnes és Lukács Miklós

Tisztelettel és nagy örömmel mutatjuk be a 2017. március 13-tól, hétfőtől beinduló, a Nézőpontváltó Egyesület honlapján lévő CHATszoba életrekeltőit, Dr. Csikós Ágnes és Lukács Miklós hospice-palliatív szakembereket!

Köszönjük a Magyar Hospice Palliatív Egyesület együttműködő segítségét!

 

A CHATszoba konzultációs ideje alatt minden héten:

Miklós hétfőn: 9-10 óra között

Ágnes szerdán: 8-9 óra között

várja a regisztrálást követő kérdéseket.

 

 

Dr. Csikós Ágnes, egyetemi adjunktus

 

Tanulmányok:

2011- MSc in Palliative Care, King’s College London, England

2005-2011   PhD képzés, fokozat megszerzése; A PhD értekezés címe: Az életvégi betegellátás helyzete és fejlődési lehetőségei Magyarországon.

2002. Háziorvosi szakvizsga

1995-1999 Pécsi Orvostudományi Egyetem Családorvostani Intézet, Családorvosi Rezidens Képzés

1995-1997 Janus Pannonius Tudományegyetem Általános- és Jogtudományi Kar, Jogi Szakokleveles Orvos Szak
1989-95   Pécsi Orvostudományi Egyetem, Általános Orvostudományi Kar

 

Szakmai gyakorlat:

- hospice-palliatív jártasságú szakorvos

- otthoni hospice szakellátás

- palliatív szakambulancia

- családorvosi ellátás

 

Munkahelyek:

PTE ÁOK Családorvostani Intézet

Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány, elnök

Magyar Hospice-Palliatív Egyesület TTT tag

 

Fontosnak tartom munkámban:

Az együttműködésen alapuló, egymást tiszteletben tartó lelkiismeretes és szakmai munkát.

A palliatív ellátási formák bevezetését az egészségügy minden területén és ellátási szintjén.

A palliatív szemlélet és gyakorlat oktatását graduális és posztgraduális szinten.

Kutatási programok kidolgozását és megvalósítását hazai és nemzetközi együttműködéssel.

 

 

 

 

Lukács Miklós

 

Tanulmányok:

- Bsc ápoló (2004)

- hospice szakápoló és koordinátor (2009)

- Msc ápoló képzés folyamatban (2012-)

- egészségügyi mendezseri képzés folyamatban (2012-)

 

Szakmai gyakorlat:

- fekvőbeteg-ellátás

- otthoni hospice ellátás

- hospice koordináció

- oktatás

 

Bemutatkozás:

2004-ben diplomás ápolói képesítést szereztem, majd ekkor kapcsolódtam be Pécsett az otthoni hospice ellátás munkájába.

Ápolóként, majd a hospice team-koordinátoraként tevékenykedtem. Hospice munkám megkívánta, hogy 2009-ben hospice szakápoló és koordinátori szakképesítést szerezzek.

Későbbiekben egészségügyi menedzseri, majd okleveles egyetemi ápolói képesítést szereztem.

4 éven keresztül a pécsi Betegápoló Irgalmasrend kórház ápolási igazgatója voltam, ahol nagy hangsúlyt fektettem a bentfekvő hospice részleg menedzselésére, ellátási fejlesztésére.

10 éve folyamatosan hospice ellátást oktatok az orvosi és szakdolgozói szakemberek képzésében.

Immár 4. éve a Pécsi Tudományegyetem Alapellátási Intézet Hospice-Palliatív tanszékének munkatársa vagyok, ahol legfőbb feladatom a klinikai ellátásban részesülő palliatív betegek életvégi ellátásának koordinálása.

Vezető tisztségviselője vagyok a Magyar Hospice-Palliatív Egyesületnek és számos egyéb szakmai közéleti tevékenységben is aktívan részt veszek. 

Elhivatott vagyok  az integrált hospice-palliatív ellátási formák kialakításában, amellyel jelentősen hozzájárulunk a betegek minőségi életvégi ellátásához.

Fontosnak tartom az egységes szellemiségű, holisztikus gondolkodású, magas színvonalú hospice-palliatív ápolás kialakítását az egészségügy és a szociális területen egyaránt. 

 

Fontosnak tartom a munkámban:

- megfelelő hospice ellátási forma biztosítása a betegek számára az életminőség tükrében

- elméleti, gyakorlati képzések a szakdolgozók körében

- egységes szellemiségű, holisztikus gondolkodású, magas színvonalú hospice-palliatív ellátás/ápolás kialakítása a szakdolgozók körében

 

 

 

Mit jelent a hospice ellátás? Mi az a palliatív orvoslás? Hol érhető el a lakóhelyem közelében? Ki jogosult rá? Nem rákbeteg vagyok, én kérhetek hospice-ellátást? Szükségszerű velejárója a betegségnek a fájdalom és más kínzó tünetek? Hogyan enyhíthető? Hogyan kérhetek ellátást? Van házhoz jövő segítség? Kell érte fizetni? Hogyan kérhetek ellátást? Van házhoz jövő segítség? Mi az a hospice ház? Mit csinálnak ott? Látogathatnak a hozzátartozók? Hívhatok papot? Kik a gondozók? Van várólista?

... és még tucatnyi kérdés, ami fel sem merül bennünk addig, amíg nem kerülünk mi sajátmagunk, vagy szerettünk olyan élethelyzetbe, amikor szükségessé válik egy szakmailag hozzáértő és emberséges életvégi ellátás.

Amikor már nem a gyógyítás a cél, hanem a szenvedés nélküli búcsú az élettől, a hozzátartozóktól.

 

Az ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre adnak szakszerű választ a hospice orvoslásban jártas szakemberek a Nézőpontváltó Egyesület és a Magyar Hospice­–Palliatív Egyesület együttműködésében létrehozott Chatszoba konzultációs szolgáltatás keretében, amely 2017. március 13-ától érhető el.

 

A kérdezni, konzultálni óhajtók egy rövid regisztráció után ingyenesen vehetik igénybe a szolgáltatást.

 

Az orvostudomány folyamatos fejlődése és az életminőség javulása ellenére egyre nagyobb szükség van a hospice ellátásra, gondozásra.

Érdemes időben kérdezni, illetve megjegyezni a konzultáció elérhetőségét, hogy szükség esetén azonnal cselekedni lehessen az érintett beteg érdekében!

 

Gyógyulástörténet IV. - Simó Vivien ma

Vivien tíz évvel a betegsége felfedezése, majd gyógyulása után kisfiával, Rippel Krisztofer Herkulessel él, akit nagy egyetértésben és szeretettel nevel volt férjével, Rippel Ferenccel.

Vivien kozmetikusként dolgozik. Egészséges életmódban él, teljes értékű életének lételeme a sport, a mozgás, a jóízű, ám egészséges módon készített ételek.

Rendszeresen jár kontrollvizsgálatra és a többi ingyenes, orvosi rákszűrő vizsgálatot is igénybe veszi. Igyekszik az élet pozitív jeleit észrevenni, sokat játszik és nevet ötéves kisfiával.

Tanácsaival, történetével szívesen segít a hozzáforduló, betegséggel küzdő embereknek, örömmel megy rendezvényekre, ahol azt hirdeti, a rákbetegségből hittel és cselekvéssel meg lehet gyógyulni!

 

 

Gyógyulástörténet - Simó Vivien II.

Életrevaló lelkizés

2014. február 4-ére, a nemzetközi Rákellenes Világnapra megjelent a Simó Vivien betegségtörténetét feldolgozó, Életrevaló című könyv.

Rendhagyó módon az író (Sári Edina, és a történet főszereplője, Simó Vivien beszélgetését olvashatják ebben az interjúban, az Életrevaló című könyvből vett, a témába vágó illusztrációkkal.

- Hogy vagy, Vivien?

- Jól, köszönöm.

- Mikor voltál orvosnál utoljára?

- Egy hónapja. Vérvétel, hasi ultrahang, nőgyógyászat, CT, MRI.

- Milyenek lettek az eredmények?

- Minden negatív lett.

- Tehát minden lelet jó, jól vagy.

- Most már kimondhatom, hogy egészséges vagyok.

- Hány év telt el a megbetegedésed óta?

- Öt év. Öt év után nyilvánítják gyógyultnak a rákbetegeket.

- Milyen típusú rákbetegséged volt?

- Petefészekrák.

 - Elmeséled a történetedet? Hogyan kezdődött? Voltak jelek? Ha, igen, mik voltak?

 

  • Utólag már tudom, először előjelek voltak. Amire nem figyeltem a lelki egészségem szempontjából. Nem úgy működött a párkapcsolatom, ahogyan az jó lett volna nekem. Szerelmes voltam, felnéztem az istenített férfire, a páromra, aki a maga szempontjából a tenyerén hordva imádott, de ezért cserébe hallgatólagosan megkövetelte a mindenben egyetértést, a soha vissza nem szólást, az ő akaratának érvényesülését. Mivel eleinte kényelmes volt a vele való kapcsolatokat, a semmiben nem döntés luxusa, ezért óvatlanul és akaratlanul belementem a lelki játék párom által diktált leosztásába…,

 

  • … ami majdnem az életedbe került.

 

„Viviennek felforrt a vére a dühtől. Még jó, hogy nem látja az arcomat – gondolta -, még azt hinné, féltékeny vagyok, és jól gondolná, de nem szólok, nehogy azt mondja, hogy házisárkánnyá váltam már a beköltözés napján, mert kerítésen belül érzem magam – és nagyokat nyelt, hogy a torkában lévő gombócot eltüntesse.”

(részlet Sári Edina-Simó Vivien: Életrevaló c. könyvéből)

 

  • Sokat nyeltem, tűrtem, nem mondtam el a véleményemet, akkor sem szóltam, ha nekem nem volt jó és megfelelő a párom döntése, bár hangsúlyozom, szerettük egymást, és a szerelem nevében értek a lelki atrocitások. Csak gyűlt, gyűlt bennem a sok ki nem mondott szó, a félreértések, végül a harag. Minden – akkor úgy gondoltam, hogy - a kapcsolatunkat veszélyeztető súrlódásból adódó dühömet, még a sírást is visszafojtottam, hogy ne látsszak zsörtölődő házisárkánynak, akinek semmi nem jó. Még ki sem beszélhettem a nekem fájó dolgokat, magányosan, magamba fordulva küzdöttem velük.

 

  • Miből vetted észre, hogy az egészségeddel nincs minden rendben? Még akkor sem voltál…

 

  • … húsz éves. Elkezdett fájni az alhasam. Először nem folyamatosan, és nem erősen, de a fájdalom valahogyan mindig jelen lett az életemben. Egy idő után viszont már erősebben és gyakrabban fájt, már akkor is, amikor például a kuplungot nyomtam a kocsiban, így elmentem egy nőgyógyászhoz, aki mindkét petefészkemen cisztát diagnosztizált, de azt mondta, azzal nem kell foglalkozni, majd kifakadnak maguktól.

 

„Az elkövetkező hónapban Vivien egyre inkább elhatalmasodott a fájdalom. de hitt az orvosnak, hogy fel fognak szívódni a cisztái. Már egyáltalán nem tudott hasra fordulni, sőt, ha a hátán feküdt, az alhasán kidudorodtak a csomók, olyan volt, mint a Balaton felvidék hegyrajzi térképe. Vagy, ahogyan néha kínjában viccelődve mondta, vigyázzatok, mert Alien vagyok, nem lehet tudni, mi növekszik bennem, és az a valami mikor szabadul ki.

De azt már mindenki érezte és tudta, ez nem vicc. Várták a kontroll időpontját és Feri fellélegzett, amikor a vizsgálat napjának reggelén megszólalt a telefonja ébresztője a sokadik átvirrasztott éjszaka után. Vivien már szinte mozdulni sem bírt, de tűrte a fájdalmat.”

(részlet Sári Edina-Simó Vivien: Életrevaló c. könyvéből)

 

  • Letelt az egy hónap, visszamentem kontrollra, és a ciszták még nagyobbak lettek, de az orvos még mindig kedélyesen bíztatott, hogy maguktól el fognak múlni, nincs semmi teendőm. Megint eltelt egy hónap, addigra néha már fetrengetem a fájdalomtól.

 

  • Miért nem ragaszkodtál a második alkalommal ahhoz, hogy csináljon valamit, hiszen erősen fáj? Vagy az egy hónap letelte előtt miért nem mentél vissza hozzá? Vagy miért nem…

 

  • … váltottam orvost? Igen, utólag már tudom, hogy így kellett volna tennem, de akkor annyira bizonytalan voltam önmagamban, hogy úgy gondoltam, amit egy orvos mond, az szentírás.

 

„Amikor az ultrahangra került sor, a vizsgálatot végző orvos emelt hangon vonta őt felelősségre, miért nem ment el vécére, annyit már tényleg tudhatna magától is, hogy ultrahangos vizsgálat előtt pisilni kell, hogy a húgyhólyag kiürüljön.

- De én voltam vécén, épp az imént, mielőtt beszólítottak volna - rebegte az amúgy is megfélemlített lány.

- Ja, akkor…! - gondolkodott el az orvos, majd átszólt a másik szobába a kollégájának.

Te, gyere csak ide! Nézd meg ezt!

A kolléga átballagott a szomszédból, nézte a monitort, a fekvő nőre pillantott, megint a monitorra, majd a másikra nézett.

- Nem mondod, hogy ez a daganat! – kiáltott fel álmélkodón, mint aki ufót lát a saját garázsában.

- Hát igen, ezt legalább fél éve műteni kellett volna, ebbe akár bele is halhat – mondta társalgási hangon a vizsgálatvezető a kollégájának, mintha egyedül lettek volna a lelet kiértékelésénél.

Vivien legszívesebben felordított, volna, hé! én is itt vagyok, rólam beszéltek! Nem veszitek észre, hogy még érző húscafat vagyok? De ehelyett inkább nyelt egyet, és próbálta visszatartani a kitörni készülő zokogását.”

(részlet Sári Edina-Simó Vivien: Életrevaló c. könyvéből)

 

  • És ezután mi történt?

 

  • Felgyorsultak az események, elkerültem egy másik orvoshoz, aki kiműtötte a cisztákat, de kiderült, hogy a belsejükben rákos burjánzást találtak, másodszor is meg kellett műteni, kioperálták mindkét petefészkemet…

 

  • … alig huszonegy évesen.

 

  • Igen, huszonegy évesen.

 

  • Akkor már gondoltál gyerekre, hiszen…

 

  • … nekem kislánykorom óta az az álmom, hogy legyen egy rendes férjem, egy szép házam, és gyerekeim, és vezethessem a háztartást, jókat főzhessek, neveljem a gyerekeket. De akkor csak túl akartam élni a betegséget, akkor nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy ne fájjon, hogy ne haljak, meg, hogy anyu, apu és az öcsém szeméből eltűnjön a rettegés. Akkori tudásom szerint petefészek nélkül gyereket szülni pedig úgysem lehetett volna, ezért elhessegettem magamtól még a gyerektervezés gondolatát is.

 

  • A műtét után megkezdődött a kemoterápiás kezelés…,

 

  • … ami hat hónapig tartott. Az állandó hányingerre emlékszem, meg szagok emlékét őrzöm, amitől öklendezem néha még ma is, de akkor is arra törekedtem, hogy a negatív dolgokat átfordítsam valami jóra. Lehet, hogy lefogyok? Nem baj, mert úgyis meg akartam szabadulni négy-öt kilótól. Ki fog hullani a hajam? Nem baj, majd nő új és erősebb! Minden kemos alkalom után megjutalmaztam magamat, elmentünk például úszni, vagy lelkifurdalás nélkül betértem egy étterembe, mert tudtam, másnap úgyis kihányok mindent, vagy vettem magamnak egy kis apróságot, fagyiztunk anyuékkal. De egyszer csak vége volt, túl voltam az utolsó kezelésen is.

 

„Izzadó tenyérrel, gyors, apró nyelésekkel várta, mi fog most történni? Látta, ahogyan az erei elszíneződnek, érezte, valami hideg lepi el belülről. Most folyik belém a méreg…, a gyógyszer- javította ki magát gyorsan. Most gyógyulok – szuggerálta magát. Vagy lehet, hogy hányni fogok?

  • Hogy érzed magad? Érzel valamit? Hozzak innivalót? – kérdezte Feri izgatottan, mert látta Vivienen, hogy retteg, és el akarta vonni a figyelmét, legalább addig, amíg hozzá nem szokik az érzéshez.
  • Talán egy kis vizet kérek, meg utána fejthetnénk rejtvényt.
  • Jó, mindjárt jövök, kerítek vizet. De nehogy nekem elcsavarogj, mire visszajövök! – próbált viccelni.
  • Még meggondolom, megvárjalak-e szépfiú, sok programom van, ezért siess vissza, nehogy csak a hűlt helyemet találd itt – vette a lapot a félelemtől sápadt lány. Mert minek szomorkodjunk – gondolta -, és rontsuk el a körülöttünk élők kedvét, ha a helyzetet el kell viselni, és változtatni sem tudunk rajta, ha nekem rossz, attól még nem kell mindenkinek savanyú képet vágnia – gondolta, és visszamosolygott Ferire.”

(részlet Sári Edina-Simó Vivien: Életrevaló c. könyvéből)

 

  • Mit ettél, mit tettél a kezelés alatt, ami megkönnyítette számodra a mellékhatások elviselését?

 

  • Rájöttem, hogy mindenkinek más jön be, én szinte egyfolytában rágcsáltam valamit, mint egy mókus, állandóan járt a szám, híztam is vagy öt kilót. Sokat edzettem, mivel tizenkét éves korom óta az életem része a sport, szinte egyetlen napot sem hagytam ki mozgás nélkül. Mivel tudatosan nem mondtam el a szűk családon kívül senkinek, hogy beteg vagyok, ezért a médiaszereplések is folyamatosak voltak, egy CKM címlapfotó, és egy televíziós felvétel is egy-egy kemoterápiás kezelés másnapján készült, amikor a legjobban rosszul voltam, de azt mondtam, nem hagyom el magamat, nem akartam, hogy sajnáljanak.

 

  • Mi történt közben a párkapcsolatoddal, aminek szerepe lehetett a betegséged kialakulásában?

 

  • Az első, cisztaeltávolító műtétem félidejében kiment a családomhoz a műtőorvos a hírrel, hogy valószínűleg rákos vagyok, és döntsenek, kivegyék-e a méhemet és a többi érintett szervemet is azonnal, vagy csak a szövettani eredmények ismeretében egy másik nagy hasi feltárásos műtét keretében. Anyu félholtan úgy döntött, szó sem lehet arról, hogy a húszéves lányát kipakolják.

 

„- Önöknek kell dönteni, asszonyom, és most azonnal, mert nem állhat le a műtét, felnyissuk-e és a biztonság kedvéért eltávolítsuk-e az érintett részeket, vagy várjuk meg a végleges szövettant, akkor viszont új műtét keretében kell ezt megtennünk. Kérem, vegyék figyelembe, hogy lehetséges, hogy rosszindulatú daganatról beszélünk, ami átterjedhet a környező szövetekre is, és azt tudniuk kell, hogy az idő a legfontosabb tényező a rákbetegségnél. De az is lehet, hogy csak a petefészek az érintett, akkor viszont a többi szervet, szövetet nem kell eltávolítani. Kérem, döntsenek most!

- Nem engedem, hogy az én kislányomat kipakolják, a belső részeit és a méhét kivegyék, úristen, nem lehet neki sose gyereke, hogy nézek majd a szemébe, ki fogja ezt neki megmondani, talán maga? – ordította zokogva Andrea, csak úgy zengett a folyosó.

- Asszonyom, kérem…

- Ne engem kérjen, hanem a jó istent, miért enged meg ilyet egy szép gyerekkel, hogy sose legyen gyereke, hol van ilyenkor a jó isten? Süket talán?”

(részlet Sári Edina-Simó Vivien: Életrevaló c. könyvéből)

 

  • A párom is akkor rendült meg, rájött, hogy elveszíthet, és ezzel száznyolcvan fokos fordulatot vett a velem való kapcsolata és viselkedése, az addigi lelki önzése önzetlenséggé változott, ő volt az, akinek köszönhetem, hogy túléltem a rákot, végig ő tartotta bennem a lelket, segített, ápolt. Összeházasodtunk.

 

„Az egyházi szertartást a Szent Jobb Őrzője celebrálta, ami után rendőri felvezetéssel a Hősök terére ment a pár, ahol a Rippel Testvérek méltó produkcióval kápráztattak el mindenkit, majd következett az elmaradhatatlan esküvői fotózás azért, hogy – ha csak fotón keresztül, de - majd az utódok is megismerjék, milyen exkluzív menyegzője volt a felmenőiknek.

Eközben a százötven fős násznép bérelt luxusbuszokon éppen a Domonyvölgyben lévő Lázár Lovasparkba tartott, ahol a később lovas kocsin érkező fiatal pár polgári szertartás keretében is kimondta az igent, mégpedig éppen akkor, amikor a lemenő nap utolsó sugarait hintette az ünneplőseregre. A jelenet annyira romantikus és megható volt, hogy sok helyen előkerültek a zsebkendők és a Love Story klasszikus dallamai mellett szipogás hangjait lehetett hallani mindenfelől. A gonoszok megjegyezték, hogy egy-egy nagy, hollywoodi filmrendező ölni tudna ilyen jelenetért, és a többiek bőszen bólogatva adtak nekik igazat.”

(részlet Sári Edina-Simó Vivien: Életrevaló c. könyvéből)

 

  • Ezután hosszú kálvária kezdődött a babaprojekttel, mert azt gondoltad…,

 

  • hogy a kemoterápia után rosszabb már nem jöhet, de sorban utasítottak el orvosok, meddőségi klinikák, hogy saját magam által kihordott gyermekem nem lehet, a méhem hormonális erősítése közben felerősödne a sejtosztódás, ami beindíthatja az esetlegesen még bennem szunnyadó rákos kezdeményeket is, azt mondták, örüljek, hogy élek, ne akarjak gyereket. Anyu kihordta volna a babámat, de Magyarországon a dajkaanyaság tiltott.

„Hát, kérem szépen, ez így nem lesz jó, ez nem fog működni.

- Mi? Mi nem jó? – kérdezte a hümmögéstől és fejcsóválástól lelki egyensúlyát kicsit elvesztő Feri.

- Ez a gyerekvállalás dolog nem fog összejönni. Mert, ha önt, asszonyom, teherbe ejtjük, valószínűleg a gyerekkel a hasában fog meghalni.

- Micsoda?! – esett kétségbe teljesen Andrea is. Vivien csak rémülten szorította Feri kezét és nem merte levenni az orvosról a tekintetét.

- Mert kérem szépen, az fog történni, hogy a lombikbébiprogram első fázisában ön, asszonyom – mondta egyenesen Vivi szemébe az orvos, tudomást sem véve a kísérőkről -, kapna egy hormonkezelést, hogy erősítsük a méhét és a szervezete megtarthassa a terhességet. Na, most lehet, hogy az ön szervezetében a kemoterápia ellenére is maradt egy icipici rákos sejtkezdemény, és ha a hormonerősítő szer hatására beindulna a káros sejtburjánzás, akkor ön meghal várandósan a magzattal együtt. Ez életveszélyes. Nem ajánlom, ne menjen másik klinikára sem, mert lehet, hogy megcsinálnák a pénz miatt, de ezzel a veszéllyel számolniuk kell. Ha van olyan rokona, aki szülőképes és megfelel a feltételeknek, az essen teherbe a férjétől, szülje meg a gyereket és mondjon le az ön javára! Vagy fogadjanak örökbe! Olyan sok árvagyerek vár nevelőszülőkre, maguk olyan szép pár és meg is tehetik, hogy otthont nyújtsanak egy árva kisgyereknek!”

(részlet Sári Edina-Simó Vivien: Életrevaló c. könyvéből)

 

  • Ekkor már az örökbefogadáson gondolkodtatok…

 

  • … és sok minden máson, de nem csak gondolkodtunk, hanem cselekedtünk is…,

 

  • amit részletesen megírtuk az Életrevaló című könyvben. Nagy sokára végre elkerültetek Czeizel Tanár Úrhoz…,

 

  • … akinek a bátorításával - miszerint mivel a petefészekrák nem hormonális eredetű, szemben például a mellrákkal, tehát nem kell félni a hormonerősítéstől – felkerestünk egy általa ajánlott meddőségi klinikát, ahol az orvosok segítségével, a csodával határos módon, petesejt donációval teherbe estem, majd normál terhesség után kihordtam a már majdnem három éves Krisztofert.

 

  • Volt nagy öröm, nagy ujjongás, de…

 

  • … végül tavaly mégis különköltöztem a férjemtől. Amint véget ért a feladat, ami összekötött bennünket, kiürült a kapcsolatunk.

 

  • Vivi, mit gondolsz, miért történt ez így?

 

  • Egyrészt azért, hogy megírhassuk ezt a könyvet, és ezzel segíteni tudjak sok, hasonló helyzetben lévő lánynak, asszonynak. Nagyon sokan kerestek meg a fészbúkon is, szinte minden nap azzal az elégedetlenséggel feküdtem le, hogy már megint nem tudtam minden hozzám fordulónak válaszolni. Ezért született meg az Életrevaló. Másrészt - attól függetlenül, hogy nagyon praktikus gondolkodású, egyáltalán nem ezoterikus beállítottságú ember vagyok, mégis - azt hiszem, nekem a volt párommal azért kellett megismerkednem, megbetegednem, és Feri azért gyógyított meg, hogy Krisztofer ebben a genetikai összetételben, éppen így jöjjön a világra. Hiszem, hogy ő nagy dolgokra lesz képes, különleges ember lesz belőle, aki a világ javára válik majd...!

 

„Mindkettejük szilárd meggyőződése, hogy ők ketten a kisfiuk életre hívásáért sodródtak össze az élet óceánján, s egy rövid időre közös deszkába kapaszkodva küzdöttek az árral, de a feladatuk megszűnésével az áramlat elsodorta őket egymás mellől.

Ma már csak egy soha el nem téphető, erős kapocs köti össze a régvolt szerelmespárt, a szépségkirálynőt, és a világhírű artistát: a kisfiuk, Rippel Krisztofer Herkules.”

(részlet Sári Edina-Simó Vivien: Éltrevaló c. könyvéből)

 

  • Változtattál valamit az életviteleden a gyógyulásod óta?

 

  • Igen, törekszem arra, hogy egészségesebben étkezzek, eleget igyak, figyelek arra is, hogy a kisfiamnak milyen élelmiszert vásárolok, milyen alapanyagokból főzök neki. Sokat sportolok, mint eddig is, és igyekszem kiegyensúlyozott, életet élni, és új jelszavam is lett: ami a szívemen, az a számon. Ha nem tetszik valami, nem hagyom magamat, hanem hangot adok a véleményemnek, és megvitatom a félreértés okát. Ezen kívül minden évben végigcsinálok egy Preventás ivókúrát, ami egy deutérium csökkentett víz, amely csökkenti a rák kiújulásának esélyét.

 

  • Életünkben mindennek, ami történik velünk, jónak-rossznak van valami célja, legalábbis a gondolkodó ember keresi a szenvedés értelmet a legrosszabb történésekben is. Szerinted…

 

  • … miért lettem beteg, és miért éltem túl a betegséget Krisztofer világra jöttén kívül? Talán azért, hogy most itt ülhessünk, és ezt elmesélhessem sok embernek. Hogy lehet csökkenteni a rákbetegség kockázatát. Hogy mindenki menjen különböző szűrésekre, amivel már a rákmegelőző állapotot is felismerik, és az idejében felfedezett daganatos elváltozások túlnyomó része majdnem száz százalékban gyógyítható. Hogy túl lehet élni a rákot. Hogy segítséget kell kérni. Több orvostól is kérhetünk segítséget, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy a legjobb ellátást kapjuk, ne halogassuk a továbblépést! Hogy az orvosi kezeléseken kívül sajátmagunknak is aktívan tennünk kell a gyógyulásért. Nagyon sok olyan civilszervezethez fordulhatnak támogatásért, amelyeknek az önkéntesei szívesen és örömmel, ezen kívül saját tapasztalatból fakadó tudással is a segítségkérő rendekezésére állnak azért, hogy korunk pestisét együtt legyőzzük: a beteg érintettek, az orvosok és a segítő civilszervezetek.

 

Sári Edina

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyógyulástörténet - Simó Vivien I.

Simó Viviennél 21 évesen petefészekrákot diagnosztizáltak.

Megműtötték, kezelték.

Sokan segítették őt az életért vívott küzdelmében.

Meggyógyult.

Férjhez ment szerelméhez, Rippel Ferenchez, a világhírű artistához.

Petesejtdonációval kisfia született, aki nyáron múlt 5 éves.

Hogyan élte meg a betegséget, a gyógyulást? Erről vallott.

 

  1. "Előjelek, előzmények:

 

Betegségem kálváriája húsz éves koromban kezdődött. Úgy gondolom, egész életemben az egészséges életmódot követtem, sportoltam, egészségesen ettem (bár azért egy-két meki becsúszott), nem dohányoztam, nem ittam...

Elég erős is volt az immunrendszerem, nem nagyon voltam beteges, ezért nem is sűrűn jártam orvoshoz, amíg nem éreztem egyre gyakrabban alhasi tájékon szúró fájdalmat. Egy ideig betudtam menstruációs görcsnek, de rájöttem, hogy ez egyre rosszabb lesz. Elmentem nőgyógyászhoz, aki hüvelyultrahang útján megállapította, hogy mindkét petefészkemben két-három centiméter átmérőjű ciszta látható!

 

 

  1. Felfedezés, szembesülés a betegséggel, első gondolataim a diagnózis közlésekor:

 

Hosszú idő múltán végre sor került az első műtétemre, ekkor a ciszták már meghaladták a tíz centiméter átmérőt (vajon elrákosodhat, ha nem veszik ki időben???).

Laparoszkópos műtéttel eltávolították a daganatokat, csakhogy műtét közben az orvosok szembesítették a családomat azzal a ténnyel, hogy ez valószínűleg rákos daganat, és javasolt lenne, hogy a női szerveim kipakolásával fejezzék be a műtétet. (részletek az Életrevaló című könyvünkben!).

A műtét után három héttel később megérkezett szövettani eredményből sajnos bebizonyosodott, hogy rákos sejteket találtak a petefészkemben, amit ugyan kivettek, de úgy gondolták, hogy előfordulhat, hogy áttét keletkezett a szervezetemben. Ekkor szembesítettek azzal, hogy halálos beteg vagyok, ami ráadásul ilyen fiatalon akár egy év alatt elvihet! Hogy mit éreztem ekkor?

"Nem, én nem vagyok beteg, kivettek mindent, biztos nincs áttét, én jól vagyok, amit nem engedek, azt úgy sem fogják velem csinálni! Felejtsük el és menjünk haza, egy szót sem az akarok hallani az egészről!"  De biztos, hogy lélekben is megnyugodtam? Biztos, hogy tudom így tovább élni a megszokott életemet?

 

 

  1. Alternatív megoldások:

 

A diagnózis kézhezvétele utáni három hónapos időszak a családom és az én számomra azzal telt, hogy alternatív vizsgálatok, kezelések segítségével be akartuk bizonyítani magunknak, hogy egészséges vagyok, és nem kell további műtét és további kezelések. Mik voltak ezek? Biorezonancia, somatoinfra, szelleműzés, energetika, mágneses terápia. Hogy van e bennem rákos sejt? Kiűzték-e belőlem, ha van?  Hitelt érdemlően nem kaptunk választ senkitől, de ha hittünk volna ezekben a módszerekben,, lehet, hogy már nem írnám ezeket a sorokat... (részletek az Életrevaló című könyvünkben)

 

 

  1. Kinek mondtam el, a betegség felvállalása:

 

A betegségemről nem beszéltem soha senkinek, csak a szűk család tudta, viszont elhatároztam, hogy mindenkinek el fogom mesélni a történetemet, ha meggyógyultam. Így elkerültem azt, hogy bárhova mentem, mindig, mindenhol a rák legyen a téma, amiről utáltam beszélni.

 

 

  1. Kezelések, műtétek közbeni-utáni érzéseim, gondolataim, hogyan éreztem magam testileg-lelkileg?

 

Elérkezett a második "kipakolós" műtétem, amikor eltávolították a petefészkeimet, csepleszt, mirigyeket.

Féltem! Féltem a változástól, féltem a fájdalomtól, féltem a klimaxtól, féltem a kórháztól. Mi lesz velem a női szerveim nélkül? Mi lesz, ha a kemotól kihullik a hajam? Hogy fog kinézni  az a hatalmas heg a hasamon? Mi lesz, ha tényleg nem lehet gyermekem?  És ez a valóságban mind-mind mindegy volt, mert a fő kérdés az az volt, hogy megmenekülök, életben maradok-e?  De akkor nekem ez eszembe sem jutott, ugyanis az számomra biztos volt!

Az akadályokat át kell ugyan ugranom, amik irtó magasak voltak, de legyőzöm és visszakapom végre a régi életemet –gondoltam. 

Nagyon abszurd dolgok fordultak meg a fejemben, minden negatív dolgot pozitívvá tudtam alakítani a gondolataimban, pl. "nem baj egy kis kemo, legalább ledobok pár kilót"!

A műtét után kiderült, hogy áttétem is volt, ezért fél évig kemot kaptam, hatot, tehát havi egyet  Ezt az időszakot megpróbáltam úgy átvészelni, hogy semmit nem csináltam másképp, mint addig.

Ami erőt adott, az hogy minden nap edzettem, nem hagytam el magam. Csak azt ettem, amit kívántam (párizsis zsemlét, rántott husit általában).  Hogy eltereljem a gondolataim, elkezdtem kirakni egy óriás puzzle-t.

 

 

  1. Hogyan tovább?

 

Sokan kérdezik tőlem, hogy ezek után csinálok e valamit másképp? Nagyon sok oka lehet, hogy ez a kór kialakult bennem. Lehet orvosi mulasztás, lehet genetika, lehet a szellemvilág, de lehet lelki sérelmek miatt is. Abban biztos vagyok, hogy ma már nem követem el azt a hibát, hogy magamba fojtom a problémáimat!

Igenis ki kell mondani azokat, nem szabad a szőnyeg alá söpörni, nehogy aztán daganat formájában kezdjen el bennünk összegyűlni, növekedni.

Ugyanúgy egészségesen élek tovább, de semmiképp nem fosztom meg magam az élet kínálta élvezetektől.

Jószolgálati naykövete lettem az egyik rákellenes alapítványnak, hogy az átéltekkel, megélt sorsommal segíthessek sorstársaimon. Jó érzés támaszt nyújtani azoknak a rettegő nőknek, akik most ugyanazt élik át mint én. Lelkileg megerősíti őket az, hogy ha én túléltem, ők is meggyógyulhatnak."

 

Simó Vivien, túlélő érintett

 

 

   

Nézőpontváltó Üzenet a Nemzetközi Rákellenes Világnap alkalmából

A daganatos betegségek még most, a III. évezred elején is a legpusztítóbb betegséget, az emberiség legnagyobb ellenfelét jelentik.

Mivel azonban ismerjük a kialakulás kockázatának egyes, saját magunk által is befolyásolható tényezőit (dohányzás, táplálkozás, életmód stb.), ezért nem állunk teljesen tehetetlenül a daganatos betegségekkel szemben. A rákbetegség kialakulásának esélye csökkenthető!
Tovább olvasom

Bemutatjuk a Nézőpontváltó Egyesület új egészségnagykövetét - Gubík Ági színművészt

Gubìk Agi vagyok.

Színész.

Hiszek a színészet gyógyító erejében.

Hiszek a nevetésben, a felfokozott érzelmek erejében. A képzelet hatásában.

Esténként holtfáradtan lejátszom az előadást és kisimulnak a vonásaim. Megszépülök a végére.

Hogyha tényleg ott voltam. Ha csak túl akarok lenni rajta, akkor nem...

A szinház találkozóhely.

Hiszek a közösség gyógyító erejében, a beszélgetésben, a kézfogásban, az ölelésben...

Ezért vállaltam el ezt az új szerepet.

 

 

Bemutatjuk új munkatársunkat, a Nézőpontváltó Egyesület dietetikusát, Hajdú Zsófiát

Hajdú Zsófi vagyok, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán dietetikus szakirányon végzem másoddiplomámat.
Az ételekkel, táplálkozással (és táplálkozástudománnyal), főzéssel és egészséges életmóddal kapcsolatos témakörök régóta érdekelnek.
2013-ban határoztam el, hogy mivel hivatásomnak érzem a dietetikát, ezért belevágok újra a tanulásba.
 
Hiszek az őszinte és nyílt emberi kapcsolatok és kommunikáció erejében. Valószínűleg ezért is áll olyan közel a szívemhez és szerepel a céljaim-lista kitüntetett helyén a prevenció és a preventív szemlélet terjesztése és ennek egészen fiatal korban történő meggyökereztetése.
 
Magam is lelkes gyakorlója vagyok a kommunikáció különböző ágazatainak. Rendkívül szeretek előadást tervezni és kivitelezni olyan módon, hogy a megosztott információ és tudás a közönség számára - legyen szó bármely korosztályról - szerethető, érthető és befogadható legyen. 
 
Azt gondolom, hogy a Nézőpontváltó Egyesület keretet és egyben rengeteg lehetőséget ad, hogy haladó szemléletű, kreatív közegben gondolkodjunk és tegyünk együtt a közös ügy érdekében.
 
Ezen közös célokhoz szeretném hozzátenni mindazt, amit tudok és tehetek, egy lelkes és elkötelezett csapattag személyében.
 
 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!