Nézőpontváltó® köszöntők

"A Nézőpontváltó® csapat tevékenysége arra irányul, hogy szemléletváltásra biztasson, és abban praktikusan segítsen. Felhívják a figyelmet arra, hogy az emberek álljanak önmagukhoz másként, mint addig! Vigyázzanak arra a testre, ami az övék! Próbálják az adottságaikból a lehető legtovább a lehető legjobbat kihozni! De ha mindazok ellenére mégis megbetegednének, akkor tudják, kikhez, hova fordulhatnak támogatásért, kik nyújtanak segítő kezet.”

Dr. Borbényi Erika, Szedlacsek Emília és Sári Edina köszöntő üzenete az oldalra látogatóknak.

 

Tovább olvasom

Hogyan lehet nem elveszni?!

Meddig tartható fent az, ami jó volt vagy az, amit annak hittünk?

 

Két házaspár rendszeres baráti vacsoráiba enged betekintést Donald Margulies Pulitzer-díjas darabja, a Vacsora négyesben, amit december 14-én mutat be a Pinceszínház. A társaság tagjai között egyik alkalommal váratlanul új információ hangzik el. Lehet, most fog megváltozni minden a viszonyaikban. A darab kérdése: meddig tartható fent az, ami jó volt vagy az, amit annak hittünk? 

A két házaspárt Gubík Ági és Molnár Csaba valamint Juhász Réka és Szirtes Balázs keltik életre a produkcióban. Az előadás rendezője a Pinceszínházban az előző évadban, a Marvin szobája című produkcióval debütált Kovács Gábor Attila.

Karen és Gabe, a negyvenes éveiben járó házaspár, rendszeresen vacsorára invitálja Tomot és Beth-t, akiket jó pár évvel korábban még ők hoztak össze. Egy alkalommal azonban Beth bejelenti, hogy Tom el akarja hagyni egy másik nőért. Sem Karen, sem Gabe nem tudja megérteni, mi vitte rá Tomot arra, hogy felrúgja az életét, de később világossá válik számukra, hogy a barátjuk döntése valójában a kettejük kapcsolatát kérdőjelezi meg.

Tom és Beth válása kapcsán Karen és Gabe szép lassan ráébred, hogy a rendszeres baráti vacsorák az ő házasságuk biztos alapjait képezték. Mindketten nehezen szembesülnek azzal, hogy Tom és Beth bele mert vágni egy új élete, míg ők erre képtelenek voltak. Az összeszokott négyes széthullása megrémíti Karent és Gabe-et, hiszen fel kell tenniük maguknak a kérdést: vajon az tartotta-e mindeddig össze őket, hogy közösen pátyolgatták Tomot és Beth-t, akik folyamatos témát és tennivalót szolgáltattak nekik.

Donald Margulies Pulitzer-díjas darabja egy mindenki által ismert és átélt dolgot feszeget: hogyan működtethető egy házasság? Ki lehet-e lépni egy unalmas párkapcsolatból? Változtasson-e az ember az életén, ha a kapcsolatát fojtogató béklyónak érzi? Vagy ahogy Karen teszi fel félénken a kérdést férjének: Hogyan lehet nem elveszni?

Nyilvános főpróba: 2019. december 12. csütörtök 19.00 (félárú jegyek)

Bemutató: 2019. december 14. szombat 19.00

  1. december 16. hétfő 19.00
  2. január 6. hétfő 19.00
  3. január 23. csütörtök 19.00

Jegyek válthatóak: Jegyvásárlás

FAUNOK ÉS SZELLEMEK

A francia-bolgár származású karmester, Mischa Damev vezényli a Nemzeti Filharmonikus Zenekar december 6-án a Zeneakadémia Nagytermében. A Szófiában született karmester Debussy, Saint-Saëns és Elgar egy-egy művét vezényli, az est szólistája Loius Schwizgebel zongoraművész. 
Mischa Damev első leckéit nagyapjától, a jelentős bolgár karmestertől, Mihail Lefterovtól kapta. Tanulmányait később Svájcban folytatta. Fontos mentorai közé tartozott Mariss Jansons, Georges Prêtre, és Vlagyimir Fedoszejev.
Nyár van, rekkenő hőség, de az árny hűs. Lombok alatt pihen hősünk, és álmodozik kecses nimfákról, boldog semmittevéssel telik el a délután. Nyüzsgő, ideges világunkban csakis irigyelhetjük Mallarmé hősét, a kecskelábú faunt. Debussy tízperces zenekari előjátékot komponált a költeményhez, páratlan színekkel, érzéki harmóniákkal. Vigasztaló hallani télen. Az ezt követő műsorszám a legkorábbi francia zongoraverseny, amely máig gyakran hallható hangversenyeken, szerzőjének egyik legnépszerűbb kompozíciója. Camille Saint-Saëns II. zongoraversenyéről egy epés kritikus azt találta írni: „kezdete Bach, vége Offenbach”. Amihez rögtön hozzátehetjük: közepe (második tétele) meg az állatok farsangja. Ha a motívumok, témák nem is, a hangvétel kétségkívül emlékezteti a hallgatót a szerző legnépszerűbb művére, amelynek tételei közt ott az elefánt, a kenguru, megannyi patás – és ne feledjük, egy igazi zoológiai tünemény: a zongorista is. A mű a svájci születésű Louis Schwizgebel zongoraművész előadásában hallható, akivel a Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2018. november 27-28-án Svájcban koncertezett.
Francia művek után egy angol következik. Passepartout után Mr. Fogg, mondhatnánk. Sir Edward Elgar mintaképe volt a régi vágású angol gentlemannek. Udvarias, kimért, kicsit hűvös. II. szimfóniájából azonban ugyanaz derül ki, mint Verne Gyula hőséről. A fegyelmezettség néha szenvedélyt, romantikus érzéseket leplez.
 
2019. december 6. péntek 19:30 – Zeneakadémia 
Claude Debussy Egy faun délutánja
Camille Saint-Saëns II. (g-moll) zongoraverseny, op. 22
Edward Elgar II. (Esz-dúr) szimfónia, op. 63
Km.: Louis Schwizgebel zongora, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Mischa Damev 
 
 
Következő hangversenyünk:
… MINT HÚRNAK PENDÜLÉSE
2019. december 15. vasárnap 19:30 – Pesti Vigadó
Bedřich Smetana:  Moldva
Bohuslav Martinů: Concerto vonósnégyesre és zenekarra
Antonín Dvořák: VIII. (G-dúr) szimfónia, op. 88
Km.: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar művészeiből alakult Koppándi Vonósnégyes:
Koppándi Jenő I. hegedű, Hutás Erzsébet II. hegedű, Ludmány Dénes brácsa, Kántor Balázs cselló, valamint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Dobszay Péter

Népszerű, közismert művek mellett egy ritkaságot is kínál a cseh muzsikának szentelt este. Ha volna komolyzenei slágerlista, Smetana Moldvája bizonyára ott szerepelne az élmezőnyben. Fő melódiája mélyen belevésődik az emlékezetbe, önkéntelenül is dúdolásra késztet. De az a dallam is napokig-hetekig kísérti a hallgatót, amely Dvořák 8. szimfóniájának harmadik tételében tűnik fel. Keserédes keringőnek mondanánk, jóllehet a szerző nem 3/4-ben, hanem 3/8-ban jegyezte le. Népi melódia váltja a tétel közepén, és – meglepetésre – kifejezetten rusztikus motívum a végén. A két romantikus kompozíció között szólal meg Bohuslav Martinů versenyműve vonósnégyesre és zenekarra. Amolyan modern concerto grosso, fanyar-neobarokk szélső tételekkel és egy váratlanul komor lassúval. Mintha a nagy világégés jóslata lenne – amilyen például Bartók Divertimentójának lassúja. Ám Bartók 1939-ben komponálta a Divertimentót, valóban közel a katasztrófához. A Martinů-mű viszont 1931-ben keletkezett. Örök kérdés, hogy az érzékeny művészek mennyire sejtik meg a jövőt…
 

Ermitázs - A művészet ereje

A művészet templomai sorozat legújabb része átfogó képet nyújt a világ egyik legnagyobb és legismertebb múzeuma, az Ermitázs lenyűgöző épületeiről, páratlanul gazdag gyűjteményéről, és a múzeumnak otthont adó Szentpétervár nevezetességeiről, felidézve a város és a múzeum három évszázadon átívelő történetét.

A Klimt és Schiele – A szecesszió születése c. filmet is jegyző Michelle Mally rendezésében Toni Servillo, A nagy szépség Európa–filmdíjas sztárja kalauzolja végig a nézőket a múzeum csodálatos épületegyüttesén és csarnokain, bemutatva többek között a Téli Palotát, az Ermitázs Színházat, a Raffaello Loggiát és a hősök arcképcsarnokát a napóleoni háborúk honvédőiről. A múzeumi séta során a falakon látható remekműveken megelevenednek Európa művészetének nagy korszakai Leonardótól Raffaellóig, Van Eyck-től Rubensig, Tizianótól Rembrandtig, az épület falain kívül pedig megannyi történelmi emléket és urbanisztikai különlegességet őrző város tárul fel a nézők előtt – egy hely, ahol kultúra és művészet évszázadok alatt egymásra találhatott.

A látványos nappali és esti felvételeken feltárulnak Szentpétervár jellegzetes látványosságai is, mint a Nyevszkij sugárút, a Nagy Pétert ábrázoló „Bronzlovas” vagy a hömpölygő Névára tekintő nemesi rezidenciák, és megelevenedik az a pezsgő kulturális és művészeti élet, ami évszázadok óta az egyik legfőbb vonzerejét adja a városnak.

Ermitázs - a művészet ereje

A művészet templomai: Ermitázs - A művészet ereje
színes, feliratos olasz ismeretterjesztő film, 90 perc, 2019.
Rendező: Michele Mally
Közreműködik: Toni Servillo
Magyarországi bemutató: 2019. december 12.

Pacsirta a Pesti Magyar Színházban

Kosztolányi regényéből Ranódy László rendezett máig érvényes filmet 1963-ban. A mostani színpadi adaptáció épít a film emlékére, de a színpad és a nézőtér egymáshoz való közelsége miatt még személyesebbre, intimebbre hangolja a Vajkay házaspár hirtelen megváltozott életét. 
 
Csak néhány nap a Vajkay házaspár életéből. Egy hét mindössze és mindent meglátunk és mindent megértünk.
Pacsirta csúnya, sótlan vénlány, aki a beszélőnevű Sárszegen él a szüleivel és életének nagyjából egyetlen értelmeként terrorizálja őket. Ez nem nehéz, mivel a szülei lelkiismeret furdalásból és jobb híján imádják Pacsirtát. Úgy tudják, hogy boldogok és elégedettek az életükkel, és talán sosem lennének egymással őszinték, ha Pacsirta nem utazna el. 

A Vajkay házaspár azért küldi el Pacsirtát a rokonokhoz, mert abban bíznak, hogy a csúnya lányukat végre sikerül férjhez adniuk és ez az egy hét Pacsirta nélkül elég arra, hogy a házaspár élete hirtelen megváltozzon. Megérzik, hogy kiszabadulhatnának a magukra kényszerített börtönből.         

Pacsirta természetesen visszatér és a házaspárnak jutott kis szabadság éppen csak arra elég, hogy felismerjék a lehetőségeiket, de már ne legyenek képesek változtatni. A három rab – Pacsirta, Vajkay és Vajkayné – börtönajtaja bezáródik. Fogva tartják egymást.

Ez az előadás többek között életünk zsákutcáiról is szól, amelyekből nem tudunk, vagy nem vagyunk képesek kifarolni. Néha az akaratunk hiányzik, néha a bűntudatunk nem enged, gyakran a gyávaságunk. A felelősség is teher és feláldozni magunkat a családért gyakran önáltatásnak tűnik.  

Választhat-e bárki másik életet és akkor hova tegye a mostanit? Azt ki fogja tovább élni?
 
Szereplők: Rancsó Dezső, Bede-Fazekas Anna, Haumann Máté és Péteri Lilla eh. 
Rendező: Paczolay Béla
Bemutató:  2019. december 14. Sinkovits Imre Színpad
 

Terítéken Móricz és a vidéki élet szépsége

IVANCSICS ILONA ÉS SZÍNTÁRSAI bemutatja:
Móricz Zsigmond: MAGYAR MESÉK
zenés vidéki csetepaték két részben

Móricz munkájára mindig nagy hatással volt a vidéki élet, az ott élő emberek gondolkodása, gazdag nyelve és leplezetlen humora. Sokat foglalkozott azzal, hogy a pesti orfeumokban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő zenés, urbanista komédiák “népi ellenszerét” megalkossa.

Ez az 1920-s évek végére megalkotott komédia csokrával sikeredett is, amit mi Magyar Meséknek neveztünk el.

A nemzeti vonatkozásokat, a magyar jellem sajátosságait kevés írónk fejezte ki olyan eredeti hangon, mint Móricz, aki az emberi lélek magyar arcának művészi megörökítője. Vígjátékai a vidéki élet megfigyelésének és személyes megéléseinek értékes irodalmi termékei.

Társulatunk művészeti vezetője, Ivancsics Ilona rendezőként is kivételes színpadi tudásának legjavát adta: eredeti humorú, sodró lendületű előadást rendezett. A briliáns Csomor Csilla egykettőre ujja köré csavarja a talpig férfi Király Adriánt, a legendás Benkő Pétert jól megtáncoltatja a tűzről pattant Nemcsók Nóra, míg a szívtipró Hajnal Jánost, a szépséges tehetség Kiss Emma teszi helyre.

A magyar falu élete - amióta a világ világ, elképzelhetetlen zene, dal és tánc nélkül. Rendezésünkben legszebb formájában jelenik meg a magyar népzene és néptánc. A tánc- és dalbetétek úgy vezetik át a nézőt az egyik meséből a másikba, akár a tavaszi virágfűzérek egy vidéki lakodalomban.

Társulatunk repertoárjában eddig is nagy hangsúlyt fektettünk a magyar drámairodalom éltetésére, a gazdag magyar nyelvi hagyomány továbbörökítésére. Küldetésünknek tartjuk, hogy minél több magyar klasszikus és kortárs színdarabokat játsszunk. Az elmúlt évadokban Sarkadi Imre, Hubay Miklós, Jókai Anna, Molnár Ferenc után, most Móricz Zsigmond kerül színre.

 

Szereposztás:
Ember / Tengericsősz Benkő Péter - Jászai Mari-díjas
Asszony / Bugyikné Csomor Csilla
Mari / Szépasszony Kiss Emma
Feri / Dinnyecsősz Hajnal János
Szomszéd / Bugyik Király Adrián
Juli/ Csúf asszony/ Boszorkány Nemcsók Nóra

Tánckar: Duna Művészegyüttes művészei
Zenekar: Dulai Zoltán és bandája

Koreográfus: Juhász Zsolt
Látvány: Sebők Péter
Rendező: Ivancsics Ilona
Rendező-asszisztens: Marinkovics Zsófia

Bemutató a tököli Művelődési Központban, 2019.10.25. - 19:00

Részletek: http://iiszt.hu/repertoar/magyar-mesek-premier-75 

 

Magyar mesék

Szemünk fénye a Belvárosiban

Családtagjainkat nem válogathatjuk meg. Tetszik, nem tetszik, őket dobta a sors vagy a gondviselés.

Ha rendetlenek? Ha nem szólnak hozzánk? Ha folyamatosan beszélnek? Ha buta libát ültetnek az asztalhoz? Ha állandóan dirigálnak?

Akkor is ők a családunk.

Ezért olyan vicces és kimerítő sokaknál minden családi ünnep. Éljük az életünket, ők is a magukét, aztán hirtelen együtt ülünk a leves fölött, és ott kellene folytatnunk, ahol legutóbb abbahagytuk.

A Schwartz család a szülői házban próbál hű maradni a szülők emlékéhez – vagy épp túllenni rajta. A görcsösen hagyománytisztelő nővér és három öccse, a pénzügyi zseni, az autista asztronómus és a laza filmes, felséggel-barátnővel kiegészülve, röhejesen szórakoztató bolondokházát alkot.

Mert kinek vaj van a fején, kinek csontváz a szekrényében...

De hogy senki sem normális, az garantált!

Szereplők:

  • Péter Kata - Bonnie
  • László Lili - Kia
  • Szamosi Zsófia - Norma 
  • Nagy Dániel Viktor - Gene
  • Dékány Barnabás - Simon
  • PATAKI FERENC - Herbert

Író: Deborah Zoe Laufer

Fordította: Zöldi Gergely
Díszlet: Ondraschek Péter
Jelmez: Kiss Julcsi
Rendező munkatársa: Skrabán Judit
Plakát: Csáfordi László
Rendező: Szabó Máté
Producer: Orlai Tibor

Jegyvásárlás: http://www.belvarosiszinhaz.hu/jegyvasarlas/

PIN:okkio

 
Ez valóban az, aminek látszik: a Pinokkió történet XXI. századi átdolgozása, amelyben Eperjes Károly – Geppetto szoftverfejlesztőként hoz létre egy robotgyereket, egy lassan öntudatára ébredő kisfiú.
 
A Magyar Színház új bemutatója szeptember 28-án lesz, Deres Péter-Vidovszky György: PIN:okkio címmel, gyerekekkel, gyerekszereplőkkel  http://pestimagyarszinhaz.hu/pinokkio-2/ 
 
Az alkotók feltörték az amerikai rajzfilm cukormáz fedelét és találtak alatta egy másik mesét, ami komolyabb és veszélyesebb, mint az eredeti volt. Ez nem trendi nézőcsalogatás, hanem izgalmas lehetőség arra, hogy naprakész formai megoldások várják a nézőket. 
 
A robotgyerekkel megtörténik a XXI. század megannyi kihívása: tévés tehetségkutatók, high-tech kiállítások, hacker támadások. A mai gyerekek már nem zsebtolvajok, csibészek szeretnének lenni, hanem celebek, influenszerek, menő sztárok. Megannyi új kihívás és új lehetőség. Ezek olyannyira csalogatók,hogy értük még hazugságba is keveredhet az ember és megszegheti az ígéretét.  Van tétje a választásnak, és ezt a gyerekek jobban értik, mintha a 150 évvel ezelőtti jelképeket akarnánk elmagyarázni nekik.  
 
Az átdolgozók a mese patentjait megvizsgálták és megpróbálták lélektanilag hitelessé gyúrni. 
 
A PIN:okkió lehetne teremtéstörténet, hiszen Geppetto teremt valamit vagy valakit. Felvetődnek kérdések: mi a különbség az öntudatra ébredő robot és az ember között. Hol a lélek határa?  
Csupa olyan kérdés, ami sok asszociációt szülhet a nézőben akár felnőtt, akár gyerek.  
 
A rendező: Vidovszky György 
 
Gif - Havas Györgyi
 

+1 JEGY

 

Mi, a Fém Arts & Café-ban fontos feladatunknak érezzük, hogy a színházat minél több olyan emberrel megkedveltessük, akiktől az eddig távol állt, illetve minél több olyan társadalmi csoporthoz eljuttassuk, akiknek egyébként kevésbé van alkalmuk, lehetőségük színházjegyet vásárolni.

A „Felfüggesztett színházjegy” kezdeményezésünkkel elsősorban ez utóbbi csoportra koncentrálunk. A talán ismerős, vendéglátásban elterjedt és népszerű „felfüggesztett kávé”-mozgalom mintájára a magyarországi színházak közül elsők között lehetőséget kínálunk mindenkinek, aki kultúrát adományozna rászorulóknak, hogy jótékony célra megvásároljon plusz egy 6000 forintos jegyet, melyet egy rászoruló beválthat a Fém Arts & Café bármely előadására.

A program lényege, hogy ha szívesen támogatna rászorulókat, most itt a lehetőség, hogy valami különleges adományt juttasson el hátrányos helyzetűeknek.

Meggyőződésünk, hogy a kultúrát, a művészeteket mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni, a színházcsinálás pedig az önkifejezés közösségi formája, és fontosnak tartjuk, hogy a színházba járás ne csak a tehetősebbek privilégiuma legyen. Ha pedig valaki megteheti, hogy segítsen egy rászorulón, miért ne ajándékozna valakinek kikapcsolódást?

Ha Ön is így gondolja, ajándékozzon élményt: +1 JEGY! Köszönjük!

http://www.femszinhaz.hu/info.php#pluszjegy

 

Imbolygó iskolabolygó

„A gyermekszínjátszás az egyik legkreatívabb tevékenység, amely a gyermek személyiségét komplexen fejleszti, közösséget teremt, és a tevé­keny­ség során megtapasztaltatja a közös alkotómunka örömét. A gyermekszínjátszó csoportok közösségi léte, együttes tevékenysége a szociális fejlődést, a személyiség érését, a társadalomban betöltött szerep elsajátításának kreatív formáit teszi lehetővé. A gyer­mek­szín­játszás céljai közé tartozik annak minden fórumán és formájában olyan kulturált, ismeretekkel bíró, kreatív, rugalmas, empatikus, érvényes és értékes megnyilvánulásokra képes gyermekek nevelése, akik a gyermekszínjátszás adta élmények segítségével kiteljesedhetnek, az értékközpontú, erőszakmentes és toleráns társadalom létrehozásában vállalhatnak fontos szerepet.”

Ez annak a XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó és Fesztiválnak a célkitűzése, amelyen a Koltai Judit, a Holdvilág Kamaraszínház művészeti vezetője és színművésze az általa igazgatott Pogácsa az Arénában Színkör elnevezésű gyermek színiműhely tagjaival a budapesti Találkozón Arany Minősítést ért el, így eljutott  a Regionális Találkozóra is. A Találkozó zsűrije pedig továbbküldte a kis csapatot a Szegeden megrendezett Országos Fesztiválra, ahol Diplomával jutalmazták őket..

Előadásuk címe az Imbolygó iskolabolygó volt, amelyet Békés Márta tanító, könyvtáros és költő műve a felnőttekről, iskoláról gyerekszemmel. Könnyed szatíra a tükör, amelybe tekintve a jövő érdekében átértékelhetnénk és megváltoztathatnánk az oktatás mai irányát, hiszen a jövőnket építjük a ma iskolásaival... Ha nem lennénk vakok és süketek a szatírában megbúvó csendes szemrehányásra és felelősségre vonásra. Békés Márta minden szerepében a gyerekek értelmi és érzelmi nevelését, fejlődését szolgálja, jókedvű gyermekkor kialakítására törekedve adja át nekik a művészet és kultúra számára is fontos értékeit.

 

Márta a tanító, könyvtáros

1981. óta tanít általános iskolában tanítóként. Jelenleg iskolai könyvtáros a Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban. Dobszerda néven egy zenés irodalmi klubot vezet, ahol a gyerekek verseket szavalnak, énekelnek, táncolnak, báboznak, de saját verseiket, meséiket is előadják. A Dobszerdába időnként vendégeket hívnak. Sok művész, sportoló vállalta, hogy társadalmi munkában eljönnek, találkoznak a gyerekekkel, némelykor foglalkozásokat is tartanak. A teljesség igénye nélkül, néhány illusztris név a látogatók közül: Lackfi János, Szabó T. Anna, Kányádi Sándor, Mosonyi Alíz, Rigó Béla, Nyulász Péter, Nógrádi Gábor, Sebő Ferenc, Somló Tamás, Parov Nikola, Herczku Ágnes, Imre Géza, Vekerdy Tamás, Helyey László, Pelsőczy László, Kovács Éva Rebecca és természetesen Koltai Judit.

 

Márta, a kórusvezető

Egy gyerekkórust is vezet, aminek a vicces Gézamalac kórus („szárnyat igéz a malacra”) a neve. A kórus megzenésített kortárs gyerekverseket szokott előadni.

 

Márta, a költő

2006. óta jelennek meg versei a teljesség igénye nélkül: Irodalmi Jelen, Csodaceruza, Dörmögő Dömötör, Kincskereső, Taní-tani, alternatív iskolai folyóirat, Taní-tani Online folyóirat, Nők lapja, Képmás magazin, Tudorka, Új Köznevelés, Bárka irodalmi folyóiratokban, ezen kívül:

Szép írások 2007 antológia Accordia kiadó 2007. 

Aranysityak antológia 2010. Csodaceruza kiadó, később Móra

Családi kör, antológia Holnap kiadó 2013.

Önálló kötete az Iskolabolygó 2011-ben jelent meg az Ulpius háznál.

Bár nem kapott nagy reklámot, mégis sikeres volt. Szerették a pedagógusok, a szülők, a gyerekek, és a gyerekirodalmi szakma is elismerte. Talán azért, mert jól ismeri az iskola három pillérét: tanár, gyerek, szülő. Mindhárom szerepben volt és van, nem kívülállóként írt, ezért amit leírt, az hiteles.

A versgyűjteményt 2018-ban Imbolygó Iskolabolygó címmel a Móra adta ki ismét, melyben már újabb versek is voltak. A kötethez Vekerdy Tamás, a kor legkiválóbb és szeretett gyermekpszichológusa írt ajánlót.

Márta verseit sokan szavalják szavalóversenyeken, az m2 (Petőfi) Gyerekversek c. műsorában is rendszeresen felbukkannak költeményei. A bús tanító panaszai című verséből digitális rajz animáció készült, amit többször sugárzott az m2.

Eddig nyolc tankönyvben szerepeltek gyerekversei, egy közülük Erdélyben jelent meg.

 

Márta és Judit barátsága és közös munkája

Koltai Judittal először közös barátnőnk születésnapján találkoztunk. Bár csak öt éves voltam, de emlékszem, hogy nagyon szépen mondott verset. Legközelebb Tatán, az őrsvezetőképző táborban voltunk együtt, ott is nagyon jól adott elő egy mesét. Később sok közös ismerős révén mindig tudtam, mit csinál. Aztán húsz év múlva egy KRESZ-tanfolyamon találkoztunk legközelebb. Én természetesen tudtam, hogy ő ki, de legnagyobb meglepetésemre Jutka is emlékezett rám, még az óvodás babazsúrról. Azóta összefonódott a sorsunk.

A gyerekeimmel minden évben megyünk a Holdvilág Kamaraszínház előadásaira. Legutóbb az Ózt láttuk, nagyon színvonalas előadás volt, a gyerekeknek is és a pedagógusoknak is tetszett. Jutka többször volt nálunk vendégségben. A Dobszerdában kétszer is volt, drámajátékos foglalkozást tartani. Amikor még a mi iskolánk rendezte a kerületi szavalóversenyt, minden évben meghívtuk a zsűribe.

2018-ban Jutka is ott volt a Könyvhéten a könyvbemutatón, amikor a Gézamalac kórussal előadtunk néhány opust az Imbolygó Iskolabolygóból, és Gáti István Tök Magda Kalandjai c. verses meséjéből. Nyáron a növendékeivel több verset is feldolgoztak, majd megszületett az az előadás, amit az idei  Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó zsűrije Arany Minősítéssel jutalmazott. Így lett közös büszkeségünk az IMBOLYGÓ ISKOLABOLYGÓ.

 

Márta, a pedagógus a nomen est omen-elv alapján „magyarázza a bizonyítványát”:

Az Iskolabolygó verseiben az általános iskola rövid dokumentumképei villannak fel. Az általános iskola egy különös szubkultúra, ahol a fogalmak, de még a mértékegységek is különböznek a kinti világtól. Lásd, egy év az 10 hónap, egy hét az 5 nap, egy nap az 6 óra, egy óra az 45 perc, a tízperc az hol 15 perc, hol 20 perc. Rengeteg ellentmondással szembesülünk nap mint nap, (nyírunk vagy vágunk, tömeg vagy súly, kockás vagy négyzethálós stb.) Én pedig szeretek rámutatni minden fonákságra. Sokan gondolják, hogy gúnyolódom.

Ez nem igaz! Gúnyolódni kívülről lehet, én viszont lakom ezt a bolygót, és bár nem tudok azonosulni az ostobaságokkal, a szembesítéskor, (szembesüléskor) a szeretet vezérel. Sokan félreértik, és a saját szemszögükből értékelik a csipkelődést. Így például A bús tanító panaszai c. verssel kapcsolatban sok pedagógus úgy érezte, végre kimondjuk azt a közhelyet, amely minden értekezleten elhangzik: "Évről évre romlik a gyerekanyag".

Nem mindenki érzi az idézőjelet. A kívülálló pedig a gonosz, kiégett pedagógust látja, aki szeret buktatni.  Önirónia helyett inkább szarkazmust érzékelnek. Ez látható a rajzfilmen is. Az Imbolygó Iskolabolygó c. versem megjeleníti azt a reménytelen helyzetet, ami ma az iskolákban van. Az egyetlen túlélési mód, ha nem változik semmi.

Ha rajtam múlna, akkor első körben azt változtatnám meg, hogy az iskolában értékátadás legyen értékelés átadás helyett. Minden az értékelés, osztályozás körül forog. A gyerekeknek nem azt tanítjuk, amire szükségük lenne, hanem amit tételesen meg lehet tanítani és számon lehetne kérni. A számonkérés, feleltetés, dolgozat a tanítási folyamat jelentős részét elfoglalja, a gyerekek belső motivációját szétbombázza és ellenálló üzemmódba helyezi őket. Ha ezen nem változtatunk, semmi sem fog változni. Egyébként ez nem kerülne pénzbe, mégis valószínűleg nagy ellenkezést váltana ki. Elsőben még osztályzatok nélkül tanítunk az 1978-as tanterv óta. A 2000-es években néhány évig az egész alsó tagozatra kiterjesztették a szöveges értékelést, ezt 2010-ben egy tollvonással eltörölték. Remélem, legalább az első osztályban megmarad az a boldog békeév, amikor a tanulás még élvezet és az iskola egy barátságos hely is lehet.

 

Összeállította: Sári Edina

 

Fotó: Koltai Judit (rendező - tanár), Rófusz Marci, Harkai Emma, Gigacz Anna, Bardócz Áron, Milch Petra, Jaros Lalita, Penyov Jázmin Adél, Barlai - Hünlich Gréta, Tóth Bálint, Tóth Regina, Varga Zoltán (zongorista)

Batang felé, avagy babok és karók, ha összetalálkoznak

Batang felé, avagy bab és karó, ha összetalálkozik

 

Minden egyes szava, minden egyes mozdulata szíven üt. Mit üt! Az első percben beledöfte a kést, utána kilencven percig csak forgatja benne a recés pengéjű tigrisölőt. Ha kihúzná, hát azon nyomban elvéreznék, bár ő erről nem is tud, hiszen el van foglalva saját magával a saját világában, mit érdekli őt, hogy velem mi van?!

 

Csak ül ott az elhanyagolt, lepukkant lakásában, hajléktalanra zilált külsejével, jobb napokat látott konyha ronggyal mániásan pucolva egy üvegbe zárt hajó makettet és üveges szemmel hunyorogva a semmivel párbeszédel.

A harmadik percben már épp kiáltanék, hogy nekem elég, köszönöm!, de tetézve a frusztráló kukkolást a lélek bugyraiba, ekkor még egy fura fazon is megjelenik, akit állítólag segíteni küldött az öreghez a szociális iroda. Elnézve és hallgatva a harminc körüli embert, inkább neki szavaznék meg támaszt, mintsem ő nyújtson bárkinek is. Aztán ezek ketten bab a karóját szindrómába esve istápolni kezdik egymást. A lelkileg összeomlott harmincas a fizikailag-szellemileg az életbe rokkant öreget.

A kezdeti rémület, bizalmatlanság és ellenségeskedés után nemcsak elfogadják egymás hóbortjait, tökéletlenségét, hanem még össze is barátkoznak. Összenőnek, mint borsó meg a héja, csak hogy folytassam a megkezdett mezőgazdasági kalandozást.

 

A demencia hullámain hánykolódó Hubert (Koltai Róbert) hajóskapitány volt és folyamatosan a tenger sok idilli emlékével traktálja a harminchét óra szociális munkára ítélt Alexet (Szirtes Balázs).

Sokat időzik kedvenc témájánál és úti céljánál, Batangnál, ahol hófehéren szikrázik a homok és azúrkék a tenger. Ahol a parton felül-semmi, alul-épphogy ruházatú, olajosbarna bőrű, fekete hajú, tüzes szemű szépségek állnak sorban az ő kegyeiért és ahol magából a kókuszdióból issza a tejet. Az elbeszélésében néha feltűnnek a kenguruk is, ami zavarba ejti a Alexet. Akkor most Palermo vagy Ausztrália? – teszi fel eleinte a későbbiekben már egyértelműen felesleges kérdést, hiszen a fiatalember tiszta elmével próbálja Batangot bekalibrálni a valóság térképén.

Végül is nem mindegy?! – kérdem én a közönség soraiban, Hubert minden szavát igaznak szavazva, hiszen gyönyörűségesek az elénk vázolt anzixok.

Kiderül, hogy nem. Mert hát Batangban voltak azok a csudadolgok, amikről Hubert fantáziál.

A történeteiben látszólag neki már minden megvolt, ami a férfiak álma lehet: minden kikötőben egy vagy két nő – sőt, több –, világutazás és még feleség, gyermek is várta őt odahaza! A fiatalnak pedig még tán nője sem volt soha? – firtatja az idősek disztingválásra való örök képtelenségével Hubert.

Alex tragédiája lassan bomlik ki, nehezen nyílik meg új barátjának, akiből saját tudtán kívül lelki segítő válik.

Feltétel nélküli elfogadásával, érdeklődésével észrevétlenül visszatámogatja Alexet az életbe, bumfordi beszólásai utáni kedveskedő gesztusai csillapítják a fiatalember hirtelen gerjedt haragját.

Ahogy halad az idő, Hubert egyre inkább elmerül a saját világában (Batangban) amelynek mélyéről már csak ritkán bukkan fel, akkor is csak azért, hogy a világ képébe kiáltsa fájdalmas, a méltóság utolsó morzsáit jelentő ellenkezése mondatait: Otthonba nem megyek! Nem kell pelenka!

 

Vak vezet világtalant? – teteti fel velem a költői kérdést a Gaál Ildikó megrázó rendezésében készült darab – témához képest fiatal – írója, a német Christian Gundlach.

 

Jó kérdés és értem én, hogy Gundlach miért a negyvenes évei végén feszegeti a témát. Annyi idős lehet az apja, mint az enyém, aki egy hathetes kórházi túlélőtúra után épp tegnap került haza megúszva egy kórházi fertőzést is meg magát a „gyógyítást és ápolást” is.

 

A válasz a feltett kérdésre az élet elkerülhetetlen végzete és ez a történet befejezése is. Ha menni kell, hát menni kell. Hol a vécére, hol Batangba, hol az otthonba – és egyszer majd a végső nyughelyre. Csak az nem mindegy, milyen úton jutunk el odáig. Számkivetettként tengődünk magányosan egy kopár szigeten egy plüsspapagáj társaságában vagy Batang-szerű körülményekben fürdőzünk és boldogan merülünk bele a langyos tengerként körbenyaldosó szeretetbe?

A Huberteknek Alexekkel az eleinte hánykolódó út luxusutazássá válhat, ha van készség, nyitottság, elfogadás egymás irányába – és ne feledjük: lehetőség, hogy összetalálkozzanak a támaszt nyújtók.

 

Ha nem imádtam volna Koltai Róbertet eddig is, akkor most végképp beleszeretnék a játékába, annyira esendően szeretnivaló az öregembere, pedig érzem a mosdatlanságának, a sose váltott ruházatának, a belső vívódásainak kivetülő, savanyú izzadtságszagát. Riasztó a dohos, szeméttel teli kislakás nyomorúsága, aminek a közepén üldögélve néha mégis kitündököl egy cseppnyi humor az egykori daliás széptevőből, a mostanra amúgy goromba és zsémbes öregből, aki iszonyúan fél a változástól, idegenségtől, mint minden vele egykorú (pszichiátriai betegségben szenvedő) ember, akik a jól begyakorolt rutinjukból élik mindennapjaikat.

 

Nem a darab témája, de bennem az előbb bevallott magánéleti analógia miatt felmerül a kérdés, mit lehet egy demens vagy afelé hajló Alzheimeres, illetve Parkinsonos beteggel kezdeni, ha a család nem tud nullahuszonnégyben vele lenni.

Mert egyedül nem lehet hagyni, otthonba nem akar menni és nem is vinnénk szívesen, enyhébb esetben (eleinte) marad az iszonytatóan drága házi ápolás a hivatalosan felírható napi négy óra mellett, és persze a lelkifurdalás, amit csillapíthatunk a tenger sok pénzzel. De megvásárolható-e a lelki béke? Csereszabatos-e a pénz a törődéssel? A szeretet felülírhatja-e a toporzékoló türelmetlenséget?

Az utolsó bekezdést csakis azért fűztem hozzá, mert tegnap a darab végén a művészeket az Alzheimer Café tagjai várták egy kis csevegésre. Koltai Róbert és Szirtes Balázs nemcsak eljátsszák Batangot, hanem kézen fogva a már ott időzőket, segítenek is.

Írhatnám, hogy társadalmi szerepvállalás, de inkább azt mondom, humánum.

Boldog vagyok, hogy a múlt havi előadást nátha miatt elszalasztottam, mert így akkor láttam, amikor eljött az ideje. Most.

Batang felé 

Koltai Róbert következő fellépése: Zenés kabaré est

 

 

Sári Edina

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!