Nézőpontváltó® köszöntők

"A Nézőpontváltó® csapat tevékenysége arra irányul, hogy szemléletváltásra biztasson, és abban praktikusan segítsen. Felhívják a figyelmet arra, hogy az emberek álljanak önmagukhoz másként, mint addig! Vigyázzanak arra a testre, ami az övék! Próbálják az adottságaikból a lehető legtovább a lehető legjobbat kihozni! De ha mindazok ellenére mégis megbetegednének, akkor tudják, kikhez, hova fordulhatnak támogatásért, kik nyújtanak segítő kezet.”

Dr. Borbényi Erika, Szedlacsek Emília és Sári Edina köszöntő üzenete az oldalra látogatóknak.

 

Tovább olvasom

Jégmezők lovagjától Karácsonyi koncertig a Nemzeti Filharmonikusokkal

A Nemzeti Filharmonikusok november 25-i  koncertjén két 20. századi orosz kortárs művét adja elő a Müpában. Elhangzik Sosztakovics: V. (d-moll) szimfóniája, op. 47, majd  Prokofjev: Alekszandr Nyevszkij – kantátája, op. 78.. Mindkét zeneszerző megszenvedte a szovjetrendszert, újra és újra áldozataivá válva a diktatúra „kultúrpolitikájának”.  A koncert szólistája Schöck  Atala énekművész, aki operaszerepei mellett hazai és külföldi koncerttermekben is hallható mezzo vagy alt szólistájaként. Az est karmestere, a taganrogi születésű, ötvenhat éves Alekszandr Szladkovszkij a Tatársztáni Nemzeti Szimfonikusok művészeti vezetője.
Sosztakovics V. szimfóniája zenekari termésének egyik legjelentősebb darabja, igazi, nagy sikere, ám a rendkívüli szuggesztivitású és erejű, négytételes művet másképp értelmezte a közönség, és másképp a politikai szólamokban gondolkodó, hivatalos kritika. A mintegy félórányi ovációval fogadott leningrádi premier hallgatói (akik közül sokan sírtak a mű Largo tétele közben) a sztálini terrort elszenvedők jajkiáltásaként értelmezték a darabot, míg a hivatalos elemzők „a szovjet ember személyiségfejlődésének folyamatát” vélték kiolvasni e szimfonikus „Bildungsroman”-ból. 
Prokofjev az érvényesülés reményében tért vissza Nyugatról hazájába, ezt a művét eredetileg filmzeneként komponálta Eizenstein alkotásához, A jégmezők lovagjához. A héttételes kantáta megalkotásakor Prokofjev megőrizte a történelmi összecsapást illusztráló filmzene pátoszát, dús hangzását, széles gesztusait. Emellett a máskor szögletes, ironikus, szarkasztikus Prokofjev ebben a művében erőteljes szláv hangot üt meg népies-nemzeties kolorittal, olyannyira, hogy sokszor úgy érezzük, a mű stiláris gyökerei Muszorgszkijig érnek az orosz múlt talajában.
Alekszandr Szladkovszkij karmester a legsajátabb területén mozog e két alkotást vezényelve. A koncertet így ajánlja közönségének:
„Kedves Barátaim!
Örömmel köszöntöm a klasszikus zene szerelmeseit a Nemzeti Filharmonikusok »A jégmezők lovagja« című koncertje előtt. Nagy öröm számomra, hogy az egyik legjobb zenekarral léphetek fel, Európa egyik legcsodálatosabb fővárosában, Budapesten, Magyarország zenei életének központjában. Külön megtiszteltetés számomra, hogy ilyen professzionális művészekkel oszthatom meg a színpadot, és szimbolikus jelentőséggel bír számomra az is, hogy a múlt század klasszikus zenéjének titánjai: Szergej Prokofjev és Dmitrij Sosztakovics – két kiváló orosz zeneszerző – műveinek előadásában vezényelhetem a zenekart.
Sosztakovics neve nagy jelentőséggel bír a Tatár Köztársaság Nemzeti Szimfonikus Zenekara számára is, melyet közel tizenkét éve vezetek, és amelynek 1966-os alapításában Dmitrij Sosztakovics döntő szerepet játszott. 2017-ben Sosztakovics összes szimfóniáját és versenyművét vettük lemezre, így tisztelegve a nagy zeneszerző előtt.
Prokofjev és Sosztakovics műveinek előadása minden alkalommal büszkeséggel és örömmel tölt el. Már nagyon várom a budapesti koncertünket! Ezekben a nyugtalan időkben, amelyeket az elmúlt évben mindannyian átéltünk, a magasrendű klasszikus zene varázslatos ereje minden eddiginél fontosabbnak bizonyul. Inspirációt kívánok a koncert minden közreműködőjének, és felejthetetlen élményeket a közönségnek!”
 
2021. november 25., csütörtök, 19:30 - Müpa
A JÉGMEZŐK LOVAGJA
Dmitrij Sosztakovics: V. (d-moll) szimfónia, op. 47
Szergej Prokofjev: Alekszandr Nyevszkij – kantáta, op. 78
Km.: Schöck Atala alt, Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Alekszandr Szladkovszkij
 
Következő hangversenyeink:
2021. december 2., csütörtök, 19:30 - Pesti Vigadó 
Cipolla
Vezényel: Somos Csaba
 
2021. december 16., csütörtök, 19:30 - Müpa
Félicien David: Herculanum - magyarországi bemutató
Vezényel: Vashegyi György
 
2021. december 23., csütörtök - 19:30 - Müpa
A Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi koncertje
Vezényel: Nánási Henrik 
 
 

NAGYKARÁCSONY

Magyar romantikus vígjáték

Tartalom: Arnoldnak a veszély az élete, de most a szokásosnál is nagyobb kockázatot vállal. A lánglelkű tűzoltó, minden kollégája példaképe, karácsony előtt meg akarja kérni a barátnője kezét –nem is akármilyen körítéssel. A romantikus esemény azonban katasztrófába torkollik: nem csak a szívét törik össze, hanem egy furcsa baleset hatására még tériszonyos is lesz. Ennél nagyobb csapás nem érhet tűzoltót. Eddig életeket mentett, most egy karácsonyi vásárba száműzik egy gyermekelőadás tűzvédelmi ügyeletesének, ahol megismerkedik egy szuperlelkes tanító nénivel, Eszterrel.

Eleinte irtózik a vásártól és minden idegesíti, de a lelkes készülődés lassan rádöbbenti:

nem csupán a tériszonyát kell legyőznie, hogy új életet kezdhessen. Az első magyar karácsonyi filmben szerencsére bármilyen csoda megtörténhet: a tűzoltó legyűri félelmeit és a körülötte felbukkanó többi furcsa, látszólag össze nem illő pár is egymásra talál. Hol történjen mindez, ha nem egy karácsonyi vásárban?

Tiszeker Dániel egyszerre szívet melengető, romantikus és humoros vígjátékában Ötvös András, Zsigmond Emőke, Pokorny Lia, Scherer Péter, Szabó Kimmel Tamás, Rujder Vivien,és Csuja Imre gondoskodnak a könnyed szórakozásról.

A Nagykarácsony tökéletes kikapcsolódás az ünnepi időszakra az egész családnak!

 

Alkotók:

Rendezte: Tiszeker Dániel

Forgatókönyv: Horváth András Dezső, Fehér Gáspár,

Fehér Boldizsár (a #Sohavégetnemérősírócsapata)

Producerek: Lévai Balázs és Osváth Gábor

Operatőr: Pataki Ádám

 Vágó: Mészáros Attila

Zeneszerző: Balázs Ádám

 

Forgalmazó: InterCom

Játékidő: 109 perc

Országos bemutató: 2021. november 25.

Mágnás Miska

Szép, nagy operett három felvonásban
2021. november 11-én a 6szín-ben az SZFE IV. éves osztályának vizsgaelőadása
Rendező: Mohácsi János
 

Képzeljünk el egy egészen más világot. A régi Magyarországot, ahol a gazdag és politikailag befolyásos emberek bármit megtehetnek, nem vonják őket felelősségre.

Ahol a gigantikus állami beruházások nem a lakosság, vagy ha úgy jobban tetszik, a nép, a haza, hanem a helyi kiskirályok érdekeit szolgálják. És amit még nehezebb, képzeljünk el egy olyan Magyarországot, ahol vannak megvesztegethető emberek, ahol egy jó svádájú, suttyó parasztfiúból egy este alatt ünnepelt mágnás lehet, és ahol nem az számít, hogy ki vagy, hanem hogy honnan jöttél.

Még rágondolni is elképzelés. Ne is gondoljunk rá! Helyette öltözzünk ki szépen, és nézzük meg az SZFE IV. Éves osztályának vizsgaelőadását!

Osztályvezetők: Jákfalvi Magdolna és Tárnoki Márk
 

Az előadás támogatói a Szombathelyi Weöres Sándor Színház, a Pesti Magyar Színház és  a Színház- és Filmművészeti Egyetem.

Alkotók:

Szirmai Albert
Gábor Andor
Bakonyi Károly

Geszti Péter
Mohácsi testvérek
Kovács Márton

Rendező: Mohácsi János
Díszlettervező: Khell Zsolt
Jelmeztervező: Remete Kriszta
Zenei vezető, koreográfus: Kovács Márton
Zenész: Móser Ádám
Zenész, korrepetitor: Wagner Puskás Péter
Rendezőasszisztens: Szilágyi Blanka

Szereposztás:

Gloviczki Bernát
Jeney Luca
Kádár Kinga
Kanyó Kata
Katona Péter
Koós Boglárka
Kuttner Bálint
László Gáspár
Lelkes Botond
Mechle Christian
Mosolygó Sára
Pásztor Dániel
Szécsi Bence
Tóth Balázs
Ujvári Bors
Barna Lilla
Jordán Flóra
Kárász Emese


 

BARKOCHBÁZZ velünk ma, és rákérdezhetsz!

2021. október 24-én 17.30 órától a 6színben ismét élő Barkochba felolvasószínház! Az előadás után a dráma írója, Sári Edina, Dr. Désfalvi Judit pszichológussal beszélget az orvos-beteg kommunikációról feldolgozásképpen.

De mi is ez a program?

RÁKÉRDEZHETSZ! szlogennel indított orvos-beteg kommunikáció edukációs kampányt a Nézőpontváltó Egyesület.

Céljuk az orvos-beteg érzékenyítés a másik fél érzelmi állapotának, tartalmi és formai nyelvezetének megértésére és elfogadására, ezáltal egy hatékony és konstruktív párbeszéd kialakítására a gyógyítás-gyógyulás érdekében.

Hogy szót értsünk egymással.

Orvos a beteggel, beteg az orvossal.

A Magyar Hospice Palliatív Egyesület kérésére az edukáció az ápolók körével bővült.

 

Az orvos-beteg kommunikációs kampány három elemből áll:

  1. felolvasószínházi produkció és az arról készült
  2. félórás kisfilm, valamint
  3. könyv, amely a Joghurt villával, avagy Kórmagyar című kisregény e-book és print változata, ami a téma hosszabb feldolgozásaként teszi teljessé a kommunikációs projekt eszköztárát.

 

A kampány zászlóshajója a Barkochba című dráma, amelyet felolvasószínházi produkcióként filmesítettünk meg. A kisfilm félórás, amelyet egy szakértővel történő feldolgozó beszélgetés követ.

A dráma létrejöttében Dr. Prezenszki Zsuzsanna pszichoonkológus, a téma szakértője nyújtott szakszerű segítséget a kórházban vezetett kommunikációs tréningek tapasztalatai alapján, aki a majdani élő, színházi felolvasások/előadások, illetve filmvetítések után a dramaturgiába illesztett kérdésekkel-megjegyzésekkel a közönséggel interaktívvá teszi a téma feldolgozását.

A Barkochba filmes premierje 2019. szeptember 29-én, vasárnap 15.00 órától a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében, a Minden nő számít! 2019-es Hídséta és mellrák konferencia (a Nézőpontváltó Egyesület stratégiai partnere, az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület) szervezésben megrendezendő Hídséta előtt volt. A nagy sikerű rendezvény után a felolvasószínházi produkcióból készült film országjárásra indult és a pandémia bekövetkeztéig országszerte több százan látták.

Szereplők: Feleség: Gubík Ági, Férj: Barabás Kiss Zoltán, Professzor: Hajnal János

Film operatőre: Ottrok Balázs

Írta és rendezte: Sári Edina

 


Az asszertív orvos-beteg kommunikációs edukációs kampányt támogató betegszervezetek többek között: Magyar Rákellenes Liga, Mellrákfórum – Nem vagy egyedül Alapítvány, Pink Bolero Egyesület, Magyar Hospice Palliatív Egyesület, REGEA Alapítvány.

 

Részlet a kisfilm szakértőjének, Dr. Prezenszki Zsuzsanna pszichoonkológus ajánlójából:

A Nézőpontváló Egyesület alapítóiként és a programok szervezőiként munkánk alapvető részének tartva a beteg edukációt, folyamatos erőfeszítéseket teszünk olyan programok beindítására és működtetésére, amely a megfelelően hatékony és méltó én-képviseletet a betegek oldaláról elérhetővé teszik. Azonban tudjuk, hogy csak a betegek oldaláról ez nem megfordítható előjelű tevékenység, hanem szükség van az erre felesküdött és nyitott, valamint emberségét, szakmaiságát bármilyen körülmények között fenntartó orvosra – még ha ez néha nagyon nehéz is.

Fontosnak tartjuk az orvosok számára szervezett programokat is, előadásokat, megbeszéléseket, ahol közös gondolkodással megtalálhatjuk, hogy jelenlegi egészségügyi ellátó rendszer „hozott anyagával" hogyan tudjunk a valódi, emberre, gyógyításra szabott szakmaiságot megőrizni.  

De a legfontosabb, mint minden kommunikációs elakadásban, a párbeszéd. Az egymással szemben álló felek egymás mellé állítása megértéssel, az esendőség megmutatásával, emberséggel, humorral.”

 

Dráma és kisregény tartalma:

 

Barkochba: Egy vidéki körorvos felesége mellrákos lesz. Dr. Kende Márton kíséri végig feleségét a betegségén annak felfedezésétől a műtét végéig, ami közben szembesül a fővárosi kollégák beteghez való másfajta viszonyával, elidegenedettségével, ami az ő körzetében és az ő fejében elképzelhetetlen. Hogyan válik egy „egyen-protokollszerűen kezelt húscafatból” egy emberszámba vett gyógyulandó (edukálandó) beteg? Rákérdezhetsz!

 

Joghurt villával,

avagy Kórmagyar: A kisregény főszereplője Dr. Hatalay György onkológus-sebészprofesszor, akinek egy rendelési napját kíséri végig a történet. A nagyüzemben fogadott, gyorsan átpörgetett és kiszórt betegek egymást követik, de a történet különös fordulatot vesz, amitől a professzor betegekhez való hozzáállása és kommunikációs stílusa megváltozik: asszertívvé válik. A kisregény második részében megismétlődik a professzor napja, ugyanazok a betegek jönnek hozzá, de ő már valódi, gyógyító légkörben orvosolja őket.

A kötet már nem kapható, elfogyott!

Madártávlat

Az Exit Generáció által bemutatott darab a családon belüli lelki abúzus korántsem ritka jelenségére szeretné felhívni a figyelmet. Egy mérgező szülő árnyékából nagyon nehéz kilépni. Többnyire rejtetten, generációkon átívelő, ismétlődő és pusztító mintázatról van szó. A bántalmazás felismerése az első lépés a láncmegszakításához.

Tartalom: Léna 17 éves. Anyukája egyedül neveli kicsi kora óta. Új lány a suliban. Utál otthon lenni, gyűlöli az iskolát, és valahogymindig bajba keveri magát. Dühös, boldogtalan kamasz. Nem elég, hogy egyetlen barátja sincs, de igazgatói utasításra tanítás után a különc, madárbolond Oszival kell együtt tanulnia, ami nem segíti a beilleszkedését. Nem is lehetne rosszabb a helyzet, amikor besétál az életébe Bazsó. Vagány,jóképű, és bejön neki Léna. Összejönnek. Miért van Lénánakmégis folyamatosan rossz érzése? Mintha nem bírna feljönni a víz alól. És minden éjjel rémálmok gyötrik. Hogy lehet, hogy csak Oszi mellett érzi magát biztonságban? Egy újonnan született barátságnak hála Léna rádöbben, hogy talán nem is vele van baj...

Írta: Hárs Anna
Látvány: Zöldy Gergely
Rendező: Farkas Ádám

Szereposztás
Léna: Nagy Katica
Eszeter: Kerekes Éva
Czibik: Terhes Sándor
Oszi: Martinkovics Máté
Bazsó: Márfi Márk
Apa: Takátsy Péter
Rendező: Farkas Ádám

Helyszín: 6SZÍN Budapest, Jókai utca 6.

Jegyvásárlás: https://6szin.jegy.hu/program/madartavlat-125720

 

Fellini - A lélek festője

A filmművészet idén száz éve (1920. január 20-án) született mestere, Federico Fellini pályája előtti tisztelgés jegyében érkezik a mozikba a David di Donatello-díjas Anselma Dell’Olio dokumentumfilmje, amely elsőként foglalkozik a rendező „rejtett világának” feltárásával. Fellini örök érvényű műveivel, mint az Országúton, az Édes élet, a 8 és ½, vagy az Amarcord, új utat jelölt ki a filmművészetben. Alkotásaiban a valóság, az emlékek és az álmok sajátos módon olvadnak eggyé, senkivel össze nem téveszthető stílusában egyszerre van jelen az együttérzés, a költői emelkedetség, a groteszk humor és a miszticizmus.

A centenárium alkalmából mozikba kerülő dokumentumfilm ez utóbbi témára fókuszál: a RAI és az olasz állami filmintézet raktárából származó exkluzív archív felvételek, ikonkus filmrészletek, és pályatársakkal, neves rendezőkkel folytatott beszélgetések segítségével megkísérelni rekonstruálni Fellini sajátos kapcsolatát a spiritualitással és természetfelettivel. Olyan neves filmrendezők is feltűnnek a filmben, mint Damien Chazelle, William Friedkin vagy Terry Gilliam; továbbá megszólalnak Fellini egykori munkatársai, közeli barátja, Sergio Zavoli újságíró és több neves szakértő, filmtörténész és filmesztéta is.

Federico Fellini életrajzi filmje

Fellini – A lélek festője
(Fellini degli spiriti)
feliratos, olasz-francia-belga dokumentumfilm, 100 perc, 2020 (12)
rendező: Anselma Dell’Olio
Forgalmazó: Pannonia Entertainment
Bemutató: december 3.

Vetítési időpontok november 8-án, az Európai Art Mozi Napon:
13:15 Művész Mozi, Budapest
13:30 Apolló Mozi, Debrecen
13:30 Cinema Bridge Mozi, Gyöngyös
14:00 Nádasdy Filmszínház, Szigetszentmiklós
14:00 Agora Savaria Filmszínház, Szombathely
14:00 Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest
15:00 Belvárosi Mozi, Szeged
15:00 P’Art Mozi, Szentendre
15:45 Tisza pArt Mozi, Szolnok
16:00 KMKK Art Mozi, Celldömölk
16:00 Tabán Mozi, Budapest
16:00 Otthon Mozi, Kecskemét
16:00 Tapolca Városi Mozi, Tapolca
17:00 Apolló Mozi, Pécs
18:00 Apolló Mozi, Debrecen
19:30 Művészetek Háza Béke Terem, Miskolc

 

  

PRÓBATERMI E-VENDÉGSÉG, avagy 362 perc nettó zene

A kezdetben néhány hétre tervezett leállás immár hónapok óta tart, s talán most először látható biztosan a kivezető út: augusztus második felében a Nemzeti Filharmonikusok újra munkához láthatnak.

A kényszerű otthonlét során átgondolva az eddigi tevékenységet s megerősödve
abban a hitben, hogy első és legfontosabb a Muzsika és Közönség, ennek jegyében szeretne a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar egy újdonsággal szolgálni Közönsége felé.

Június 18-tól minden csütörtök este fél 8 órai kezdettel lesz látható a PRÓBATERMI-EVENDÉGSÉG sorozat a Nemzeti Filharmonikusok Facebook-oldalán.

Az elmúlt hetekben az együttesek művészei a hosszú kihagyás után ismét felkeresték az eddig oly sok élmény helyszínét, azt a bizonyos, nagyon szeretett VI. emeleti próbatermet. Próbatermi vendégség zajlott a teremben – ám ezúttal a Közönség nélkül. De ott volt a kamera, s egy profi videós csapat, akik rögzítették az elhangzott és a Közönségnek szánt muzsikálást. Boldog és örömteli zenélés volt.

A nagysikerű Próbatermi vendégség sorozat az egykori főzeneigazgató, Kocsis Zoltán
kezdeményezésére indult el, lassan tíz éve. Ötlete a belső művészeti tartalékra, a hangszeres és énekkari művészek zenei ötleteire, szakmai ambícióikra, szólisztikus szerepekben való megmutatkozásokra épült. A Próbatermi e-vendégség is pontosan ugyanúgy készült, mint korábban, az elhangzó darabok ismét a művészek kimeríthetetlen tárházából kerültek ki. A preklasszikus szerzőktől egészen a kortársakig terjed a műsor. Egyetlen megkötés volt, az is csak a lassan oldódó karantén miatt: egyik produkció létszáma sem haladhatta meg a tíz főt.

Ennek eredményeképpen összesen nyolc, kb. 45 perces videót, 362 perc nettó zenét sikerült rögzíteni az önkéntes akcióban részt vevő 110 művésznek. A legutolsó estére, augusztus 6-ra még egy külön meglepetés is készült. Az idén születésének 250. évfordulóját ünneplő Ludwig van Beethoven műveinek a martonvásári szabadtéri helyszín adott otthont, ahol a Nemzeti Filharmonikusok 1958 óta minden nyáron nagysikerű koncertekkel elevenítik meg a világ egyik legismertebb zenei géniuszának alkotásait.

Mindemellett továbbra is folytatódik az április végén indult Filharmonikusok otthon c.
Facebook sorozat. A művészek zenei home-videóit az FB látogatók nagy szeretettel és
készséggel fogadták. A kisfilmek nézettsége többszörösen túlhaladta a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem teltházát, sőt, az egyik videót több mint 150 ezren tekintették meg.

A Nemzeti Filharmonikusok remélik, hogy az utolsó koncert elhangzását követően hamarosan személyesen is találkozhatnak Közönségükkel nyár végi, ősz eleji hangversenyeiken. 
A mielőbbi viszontlátás reményében szeretettel várják az érdeklődőket Facebook-oldalukon
minden csütörtök este, LEGYENEK PRÓBATERMI E-VENDÉGEIK!

 

 

A zene a lélek motorolaja, avagy az újramuzsikálás évada a Nemzeti Filharmonikusoknál

„A technológia bámulatos fejlődésének köszönhetően mára elképesztő mennyi­ségű információ érhető el az interneten, bármikor videótelefonálhatunk a világ távoli tájain élő barátainkkal, számítógépeink kapacitása a laikus megfigyelők számára már szinte felfoghatatlan. Egyvalamit mégsem tudunk pótolni technikai eszközeinkkel: a személyes találkozás örömét.

Abban a reményben nyújtjuk át most Önöknek a 2020/21-es évadunk műsorát, hogy hamarosan személyesen is találkoz­hatunk, mert hisszük, hogy az együtt átélt élményeket nem pótolhatja semmi.” – Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója

  

A Nemzeti Filharmonikusok jól ismert bérletei újra elérhetők lesznek. A bérletek értékesítése egy szimbolikus dátumhoz kötődően május 30-án veszi kezdetét. 1952-ben ezen a napon született Kocsis Zoltán, a kortárs magyar zene ikonikus alakja, aki 25 évig volt a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója.

A 2020/2021-es évadban hét különböző bérlet közül lehet választani. Az értékesítés
biztonsági okokból egyelőre csak online történik az NF honlapján keresztül, majd június 1-től
valamennyi program elérhető lesz a Jegy.hu országos online jegyirodai hálózatában,
valamint a Jegymester.hu oldalon. Továbbra is elérhető lesz a hűségkedvezmény, melyet
már az első 4 vagy 6 előadásra megvalósuló jegyvásárlás alkalmával igénybe vehetnek az
érdeklődök. Sajnos a jelenlegi helyzetben nem a teljes nézőtér kerül eladhatóvá, hisz a közönség biztonsága az elsődleges szempont. Azonban a Nemzeti Filharmonikusok felkészülnek arra az eshetőségre is, hogy amennyiben az őszi szabályozások lehetővé teszik, új sorokat nyissanak meg, vagy biztonságos távolságba ültessék egymástól a nézőket.

2020/21-es évadunkat az újrakezdés, az újramuzsikálás évadának ajánljuk. A félelem nélküli találkozás, kézfogás, az újbóli lelki egymásra találás időszakának. Mint amikor hosszú csend után ismét felcsendül dallam és ritmus, harmóniában összeölelkezve.” – Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója

 

A koncertsorozatot 2020. október 8-án a Kocsis bérlet nyitja, a négy hangversenyből álló zenei esteknek a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ad otthont. A hangversenyeken a hazai és nemzetközi zenei élet klasszikusai lépnek színre: a magyar közönség egyik legnagyobb kedvence, Baráti Kristóf hegedűművész, az izgalmasan rendhagyó egyéniségű, boszorkányos virtuozitású török zongoraművész, Fazıl Say, valamint a hazai fuvolás társadalom kiválósága, Bálint János. A Kocsis Bérlet négy előadásából kettőn Hamar Zsolt zeneigazgató, egy estén a hegedűs fenoménként világhírnevet szerzett Maxim Vengerov, egy alkalommal pedig a dán Michael Schønwandt vezényel. Az első esten (október 8.) két romantikus alapmű szerepel; Schubert VIII. szimfóniája és Bruckner Kilencedikje. A február 3-ai koncert a Fehér éjszakák címet kapta, ami utal a három északi zeneszerző, a dán Carl Nielsen, a norvég Edward Grieg és a finn Jean Sibelius felcsendülő dallamaira. A tavasz nyitányaként is felfogható márciusi koncert műsora két fontos törekvést tükröz. Az első a barokk zene újbóli „birtokbavétele” a hagyományos szimfonikus zenekarok által. A másik fontos törekvés: a jelen és a közelmúlt magyar repertoárjának ápolása, így a kínálatban szerepel Bach III. Brandenburgi versenye és II. zenekari szvitje, Kodály Magyar zsoltára, a Psalmus hungaricus és a Cantata aquilarum (Sasok éneke) című egytételes kantátája Dubrovay Lászlónak. A bérlet utolsó előadása az V. szimfónia nevet kapta. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar ezen a hangversenyen korunk egyik legizgalmasabb és legvirtuózabb zongoraművészét látja vendégül a török származású, de évtizedek óta Nyugat-Európában élő Fazıl Say-t.

 

Szintén a Müpa ad otthont a Kobayashi bérletnek, amely 2020 decemberétől 2021 áprilisáig négy felejthetetlen zenei élménnyel ajándékozza meg a közönséget. Modernség és hagyományhűség vitája: ehhez szól hozzá a Nemzeti Filharmonikusok Kobayashi bérletének első estje egy Schönberg-, egy Rachmaninov- és egy Brahms-művel. Második alkalommal a cseh nemzeti érzés és a pánszláv mozgalom szószólóiként hangzanak fel Smetana és Janáček alkotásai – közülük a Glagolita mise becses ritkaság. Február 25-én klasszikus nosztalgiák jegyében született zenéket hallunk Csajkovszkijtól, Prokofjevtől és Sosztakovicstól. Zárásként pedig izgalmas utazást tehetünk a 19. század vége és a 20. század német-osztrák zenéjének világában, Korngold és Richard Strauss kalauzolásával. A világhírű Olga Kern játssza Rahmanyinov III. zongoraversenyét, Alexander Ramm Csajkovszkij kecses variációit, és hazai kedvencünk, Kelemen Barnabás Korngold D-dúr hegedűversenyét. Karmesterként Hamar Zsoltot, Oliver von Dohnányit, a Moszkvai Virtuózok alapítóját, Vlagyimir Szpivakovot és a nagy tehetségű fiatal német dirigenst, Christoph Altstaedtet üdvözölhetjük, aki a nálunk is jól ismert Nicolas Altstaedt bátyja és az operai és szimfonikus repertoár elismert tolmácsa.

 

A budapesti Zeneakadémia gazdagon díszített épülete ad otthont a Ferencsik bérlet négy koncertsorozatának. A bérlet összeállítói gondos munkát végeztek: a hangverseny-látogatók a zeneirodalom legnagyobb remekei – Schubert utolsó, „nagy” C-dúr szimfóniája, Schumann II. szimfóniája, Csajkovszkij b-moll zongoraversenye, Haydn Katona-szimfóniája és Mozart c-moll miséje – mellett ritkábban hallható művekkel is megismerkedhetnek.

A felejthetetlen koncertélményeket olyan világsztárok garantálják, mint az oboajáték minden árnyalatát felmutató, karmesterként is kiváló François Leleux, a cselló mesterének számító Perényi Miklós, a berlini Komische Opernek két alkalommal is az év operaháza címet megszerző Nánási Henrik vagy a régi zene egyik nagy alakja, Konrad Junghänel. Kívánhatunk-e ennél többet?

 

Ki ne akarna Kodály Zoltán, Liszt Ferenc vagy az ifjabb Johann Strauss nyomdokaiba lépni. Ezt képletesen ugyan, de megtehetik a Lukács bérlet és Pászti bérlet tulajdonosai, mivel ők Pollack Mihály tervei alapján készült Pesti Vigadó Dísztermében élvezhetik a zene minden pillanatát.

A Lukács bérlet elsősorban azokat szólítja meg, akiket a magyar zene sokszínűsége érdekel. Akik nyitottak a ritkaságok iránt, és olyan művek felé is érdeklődéssel fordulnak, amelyeket még sohasem hallottak. A bérlet összeállítói azonban arról is gondoskodtak, hogy az igazi közönségcsalogatók se hiányozzanak a műsorból. Ilyen Liszt Ferenc két remeke, a Tasso című szimfonikus költemény és az Esz-dúr zongoraverseny, Kodály Zoltán Háry Jánosa és Concertója, Dohnányi Ernő fisz-moll szvitje. Külön figyelmet érdemelnek azok a kompozíciók, amelyek kottájáról már legfőbb ideje volt letörölni a port – ilyen Goldmark Károly Falusi lakodalom című szimfóniája, amelyet korábban olyan nagy dirigensek tűztek programjukra, mint Thomas Beecham és Leonard Bernstein. A szólisták – Balogh Ádám, Devich Gergely,

Gál Erika, Hadady László, Haja Zsolt, Vigh Andrea és Zempléni Szabolcs – a magyar zenei élet kiválóságai, akik szinte kivétel nélkül a nemzetközi szintéren is bizonyítottak. A Lukács bérlet tehát a magyar zene átfogó seregszemléjét kínálja a közönségnek.

 

A 2020/21-es évadban is folytatódik a Nemzeti Énekkar két éve indult, sikeres és népszerű bérlete, melyet az együttes néhai alapítójáról, Pászti Miklósról neveztek el.

 

Úgy gondolom, a 2020‒21-es évadban igazi újjászületés lesz a Nemzeti Énekkar Pászti bérlete. A főként oratóriumokban bővelkedő és néhány a cappella kórusművel kiegészülő műsor számait sajátos gondolati és lelki szálak kapcsolják össze.” – Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar karigazgatója

 

A koncertsorozat egy világégés után született oratóriummal indít, a világháború borzalmait követő újrakezdés reménységével (Frank Martin: In terra pax), majd Poulenc: Gloria és Schumann: Az éden és a péri magasztos művei folytatják a sort. A tavaszi koncert az újjászületés jegyében fogant az aznap éppen születésnapos Bartók Béla igézetében. A sorozat hálaadással zárul a szentek sorát felvonultató májusi hangversenyen.

A kórusbérlet sajátságos kitekintés is lesz a hazai zeneéletre, hiszen a Nemzeti Filharmonikus Zenekaron túl egy-egy koncerten olyan nagy múltú együtteseket láthat a közönség, mint a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Magyar Állami Operaház Zenekara és a régizene egyik hazai zászlóshajója, a Capella Savaria.

 

Vendégségbe menni jó, ám még jobb olyan helyre hivatalosnak lenni, ahol a vendéget ajándékozzák meg, méghozzá maradandó élménnyel. A kamarazenei bérlettel egyenesen a Nemzeti Filharmonikusok próbatermébe kapunk bebocsátást. A Próbatermi vendégség sorozat igazi lehetőséget kínál művész és közönség közvetlenebb kapcsolatára.

 

A beavató koncertsorozat Zenemánia címmel egyetlen nagy jelentőségű zenei műfajt fog körbejárni a következő évadban, a szimfonikus költeményt. Ám nem a híres szerzők, neves darabjait fogják nagyító alá venni. Olyan névsor szerepel a repertoárban, mint Saint-Saëns, César Franck, Glazunov, Sibelius, Honegger, Martinů, Ibert, Nielsen és Ljadov. Egy izgalmas korszak tehetséges szimfonistái ők, akiket érdemes közelebbről is megismerni. A zenei kalandozás házigazdája Dinyés Dániel.

 

A 2020/2021-es évadban is lesznek bérleten kívüli koncertek.  Ezek közül kiemelkedik a szeptember 25-ei évadnyitó hangverseny, amely Bartók Béla halálának évfordulójához kötődik. Az emlékkoncertek sorát folytatja a november 6-ai est is In memoriam Kocsis Zoltán címmel. A téli ünnepkör kezdetét egy karácsonyi hangversennyel, végét pedig egy igazán könnyed és szórakoztató farsangindító koncerttel ünnepli a Nemzeti Filharmonikusok Zenekara.

 

2020-2021. évad bérletindító oldala:

https://www.filharmonikusok.hu/a-2020-2021-es-evad-berletei/

 

 

 

 

 

 

Testi vágyak és lelki kötődések

 Tombol a tavasz a Pinceszínházban!

 

"Hát nem így vagyunk ezzel mind? Szomjazunk a szépségre, keresünk valamit, ami csillapíthatná ezt a szomjat és pontot tehetne a boldogságkeresésünk végére."

A tavasz a pillanatnyi testi vonzódást és a több évtizedre szóló lelki kötődés iránti vágyódást egyaránt felébresztheti bennünk. A Pinceszínház mindkét, a rövid és a hosszú távú egymás iránti áhítozást egyaránt színpadra állítja két tavaszi bemutató előadásában.

 

Michael John LaChiusa: HELLO AGAIN

musical

Egy utcalány egy katonával.... egy katona egy nővérrel.... egy nővér egy diákkal... egy diák egy feleséggel... egy feleség egy férjjel... egy férj egy sráccal... egy srác egy íróval... egy író egy színésznővel…

De mindegy is „hogy hol, hogy kit, hogy mért”, egy azonban biztos, hogy ezek a találkozások nem éppen horzsolásmentesek.

A magasztos szerelem pillanatnyi szükségletté aljasul, amelyben a csillapíthatatlan vágy tetten érhetetlenül válik árulássá, hazugsággá, csalódássá vagy éppen bosszúvággyá. A végeláthatatlan érzelmi és testi adok-veszek közepette pedig csak akkor nyerhet bárki, amikor a másik éppen mindent elveszít.

Arthur Schnitzler Körtánc című, örökérvényű férfi-nő története Michael John LaChiusa zenés átiratában születik újjá, izgalmas "légyott kördarabjában" a társadalom legkülönbözőbb rétegei találkoznak egymással.

Szereplők: Fekete Linda, Ember Márk, Némedi Árpád, Tóth Zsófia e.h., Georgita Máté Dezső

Koreográfus: Blaskó Borbála

Rendező: Dicső Dániel

Bemutató: február 28. péntek 19.00

 

Bernard Slade: MÉG EGYSZER, VELED, UGYANITT

romantikus vígjáték

 

Vándor Évával és Kocsó Gáborral érkezik március elején a Még egyszer, veled, ugyanitt című romantikus vígjáték a Pinceszínházba.

Bernard Slade nagysikerű darabjának, a Jövőre, veled, ugyanitt folytatása Gulyás Hermann Sándor rendezésében kerül színpadra.

Még egyszer, veled, ugyanitt című színműben a fiatal kor után ezúttal Doris és George érett kori, évente egyszeri találkozásaiba leshetünk be.

Nem mindennapi szerelmük kiállta az idők próbáját. Öröm és bánat, születés és halál, betegség és egészség egyaránt szegélyezte kapcsolatuk rögös útját. Külön világban és más helyzetben zajló életük, évente egyszer csupán egy hétvége erejéig kapcsolódik össze. Lehet, hogy ez kapcsolatuk tartósságának titka évtizedeken át? Az idő múlását azonban ők sem úszhatják meg.

Szereplők: Vándor Éva és Kocsó Gábor

Rendező: Gulyás Hermann Sándor

Bemutató: március 6. péntek 19.00

 

 

 JEGYVÁSÁRLÁS

 

 

 

 

 

 

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!