Nézőpontváltó® köszöntők

"A Nézőpontváltó® csapat tevékenysége arra irányul, hogy szemléletváltásra biztasson, és abban praktikusan segítsen. Felhívják a figyelmet arra, hogy az emberek álljanak önmagukhoz másként, mint addig! Vigyázzanak arra a testre, ami az övék! Próbálják az adottságaikból a lehető legtovább a lehető legjobbat kihozni! De ha mindazok ellenére mégis megbetegednének, akkor tudják, kikhez, hova fordulhatnak támogatásért, kik nyújtanak segítő kezet.”

Dr. Borbényi Erika, Szedlacsek Emília és Sári Edina köszöntő üzenete az oldalra látogatóknak.

 

Tovább olvasom

Fellini - A lélek festője

A filmművészet idén száz éve (1920. január 20-án) született mestere, Federico Fellini pályája előtti tisztelgés jegyében érkezik a mozikba a David di Donatello-díjas Anselma Dell’Olio dokumentumfilmje, amely elsőként foglalkozik a rendező „rejtett világának” feltárásával. Fellini örök érvényű műveivel, mint az Országúton, az Édes élet, a 8 és ½, vagy az Amarcord, új utat jelölt ki a filmművészetben. Alkotásaiban a valóság, az emlékek és az álmok sajátos módon olvadnak eggyé, senkivel össze nem téveszthető stílusában egyszerre van jelen az együttérzés, a költői emelkedetség, a groteszk humor és a miszticizmus.

A centenárium alkalmából mozikba kerülő dokumentumfilm ez utóbbi témára fókuszál: a RAI és az olasz állami filmintézet raktárából származó exkluzív archív felvételek, ikonkus filmrészletek, és pályatársakkal, neves rendezőkkel folytatott beszélgetések segítségével megkísérelni rekonstruálni Fellini sajátos kapcsolatát a spiritualitással és természetfelettivel. Olyan neves filmrendezők is feltűnnek a filmben, mint Damien Chazelle, William Friedkin vagy Terry Gilliam; továbbá megszólalnak Fellini egykori munkatársai, közeli barátja, Sergio Zavoli újságíró és több neves szakértő, filmtörténész és filmesztéta is.

Federico Fellini életrajzi filmje

Fellini – A lélek festője
(Fellini degli spiriti)
feliratos, olasz-francia-belga dokumentumfilm, 100 perc, 2020 (12)
rendező: Anselma Dell’Olio
Forgalmazó: Pannonia Entertainment
Bemutató: december 3.

Vetítési időpontok november 8-án, az Európai Art Mozi Napon:
13:15 Művész Mozi, Budapest
13:30 Apolló Mozi, Debrecen
13:30 Cinema Bridge Mozi, Gyöngyös
14:00 Nádasdy Filmszínház, Szigetszentmiklós
14:00 Agora Savaria Filmszínház, Szombathely
14:00 Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest
15:00 Belvárosi Mozi, Szeged
15:00 P’Art Mozi, Szentendre
15:45 Tisza pArt Mozi, Szolnok
16:00 KMKK Art Mozi, Celldömölk
16:00 Tabán Mozi, Budapest
16:00 Otthon Mozi, Kecskemét
16:00 Tapolca Városi Mozi, Tapolca
17:00 Apolló Mozi, Pécs
18:00 Apolló Mozi, Debrecen
19:30 Művészetek Háza Béke Terem, Miskolc

 

  

PRÓBATERMI E-VENDÉGSÉG, avagy 362 perc nettó zene

A kezdetben néhány hétre tervezett leállás immár hónapok óta tart, s talán most először látható biztosan a kivezető út: augusztus második felében a Nemzeti Filharmonikusok újra munkához láthatnak.

A kényszerű otthonlét során átgondolva az eddigi tevékenységet s megerősödve
abban a hitben, hogy első és legfontosabb a Muzsika és Közönség, ennek jegyében szeretne a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar egy újdonsággal szolgálni Közönsége felé.

Június 18-tól minden csütörtök este fél 8 órai kezdettel lesz látható a PRÓBATERMI-EVENDÉGSÉG sorozat a Nemzeti Filharmonikusok Facebook-oldalán.

Az elmúlt hetekben az együttesek művészei a hosszú kihagyás után ismét felkeresték az eddig oly sok élmény helyszínét, azt a bizonyos, nagyon szeretett VI. emeleti próbatermet. Próbatermi vendégség zajlott a teremben – ám ezúttal a Közönség nélkül. De ott volt a kamera, s egy profi videós csapat, akik rögzítették az elhangzott és a Közönségnek szánt muzsikálást. Boldog és örömteli zenélés volt.

A nagysikerű Próbatermi vendégség sorozat az egykori főzeneigazgató, Kocsis Zoltán
kezdeményezésére indult el, lassan tíz éve. Ötlete a belső művészeti tartalékra, a hangszeres és énekkari művészek zenei ötleteire, szakmai ambícióikra, szólisztikus szerepekben való megmutatkozásokra épült. A Próbatermi e-vendégség is pontosan ugyanúgy készült, mint korábban, az elhangzó darabok ismét a művészek kimeríthetetlen tárházából kerültek ki. A preklasszikus szerzőktől egészen a kortársakig terjed a műsor. Egyetlen megkötés volt, az is csak a lassan oldódó karantén miatt: egyik produkció létszáma sem haladhatta meg a tíz főt.

Ennek eredményeképpen összesen nyolc, kb. 45 perces videót, 362 perc nettó zenét sikerült rögzíteni az önkéntes akcióban részt vevő 110 művésznek. A legutolsó estére, augusztus 6-ra még egy külön meglepetés is készült. Az idén születésének 250. évfordulóját ünneplő Ludwig van Beethoven műveinek a martonvásári szabadtéri helyszín adott otthont, ahol a Nemzeti Filharmonikusok 1958 óta minden nyáron nagysikerű koncertekkel elevenítik meg a világ egyik legismertebb zenei géniuszának alkotásait.

Mindemellett továbbra is folytatódik az április végén indult Filharmonikusok otthon c.
Facebook sorozat. A művészek zenei home-videóit az FB látogatók nagy szeretettel és
készséggel fogadták. A kisfilmek nézettsége többszörösen túlhaladta a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem teltházát, sőt, az egyik videót több mint 150 ezren tekintették meg.

A Nemzeti Filharmonikusok remélik, hogy az utolsó koncert elhangzását követően hamarosan személyesen is találkozhatnak Közönségükkel nyár végi, ősz eleji hangversenyeiken. 
A mielőbbi viszontlátás reményében szeretettel várják az érdeklődőket Facebook-oldalukon
minden csütörtök este, LEGYENEK PRÓBATERMI E-VENDÉGEIK!

 

 

A zene a lélek motorolaja, avagy az újramuzsikálás évada a Nemzeti Filharmonikusoknál

„A technológia bámulatos fejlődésének köszönhetően mára elképesztő mennyi­ségű információ érhető el az interneten, bármikor videótelefonálhatunk a világ távoli tájain élő barátainkkal, számítógépeink kapacitása a laikus megfigyelők számára már szinte felfoghatatlan. Egyvalamit mégsem tudunk pótolni technikai eszközeinkkel: a személyes találkozás örömét.

Abban a reményben nyújtjuk át most Önöknek a 2020/21-es évadunk műsorát, hogy hamarosan személyesen is találkoz­hatunk, mert hisszük, hogy az együtt átélt élményeket nem pótolhatja semmi.” – Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója

  

A Nemzeti Filharmonikusok jól ismert bérletei újra elérhetők lesznek. A bérletek értékesítése egy szimbolikus dátumhoz kötődően május 30-án veszi kezdetét. 1952-ben ezen a napon született Kocsis Zoltán, a kortárs magyar zene ikonikus alakja, aki 25 évig volt a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója.

A 2020/2021-es évadban hét különböző bérlet közül lehet választani. Az értékesítés
biztonsági okokból egyelőre csak online történik az NF honlapján keresztül, majd június 1-től
valamennyi program elérhető lesz a Jegy.hu országos online jegyirodai hálózatában,
valamint a Jegymester.hu oldalon. Továbbra is elérhető lesz a hűségkedvezmény, melyet
már az első 4 vagy 6 előadásra megvalósuló jegyvásárlás alkalmával igénybe vehetnek az
érdeklődök. Sajnos a jelenlegi helyzetben nem a teljes nézőtér kerül eladhatóvá, hisz a közönség biztonsága az elsődleges szempont. Azonban a Nemzeti Filharmonikusok felkészülnek arra az eshetőségre is, hogy amennyiben az őszi szabályozások lehetővé teszik, új sorokat nyissanak meg, vagy biztonságos távolságba ültessék egymástól a nézőket.

2020/21-es évadunkat az újrakezdés, az újramuzsikálás évadának ajánljuk. A félelem nélküli találkozás, kézfogás, az újbóli lelki egymásra találás időszakának. Mint amikor hosszú csend után ismét felcsendül dallam és ritmus, harmóniában összeölelkezve.” – Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója

 

A koncertsorozatot 2020. október 8-án a Kocsis bérlet nyitja, a négy hangversenyből álló zenei esteknek a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ad otthont. A hangversenyeken a hazai és nemzetközi zenei élet klasszikusai lépnek színre: a magyar közönség egyik legnagyobb kedvence, Baráti Kristóf hegedűművész, az izgalmasan rendhagyó egyéniségű, boszorkányos virtuozitású török zongoraművész, Fazıl Say, valamint a hazai fuvolás társadalom kiválósága, Bálint János. A Kocsis Bérlet négy előadásából kettőn Hamar Zsolt zeneigazgató, egy estén a hegedűs fenoménként világhírnevet szerzett Maxim Vengerov, egy alkalommal pedig a dán Michael Schønwandt vezényel. Az első esten (október 8.) két romantikus alapmű szerepel; Schubert VIII. szimfóniája és Bruckner Kilencedikje. A február 3-ai koncert a Fehér éjszakák címet kapta, ami utal a három északi zeneszerző, a dán Carl Nielsen, a norvég Edward Grieg és a finn Jean Sibelius felcsendülő dallamaira. A tavasz nyitányaként is felfogható márciusi koncert műsora két fontos törekvést tükröz. Az első a barokk zene újbóli „birtokbavétele” a hagyományos szimfonikus zenekarok által. A másik fontos törekvés: a jelen és a közelmúlt magyar repertoárjának ápolása, így a kínálatban szerepel Bach III. Brandenburgi versenye és II. zenekari szvitje, Kodály Magyar zsoltára, a Psalmus hungaricus és a Cantata aquilarum (Sasok éneke) című egytételes kantátája Dubrovay Lászlónak. A bérlet utolsó előadása az V. szimfónia nevet kapta. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar ezen a hangversenyen korunk egyik legizgalmasabb és legvirtuózabb zongoraművészét látja vendégül a török származású, de évtizedek óta Nyugat-Európában élő Fazıl Say-t.

 

Szintén a Müpa ad otthont a Kobayashi bérletnek, amely 2020 decemberétől 2021 áprilisáig négy felejthetetlen zenei élménnyel ajándékozza meg a közönséget. Modernség és hagyományhűség vitája: ehhez szól hozzá a Nemzeti Filharmonikusok Kobayashi bérletének első estje egy Schönberg-, egy Rachmaninov- és egy Brahms-művel. Második alkalommal a cseh nemzeti érzés és a pánszláv mozgalom szószólóiként hangzanak fel Smetana és Janáček alkotásai – közülük a Glagolita mise becses ritkaság. Február 25-én klasszikus nosztalgiák jegyében született zenéket hallunk Csajkovszkijtól, Prokofjevtől és Sosztakovicstól. Zárásként pedig izgalmas utazást tehetünk a 19. század vége és a 20. század német-osztrák zenéjének világában, Korngold és Richard Strauss kalauzolásával. A világhírű Olga Kern játssza Rahmanyinov III. zongoraversenyét, Alexander Ramm Csajkovszkij kecses variációit, és hazai kedvencünk, Kelemen Barnabás Korngold D-dúr hegedűversenyét. Karmesterként Hamar Zsoltot, Oliver von Dohnányit, a Moszkvai Virtuózok alapítóját, Vlagyimir Szpivakovot és a nagy tehetségű fiatal német dirigenst, Christoph Altstaedtet üdvözölhetjük, aki a nálunk is jól ismert Nicolas Altstaedt bátyja és az operai és szimfonikus repertoár elismert tolmácsa.

 

A budapesti Zeneakadémia gazdagon díszített épülete ad otthont a Ferencsik bérlet négy koncertsorozatának. A bérlet összeállítói gondos munkát végeztek: a hangverseny-látogatók a zeneirodalom legnagyobb remekei – Schubert utolsó, „nagy” C-dúr szimfóniája, Schumann II. szimfóniája, Csajkovszkij b-moll zongoraversenye, Haydn Katona-szimfóniája és Mozart c-moll miséje – mellett ritkábban hallható művekkel is megismerkedhetnek.

A felejthetetlen koncertélményeket olyan világsztárok garantálják, mint az oboajáték minden árnyalatát felmutató, karmesterként is kiváló François Leleux, a cselló mesterének számító Perényi Miklós, a berlini Komische Opernek két alkalommal is az év operaháza címet megszerző Nánási Henrik vagy a régi zene egyik nagy alakja, Konrad Junghänel. Kívánhatunk-e ennél többet?

 

Ki ne akarna Kodály Zoltán, Liszt Ferenc vagy az ifjabb Johann Strauss nyomdokaiba lépni. Ezt képletesen ugyan, de megtehetik a Lukács bérlet és Pászti bérlet tulajdonosai, mivel ők Pollack Mihály tervei alapján készült Pesti Vigadó Dísztermében élvezhetik a zene minden pillanatát.

A Lukács bérlet elsősorban azokat szólítja meg, akiket a magyar zene sokszínűsége érdekel. Akik nyitottak a ritkaságok iránt, és olyan művek felé is érdeklődéssel fordulnak, amelyeket még sohasem hallottak. A bérlet összeállítói azonban arról is gondoskodtak, hogy az igazi közönségcsalogatók se hiányozzanak a műsorból. Ilyen Liszt Ferenc két remeke, a Tasso című szimfonikus költemény és az Esz-dúr zongoraverseny, Kodály Zoltán Háry Jánosa és Concertója, Dohnányi Ernő fisz-moll szvitje. Külön figyelmet érdemelnek azok a kompozíciók, amelyek kottájáról már legfőbb ideje volt letörölni a port – ilyen Goldmark Károly Falusi lakodalom című szimfóniája, amelyet korábban olyan nagy dirigensek tűztek programjukra, mint Thomas Beecham és Leonard Bernstein. A szólisták – Balogh Ádám, Devich Gergely,

Gál Erika, Hadady László, Haja Zsolt, Vigh Andrea és Zempléni Szabolcs – a magyar zenei élet kiválóságai, akik szinte kivétel nélkül a nemzetközi szintéren is bizonyítottak. A Lukács bérlet tehát a magyar zene átfogó seregszemléjét kínálja a közönségnek.

 

A 2020/21-es évadban is folytatódik a Nemzeti Énekkar két éve indult, sikeres és népszerű bérlete, melyet az együttes néhai alapítójáról, Pászti Miklósról neveztek el.

 

Úgy gondolom, a 2020‒21-es évadban igazi újjászületés lesz a Nemzeti Énekkar Pászti bérlete. A főként oratóriumokban bővelkedő és néhány a cappella kórusművel kiegészülő műsor számait sajátos gondolati és lelki szálak kapcsolják össze.” – Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar karigazgatója

 

A koncertsorozat egy világégés után született oratóriummal indít, a világháború borzalmait követő újrakezdés reménységével (Frank Martin: In terra pax), majd Poulenc: Gloria és Schumann: Az éden és a péri magasztos művei folytatják a sort. A tavaszi koncert az újjászületés jegyében fogant az aznap éppen születésnapos Bartók Béla igézetében. A sorozat hálaadással zárul a szentek sorát felvonultató májusi hangversenyen.

A kórusbérlet sajátságos kitekintés is lesz a hazai zeneéletre, hiszen a Nemzeti Filharmonikus Zenekaron túl egy-egy koncerten olyan nagy múltú együtteseket láthat a közönség, mint a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Magyar Állami Operaház Zenekara és a régizene egyik hazai zászlóshajója, a Capella Savaria.

 

Vendégségbe menni jó, ám még jobb olyan helyre hivatalosnak lenni, ahol a vendéget ajándékozzák meg, méghozzá maradandó élménnyel. A kamarazenei bérlettel egyenesen a Nemzeti Filharmonikusok próbatermébe kapunk bebocsátást. A Próbatermi vendégség sorozat igazi lehetőséget kínál művész és közönség közvetlenebb kapcsolatára.

 

A beavató koncertsorozat Zenemánia címmel egyetlen nagy jelentőségű zenei műfajt fog körbejárni a következő évadban, a szimfonikus költeményt. Ám nem a híres szerzők, neves darabjait fogják nagyító alá venni. Olyan névsor szerepel a repertoárban, mint Saint-Saëns, César Franck, Glazunov, Sibelius, Honegger, Martinů, Ibert, Nielsen és Ljadov. Egy izgalmas korszak tehetséges szimfonistái ők, akiket érdemes közelebbről is megismerni. A zenei kalandozás házigazdája Dinyés Dániel.

 

A 2020/2021-es évadban is lesznek bérleten kívüli koncertek.  Ezek közül kiemelkedik a szeptember 25-ei évadnyitó hangverseny, amely Bartók Béla halálának évfordulójához kötődik. Az emlékkoncertek sorát folytatja a november 6-ai est is In memoriam Kocsis Zoltán címmel. A téli ünnepkör kezdetét egy karácsonyi hangversennyel, végét pedig egy igazán könnyed és szórakoztató farsangindító koncerttel ünnepli a Nemzeti Filharmonikusok Zenekara.

 

2020-2021. évad bérletindító oldala:

https://www.filharmonikusok.hu/a-2020-2021-es-evad-berletei/

 

 

 

 

 

 

Testi vágyak és lelki kötődések

 Tombol a tavasz a Pinceszínházban!

 

"Hát nem így vagyunk ezzel mind? Szomjazunk a szépségre, keresünk valamit, ami csillapíthatná ezt a szomjat és pontot tehetne a boldogságkeresésünk végére."

A tavasz a pillanatnyi testi vonzódást és a több évtizedre szóló lelki kötődés iránti vágyódást egyaránt felébresztheti bennünk. A Pinceszínház mindkét, a rövid és a hosszú távú egymás iránti áhítozást egyaránt színpadra állítja két tavaszi bemutató előadásában.

 

Michael John LaChiusa: HELLO AGAIN

musical

Egy utcalány egy katonával.... egy katona egy nővérrel.... egy nővér egy diákkal... egy diák egy feleséggel... egy feleség egy férjjel... egy férj egy sráccal... egy srác egy íróval... egy író egy színésznővel…

De mindegy is „hogy hol, hogy kit, hogy mért”, egy azonban biztos, hogy ezek a találkozások nem éppen horzsolásmentesek.

A magasztos szerelem pillanatnyi szükségletté aljasul, amelyben a csillapíthatatlan vágy tetten érhetetlenül válik árulássá, hazugsággá, csalódássá vagy éppen bosszúvággyá. A végeláthatatlan érzelmi és testi adok-veszek közepette pedig csak akkor nyerhet bárki, amikor a másik éppen mindent elveszít.

Arthur Schnitzler Körtánc című, örökérvényű férfi-nő története Michael John LaChiusa zenés átiratában születik újjá, izgalmas "légyott kördarabjában" a társadalom legkülönbözőbb rétegei találkoznak egymással.

Szereplők: Fekete Linda, Ember Márk, Némedi Árpád, Tóth Zsófia e.h., Georgita Máté Dezső

Koreográfus: Blaskó Borbála

Rendező: Dicső Dániel

Bemutató: február 28. péntek 19.00

 

Bernard Slade: MÉG EGYSZER, VELED, UGYANITT

romantikus vígjáték

 

Vándor Évával és Kocsó Gáborral érkezik március elején a Még egyszer, veled, ugyanitt című romantikus vígjáték a Pinceszínházba.

Bernard Slade nagysikerű darabjának, a Jövőre, veled, ugyanitt folytatása Gulyás Hermann Sándor rendezésében kerül színpadra.

Még egyszer, veled, ugyanitt című színműben a fiatal kor után ezúttal Doris és George érett kori, évente egyszeri találkozásaiba leshetünk be.

Nem mindennapi szerelmük kiállta az idők próbáját. Öröm és bánat, születés és halál, betegség és egészség egyaránt szegélyezte kapcsolatuk rögös útját. Külön világban és más helyzetben zajló életük, évente egyszer csupán egy hétvége erejéig kapcsolódik össze. Lehet, hogy ez kapcsolatuk tartósságának titka évtizedeken át? Az idő múlását azonban ők sem úszhatják meg.

Szereplők: Vándor Éva és Kocsó Gábor

Rendező: Gulyás Hermann Sándor

Bemutató: március 6. péntek 19.00

 

 

 JEGYVÁSÁRLÁS

 

 

 

 

 

 

 

 

Holdvilágos tavasz

A 25 éves Holdvilág Kamaraszínház a magyar gyermekszínházi világ megkerülhetetlen alkotóműhelye, vagyis inkább játszóhelye.

A felnőttdarabokat is játszó színház üde, tavaszi repertoárjával téli fásult gondolataink felfrissítésére sarkall: minden egyes bemutatójuk maga az újjászületés!

Jó szívvel ajánljuk, menjenek, nézzék, élvezzék!

 

Gyergyai Albert-Malgot István-Selmeczi György:
ÁRGYÉLUS KIRÁLYFI
zenés mesejáték 2 részben 

Szereplők:

Árgyélus királyfi - Lukács Ádám
Tündérszép Ilona - Gyenes Dóri
Pufók király, Varázsló - Jeges Krisztián
Szipike királynő; Szipó, a boszorkány - Babják Annamária
Korhantó János - Petyi János
Tóbiás Manó - Koltai Judit
Ördögfiak - Isik Melissza, Milch Petra

Technika: Fi Dénes, Szajbert János

20 évvel az eredeti bemutató után újítjuk fel a mesejátékot, mely mit sem vesztett
szépségéből és humorából. Az autentikus nyelvi szófordulatok és zene, s nem
utolsó sorban a játékosság teszik ma is érdekessé és szórakoztatóvá az előadást.
Pufók király kertjében aranyalmákat termő fa áll, ám az almák reggelre eltűnnek.
Árgyélus királyfi vállalkozik a titok megfejtésére. Éjről éjre hollók dézsmálják a fát.
Amint elfogja az egyiket, hát Uramfia, az gyönyörűséges leánnyá változik! Egy
szempillantás alatt fellobban a szerelem kettőjük között... S hogy a szerelmesek
egymáséi lehessenek, abban sokat segít Tóbiás manó és a gyerekek hathatós
közreműködése...

Zeneszerző: Selmeczi György

Díszlet: Malgot István terve alapján Csepreghy Péter

Jelmez: Juhász Anikó és Zsigár Cecília

Rendező: Koltai Judit


Felújítás bemutatója: 2020. február 23.

Ajánlott korosztály: 4 - 104 éves korig, s azon is túl

 

  

ÜBÜSÉGEINK KORA...
Alfred Jarry után szabadon – de tényleg ...amúgy oroszlánkörmök a színpadon, némi zenével, hatalmi játszadozással, stúdiósokkal – egyszuszra...

14 éven felülieknek, de azoknak nagyon is!

A színpadon jeleskednek: Bóday Ábel, Cseh Eszter, Felméri Anna, Gróf
Laura Fanni, Gyenes Dóri, Gyenes Lidi, Karaman Fanni, Király

Krisztina, Lukács Ádám, Sudár Imola

A zene megalkotásában jeleskedtek: Gyenes Dóri és Gyenes Lidi
A zene összeszerkesztésében jeleskedtek: Gyenes László, Király

Krisztina, Marcsek Zoltán Barnabás

A zenekar: Bóday Ábel, Gyenes Dóri, Gyenes Lidi, Király Krisztina,

Lukács Ádám
Rendező: Koltai Judit

Jé, csak egy apró lépés a XIX. század diákcsíny-jé-től a XXI. század ele-jé-nek diákcsíny-jéig... Jé...

„A művészet és a megértés annyira össze nem illő fogalmak, hogy ha úgy
tetszik, hibáztunk az Übü királyban, amikor közvetlenül a tömegre
támadtunk. Feldühödött, mert túlságosan is jól értette, amit mondtak neki...
A fény aktív, az árnyék passzív, és a fény nem válik el az árnyéktól, hanem

beléhatol, ha hagynak rá elég időt...”

/Alfred Jarry/

Bemutató: 2020. március 12. 19.00

 

Pruzsinszky Sándor:
JANE AUSTEN SZERELMEI
zenés szerelmi regény - 1 felvonásban, élő zenével

Szereplők:
Jane Austen – Kovács Andrea
Cassandra Austen, a huga - Balatoni Dóra

Zenéjét szerezte és rendezte: Kókai János

Vajon miért maradt egyedül a Büszkeség és balítélet és más világhírű regény szerzője, Jane Austen?
Vajon mi volt az a rejtélyes betegség, ami a rejtélyes halálához vezetett?
Vajon mi hozta el neki a szerelmet? Egy valóságos férfi vagy az irodalom, a képzelet világa?
Ezekre a kérdésekre is keresi Jane és Cassandra a választ. A két lánytestvér bánataikon és örömeiken keresztül próbálja megfejteni a megfejthetetlent.
Pruzsinszky Sándor egyfelvonásosa Jane Austennek, az angol realista regény úttörőjének szemével láttatja a XIX. század eleji Anglia világát. Elválaszthatatlan testvérével, Cassandrával együtt a két kritikus szellemű, szabad szájú "vénkisasszony" , szembeszállva az érdekházasságokkal átszőtt, pénzsóvár és álságos környezetükkel, az igaz szerelem jogáért teszi le a voksot. Mindez egy titokzatos, ám érdemtelen fiatalember iránti kettős szerelem drámájában manifesztálódik, miközben a néző előtt a kor jellegzetes figuráinak egész panoptikuma vonul fel.

Ősbemutató: 2020. február 26. 19.00

 

A Holdvilág Kamaraszínház bemutatója a Színházi Világnapon!

Hubay Miklós – Ránki György – Vas István :
EGY SZERELEM HÁROM ÉJSZAKÁJA

musical 2 felvonásban 14 éven felülieknek!

Szereplők:
Bálint – Benkő Bence
Júlia – Molnár-Kovács Éva
Viktor – Petyi János

dr. Szegilongi Lajos, bíró – Pálfai Péter
Melitta, a felesége – Koltai Judit
Henker Frigyes százados – Kókai János
Sándor, egy szelíd költő – Pintér Gábor
Károly, egy szigorú költő – Major Róbert

Légós – Kókai János
Gáspár – Pálfai Péter

Menyhért – Albert Gábor -három királyok

Boldizsár – Pintér Gábor
A fiatal katona – Lajkó Bence
A kritikus – Babják Annamária
A virágáruslány – Balatoni Dóra
Csilla – Kovács Andrea
A zongoránál: Gárdos Éva
Jelmez: Zsigár Cecília
Technika: Fi Dénes, Szajbert János

Látvány: Kókai János
Rendező: Kókai János

Az UMPA Ügynökség és a jogtulajdonosok engedélyével

Támogató: NKA

Bemutató: 2020. március 27. 19.00

Az Egy szerelem három éjszakája című előadásunkkal a humánum nevében emeljük fel szavunkat.
A mű egyszerre szól arról, hogy milyen könnyen lesz az ember gyilkos eszmék szószólója, s válhat maga is gyilkossá, de szól az Emberről is, aki az embertelen körülmények között is, - azok ellenére is - hitet tesz a szeretet, a megbékélés csodájáról.

„Oly korban éltem én e földön...” kezdi egyik versét Radnóti Miklós, akinek tiszteletére született a színdarab. Oly korban élt, melynek több százezer honfitársával együtt ő is áldozata lett. Akik akár lehettek volna szüleink, nagyszüleink...


S hogy miért gondoljuk fontosnak az előadást? Hogy miért pont most mutatjuk be?
Mert nem szeretnénk, hogy a mi XXI. századunk „oly kor” legyen...

 

7+1 jó indok arra, hogy miért hozzánk járjanak színházba a gyerekek és a felnőttek::

1. Kiváló előadásokat láthatnak, amelyek minőségére az eltelt 25 év a garancia.

2. Már két helyszínen játsszunk a XIII. kerületben.

3. A jegyárak a szokásosnál is kedvezőbbek.

4. Az évad gyermekelőadásaira még mindig vásárolható bérlet, felnőttnek és gyereknek ugyanazért az árért.

5. Szinte minden vasárnap van gyermekeknek szóló előadás.

6. Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ környékén a parkolás vasárnap ingyenes. (Hétköznap nem!)

7. Könnyen megközelíthető, hiszen metró, busz, villamos pár perc távolságban van tőlünk.

+1. Ha jegyét a mi honlapunkon vásárolja: JEGY ÉS BÉRLETVÁSÁRLÁS akkor nincs kezelési költség, és így rendelésenként akár 300 forint a zsebében maradhat!

 

Hogyan lehet nem elveszni?!

Meddig tartható fent az, ami jó volt vagy az, amit annak hittünk?

 

Két házaspár rendszeres baráti vacsoráiba enged betekintést Donald Margulies Pulitzer-díjas darabja, a Vacsora négyesben, amit december 14-én mutat be a Pinceszínház. A társaság tagjai között egyik alkalommal váratlanul új információ hangzik el. Lehet, most fog megváltozni minden a viszonyaikban. A darab kérdése: meddig tartható fent az, ami jó volt vagy az, amit annak hittünk? 

A két házaspárt Gubík Ági és Molnár Csaba valamint Juhász Réka és Szirtes Balázs keltik életre a produkcióban. Az előadás rendezője a Pinceszínházban az előző évadban, a Marvin szobája című produkcióval debütált Kovács Gábor Attila.

Karen és Gabe, a negyvenes éveiben járó házaspár, rendszeresen vacsorára invitálja Tomot és Beth-t, akiket jó pár évvel korábban még ők hoztak össze. Egy alkalommal azonban Beth bejelenti, hogy Tom el akarja hagyni egy másik nőért. Sem Karen, sem Gabe nem tudja megérteni, mi vitte rá Tomot arra, hogy felrúgja az életét, de később világossá válik számukra, hogy a barátjuk döntése valójában a kettejük kapcsolatát kérdőjelezi meg.

Tom és Beth válása kapcsán Karen és Gabe szép lassan ráébred, hogy a rendszeres baráti vacsorák az ő házasságuk biztos alapjait képezték. Mindketten nehezen szembesülnek azzal, hogy Tom és Beth bele mert vágni egy új élete, míg ők erre képtelenek voltak. Az összeszokott négyes széthullása megrémíti Karent és Gabe-et, hiszen fel kell tenniük maguknak a kérdést: vajon az tartotta-e mindeddig össze őket, hogy közösen pátyolgatták Tomot és Beth-t, akik folyamatos témát és tennivalót szolgáltattak nekik.

Donald Margulies Pulitzer-díjas darabja egy mindenki által ismert és átélt dolgot feszeget: hogyan működtethető egy házasság? Ki lehet-e lépni egy unalmas párkapcsolatból? Változtasson-e az ember az életén, ha a kapcsolatát fojtogató béklyónak érzi? Vagy ahogy Karen teszi fel félénken a kérdést férjének: Hogyan lehet nem elveszni?

Nyilvános főpróba: 2019. december 12. csütörtök 19.00 (félárú jegyek)

Bemutató: 2019. december 14. szombat 19.00

  1. december 16. hétfő 19.00
  2. január 6. hétfő 19.00
  3. január 23. csütörtök 19.00

Jegyek válthatóak: Jegyvásárlás

Ermitázs - A művészet ereje

A művészet templomai sorozat legújabb része átfogó képet nyújt a világ egyik legnagyobb és legismertebb múzeuma, az Ermitázs lenyűgöző épületeiről, páratlanul gazdag gyűjteményéről, és a múzeumnak otthont adó Szentpétervár nevezetességeiről, felidézve a város és a múzeum három évszázadon átívelő történetét.

A Klimt és Schiele – A szecesszió születése c. filmet is jegyző Michelle Mally rendezésében Toni Servillo, A nagy szépség Európa–filmdíjas sztárja kalauzolja végig a nézőket a múzeum csodálatos épületegyüttesén és csarnokain, bemutatva többek között a Téli Palotát, az Ermitázs Színházat, a Raffaello Loggiát és a hősök arcképcsarnokát a napóleoni háborúk honvédőiről. A múzeumi séta során a falakon látható remekműveken megelevenednek Európa művészetének nagy korszakai Leonardótól Raffaellóig, Van Eyck-től Rubensig, Tizianótól Rembrandtig, az épület falain kívül pedig megannyi történelmi emléket és urbanisztikai különlegességet őrző város tárul fel a nézők előtt – egy hely, ahol kultúra és művészet évszázadok alatt egymásra találhatott.

A látványos nappali és esti felvételeken feltárulnak Szentpétervár jellegzetes látványosságai is, mint a Nyevszkij sugárút, a Nagy Pétert ábrázoló „Bronzlovas” vagy a hömpölygő Névára tekintő nemesi rezidenciák, és megelevenedik az a pezsgő kulturális és művészeti élet, ami évszázadok óta az egyik legfőbb vonzerejét adja a városnak.

Ermitázs - a művészet ereje

A művészet templomai: Ermitázs - A művészet ereje
színes, feliratos olasz ismeretterjesztő film, 90 perc, 2019.
Rendező: Michele Mally
Közreműködik: Toni Servillo
Magyarországi bemutató: 2019. december 12.

Pacsirta a Pesti Magyar Színházban

Kosztolányi regényéből Ranódy László rendezett máig érvényes filmet 1963-ban. A mostani színpadi adaptáció épít a film emlékére, de a színpad és a nézőtér egymáshoz való közelsége miatt még személyesebbre, intimebbre hangolja a Vajkay házaspár hirtelen megváltozott életét. 
 
Csak néhány nap a Vajkay házaspár életéből. Egy hét mindössze és mindent meglátunk és mindent megértünk.
Pacsirta csúnya, sótlan vénlány, aki a beszélőnevű Sárszegen él a szüleivel és életének nagyjából egyetlen értelmeként terrorizálja őket. Ez nem nehéz, mivel a szülei lelkiismeret furdalásból és jobb híján imádják Pacsirtát. Úgy tudják, hogy boldogok és elégedettek az életükkel, és talán sosem lennének egymással őszinték, ha Pacsirta nem utazna el. 

A Vajkay házaspár azért küldi el Pacsirtát a rokonokhoz, mert abban bíznak, hogy a csúnya lányukat végre sikerül férjhez adniuk és ez az egy hét Pacsirta nélkül elég arra, hogy a házaspár élete hirtelen megváltozzon. Megérzik, hogy kiszabadulhatnának a magukra kényszerített börtönből.         

Pacsirta természetesen visszatér és a házaspárnak jutott kis szabadság éppen csak arra elég, hogy felismerjék a lehetőségeiket, de már ne legyenek képesek változtatni. A három rab – Pacsirta, Vajkay és Vajkayné – börtönajtaja bezáródik. Fogva tartják egymást.

Ez az előadás többek között életünk zsákutcáiról is szól, amelyekből nem tudunk, vagy nem vagyunk képesek kifarolni. Néha az akaratunk hiányzik, néha a bűntudatunk nem enged, gyakran a gyávaságunk. A felelősség is teher és feláldozni magunkat a családért gyakran önáltatásnak tűnik.  

Választhat-e bárki másik életet és akkor hova tegye a mostanit? Azt ki fogja tovább élni?
 
Szereplők: Rancsó Dezső, Bede-Fazekas Anna, Haumann Máté és Péteri Lilla eh. 
Rendező: Paczolay Béla
Bemutató:  2019. december 14. Sinkovits Imre Színpad
 

Terítéken Móricz és a vidéki élet szépsége

IVANCSICS ILONA ÉS SZÍNTÁRSAI bemutatja:
Móricz Zsigmond: MAGYAR MESÉK
zenés vidéki csetepaték két részben

Móricz munkájára mindig nagy hatással volt a vidéki élet, az ott élő emberek gondolkodása, gazdag nyelve és leplezetlen humora. Sokat foglalkozott azzal, hogy a pesti orfeumokban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő zenés, urbanista komédiák “népi ellenszerét” megalkossa.

Ez az 1920-s évek végére megalkotott komédia csokrával sikeredett is, amit mi Magyar Meséknek neveztünk el.

A nemzeti vonatkozásokat, a magyar jellem sajátosságait kevés írónk fejezte ki olyan eredeti hangon, mint Móricz, aki az emberi lélek magyar arcának művészi megörökítője. Vígjátékai a vidéki élet megfigyelésének és személyes megéléseinek értékes irodalmi termékei.

Társulatunk művészeti vezetője, Ivancsics Ilona rendezőként is kivételes színpadi tudásának legjavát adta: eredeti humorú, sodró lendületű előadást rendezett. A briliáns Csomor Csilla egykettőre ujja köré csavarja a talpig férfi Király Adriánt, a legendás Benkő Pétert jól megtáncoltatja a tűzről pattant Nemcsók Nóra, míg a szívtipró Hajnal Jánost, a szépséges tehetség Kiss Emma teszi helyre.

A magyar falu élete - amióta a világ világ, elképzelhetetlen zene, dal és tánc nélkül. Rendezésünkben legszebb formájában jelenik meg a magyar népzene és néptánc. A tánc- és dalbetétek úgy vezetik át a nézőt az egyik meséből a másikba, akár a tavaszi virágfűzérek egy vidéki lakodalomban.

Társulatunk repertoárjában eddig is nagy hangsúlyt fektettünk a magyar drámairodalom éltetésére, a gazdag magyar nyelvi hagyomány továbbörökítésére. Küldetésünknek tartjuk, hogy minél több magyar klasszikus és kortárs színdarabokat játsszunk. Az elmúlt évadokban Sarkadi Imre, Hubay Miklós, Jókai Anna, Molnár Ferenc után, most Móricz Zsigmond kerül színre.

 

Szereposztás:
Ember / Tengericsősz Benkő Péter - Jászai Mari-díjas
Asszony / Bugyikné Csomor Csilla
Mari / Szépasszony Kiss Emma
Feri / Dinnyecsősz Hajnal János
Szomszéd / Bugyik Király Adrián
Juli/ Csúf asszony/ Boszorkány Nemcsók Nóra

Tánckar: Duna Művészegyüttes művészei
Zenekar: Dulai Zoltán és bandája

Koreográfus: Juhász Zsolt
Látvány: Sebők Péter
Rendező: Ivancsics Ilona
Rendező-asszisztens: Marinkovics Zsófia

Bemutató a tököli Művelődési Központban, 2019.10.25. - 19:00

Részletek: http://iiszt.hu/repertoar/magyar-mesek-premier-75 

 

Magyar mesék

Szemünk fénye a Belvárosiban

Családtagjainkat nem válogathatjuk meg. Tetszik, nem tetszik, őket dobta a sors vagy a gondviselés.

Ha rendetlenek? Ha nem szólnak hozzánk? Ha folyamatosan beszélnek? Ha buta libát ültetnek az asztalhoz? Ha állandóan dirigálnak?

Akkor is ők a családunk.

Ezért olyan vicces és kimerítő sokaknál minden családi ünnep. Éljük az életünket, ők is a magukét, aztán hirtelen együtt ülünk a leves fölött, és ott kellene folytatnunk, ahol legutóbb abbahagytuk.

A Schwartz család a szülői házban próbál hű maradni a szülők emlékéhez – vagy épp túllenni rajta. A görcsösen hagyománytisztelő nővér és három öccse, a pénzügyi zseni, az autista asztronómus és a laza filmes, felséggel-barátnővel kiegészülve, röhejesen szórakoztató bolondokházát alkot.

Mert kinek vaj van a fején, kinek csontváz a szekrényében...

De hogy senki sem normális, az garantált!

Szereplők:

  • Péter Kata - Bonnie
  • László Lili - Kia
  • Szamosi Zsófia - Norma 
  • Nagy Dániel Viktor - Gene
  • Dékány Barnabás - Simon
  • PATAKI FERENC - Herbert

Író: Deborah Zoe Laufer

Fordította: Zöldi Gergely
Díszlet: Ondraschek Péter
Jelmez: Kiss Julcsi
Rendező munkatársa: Skrabán Judit
Plakát: Csáfordi László
Rendező: Szabó Máté
Producer: Orlai Tibor

Jegyvásárlás: http://www.belvarosiszinhaz.hu/jegyvasarlas/

Iratkozzon fel hírlevelünkre!