Kávéház a vén fiákerhez

Tudták-e Önök, hogy a „boldog békeidők” budapesti kávéházaiban még nem szolgálhattak fel nők, csak a pult mögött ülhettek „kaszírnőkként”, és húzhatták a strigulát a férfiak által elfogyasztott kávék, italok után…?

Mi köze a pincérnek a briós árához? Miért kell több pengőt fizetni a WC-s néninek? Kibe szerelmes a kávéház zongoristája?

Ha ezt nem is, de azt bizonyára sejtik, hogy a női természet akkor is – mint mindig a világtörténelemben – megtalálta a boldogulás olykor vakmerő, olykor pikáns formáit…

A Vén Fiákerben zavartalanul zajlik a megszokott kávéházi élet, de arra senki ne vegyen mérget, hogy a nadrágban az van, aminek lenni kell, s hogy akik idegennek hiszik egymást, azok nem alszanak-e közös szobában már hetek óta…

Hogy ezek nem fontos dolgok? Dehogynem! Csak jöjjön el és nevessen a vidám jeleneteken, élvezze a kor nagy slágereit, garantáltan nosztalgiája lesz!

Mindezen titkok alá a kor jellemző zenéje fest feledhetetlen hangulatot. Érezzék jól magukat a mai, budapesti éjszakai élet híres kiválóságával, hiszen a zongoránál Túri Lajos, – LUI – ül!

 

Szereplők:

CSENGERI ATTILA

TÚRI LAJOS LUI

XANTUS BARBARA

SZÁNTÓ SZANDRA

RUBÓCZKI MÁRKÓ

ANTALFI ANETT

VALÁZSIK PÉTER

 

Zenei vezető: BERKES GÁBOR

Rendező: BOZSÓ JÓZSEF

 

BEMUTATÓ: 2017. november 30.

 

 

 

Irma, te édes!

 

A több évtizeddel ezelőtt született musical zenéje s a pikáns szerelmi történet ma is folytatja diadalútját a világ színpadain, s New Yorktól Párizsig újra és újra bemutatásra kerül. Hogy mi a titka? Megfejthetetlen és mégis sikert sikerre halmoz. Tündérmese, kis szépséghibával. Irma és Nestor fiatalok és szerelmesek. Összeköltöznek, hogy elkezdjék közös életüket. Hol itt a hiba? Nos ott, hogy Irma utcalány, Nestor pedig – érthető módon – halálosan féltékeny Irma kuncsaftjaira. Hogy kiiktassa életükből a többi férfit, Nestor végzetes lépésre szánja el magát, nem is sejtve, hogy a bonyodalmak egész láncolatát indítja el ezzel. Szövetségesekre talál egy bártulajdonosnő személyében és egy ügyetlen tolvajbandában; viszont szembe találja magát a hivatali bürokrácia értetlenkedésével és az igazságszolgáltatás ostobaságával. Amíg a történet bájos tündérmeséből abszurd komédiába fordul, Nestor és Irma élete – ha akarják, ha nem – végérvényesen közös útra terelődik. A felhőtlen szórakozást ígérő zenés vígjátékból a hatvanas években film is készült, Shirley MacLaine és Jack Lemmon főszereplésével.

 

Szereplők:

 

Josephina, bártulajdonos KERESZTES ILDIKÓ

Irma LOVAS EMÍLIA

Nestor, Oscar PÁSZTOR MÁTÉ

Jojo, bandatag / Ügyész / Adószedő BÁCSATYAI GERGELY

Roberto, bandatag / Hekus / Achille BOROS ZOLTÁN

Pepi, bandatag / Elnök /Angol utazó GYŐRI PÉTER

Továbbá:
Kereki Anna, Kovács Dézi, Merk László, H. Varga Tamás

 

 Fordította: Ungvári Tamás, Blum Tamás
Zenei vezető: BERKES GÁBOR

Rendező: SZTÁREK ANDREA

 

Bemutató: 2017. november 17.

 

 

 

További információ: www.turayidaszinhaz.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!