Mellékszereplők
Személyes hangvételű bűnügyi dráma A martfűi rém rendezőjétől |
Október 26-tól látható országszerte a mozikban Sopsits Árpád új filmje, a Mellékszereplők, amely három család összefonódó történetén keresztül vizsgálja a bűn lélektanát. |
Sopsits Árpád Balázs Béla-díjas rendező és producer új, hetedik nagyjátékfilmje a nagy szakmai és közönségsikert aratott A martfűi rém (2016) után ismét fajsúlyos morális kérdéseket köré épül. A puzzle-szerűen felépülő, fokozatosan összeálló történetszálak három, teljesen különböző hátterű család életének eseményeit és egy rejtélyes fénykép által elindított nyomozás drámai fordulatait mesélik el, napjaink vidéki Magyarországán. |
Egy gazdag üzletember és felesége, nevelt lányuk, egy kiállítás-rendező fotográfus és keramikus felesége, valamint egy börtönpap története bontakozik ki a vásznon. A filmbéli nyomozás során sorsuk egyre jobban összefonódik, életüket pedig alapjaiban borítják fel a múlt ködéből feltáruló titkok és bűnök. “Az ember gyakran érzi úgy, hogy mellékszereplő a saját életében. Kicsit erről az érzésről is szól ez a film” - mondta a rendező egy interjúban. |
Vajon ki válhat tettessé, és ki áldozattá? Kinek van joga ítélkezni felettünk? Mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz? Meg tudunk-e bocsátani magunknak? Ehhez hasonló morális kérdéseket jár körül ez sajátos felépítésű, személyes hangulatú "társadalmi dráma", amelyet Sopsits barátja, a tragikusan fiatalon elhunyt Telek Balázs fotóművész személye és képei inspirálták. “Jó barátom volt, 41 évesen, betegségben halt meg. A fotóalanyai vallomásként meséltek neki az életükről. A film bizonyos fokig in memoriam, ezért játszik benne a testvére és a kislánya is. ” |
A Mellékszereplők forgatókönyvét közösen jegyzi Maruszki Balázs és Sopsits Árpád, aki rendezője, egyik főszereplője, producere és zeneszerzője is a filmnek. A főszerepeket alakító Jászberényi Gábor, Dömök Edina, Farkas Franciska és a rendező mellett két amatőr, Telek Zoltán Tibor festő és zenész, Telek Balázs testvére és az elhunyt fotóművész lánya, Telek Babita is szerepel a filmben.
|
Az NFI gyártási támogatásával elkészült alkotás számos nemzetközi fesztiválon - többek között Indiában, Lengyelországban, Romániában - megfordult, hazai ősbemutatója a Magyar Mozgókép Fesztiválon valósult meg. A film premier előtti díszbemutatója október 24-én lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban, és október 26-tól érkezik országszerte az art mozikba, és számos multiplex moziba is. A vetítési helyszínek teljes listája (közel 30 mozi országosan) ide kattintva olvasható. |
A forgalmazó Pannonia Entertainment a bemutatóhoz kapcsolódó támogatási programjában minden megvásárolt mozijegy árából 200 Ft-tal támogatja az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet munkáját. |