A táplálékkiegészítők és azon belül a C-vitamin kereskedelme napjainkban az egész világon rekordokat dönt. A kereskedők számos táplálékkiegészítőről hitették el velünk, hogy nélkülük inkább bele se kezdjünk a napba. Hogy a legismertebbeket említsem: magnézium, K2-vitamin, cink, omega-3, koenzim Q10, flavonoidok vagy ha nem tudunk választani, akkor multivitamin.

A C-vitamin annyiban más, hogy ezt már gyerekkorunktól ismerjük, Szent-Györgyi révén része a nemzeti büszkeségnek, és még azok is pozitívan viszonyulnak hozzá, akiknek egyébként fenntartásai vannak a pirula-alapú egészség koncepcióval. A közgondolkodás szerint a tablettában bevitt C-vitaminnak valamilyen pozitív hatása biztosan van: megelőzi a náthát, influenzát, erősíti az immunrendszert. Laikusok közül sokan meg vannak róla győződve, hogy a C-vitamin szedésével megelőzhető a rák, vagy ha már kialakult, akkor az intravénás C-vitamin egész biztosan segít.

Jó tudni, hogy a szakirodalom eligazít abban a kérdésben, hogy mindez igaz vagy sem. De a laikusok ritkán olvasnak tudományos szakirodalmat. Azok pedig, akik a laikusok számára a népszerű, természetgyógyász, ezoterikus vagy női magazinok oldalaira cikkeket írnak, nem tudósok.

Ha Ön olyan cikket olvas, ami azzal a népszerű felütéssel kezdődik, hogy „Tudósok szerint…” és semmitmondó következtetéssel végződik, azt valószínűleg nem egy tudós írta, így az eredeti tudományos munka értelmezésével gondok lehetnek. És sajnos akadnak olyan szakemberek, akik egészen egyszerűen egy üzleti kérdést látnak a C-vitaminban. Ilyen esetekben mindegy, hogy szándékosan vagy meggyőződésből, de a minél több eladott pirula a lényeg, nem a valódi tudományos igazság. Mindezeknek köszönhetően a C-vitaminnal kapcsolatban sokkal több téves mint valós információ bukkan fel laikusoknak szánt oldalakon.

De akkor lássuk, mit mond a tudomány teljes merítése a C-vitamin és a rák kapcsolatáról. Előfordulhat, hogy az átlagosnál nehezebb lesz követni a cikket, de bízom benne, hogy mire a végére ér, úgy fogja értékelni, hogy megérte az erőfeszítés.

A cikk tömör lényege, hogy bár a természetesen magas C-vitaminszint védelmet jelent a rákbetegséggel szemben, de a tudomány eddig nem talált bizonyítékot arra nézve, hogy a mesterségesen előállított C-vitamin ugyanezt tudja. Mint ahogy arra sincsen bizonyíték, hogy a mesterséges C-vitamin teljesen ártalmatlan lenne a rákbetegség terápiájában. A betegségmentesen élő népcsoportok, és C-vitaminhoz való hozzájutásuk módja és az evolúciós szemlélet elsajátítása azonban elvezethet a megoldáshoz.

 

 

Honnan származik a gondolat, hogy a C-vitamin hatékony a daganatos betegségekben?

A C-vitamin apostolai között nagy nevek is vannak. Ezek a nagy emberek azonban hírnevüket más területen végzett kutatásaikért szerezték. Irwin Stone amerikai biokémikus az élelmiszeriparban alapozta meg hírnevét, azzal, hogy elsőként használta a C-vitamint élelmiszerek tartósítására. Később szintén az elsők között vetette fel, hogy a C-vitamin jó lehet a megfázás ellen. A C-vitamin és a betegségek kapcsolatáról könyvet is írt, noha a témával kapcsolatos saját kutatásokat soha nem végzett. Stone nagy hatással volt Linus Paulingra, a kétszeres Nobel-díjas kémikusra. Pauling korábban szintén nem az orvoslás vagy élettan területén végezte azokat a kutatásokat, amelyek híressé tették, de Nobel-díjai miatt nagy hatással volt az emberekre.

Pauling továbbfejlesztette Stone elméletét, a rák, sőt a HIV vírus ellen is hatékonynak gondolta a C-vitamint. Ezeket az ötletek azonban szintén elméleti síkon mozogtak, és bizonyítottság hiányában, az orvostársadalom nem is fogadta el őket. Azonban Pauling nézetei a vitaminokról, az ortomolekuláris medicina formájában, továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek egy alternatív beállítottságú kisebbség körében. Szent-Györgyi Albert, akinek bár a C-vitaminnal összefüggésben ismerik legtöbben a nevét, szintén nem a C-vitaminnal kapcsolatos kutatásaiért kapta Nobel-díját, hanem a sejtlégzéssel kapcsolatos eredményeiért.

Szent-Györgyi C-vitaminnal kapcsolatos fő érdeme, hogy ő volt az, aki először izolálta. Bár meggyőződése volt, hogy a C-vitamin különösen fontos az egészséghez, és ő maga is nagy dózisban szedte, de C-vitaminnal kapcsolatos klinikai kutatásokat nem végzett, és olyan erős kijelentéseket sem tett a C-vitamin és a rákgyógyítás kapcsolatáról mint Pauling.

 

 

 

Szent-Györgyi a Paulingra jellemző ortomolekuláris, vagyis az egyes összetevők felől történő megközelítés helyett, a maguk komplexitásában látta a biológiai rendszereket, és a természet egészével való kapcsolatokat, és a magasabb szintű rendezőelvet hangsúlyozta.

Megkockáztatom, hogy meglátásai az evolúciós orvoslás elveit vetítik előre, ami egyébként egy teljesen új koncepciót hozhat az orvoslásba, különösen a daganatterápiák ás az autoimmun betegségek gyógyítása területén.

 

„Testünk és környezete között egyik legfontosabb kapocs minden bizonnyal az élelem. Az élelem képében a környezet ténylegesen bekerül testünkbe és átjárja azt. A vitaminok e kapcsolat koordinálásában kétségkívül a legfontosabb tényezők egyikének számítanak. Meg vagyok győződve, hogyha testünket visszahelyeznénk abba a környezetbe, amely számára ez a test kialakult, éppen olyan tökéletesen működnék, mint a többi élőlény teste. A betegség a szervezetünk és a környezetünk közötti diszharmónia kifejeződése.” Szent-Györgyi Albert 

 

 

Megelőzi-e vagy gyógyítja-e a C-vitamin a rákot?

1985-től kezdődően négy úgynevezett randomizált, kontrollált vizsgálatot végeztek, azt kutatva, hogy a rendszeresen szedett C-vitamin megelőzi-e a daganatos betegség kialakulását vagy ha már kialakult a rákbetegség, meghosszabbítja-e a túlélést.

A randomizált jelző azt jelenti, hogy ezeknek a vizsgálatoknak két csoportja volt: az egyik csoport kapott C-vitamin, a másik pedig nem. A kontrollált pedig azt jelenti, hogy statisztikailag ellenőrizték azokat a tényezőket, amelyek miatt a két csoport még különbözhetett egymástól, például a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás tekintetében. A legnagyobb ilyen vizsgáltban 14,000 ember vett részt, akiket tíz éven keresztül követtek.

Ez a vizsgálat azonban és a másik három is ugyanazt az eredményt hozta: a C-vitamin se meg nem előzi a rákbetegség kialakulását, se a már kialakult rákbetegségben nem hatékony, azaz nem hosszabbítja meg a rákbetegek túlélési idejét.

 

 

Mi a helyzet az intravénás C-vitaminnal?

A C-vitamin hívei bíztak abban, hogy amit a C-vitamin alacsonyabb dózisaival nem tudtak elérni, azt majd a nagyobb dózisokkal elérik. A szájon át szedett C-vitamin azonban egy bizonyos dózis felett nem szívódik fel jól, azaz egy határon túl hiába emelik a tabletta dózisát, ez érdemben már nem emeli a vér C-vitamin szintjét. Márpedig a magas vérszinttől remélték a C-vitamin feltételezett ráksejtekre toxikus hatását.

Új megközelítésként tehát, a bélcsatornát megkerülve, intravénásan kezdték adni a rákbetegeknek a C-vitamint. Az intravénás adás természetellenesen magas, a normál vérszintet 30-70-szorosan meghaladó vérszintet eredményezett.

Pauling és egy Ewan Cameron nevű orvos 1976-ban számoltak be az intravénás C-vitaminnal kapcsolatos eredményeikről. Száz végstádiumú rákbetegeknél alkalmazták a terápiát, akiknél ez a kezelés az ő értelmezésük szerint megháromszorozta túlélést, összehasonlítva az úgynevezett histórikus kontrollokkal. A histórikus kontroll azt jelenti, hogy utólag választották ki azokat a betegeket, akikkel összehasonlították a C-vitaminos csoportot, ami igencsak megkérdőjelezhetővé tette a vizsgálatot.

Ez természetesen magas labda volt a C-vitamin szkeptikusoknak, és a vizsgálatot azonnal megtámadták. Néhány évvel később egy Moertel nevű orvos egy ellenkísérletet eredményével jött ki a Mayo klinikán: az ő vizsgálatában a C-vitamin nem hosszabbította meg a rákbetegek túlélését.

A vizsgálatot azonnal megpróbálták felhasználni Paulingék lejártására, ami szintén nem volt korrekt, hiszen a Moertel vizsgálatban nem intravénásan, hanem szájon át adták a C-vitamint, így az nem pontos megismétlése volt a Pauling-féle vizsgálatnak.

 

 

 

Az intravénás C-vitaminnal kapcsolatban a mai napig viszonylag kevés vizsgálat van, ezek azonban mind negatív eredménnyel zárultak, vagyis nem igazolták a túlélési idő meghosszabbodását.

A vizsgálatok között van egy randomizált kontrollált vizsgálat is, amit petefészek daganatos nőkön végeztek, párhuzamos kemoterápia mellett. A csoport egyik fele 12 hónapon keresztül intravénás C-vitamint a másik fele pedig placébót kapott. A C-vitamin csoportban ugyan kevesebb mellékhatásról számoltak be, de a 12 hónap végére a két csoport túlélése nem különbözött egymástól.

Ezen kívül legalább hét csoportvizsgálat történt, ahol a vizsgálatok egyikében sem hosszabbította meg a túlélést az intravénás C-vitamin. Ezek közül az egyik vizsgálatot a C-vitaminnal elfogult alternatív rákgyógyászok gyakran idézik alátámasztandó, hogy az intravénás C-vitamin csökkenti a daganat méretét.

A szóban forgó vizsgálatban valóban megfigyelték, hogy a daganat mérete kis mértékben csökkent a kezelés hatására, ugyanakkor ez nem javított a betegek nagyon rövid túlélésén.

 

 

A magasabb C-vitamin vérszint összefügg az alacsonyabb rákkockázattal

Ez a megállapítás csak látszólag ellentétes az eddig leírtakkal! Minden ilyen irányú vizsgálat azt igazolta, hogy összefüggés áll fenn az alacsony C-vitamin vérszint és a daganat kialakulásának kockázata között.

Azok, akik már kialakult rákbetegségben szenvedtek, annál előbb meghaltak, minél alacsonyabb volt a C-vitamin vérszintjük. Vagyis, úgy tűnik, a vér magas C-vitaminszintje véd a rák ellen. Ez azonban csak a természetesen magas C-vitaminszintre vonatkozik, mert amint láttuk az előző részben, a mesterséges kiegészítő formájában vagy intravénásan adott C-vitamin nem javítja a daganatos betegek esélyeit. Az alternatív rákgyógyászok és vitaminguruk előszeretettel, de hibásan hivatkoznak ezekre az eredményekre, akkor amikor tablettáikat akarják eladni.

Kutatásmódszertani alapszabály, hogy korrelációs vizsgálatokból nem lehet ok-okozatra következtetni. Ok-okozati következtetést csak a beavatkozásos vizsgálatok tesznek lehetővé.

Azonban, mint az elő részben láttuk, ezek a beavatkozásos vizsgálatok mind negatív eredménnyel végződtek.

És, hogy mért nem hatékony a kiegészítő formájában szedett C-vitamin?

Mert az evolúció évmilliók alatt kialakította a C-vitamin természetes útját a szervezetben. A mesterséges C-vitaminpótlás nem veszi figyelembe a természetes C-vitamin bevitelének sem tápanyag környezetét, sem a szervezetben zajló kölcsönhatások sokaságát. Például azt, hogy a C-vitamin egy kétarcú molekula, és bizonyos környezetben nem antioxidánsként, hanem pro-oxidánsként viselkedik és reaktív szabad gyökök képződéséhez vezet.

Vagyis pont azt idézi elő, amitől szeretnénk megvédeni magunkat a C-vitamin szedéssel.

A tabletta vagy intravénás C-vitamin pótlás nem reprodukálja a C-vitamin táplálékkal történő természetes bevitelének módját. Bár a legtöbb vizsgálat „viszonylag” biztonságosnak írta le a C-vitamin szedést, olyan célzott vizsgálatok nem léteznek, ami alapján kijelenthető lenne, hogy ténylegesen biztonságosak.

Ugyanakkor léteznek olyan epidemiológiai vizsgálatok, amely szerint az éveken keresztül történő C-vitaminszedés kis mértékben ugyan, de fokozza bizonyos daganattípusok kialakulását.  

 

 

Mióta van C-vitamintabletta?

Az első C-vitamin tablettát 1934-ben dobták piacra, az 50-es évektől kezdve pedig egyre nagyobb tömegek vásárolták a C-vitamint. Amerikában jelenleg a nők majdnem fele és a férfiak harmada rendszeresen szed C-vitamint.

Vajon miközben folyamatosan nőtt a C-vitamint szedők aránya a világon és Magyarországon is, mi történt a rákbetegség előfordulásával? Az is nőtt!

 

 

Vannak-e olyan emberek, akik védettek a rákbetegségtől?

Igen, de nem a nyugati civilizáció országaiban kell őket keresni. A hiedelmekkel ellentétben nem is Indiában vagy Japánban, sem pedig a tibeti buddhista kolostorokban. A Föld különböző, eldugott részein nomád életet élő vadászó-gyűjtögető, természeti népeinél viszont ismeretlenek a nyugati embert tizedelő betegségek, többek között a rák.

És ez nem csak anekdota, hanem orvosi antropológusok által jól dokumentált tény. Amikor ezeket a népcsoportokat tudományosan felmérték, szintén nem találtak daganatos betegségeket.

Az egyik legismertebb ilyen vizsgálat az eredetileg svéd háziorvos Staffan Lindeberg nevéhez fűződik, aki a Pápua Új-Guinea szigetcsoporthoz tartozó Kitava sziget természetközeli életmódot élő népcsoportját tanulmányozta a betegségek szempontjából.

Végül megállapította, hogy ez a népcsoport, hasonlóan más civilizációval nem érintkező népcsoportokhoz, teljesen mentes ezektől a krónikus betegségektől, így a ráktól is. Az inuitok körében, az őket vizsgáló antropológusok szerint, szintén teljesen ismeretlenek voltak a daganatos betegségek és a skorbut is, egészen nagyjából a 1960-as évekig, amikor ezt a népcsoportot is utolérte a civilizáció az egészségromboló nyugati táplálkozással együtt. Az epidemiológusok ma értetlenül állnak a mai inuitok és más kanadai őslakosok elkeserítő egészségügyi adatai előtt.

 

„Meg vagyok győződve, hogy az ember teste éppolyan tökéletes, mint állattársainké, és látszólagos hiányosságai a felépítése és a környezete közötti diszharmóniából erednek. Az ember nem a nagyvárosok kövezetén jött létre. Kialakulása valamilyen dzsungelben számtalan éven át tartott, és szigorúan ennek a dzsungelnek az életéhez alkalmazkodott. Civilizációnk új keletű, és még nem nyomta rá bélyegét a testünkre. Ha egészségesek akarunk lenni, testünket vissza kell helyeznünk abba a környezetbe, amely számára kialakult.” Szent-Györgyi Albert

 

A tradicionális életet élő inuitok és Ázsiában az északi sarkvidék felett élő nomád népcsoportok a nyugati világ hivatalos étrendi ajánlásaival teljesen ellentétes módon, hús-zsír alapú étrenden élnek, szénhidrátokhoz egyáltalán nem jutnak hozzá, viszont nagyra értékelik az állati belsőségeket.

C-vitamin szükségletüket is nagyrészt májból, agyvelőből és más belsőségekből nyerik. Az inuitok egyik nagyrabecsült nemzeti eledele a mattak, amelyet a tengeri emlősök bőre és az alatta lévő zsírszövet alkot, szintén jelentős C-vitamin forrás. A Kárpát-medencében ennek megfelelője a bőrös császár és a szalonna.

Valószínűleg nagyon régről jön az a hazai szokás, hogy disznótor idején a résztvevők azonnal megeszik a nyers disznóbőrt, és hogy az egész állat szinte minden részét felhasználják. De felfedezhetünk más párhuzamokat is, például a kolbász töltését is. Az inuitoknál vagy az északi sarkkörön túl élő természeti népeknél a mai napig kimosott fóka és rénszarvas gyomorban és bőrben tárolják az összevágott fóka, bálna, vagy éppen rénszarvashúst.

A természeti népek kultúrájában, így az inuitoknál is, a vitaminokban gazdag belsőségek köré egy pozitív szimbólumrendszer épül.

Az inuitoknak egyáltalán nincs szavuk a betegségekre, és összesen három olyan szavuk van, ami fáradtságra vagy az idősödéssel kapcsolatos nehézségre utal. A bálnazsír felhasználásának viszont több tucat módját ismerik.

 

 

 

 

Kevesen tudják, hogy a legelő állatok belsőségei nemcsak a D-vitaminnak, de a C-vitaminnak is különösen gazdag forrásai. Ez szintén nem anekdota, hanem léteznek konkrét vizsgálatok, ahol megmérték az egyes állati szervek C-vitamin tartalmát. Az agy, a szem, és nyirokszervek például a vérszintet akár 30-50-szer meghaladó C-vitamint tartalmaznak.

Majdnem mindenki elsiklik amellett, hogy maga Szent-Györgyi Albert is mellékveséből izolálta először a C-vitamint.

Ezen a ponton, fontos biokémiai adalék, hogy a C-vitamin és a cukor, mivel hasonló szerkezetű molekulák, ugyanazon a receptoron jutnak be a sejtekbe, és ennélfogva számos sejttípus esetében versengenek egymással a sejtbe való bejutásért. Ezt a jelenséget glükóz-aszkorbát antagonizmusnak nevezik.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minél több szénhidrát van a táplálkozásunkban, és minél magasabb a vércukor-szint, annál kevésbé szívódik fel a C-vitamin, és annál kevésbé hasznosul a szervezeten belül.

Tehát nemcsak az számít, hogy egy adott élelmi anyag mennyi C-vitamint tartalmaz, hanem hogy milyen anyagok vannak benne, amelyek gátolhatják a C-vitamin felhasználását. A glükózon kívül ilyen C-vitamin felszívódást gátló anyagok a flavonoidok. A bioboltokban kapható C-vitamin-flavonoid kombinációjú táplálékkiegészítők éppen ezért a biológiai képtelenség kategóriájába esnek.

Mivel a C-vitamint immunsejtjeink fokozottan használják, így az immunrendszerünk hatékonysága szorosan összekapcsolódik vércukorszintünkkel és az elfogyasztott szénhidrát mennyiségével. A magas vércukorszint egyrészt önmagában, másrészt a C-vitamin hasznosulásának akadályozásával is negatívan hat az immunrendszer működésére, így hozzájárul a daganatos betegség kialakulásához és előrehaladásához.

Tetszik, nem tetszik, az ember – biológiai tulajdonságait nézve – egyértelműen az állatvilág része, és ugyanazok a biológiai szabályok érvényesek rá mint az állatvilág többi tagjára.

A ma élő állatfajok mindegyike a környezetéhez való alkalmazkodás legmagasabb szintjét képviseli. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy az evolúció nem hozott létre olyan fajt, ami mesterséges kiegészítőre szorulna a betegségek kivédése érdekében.

Csak meg kell találni azt a környezetet, és táplálkozásformát, amely számára – Szent-Györgyi Albert – szavaival „ez a test készült”.

 

 

 

Szerző: dr. Clemens Zsófia

agykutató, neurobiológus

Főbb szakterületei: epilepszia, alváskutatás, ketózis- élettan, vitaminok. A Paleomedicina kutatóműhelyének társalapítója és szakmai vezetője:

www.paleomedicina.com