Nézőpontváltó® köszöntők

"A Nézőpontváltó® csapat tevékenysége arra irányul, hogy szemléletváltásra biztasson, és abban praktikusan segítsen. Felhívják a figyelmet arra, hogy az emberek álljanak önmagukhoz másként, mint addig! Vigyázzanak arra a testre, ami az övék! Próbálják az adottságaikból a lehető legtovább a lehető legjobbat kihozni! De ha mindazok ellenére mégis megbetegednének, akkor tudják, kikhez, hova fordulhatnak támogatásért, kik nyújtanak segítő kezet.”

Dr. Borbényi Erika, Szedlacsek Emília és Sári Edina köszöntő üzenete az oldalra látogatóknak.

 

Tovább olvasom

Nézőpontváltó Nemzeti Táncszínház

A Nemzeti Táncszínház és a Szegedi Kortárs Balett levendulaszínbe borította a MŰPA épületét.

Október 30-át Nézőpontváltó-estté változtatta az Abszurdia című produkció, amely előtt Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója, és Juronics Tamás, Kossuth-díjas koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője rögtönzött rákellenes figyelemfelhívást intézett a közönséghez.

A daganatos betegséget, bár nem előzhetjük meg, mindenképpen próbáljuk kikerülni, mert ezzel megnehezíthetjük a dolgát - mondták.

Hogy hogyan?

Például úgy, hogy eljárunk a különböző, ingyenes szűrővizsgálatokra, amelyekkel a nagyobb baj megelőzhető, illetve a kisebb elváltozások - rákmegelőző állapotok - időben felfedezhetők, orvosolhatók.

Vagy például úgy - folytatták -, hogy a testi-, és szellemi restséget felszámoljuk, újra rácsodálkozunk a világra, és elkezdünk élni.

No, meg úgy - javasolták -, hogy időnként kimenőt adunk a lelkünknek a mindennapi hajszából, elmegyünk színházba, koncertre, vagy éppen egy balettelőadásra, hátradőlünk a bársonyszékben, és a produkció élvezetével kicselezzük az összes minket leterhelő gondolatot, hogy ne maradjon másnak hely, mint az élmény befogadásának, hiszen a művészet lényege a mentális töltődés, a katarzis (lelki megtisztulás) érzése, elérése.

És végül, de a legjobb módszert utoljára hagyva: úgy védekezhetünk a leghatékonyabban, ha mindezek mellett derűsek, jókedvűek vagyunk, és humoros, netán abszurd előadást nézünk meg.

Péládul a Abszurdia című balettjátékot, amely egy elképzelt európai meseország sajátos működésébe enged bepillantást. Lakói, az abszurdok a legegyszerűbb, hétköznapi dolgokban is nehézséget, bosszúságot látnak, így bár minden vágyuk a boldogság megtalálása, ez lehetetlen küldetésnek tűnik számukra. Valahonnan ismerősek álomország polgárai? Netán déjà vu érzésünk lett?

"Legyenek bátrak és éljék meg az önök elé kerülő élményeket! Akár a mindjárt következő előadást is. Töltődjenek föl, mert szükség van az erejükre. A tánc, a színház az egyik legjobb akkumulátor, használják ki, és jöjjenek máskor is.

Meglátják, az előadás után egy ideig úgy érzik majd, minden könnyebb lett."

 

 

 

Az egészség kincs, amelyre vigyázni kell!

Rákellenes színházi staféta 2017/2018 

 

Október 10-én a kecskeméti Katona József Színházban hangzott el a Nézőpontváltó® rákellenes színházi staféta idei üzenete. A társulat tagjai ezen az estén maguk is feltűzték ruhájukra a figyelemfelkeltő program szimbólumát, a lila szalagot.

 

Az ingyenes orvosi rákszűréseken való részvétel fontosságát hangsúlyozó staféta 2015-ben indult útjára. A kezdeményezéshez országszerte mintegy 60 színház csatlakozott, hogy sajátos eszközeikkel népszerűsítsék a testtudatos életmódot és felhívják a figyelmet a betegség korai felismerésének jelentőségére.

A staféta idei alapgondolata a betegeket támogató családtagok, hozzátartozók munkájának és áldozatkészségének megbecsülése. A Nézőpontváltó Egyesület által megfogalmazott üzenetet Danyi Judit színművész olvasta fel a Csárdáskirálynő kedd esti előadása előtt.

Mi, a kecskeméti Katona József Színház színművészei, alkotói és munkatársai 2016-ban csatlakoztunk a Nézőpontváltó® rákellenes staféta programhoz.

Önöket szemléletváltásra biztatva felemeljük a szavunkat minden egyes ember jólléte és egészsége érdekében: álljanak önmagukhoz másként, mint eddig, vigyázzanak arra a testre, ami az övék, próbálják adottságaikból a lehető legtovább a lehető legjobbat kihozni a minőségi élet reményében.

„A betegbe – és tesszük hozzá, a hozzátartozóba – mindig reményt kell önteni! – hirdette Hippokratész már az ókorban. Napjainkban, amikor egyre több a daganatos megbetegedés, mi adhatna nagyobb reményt, biztosabb fogódzót, mint az a felismerés, hogy az emberek nincsenek teljesen kiszolgáltatva a betegségnek, de ha mégis megtörténne a baj, a környezetében élő, őt segítő hozzátartozók, barátok nagyon sokat tehetnek a gyógyulásért.

Mi, Nézőpontváltók a 2017/18-as évadot a Hozzátartozók Évének szenteljük.

A Nézőpontváltó® program jelképe a levendulavirág, amely gyönyörködtet és gyógyít is egyben, így egyesítve magában mindannak a múltbeli tudásnak a jelenre ható tapasztalását, amelyet mi, lelki egészségmentőkként színészi játékunk erejével, estéről-estére átadunk a nézőközönségünknek.

 

 

További információ, előadások, jegyvásárlás:

http://kecskemetikatona.hu/hu/fooldal.html

Nézőpontváltó Egyasszony

Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól azt a diagnózist kapta, hogy kislánya a születés során vált súlyosan mentálisan sérültté. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű  blogból könyv született, a könyvből pedig színházi előadás.

Mácsai Pál a könyvről ezt nyilatkozta: „Minden élet impozáns, ha őszintén mesélik el. Ez a könyv hű tükre a valóságnak. Se letenni, se elfelejteni nem lehet.”

Az Egyasszony igaz történet az élet fájdalmas titkairól, amelyekről nem szokás beszélni. Tragikus és egyben felemelő példázat, melynek különlegessége, hogy bár a rettenetet beszéli el, mégis rendíthetetlen életöröm sugárzik belőle.

2015. október 21-én mutatta be az Orlai Produkció a Fügével közösen az Egyasszony című darabot Tenki Réka előadásában. A darabot a nagysikerű Pétefy-Novák Éva által írt blogból, majd a nemrég megjelent könyvből jött létre, amelyet Tasnádi István alkalmazott színpadra. Az előadást Paczolay Béla rendezte.

 

 

 

Nézőpontváltók a Turay Ida Színházban

A Turay Ida Színház színművészei az október 14-én bemutatandó, Mikó István által rendezett Janika című vígjáték próbája közben hívták fel a figyelmet az egészségtudatos élet kialakításának, és a szűrővizsgálatok igénybevételének fontosságára.

 

 

Nézőpontváltó Fekete Péter Szolnokon

A Szolnoki Szigligeti Színház színművészei az október 6-án bemutatandó, Méhes László által rendezett Fekete Péter című előadás összpróbáján tűztek levendula színű szalagot, ezzel hívva fel a figylemet a daganatos betegségek szűrővizsgálatának igénybevételére.

 

 

Szereposztás:

Pierre Lenoir: Harna Péter
Lucien Ouvrier: Barabás Botond
Colette: Jankovics Anna
Claire: Kertész Marcella
Chineau: Ónodi Gábor
Gaston Auriol: Molnár László
Mme Lefebre: Gombos Judit
Sapiro: Zelei Gábor
Marie: Sárvári Diána
Bouchon néni: Lugosi Claudia
Benetti: Horváth Gábor
Badilla: Horváth György
Fleuron: Karczag Ferenc
Fleuron lánya: Domokos Alexandra
Michon: Mészáros István
Michonné: Bachmann Márta
Chagrin: Vándor Attila
Chagrinné: Besenyi Anna
Hordár: Tárnai Attila
Titkár: Kinczel József

 

Nézőpontváltó Örkény Színház

Mácsai Pál, a színház igzgatója, a színházfelújítás véghajrája, az október 14-én bemutatandó, általa rendezett IV. Henrik próbája, és a színházvezetés mellett tartotta fontosnak felhívni a figyelmet a teljes értékű életmód kialakítása, és a rákszűrések igénybevételének fontosságára a levendula színű szalag feltűzésével. 

 

Nézőpontváltó üzenet 2017.

Okoskodás helyett…

 

Most egy olyan üzenetet kellene elolvasniuk, amiben olyasmik állnak, amit önök jól tudnak, ezért most csak a legfontosabbakat vegyük át együtt!

Az egészség megőrzésénél nincs fontosabb. A rákbetegséget nem tudjuk kiküszöbölni az életünkből, de megnehezíthetjük a dolgát.

Figyeljenek az apró jelekre, járjanak szűrésre, vigyék el a barátaikat, felnőtt gyerekeiket, vagy éppen a gyerekek figyelmeztessék a szüleiket. A nők fogják fülön a párjukat, a férfiak kísérjék el a kedveseiket az ingyenes, orvosi szűrővizsgálatokra! A szűrővizsgálatok közötti időben végezzenek önvizsgálatot! Tanulják meg a párjukét is, és segítsenek egymásnak!

Ne legyen a szűrés, vagy a rákbetegség, esetleg az attól való félelem tabu. Ha beteg van a családban, beszéljenek vele, róla, arról!

 

Legyenek bátrak és éljék meg az önök elé kerülő élményeket! Akár a mindjárt következő előadást is. Töltődjenek föl, mert szükség van az erejükre. A színház az egyik legjobb akkumulátor, használják ki, és jöjjenek máskor is.

Meglátják, az előadás után egy ideig úgy érzik majd, minden könnyebb lett.

 

De ha mégis…: Nézőpontváltó Üzenet

 

A lelki feltöltődést az egészségmegőrzés és betegségmegelőzés középpontjába állító Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta programhoz csatlakozott színházak alkotóinak, művészeinek és munkatársainak nevében szemléletváltásra biztatjuk önöket az egészségük megtartása érdekében.

 

A rákbetegség réme nem száműzhető a mindennapokból, de a korai diagnózis az ingyenes rákszűrések igénybevételével mindenkinek a saját lehetősége és felelőssége, ezért járjanak el azokra akkor is, ha nem érzik szükségét, ne várjanak az intő jelekre!

Éljék tudatosan az életüket, gondolkodjanak hosszútávon legfőbb értékükről, a testük egészségéről úgy, ahogyan a pénzügyi befektetéseikről: körültekintően és előrelátóan feltérképezve az értékállóság lehetőségét, továbbá cselekedjenek öntevékenyen a saját- és szeretteik vitalitásának, egészségének megőrzése, fejlesztése érdekében.

 

Ha krónikus beteget ápolnak a családban, akkor még inkább gondoskodjanak saját szellemi- és lelki épségük fenntartásáról! Időről-időre adjanak a lelküknek kimenőt, biztosítsanak maguknak időt a feltöltődésre, aminek egyik tökéletes módja a színházba járás.

Amennyiben a környezetükben ápolnak krónikus beteget, kérdezzék meg az őt menedzselő hozzátartozótól: hogy van? A kérdés pszichés életmentés lehet, ezért hallgassák végig a választ! Már azzal hatalmas lelki tehertől szabadulhat meg a betegápoló hozzátartozó, hogy beszélhet a saját nehézségeiről, amit a családban nem illik elmondani.

Kérdezzünk, hallgassunk, figyeljünk egymásra, váltsunk nézőpontot sajátmagunk, és szeretteink jól-léte érdekében!  

 

 

Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta 2017/18

Útjára indult a 2017/18-as évad Nézőpontváltó rákellenes színházi stafétája 2017. szeptember 30-án a Pesti Magyar Színházban.

 

A rákellenes staféta házigazdája idén a Magyar Színház volt, amellyel a Nézőpontváltó Egyesület stratégiai partnerségben együttműködve hívta fel a figyelmet az ingyenes orvosi rákszűréseken való részvétel, valamint az én- és testtudatos életmód fontosságára.

 

A staféta idei alapmotívuma a betegeket menedzselő családtagok, hozzátartozók munkájának és áldozatkészségének elismerése, és az ő mentális egészségük megőrzésére való figyelemfelhívás, amelyre remekül rímel a színház idei első premierjének produkciója.

 

A Tallós Rita által rendezett Naptárlányok című vígjáték eseményei valóban megtörténtek a 2000-es évek elején és annyira valóságosak a szereplők, hogy akár el is jöhetnének a Magyar Színház előadására megnézni önmagukat.

Anglia nagyjából mértani közepén található Rylstone kisváros. Ott éltek és még élnek is azok a nők, akik 1999-ben összefogtak, hogy özvegyen maradt barátnőjük ötletét megvalósítsák. Egy megfelelő kanapét akartak vásárolni a helyi kórháznak, amelyben elüldögélhetnek azok a családtagok, akik kemoterápiás kezelésre kísérik a rokonukat. A köztiszteletben álló hölgyeknek azonban nem állt rendelkezésükre a megfelelő összeg. 

A nőegyleti hölgyek jobbára ötvenpluszos, hatvanas nők voltak, akik eleinte nem is tudták, micsoda erő rejlik bennük, de amikor – szó szerint - levetkőzték a gátlásaikat, nem mindennapi tettükkel megmutatták, hogyan tud összefogni egy csapat különböző hátterű, érdeklődésű, és eltérő világnézetű nő, hogyan kovácsolódnak közösségé, meddig tudnak és hajlandók elmenni együtt közös céljuk elérésében, a jó ügyért.

Annie leukémiás férje, John kezelését volt kénytelen kivárni egy pokoli kényelmetlen és viharvert fotelben. Johnnak azonban nem maradt ideje kivárni, meghalt – ám azóta a nevét egy épületszárny őrzi a rylstone-i kórházban, mert Annie, Chris és a többiek – a helyi nőegylet tagjai – soha nem látott üzleti és világsikert arattak a saját egyleti naptárukkal, amelyben ők maguk pózoltak. Mégpedig meztelenül!

 

A produkcióhoz a naptárlányokat játszó színésznők (Hegyi Barbara, Igó Éva, Udvarias Anna, Bede-Fazekas Anna, Tóth Enikő, Soltész Bözse, és Benkő Nóra) Semsei Eszter fotóművésszel a valóságban is elkészítették a színdarabban említett naptárat, amely az előadások szünetében megvásárolható.  

 

Ezzel a naptárral és a Naptárlányok előadással a színház lehetőséget teremt arra, hogy a nézők hozzájárulhassanak a Semmelweiss Egyetem Onkológiai Központja Rehabilitációs Osztályának támogatásához.

A Nézőpontváltó esten Dr. Dank Magdolna professzor asszony, a központ igazgatója Zalán Jánostól egy naptárt vett át, amely jelképezte a Naptárlányok nézőinek jövőbeli támogatását. A befolyt összeg a tornaterem, és a meditációs szoba felszerelését gazdagítja.

 

Ezután Zalán János felolvasta az idei évad Nézőpontváltó Üzenetét, amely mindenkit arra bíztat, érezze magát jól magát a bőrében, mert boldognak tudni önmagunkat ugyannyiból áll, mint boldogtalannak.

 

Ezután került sor a 2018/19-es évad rákellenes színházi staféta házigazdájának sorsolására, amelyen Zalán János és Tallós Rita a

nyíregyházai Móricz Zsigmond Színházat

húzták ki a csatlakozottak közül.

 

 

Nézőpontváltó Üzenet

 

A lelki feltöltődést az egészségmegőrzés és betegségmegelőzés középpontjába állító Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta program stratégiai partnereként, a Magyar Színház alkotóinak, művészeinek és munkatársainak nevében szemléletváltásra biztatom önöket az egészségük megtartása érdekében.

 

A rákbetegség réme nem száműzhető a mindennapokból, de a korai diagnózis az ingyenes rákszűrések igénybevételével mindenkinek a saját lehetősége és felelőssége, ezért járjanak el azokra akkor is, ha nem érzik szükségét, ne várjanak az intő jelekre!

Éljék tudatosan az életüket, gondolkodjanak hosszútávon legfőbb értékükről, a testük egészségéről úgy, ahogyan a pénzügyi befektetéseikről: körültekintően és előrelátóan feltérképezve az értékállóság lehetőségét, továbbá cselekedjenek öntevékenyen a saját- és szeretteik vitalitásának, egészségének megőrzése, fejlesztése érdekében.

 

Ha krónikus beteget ápolnak a családban, akkor még inkább gondoskodjanak saját szellemi- és lelki épségük fenntartásáról! Időről-időre adjanak a lelküknek kimenőt, biztosítsanak maguknak időt a feltöltődésre, aminek egyik tökéletes módja a színházba járás.

Amennyiben a környezetükben ápolnak krónikus beteget, kérdezzék meg az őt menedzselő hozzátartozótól: hogy van? A kérdés pszichés életmentés lehet, ezért hallgassák végig a választ! Már azzal hatalmas lelki tehertől szabadulhat meg a betegápoló hozzátartozó, hogy beszélhet a saját nehézségeiről, amit a családban nem illik elmondani.

Kérdezzünk, hallgassunk, figyeljünk egymásra, váltsunk nézőpontot sajátmagunk, és szeretteink jól-léte érdekében!  

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!