10. TERÉZANYU PÁLYÁZAT - A NŐI KÖZÖSSÉGEK ÜNNEPE
400 pályázat, 4 kategória, 40 díjazott!
A 10., jubileumi, a női közösségek erejét ünneplő Terézanyu pályázat idei 4 kategóriájában- Kisgyerekes lét, Női közösségek, Most én jövök!, Csajok a pult mögött, - összesen 400 pályamű érkezett.
Idén érkezett a legtöbb írás, és a pályázat történetében a legtöbb díjat is most osztották ki.
A pályázat és a klub 2010-ben jött létre, azóta több ezren írták meg saját történetüket, számos díjazott kapott ihletet és bátorságot ahhoz, hogy rendszeresen publikáljon, sőt, elinduljon írói pályáján: Bibók Bea, Fiala Borcsa, Murinai Angéla, Mészöly Ágnes, Kalapos Éva Veronika, Várfalvy Emőke, Pápai Ildikó, Tóth–Zsiga Borbála és a 2023-ban tragikusan fiatalon elhunyt R. Kelényi Angelika karrierje is innen indult, mikor 2013-ban fődíjat nyert.
19 szerző közel 150 kötetéhez van köze a Terézanyu pályázatnak és a közel 20 éve, az Állítsátok meg Terézanyut c. regény megjelenése óta működő klubnak.
A több mint 10 éve működő Terézanyu pályázatra 2010 óta több ezer bátor, sőt merész, felemelő, felkavaró írás, vallomás érkezett az ország minden tájáról, minden korosztályából- a tíz év anyaga hűen tükrözi azt, hogyan élnek hazánkban a nők.
A gyakran nehéz törtenetekről, sorsokról, sőt csapásokról pedig ennyi év alatt kiderült, hogy szerzőink többsége még a legnehezebb élethelyzetekből is fel tudtak állni, újrakezdeni- a közösségünk támogatásának is köszönhetően, számos sikertörténettel vagyunk gazdagabbak mindannyian.
Az idei 400 beérkező pályázat gondos és lelkes előválogatását is a Terézanyu Klub háttércsapata, eddigi díjazottjai végezték el.
A jubileumi pályázat főtámogatója az Eisberg Hungary Kft, támogatói a Danubius Hotels, a Tesco Magyarország és B. Braun Magyarország.
Az idei év a női közösség, a sisterhood megtartó erejének is ünnepe egyben. A sisterhood erejét képviseli az a több ezer pályázó, akik az elmúlt egy évtizedben barátokra, kollégákra, társaságra találtak.
Az összefogást képviseli a zsűri is, hiszen a legnagyobb női lapok és portálok vezetői foglalnak benne helyet, dacára annak, hogy riválisok. A zsűri élén Rácz Zsuzsa, a pályázat létrehozója, az idén 75 éves Nők lapja képviseletében Akovács Éva főszerkesztő, a wmn.hu vezető szerkesztője Fiala Borcsa, és a noivalto.hu alapító főszerkesztője, Békéssy Olgi. Őket támogatja a pályázat főszponzora, az Eisberg Hungary Kft. cégvezetője, Gazsi Zoltán, aki idén lett elsőkönyves.
A 10. jubileumi Terézanyu pályázatra a legtöbb mű a Kisgyerekes lét kategóriában érkezett, a közösség vezetője, Rácz Zsuzsa író tavalyi tabutörő bestsellere, a Terézanyu folytatása, a Kovácsné kivan ihletésére, ahogyan a regény is, a pályaművek is a kisgyerekes lét szinte minden, gyakran láthatatlan aspektusát megmutatják: a teljes és visszafordíthatatlan változást, amire senki nem tud felkészülni, a kisgyerekes léttel járó napi káosztól a családi munkamegosztás egyenlőtlenségein át a nők testi-lelki, gyakran szégyellt, vagy titkolt változásáig és természetesen a párkapcsolatok, házasságok radikális változásáig. Tabuk, amelyekről nem lehet eleget beszélni: pedig életbevágó lenne, hogy a szülővé válás rögös útján a terheket egyenlően osszák meg nők és férfiak, ne menjen rá a kapcsolat a gyerekvállalásra, ahogyan azt a statisztikák egyértelműen jelzik, mégsem beszélünk erről nyíltan.