A fiatalok mentális egészsége

Létrehozva: 2026.09.25 06:23

Szakmai találkozó a Magyar Színházban

A fiatalok mentális egészségét, az addikciók megelőzését és a színházi nevelés prevenciós szerepét állítja fókuszba a III. Színházi Nevelési Szakmai Találkozó, amelyet 2026. október 3-án 10 órától rendeznek meg a Magyar Színházban. Az esemény központi kérdése: mikor vesszük észre, ha egy fiatalnak segítségre van szüksége, és mit kezdünk azzal, amit észrevettünk?

  

Közös megoldáskeresés

A szakmai találkozó apropóját a teátrum előző évadában bemutatott előadása, az Addikt – tragikus függőségeink komédiája adja. A program célja, hogy a pszichológia, a pedagógia, az addiktológia és a színházművészet képviselői a résztvevőkkel közösen vizsgálják a függőségek korai felismerésének és a mentális jóllét támogatásának lehetőségeit.

A megnyitót követően, 10:30-tól kerekasztal-beszélgetés kezdődik. A megelőzés lehetőségeit, valamint a kortárs közösségek és az iskola szerepét Polányi Viktória tanácsadó szakpszichológus, Pelbát Gergely, a Kék Pont Alapítvány terápiás munkatársa, valamint Végh Róbert addiktológiai konzultáns (Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért) járják körül. A beszélgetést Varga Fekete Kinga, a Magyar Színház színművésze moderálja.

Kora délután a résztvevők két párhuzamos szakmai program közül választhatnak. A saját élményen alapuló fórumszínházi workshopon a pedagógusok a teátrum színművészeinek közreműködésével, gyakorlati helyzeteken keresztül dolgozhatják fel a délelőtt felvetett problémákat, és ismerkedhetnek meg a fórumszínház módszertanával. A másik választható program a NemTabu Live beszélgetés, amelyen Farkas Edit autizmus szakirányú gyógypedagógus és pszichopedagógus közreműködésével az ADHD, az autizmus, az önszabályozás és a függőségek közötti lehetséges összefüggésekről lesz szó.

Az Addikt megtekintésével zárul a találkozó

A szakmai beszélgetések és foglalkozások után a pedagógusok személyesen egyeztethetnek a színház szervezőivel a 2026/2027-es évad iskolai csoportoknak ajánlott előadásairól és az elérhető kedvezményekről.

A nap zárásaként, 15 órától a résztvevők megtekintik az Addikt című előadást, amely közvetlen színházi élményen keresztül kapcsolódik a találkozón megvitatott társadalmi és személyes kérdésekhez. A darabot 2026 tavaszán mutatta be a Magyar Színház, Anger Zsolt rendezésében.

A rendezvényre a szervezők pedagógusok, segítő szakemberek és a téma iránt érdeklődők jelentkezését várják, különösen számítva a középiskolai tanárok részvételére. Regisztrálni 2026. szeptember 30-ig lehet. A fórumszínházi workshopokon a férőhelyek száma korlátozott.

Részletes program és regisztráció a Magyar Színház honlapján

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!