A Quimby és a Danubia Zenekar közös koncertje

a kulisszák mögül - Class&Roll Koncertfilm

A Quimby és a Danubia Zenekar több mint fél éven át készült a 2024. március 9-i
Class&Roll koncertre. Az MVM Dome-ban a színtiszta rock and roll mellett szimfonikus
átiratokkal és sosem hallott hangszerelésben megszólaló Quimby-dalokkal utazhatott
végig a közönség a banda zenei palettáján. A Class&Roll Koncertfilm nem csupán a
koncert látványos pillanatait örökíti meg, hanem a felkészülés izgalmas és általában
láthatatlan világába is bevezeti a nézőt.

A koncertfilm 2025. május 30. és június 13. között látható az eSzínház Nyáresti vetítések programjában.
A Quimby a zenekar történetének közel három és fél évtizede alatt még nem készített olyan
koncertfilmet, amiben bemutatják, miként áll össze egy nagyszabású produkció. A csapat
először 2018-ban játszott a Danubia Zenekarral, akkor a szimfonikus zenekar felkérésére
szólaltak meg áthangszerelve a Quimby-dalok. Azonban a közös munkában még rengeteg
inspiráció és lehetőség rejlett, ezért 6 év után újra közösen álltak színpadra. A 2024. március
9-i Class & Roll karmestere Balassa Krisztián volt, a zenei átiratokat Ott Rezső zeneszerző
komponálta.

Ahogy Kiss Tibi fogalmazott: "Nem dolgozni, sőt, még csak nem is zenélni jöttek az MVM
Dome-ba, hanem játszani, ez a hozzáállás pedig valóban érződött is az első perctől az
utolsóig” – írták a koncertről egy beszámolóban.

Azonban az önfeledt játékot rengeteg ötletelés, tervezés és számtalan próba előzte meg. A kamerák a koncert előtti hónapokban is követték a zenekart, így a film azt is bemutatja, miként állt össze ez a megismételhetetlen
produkció. Mennyi munka, szenvedély, fáradtság és öröm rejtőzik egy ilyen este mögött. A
közönség tehát nem egy klasszikus koncertfilmet láthat, hanem egy kulisszák mögé is
betekintő összefoglalót a Class&Roll megszületéséről és a legemlékezetesebb színpadi
pillanatokról.

Quimby Class&Roll koncertfilm trailer: Betekintő


Quimby Class&Roll koncertfilm: https://eszinhaz.hu/hu/koncertek/elo/quimby-202505301900

Iratkozzon fel hírlevelünkre!