A tudomány szolgálatában
A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
200 éves a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ című kiállítása
A Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulója alkalmából meghirdetett
Sokszínű tudomány című ünnepi rendezvénysorozat részeként 2026 májusában a Magyar
Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ mutatkozik be gazdag
programkínálattal. Ennek egyik kiemelt eseménye az MTA Székház oszlopcsarnokában
megrendezett kiállítás, amely a kétszáz éves intézmény történetét tárja a látogatók elé.
A tudomány szolgálatában: 200 éves a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és
Információs Központ című tárlat az alapító Teleki-könyvtár létrejöttétől követi végig az
Akadémiai Könyvtár gyarapodását. Bemutatja az intézmény elhelyezésének történetét is, kiemelve
két meghatározó állomást: az MTA 1865-ben elkészült palotájába való beköltözést, valamint az
1988-as átköltözést a mai, egykori MTA bérházból kialakított épületbe.
Az intézmény kétszáz éves történetét a kiállításon egy hosszú idővonal jeleníti meg, amelyen
gazdagon illusztrálva megtalálhatók a legfőbb események. Ezek jól mutatják a könyvtár
fennmaradásért való küzdelmeit a nehéz történelmi időkben, valamint azokat legfontosabb
fejlődési pontokat, amelyek által az Akadémiai Könyvtár mindvégig az ország meghatározó
tudományos szakkönyvtára maradhatott.
A kiállítás tablói a jelenkori könyvtár működésébe is betekintést adnak. Az állomány legnagyobb
részét a törzsgyűjtemény alkotja, amely Magyarországon 1850 után, külföldön 1800 után
megjelent könyveket foglal magában. A gyűjtőkör hagyományosan elsősorban humán
tudományterületekre terjed ki, ugyanakkor már a kezdetektől jelentős természettudományos
szakirodalmat is tartalmaz, részben a külföldi akadémiákkal kialakított cserekapcsolatoknak
köszönhetően.
A tárlat bemutatja a könyvtár két kiemelkedő különgyűjteményét is. A Kézirattár és Régi
Könyvek Gyűjteménye számos egyedülálló értéket őriz – köztük kódexeket, antikvákat és régi
könyveket –, és itt található az ország második legnagyobb ősnyomtatvány-állománya. Itt őrzik a
magyar irodalom kiemelkedő alakjainak kéziratait is, például Arany János Kapcsos könyvét
vagy Radnóti Miklós Bori noteszét. A Keleti Gyűjtemény mára a hazai orientalisztika
alapkönyvtárává vált nemzetközi szinten is egyedülálló kéziratos hagyatékaival és értékes
ajándékgyűjteményeivel.
A kiállítás betekintést nyújt a Levéltár anyagába is, amely az 1949 után keletkezett akadémiai
dokumentumokat gyűjti, őrzi és dolgozza fel.
A 20. század utolsó évtizedeinek technikai fejlődése új megközelítéseket hozott a könyvtári
munkában, így az intézmény tevékenysége a 21. században számos új feladattal bővült. A
látogatók megismerhetik az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program és a Magyar
Tudományos Művek Tára működésének alapjait, valamint betekintést kapnak a tudománymetriai
tevékenységekbe és a digitális könyvtár fejlesztésébe.
A tárlat az Akadémiai Könyvtár igazgatóit és főbb mecénásait is bemutatja. A tárlókban számos
különleges dokumentum látható, például az első könyvtárnok esküje, korai cserekapcsolatok
iratai, kölcsönzési cédulák, levelezések, valamint a vissza nem szolgáltatott könyvek miatt küldött
felszólító levelek. Emellett híres adománylevelek, könyvtári pecsétek, a Keleti Gyűjtemény
válogatott kincsei és a könyvtár saját gyűjteményét tudományosan feldolgozó kiadványsorozatai is
megtekinthetők itt.
Külön érdekességként szerepel a kiállításon Victor Vasarely „VEGA GYURU” című, 1980-ban
készült faliszőnyege, amelyet az alkotó 1987-ben adományozott az új épületbe költöző
könyvtárnak. A mű a róla elnevezett Vasarely-teremben kapott helyet. A bicentenáriumát ünneplő
intézmény ezzel a bemutatással a 120 éve született művész előtt is tiszteleg, valamint a pécsi
Vasarely Múzeum megnyitásának 50. évfordulójáról is megemlékezik.
A kiállítás május 29-ig látogatható. A belépés ingyenes.
A kiállítás az MTA200 és MTAK200 program keretében valósult meg.
Kiállításszervező intézmény: MTA Könyvtár és Információs Központ
Kurátor: Molnár Andrea
Szakmai közreműködő: Babus Antal, Hay Diana, Rottár Máté
Szöveggondozás: Budai-Király Tímea, Vas Viktória
Térkiosztás és grafikai tervezés: Fodor Eszter, Kalocsai László FoKa Art

