Egészséges életvezetés

Gárdonyi Andrea vagyok, 32 éves, két gyermek édesanyja és húsz éve túlsúlyos.
Főállásomat tekintve védőnő. Másodállásban aerobic sportedző, Zumba Fitness Instructor, GrandUP Fitness Instructor, Kinezio Tape Terapeuta, jelenleg épp Testépítés-Fitness edzőnek tanulok. Középtávú tervként az Életmód tanácsadó és terapeuta végzettséget szeretném megszerezni.

Hogy jövök mégis ahhoz túlsúlyosként, hogy embereket edzek, és életmód tanácsokat adjak?

Elmesélem.

Első benyomásaim az egészséggel kapcsolatban:
Édesanyám ápolónő, így a minta kezdetektől előttem volt. Elmondhatom, hogy egyenes út vezetett számomra az egészségügyhöz. Önzetlen, segítőkész embernek tartom magam, már gyerekként tudtam, hogy ha „nagy leszek”, emberekkel szeretnék dolgozni/foglalkozni.

Az én időmben már nem voltak érettségi mellé szakmát adó középiskolát, de legalább léteztek humán egészségügyi szakmacsoportok, így természetesen olyan iskolát választottam, ahol volt ilyen.

A sport és egészségügy szeretete küzdött bennem. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy biológia-testnevelés szakra jelentkezzem, vagy maradjak az egészségügy vonalán esetleg gyógytornászként.

Végül önbizalom híján egyik sem lettem.

A testnevelés szakhoz túl „nagydarab” voltam, a gyógytornász szakhoz meg nem tartottam magam „elég okosnak”, olyan magas volt a felvételi ponthatár.

Sok választásom nem volt, és a diplomás ápoló szakkal szemeztem. Végül gyakorlatilag az utolsó pillanatban kapott információknak köszönhetően a védőnő szakot jelöltem meg. A döntés egyszerű volt.

Édesanyám révén előttem volt az ápolói minta. A rengeteg munka, éjszakázás. Az egészségügyben nincs ünnep. A kórházban az ember csak betegekkel találkozik többnyire. Én viszont nem akartam hétvégén dolgozni, sem éjszakázni, sem ünnepekkor távol lenni a családomtól. És védőnőként nem kimondottan beteg emberekkel dolgozom együtt, bár sajnos az életmódból fakadó negatív hatások miatt minden életkorban egyre több az egészségügyi problémák miatt gondozott.

Ettől eltekintve még mindig prevenciós szakma az enyém. A betegségek megelőzése. Egészséges életmódra nevelés.
Munkám során főként várandósokkal, a 0-6 éves korú gyermekekkel és családjukkal dolgozom együtt, de gyakorlatilag minden korosztállyal kapcsolatban vagyok, például település szintű egészségnapi rendezvények, vagy újságcikkek kapcsán.

A célkitűzés tehát megvalósult. Egészségügyi szakdolgozóként emberekkel dolgozhatok az egészségmegőrzés területén.

A változáshoz vezető okok:
Életmódváltás…
Talán az első és legfontosabb kérdése a fogalommal kapcsolatban: hogyan jut el az ember arra a pontra, amikor azt mondja, „elég volt”?
Ha megkérdeznénk száz embert, akik már túl vannak a változáson, körülbelül száz féle válasz születne, úgy, mint egészségügyi probléma (leggyakrabban), megváltozott élethelyzet, új szerelem, példakép, fogadás, újévi fogadalom… lehetne tovább fokozni.
Egy dolog azonban mindenkinél közös lenne: az elhatározás!

Mert ezt fejben el kell dönteni.

Egyszerű recept.

E nélkül bele se kezdjen senki, mert kudarc és csalódás lesz a vége.

Elhatározás után aztán ugyanolyan fontos lesz a kitartás, az akaraterő. Közhely szerű kifejezések, a titok mégis bennük rejlik, nem a fogyókúrás turmixokban és csodabogyókban.
Az én nézőpontom minden estre ez.

Ahhoz, hogy valami ösztönössé váljon, „csuklóból menjen”, ahhoz gyakorlás kell, új módszerek megismerése, kudarcok megélése, melyek után fel kell állni, levonni a következtetést és továbbmenni.

Senki nem születik túlsúlyosnak. Kövérnek meg pláne! Velem sem volt másként. Családtagjaim ugyanígy voltak fiatalként. De szeretjük a családi „tivornyákat”. Az ünnepi zabálást. Vasárnap akkor is kell enni a nagyinál, ha egyébként szétdurran az ember a másfél órája elfogyasztott rántott hústól. De nem akarja megsérteni a mamát, meg hát almás pitét sütött, ami amúgy a kedvenc…

Valahogy nálunk a napi ötszöri étkezésnek sem volt divatja.

Reggeli, ebéd és vacsora. Legfeljebb délután valami nassolni való.
Nem volt belőle gond. Egy darabig sikerült kompenzálni.

Nálam általános iskolában, a serdülő korral jött a változás. Egyik pillanatban még azzal csúfoltak, hogy gebe vagyok, a következőben szétrepedt a bőröm. Ronda, vörös striáim lettek, és dupla akkora méretű matyó mintás farmergatya kellett, mint a legvékonyabb osztálytársnőmnek.

Családi szinten könnyű volt elintézni a „döncikének” szóló fanyar humorral, illetve: „ez genetikus” típusú megjegyzésekkel.

Közben lelki traumát jelentett egy érzékeny lelkületű tinédzsernek, aki nem szép, ráadásul három úszógumiba gyűrődik a hasa, miközben bepasszírozza magát az iskolapadba. Legyen aztán önbizalom! Megfelelni az iskolai elvárásoknak, szülőknek, barátoknak, a kritikus osztálytársaknak, nem utolsó sorban saját magamnak. Nem árulok el titkot, ha azt mondom, alig vártam, hogy továbbtanulhassak és eltűnhessek ebből a „lelkileg mélyen támogató” környezetből.

Így esett, hogy más korombéli lányokkal ellentétben a plátói szerelem terén igen széleskörű tapasztalatokra tettem szert, mely állapot a középiskolás évek alatt, újonnan felfedezett önbizalmamnak köszönhetően szerencsére megváltozott.
Személyiségem formálásában igen nagy szerepet játszott, hogy humán egészségügyi osztályba jártam, ahol pszichológiát, önismeretet, mentálhigiénét tanulhattam, kiscsoportos foglalkozásokon vettem részt. És ezt nagyon fontosnak tartom. Minden változás előfeltétele önmagunk megismerése és elfogadása! Ez után jöhetnek a következő lépcsőfokok.

Ezen új tudás birtokában megtanultam, hogy a belső kisugárzás számít. Körülbelül innentől nem is volt fontos a széles csípő és pocak. Így is jó volt, akinek kellett, a barátok ezzel együtt elfogadtak, a többi meg kit érdekelt. Persze a kis hangya azért folyamatosan ott motoszkált a felszín alatt.

Felsóhajtottam olykor, hogy de jó lenne tíz kilót leadni.

Mostani eszemmel visszagondolva, soha senkinek nem szúrt szemet - saját magamat is beleértve, hogy napi szintű sport és viszonylag normál étrend mellett mégis „husika” vagyok. Egyetlen egyszer néztek pajzsmirigy funkciókat, mikor hírtelen elég sokat fogytam tizenhat évesen. Akkor pajzsmirigy túlműködésem volt, ami magától rendeződött, így nem lett bolygatva, mi okozhatta a kilengést. 16 éves koromtól mostanáig ekkor voltam a legvékonyabb. 58 kiló. A legkisebb ruhám M-es méretű volt. Felnőtt M-es!

Pedig tényleg mozogtam.

Általános iskolában tömegsport, kézilabda, atlétika, tánc, túrázás. Ehhez jött középiskolában a kosárlabda és foci. Főiskolán a röplabda, valamint a csoportos alakformáló edzésekkel való barátkozás, mert a kötelező tesi aláírásokért az ember bármit bevállalt.
Két dolgot nem szerettem soha: futni és konditerembe járni.

Futni azért, mert nem bírom a hosszútávot. Egy kilométert nem bírtam lefutni a nélkül, hogy legalább egyszer meg ne álljak. A rövid távokat viszont imádtam! A fitness terem meg drága! … Na! Bezzeg a heti öt-hat doboz cigi az olcsó volt… Mert, hogy dohányoztam is. Körülbelül tíz évig.

Az 58 kilós mellékvágány után folyamatosan 70-80 kiló körül ingadoztam. A hízásban a szerelem mindig segítségemre volt.

Legközelebb főiskolás koromban sikerült lefogynom 63 kilóra. A 168 cm-es testmagasságomhoz képest nagyon klassznak tűnik, de kortársaim mellé állva kinézetre mégis plus size-nak számítottam. Összeérő combok, nagy has. Finoman fogalmazva vastag felkar, de szlengesen konyhás néni izom. A fogyásban talán a vizsgaidőszak stresszelése is bőven benne volt. Nem tudom. Minden esetre sem érettségire való felkészüléskor, sem más vizsgaidőszakban nem fogytam egyetlen dekát sem. Csak ekkor.

Kétszer ettem rendesen. Ami a reggeli volt, valamint este öt óra körül a tanulás végeztével estebéd. Közben gyümölcs, egy-egy energia szelet (későbbiekben kiderül, miért van nagy jelentősége) és minden este mozgás, főleg tánc és erősítő gyakorlatok.

Három hónap alatt fogytam 15 kilót.

Volt olyan, hogy egyik vizsgáról a másikra egy hét alatt annyit fogytam, hogy lecsúszott a derekamról a begombolt ünneplő gatya.
A sikeren felbuzdulva szakdolgozatomat is az elhízás témakörében írtam. Az obesitas kialakulását befolyásoló tényezőket vizsgáltam meg közelebbről.

Aztán jött az újabb románc, újabb hízás. Tízenegy kilo plusz megint.

Huszonnégy évesen elkezdtem versenyszerűen kézilabdázni. Rendes edzésekkel, és a 74 kilóm megmaradt, de két számmal kisebb ruhamérettel, mert a zsír izommá alakult, amit sokan még mindig nem vesznek figyelembe egy testmozgással kombinált diéta során.

Az első terhességnél nem sokat híztam. Mi több, szülést követően kevesebb volt a súlyom, mint kezdetben. Meg kell mondjam, jól néztem ki.

Egy rövid ideig.

A tankönyvek azt írják, hogy a szoptatás mennyi kedvező hatással van az anyai szervezetre, a mellett, hogy a babának a legoptimálisabb táplálék. Szoptattam én tizennégy és fél hónapig, valamint híztam körülbelül öt kilót. Tettem is érte. Keveset sportoltam, ugyanakkor kalóriát bőven vittem be. Mert hát az alkoholmentes sör esténkénti fogyasztása szükséges volt az anyatej termeléséhez. (Mindent meg lehet magyarázni.) Ekkor már közel voltam a nyolcvan kilóhoz.

Érzelmileg labilis időszak következett. Válás, költözés.

Ekkortájt vettem részt életem első Zumba óráján, ami szerelem volt első látásra. Testem, lelkem megmozdult. A lelkem helyre jött, a súlyomban viszont sem a válásból fakadó élethelyzeti nehézség, sem a sport hatására nem következett be változás.
Az újonnan megtalált boldogságot követően annál inkább! Plusz öt kilóval ajándékozott meg, amit azért már sokalltam.

Ráadásul elköltöztünk, és az új helyen nem volt Zumba!

A „narkóstól elvették a cuccot”!

Visszaesés helyett azonban gondoltam egyet. Ha nincs Zumba, majd csinálok!

Legelőször is leszoktam a dohányzásról, ami abból állt, hogy egyszerűen letettem a cigit, majd utánanéztem a dolgoknak és egy éven belül aerobic sportedző, valamint Zumba Fitness instructor lettem.

Szóval jött a rendszeres testmozgás, az otthon való felkészülés, de a súlyom valahogy nem akarta észrevenni a változást.

Szétnéztem hát a „piacon” és a fellelhető diéták közt kutakodva végül a cukorbetegek számára előírt diéta mellett döntöttem. Dizájnosan. 160 gr szénhidrát. Semmi dietetikus. Mert már miért ne? Le is ment egy hónap alatt öt kiló.

A lendületet a következő gyermekvállalás szakította meg, amikor is a diétával felhagytam, a mozgást viszont folytattam a „végsőkig”. Ugyanúgy, mint először, a várandósság ezúttal sem ért véget plusz kilókkal. Annál több testi „nyomorúsággal”. 3 centiméteres rectus diastásis, elhúzódó vérzés, szülés utáni depresszió, szoptatási nehézségek.

Amilyen hamar lehetett, visszatértem az edzésekhez, mert éreztem, hogy szükségem van a sport gyógyító erejére. Két hónappal szülés után egy újabb fitness instructori képzést is elvégeztem. Ennek ellenére fél év alatt, heti négy edzés és szoptatás mellett tíz kilót híztam. Valósággal szétfolyt a hasam. Epe és emésztési problémáim voltak, hetente migrénes rohamok. Hát és derékfájdalmak. Két számmal nagyobb ruhaméret.

2016. január 19-én csecsemő tanácsadás alkalmával ráálltam a mérlegre, amely 94 kilót mutatott.

Majdnem vágósúly…

Hazaérve fehérneműre vetkőzve álltam a tükör előtt és bőgtem.

Fizikailag egy „roncs” voltam, lelkileg nem különben, különösen a szoptatás sikertelensége után.

Ekkor döntöttem el, hogy ELÉG VOLT!

Célkitűzés:
Nem csaptam bele egyből a lecsóba.
Tisztában voltam a korlátaimmal.

Elvégre anya vagyok, család és munka mellett kellett helytállnom, bár egyelőre még csak az edzéseket tartom GyED mellett. A napi nyolc órában való megfelelés védőnőként még ezután jön.

- Állapotfelméréssel kezdtem. Utolsó laborleletem alapján tudtam, hogy a vércukrom és pajzsmirigyem rendben van. A vérszegénységre szedtem a vasat.

- Kezdetnek az étkezési szokásaimon változtattam.
Semmi cukor, fehér liszt. Helyette teljes kiőrlésű kenyér, zabpehely. Fehérje dús étrend, sok tojással és sok zöldség. Elhagytam a nassolást!

- Minden napos testmozgás a heti négy edzés ellenében.

- Célul tűztem ki magam előtt, hogy 90 nap alatt leadok 15 kilót.
Ehhez a kiindulási alap a főiskolán elért drasztikus fogyás szolgált alapul, s utólag jót mosolygok rajt. Megjegyzem a céljaim menet közben többször bővültek. Vasbetonba vésett elveim közül pedig jó néhány megdőlt az elmúlt nyolc hónap során.

Módszereim részletezése:
A változásokat fényképeken, valamint testsúly, testzsír méréssel dokumentáltam a kezdetektől.
Utólag sajnálom, hogy a testtájak körfogatait nem mértem, de a fotókat elnézve, valamint a ruhaméret változáson pontosan nyomon követhető a változás.
Egy soványító diétával kezdtem, melyet dietetikus állított össze, és mindjárt fogytam vele öt kilót.
Naponta négyszer ettem. 4 hétre előre össze volt állítva az étrend. Volt, hogy a hozzávalókon változtattam, de arra gondosan odafigyeltem, hogy a szénhidrát, zsír és fehérjetartalom mindig közel azonos, vagy ugyanaz legyen.
Az edzéseket igyekeztem úgy ütemezni, hogy ne a gyerekeimtől/családtól vegyem el az időt, illetve amibe lehetett, őket is bevontam. Így mélyültem el például a baba-mama fitness műfajában.
A testmozgást a rectus diastásisra való speciális hasizom tréninggel, valamint tartásjavító tornával indítottam. Ennek köszönhetően a migrénes panaszaim, valamint a hátfájásom teljesen megszűnt a második hónap végére. Ekkor álltam neki a komolyabb edzésnek, eleinte kardio edzés és saját testsúllyal végzett gyakorlatok kombinációjának.
A diétát nyolc hétig bírtam ebben a formában, s bár éhes nem voltam mellette, a kalória bevitel kevésnek bizonyult az egyre intenzívebb testmozgás mellett. Csökkent a teljesítő képességem, fáradékony lettem, így változtatni kellett.
Visszatértem a köretekhez, vagyis főleg a rizshez. Olykor ettem tésztaféléket. Összességében jobban odafigyeltem bevásárláskor, az ételkészítésnél.

Persze jött az első hullámvölgy.

Nyolc kiló mínusznál megállt a fogyás. Hetekig képtelen voltam elmozdulni a nyolcvanhat kilóról. Addigra már az edzéseket „csúcsra járattam”. A heti négy edzés mellett itthon elkezdtem a súlyzós tréninget. Hét napból hetet edzettem.

Ennél még drámaibb a nyolcvannégy kilós állomás volt, ami konkrétan hét hétig tartott.

Végül a kilencven napos célkitűzésem végén a mínusz tizenöt kilóból tizenegy kilót tudtam prezentálni, aminek nagyon örültem.
De a fogyás továbbra sem úgy ment, ahogy „terveztem”.
Bizony.

Különböző honlapok, táblázatok, kalóriaszámolás, célkitűzések beállítása. És az értetlenség: bőven több kalóriát égetek, mint amit beviszek, odafigyelek, akkor miért nem fogyok?

Első gondolatom az volt, hogy talán pont itt van a kutya elásva. A túl nagy deficit miatt raktároz a szervezetem. Ekkor próbáltam emelni a kalória bevitelt. Itt dőlt meg az első elvem, mi szerint nem fogok mesterséges „cuccokat” a szervezetembe vinni. Ehhez képest az L-carnitin és az energia szeleteknek engedményt kaptak. A fehérjebevitelt sem sikerült optimalizálnom kizárólag táplálékbevitel útján, ezért a fehérjeturmixokat is kipróbáltam. Ezeket most is fogyasztom, de nem rendszeresen és kizárólag edzésekhez kötve.

Hosszú hetek szóltak a kísérletezésről. Kalóriamérleg, étrend összeállítás. Az ember képes eljutni arra a pontra, amikor még a napi szeretkezés időtartamát is stopperrel méri, hogy minél pontosabb eredményt kapjon. Sokan talán fanatikusnak tartottak miatta, de én úgy gondolom, tisztán elszánt voltam.

A hosszú-hosszú stagnálás miatt kellett valami új módszer, mellyel újra beindíthatom a fogyásom. Addigra már több fronton bombáztak ismerősök és ismeretlenek a különféle tisztító kúrákkal, fogyasztó turmixokkal, zsírbontó kapszuláikkal, ami borzasztóan idegesített, mivel az összes hasonló módszer ellensége vagyok. Pénzlehúzás. Méregtelenítés céljából inkább a masszázst próbáltam ki május legvégén, illetve vele egy időben elkezdtem futni. A fogyás ismét beindult. Nem firtattam, hogy melyik módszer hozott végül eredményt, de a mérleg nyelve inkább a futás oldalára billent.
Egyértelmű.

Mostanra már nyolc kilométert bírok elfutni megállás nélkül, ami hatalmas eredmény olyan valakitől, aki életében sem futott le két kilométert egyhuzamban.

Nyolcvanegy kilóig nem is volt különösebb gond, ám ott ismét falba ütköztem. Mi több, durván elindult a yoyo effektus.

Ekkor történt, hogy egy ismerősnél épp akkor diagnosztizálták az inzulin rezisztenciát és ez engem is elgondolkodtatott. Mert hiába van rendben a vércukor és a pajzsmirigy. Ha inzulin szintet nem néznek speciális vizsgálattal, akkor ez az alattomos betegség feltáratlan marad, mely mellesleg a lakosság 60%-át érinti, és pusztán a passzív életmódunkból fakad.

Alaposan utánanéztem hát magának a betegségnek, a kivizsgálás menetének, a diétának.

Nem tudtam beutalót kérni a kivizsgáláshoz, mert a háziorvosom abban az időben töltötte szabadságát, de ettől függetlenül hozzákezdtem a diétához. Gyakorlatilag sok változtatást nem igényelt az átállás, hiszen január óta odafigyelek a táplálkozásra. A kulcs a lassú és gyors felszívódású szénhidrátok bevitelén van, és a legalább ötszöri étkezésen. Nehézséget talán ez okozott egyedül. Megtanulni, hogy olyankor is egyek, amikor nem vagyok éhes, én, aki három-négynél többször nem igen ettem egy nap.

De hamar átálltam. Mostanra jelez a szervezetem, ha „idő van” és enni kell.
Ez a diéta hozta meg a változást.

Összegzés:

Visszagondolva a főiskolán elért fogyásomra, gyakorlatilag ugyanezt a táplálkozási elvet követtem, csak nem tudatosan. Reggeli, gyümölcs, valami magasabb kalóriatartalmú „nasi”, például müzli szelet, joghurt, esti edzés előtt főétkezés. Mindezt napi ötször. Az inzulin és vércukor szinten tartásához megfelelő volt, ezért fogytam mellette.

Megdőlt számomra az a tény, mi szerint ha valaki több kalóriát visz be a szervezetébe, mint amennyit eléget, akkor fogyni fog. Ez egy egészséges ember szempontjából tökéletesen működik, azonban ha nem, akkor feltétlenül utána kell nézni, nincs e valamiféle anyagcsere és/vagy hormonális zavar a háttérben.

Ez úton ragadnám meg a lehetőséget, hogy felhívjam a figyelmet saját példám okán a túledzés veszélyeire. Nagyon fontos a pihenés! Már én is csak hét napból hatot edzek. Olykor csak ötöt.

Aktuálisan: két hónapja kezdtem el az inzulin rezisztenciára előírt diétát és csaknem hét kilót fogytam.
Egyenletes a súlyvesztésem. Nincs már a heti szintű ingadozás, a harminc deka lemegy, ötven feljön, stb. Józan paraszti ésszel belegondolva mindenki számára ez lenne az ideális táplálkozás, elvégre már az óvodásoknak is azt hangsúlyozzuk, hogy „sokszor együnk keveset!”

A változás már számomra is szembetűnő, aki testkép zavarral küzdöttem hosszú éveken keresztül.
Egészségi állapotom javult. Emésztési problémáim megszűntek. Migrénes panaszaim szintén. Javult a tartásom. A lordózisom.

Velem együtt a család is áttért az egészséges étkezésre. A leányaim jó evők. Mindent szívesen fogyasztanak, nem válogatnak.
A tudatosan kialakított napirendnek, edzéseknek köszönhetően sokkal több időm marad a gyerekeimre.
Mostanra a férjem is kedvet kapott a gyakoribb testmozgáshoz, és az sem ritka, hogy családostól vonulunk ki a szabadtéri fitness pályára, sportpályára.

Fizikai és szellemi aktivitásom megnőtt.

Megnőtt az önbizalmam. Új ismeretségekre tettem szert. Egyre többen keresnek meg tanácsért.

Sokáig csak lakóhelyemen tartottam edzéseket, de idén már részt vettem nyilvános rendezvényeken, más településeken tartott edzéseken is.

Az elmúlt nyolc hónap tapasztalásai után úgy éreztem, folytatnom kell tanulmányaimat a sport, valamint táplálkozás tudomány területén, így ismét iskolapadba ültem.

Ami az esztétikát illeti: XL/XXL-es méretről S/M-re sikerült lefogynom.

Végül eljutottam oda, hogy már nem gondolkodom étrendeken, nem számolgatom a bevitt kalóriákat. Egyszerűen megtanultam, miben mi van és mennyi. Rutinszerűen megy a bevásárlás, a főzés. Edzéstervemet általában egy hétre előre elkészítem, hogy ne ez töltse ki a mindennapjaimat.

Új szokásiam készség szintre fejlődtek.

Közvetlen eredményként a jövőben azt várom, hogy a munkába való visszatérés mellett is haladhassak tovább, és elérjem az ideális testsúlyomat és testzsír százalékot.

A sikeres diéta ellenére feltétlenül alávetem magam minden szükséges orvosi vizsgálatnak, hogy a lehető legpontosabb képet kapjam jelenlegi egészségi állapotomról. Nem vagyok már mai „csirke”. Az intenzív sport miatt igen is kell a rendszeres kontroll.

Jelenleg még fogyni szeretnék, de főként formálni az alakomat. Növelni a fizikai állóképességemet, az izomerőt, majd tavasszal jó lenne a gyorsaságomon is javítani, hogy év közepén indulhassak egy futóversenyen.

Közvetett eredményként szeretném, ha a gyerekeim ugyanígy megszeretnék a sportot, ahogy én.

Továbbá igyekszem minél több tudást megszerezni a meglévő tapasztalataim mellé, hogy azt a jövőben minél hatékonyabban, személyre szabottabban tudjam átadni a hozzám segítségért, támogatásért forduló embereknek.

Továbbra is az egészséges életmód, egészséges életvezetés elkötelezett híve vagyok, és saját eredményességem okán sokkal hitelesebbnek érzem magam választott hivatásaimban.

Pétfürdő, 2016. szeptember 25.