Íme a KV-monológok Az én változókoromhoz kapcsolódó részletei:

 

hétfő 1

…apropó lovak:

szegény Overdose öregségére tenyészállattá nemesedett

lehet hogy ő inkább nyugdíjasként kezdte volna? –

…na velem ez nem fordulhat elő

emberpéldány vagyok azon belül nő

kicsit lejárt karosszériával és ketyegő biológiai órával

na tessék még ez is ketyeg…

hét gyerekem van ami ahhoz képest hogy egy se igen lehetne – elég szép arány

…csak én és a kávé…

és ez a lassan agyamba bekúszó nem létező ketyegés…

tuti hogy a biológiai órám

tiktakolja hogy lassan lejár

majdnem két hónapja menstruáltam utoljára

túl vagyok három hányingeres reggelen négy haspuffadáson hat pozitív klimax-teszten

hogy olyanról még nem is hallottál?

én fejlesztettem ki

a negatív terhességi teszt bizonyos kor után pozitív klimax-teszt

és mióta tudom hogy pozitív a klimax-tesztem azóta sodornak a hőhullámok

kész hullámlovas lettem

vannak napok hogy kettő vannak hogy öt

a nyakamnál kezdődnek és a talpamig tartanak

de van hogy megunják és fordítva kezdik

vicces… is lehetne…

volt amikor a klimaxról írtam tanácsokat tapasztalatlanul

vagy tanácstalanul?

mostanában nem merem elolvasni őket mert lehet hogy nagyon szégyellném magam

végül is

akkor

igaznak tűnt

tök jó ez a szmájli …

 

és

hétfő 25

...kávé és én

én és a kávé…

olyan botcsinálta a mai reggel

szappant keresve kiborítottam a tampontartót a fürdőszobaszekrényből…

és ahogy ott négykézláb kuporogva szedegettem össze a mindenhová elgurult

mindenféle mini meg normal meg szuper plusz tampont

azon gondolkoztam el

mi a fenének tartogatom én még ezeket?

adnám oda a Vöröskeresztnek

vagy tenném ki dobozostól a kuka mellé

– van még originál csomag is –

úgysem lesz már ezekre soha többé szükségem…

s akkor úgy belém mart a mulandóság terhe…

szomorú lettem

elképzeltem a sok kis petesejtet

amint ott állnak és várnak egy buszmegállóban

és a várt busz nem fog jönni soha…

eszembe jutott az összes elveszített gyerekem

akiket mivel más volt a sorsuk

nem tudtam megtartani…

emlékszem amikor többnapos vérzés után befejezték az egyik vetélésemet…

nem nem kértem altatást – rettegtem hogy nem ébredek fel és amúgy is akkor nem mehettem volna aznap haza az otthon lévő gyerekeimhez…

…a fizikai kín semmi nem volt ahhoz a veszteséghez képest

amikor tudatosult bennem hogy egy életnek

a gyerekem – a meg nem születhetett gyerekem – életének

anélkül lett vége hogy igazán elkezdődött volna…

és eszembe jutott az összes meglévő gyerekem

akiket mindannyiuk helyett szeretnem kellett volna

azok helyett is akik ott várnak most szomorúan a buszmegállóban…

nem tudtam hogy minden eddigi menstruációm halotti gyászmenet…

szerettem mindig menstruálni…

no azért nem mindig hiszen tizenéves koromban

amíg nem fogadtam el női létemet

összekuporogva feküdtem néha az ágyon

annyira fájt a hasam

de utána

minden menstruáció alatt úgy éreztem megtisztulok

mint az eső utáni föld…

mindig tele voltam energiával

azt pedig kifejezetten élveztem

hogy legalább három kilót elvitt mindig a menstruáció…

és most csak ezek a hasznavehetetlen tamponok maradtak meg

és én a kivénhedt petefészkemmel

ne értsd félre!

nem érzem hogy kevésbé lennék nő

nem érzem hogy kevésbé lennék anya

sőt!

azt érzem hogy valami végleg lezárult az életemben…

sajnálok minden elvesztegetett időt

melyet anélkül töltöttem hogy elmondjam a gyerekeimnek

milyen fantasztikusak

hogy naponta a tudomásukra hozzam hogy a legcsodálatosabb ajándékai az életemnek

hogy lehet csinálnék másként dolgokat ha visszapörgetném az életemet de őket! őket minden körülmények mellett és ellenére megszülném

és sajnálom a kihagyott társasjátékokat

az elcsattant pofonokat vagy fenékre verést

sajnálom amikor kiabáltam velük

amikor nevelés címén megszidtam őket

sajnálom hogy nem lettem/nem lehettem főállású anyjuk

mert úgy éreztem kell nekem is az anyaság mellett a kiteljesedés és önmegvalósítás

és nem jöttem rá arra hogy a legnagyobb/legteljesebb önmegvalósítást ők jelentik

sajnálom hogy soha nem tudtam nekik saját kezű szilvás gombócot csinálni csak mirelitet

sajnálom az összes elmaradt félig kelt közös pogácsakészítést

sajnálok minden egyes percet amelyet

úgy érezhetnek NEM róluk szólt…

sajnálom hogy nem tudtam mindegyiküknek külön-külön az anyja lenni csak egyszerre mindnek…

hogy szólt-e ez rólam? – biztosan hiszen ÉN akartam valamennyi gyerekemet és nagyon büszke vagyok arra és hálás azért hogy én lehettem/lehetek az anyukájuk…

ott a tamponok fölött sirattam az elveszített lehetőségeket…

ma nagy dagadt orral megyek majd dolgozni

és bedagadt szemekkel

– annyi temetésen vettem ma részt –

fáj a fejem a lelkem

mint egy jó kiadós influenza után…

 

 

A dolgozatokat változtatás, szerkesztés nélkül adjuk közre! - Nézőpontváltó Csapat