NAGY ÁGNES:

Évszázadok óta a változókor – hol előbb, hol később - de mindig eljött a nők életében. Úgy gondolom, ezt a misztikus életszakaszt régen még nagyobb tabunak tartották és még több titok övezte. Manapság könnyedén utánanézhetünk, mi történik ilyenkor velünk, mi okozza a sok kellemetlen panaszt. Lehetőségünk van hormonterápiát is alkalmazni, ami kényelmessé teszi a tünetek elviselését, de itt van a századok óta felhalmozott tudás, a varázsfüvek alkalmazásának tudománya, ami természetes módon, kellemetlen mellékhatások és következmények nélkül segíti a korosodó nőket.  Ahogyan szülni is természetes módon akartam, hogy átélhessem, amit minden valahai édesanya érzett, úgy a változókoron is így kívántam és kívánok végigmenni, ahogy minden előttem élt asszony megélte. Az írásmóddal is a múlt asszonyai előtt tisztelgek, akik szinte minden korban a természet patikájával enyhítették életük delének kellemetlen tüneteit. A múltba helyezem az írást, de a ma élő lányomnak szánom, akinek szerencsére még messze a változókor, ám gyorsan fut az idő,- tapasztalatból mondom - minden életkor hamarabb eljön, mint várjuk.            

Édes Kisleányom!

   Most, midőn éveim száma Böjtelő havában elérte az ötvennégyet, korom által megbölcsülve tartozom átadni néked tapasztalásom, hogyan védelmezd tested, lelked, szellemed majdan ily korhoz érve. Intelmeim figyelmesen olvasd és emlékezetedbe véssed, hogy húsz-harminc év elmúltán is megnyugvást meríthess belőle.

Kicsi Leánykám, lásd meg, mikor ifjú voltam, azt hittem örökké élek. Nem gondoltam a halállal sohase. Hanem most már napra nap világosodik előttem életemnek véges volta, hát ezért mondom, életed és egészséged, - miként javaidat - ne tékozoljad, hanem inkább vigyázzad és megbecsüljed, hogy szelíd lélekkel, derűs elmével és ép testtel érhess e kor eljöveteléhez.

Felismered majdan jöttét, ha nem is tartod számon. Tudja azt a tested. S aztán érzed Te is, amidőn feltünedeznek különleges jelek. Havi nyavalyád kimarad, elkésik vagy túl sűrűn látogat meg: ne ijedezz! Tudd: oly szakaszba ért földi életed, mely az öregkort előzi meg.

Ismerd föl azt, milyen kórság tör Reád akkor: arcod lángol, öled pokol, hátadon folyik a víz – Jeanne d’Arc a máglyán érezhetett így –de Te ne félj! Néhány év az egész. Ám ha e pokolban ruhádtól szabadulsz, az elkövetkező pillanatban - mint kit jeges vízzel öntenek nyakon - fogad vacog s elfog a hideglelés. Iddogálj zsályából, poloskavész meg orbáncfű keverékéből főzetet rendesen, tested mosd le borsmenta főzetével és légy Magaddal türelemben.

A bőröd hirtelenjében sok lesz, s a felesleg ábrázatodon, nyakadon, hasadon, combodon gyűrűzik majd - avagy lóg.  Ez ellen nem tehetsz egyebet: méltósággal viseld el! Esetleg kenegesd orcád körömvirág és napraforgószár pépes nedvével, mossad mindennap hideg forrásvízzel, szőlőmagot rágjál porrá ráncok ellenében. Ne bánd, hogy súlyod kicsinyt gyarapszik évről évre, ezzel is csak simulnak eme gyűrődések. Forrásvizet, gyógyfőzetet igyál literszám, ezzel tartsd belőlről nedvesen a bőröd, s minden belsőséged. Ne lepődj szaporodó gödröcskéken-párnácskákon, szarkalábon, szemölcsökön-szőrszálakon – a kor hozza, fogadd csendességgel.

Ha nem alszol napszállat után sem, maradj nyugton, s lassan iddogálj kamilla meg citromfű keveréket. S ha nem elég: komlótoboz, macskagyökér, angyalgyökér levét nyerjed. Ha hamar felfortyansz, arra is jók eme kis növények, sőt ismeretes még a levendula üdvözítő volta, hát idd napjában sűrűn, míg megnyugvást nem lelsz.

Megjósolom Tenéked, Kicsiny Leányom féltő szeretettel, eljön majd az az idő, amikor nem bízol tulajdon emlékezetedben. Nem jutnak eszedbe azon minutában nevek, számok és életesemények. Ne keseregj!  Bazsalikom, harangláb felforralt főzete segélyedre lesz elméd felébresztésében. Ugyan e célra lenmag, mogyoró, dió, mandula is – elrágcsálva - jó szolgálatodra lesz.

Időnként álljál meg, Kisleányom, gyenge napsütésben, tojáshéjat törjél ízzé csontod épségéhez. Barátcserje, vöröshere nőiségben legyen segítséged, amidőn a férfiak tekintetükkel már nem delejeznek. Sokszor járjál Kicsi Lányom erdőbe-mezőbe, tested tartsad jó sokáig teljes egészségben. Tányérodon mindig legyen friss gyümölcs és zöldség, a tej, hal, tojás mind jóllétedet őrzé. Sokszor fogyaszd, Kicsi Lánykám cickafark főzetét, jótékonyabb, ha vele iszod pásztortáska, szurokfű elegyét. Ezen füvek hasznosulnak aztán tested teljes területén.

Ne felejts el, Kedves Lánykám Tenmagadon nevetni, hisz a legjobb orvosság ez által könnyebbedni. Legyen e szakasz is földi életedben egy derült időszak.

Végezetül Kicsi Leányom, - minekutána intelmeimet olvastad -, rejtsd el lelked titkos rekeszibe néhány évtizedre. Remélem, elméd épülésére volt ez az olvasmány - hát meríts megnyugvást belőle a jövendőre. Érett fejjel vedd majd kézbe sorsodnak folyását, erényes életű, állhatatos és egészséges légy mindörökre!  Véssed észbe: miként a bölcs természet amíg csak élsz, én is segélyedre leszek, míg élek.

                                                                                                         Szülőanyád, Ágnes

Pásztó városában, 2018. esztendő Böjtelő havának 20. napján

SZABÓ VERONIKA

„Mi az a klimax? Én még sose klimaxoltam.” – tette fel kérdését, illetve közölte a tényt nagy érdeklődéssel a 12 éves kis unokahúgom, mikor egy asszonyi társaságban a változó kor nehézségeiről esett szó. Az ő korához mérten nagyjából elmagyaráztuk neki, bár tulajdonképpen még én sem rendelkeztem akkor ez irányú tapasztalattal. Mosolyogva emlékeztem vissza első menstruációm napjára. Akkor fejeztem be a hetedik osztályt. Két évvel előtte gyakran fájt a hasam valamitől, ezért édesanyám elvitt a körzeti orvoshoz

• Volt már vérzésed? – kérdezte barátságosan a doktor bácsi.
• Igen! Már vérzett az orrom is! – feleltem, de fogalmam sem volt, miért szeretné tudni.

Az orvos megvizsgált, jól megnyomkodva a pocakomat.

• Nincs semmi probléma! Nagylány leszel! – biztatott, majd megkérte anyát, hogy beszélgessen velem erről.

Út közben mindent megtudtam: hamarosan minden hónapban ott lent vérzeni fogok, öt napig tart majd, kibírható fájdalommal jár, s olyankor vattát kell tenni a bugyimba. Csodálkozva hallgattam. Megértettem, s alig vártam az első alkalmat, hogy végre nagylány legyen belőlem. Amikor megjött, fűnek-fának dicsekedtem, s onnantól kezdve az iskolában sem voltam hajlandó a többiekkel szaladgálni az udvaron. Megálltam a falnál.

• Te miért nem játszol a többiekkel? – érdeklődött az osztályfőnököm.
• Nekem nem illik. A játék és a futkározás a gyerekeknek való, én pedig már felnőtt vagyok! – válaszoltam büszkén, s elmeséltem neki, hogy mi van velem.

Volt úgy, hogy átvérzett a ruhám, azt szégyelltem, olyankor a tanár néni hazaküldött. Más lánnyal is előfordult, a fiúk persze vigyorogtak rajtunk. Gyermekkoromban tabu volt a menstruációról beszélni, szexuális felvilágosítást a szüleink a világért nem adtak volna, olyan szégyenletes dolgokat soha nem hoztak szóba. Mikor testvéreimmel nemi hovatartozásunk ismeretében megkérdeztük, hogy nekik mijük van, azt válaszolták, hogy „semmi”. Úgy tájékoztattak minket, hogy ők az ujjukkal pisilnek. Gondolom, ők is így hallhatták a saját felmenőiktől. Elmondásuk szerint a gólya hozott bennünket egytől-egyig. Nem is firtattuk, hogy igaz-e, elhittük, csak a kishúgunk kételkedett egyszer, amikor rájött, hogy a gólya az költöző madár, gyerekek viszont télen is születnek, majd megállapította, hogy olyankor biztosan a varjú látja el ezt a feladatot. Miután megszoktam, s nem jelentett újdonságot számomra a „felnőttség”, már nyűgnek éreztem a hasi görcsöket, a szagokat, a beragadó vattát, (később – mikor már lehetett kapni – betétet), a feszült hangulatomat. Volt úgy, hogy gyógyszert vettem be, vagy megittam egy kupica konyakot a fájdalom enyhítésére. A havibaj a várandósságom idején az élet rendje szerint szünetelt. Sajnos a babát elveszítettem. 28 hetes terhesen bélelzáródást, s hashártyagyulladást kaptam, s neki korábban kellett elhagynia a biztonságot jelentő méhemet, s azzal az evilági életet is. Rettenetesen megviselt. Egyik probléma jött a másik után. Betegeskedtem, házasságom megromlott, elváltunk, de aztán kezembe vettem a sorsomat, s széppé változtattam az életemet. Jó sok víznek kellett lefolynia a Dunán, mire beköszöntött nálam a változás kora. Nehezen tudtam megállapítani a tünetek alapján, hogy ez már az-e, hiszen a menstruációm egyetlen egyszer sem maradt ki. Fáradékonyabb voltam, néha gyengének éreztem magam, szédelegtem, látászavar is előfordult, a vérnyomásom magas volt, sőt sokszor megmagyarázhatatlan félelem fogott el. Mivel 51 évesen klimaxra is gondoltam, ellátogattam egy nőgyógyászhoz, aki megvizsgált, s továbbküldött csontsűrűség vizsgálatra. Ott minden rendben volt. Egy év múlva rákszűrésre mentem. A nőgyógyászom hamarosan közölte, hogy HPV vírusom van, s méhnyak műtétre került sor.  A vérzésem még ez után sem maradt el, teljesen rendszeres volt. Később egy hüvelyi ultrahang vizsgálaton derült ki az újabb betegség. Előbb az egyik, majd a másik petefészkemben keletkezett endometrioma, s a méhem is valami rendellenességet mutatott. Műtéttel el kellett távolítani a női szerveimet. Az operáció előtt két héttel menstruáltam utoljára, amikor már betöltöttem az 54. esztendőt.

• Na, Isten veled menzesz! - köszöntem el tőle.

Furcsa érzés kerített hatalmába. Lezárult valami, ami oly sokáig velem volt, s évtizedekig hozzám tartozott. Szerencsére megfelelően javulgattam, mindössze egyetlen nagyobb rosszullétem volt a műtétet követő 3. napon. A kedélyállapotom teljesen jó volt, lelkileg csupán az Anyák napja okozott átmeneti problémát a kórházban tartózkodásom ideje alatt. A korábbi, sikertelen szülést követően soha többé nem estem teherbe, nem lehettem anya. Most már az utolsó esély is megszűnt. Aznap délelőtt sírdogáltam egy keveset, aztán összeszedtem magam, hiszen folyamatosan azt az elvet vallottam, hogy az életet a jó dolgokra kell építeni, ami rossz volt, abból pedig okulni kell. Nincs értelme a kesergésnek. Immár 61 éves vagyok. Nyugdíjasként, kiegyensúlyozottan élek. Szerencsésnek tartom magam. Munkával, tanulással, helyes életmód kiválasztásával mindent elértem, amit eddig szerettem volna. Tornázgatok, igyekszem pozitívan gondolkodni, egészségesen táplálkozni, kulturális programokon veszek részt, s cseppet sem számít, hogy a változás kora megajándékozott egy kis kéretlen súlyfelesleggel. Mindkét szülőm ágán elkészítettem a sok-sok adatot, dokumentumot és életrajzot tartalmazó Családkönyvet, így én is hagyok az utókorra valamit.  Minden kornak megvan a szépsége, csak rá kell találnunk a számunkra legjobb lehetőségekre, s élni kell velük. Én rátaláltam, nekem sikerült. Remélem, még sokáig folytathatom azt, amit szeretek.  

                                                                                  Szabó Veronika