Bemutatkoznak a Nézőpontváltók - Gallyas Györgyi, gyógyszerész, patikavezető
Rengeteget utaztam már gyerekkoromban is, sokszor egyedül kellett helyt állnom az utak
során, gyorsan önálló lettem, talán azért, mert egyke vagyok. Megtanultam feltalálni magam és sosem unatkoztam.
Ez annak is köszönhető, hogy sok művészeti ágat kipróbáltam, például az éneklést, rajzolást, kerámiázást, de varrtam, batikoltam is – elfoglaltam magamat.
Mindezek ellenére mégis racionális hivatást választottam, végül gyógyszerész lettem.
Szeretem. Nagyon! Egyensúlyt vesztett helyzetben gyógyulni, betegséget megelőzni
segíthetek az embereknek.
Huszonegy éve vezetem a Salvia Patikát Győrben, ahol kedvesemmel és három fiammal (27, 25, 12 èvesek) huszonhét éve élek is.
Ez, kedves nézőpontváltó olvasó, egy kerek és szép történet eddig, igaz?
De képzeld! Hét éve majdnem belehaltam a mesés életembe!
Görcsös megfelelési kényszer egy érzelemmentes, és arra érdemtelen társnak emberségem
teljes feladásával, nőiségem teljes háttérbe szorításával - szép lassan elvesztettem mindent, ami miatt értelme lehet az életnek.
Pánikbeteg, kedvetlen, önmarcangoló ember, zsémbes sárkány lettem.
A vészcsengő egyre hangosabban szólt a fejemben: te nem ilyen vagy, változtass!, de nem találtam a kivezető utat.
Aztán jött egy – utólag már tudom, életmentő – pillanat, amikor rájöttem, nagyon nagy a baj.
Kitekintettem csigaházam világra nyitva felejtett résén, végre igazán ránéztem három fiamra, megpillantottam szemükben a zavarodott kérdőjeleket, és azonnal orvosi segítséget kértem.
Orvosi szempontból fèl év alatt rendbejöttem, de még hosszú időbe telt, amíg végigmentem azon az úton, amin elindultam, hogy visszatérjek önmagamhoz.
Szerencsére megkaptam azt a testi-lelki- szellemi támogatást a családomtól, Kedvesemtől, barátaimtól, amire szükségem volt a nehéz önismereti felfedezőúton, aminek során a görcsös, földet néző, morcos Györgyi felnézett az égre, és rácsodálkozott újra: milyen gyönyörű ez a világ, milyen csodás az élet!
A Nézőpontváltó programban a hozzám hasonlóan lelki poklot megjárt, életmódot mentálisan változtatni akaró embereknek kívánok segíteni nemcsak a gyógyszerészeti szaktudásommal, hanem a betegségem során szerzett tapasztalataimmal, felismeréseimmel, gyakorlati tanácsaimmal.