BEUGRÓHÁZ? Csak rajtad múlik, hogy legyen egy hely, szavazz!

Kedves budapesti RÁKTÚLÉLŐK, HOZZÁTARTOZÓIK, SEGÍTŐIK, BARÁTAIK! 

Most az egyszer te légy fontos önmagadnak!

Legyen végre elsőként Budapesten, később Magyarország nagyvárosaiban egy olyan rehabilitációs, közösségi központ, ahol mindenki jól érezheti magát életkorától, egészségi státuszától függetlenül!

Az időskor – szerencsés esetben – sokunkat elér, de nem mindegy, milyen fizikai, szellemi és mentális állapotban. Az életkor előrehaladtával a krónikus, köztük a daganatos betegség gyakoribb, mint gondolnánk, de riasztó mértékben nő a fiatal betegek száma is, akiknek szintén fontos a rehabilitáció a sokéves, minőségi években eltöltött túlélés érdekében.

Ezekre a gondolatokra alapozva budapestiesítette a világ számos nagyvárosában már bejáratott céllal és programmal rendelkező BEUGRÓHÁZ modelljének ötletét Borsos Terézia. Az ötletét beküldte és az a Fővárosi Önkormányzat Részvételi Közösségének Tanácsa elé került, ahol az első, egész napos konferencián, a Nézőpontváltó Egyesület hathatós támogatásával felkerült a közönségszavazati listára.

 

Mi is az a Beugróház, amit Borsos Terézia ötletgazda a plénum elé terjesztett?

A holland IPSO-Beugróház látszólag egy teázó/kávézó, ahová kortól, nemtől függetlenül bárki beugorhat tájékozódni, de valójában ez egy találkozóhely a RÁKTÚLÉLŐK, hozzátartozóik és barátaik számára.

 

Most téged kérünk, fogjunk össze! Szavazz 2021. június 30-ig önmagadért, szeretteidért, illetve társadalmi szolidaritásból az első budapesti rehabilitációs központ megvalósításáért, végső soron a krónikus betegek társadalomba való visszailleszkedéséért! 

Első lépésben olvasd el a BEUGRÓHÁZ ötletét!
https://otlet.budapest.hu/szavazas/projektek/49?fbclid=IwAR18aoVgmwMtnSII6twjBs9eqaZlHHZCYXAQNTjnJVCzHGdYNptGm7jhYNk

 

Második lépésben olvasd el a SZAVAZÁSI TÁJÉKOZTATÓT!
https://otlet.budapest.hu/pb/jsp/site/Portal.jsp?document_id=28&portlet_id=159
3 kategóriában kell 1 ötletre szavazni, ekkor lesz érvényes a szavazásunk! Az "Egész Budapest" kategóriában van a Rehabilitációs Központ, ott csak arra szavazz, a másik 2 kategóriában arra,  amelyik tetszik.
 

SZAVAZÁSI ÚTMUTATÓ:
https://otlet.budapest.hu/pb/jsp/site/Portal.jsp?document_id=29&portlet_id=159

Ezután a https://otlet.budapest.hu/  oldalon kattints a SZAVAZÁS menüpontra, ez automatikusan átirányít a szavazó felületre.

 

Figyelem! A szavazáshoz regisztrálni szükséges!

https://otlet.budapest.hu/szavazas/
A regisztráció után lépj be a szavazáshoz! A végén ne felejtsd el a két másik rovatot is bepipálni, aztán a "Regisztrálok" feliratra klikkelni!
Mindhárom kategóriában 1-1 ötletre kell szavazni, csak így érvényes a szavazás!

 

Kérünk, hogy szavazás előtt vagy után oszd meg ezt a posztot, hogy minél több emberhez eljusson a Beugróház ötletének híre!
Köszönjük! Ha segítséget kérsz a szavazáshoz, írj és együtt megcsináljátok! https://www.facebook.com/hargitai.marta

Legyen végre egy emberközpontú, segítő rehabilitációs központ Budapesten, ahová bárki bármikor beugorhat, ha gondja van.

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!