Fekete Péter 20 éves!

A Centrál Színházban Básti Juli és Alföldi Róbert - most először játszanak egy színpadon

December 8-án mutatja be a 20. évfordulóját ünneplő Centrál Színház a Fekete Péter című
magyar klasszikust. Ez volt a színház első premierje. A 30-as évek Budapestjén játszódó
megejtő mesében egy balek és egy tőzsdecápa körül bonyolódnak az események és persze
mindenbe beleszól a szerelem. Most Puskás Samu rendezésében, Magyar Attila, Básti Juli,
Martinovics Dorina, Fehér Tibor, Alföldi Róbert és Balla Eszter főszerepésével láthatjuk ezt
az örökzöld darabot. Az előadás különlegessége, hogy Básti Juli és Alföldi Róbert most
először játszanak egy színpadon.

Bár a Fekete Péter műfaját tekintve mese, alapszituációja igencsak aktuális ma is. A jóképű
tőzsdecápa találkozik a világ legnagyobb balekjával, aki bármihez ér, összeomlik. Kész
katasztrófa! Mi lehetne hát jövedelmezőbb befektetés, mint részvénytársaságot alapítani a
pechjére? Az üzlet beindul, de közbeszól a szerelem: a dörzsölt úriember és a lúzer is
találkoznak a nagy Ővel. A megejtő szerelmi kergetőzést örökzöld slágerek tarkítják és a
fináléban már boldog párok szorongatják egymás kezét.

“A gondterhelt időkben a Fekete Péter gyógyír a léleknek. Nekem meg az első színházi
emlékem. Megejtő mese mindnyájunknak, fiúnak, lánynak, ifjúnak, bölcsnek. Olyan nívós
bájjal terelget bennünket teljes egymásrautaltságunk elfogadása felé, hogy hirtelen
karnyújtásnyira kerül egymástól fekete és fehér, magány és viszonzott szerelem. És akkor ott van a Básti, meg az Alföldi, pályájuk során először egy színpadon. Meg egy ablak a
negyvenes évekre, mikor még komolyan mondtuk: “Tiszteletem, bocsásson meg, lekötelez.”
Aztán Magyar Attila elfeledhetetlen balekja, Martinovics Dorina, Balla Eszter és Fehér Tibor
sziporkázó triójával kiegészülve. Forróbb volt a szinpad mint a nap felszíne mikor elkezdték
próbálni a darabot. Örömteli munka, megtisztelő feladat.” – nyilatkozta Puskás Samu
rendező, akinek a tavalyi kirobbanó sikerű Az ártatlanság vélelme után ez a második
rendezése.

„Húsz évvel ezelőtt ez a darab alapozta meg színházunk sikerét, ezért azt gondoltuk, a kerek
évforduló alkalmából ismét műsorra tűzzük. A repertoár kialakításakor a világszínház
legfrissebb sikereinek bemutatása mellett, örömmel törekszünk arra, hogy magyar
klasszikusokat is láthasson nálunk a közönség. A Fekete Péter ráadásul egy család minden
tagja számára élvezetes előadás.” – mondta Puskás Tamás igazgató.

Eisemann Mihály, Somogyi Gyula és Zágon István művét Hársling Hilda átdolgozásában
láthatják majd a nézők. A főszereplők Magyar Attila, Básti Juli, Martinovics Dorina, Fehér
Tibor, Alföldi Róbert, Balla Eszter. Díszlettervező Bagossy Levente, jelmeztervező Kárpáti
Enikő, világítástervező JasonTaylor, dramaturg Horváth Panna, zenei vezető Fekete Mari,
remaster Puskás Dávid, a koreográfus Boronkay-Szalay Olimpia.

https://www.facebook.com/Szinhaz.Central/ 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!