Bizonyára mindenkinek vannak függőségei, rossz szokásai, amikről nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak lemondani, még akkor sem, ha indokolt lenne, akár egészségügyi, akár anyagi vagy más okok miatt.

Nekem ilyen volt a dohányzás, amit sajnos már 38 éve műveltem. Az évek során sok mindenen tudtam változtatni gond nélkül – pl. még több mozgás beiktatása, még egészségesebb táplálkozás, alkohol- és koffeinfogyasztás teljes elhagyása -, de valahogy a dohányzást nem sikerült abbahagynom. Persze, próbálkozások többször voltak, de 2-3 napnál tovább nem jutottam, és kifogások is szép számmal akadtak: „már teljesen hozzászoktam, ennyi idő után nem lehet lemondani róla, megnyugtat, ha stresszes vagyok” stb.

Természetesen, mint volt egészségügyi dolgozó tisztában voltam a dohányzás szervezetre gyakorolt káros hatásaival, és bár az utóbbi három évben sikerült a napi egy doboznyi adagot napi kb. 8-10 félig elszívott szálra lecsökkenteni, és hiába áltattam magamat azzal, hogy milyen jó eredmény, valljuk be őszintén ez is csak önbecsapás volt.

Akkor már kicsit elgondolkodtam, hogy tényleg abba kellene hagynom, amikor azon kaptam
magamat, hogy a saját cigim füstjét hessegetem, és lelkiismeret-furdalást okoz egy fél szál cigi elszívása is (heves szívdobogás, majd stresszoldó jógalégzés, egyéb nyugtató tevékenységek beiktatása, nem gondolás a cigaretta elszívására), ami végül is megadta a végső lökést, egy nem igazán kedvező orvosi lelet volt. Nos, igen, ha már nem tanultam a más kárából, legalább a sajátoméból próbáltam a maximumot kihozni, így egy szombati napon, délelőtt, 10 óra magasságában elszívtam az utolsó fél cigarettámat, és eldöntöttem, hogy többet nem szeretnék rágyújtani.

Ennek már lassan tíz hete, és még egy dugi slukk sem volt azóta (eskü!).

Igen, nehéz volt, igen, rossz volt, több stresszhelyzetbe is kerültem ez idő alatt, de kitartottam és szeretnék a továbbiakban is kitartani. A legnehezebb időszak az első 3-4 hét volt, amikor tényleg durva, főleg pszichés elvonási tüneteim voltak (idegesség, nyugtalanság, feszültség).

Ilyenkor megálltam egy pillanatra és azt mondtam magamnak: „most baromira jól esne elszívni egy cigit, de az nem oldaná meg a helyzetet, csak még jobban rontaná, mert már egy szál elszívása is valójában stresszeli a szervezetemet és nem megnyugtat.” Így beszélgettem magammal óráról órára, napról napra, hétről hétre, míg egyszer azon vettem észre magamat, hogy már stresszhelyzetben sem a cigi jut először az eszembe, hogy nem zavar, ha a környezetemben dohányoznak (persze, a passzív dohányzás sem egészséges), már nem akarok az első velem szembe jövő cigiző emberre ráugrani és kikapni a kezéből a cigit, és tulajdonképpen sokkal jobban érzem magam a bőrömben.

Egyrészt elmúlt a dohányzás miatti lelkiismeret-furdalásom, másrészt szebb lett a bőröm, a fogam, még jobb lett a kondim, plusz egy edzésformát beiktattam és még sorolhatnám. A közhiedelemmel ellentétben nem híztam, a cigi helyett nem nassolok.

Az eredeti állapotomat - ahogy az orvosom is mondta - már visszaállítani csak időutazással lehetne, mivel ez még nem lehetséges, annyit tehetek az egészségem érdekében, ami rajtam múlik: rendszeres mozgás, egészséges táplálkozás, időszakos orvosi ellenőrzések.

Szóval kedves hölgyeim és uraim, fiúk és lányok, ha trendi vagy cool, izgat, hogy milyen lehet, azt tudom tanácsolni, hogy ne próbáljátok ki, ha már rászoktatok, akkor rakjátok le most, ha nem megy egyedül, kérjetek segítséget a háziorvostól!

És tudom, hogy ezt a kérdést sokan nem szeretitek, de muszáj beszélni arról is, hogy
mit csinálok az eddig cigire költött pénzemmel?

Eltáncolom.

Maradok tisztelettel: Vravuska-Tóth Erika, jelenleg majdnem 10 hete absztinens nikotinista