A Liszt Ferenc-díjas Hamar Zsolt zeneigazgatója, Herboly Domonkos pedig megbízott főigazgatója lesz a Nemzeti Filharmonikusoknak 2017. március 16-tól. A zenekar zeneigazgatói, majd főzeneigazgatói feladatait 1997-től haláláig Kocsis Zoltán látta el. Az új vezetés célja Kocsis örökségének továbbvitele és a zenekar erőteljesebb külföldi pozicionálása lesz.

Hamar Zsolt 1995-ben tűnt fel a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenyén, ahol 2. helyezést, illetve közönségdíjat nyert, majd 1996-ban a spanyolországi Cadaques-ben rendezett karmesterversenyen ismét második helyezést ért el. 1997-ben megnyerte a Portugál Rádió Nemzetközi Karmesterversenyét, 1999-ben pedig Trentóban a Nemzetközi Antonio Pedrotti Karmesterversenyt. 1997-től Kocsis Zoltán mellett a Nemzeti Filharmonikusok jogelődje, az Állami Hangversenyzenekar első állandó karmestere, 2000-től 2009-ig a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere és művészeti igazgatója volt. 2001 óta rendszeresen vezényel a Magyar Állami Operaházban. 2004-től 2007-ig az Orchestra Verdi Padova e del Veneto első karmestere volt, 2007-től 2012-ig a Zürichi Operaház állandó karmestere, majd 2012-től 2016-ig a Hesseni Állami Színházban főzeneigazgatóként dolgozott.

A Nemzeti Filharmonikusok új megbízott főigazgatója Herboly Domonkos lesz, aki ezt megelőzően a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek ügyvezetője volt. Ez utóbbi feladatkört mostantól Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok korábbi főigazgatója veszi át.

Maxim Rysanov és Hamar Zsolt a Nemzeti Filharmonikusokkal

A Nemzeti Filharmonikusok március 14-én a Zeneakadémián Maxim Risanov brácsaművész és Hamar Zsolt karmester vezényletével Liszt, Bartók és Kodály műveket adnak elő.  A Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulójához a szerző emblematikus Páva-variációival kapcsolódó hangversenyen a 20. századi magyar zene „ősatyja”, Liszt Ferenc is képviselteti magát, azzal a sodró lendületű remekművel, amelyet Victor Hugo költeménye nyomán komponált, és amely a híres kozák szabadságarcosnak állít emléket. Bartók Béla utolsó alkotásának szólistája kapcsolódik a Liszt-mű hőséhez, hiszen ő is Ukrajnában született, igaz, háromszáznegyven évvel később, 1978-ban. A Londonban otthonra lelt Maxim Rysanov nemzedékének egyik legjobbja, Nagy-Britanniában több, fiatalok számára alapított rangos díjat kapott a 2000-es évek végén, és neves karmesterekkel, zenekarokkal, kamarapartnerekkel lépett már fel eddig is, illetve jegyez lelkes kritikákkal fogadott felvételeket, köztük egy Grammy-jelölt albumot is. Az Öt magyar népdalt a Budapesti Filharmóniai Társaság fennállásának nyolcvanadik évfordulójára emelte ki Bartók a Húsz magyar népdal sorozatból, és ültette át zenekarra. Mint vallotta: „Népi dallamokkal bánni tudni: egyike a legnehezebb feladatoknak. Merem állítani, van olyan nehéz, ha nem nehezebb, mint egy nagyszabású eredeti mű megírása.” Másutt így fogalmazott a sorozattal kapcsolatban: „ezek a művek nem» feldolgozások«, hanem eredeti kompozíciók”, tehát megszólaltatásuk is igényes művészi feladat, de Hajnóczy Júlia már többször bizonyította ezzel a zenekarral is, hogy a stílus értő és jó ízléssel megáldott előadója. Horváth István szintén visszatérő vendég, többek között a Schönberg-operában és Strauss Daphnéjában üdvözölhettük őt a színpadon. Az est karmestere Hamar Zsolt, aki a Zeneakadémián a zeneszerzés szakot Petrovics Emil professzornál végezte el, tanulmányai utolsó évében felvette a karmesterképző szakot is, ahol Lukács Ervin és Gál Tamás voltak a tanárai. 1995 második helyezést ért el és közönségdíjat nyert a Magyar Televízió VIII. Nemzetközi Karmesterversenyén. 1995-től egy évig Vásáry Tamás mellett dolgozott és vezette a Magyar Rádió Ifjúsági Szimfonikus Zenekarát. Ugyancsak ebben az évben Lord Yehudi Menuhinnal dolgozott a Zene Világnapja Gála koncertjén, aki így nyilatkozott róla: “Az egyik legdinamikusabb, legprecízebb, legintelligensebb fiatal karmester, akit valaha hallottam.” 1997 őszén Kocsis Zoltán zeneigazgató javaslatára az akkor még Magyar Állami Hangversenyzenekar nevet viselő Nemzeti Filharmonikusok első állandó karmesterévé nevezték ki. 2000-től 2009-ig a pécsi Pannon Filharmonikusok főzeneigazgatója. Ezzel párhuzamosan 2001-től az Állami Operaház karmestereként is dolgozott.
2007-ben igen sikeresen debütált a zürichi Operaházban. Ezt követően számos előadást premiert és felújítást vezényelt itt állandó karmestereként. A 2012/2013-as szezontól kezdve a wiesbadeni Hessischen Staatstheaters főzeneigazgatója.
Mindezek mellett 2009 óta vendég professzor a Liszt Ferenc zeneművészeti Akadémia karmester szakán. 2003-ban Liszt Ferenc díjjal tüntették ki, majd 2006-ban elnyerte a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjét.

Liszt Ferenc (1811–1886) 6. szimfonikus költeménye, a Mazeppa a szerző a leginkább illusztratív jellegű zenekari műve. Egy fékevesztett, vad pusztai lovaglás megjelenítése, amely évtizedeken át foglalkoztatta, és amelynek zenei ötlete Liszt gyermekkorába, az 1826-os zongoraetűdök negyedik darabjáig vezethető vissza. A sorozat 1837-9-es átdolgozásában (Nagy etűdök) a d-moll mű még mindig cím nélkül látott napvilágot, majd 1840-ben Liszt ezt kiemelte a ciklusból és Victor Hugo Mazeppa című verséhez igazítva a költőnek ajánlotta. A darab újabb változata 1851-ben helyet kapott a Transzcendens etűdökben (no.4), és Liszt ugyanekkor szimfonikus költeményt is komponált az etűd zenei anyagának felhasználásával.
A költői program hátterében valós személy, Ivan Sztyepanovics Mazépa története áll. A 17. századi ukrán nemest egy asszony megrontásáért ítélték el és kötözték háttal egy pusztába űzött, megvadított ló hátára, majd megmenekülése után csellel és fondorlattal szerezte meg a vezérséget. Alakja azonban a festészetben és az irodalomban idealizált formában jelent meg, és sorsa Liszt számára is a művész szenvedésének és diadalának lett a szimbóluma.

Nincs miért szépíteni a tényeket: Bartók nem írt brácsaversenyt. Élete vége felé, a híres brácsavirtuóz, William Primrose felkérésére ugyan belekezdett egy versenymű alkotásába, de ezt nem tudta befejezni. Amennyi ereje maradt, azt inkább a 3. zongoraverseny megalkotására fordította. Bartók, a népzenegyűjtő és népzenetudós zeneszerző így ír a népdalok (saját szóhasználatával élve: parasztdalok) feldolgozási lehetőségeiről: „Miként nyilvánulhat meg a parasztzene hatása a magasabb műzenében? […] Először is úgy, hogy a parasztdallamot minden változtatás nélkül, vagy csak alig variálva, kísérettel látjuk el, esetleg még elő- és utójáték közé foglaljuk. A népdalokat a zeneszerző mesteri leleménnyel dolgozta fel, oly módon, hogy bár mindvégig érződik Bartók tisztelete a népdal iránt, mégis a kíséret körbefonja, új kontextusba helyezi az egyszerű dallamokat, az eredmény szinte már nem is feldolgozás, hanem eredeti kompozíció. A sokszor meglepő hangvételű „kíséret” és a népdalok feldolgozásmódja azonban sosem öncélú. Ismét Bartókot idézhetjük: „mindenkor nagyon fontos, hogy az a zenei köntös, amelybe a dallamot öltöztetjük, a dallam karakteréből, a dallamban nyíltan vagy burkoltan mutatkozó zenei sajátosságokból legyen levezethető, illetve, hogy a dallam és minden hozzáadás elválaszthatatlan egység benyomását keltse.”

Kodály 1937-ben megzenésítette Ady versét; természetesen ebben a híres férfikari kompozícióban is felhasználta a népdalt. A zeneszerzőnek azonban túl sok mondanivalója volt a “Páva”-témáról: a zenekari mű tulajdonképpen a kórusból nőtt ki, mint annak továbbfejlesztése.  Ady Endre 1907-ben, a Vér és arany címú kötetében jelentette meg “Felszállott a páva” című versét, mely már maga is “változat magyar népdalra” – a népi szöveg döbbenetes erejű, forradalmi továbbgondolása. Az alapeszme – a páva mint a szabadság jelképe – mellett ott van másik szimbólumként a vármegyeház, melynek tömlöcében senyvednek a szabadulásra váró rabok. Amikor Ady ezt a látomásos verset írta, a népdalnak még csak a szövege volt hozzáférhető. A később feltárt eredeti dallamban a kutatás a régi magyar népdal iskolapéldáját találta meg, tökéletes kvintváltó szerkezettel, szabályos pentaton dallamvonallal és parlando rubato előadásmóddal. Korántsem volt tehát véletlen, hogy Kodály választása a sok száz és ezer magyar népdal közül éppen a “Pává”-ra esett, amikor nagyszabású zenekari mű írására kapott megrendelést Willem Mengelbergtől és az amszterdami Concertgebouw zenekartól. Tudományos munkája során Kodály megállapíthatta, hogy a Felszállott a páva dallamtípusa nemcsak parlando rubato, hanem giusto változatban is létezik; így a variációsorozat egyik alapvető jellemvonása, a rubato-giusto ellentét, a népzenei anyagból közvetlenül adódott.

Kodály 1937-ben megzenésítette Ady versét; természetesen ebben a híres férfikari kompozícióban is felhasználta a népdalt. A zeneszerzőnek azonban túl sok mondanivalója volt a “Páva”-témáról: a zenekari mű tulajdonképpen a kórusból nőtt ki, mint annak továbbfejlesztése.

2017. március 14. 19.30 óra Zeneakadémia

LISZT, BARTÓK ÉS KODÁLY MŰVEI

Liszt Mazeppa – szimfonikus költemény

Bartók Brácsaverseny, BB 128

Bartók Öt magyar népdal, BB 108

Kodály Felszállott a páva – változatok egy magyar népdalra

Km.: Maxim Rysanov brácsa, Hajnóczy Júlia szoprán, Horváth István tenor, Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Hamar Zsolt

Következő hangversenyünk

2017. április 8. (szombat) 18.00 óra – Próbaterem

PRÓBATERMI VENDÉGSÉG - Kamarazenei koncert 
A házigazda: Szentpáli Roland

Huszadik századi francia zene dominál a kamarabérlet harmadik estjén, kiegészülve a házigazda, a nagyszerű tubaművész–zeneszerző Szentpáli Roland izgalmas hangszer-összeállítású kvartettjével, amely a Melton/Meinl Weston német hangszergyár fennállásának 200. évfordulójára készült, a tulajdonos megrendelésére. A három miniatűr tétel egy-egy érdekes helyzet–hangulat zenei megjelenítése, második és harmadik tétele például a Pletyka és Az elgurult pirula címet viseli. André Jolivet azért is érdekes figurája a 20. századnak, mert a zenét olyan ősi művészetnek tekintette, amely emberi közösségek és hitének mágikus megnyilvánulása – a koncerten elhangzó Kis szvitje 1941-ben íródott. Tizenkét évvel korábbi Marcel Tournier szintén változatos karaktereket felsorakoztató Szvitje – a 20. század első felének egyik legjelentősebb hárfás zeneszerzője és pedagógusa nagymértékben gazdagította a hangszer irodalmát. A hárfa mint szóló- és kamarazenei hangszer főleg Claude Debussy munkásságának köszönhetően nyert polgárjogot a hangverseny-termekben. A francia klasszikus szerző ugyanis számos területen és műfajban bizonyult korszakalkotónak, például a kamarazene, ezen belül a vonósnégyes történetében is új fejezetet nyitott egyetlen, 1893-ban keletkezett kvartettjével.