A Pesti Színház októberben bemutatott, Fehér Balázs Benő által rendezett Két hétfő emléke című színdarabja látlelet a dűznigyárról, ahogyan Szilágyi János újságíró aposztrofálta valamelyik rádióműsorában, valamikor a nyolcvanas évek derekán. Ez az egyébként valós munkahelyet leíró fogalom mindazt a kilátástalan sorsokat rejtő, lélektelen robotolásra késztető gyárat, raktárt, irodát jelenti, ahol a dolgozók az erkölcsi és anyagi felemelkedés legkisebb esélye nélkül töltötték és töltik fizikai és szellemi erejük, tehát felnőtt létük legnagyobb részét, és áldozzák fel munkaerejük javát a másnak szerzett haszon oltárán. Ahol a monoton munka minden kezdeményezőkészséget kiöl belőlük, és csakis a mindennapi túlélés a cél. Az, hogy másnap is képesek legyenek megdolgozni a betevőért, hogy életben maradásukkal szolgálhassák a tulajdonos érdekeit.

Szintén még a nyolcvanas években, mint tanulóifjúságot, a gimnáziumból elvittek minket egy-egy napra dolgozni. Belekóstoltattak a nagybetűs életbe. Goldberg, BHG – ezek voltak elérhető közelségben Óbudán, de osztálytársaimmal jártunk sörgyárban, tejgyárban, és csokigyárban is. Egész nap lógtunk, ettünk-ittunk, a munkások kerülgettek. Ők utáltak minket úrigyerekeket, mi viszont imádtuk, hogy elmaradt aznap az összes óra. Lazák voltunk, mert lelkünk mélyén tudtuk, mi sosem kerülünk ahhoz hasonló munkahelyre, egy jó buli volt az egész.    

Két hétfő emléke - nyílt próba 

Fenti beavatás, majd egy későbbi, hirtelen felindulásból történt, meggondolatlan munkavállalás okából könnyű szívvel leírhatom, hogy ismerem a gyárakban dolgozó embereket. Mi több, jól ismerem. Sőt, a gyártósorok, poros raktárak, műhelyek melós- és fáradt gépolaj szagára, és azok minden zugára is pontosan emlékszem. Még akkor is, ha sosem jártam mindben. Emiatt az Arthur Miller által megrajzolt autóalkatrész-raktár is ismerős és igen, az ott gürcölő összes munkás is. A fejemben megvan az összes karakter magyar megfelelője. A vehemens, nőket hajkurászó Gus (Rudolf Péter), aki huszonkilenc éve tölti napjait a raktárban, ami alatt csoportvezetőségig vitte. Megvan atyai jóbarátként mellette álló kollégája, Jim is (Kern András), aki – hetvenvalahány, de biztosan nem százas –, látszólag fáradhatatlan jövés-menésével biztosítja fontosságán túl a saját kihalhatatlanságát. Ha egyszer megállna, örökre leállna, mondogatja. Meló után Gus-szal együtt űzik-hajtják a cunkákat Long Island-en, mindketten imádják a könnyűvérű nőcskéktől kapott boldogság röpke illúzióját, ami motorként szolgálja mindennapjaik túlélését.

És persze, megvan az alkoholista Tom (Sághy Tamás) és az akaratától függetlenül, hirtelen háromgyerekessé avanzsáló Larry (Orosz Ákos). Ők is, mint a többiek, életük zsákutcájában vergődnek, amiből egyikük az ital, másikuk egy kabrió tulajdonlásával próbál szabadulni. És persze hogy megvan az egykor szépreményű, a kollégák szeme láttára hamvasságát vesztő Rose (Hullan Zsuzsa) és a pasizós Emma is (Pigler Emília), akik között csupán harminc év a különbség, és az, hogy Rose már feladta a férfiakhoz fűzött összes reményét, amíg a fiatal nő még minden légyott előtt reménykedik sorsának kiszemeltje általi felemelkedtetésében.

A kinyithatatlan, portól, emberi kipárolgástól zsíros, ragacsos ablakok lehetetlenné teszik a friss ájer beáramlását, a raktárban még a lélegzetvétel is nehéz, ami tudat alatt fojtogatja az ott lévőket, és lehetetlenné teszi számukra a bárminemű kilátás esélyét. Marad a robot.

Sanszot, illetve menekülő utat egyedül a fiatal, egyetemi tanulmányaira pénzt gyűjtő Robin (Nyomárkay Zsigmond) kap az élettől, aki rövid ideig akar a raktárban maradni, csakis addig, amíg az egyévi tandíjra való összejön. Azzal is kilóg munkatársai közül, hogy könyvet olvas, ráadásul a többiek számára ismeretlen, orosz szerző regényét, a Háború és békét. A fiú sokak szemét szúrja, egyszerűen nem értik, mi haszna van az olvasásból. Vele egyedül Kenny (Wunderlich József), a mássága miatt amúgy is a társaságból kizárt, fiatal férfi beszélget. Ő sem érti és nem is igen érdekli, de meghallgatja Robin törekvését, aki ezt az apróságot azzal hálálná meg, hogy a könyvét is kölcsönadná, de Kenny nem tud mit kezdeni a felajánlással. Ő csak az ablakokat szeretné megtisztítani, mert látni akarja a tavasz ébredését és az utcán folyó életet. Ő legalább perspektívát akar, nem úgy, mint a többiek, bár csupán a való világ külső lenyomatát nézné az ablakon át, nem pedig a távoli jövőben rejtező megfoghatatlant kutatná. Raymond (Fesztbaum Béla), a raktárosokat irányító, opportunista főnök, a tulajdonos, Mr. Eagle (Bálint András) és a beosztottjai között lavíroz, emiatt nem tartozik senkihez, de ez nem érdekli, csak a munka legyen elvégezve, a tulaj és a vevő, például egy autószerelő (Gados Béla) pedig kiszolgálva. A házhozszállító futárral, Frank-kel (Karácsonyi Zoltán) és két szállítómunkással, Willy-vel és Jerry-vel (Bölkény Balázs, Szvetics Artúr) kiegészült csapat szempontjából a munkájuk értelmetlen. Folyamatosan kompenzálnak, mert tagadásban élnek, hisz’ nehéz bevallani, hogy életük nem ér semmit, és a világ nélkülük is tovább forogna. Ami a szoros együttélésben jó, mert közösséggé kovácsolja őket, hogy kialakul a szolidaritás és a főnökséggel szembeni összezárás. 

Az első hétfő történései okán úgy érezzük, külön-külön mindegyikük rossz tulajdonságai felülírják a bennük szunnyadó és feltételezhető jót, de a négy-öt hónap elteltével végigélt második hétfőn már egyenként is mind, olyannyira szerethetővé válnak, hogy legszívesebben megráznánk őket, gyógyítanánk kiégettségüket, és megvigasztalnánk őket. És sose engednénk vissza őket a dűznigyárba.

Kiderül, hogy Gus nem mer szembenézni felesége gyógyíthatatlan betegségével, ezért csajozik Jimmel, akinek nem második, hanem első otthona a raktár, hiszen sosem nősült meg, így sem asszony, sem család nem várja az otthonnak nem nevezhető lakásban. Az alkoholista Tom jó útra tér, zellerszárat rág piálás helyett és bölcsnek tűnő tanácsokat osztogat boldog-boldogtalannak. Larry el akarja adni a kabriót, mert végre leesik neki, hogy tényleg van három gyereke, akiknek nem ideális szállítóeszköz a szívszerelem autó. Rose-ban értékelhetjük az anyai ösztönt, amit minden bánatos munkatárs megkap tőle. Emma úgy érzi, végre rátalált a nagybetűs szerelem, és legalább időlegesen nem fekszik össze fűvel-fával. Robinnak összejön a tandíj, búcsút int a raktárlétnek, Kenny elfogadja tőle a könyvet.

Mr. Eagle pedig a második hétfőn sem kapkod legyek után, ő sas marad, de hát, nem is várunk mást egy kapitalistától.

Az apró változásoknak köszönhetően megbomlik a raktár megszokottan gépies rendje, ez egyesek sorsát pozitív irányba rendezi, egy váratlan tragédiának viszont csak vesztesei lesznek. Arthur Miller drámaírót – aki maga is dolgozott egy autóalkatrész-raktárban –, az izgatta ebben a történetben, hogy milyen hatással van a személyiség alakulására az, hogyha az ember hosszú évtizedekig foglalkozik olyan munkával, amit amúgy egy gép is elvégezhetne, ráadásul nem jelent számára semmifajta kihívást. A sors kegyetlen rendező, pláne, hogy Miller a saját, fiatalkori tapasztalataiból állított volt kollégáinak emléket. Sikerült neki! Halhatatlanná tette azokat, akik mindörökre hallhatatlanok maradtak volna.   

Fehér Balázs Benő és alkotótársai, Boronkay Soma, fordító és Róbert Júlia, dramaturg miller drámáját az eredeti korából, az 1950-es évekből a jelenbe emelte át. A színészeit elvitte a UNIX alkatrészraktárába, hogy onnan is meríthessenek ötletet a játékukhoz. Véleménye szerint “Egy olyan társadalmi rétegről szól a darab, amelyről kevés előadás készül, és amelyről mostanában a közbeszédben is ritkán esik szó.”

Rudolf Péter (Gus), a Vígszínház igazgatója hite szerint szociális érzékenység nélkül nincsen színház. “Kötelességünk elővenni olyan témákat, amelyek azokkal az emberekkel foglalkoznak, akiknek egyről a kettőre jutni még álmaikban sem lehetséges. Számomra azért is fontos, hogy létrejött ez az előadás, mert személyes kötődésem is van ehhez a világhoz. A nagyszüleim munkásemberek voltak, a nagyapám pedig kifejezetten ilyen közegben dolgozott.”.

Kern András (Jim) így mesélt a karaketréről: "Egy idős úr, aki ebben a raktárban élte le az életét. Ebben azért jól el lehet fáradni " - mondta, hozzáfűzve: "még a színdarabváltozat eljátszásában is, hát még ha az ember valóban ott van abban a raktárban, és egy életen át jön-megy a rengeteg autóalkatrész között".

*Ismertebb drámái, amelyeket gyakran játsszák a színházak:

Az ügynök halála

Salemi boszorkányok

Pillantás a hídról

Bűnbeesés után

Közjáték Vichyben

Fotók: Dömölky Dániel