A Nemzeti Filharmonikus Zenekar az estet Kocsis Zoltán emlékének szenteli.

BUSONI-ZONGORAVERSENY ÉS BRAHMS-SZIMFÓNIA

2016. november 18-án este fél nyolckor a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Farkas Róbert dirigálásával és Kun Woo Paik zongoraművész előadásában két nagyszabású szimfonikus mű kerül egymás mellé ezen az estén, Busoni zongoraversenye, valamint Brahms II. szimfóniája.

Az egyik a szimfonikus repertoár méltán népszerű darabja, a másik igazi különlegesség, amely Kocsis Zoltán álma volt, hogy Busoni műve megszólaljon zenekarával.

Az est második részében megszólaló mű a zeneirodalom egyik legdallamosabb alkotása, szokták bécsiesnek is nevezni; fülbemászó melódiái, könnyedsége, karakterbeli változatossága, derűs alaphangulata és kirobbanó erejű fináléja mindig kellemes és felszabadító élményt szerez a hallgatónak 1877-ben tartott ősbemutatója óta.

Busoni zongoraversenye világviszonylatban is csak elvétve hangzik el a koncerteken. Ennek fő oka, hogy a valaha írt leghosszabb, legnagyobb méretű zongoraversenyként rendkívüli állóképességet igényel a szólistától. Busoni ezzel a művével, amelyben az osztrák-német és olasz hatások szintézisére törekedett, alkotói pályája csúcspontjára jutott. 1903-ban kezdte komponálni, és a szünet nélkül játszandó öt tételből először a nagyobb terjedelmű, páratlan számúakat készítette el.

Hetven perces időtartamával a mű a valaha előadott leghosszabb zongoraversenynek számít, előadó együttesének mérete, komplex zenei felépítése és a zongoraszólam nehézségei miatt ritkán hallható. Szerzője többször is találóan „felhőkarcoló koncertnek” nevezte.

Valójában öttételes, monumentális szimfónia, fináléjában férfikarral, amely Gottlob Oehlenschläger dán romantikus költő Aladdin című verses drámájának zárójelenetét szólaltatja meg. Az izgalmas kompozíciót az idén hetvenéves dél-koreai zongoraművész, Kun Woo Paik előadásában hallhatjuk, aki legalább akkora különc a zongoristák között, mint volt az éppen százötven esztendeje született Ferruccio Busoni. Rendkívül színes és széles repertoárjának köszönhetően a nemzetközi zenei élet különleges alakjaként tartják számon, aki kiérlelt, rendhagyó produkciókkal, bámulatos zeneiségével és virtuozitásával nyűgözi le közönségét.

A zongoraművész legutóbb 2014. április 14-én lépett fel az együttessel, akkor Kocsis Zoltán vezényletével Szkrjabin fisz-moll zongoraversenyét adta elő.

„Az új szimfónia olyannyira melankolikus, hogy nem fogja tudni elviselni. A partitúrának gyászkerettel kell megjelennie” – írta Brahms a II. szimfóniáról kiadójának, Fritz Simrocknak, nem sokkal az 1877. december 30-i bemutatója előtt. A Richter János vezényletével tartott premieren azonban kiderült, hogy a zeneszerző csupán tréfált, s éppen kiadója könnyebbülhetett meg a leginkább, hogy a mű (Brahms más kompozícióihoz mérten) váratlanul könnyed hangvételűnek bizonyult, és első hallásra is jelentős közönségsikert aratott. Mindez annak fényében tűnik különösen meglepőnek, hogy Brahms első szimfóniájának megszületése rendkívüli erőfeszítést igényelt: annak ellenére, hogy a zeneszerző már 1853-ban felvázolt egy szimfóniát (amely öt évvel később a d-moll zongoraversenyben nyerte el végső alakját), s az ’50-es évek második felében „ujjgyakorlatképpen” két zenekari szerenádot is komponált, az 1862-ben megkezdett I. szimfónia végül csupán 1876 őszére nyerte el végleges formáját. Talán e „nehéz szülés” után érzett megkönnyebbülésnek is tudható be, hogy a hasonló terjedelmű II. szimfónia ezt követően szinte „kiszaladt” Brahms tolla alól, s az életmű egészét tekintve is a zeneszerző egyik legderűsebb kompozíciójának mondható.

A hangversenyt eredetileg Kocsis Zoltán vezényelte volna, de már hetekkel halála előtt átadta e koncert karmesteri pálcáját  Farkas Róbertnek.

A fiatal karmester tanulmányait a Zeneakadémián kezdte, ahol ének-zenetanár-karvezetés diplomát szerzett, majd karmesterképzőben elkezdett tanulmányai után 2006-ban egy ösztöndíjnak köszönhetően a berlini Universität der Künste-n folytatta képzését és 2012-ben végzett Lutz Köhler osztályában. Az egyetem utolsó évében a Lovro von Matacic karmester versenyen 3. helyezést ért el és megkapta a Horvát Zeneszerzők Társaságának különdíját valamint a Horvát Rádió- és Televízió zenekarának díját.  Az egyetem után a Staatsoper Unter den Linden Berlin korrepetitora és zenei asszisztense volt olyan produkciókban, mint Sosztakovics: Moszka, Cserjomuski, Hindemith-Brecht: Lehrstück valamint John Cage: Europeras 3&4. Később a Theater und Orchester Heidelberg zenei asszisztense és korrepetítoraként Wolfgang Rihm: Dionysos címü operájának 2. német bemutatóját előkészítésén és betanításán dolgozott. A nagy sikerű debütálásnak köszönhetően az operaház korrepetitora és karmestere volt három éven keresztül. Érdeklődése a modern zene iránt olyan produkciókhoz vezette, mint például a táncoperaként bemutatott Philipp Glass Echnaton cimü operája vagy Christian Jost: Rumor cimü müve. Ezen kívül részt vett ősbemutatók előkészületein, ahol a zeneszerzők személyes asszisztenseként működött közre. Nevéhez fűződik Peter Maxwell Davis: The Turn oft he Tide cimü művének németországi bemutatása. 2016-ban dolgozott David Robertsonnal és az Echo Klassik gálakoncert betanító karmestereként Pablo Heras Casadoval is. 2013-ban Berlinben kapcsolatba került Fischer Ivánnal, akivel azóta a Konzerthausorchesternél, 2015 óta pedig a Budapest Fesztiválzenekarnál dolgoznak együtt és asszisztensként segíti a zenekarok koncertjeinek illetve turnéinak előkészületeit. Farkas Róbert a fent említett zenekarok mellett olyan együttesekkel dolgozott együtt, mint például a Berliner Symphoniker, a Luzern Festivalstrings, a Philharmonisches Kammerorchester Wernigerode, Collegium Musicum Pommersfelden Ifjúsági Zenekar vagy a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar. Jelenleg Berlinben él és dolgozik.

2016. november 18. 19.30 óra, Müpa

Busoni Zongoraverseny C-dúr, op. 39, BV 247

Brahms II. szimfónia D-dúr, op. 73

Kun Woo Paik zongora

Farkas Róbert karmester

Nemzeti Énekkar Férfikara (karigazgató: Somos Csaba)

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Következő fellépéseink:

2016. november 21. – 28. Kassa és Lengyelország

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából, az ’56-os Emlékbizottság támogatásával hangversenysorozatra kerül sor Európa számos országában. Az ünnepi koncertek hozzájárulnak a forradalom eseményeinek felidézéséhez, ily módon adózva a kommunista diktatúrával szembeszálló hősök emlékének, helytállásukat példaként állítva a ma emberének. Az idei emlékévhez kapcsolódóan a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2016 novemberében lengyelországi turnéra indul, melynek bevezető állomásaként november 21-én a szlovákiai Kassán ad ünnepi hangversenyt, majd november 22. és 28. között hat lengyel városban lép fel (Krakkó, Varsó, Wrocław, Szczecin, Bygdoszcz, Katowice). A koncertsorozat egyúttal része a lengyelországi Magyar Kulturális Évad 2016/17 programsorozatának. A műsorban elhangzik Kodály Galántai táncok c. darabja, Liszt Esz-dúr zongoraversenye Báll Dávid közreműködésével, valamint Bartók Béla Concertója. A zenekart Kovács János vezényli.

2016. december 6. 19.30 óra, Müpa

Mozart Zongoraverseny A-dúr, no. 23, K. 488

Mahler I. szimfónia D-dúr “Titán”, (Öttételes változat)

Km.: Ránki Dezső zongora, Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Cristian Mandeal

Két M betűs szerző műveit hallhatjuk: Mozart és Mahler ritkán szerepelnek egy műsorban, az 1. szimfónia budapesti verziójának elhangzása pedig önmagában is kuriózum, de a fellépő vendégművészek neve is garancia arra, hogy különleges estében lesz részünk. Cristian Mandeal évtizedek óta Románia egyik vezető karmestere, aki olyan neves szólistákkal dolgozott együtt, mint Alicia de Larrocha, Radu Lupu, Yefim Bronfman, Ivo Pogorelich, Msztyiszlav Rosztropovics és Maxim Vengerov. Mozart talán legnépszerűbb zongoraversenye – a földöntúli szépségű lassú tétellel – 1786-ban keletkezett, szerzője pedig kétszázhatvan éve született, és kétszázhuszonöt éve hunyt el, éppen a koncertet megelőző napon; Ránki Dezsőnél ma aligha találunk érzékenyebb és avatottabb muzsikust ennek a csodazenének a megszólaltatására. Mahler fiatalos lendületű, néhol vulkanikus erővel robbanó, másutt bécsiesen nosztalgikus, megint másutt szarkasztikus 1. szimfóniája budapesti operaigazgatósága idején született, a pesti Vigadóban mutatták be 1889-ben, az akkor huszonkilenc éves szerző vezényeltével. Érdekesség, hogy Mahler ekkor még szimfonikus költeménynek nevezte a kompozíciót, Jean Paul regényéről kölcsönözve a Titan címet, a tételek mögötti titkos programmal, de később, többszöri átalakítása során ezt a gondolati hátteret elvetette. A Blumine tétel is ennek a programnak a szerves részét képezte, valójában a Säckingeni trombitás című költeményhez írt kísérőzenéhez született, és akárcsak a későbbi 3. szimfóniában, fontos szerepet játszik benne a trombitaszóló.

www.filharmonikusok.hu