Mi a jó, a rossz, és a csúf MOVEMBER-ben?

A kétségtelen az, hogy Aranyosi Péter, a méltán egyik legelfoglaltabb stand up-os humorista, első hívó szóra elfogadta a felkérést, hogy Kern András egészségnagykövet mellett képviselje, és arcát adja a Nézőpontváltó Egyesület Movember-i, prosztata szűrővizsgálatra felhívó figyelmeztetéséhez.

 

Péter nem titkolja, sőt, sokszor elmeséli saját - hát, fogalmazzunk barokkos túlzással így – élményét a rossznak tartott urológiai vizsgálatról, ami férfiember számára kifejezetten kellemetlen és kínos, viszont életmentő is lehet, ezért kötelező.

 

A humorista nem titkolt célja a történet ismételt elmesélésével, hogy szórakoztassa a közönséget, de amióta felelősségre ébredt saját maga és családja egészségének megóvása iránt, azzal burkolt figyelemfelhívásként is célozza férfitársait.

A csúf pedig az az indokolatlanul magas halálozási szám, ami azt mutatja, hogy ma, Magyarországon, az évente átlagosan 4500 prosztatarákkal diagnosztlizált férfi közül körülbelül 1500-an életüket is vesztik a betegségben, mert nem mentek el időben szűrővizsgálatra!

 

Az időben felfedezett prosztatarák 90%-ban gyógyítható!

 

Közös nézőpontunk szerint a szűrővizsgálatok igénybevétele mellett a humor az egyik legjobb fegyver a betegségmegelőzésben.

Péternél jó kezekben van a fegyver, ezért a története jól sül el a férfiegészség védelmében.

 

Nézőpontváltó részletek a 2016. nyarán Életmódváltó beszélgetés Aranyosi Péterrel, avagy: mi a jó és a rossz, amitől csúfak leszünk? - címmel Péterrel készített interjúból:

 

Miért tértél át a tudatosabb életmódra?

„Én magamért szeretnék változtatni, és nemcsak a súlyom, meg a fizikai jóllétem miatt, hanem a mentális eltunyulásom ellen is. Na, meg persze azért, mert ha egészséges vagyok, akkor hosszabb minőségi időt tölthetek a családommal.

Az életmódváltás azzal is jár, hogy kicsit visszaveszek a tempóból, és megpróbálok szervezettebben élni. Megfogadtam, hogy nem ugrom azonnal ezerfelé ezerféle dologba kapva – divatos szóval élve multitaskingolva -, mert a posta, a mosógép, a telefon megvárja, amíg végzek az előző tevékenységgel.

Egyre inkább azt érzem, hogy többet ér, és több feladatot is el tudok végezni, ha néha kimenőt adva magamnak, otthon videózom, és kikapcsolódva feltöltődöm, mintha rohangálnék összevissza, tehát elfogadtam, hogy úgysem tudok mindent egyszerre elintézni.”

Miben látod a változás kulcsát?

Tehát ez egy lassú, hosszú folyamat lesz, amint a neve is sugallja: az életem módját, hogyanját, napi rutinomat, szokásaimat fogom megváltoztatni.

Ez nagyon egybecseng a mostani életérzésemmel, ezért az élet minden területén próbálom ezt a lassulást, a saját magammal töltött időt beépíteni a mindennapi mókuskerékbe.

Az ezt akadályozó, életvitelemből fakadó nehézségeken – mint időhiány, a fellépések az ország legkülönbözőbb részén való összehangolása a családi élettel – változtatok kisebb, de biztosabb lépésekben.

Másként állok önmagamhoz, és a családommal is éreztetem, hogy a velük töltött idő a legértékesebb dolog az életemben, és azért teszek meg mindent, hogy megőrizzem az egészségemet, és megelőzzem a helytelen életmódból eredő betegségek kialakulását.”

 

Mit tanácsolsz az olvasóknak?

„Azt javaslom, először lépésről-lépésre menjenek végig azon, hogy a jelenlegi életükben mi az, amit el tudnak engedni. Mi az, ami nem annyira kell, és mi az, ami viszont fontos, mert muszáj, hogy megmaradjon. Utána gondolják végig, hogyan tudják az énidejüket a lehető legoptimálisabban felhasználni, hogy azután feltöltődve és önmagukból a lehető legjobbat adni képesen tudjanak élni, közreműködni a családban, a munkahelyükön.

Amit viszont el kell fogadni, az az, hogy kész receptek nincsenek, mindenkinek saját magának kell kialakítania azt a stratégiát, hogy ezt hogyan csinálja a mindennapokban, és azzal hogyan fogja elérni a célját, ami minden emberben közös: az örömteli, aktív és mégis hatékonyan működő, egészséges életet.”

A Nézőpontváltó Csapat tagjainak nevében köszönöm Aranyosi Péternek a részvételt és jó ügy melletti elköteleződését!

 

Sári Edina

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!