Nézőpontváltó Nemzeti Táncszínház

A Nemzeti Táncszínház és a Szegedi Kortárs Balett levendulaszínbe borította a MŰPA épületét.

Október 30-át Nézőpontváltó-estté változtatta az Abszurdia című produkció, amely előtt Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója, és Juronics Tamás, Kossuth-díjas koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője rögtönzött rákellenes figyelemfelhívást intézett a közönséghez.

A daganatos betegséget, bár nem előzhetjük meg, mindenképpen próbáljuk kikerülni, mert ezzel megnehezíthetjük a dolgát - mondták.

Hogy hogyan?

Például úgy, hogy eljárunk a különböző, ingyenes szűrővizsgálatokra, amelyekkel a nagyobb baj megelőzhető, illetve a kisebb elváltozások - rákmegelőző állapotok - időben felfedezhetők, orvosolhatók.

Vagy például úgy - folytatták -, hogy a testi-, és szellemi restséget felszámoljuk, újra rácsodálkozunk a világra, és elkezdünk élni.

No, meg úgy - javasolták -, hogy időnként kimenőt adunk a lelkünknek a mindennapi hajszából, elmegyünk színházba, koncertre, vagy éppen egy balettelőadásra, hátradőlünk a bársonyszékben, és a produkció élvezetével kicselezzük az összes minket leterhelő gondolatot, hogy ne maradjon másnak hely, mint az élmény befogadásának, hiszen a művészet lényege a mentális töltődés, a katarzis (lelki megtisztulás) érzése, elérése.

És végül, de a legjobb módszert utoljára hagyva: úgy védekezhetünk a leghatékonyabban, ha mindezek mellett derűsek, jókedvűek vagyunk, és humoros, netán abszurd előadást nézünk meg.

Péládul a Abszurdia című balettjátékot, amely egy elképzelt európai meseország sajátos működésébe enged bepillantást. Lakói, az abszurdok a legegyszerűbb, hétköznapi dolgokban is nehézséget, bosszúságot látnak, így bár minden vágyuk a boldogság megtalálása, ez lehetetlen küldetésnek tűnik számukra. Valahonnan ismerősek álomország polgárai? Netán déjà vu érzésünk lett?

"Legyenek bátrak és éljék meg az önök elé kerülő élményeket! Akár a mindjárt következő előadást is. Töltődjenek föl, mert szükség van az erejükre. A tánc, a színház az egyik legjobb akkumulátor, használják ki, és jöjjenek máskor is.

Meglátják, az előadás után egy ideig úgy érzik majd, minden könnyebb lett."

 

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!