Nézőpontváltó Üzenet a Nemzetközi Rákellenes Világnap alkalmából

A daganatos betegségek még most, a III. évezred elején is a legpusztítóbb betegséget, az emberiség legnagyobb ellenfelét jelentik.

Mivel azonban ismerjük a kialakulás kockázatának egyes, saját magunk által is befolyásolható tényezőit (dohányzás, táplálkozás, életmód stb.), ezért nem állunk teljesen tehetetlenül a daganatos betegségekkel szemben. A rákbetegség kialakulásának esélye csökkenthető!

Az egészségmegőrzés, a rákbetegség elleni küzdelem mindannyiunk közös ügye. Mindenki tehet valamit: egészségesek, betegek, orvosok és kutatók - és igen, a gyógyszergyártók, és igen, a politikusok is, és ne feledkezzünk meg a média képviselőiről - mind-mind tehetünk a daganatos betegségek ellen, hiszen azok gyógyítása csak 15%-ban orvosi- és pénzkérdés, a többi szemléletmód kérdése, és nézőpontváltó hozzáállással nagyban megnövelhető annak esélye.

Az egészségesekre jutó rákbetegek arányának változása az elmúlt 80 évben:

1936-ban az arány 1:36-hoz

1996-ban 1:16-hoz

2016-ban 1:3-hoz

2020-ban 1:2-höz,

tehát három év múlva minden második embert közvetlenül érint majd a daganatos betegségek valamelyike valamilyen szinten.

A Rákellenes Világnap a rák elleni küzdelem fontosságára kívánja a társadalom figyelmét irányítani. Az egyéni felelősségvállalás alól senki sem menthető fel, hiszen hazánk egyes daganatos megbetegedések okozta halálozásában az első helyen áll. Az ingyenesen igénybe vehető szűrővizsgálatok részvételi aránya csak 40% körüli, a panaszt okozó daganatok háromnegyede viszont már áttétes!

A rákbetegségben elhunytak fele megmenthető lenne, ha az elváltozást, a daganatot idejében felismernék és megfelelően kezelnék. Felvilágosítással és szűrővizsgálatokkal az esetek egyharmadát lehetne megelőzni, egyharmadát gyógyítani, a betegek fennmaradó egyharmadát pedig megfelelő életminőség-javító kezelésben részesíteni.

  1. februárjában Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen.

A Párizsi Chartára keresztelt rákellenes dokumentumot a világ minden részéről összegyűlt vezető kormányzati tisztségviselők, a legjelentősebb rákkutató társaságok és szervezetek vezetői, orvosvezetők, betegképviselő civilszervezetek és az ipar reprezentánsai látták el kézjegyükkel. Ennek emlékére a kongresszus február 4-ét RÁKELLENES VILÁGNAP-pá nyilvánította, hogy a rák ellen folytatott küzdelem eszméje "a világon élő összes ember szívében és gondolataiban éljen".

A Párizsi Charta:

  • Hitet tett az emberséges kezelés és a minőségi rák-ellátás mellett, egyenlő partnerként kezelve a rákos betegségben szenvedő embereket.
  • Hangsúlyozta az új orvosi kutatások fontosságát, illetve azt, hogy ezek a kutatási eredmények minél hamarabb utat találjanak a klinikai területre.
  • Szót emelt a megbélyegzés, a félelem és a közömbösség ellen, hogy a közvéleményt megfelelő irányba befolyásolja.
  • Kiemelte a tájékoztatás fontosságát, hiszen egy tudatos és tájékozott beteg könnyebben részt tud venni a rá vonatkozó döntések meghozatalában, illetve fokozottabban tud együttműködni az orvosokkal a terápia sikerének érdekében.
  • Egyik legfontosabb szempontként a korai felismerést, illetve a szervezett rákszűréseket nevezte meg.
  • A rákbetegek általános: fizikai, lelki és szociális szempontokat is magában foglaló jólétének, azaz életminőségének javítását – tekintet nélkül a betegség fokára és kimenetelére, illetve különös hangsúllyal a fájdalom kezelésére, a palliatív ellátásra a betegség minden szakaszában – ugyancsak az elsődleges célok közé helyezte.

A Párizsi Charta legfontosabb üzenete, hogy a rákbetegség ellen önmagunk is tehetünk, és az, hogy ebből a betegségből meg lehet gyógyulni.

A Nézőpontváltó Egyesület egyik célja, hogy a hozzá csatlakozott rákellenes civilszervezetek munkájára irányítsa a figyelmet, és azok üzenetei eljussanak az érintettekhez. Ezen civilszervezetek folyamatos médiajelenlétükkel és kampányaikkal szüntelenül, újra és újra felhívják a döntéshozók figyelmét mindazokra a problémákra, amelyeket a daganatos betegségek egyéni, családi és társadalmi szinten jelentenek.

A Rákellenes Világnap alkalmával kéréssel és felhívással fordulunk mindenkihez!

Azt kérjük minden egyes embertársunktól, hogy tekintsenek önmagukra és szeretteikre, mint egyedi és megismételhetetlen univerzumra!

Álljanak önmagukhoz egészségtudatosan, vegyék igénybe az ingyenes orvosi rákszűrési lehetőségeket és erre biztassák a környezetükben élőket is!

Vigyázzanak arra a testre, ami az övék, próbálják az adottságaikból a lehető legtovább a lehető legjobbat kihozni, és kérjenek segítséget, ha változtatni kívánnak az életmódjukon!

Ha azonban minden elővigyázatosság ellenére mégis megbetegednének, akkor forduljanak támogatásért, támaszadásért a Nézőpontváltó Egyesülethez csatlakozott szervezetekhez, szakemberekhez!

 

A Nézőpontváltó® csapat:

 

Sári Edina, Nézőpontváltó Egyesület elnök, programvezető

Dr. Borbényi Erika, onkológus, pallitív szakorvos, Nézőpontváltó Egyesület szakmai vezető

Dr. Tőkés Tímea, rákkutató

Dr. Prezenszki Zsuzsanna, pszichoonkológus

Dr. Tóthné Lacza Zsuzsanna, mellrákrehabilitációs szakember

Kővári Edina, angolnyelvi tréner

Medgyesy Dóra, nemzetközi kapcsolatok szakember

Sári Tamás, szabadalmi ügyvivő

Somogyi Ildikó, kereskedelmi és értékesítési vezető

Csóka Ernő, grafikus, író,

Preku László, webfejlesztési szakember

Horváthné Tóth Zsófia, mellrákrehabilitációs szakember

Szendi Horváth Éva, újságíró

Vasvári Judit, PR- és sajtó szakember

Dr. Kegye Adrienne, pszichiáter, radiológus

Dr. Antal Péter háziorvos

Dr. Darnói Tibor, holisztikusan gyógyító orvos, idegsebész

Dr. Füzi Rita, gyermekegészség-fejlesztő

Gallyas Györgyi, gyógyszerész

Rippel Ferenc, életmód coach

Csere Erzsébet, életmód tréner

Hajdú Zsófi, dietetikus aspiráns

Pintér Ibolya egyesületi titkár

 

Csatlakozott rákellenes civilszervezetek:

http://nezopontvalto.hu/hu/articles/partnerek-1

 

 

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!