Október a mellrák elleni küzdelem hónapja

Pinktóbernek is nevezik az év tizedik hónapját. Mindenütt rózsaszínű, pink szalagok, karkötők, lufik hívják fel a figyelmet a mellrák betegség megelőzésére.

Ennek egyik módja a mammográfiai szűrés, amelyet kiegészít az egyszerűen elsajátítható, azután otthon, havonta szakszerűen végezhető mell-önvizsgálat.

 

Az adatok évről-évre riasztóbbak! Az össz-rákbetegség rátája a következő:

1936-ban 1:20

1996-ban 1:4

2016-ban: 1:3

2020-ban 1:2

 

Tehát ez azt jelenti, hogy négy év múlva minden második ember érintett lesz valamilyen daganatos betegségben.

 

A (mell)rák ellen (is), az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány csatlakozik a Mell-Véd Egyesület vezetője, Hargitai Mártának a kezdeményezéséhez, és munkatársainkkal - a jól végzett munka eredményéhez gratuláló ökölmozdulattal, mintegy virtuális összefogásként - felhívjuk a figyelmedet, hogy menj el az ingyenes mammográfiai szűrésre!

Végezz havonta mell-önvizsgálatot - amibe bevonhatod a párodat is, hiszen szerető cirógatásával ki találná meg előbb a bajt, mint ő? -, és vidd a barátnődet, édesanyádat, lányodat is! A párod menjen addig prosztatarák szűrésre, azután este közösen bontsatok fel egy üveg bort, és koccintsatok a magatok és egymás egészségére!

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!