Richter Anna Díj 2019.
A díj története
Richter Gedeon hazánk egyik legkiemelkedőbb gyógyszercégének, a Richter Gedeon Gyógyszergyárnak az alapítója, a magyar gyógyszerészet emblematikus alakja. Munkája, kutatásai több, mint száztíz évvel ezelőtt kezdődtek a Sas Patikában, néhány évvel később Richter nevét már nemzetközileg elismert innovációk viselték. Egyedülálló szaktudása, korán túlmutató gondolkodása és kreativitása családi vállalkozásában bontakozott ki, melyben komoly szerepet vállalt felesége, Anna (lánykori nevén: Winkler Anna).
A Richter Anna Díj pályázat első alkalommal 2018 októberében került kiírásra, melyet már akkor is nagy érdeklődés övezett. A közel kétszáz beérkezett pályamű mindegyike figyelemreméltó munkáról tett tanúbizonyságot. A zsűri választása és a közönségszavazat eredményeként 2019 nyarán első ízben öt példaértékű projekt valósulhatott meg a Richter Gedeon Nyrt. 4 millió forintos támogatásával.
A Richter Anna Díj őrzi és továbbviszi az alapítócsalád szellemiségét, az innovációba, folyamatos fejlesztésbe vetett hitét. Méltó módon tükrözi a Richter Gedeon Nyrt. cégfilozófiáját, társadalmi szerepvállalási elkötelezettségét a hazai oktatás, egészségügy és mindenekelőtt az ezeken a területeken dolgozó nők iránt.
A Richter Anna Díj kreatív pályázata az oktatáshoz és egészségügyhöz kapcsolódó programok számára jött létre.
A Richter Gedeon Nyrt. kezdeményezésének keretében olyan újszerű, megvalósítható ötleteket támogat, amelyek az oktatás és kutatás, gyógyítás, gyógyszerészet, egészségügyhöz kapcsolódó ismeretterjesztés területein kreatív, innovatív módon járulnak hozzá az oktatás vagy egészségügy színvonalához, fejlődéséhez, illetve az adott területen dolgozók mindennapjait megkönnyítik, minőségi változást hoznak a hétköznapokban.
Hiszünk benne, hogy kezdeményezésünk hosszú időn át jelentős mértékben segíti az egészségügyben és az oktatásban tevékenykedők, résztvevők munkáját, példaértékűen járulva hozzá jóllétükhöz a hétköznapokban.
ÚJRA ITT A LEHETŐSÉG A HÚSZMILLIÓ FORINT MEGNYERÉSÉRE, INNOVATÍV ÖTLETEK
MEGVALÓSÍTÁSÁRA!
INDUL A MÁSODIK ÉVAD A RICHTER ANNA DÍJ TÖRTÉNETÉBEN
A Richter Anna Díj október 3-án megrendezett rendhagyó sajtóeseményén bemutatták az első év nyertes projektjeinek kisfilmjét és egyúttal bejelentették, hogy a Richter Anna Díj elnyerésére újra lehetőség nyílik.
A zsűri 2019. november 24-ig várja a pályázatokat, a következő kategóriákban:
orvos,
egészségügyi szakdolgozó,
gyógyszerész és
pedagógus szakterületekről.
Az idei év öt nyertes csapata, akik összesen 20 millió forint támogatást kaptak innovatív projektjeik megvalósítására, lelkesen meséltek az elmúlt félév izgalmas és munkával teli időszakáról. A projektek vezetői egyetértettek abban, hogy a Richter Anna Díj új távlatokat nyitott hivatásukban, és olyan álmuk válhatott valóra, amit a támogatás nélkül nem tudtak volna létrehozni.
Ismerjük meg közelebbről az öt projektet, amelyek innovatív módon járulnak hozzá az oktatás és egészségügy fejlődéséhez.
Főszerepben a hétköznapi hősök!
Az egészségügyi szakdolgozói kategória győztese: Imázsfilm az egészségügyi
szakdolgozók önbecsüléséért
A Bethesda Gyermekkórház ötszáz fős szupercsapata évente 140.000 beteg gyerekkel találkozik. Úgy érezték, eljött az idő, hogy reflektorfénybe kerüljenek a hétköznapok szuperhősei. Az osztályok tevékenységét bemutató kisfilmek célja az ott dolgozók odaadó munkájának elismerése, a kórház életének bemutatása. A projekt választ ad egy nagyon aktuális kérdésre: miért érdemes ezt a csodálatos hivatást választani a jövő generációjának?
Kemenesiné Lakatos Eszter ápolási igazgatóval Szily Nóra zsűritag beszélgetett. „Már a forgatások is sokat adtak mindenkinek, megható volt nézni, ahogy a munkatársak filmhőssé válnak. Különleges érzés volt számukra főszerepben lenni, azt gondolom, hálásak ezért. Az egészségügyben nincs forrás arra, hogy megmutassuk magunkat a külvilágnak, most a Díjnak köszönhetően közelebbről megismerhet minket mindenki” - nyilatkozta Eszter.
Bethesda Gyermekkórház projektje
SzeddViddVédd!
A gyógyszerész kategória győztese: A tudatos gyógyszerhasználatért
A háztartások 90%-a rendelkezik házi patikával, azonban csupán 20%-ra tehető azok száma, akik valaha hallottak arról, hogyan kell kezelni a lejárt szavatosságú gyógyszereket. A SzeddViddVédd csapata elköteleződött a tudatos gyógyszerhasználat részét képező gyógyszer-hulladékkezelés mellett. A Richter Anna Díj támogatásával piackutatást készítettek, egy országos „visszavivős napot” valósítottak meg, iskolai programokon keresztül, online és offline közösségek építésével, edukációs animációik széles körbe való eljuttatásával, valamint gyógyszertárakkal együttműködve bővítik a tudatos gyógyszerhasználók körét.
Beke Zsuzsa zsűritag, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője Dr. Kulcsár Nikolett csapatvezetővel folytatott beszélgetésében háláját fejezte ki az ügy felkarolóinak, hiszen egy felelős gyógyszergyártó cég munkája nem ér véget azzal, hogy kiváló hazai készítményeket hoznak forgalomba. A gyógyszerek utánkövetése, és a környezettudatos
gyógyszerhasználat a Richter számára is rendkívül fontos.
Richter Anna Tanösvény és Mezítlábas Park
A pedagógus kategória győztese: A természet az oktatásért, oktatás a természetben
A természet az oktatásért, oktatás a természetben - ez a mottója a díjról elnevezett, mindenkit magával ragadó projektnek. Lőrinciben egy többhektáros erdő közepén álló vadászkastély ad otthont az Egri SZC Március 15. Szakgimnáziumnak és Szakközépiskolának. E csodás környezet ihlette a mindenre elszánt pedagógus csapatot, hogy létrehozzanak egy tanösvényt és mezítlábas parkot az erdőben. A kreatív, diákok bevonásával működő, közösségformáló oktatási projekt kirándulási lehetőség óvodások
és iskolások számára, népszerűsíti az iskolát és öregbíti a település hírnevét.
Kocsisné Birkás Edit csillogó szemmel mesélte Kertész Éva zsűritagnak, hogy bár a tanösvény egész nyárra munkát adott a diákoknak és a tanároknak - mely közben remekül összekovácsolódtak -, a kezdetektől fogva érezhető volt, hogy a saját, kétkezi munkával létrejött erdei ösvényt mindannyian nagy becsben fogják tartani a jövőben is.
Richter Anna Tanösvény és Mezítlábas Park
Mi jól vagyunk! És ő hogy van?
Az orvos kategória győztese: Te magad tégy az egészségedért!
A Semmelweis Egyetem emlőrákkal foglalkozó orvosnői az emlőrák prevencióval kapcsolatban kívánták fókuszba helyezni az egészségmegőrzést, az életörömöt, a szűréseken való részvétel fontosságát. Az Európa-szerte elismert szakemberekből álló, a Richter Anna Díj presztízsét növelő csapat olyan pozitív hangvételű, széles körben terjeszthető, könnyen hozzáférhető, információkkal teli filmet alkotott és tesz közkinccsé, amelyek hitelesen tájékoztatnak a betegségről, annak lefolyásáról, kezelési módjairól. A sajtóesemény a kisfilm premierje is volt egyben, a dinamikus, kreatív alkotás nagy sikert aratott a közönség körében.
Dr. Barna István zsűritag belgyógyászként, egyetemi docensként maximálisan azonosulni tudott Prof. Dr. Dank Magdolna csapatvezetővel abban, hogy a tájékozott páciens lényegesen többet tehet gyógyulásáért, a prevencióról történő hiteles, nagy tömegekhez eljutó információ pedig mindennek az előszobája kell, hogy legyen.
Terápiás szabadulószoba
Közönségdíjas: Felszabadító élmények a családokért
A kényszerbeteg gyerekek és környezetük hétköznapjai komoly nehézségekkel, kihívásokkal telnek. A projektnek köszönhetően egy olyan személyre szabott terápiás „szabadulószoba” valósult meg, ahol a család a különböző játékos feladatok megoldásával teljesítheti a küldetést. A módszer feltárja és segít megszűntetni a családban kialakult feszültséget, negatív kommunikációt, újszerű terápiás megoldást kínálva a pszichés betegségekkel küzdők számára.
Rúzsa Magdi zsűritag még előtte áll annak, mekkora feladat egy gyerek gondozása, a kibővült család működtetése, abba pedig még belegondolnia is nehéz, milyen lehet pszichés betegséggel élő gyerek édesanyjának lenni. Németh Laura pszichiáternek megköszönte az egész csapat kreatív munkáját, a megszokott kereteken túlmutató módszer kidolgozását. Véleménye szerint minden eszközt meg kell ragadni, hogy a problémákkal küzdő családok
élete könnyebbé váljon.
A kisfilmek bemutatása és a színpadi beszélgetések után minden projekt megvalósítói élményalapú, a témától függően játékos vagy éppen komoly, de mindenképp rendkívül izgalmas interaktív workshoppal és beszélgetési lehetőséggel fogadták a meghívottakat. Az érdeklődők helyben kipróbálhatták a mezítlábas park nyújtotta relaxációs élményt, valódi szakemberekkel részt vehettek egy képzelt onkoteamen, játékosan tesztelhették ismereteiket a tudatos gyógyszerhasználattal és a gyógyszerek helyes megsemmisítésével kapcsolatban, élményalapú terápiás szabadulószobában játszhattak, illetve találkozhattak a Bethesda Gyermekkórház terápiás minilovával, Vertigóval.
Az esemény csúcspontja mindenképp a második évad meghirdetése volt. Beke Zsuzsa valamennyi zsűritag egyetértésével elmondta, hogy a pilot év minden várakozást felülmúlt és bebizonyította, hogy ez egészségügyben, oktatásban, gyógyszerészetben, kutatásban dolgozók elhivatottak, tele vannak jobbnál jobb ötletekkel, melyek csak arra várnak, hogy megvalósuljanak.
A Richter Gedeon Nyrt. célja, hogy felkarolva ezeket a kezdeményezéseket olyan projektek megszületésében vegyen részt, melyek hozzájárulnak a hazai egészségügy és oktatás fejlesztéséhez, az ott dolgozók munkakörülményeinek jobbá tételéhez, össztársadalmi változásokat indítsanak el, mindannyiunk életminőségének javítását is szolgálva, minőségi változást hozva a hétköznapokba.
Pályázati felhívás!
2019. november 24-ig a pályázók a következő kategóriákban nevezhetnek a Richter Anna Díj elnyeréséért:
- Orvosnő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat
- Egészségügyi szakdolgozó nő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat
- Gyógyszerész nő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat
- Pedagógus/tanár/kutató/hallgató nő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat
A pályázatok előválogatásában és kategóriánként egy díjazott kiválasztásában a Richter
Anna Díj öttagú zsűrije aktív szerepet vállal, a nagyközönség pedig online szavazással
dönthet az ötödik díj sorsáról.
A pályázatok feltöltésének, valamint a legfontosabb információknak, híreknek a
www.richterannadij.hu felülete ad helyet.
Az érdeklődők naponta friss tartalommal találkozhatnak a facebook.com/richterannadij
közösségi oldalon.
További információ:
Beke Zsuzsa
PR és kormányzati kapcsolatok osztály – osztályvezető
Richter Gedeon Nyrt.
Telefon: 06-1-431-4888
Email: zs.beke@richter.hu
A ZSŰRI
A zsűri ötödik tagja Rúzsa Magdi, énekes előadóművész