Az 1956-os forradalom szikrája Szegeden, az egyetemen gyúlt ki. Ez a szikra volt az, mely nemsokára lángba borította az országot lelki, társadalmi és fizikai értelemben is.

Az ’56-os forradalom első fővárosi dokumentuma, a Budapesti Műszaki Egyetem Határozat című kiáltványa, mely október 22-én jelent meg az egyetemisták követelésének 14 pontjával, a következő szavakkal kezdődik: „Csatlakozunk a szegedi egyetemisták javaslatához és megalakítottuk az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem MEFESZ szervezetét.”

A MEFESZ ifjúsági szervezet volt 1956-ban, amely megtörve a kommunista ifjúsági szövetség egyeduralmát, kulcsszerepet töltött be a forradalom követeléseinek kidolgozásában, a forradalom és szabadságharc hangulati előkészítésében és elindulásában.

A MEFESZ így fogalmazta meg célját: „A szövetség célja, hogy az egyetemekről és főiskolákról kikerülő ifjúság, mely a nemzet agyát van hivatva képviselni, ne közönyös passzív tömeg, ne gyáva, gerinctelen és önző réteg legyen, hanem népéért, hazájáért, boldogabb jövőnkért harcoló bátor, lelkes sereg. Ne riadjon vissza az igaz szó kimondásától, hanem képzettségével, tudásával, tehetségével népünket, hazánkat szolgálja.”

A szegedi egyetemen már a szemesztert is izgatott hangulatban kezdték a diákok, és megtörtént az is, amit korábban nem mertek volna: politikai kérdéseket vitattak meg egymás közt. Október 16-án az egyetem hallgatói a szokásos „fejtágító” gyűlések egyikét kezdték volna a BTK Auditorium Maximumában, amikor nem várt, bár a terem hőfokát tekintve nem teljesen meglepő fordulat következett be. Kiss Tamás és Lejtényi András a még üres elnöki asztalhoz állva azt javasolták: alakítsanak független szervezetet. A már amúgy is forró hangulatban érkező mintegy ezer diák a javaslaton kapva el is határozta, hogy ifjúsági érdekvédelmi szervezetet hoznak létre.

„A gyűlés úgy indult, mint ahogy a gyűlések általában. Mondják a magukét, mint a színházban, mi meg oda se figyelünk. (…) Valami kavarodás van az elnöki emelvény mellett. A szundikálók felébrednek, a beszélgetők elhallgatnak. Szokatlan látvány ez a zűrzavar az ilyen előre megrendezett gyűlésen. Feszülten figyelünk, s ekkor egy hang hallatszik a kavarodásból: A szegedi MEFESZ-t képviselem, engedjetek a mikrofonhoz. … Míg a párttitkár szól, mindannyiunknak ugyanaz jár az eszében: Ez a srác megőrült! Minimum kicsapják az egyetemről, de lehet, hogy börtönbe kerül … Istenem, ez is megőrült! – fut át az agyamon, amikor Mécs Imi tapsolni kezd az előttünk lévő sorban … A teremben teljes a fejetlenség… A terembe riporterek érkeznek, filmfelvevő gépek zakatolnak, reflektorok gyulladnak, s a kis szegedi kemény hangja betölti a termet: Műegyetemisták, magyarok! Hozom a szegedi egyetemisták üzenetét, s hozom a Szegeden tanuló lengyel diákok üzenetét is! Nektek itt hazudnak! Lengyelországban most söpör végig a szabadság szele… Aztán felolvassa a szegedi egyetemisták követeléseit, majd mintha elakadt volna, elcsuklik a hangja, már-már sírva fakad, mikor halljuk, hogy szaggatottan, majdnem dallam nélkül a Himnuszt kezdi énekelni. Mint benzinbe dobott láng, úgy terjed a teremben az ének, s mire végére érünk, új emberekké váltak ezek az átszellemült arcú, könnyes szemű, vigyázzba merevedett diákok…”

Dokumentumokkal bizonyítható az az eddig visszhangot nem kapott tény is, hogy Debrecenen kívül Sopron, Budapest, Veszprém, Pécs, Győr, Miskolc, Gödöllő, Mosonmagyaróvár és Eger egyetemi és főiskolai hallgatóit és oktatóit szintén a szegedi diákküldöttek forradalmasították.

Október 22-én, a forradalom kitörése előtti napon csatlakoztak a MEFESZ-hez a budapesti, miskolci, pécsi és soproni diákgyűlések. A budapesti nagygyűlés vendége volt a szegedi Kiss Tamás is. Október 23-ára az ország majd minden egyetemének hallgatói csatlakoztak a szervezethez.

A Szegedi Nemzeti Színházban október 16-án este a Szent Johannát játszották, amit később a visszaemlékezők az első szegedi tömegtüntetésként minősítenek.

Délmagyarország c. lap: „Szombaton este fél 8 órai kezdettel mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház G. B. Shaw: Szent Johanna című történelmi színművét Horváth Jenő főrendező rendezésében. Johannát Papp Teri, a főbb szerepeket pedig Kaló Flórián, Bicskey Károly Jászai Mari-díjas, Kormos Lajos, Kátai Endre, Károlyi István, Kovács János alakítja."

Az előadás után Bicskey Károly színművész a színház erkélyére kilépve elszavalta a Nemzeti dalt, amivel lángra lobbantotta a szegedi szikrát, amely aztán az egész országban hatalmas tisztítótűzként söpört végig, hogy röpke három hétre a szabadság ízével ajándékozza meg az embereket.

 „Áthallások és hatások

Tömegtüntetéssel ért föl a Szegedi Nemzeti Színház Shaw-bemutatója. A Szent Johannát október 6-án vitték színre, annak a napnak az estéjén, mikor – a Délmagyarország tudósítása szerint – délután

„Hatalmas részvét mellett temették el a párt nagy halottait", vagyis Rajk Lászlót és társait. Azon az esten többletjelentést kaptak Szent Johanna szavai: „És abbahagynád a harcot, amikor még angolok tapodják az édes Franciaország szent földjét?!" Amikor pedig az utójátékban Landvenu, a domokosrendi szerzetes jelenti a királynak, hogy Johannát föloldozták a boszorkányság vádja alól 25 év után, az eljárás ismertetését hallgatva mindenkinek az 1949-es pesti Rajk-per jutott az eszébe. „A tárgyaláson… csak úgy hemzsegett a sok hazugság, a szemérmetlen igazságszolgáltatásnak ebből a meggyalázásából … mégis az igazság derült ki, napnál fényesebben." E leleplezést hallgatva többször is fölcsattant a nyíltszíni taps – demonstrált a közönség." (Kisalföld.hu)