27 éves vagyok, Budapesten élek. 2015-ben szereztem jogász diplomát, közel három évig dolgoztam adótanácsadóként. 2018 tavaszán egy nagyon súlyos balesetet szenvedtem, azóta is abból próbálok felépülni, egyelőre nem tértem vissza az eredeti szakmámhoz; az írás és az újságírás felé szeretnék elmozdulni.

Másfél éve vezeték egy blogot a felépülésemmel kapcsolatban: 

https://gerincvelo.wordpress.com/. Emellett szívesen írok könyvajánlókat, véleménycikkeket is.

Nehezen tudnék egy hobbit kiemelni; szabadidőmben szívesen olvasok, írok, főzök, utazom. Nagyon nyitott vagyok az új emberek, az új kulturális élmények felé, a kíváncsiságom visz előre.

A családban a szüleimmel van a legszorosabb kapcsolatom, annak ellenére, hogy gyerekkoromban elváltak. Ekkor Édesanyámmal ketten maradtunk, így hozzá nagyon különleges kötelék fűz.

Az én koronás bakancslistám

Sokan sokfélét írtak már a bezártsággal és az elszigeteltséggel kapcsolatban. Az írások többsége arra fókuszál, hogy mi minden hiányzik önkéntes karanténunk alatt korábbi életünkből. Ezt én is számtalanszor átgondoltam már, egészen addig, ameddig át nem suhant rajtam egy furcsa kérdés: vajon mi fog hiányozni a karantén idejéről?

1. A (számomra) lelassult élet.
2. A távolság ellenére érzett összetartozás tudat; ebben tényleg egyszerre, együtt veszünk részt.
3. Az egészségügyi dolgozókra irányuló kiemelt figyelem, a feléjük tanúsított tisztelet és hála.
4. A helyes kézmosás és a rendszeres fertőtlenítés.
5. Az ételfutároknak és kereskedelmi dolgozóknak juttatott extra borravaló.
6. A varázsszavak: köszönöm, szeretlek, hiányzol, gondolok rád, vigyázz magadra.
7. A karantén-humor.
8. A pillanat, amikor megállapítjuk, hogy a krumplis pogácsa luxuscikk, mert egyszerre tartalmaz lisztet és krumplit.
9. A rengeteg ingyenesen elérhető könyv, film, podcast, online kurzus, ami egyébként fizetős lenne.
10. A smink hiányáért hálás arcbőröm.
11. Az éjszakai és nappali pizsama fogalma.
12. Az egészségünkért, jó(l)létünkért érzett hála.
13. A fokozott kreativitás.

Az ehhez hasonló listák utolsó pontja mindig feladja nekem a leckét. Mire ideérek, úgy érzem, hogy még rengeteg dolgot írhatnék a fenti pontok mellé vagy helyére. Úgy döntöttem, hogy a 13 + 1. pontban elmesélem, hogy mi volt az a lecke, amit egy életre megtanultam az önkéntes karantén által.

Miután pillanatok alatt berendezkedtem ingyenes könyvekkel és krumplis pogácsával bélelt karantéletembe, rettenetesen félni kezdtem. Rettegtem, hogy esetleg néhány pillanatig „unatkozni fogok”, s megtörténhet az a borzalom, hogy kettesben maradok önmagammal. Hirtelen úgy éreztem, mintha életem legnagyobb kihívása előtt állnék, s az alábbi gondolatokkal vérteztem fel magam:

• Belegondoltam, hogy hányszor éreztem már a saját bőrömön is, hogy a szervezetem milyen pontosan reagál arra, ami a fejemben van. Persze nem csupán a gondolatokra, hanem arra is, hogy milyen érzések, elvárások, indulatok és tapasztalatok jelentkeznek bennem bármilyen helyzetben. Ha félek, könnyen előfordulhat, hogy fizikailag is rosszul érzem magam. Tudatosítottam magamban, hogy mindaz, ami a fejemben van, kizárólag az én felelősségem. Ez egyszerre megnyugvást és magabiztosságot adott.

• Miután egy kicsit sikerült megnyugodnom, egy régi kapaszkodót hívtam segítségül; azt a gondolatot, miszerint minden pillanat, minden élethelyzet magában hordozza a döntés lehetőségét. Végre megértettem, hogy én is dönthetek, itt és most. Eldönthetem, hogy számomra a karantén időszaka és az önmagammal való csendes együttlét parttalan unalom vagy egy új lehetőség legyen.

A karantén során megértettem, hogy nem az határoz meg engem, hogy éppen milyen a környezetem vagy milyen állapotban vagyok, hanem az, ahogyan reagálok rá. Ami kizárólag az én döntésem. Amint ezt felismertem, visszafordíthatatlanul megváltozott az életem.

 Temesvári Orsolya