Nézőpontváltó® köszöntők

 „Lassan húsz éve élem mindennapjaimat rákbetegek között.

 Részese vagyok küzdelmeiknek, enyhítem szenvedéseiket, osztozom sikereikben - többedmagammal társként mellettük állok nehéz és szép pillanataikban egyaránt.

 A kezdetektől kristálytisztán látszott, mennyivel egyszerűbb lenne megelőzni. Mennyivel egyszerűbb lenne korrekt ismeretekkel egészségtudatosan kivédeni, ami kivédhető, és szelídíteni, ami szelídíthető, és megharcolni azt, ami megharcolható. És igenis szerepünk van a saját egészségünk megőrzésében, és ha kell a gyógyulásunkban is.

 Én hiszek a tudatosságban, és a tudásban, hiszek a művészet formáló erejében, hiszek a meditatív elmélyülés, a teljes belefeledkezés örömének harmonizáló és gyógyító erejében.

 Hiszek abban, hogy egy jó színházi előadás képes arra, hogy elgondolkoztasson, sorsfordító önvizsgálatra késztessen, ezért pont egy megfelelő fórum arra, hogy váltsunk, kilépjünk a megszokottból, és másként gondolkozzunk.

 És hiszek abban is, hogy mi mindannyiunk tehetünk valamit, hogy visszaszorítsuk ezt a nehéz, sok szenvedést okozó betegséget.”

 

Dr. Borbényi Erika
általános szakorvos, onkológus,  palliatív orvos
klinikai főorvos,
SE Onkológiai Központ, Onkológiai Gondozó

Nézőpontváltó Egyesület alelnök, szakmai vezető

KorKontroll Társaság alelnök

 

„Egész életükben mindig a jövőnkért cselekszünk.

Nem éljük meg a jelent, nem gondolunk arra, milyen jó élni, együtt lenni a barátainkkal, családunkkal, beszélgetni. Amit teszünk, azt ugyan a jelenben tesszük, de ezt nem érezzük, mert csak a jövő idő lebeg előttünk.

A holnapért aggódunk, és mindenen csak aggódunk. Elégedetlenek vagyunk mindazzal, amink van, azt mérlegeljük, mit kellene még elérnünk, s ezzel mindennapjainkba, jó perceinkbe beemeljük a negatívumot.

A betegség fordított helyzetet teremt, a jelenbe kerülünk, jelen időben kezdünk élni, a jelenben kell meggyógyulnunk, örülnünk a pillanatnak.

A Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta program éppen azt a pillanatot választja ki az életünkből, amikor a jelenre figyelünk, mert színházba megyünk, a szeretteinkkel, azokkal akikkel jól érezzük magunkat. Nyitottá válunk, befogadóvá.

Nekem a mindennapok megélésére a legjobb példa Áprily Lajos versei jelentik, aki a természetnek, a tájnak, a családja örömének úgy tudott örülni és úgy tudott az életre figyelni.

„Köszönöm a szél jóízét, aromáját a barka szagnak, köszönöm, hogy hegyoldalon ibolyászó lányok kacagnak.”

Gratulálok ehhez a kiváló ötlethez, a program meghirdetéséhez és működtetéséhez!

Kívánom, hogy sok évig lehessünk együtt ebben a programban!”

 

Szedlacsek Emília

főosztályvezető

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Művelődési és Művészeti Főosztálya

 

„A Nézőpontváltó® portál az a hely, ahol megtudható, a rekreációs tevékenységek révén, hogyan lehet megelőzni a betegségek, kiváltképp a krónikus - mint például a daganatos betegségek – kialakulását. Itt megtalálható, melyek azok a kritikus pontok a mindennapokban, amelyekkel foglalkozni kell ahhoz, hogy tudatosan élve kiküszöbölhetők legyenek a felgyorsult élet okozta csapdahelyzetek, és az is, hogy azok mivel kerülhetők el.

A Nézőpontváltó® program célja a figyelemfelhívás az egészségtudatos életvezetésre - ezen belül a mentális rekreációra, mint a rákbetegség kockázatának csökkentésére irányuló megelőzés egyik lehetséges eszközére -, ezen kívül a rákszűréseken való részvétel fontosságára, amely a betegségmegelőzés egyik legfontosabb eleme.

A Nézőpontváltó® program új csatornán, a színházon és a világhálón keresztül a férfiakhoz és nőkhöz szól, az összes ráktípus elleni küzdelmet képviseli - aminek a jelképe a levendula színű szalag - és az október első vasárnapi, színházakban történő rákellenes figyelemfelhíváson túl egész évben folyamatosan jelen van a www.nezopontvalto.hu portállal, és praktikus segítséget nyújt a XXI. század digitális csatornáin, az azokon használható eszközök igénybevételével.

A Nézőpontváltó® portál gyűjtőhelyként szolgál az alapvetően rákellenes egészségfejlesztés és a színházművészet területén prioritást élvező információknak.

Tartalmazza a programban résztvevő színházak kisfilmjeit, fotógalériáját az októberi Nézőpontváltó-estről, interjúkat, riportokat, tudósításokat közöl színdarabokról, színészekről, rendezőkről - a színház világából az egészségmegtartás tükrében.

A Nézőpontváltó® az egészségfejlesztés területén külön kínál edukációs felületet a szakmának akkreditált képzések formájában, és külön a laikusoknak a daganatos betegségek testi, lelki és szellemi megelőzéséről.

A Nézőpontváltó® csapat tevékenysége arra irányul, hogy szemléletváltásra biztasson, és abban praktikusan segítsen.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy az emberek álljanak önmagukhoz másként, mint addig! Vigyázzanak arra a testre, ami az övék! Próbálják az adottságaikból a lehető legtovább a lehető legjobbat kihozni! De ha mindazok ellenére mégis megbetegednének, akkor tudják, kikhez, hova fordulhatnak támogatásért, kik nyújtanak segítő kezet.”

 

Sári Edina

Nézőpontváltó Egyesület elnök,

programvezető

Lélekmelegítő, életvidám, zenés előadások a Váci Dunakanyar Színházban

Mire vágyunk egy szürke, szeles, esőáztatta novemberi nap estéjén? Hát arra hogy körülvegyen a fény, a meleg, a zene, amik jótevőként melengetik áthűlt testünket-lelkünket, ezért november utolsó hétvégéje a zenés előadások jegyében telik a Váci Dunakanyar Színházban. 

 

November 18-án A Muzsika hangja musical örökzölddé vált dallamai töltik meg a váci színháztermet.

 

Történet: Egy kis osztrák hegyi faluban a náci megszállás idején Máriát rövid idővel kolostorba vonulása után a Zárdafőnöknő életvidám személyisége miatt elküldi nevelőnőnek az özvegy, Von Trapp Georg kapitány házába.

A lány hamarosan szinte anyahelyettessé válik a hét gyerek mellett. Nehezen viseli a szigorú és öröm nélküli életet a házban, mígnem a papa minden tiltása ellenére titokban megszeretteti a gyerekekkel az éneklést.

A szürke kastély hamarosan megtelik vidám dalokkal és harsány zenével, Maria és a tengerészkapitány pedig egyre közelebb kerülnek egymáshoz...

 

A világhírű musical méltán népszerű, a slágerré vált dalok és szerethető hősei mellett máig megdöbbentően erős társadalmi-történelmi mondanivalót hordoz. A zene, a játék, a gyermeki tisztesség, a kedvesen ironikus humor, az emberi tartás szembe tud szállni az ordas eszmékkel, a megkülönböztetéssel, a kirekesztéssel, a diktatúrát képviselő erőkkel.

 

 

Édes teher

Történet: Kinek ne jutott volna eszébe egy-egy vita hevében, - ha csak egy futó pillanatra is, - hogy szivesen megszabadulna valamelyik családtagjától? Az élőzenés bohózat főszereplője nem mástól, mint feleségétől válna meg (sőt még inkább el).

A válás feltétele azonban nem más, mint hogy egy tisztességes új férjet találjon nejének. Nehezített pályán dolgozik, hiszen az anyós, a pumpoló rokon, az egykori vetélytárs, a kártyás utódjelölt, a cserfes szolgáló, egy dizőz, egy zeneszerző és egy szövegíró mind keresztezi az útját...

 

Hogy terve sikerrel jár-e, kiderül november 19-én 19 órakor!

 

 

 

 

 

 

A muzsika hangja, online jegyvásárlás: http://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=189055

 

Édes teher, online jegyvásárlás: http://www.ticketportal.hu/performance.aspx?idp=1990364

A XV. jubileumi VIDOR Fesztivál díjazottjai- Móricz Zsigmond Színház

Hosszú órákon keresztül mérlegelte a zsűri, kiknek ítélje az idei VIDOR Fesztivál díjait - íme a végeredmény.

Minden díjazottnak szívből gratulálunk!

 

DOTTORE-DÍJ - A legjobb nagyszínpadi előadás
KVARTETT
(Vígszínház, Budapest) 
Rendező: Marton László
+ A Fidelio Fortissimo programjában való részvétel. 

 

CAPITANO-DÍJ - A legjobb rendezés
SZENTE VAJK
A szőke ciklon
(Játékszín, Budapest)                                  

 

PIERROT-DÍJ - A legjobb kamaraszínpadi előadás
FINITO (Magyar zombi)
(Pinceszínház, Budapest)

 

ARLECCHINO-DÍJ - A legjobb férfi alakítás
SZERVÉT TIBOR
A nagy kézrablás
(Thália Színház, Budapest)

 

COLOMBINA - DÍJ - A legjobb női alakítás
HERNÁDI JUDIT
Mindent Éváról
(Orlai Produkciós Iroda, Budapest) 

 

BRIGHELLA-DÍJ - A legjobb férfi epizódalakítás
NAGY VIKTOR
Boeing, Boeing
(Katona József Színház, Kecskemét) 

 

SMERALDINA - DÍJ - A legjobb női epizódalakítás
GYÖRGYI ANNA
Finito (Magyar zombi)
(Pinceszínház, Budapest) 

 

PANTALONE-DÍJ - A legjobb díszlet
KÁLMÁN ESZTER
A szerelem zsoldosai
(A Dumaszínház és a FÜGE Produkció közös előadása, Budapest)
Különös tekintettel a két szereplőre - Bata Éva és Vinnai András - , akik váratlan ritmuskezeléssel, az ebből kinövő társas élet problémáival újításszerű eredeti stílusban jelentkeztek.

 

PULCINELLA-DÍJ - A legjobb jelmez
GYŐRI GABI
Primadonnák
(Nemzeti Színház, Győr)
Kinek női ruhái forradalmian izgalmasak voltak, Nagy Balázs és Járai Máté játékával párját ritkító vígjátékot hoztak létre.

 

HYPOLLIT-DÍJ - Életműdíj
JÓZSA IMRE
A szőke ciklon
(Játékszín, Budapest)

 

KÜLÖNDÍJ - A legjobb néma vígjáték, a test színháza
ANDRÁSSY MÁTÉ és ÚJVÁRI MILÁN
Elhanyagolt férfiszépségek

(FÜGE Produkció, Budapest)

 

KÜLÖNDÍJ - A legjobb esztrád
EZTRÁD
(A Nézőművészeti Kft. és a Szkéné közös előadása, Budapest)

 

Kilenc nap alatt számos előadást látott a VIDOR Fesztivál nagyközönsége. A Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező vezette hattagú zsűri minden produkciót egyenként értékelt, s összesen tizenkét díjat ítélt oda.

 

Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója elmondta: "Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, hiszen elképesztően színvonalas produkciókat láthatott a közönség a színpadon a VIDOR Fesztivál minden napján. Örülök, hogy minden este teltházas nézőterek előtt gördülhetett fel a függöny, és mindenki megtornáztathatta a rekeszizmait a nyár utolsó napjaiban is."

2016. szeptember 4.

KOMOD a Karinthyban szeptembertől!

Szeptemberben A KOMOD Színház három előadása a Karinthy Színházban, amiből az egyik BEMUTATÓ!

Szept. 3. 10:30 Hamupipőke

Szept. 21. 20:00 DeGeneráció

Szept. 30. 20:00 Gellérthegyi álmok (Bemutató)

 

 

Weboldalunkon részletesen tájékozódhatnak szeptemberi műsorunkról és jegyüket is meg tudják váltani!
www.karinthyszinhaz.hu

A 2016. október 2-i Nézőpontváltó-est házigazdájának ajándéka

A Szegedi Nemzeti Színház régi bérletei szeptember 10-ig újíthatók meg.

Az első 400 bérletvásárló a következő két program egyikére belépővel ajándékozzák meg:


Nyitány Gála, Kisszínház, 2016. szeptember 9. 19.00 óra


Centenáriumi Simándy József Gálaest, Nagyszínház, 2016. szeptember 10. 19.00 óra

(A készlet erejéig választható!)

www.szinhaz.szeged.hu

Közlemény

A Nemzeti Filharmonikusok július 16-ra, szombatra meghirdetett martonvásári Beethoven hangversenyüket július 17-én, vasárnap tartják meg.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint Martonvásár térségében szombaton az esti órákban nagy mennyiségű csapadék, viharos idő várható, ezért a koncertre a meghirdetett esőnapon, július 17-én 19.00 órakor kerül sor.  A megváltott jegyek az esőnapra is érvényesek. 

Megértésüket köszönjük!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!