Díszitsük fel az onkológiák falát!

A Mell-véd közösség által tavaly indított "Díszítsük fel az onkológiák falát!" projekt képbemutató programja 2016. december 17-én lezajlott a budapesti Bálint Közösségi Házban.

Támogatónk jóvoltából, az alkotók, és a kurzus instruktora kis ünnepi műsorral, cateringgel kedveskedett a program résztvevőinek, ahol az alkotók egyenként bemutatták képeiket, motivációjukat, elmesélték a festések alatti élményeket, az alkotás közben megélt, a közérzetükre kedvező hatással lévő tapasztalataikat.

A kurzus résztvevői azt is elmondták, hogy alapvetően saját gyógyulásukhoz kívántak hozzájárulni a meditatív festés megtapasztalásával, a fizikai mozgás mellett a lélek ápolásának egyik művészeti technikájával.
   

A festők a festőnapok után minden esetben leírták napi tapasztalataikat. Volt, aki leírta, hogy hetek óta sírógörccsel küszködött, de a festések alatt egyszer sem jutott eszébe, és elmaradtak a sírások.   

A festőnapok után számomra megható volt olvasni, átélni a felszabaduló örömeiket, erős akaratukat, a fizikai korlátaikat is feszegető, és túllépő elszántságukat, az egyre növekvő elégedettségérzésüket, majd végén a katarzis élményüket.

Az alkotók tudták, hogy az elkészült képek majd egy onkológia falára kerülnek, a program végén döntötték el, melyik intézménynek kívánják felajánlani képüket.

 

Az intézmények:

  1. IX. kerületi   Egyesített Szent István és Szent László Kórház,
  2.  X. kerületi   Bajcsy Zsilinszky Kórház és rendelőintézet,
  3. XI. kerületi   Szent Imre Egyetemi Oktatókórház,
  4. XIII.kerületi   Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, 
  5. XIV.kerületi   Uzsoki utcai Kórház

 

Akik a képbemutató rendezvényünkre el tudtak jönni, megtapasztalhatták a kis műsor és a program hangulatát, az emberi szívhez, lélekhez is elérő, azt megérintő hatását.

Több résztvevőnek könnybe lábadt a szeme, pedig nem volt célunk megríkatni a kedves vendégeket, álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen hatással lesz a hallgató közönségre.
A visszajelzések szerint - hangulatos, vidám, élményekben gazdagra sikerült a program.

Előre láthatóan, március végétől, áprilisra áthúzódóan számítunk a képátadó programok megvalósításával.

  
Programunkkal - start-up programként - hangot adunk az "Európai összefogás a mellrák ellen!" program fontosságának is, hirdetve annak tagországi terjedését, szükségességét is.

 

„Mell-véd közösség” képviseletében: Hargitai Márta

 

 

 

További információk a közösségről, a programokról:

E-mail:mellved.kozosseg@gmail.com 

www.facebook/mellved

https://www.facebook.com/groups/kronikusbetegekert

https://www.facebook.com/diszitsukfel

Iratkozzon fel hírlevelünkre!