Nézőpontváltó® köszöntők

"A Nézőpontváltó® csapat tevékenysége arra irányul, hogy szemléletváltásra biztasson, és abban praktikusan segítsen. Felhívják a figyelmet arra, hogy az emberek álljanak önmagukhoz másként, mint addig! Vigyázzanak arra a testre, ami az övék! Próbálják az adottságaikból a lehető legtovább a lehető legjobbat kihozni! De ha mindazok ellenére mégis megbetegednének, akkor tudják, kikhez, hova fordulhatnak támogatásért, kik nyújtanak segítő kezet.”

Dr. Borbényi Erika, Szedlacsek Emília és Sári Edina köszöntő üzenete az oldalra látogatóknak.

 

Tovább olvasom

Simonton alapú csoport indul daganatos betegeknek!

r. Prezenszki Zsuzsa pszichiáter vezetésével megismerheted a gyógyító kép technikát és számos más módszert, melyek támogatás nyújtanak abban, hogy megtaláld a gyógyuláshoz vezető utat. Technikák a meditációtól, relaxációtól, imaginációtól az egészen egyszerű testgyakorlatokig, támogató sorstársi közösség, önismereti lehetőség, hogy életed a valódi igényeidhez szabd – többek között ez várja a jelentkezőket.  

A Simonton házaspár módszerére alapozó, de azt jelentősen továbbfejlesztő „Összehangolva - a benned rejlő gyógyító erő” elnevezésű módszer abban támogat, hogy szervezetünk saját belső erőforrásait felfedezzük.

Ennek alapjait sajátíthatod el, 2020. október 8-ai indulással, egy 6+1 alkalmas online kurzus keretében. A program alapvető célja, hogy kialakítson egy olyan szemlélet- és életmódváltást, amiben a betegség passzív elszenvedőjéből az egész-ségünk alakításának cselekvő részeseivé válunk. 

A 6+1 alkalmas csoportfoglalkozás során elindulunk az úton, ahol felfedezzük és támogatjuk a belső erőt, amit szervezetünk védelmi rendszerének összehangolt működése jelent. 

A csoport vezetője Dr. Prezenszki Zsuzsanna pszichiáter, aki több mint 20 éve támogatja pszichoonkológusként daganatos betegek gyógyulását.

A program szervezője az „Összehangolva- Gyógyít a képzeleted!” Alapítvány.

A programról további részletek és jelentkezés: https://www.drprezenszki.hu/osszehangolva-simonton-modszerrel-2

Az Összehangolva Alapítvány módszereiről és Dr. Prezenszki Zsuzsannáról további információk pedig itt olvashatók: https://www.drprezenszki.hu/

  

  

 

 

Élménynap összehangolva

 
 

Élménynap, meditáció és légzésjóga
az "Összehangolva - Gyógyít a képzeleted!" Alapítvánnyal

2020. augusztus 29. 9:30-18:00

 

Tarts velünk egy Élménynapra, mely bővelkedik a természet adta gyógyító lehetőségekben! 

A Pilis lábánál fekvő varázslatos szépségű kastélykert és környezete, a patinás szökőkút, a fák üde zöldje, a tisztások illata megannyi külső környezet adta lehetőség, ami a belső erőforrások felfedezésében, mély átélésében segít. E hatás alapozását adják az élménynap programjai: többek között vezetett meditáció, légzőjóga és élmény terápiás csoportfoglalkozások is várják a résztvevőket.

 

 

A részletes programokért, tudnivalókért és regisztrációért kattints erre a gombra!

 

Ízelítő az Élménynap programjaiból:

  • „Az öt elem: víz, levegő, föld, nap, fák – vezetett meditáció” Dr. Prezenszki Zsuzsanna pszichiáter, onkopszichológus vezetésével
  • Immunerősítő jóga a természetben Béres Zsuzsa légzésjóga oktatóval
  • „Erőforrás-kör”– megtapasztalt élményeinkből közös erőforrás mezőt, gyógyító erőt gyűjtünk (Dr. Prezenszki Zsuzsanna)
  • „Vándorkő” játék – közös történetírás a résztvevők gondolatait egymásba fűzve (Dr. Prezenszki Zsuzsanna)

Csatlakozz Facebook közösségünkhöz! Ha lájkolod az "Összehangolva - Gyógyít a képzeleted" oldalt, onnan is értesülhetsz Alapítványunk friss híreiről.

 

Ha hírlevelet szeretnél kapni tőlünk, iratkozz fel levelezési listánkra a szervezes@drprezenszki.hu email címen. 

Szívdobbanás: Zsatkovics Edit

1951-ben születtem Vízöntő havában. Debrecenben élek. Talán szüleim korai elvesztése miatt kezdtem írni 20 évesen. Bölcsész végzettségű vagyok. Voltam orvos-írnok, egészségnevelő, közmüvelődés-szervező, könyvtáros, tudományos segédmunkatárs. Pályámat nyugdíjazásom előtt szociális munkával zártam.

Irásaimat több ifjúsági és üzemi lap közölte korábban.   Antológiáim (Accordia, Barátok verslista, Anárbo ,  Napkorong, OMLIT , Lírart ,  Ráth Lépcső, Raszter , Garbo, Aposztróf kiadó)   szerkesztésében jelentek meg. A napútonline.hu , Cédrus folyóirat, Holnap Magazin, Herve Klub, Montázs Magazin, Vásárhelyi Látóhatár, Kláris Magazin , Lendület Magazin, Porcelánszív, Sumida folyó hídján,  Haiku Bonbon, MIR Magazin, Szikla Magazin,  Kortárs Tükör  irodalmi folyóiratok pályázatain   többször szerepelhettem.

Házasságban élek, nagykorú gyermekeink mindketten élettudománnyal (kutatók) foglalkoznak. Unoka még nincs. Szeretnék továbbra is a szépirodalom közelében maradni vers, haiku, apeva ,pundurka, mese, novella kategóriában.

 

              IKREK PARANCSOLNAK                                                                                             

  

Kócos torzok, kis koboldok

akaratban összenőtt

sziámi ikrek

csámpás polkájukat

járják bennem

rikoltozó, dülöngő

viháncoló krampuszka  az egyik,

sikoltozó dühöngő

siránkozó nyulacska a másik.

 

Ők ketten :

indulni készülnek

keselyűk vérét fakasztani

bárányok rubintja helyett

Laookon fiaira éhes kígyót

felmetélni

kikelettel babonázott

nőstényüket nem engedik

elvetélni

 

egymást  püfölik 

összenőttek

ők ketten:

Lehet és a Nemlehet.

 

tűzlevelű ádámkosztümük

ágyékukba mar.

Zsatkovics Edit

Szívdobbanás: Toplenszki Zoltán

Kérdéseire válaszolva Budapest külső kerületében, egy kertes házban élek immár 28 éve mellettem kitartó párommal és két, már felnőtt korú gyermekünkkel. Az átlagtól eltérően nálunk sok a közös családi program. Színház, nyaralás, kirándulás vagy csak egy egyszerű kerti bográcsozás.Az idén töltöm a 49. életévemet. Jelenleg Igazságügyi alkalmazottként dolgozom. Hobbim az írás és a zenélgetés. Minden engem megérintő dologról készítek verset legyen az egy kép, természeti jelenség, alkalom, vagy csak egy pillanatnyi érzés, helyzet. Az írás segít abban, hogy a földtől elrugaszkodva más helyen, korban, dimenzióban járjak.

Bakancslista

Első napon sok a tervem

Könyvvel ágyam körbe vettem

Fejest ugrok egybe nyomban

Ott lehetek minden korban.

 

Negyedik nap házi sportok

Gyúrni fogok, amíg bírok

Kockahas és kemény karok

Erős leszek, vagy már vagyok.

 

Hetedik nap rendet rakok

Udvaron majd kapálgatok

Ültetek és locsolok

Kertésznek is jó vagyok

 

Tizedik nap, megtanulok végre főzni

Ezzel lehet majd menőzni

Megfőzhetem mit szeretek

Akár vega is lehetek

 

Tizennégy nap, meditálok

Magamra így rátalálok

Talán, híres guru leszek

Tanítom majd a népeket

 

Huszadik nap előveszem

Szekrénybe zárt régi tervem

Gitár hang szól a szobába

Hogy ’d’ vagy ’a’ moll most ki bánja?

 

Huszonnégy nap mit terveztem?

Mit kitaláltam elfelejtem

Hová tettem szemüvegem?

Uram Isten ráülhettem.

 

Huszonkilenc napja várok

Elkerülnek most az álmok

Forgolódok csak az ágyon

Legyen, vége azt kívánom

 

Harminchárom sok a jóból

Előkerül néhány jó bor

Sommelier leszek lassan

Ha ajtóm sokáig kell, zárva tartsam

 

Harminchét nappal s éj

Sorozatot nézek

A csillagok, míg háborúznak

Jégkrémmel henyélek

 

 Negyvenegy nap fenn az égen

Mi is történt most a héten?

Nadrágom is szorít nagyon

Övem eggyel kijjebb rakom

 

Negyvenöt nap, kitaláltam

Varázslóvá válok

Szemfényvesztés mit tanulok

S világot is látok

 

Negyvenhét nap, ajtóm zárva

Festek egy tájképet

Szobám falára akasztom

Hogy künn legyek, ha ránézek.

 

Negyvennyolc nap, lassan vége

Miért csörög a telefon?

Nem érdekel bárki hívott

Egyedül most jó nagyon

 

Ma pont ötven, fél száz napja

Itthon ülők egyedül

Megtanulok egy-két nyelvet

Beszélek majd németül.

 

Ötvennyolc nap, mire várok?

Szabadságra vágyom

Parkban vele sétálgatni

Ó de csodás álom.

 

Hatvan napja gúzsba kötve

Utca nélkül, csendben ülve

Ki akarok innen menni

Engedjetek szmogba lenni.

 

Hatvankettő nap s rájöttem

Mi máshoz is értek

Vízvezeték szerelőként

Vidáman megélek.

 

Hatvannyolcszor jobb lábammal

Ágyamból kikelve

Papucsomba léptem volna

De valaki eltette.

 

Hetvenegy nap, bűvös szám

Már csak arra vágyom

Hogy mackó gatyám lecseréljem

Kerek hasam elveszítsem

Szobám falát kintről lássam

Ízed érezzem a számban

Kedves Söröm, újra veled

Hűs kocsmában innám leved.

Toplenszki Zoltán

 

Szívdobbanás: Theiler Ágnes

Veszprémben élek, 46 éves vagyok. Legutóbb a Herendi Porcelánművészeti Múzeumban dolgoztam, mint tárlatvezető. Eredeti végzettségem: igazgatás-ügyintéző.

Nagyon szeretek írni, kézzel és géppel is valós, illetve fiktív történeteket, novellákat. Pl. történt velem valami, ami kudarccal végződött, megviselt és akkor megírom ugyanazt a történetet, hogyan végződhetett volna happy and-del. Terápiás jellegű is nálam az írás, és segít, hogy jobban tudjak kommunikálni. 

Kedvenc elfoglaltságaim: séta, túra, tánc, úszás, rajzolás, festés, keresztlányommal foglalkozni, aki 6 éves, főzés, sütés, olvasás, jó filmeket nézni.

Elvált vagyok. A szívem megszakadt, amikor a kutyát az exemnél hagytam. Akkor nem volt más választásom. Nincsenek saját gyerekeim. Egy keresztfiam van 15 éves, a keresztlányomat már említettem, ők a húgom gyermekei. Van egy öcsém is. A szüleim még élnek, kertészkednek, Veszprémtől 20 km-re egy kis faluban. Keresztszüleim az Alföldön élnek. Néhány közeli barátom van, és sok ismerősöm. 

Egy kozmetikai, és egy egészségmegőrzéssel kapcsolatos üzlettel foglalkozom. A német nyelvet nagyon jól beszélem, és az angol is egyre jobban megy.

Szívdobbanás

Felsorolom óhajaimat. Joggal mondhatod rá, Kedves Olvasó, hogy ez álomvilág. Én meg azt válaszolom, amíg a szívem dobban, addig mindig reménykedek.

Bárcsak:

  1. A szakadt ruhák megvarr(at)ása kevesebbe kerülne, mint új ruhát venni. Annyi ötletem van, de nincs szabó-varró végzettségem.
  2. Természetes lenne a szelektív hulladékgyűjtés! Nem dobnának patakba régi tévét!
  3. Magától értetődő lenne, hogy ha vásárolni megyünk, viszünk magunkkal textil zacskókat és abba tesszük az almát, a répát!
  4. Ciki lenne olyan italokat inni, amelyekben nagyon sok méreg anyag van! Az lenne a menő, aki egészségesen étkezik!
  5. Sok-sok park, kert, kutyafuttató és egyéb zöld terület lenne, akár házak falára kúsztatott borostyán vagy házak tetejére kerülhetne pázsit!
  6. A szó, adott szó lenne! Ha késésben van, mondjuk egy nő a randevúról, akkor telefonál, hogy bocsánat kések, mert... és nem várakoztatná meg nagyon a férfit, és ez fordítva is működne! Véget érne a nemek harca, ha nem egymást akarnák legyőzni, hanem kiegészíteni!
  7. Ne lenne olyan könnyű eladni a drogot a tizen- és huszonéveseknek!
  8. Ne lennének hajléktalanok!
  9. Ha az egészségügyben dolgozókat megfizetnék!
  10. Ha a kórházakban lenne egy hely, ahol a túlhajszoltak néhány napot tölthetnének, anélkül, hogy rögtön pszichiátriára vinnék őket!
  11. Úgy működne a pszichiátrián a gyógyítás, hogy sportolni kéne a betegeknek, kertészkedni, kerámiázni, festeni stb. És nem, vagy alig lenne szükség gyógyszeres kezelésre!
  12. Megértenék a generációk egymást! A nagyitól horgolást, kötést tanulhatnának a fiatalabbak. Utóbbiak pedig a kütyük használatára a nagyszülőket. Akár együtt is lakhatnának!
  13. A magyarok nem az elvándorlás mellett döntenének és egyre többen jönnének vissza!
  14. Természetes lenne, hogy beszélünk egymással, pl. Szomszédokkal, akár az erkélyen keresztül!

 

Ha egészségen táplálkozunk, edzettek vagyunk, akkor az immunrendszerünk is könnyebben felveszi a versenyt a vírussal. Lehet, hogy a tömegközlekedésben, tartósan kötelezővé kellene tenni a kesztyű használatot.

Tradíció nálunk, magyaroknál, hogy amikor találkozunk megpusziljuk egymást. Fájó szívvel, de le kéne mondani erről.

Aki gép előtt dolgozik, tanul, annak 45 percenként fel kellene állni nyak, váll, csípő, derék átmozgatására. Tévézést, videó játékokat korlátozni kéne.

Ne legyen ciki, otthon mozogni, szépen felöltözni. Vegyük észre azokat, akiknek nehezen megy, és ösztönözzük őket, jó példánkkal! Vannak olyan szegény rétegek, olyan tartós alkoholisták, akiket nehéz motiválni, de nem lehetetlen. Egyre több a szociális és mentálhigiénés munkás. Ez bizakodásra adhat okot. Időbe telik a változás. Megtanulható a stressz kezelése. Leszokhatnánk a káromkodásról. Nem kell félni a véradástól.

A szellemi hanyatlás ellen a közösségi és egyéni foglalkozás lenne jó.

Otthon süthetnénk, szépen lassan a kenyeret, a zsömlét. Gép nélkül dagasztanánk.

Edzőtermek helyett kimennénk a parkokba. Ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a sportolást motiváción kívül, vitaminokra, ásványi anyagokra van szükség. Jó lenne, vegyszermentes zöldségekhez, gyümölcsökhöz hozzá jutni.

A megváltozott testtudatról saját, személyes példámat tudom elmondani:

Alulműködő pajzsmirigy funkciókat vettek észre nálam. Nem sokkal ezután 3 helyen törött el a lábam, meg kellett műteni, fémekkel rögzíteni. Hosszú ideig tartott a gyógyulás. Ebből a két okból híztam el. Nehezebb így a mozgás, és sokan beszólogatnak.

Kapcsolati problémák: azt vettem észre, hogy erkölcsileg eléggé lent vagyunk. Nem csak a filmekben hallott, látott folyamatos átverések, zsarolások, káromkodások, hanem a való életben, a saját bőrömön tapasztalt kudarcok.

Gondolkodásmód: Szokásrendszert csak fokozatosan, és folyamatosan lehet megváltoztatni. Tartani kell magunkat az előre kitűzött napirendhez, ha törik, ha szakad. Nekem segít, ha kipipálom a naptáromban, amit aznapra terveztem, és sikerült. Ami nem sikerült, azt megbeszélem valakivel. Én is rátaláltam virtuális segítő csapatokra, de ezt itt nem reklámozhatom. Úgy, ahogy annak a táncosnőnek a nevét se árulhatom el, aki elindított egy tánc sulit, amit akár naponta lehet gyakorolni. Hálás vagyok, hogy a családunkban van megértés, munkamegosztás. Hétvégén összejön a család, mindenki feltöltve távozik. Új erőt kapok a mindennapokhoz. Törődünk a kerttel, a virágokkal és a kutyával, cicával is. Ők is meghálálják.

Theiler Ágnes

Szívdobbanás: Temesvári Orsolya

27 éves vagyok, Budapesten élek. 2015-ben szereztem jogász diplomát, közel három évig dolgoztam adótanácsadóként. 2018 tavaszán egy nagyon súlyos balesetet szenvedtem, azóta is abból próbálok felépülni, egyelőre nem tértem vissza az eredeti szakmámhoz; az írás és az újságírás felé szeretnék elmozdulni.

Másfél éve vezeték egy blogot a felépülésemmel kapcsolatban: 

https://gerincvelo.wordpress.com/. Emellett szívesen írok könyvajánlókat, véleménycikkeket is.

Nehezen tudnék egy hobbit kiemelni; szabadidőmben szívesen olvasok, írok, főzök, utazom. Nagyon nyitott vagyok az új emberek, az új kulturális élmények felé, a kíváncsiságom visz előre.

A családban a szüleimmel van a legszorosabb kapcsolatom, annak ellenére, hogy gyerekkoromban elváltak. Ekkor Édesanyámmal ketten maradtunk, így hozzá nagyon különleges kötelék fűz.

Az én koronás bakancslistám

Sokan sokfélét írtak már a bezártsággal és az elszigeteltséggel kapcsolatban. Az írások többsége arra fókuszál, hogy mi minden hiányzik önkéntes karanténunk alatt korábbi életünkből. Ezt én is számtalanszor átgondoltam már, egészen addig, ameddig át nem suhant rajtam egy furcsa kérdés: vajon mi fog hiányozni a karantén idejéről?

 

  1. A (számomra) lelassult élet.
  2. A távolság ellenére érzett összetartozás tudat; ebben tényleg egyszerre, együtt veszünk részt.
  3. Az egészségügyi dolgozókra irányuló kiemelt figyelem, a feléjük tanúsított tisztelet és hála.
  4. A helyes kézmosás és a rendszeres fertőtlenítés.
  5. Az ételfutároknak és kereskedelmi dolgozóknak juttatott extra borravaló.
  6. A varázsszavak: köszönöm, szeretlek, hiányzol, gondolok rád, vigyázz magadra.
  7. A karantén-humor.
  8. A pillanat, amikor megállapítjuk, hogy a krumplis pogácsa luxuscikk, mert egyszerre tartalmaz lisztet és krumplit.
  9. A rengeteg ingyenesen elérhető könyv, film, podcast, online kurzus, ami egyébként fizetős lenne.
  10. A smink hiányáért hálás arcbőröm.
  11. Az éjszakai és nappali pizsama fogalma.
  12. Az egészségünkért, jó(l)létünkért érzett hála.
  13. A fokozott kreativitás.

 

Az ehhez hasonló listák utolsó pontja mindig feladja nekem a leckét. Mire ideérek, úgy érzem, hogy még rengeteg dolgot írhatnék a fenti pontok mellé vagy helyére. Úgy döntöttem, hogy a 13 + 1. pontban elmesélem, hogy mi volt az a lecke, amit egy életre megtanultam az önkéntes karantén által.

Miután pillanatok alatt berendezkedtem ingyenes könyvekkel és krumplis pogácsával bélelt karantéletembe, rettenetesen félni kezdtem. Rettegtem, hogy esetleg néhány pillanatig „unatkozni fogok”, s megtörténhet az a borzalom, hogy kettesben maradok önmagammal. Hirtelen úgy éreztem, mintha életem legnagyobb kihívása előtt állnék, s az alábbi gondolatokkal vérteztem fel magam:

  • Belegondoltam, hogy hányszor éreztem már a saját bőrömön is, hogy a szervezetem milyen pontosan reagál arra, ami a fejemben van. Persze nem csupán a gondolatokra, hanem arra is, hogy milyen érzések, elvárások, indulatok és tapasztalatok jelentkeznek bennem bármilyen helyzetben. Ha félek, könnyen előfordulhat, hogy fizikailag is rosszul érzem magam. Tudatosítottam magamban, hogy mindaz, ami a fejemben van, kizárólag az én felelősségem. Ez egyszerre megnyugvást és magabiztosságot adott.

 

  • Miután egy kicsit sikerült megnyugodnom, egy régi kapaszkodót hívtam segítségül; azt a gondolatot, miszerint minden pillanat, minden élethelyzet magában hordozza a döntés lehetőségét. Végre megértettem, hogy én is dönthetek, itt és most. Eldönthetem, hogy számomra a karantén időszaka és az önmagammal való csendes együttlét parttalan unalom vagy egy új lehetőség legyen.

 

A karantén során megértettem, hogy nem az határoz meg engem, hogy éppen milyen a környezetem vagy milyen állapotban vagyok, hanem az, ahogyan reagálok rá. Ami kizárólag az én döntésem. Amint ezt felismertem, visszafordíthatatlanul megváltozott az életem.

 Temesvári Orsolya

 

 

Szívdobbanás: Szöllősi Bernadett

33 esztendős vagyok, Ercsiben van saját- és a szülői ház is, de Érden élek a párommal, így jelenleg a két hely között ingázok.

Logisztikai fuvarszervező vagyok.

Jelenleg a harmadik verseskötetemen dolgozom, ami idén fog megjelenni Kabátzseb-magány címmel. A versek állnak hozzám a legközelebb, de került már ki mese és novella is a kezeim közül.

Az írás mellett az olvasás az, amivel szívesen töltöm az időmet, ha aktívan szeretnék kikapcsolódni, akkor a túrázás a párommal vagy sportolás van terítéken.

Van egy gyönyörű unokaöcsém, a meseírást is nagy mértékben inspirálta a mosolygós kis arca, van egy szinte velem egykorú nővérem (34) és bátyám (35), velük szoros kapcsolatot ápolok, valamint Édesanyám, akinek nagyon sokat köszönhetek és aki szintén nagyon sok versemet ihlette.

 

Minden rosszban…

 

Soha jobbkor ez a karantén alkalom,

hogy végre jobb legyen az alkatom,

ki hitte volna, hogy lakásba zárva,

megvalósul végre szívem vágya?

Hogy kialudhatom magam végre,

meg próbálok nem elhízni a télre…

Ezért futok reggel, este meg torna,

és persze figyelek a mindennapi kosztra.

Nem ám az olajban sült falatokat eszem,

(jaj, de nehéz annak, aki most van gyes-en!)

szóval sok gyümölcs, zöldség és fehérje,

s ha nehéz is, de nem nézek a kenyérre.

Sokkal jobb most már a bőrömben,

még így is, hogy négy fal között, börtönben.

Várok, várok, míg lecseng ez az egész

és otthon maradok, akkor is, ha nehéz.

Szöllősi Bernadett

Szívdobbanás: Szebeni János

Budapesten élek, a XIII. kerületben,  Újlipótvárosban, feleségemmel kettesben.

70 éves vagyok, de nem látszom 69-nél többnek!

Mivel foglalkozom most? Jelenleg írom Önöknek a levelet, de várom nagyon, hogy mikor jön már vissza a "vírusnélküliség" ideje.

Nyugdíjas építészmérnök vagyok, de azért még néha dolgozgatok. Épületeket terveztem és tervezek ma is, de már kevesebbet, mert kevesebb a megrendelés is

Most a "maradj otthon" idején szoktam rá a leírásra, mert elfoglaltságom miatt nem volt időm az írásra. Írtam én novellát kettőt, és költöttem  vicces verseket.

Kedvenc elfoglaltságom a lustálkodás! Emellett szeretem a mozit, a színházat, a barátokat, de legjobban szeretek olvasni, feltéve ha nem írok újabban!

Feleségemmel 45 éve vagyunk házasok. 45 év termése lehetne gazdagabb, de nekünk ennyire jutott: két gyerek, egy fiú és egy leány és három unoka, két fiú és ? leány!

 

Szebeni János

HAZUGSÁG VÍRUS IDEJÉN

 

Március 13-án, pénteken a lányom azzal a kéréssel állt elő, hogy menjünk le a Balatonra, annyi mindent kellene megcsinálni a nyaralóban így a szezon előtt, vétek lenne kihagyni ezt a hétvégét. A ház – amit nyaralónak használtunk – közös tulajdonunk a lányunkkal. A tervnek megfelelően, péntek reggel jött értünk Mari a két unokánkkal, a kiscsoportos óvodás Marcival és a nagycsoportos Mátéval. Két igazi rosszcsont. Már az út első negyedórájában elkezdték a fékevesztett – birkózásnak nevezett - őrjöngést. Szegény Manyi, a feleségem ült velük hátul a kocsiban. Az oda út alatt átélt gyötrelmekért nem irigyeltem. Megérkezésünk után kipakoltunk és a nők kérésére játszottam a fiúkkal. A lényeg az volt, hogy én állok, ők pedig rúgják a labdát azzal a céllal, hogy eltalálják a fejemet. Máténak sikerült, ha nem is a fejemet, de ott ahol legjobban tud fájni. Az első két nap, úgy ahogy elmúlt, de mikor készültünk haza, hívott a vejem – mi a gyerekek miatt TV-t nem tudtunk nézni, csak rajzfilmeket, Thomas a gőzmozdonyt és ehhez hasonlókat – és kérdezte, hogy láttuk-e a hírekben, hogy a vírus már itthon is jelen van. Hétfőtől nincs óvoda, tanítás és teljes a pánik!! Javasolta, hogy maradjunk lent a Balcsin amíg nem alakul ki a helyzet. Őszintén szólva nekem annyira nem tetszett az ötlet – ismerve a vejem „vérmérsékletét” még irigyeltem is -, de a nők előtt pártoltam az ötletet. Természetesen a vejem nem tud jönni, egy élelmiszerlánc vezetője, és neki, mint döntéshozónak a helyén kell maradni. A házban TV és korlátlan internet elérhetőség volt, úgy hogy már rendszeresen kerestük a híreket, természetesen a Thomas a gőzmozdony kalandjai mellett. Kialakult a mi kis életünk így járvány idején. Mivel én korán kelő típus vagyok, reggel elmentem a sarki fűszereshez – aki természetesen kinyitott előszezon idején is – és megvettem a friss kifliket, tejet, stb. A fűszerüzlet mellett lakik az én régi barátom, aki itt van a Balatonon. Ő egy igazi törzslakó. Imádok vele beszélgetni, mert nagyon érdekesen „fűzi” a mondanivalóját. Mindeni tudja róla, hogy nagy füllentő az öreg. Orbán Misinek hívják, és azt terjeszti magáról, hogy ő a miniszterelnök nagybátyja. A fia atomfizikus és Párizsban él, mert a tudását csak ott fizetik meg, de Viktor számít rá a paksi beruházás lebonyolítása terén és akkor majd hazajön. Addig csak ritkán, kéthavonta jön haza a Papához, hoz neki egy kis ajándékot és egy kis költőpénzt. Ez a legutolsó információ, ami igaz az egész meséből.

Néhány hete már itt vagyunk, játszom a fiúkkal, tűröm a megpróbáltatásokat, vágom a füvet, festem a kerítést, szóval van dolgom bőven. Egyik reggel, amikor elmentem a fűszereshez a szokásos kifli, tej, kalács vásárlás ürügyén, megszólított Misi bácsi, aki már kint ült az út menti teraszon. Érdeklődött a családról és beszámolt legújabb „hőstetteiről”, amit én szívesen hallgattam, mert ezzel is telik az idő, a sajnos minden nap egyforma idő. Misi, aki napra ugyanolyan idős, mint én vagyok, javasolta, hogy koccintsunk a közelgő szülinapunkra, mert van egy nagyszerű francia bora. Szó szót követett és felbontotta a második üveg bort is. Közölte, hogy ő nem hajlandó maszkot viselni, mert bepárásodok a szemüvege és különben is ő nem fertőzött, mert csak a boltba járókkal beszélget, azokkal is több mint 2m–ről, mert annyira van a kerítése a járdától. A bor és a magyarázat rám is hatással volt, én is levettem a Manyika által gyártott és a hajszínemhez tökéletesen passzoló szürkésfehér, gyönyörű maszkomat. A bortól kicsit égett a gyomrunk, így ettünk egy kis spanyol sonkát hagymával, a fűszeres ropogós, friss kenyerével. A sonkáról jutott eszembe – meséltem neki -, hogy nyugdíj kiegészítésképpen elvállaltam egy társasház műszaki ellenőrzését. A társasház címe – mondom nevetve és a tányéromra nézve – II. kerület Sonka utca 12. Erre aztán megint koccintottunk. Kissé kapatosan hazaérve tapasztaltam, hogy már megreggeliztek a tegnapi maradékból. Senki nem szólt hozzám, még a gyerekek is kerültek a leheletem miatt. Másnap még korábban keltem, hogy ne találkozzam senkivel a családomból. Elindultam a fűszeres felé, amikor észrevettem, hogy szkafanderes férfiak pakolnak be valakit a szirénázó, majd gyorsan elhajtó sárga-piros mentőautóba. A fűszeres mondta, hogy Misi bácsit vitték el. Valószínű, hogy korona-vírusos - állapította meg az orvos. Tudja a fia volt itt nemrégen külföldről, valószínű, hogy tőle kapta el – magyarázta meggyőzően a fűszeres. Megszédültem és hányinger kerülgetett. Agyam, mint a gőzmozdony zakatolt. Fejem iszonyúan elkezdett fájni. Néhány pillanat alatt összeállt a kép. Misi bácsi fia, aki magyar állampolgár, néhány hete meglátogatta a különösen fertőzött Párizsból érkezve. Ettük a spanyol sonkát, ami valószínűleg az igencsak bajban lévő Spanyolországból származott. Ittuk a francia bort, sőt örömünkben talán elvétettük megfigyelni, hogy melyik pohár melyikünké. Az, hogy nem maszk se és kesztyű se rajtunk, az csak „hab a tortán”. Azonnal felmértem a helyzet borzalmát! Valószínű, hogy én is fertőzött lettem, így nem mehetek haza, a családot is megfertőzni. Ha elmondom, hogy egy vírusfertőzöttel tivornyáztam, akkor Manyika megöl.

Döntöttem, menekülök! A tárcám mindig nálam van, ebben van pénz, kártya, igazolvány, és ami a legfontosabb a pesti lakás kulcsa. A vonat a nyaralónk utcájának túloldalán megy el, úgy hogy a teljes menetrendet fejből tudom. Órámra néztem, a pesti vonat 10 perc múlva indul. Elértem. A vonaton a járvány miatt talán tízen ültünk. Üres kupé tehát volt és tudtam telefonálni mobilon Manyikának. Előadtam, hogy távollétemben az engedélyem nélkül elkezdtek állványozni a Sonka utca 12. szám alatti társasházon. A rendőrség azonnal magához rendelt, mint műszaki ellenőrt, mert az egyik ember súlyosan megsérült, mert leszakadt az állványzat, elindult a vizsgálat, azonnal utazzak haza. Éppen hogy elértem a reggeli vonatot, estére biztosan vissza tudok érni. Hazudtam, hazudtam, mint a vízfolyás. Útközben kerestem egy magánkórházat, ahol a szűrést elvégzik. A pályaudvarhoz közel találtam egyet. Kevés várakozás után elvégezték a szűrést, ami negatív lett. A szűrést végző szkafanderes, világoskék szemű kisasszony közölte velem, hogy tekintettel arra – mert bevallottam -, hogy vírusfertőzöttel kerültem kapcsolatba, elrendelik a házi karantént és 14 nap múlva meg kell ismételni a szűrést. A pesti lakásba taxival mentem maszkban. Kicsit vásároltam és hazamentem az üres otthonunkba. Beszéltem telefonon a Sonka utcai művezetővel, aki közölte, hogy még nem tud indulni az állványozás, talán a jövő héten, bár a dolgozók már jönnének pénzt keresni, de ő szigorúan veszi a „maradj otthont”, amíg tudja – fűzte hozzá. Később felhívtam Manyikát és elhazudtam neki a szörnyű rendőrségi kihallgatást, a sok várakoztatást, a megaláztatást, stb. Mondtam, hogy nem tudom meddig tart még a „molesztálásom”, mert ártatlan vagyok, de lehet, hogy még egy-két hétig is eltarthat a kivizsgálás. Ő szörnyen sajnált, én közöltem, hogy nagyon hiányoznak. Ez volt a legnagyobb hazugság, mert remekül éreztem magam. Nincsen fűnyírás, kerítésfestés, piszkálás a fröccsözés miatt, fejberúgás és állandó visítás az unokáim részéről, a lányom nyaggatása, hogy vigyem őket sétálni, ahol az a játék, hogy ki tud engem elgáncsolni többször hazáig, és még sorolhatnám. A házi-karanténomban 10-kor kelek, mert addig nézem a híreket, bőségesen reggelizek abból, amit önkormányzat küldönce hoz, olvasok, nézem a kedvenc sorozataimat és a krimiket, amiket Manyika utál. Megiszom naponta egy üveget a kedvenc boromból, délben vodkával fertőtlenítek, és ilyenkor kell a kísérő dobozos búzasör, és így tovább, szóval remek dolog a karantén, csak ne legyek beteg, bár az első teszt negatív lett. Minden nap felhívom Manyikát és hazudok, hazudok, hazudok a szomorú sorsom ecsetelésével. Közben elindult az építkezés is, az állványozással, de a művezető közölte, hogy ehhez nem kell műszaki ellenőrzés.

Eltelt a „csodálatos” két hét és elmentem a kontroll szűrésre. Szörnyen izgultam! A „kékszemű” örömmel mondta, hogy negatív, megúszta maga mázlista! Boldogan rohantam a vonathoz, közben felhívtam Manyikát, hogy lezárult a vizsgálat, ártatlan vagyok, a sérült is jól van, az állványokat lebontották, mert közben elkészült a munka, így az állványzatot el is szállították, most egy kis szünet van, egy hét múlva indul majd a munka. Hogy miért hazudtam ilyen részletesen, ezt a mai napig nem tudom! A vonatról leszálltam és a fűszereshez mentem, hogy vegyek egy-egy tábla csokit az unokáknak. Hatalmas hírem van mondta, képzelje el Misi bácsi itthon van. Nem volt korona-vírusa, mert a doki a heveny epegörcsét gondolta fertőzésnek. Tele van az öreg élménnyel. Azzal szórakoztat bennünket, hogy ő volt a lélegeztető gépen is, de kiderítették, hogy olyan a légzése, mint egy trombitásé, úgy hogy kiengedték és szuperül van már. Furcsán érintett a hír, de örültem!? A család boldogan fogadott, főleg Manyika. Mint a járvány óta mindig, most is ment a TV híradó a háttérben. Manyika könnyes szemekkel üdvözölt. Én szégyent éreztem – most már kiderült, hogy felesleges – hazugságaim miatt. Ahogy ott álltunk összefonódva, tisztán hallottuk mindketten a bemondó szavait:

- Ma délben leomlott a Budapest, II. kerület Sonka utca 12. szám alatti épülő társasház állványzata és maga alá temetett egy munkást, aki életveszélyes állapotban van. A rendőrség elkezdte a vizsgálatot a felelősség megállapítása céljából. Manyika eltolt magától, nem szólt, de szeméből olvastam a megválaszolhatatlan kérdést… akkor hol a fenében voltál két hétig, ha ez ma történt???  Tudtam, hogy nagy bajban vagyok, megszédültem a tanácstalanságtól, amikor megcsörrent a telefonom… A rendőrség keresett….

  

 

Szívdobbanás: Sütkei Gábor

1970. december 31-én születtem Szekszárdon, ahol azóta is élek. Jelenleg betegkisérö vagyok a Művese állomáson.

16 éves korom óta írok verseket, próbálkozom mással is. Családfakutatással is foglalkozom. Szeretek olvasni, sétálni, idegennyelvet tanulni. Menyasszonyom van, gyerekünk még nincs.

 

  1. Szeretnék kimenni az utcára.
  2. Szeretnék az emberek között mozogni.
  3. Jó lenne a szülőkkel értekezni.
  4. Szeretnék találkozni a decsi ismerösökkel, akiknél isteni finom méz kapható.
  5. Jó lenne a kollégákkal, kolléganőkkel találkozni.
  6. Szeretnék találkozni újra a betegekkel, akikért eddig is éltem.
  7. Szeretném végigjárni a kiállításokat.
  8. Elmenni a levéltárba kutakodni.
  9. Jó lenne plázázni úgy mint régen
  10. Kimenni a mezőre, megszámolni, hány csillag van az égen.
  11. Az ige valóra válik, mindig van remény.
  12. A Reményt vesztett ember halott.

13. A Remény hal meg utoljára…

+1. Így kezdődik a koronavírus idején a Regény.

Sütkei Gábor

Szívdobbanás: Rónai Katalin

Budapesten élek, 68 éves vagyok.

Mindennel foglalkozom, ami boldoggá tesz, és kreativitásomat kiélhetem. Baba, báb, mese és élethű figurakészítő vagyok, okleveles textiljáték készítő, fotó alapján készítek el híres, vagy átlagembereket, történelmi életképeim, mesét ábrázoló, vagy ma megrendelő által nekem fotót küldött személyről 60-70 cm-es figurát készítek, bármit el tudok készíteni, ugyanígy mesefigurákat is. Táncolok, NIA, Lemanguria, írok, képeslapokat készítek, kranioszakrális terápiával, és egyéb alternatív eszközökkel segítek, unokázom, ha úgy adódik, tanítok, gyerekfoglalkozásokat vezetek, amennyiben bármelyikre igény van. Vagy 150 db történelmi, irodalmi, zenei figurám várja a lakásomban, hogy egy település felvállalja, megvásárolja, és egy mini panoptikumot, vagy egy hely szellemével összeegyeztethető továbbfejleszthető, állandó kiállítást, vagy a diákoknak rendhagyó órák megtartására alkalmas helyet rendezzen be. Mindenféle megoldás érdekel. 12 év munkái várják azt az akármilyen szervezetet, vállalatot, vállalkozót, községet, várost, kerületet, csoportot, aki ezt bevállalja, és megcsináljuk közösen ezt a sehol nem létező kis különlegességet. 

Technikatanár voltam általános iskolában. De van népművelés-könyvtár és sok egyéb végzettségem.

Az írás a lételemem. 12 éves korom óta alkotok, és azóta írok, persze, sok kihagyással. Főleg novellákat, meséket írok, van egy kész mSzokotteseregényem, és készül a daganatos betegségemről a könyv, sajnos financiális okok közrejátszanak, hogy ezek az írásaim az asztalfiókban maradnak. Sok novellám megjelent online formában is. A legnagyobb sikereim közös megjelenés, egy Tündérkezek c. a daganatos betegek számára, és a daganatos betegséggel találkozott emberek által írt kis kötet, amely 2019. végén jelent meg a Holnap Kiadó Magazin segítségével, és az általunk a kiadásra befizetett, vagy eladott példányok ára a  Kékgolyó utcai segítők segítésére fordítódott. Ugyanitt jelent meg két novellám egy közös antológiában, és a WMN Magazin online oldalán, pedig három, vagy négy írásom látott napvilágot, az elmúlt két év alatt. 

Mindig más a kedvenc elfoglaltságom: séta, tánc, írás, beszélgetés, alkotás, tanulás, olvasás, filmnézés, ha lehet, és megoldható az unokákkal közös alkotás, közös családi napok, varrás, kreatív ételkészítés.

Két családos lányom van. Szüleim, hozzátartozóim már a mennyben, egyedül élek, lassan 22 éve. 9 éve vagyok nyugdíjas. Négy unokám van, mindkét lányom családjában egy leányka és egy fiúcska. A nagyobbik lányomnál egy 9 éves leányka, és egy 6 éves fiúcska, a kisebbik lányoméknál egy 9 éves fiúcska, és egy 6 éves leányka. A kicsik most fognak iskolába menni.

 

Az én koronás bakancslistám – hétköznapjaim az önkarantén idején

Március elején már hallani lehetett mindenféle szóbeszédet egy vírusról. Nem nézek híradót, vagy húsz éve, nem olvasok híreket, de be-bekúszott egy-egy történet, egy-egy hír a reggeli rádióműsorban hallottam egyet, s mást, viszont a külvilágban már pánikhangulat elindult.

Csak cirkuszi látványosságként tekintettem, és nagy ívben kikerültem a boltban, azokat az embereket, akik egy, esetleg két tele bevásárlókosárral sorolnak be a pénztárhoz.

Aztán mielőtt a hisztéria épp elért volna, kiléptem a témából, és úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam, semmilyen formában megfélemlíteni.

Természetesen, ez még úgysem sikerült igazán, hogy elég tudatos vagyok, mert csak be-bekúsztak hírek, és az ismerősök telefonos, közösségi oldalas megnyilatkozásai, meg, persze a saját gyermekeim aggódása, egyfajta innen-onnan támadó félelmet belém is oltott.

De azon kívül, hogy március 15-e előtt megvettem a heti bevásárlás adagját, nem törtem magam azzal, hogy készleteket halmozzak fel. .

Persze nem úsztam meg a félelmet, nem úsztam meg a maszkvarrást, és az első összevissza információk, ferdítések továbbítását, mert én is emberből vagyok, de szerencsére sikerült hamar leállnom ezekkel is, és eldönteni a legfontosabbat, amikor szükséges segítséget fogok kérni, amúgy, meg megpróbálkozom az online rendelésekkel. Nem mintha nem vásároltam volna online, de mindig érte mentem, szeretem személyesen átvenni a neten vásárolt holmit, erre sosem sajnáltam az időt, viszont a futárra várni utálok.

 Már tartott a rémtörténetek mesélése, már láttam maszkos embereket március 9-én is, de nem foglalkoztam vele. Olyannyira, nem hogy mivel a Tűzmadár Alapítvány által a László Kórház területén működtetett Tűzmadár Ház rendszeres látogatója vagyok, gyógyult melldaganatom okán, még március 9-én besétáltam a László Kórházba, az esti jógára, amely persze elmaradt, mert akkora már a ház bezárta kapuit, – több, mint egy hónapja online tornázunk, jógázunk, találkozunk a többiekkel.

Március 16-án egészségügyben dolgozó lányom kérését teljesítve, megkezdtem a karantént, így négy héten keresztül csak a futárhoz léptem ki a lakásból, kesztyűben, és maszkban, egyszer sikerült rendelnem a Spartól, azt is 16 napra hozták, és hiányzott a rendelés fele. Hát ki kellett találnom, mi legyen, hogyan tudom megoldani az életem.

A szomszédban lakó fiatal fiút, akivel sokáig haragban voltunk fiatal kutyája miatt, egyszer csak megkértem, hogy a rendelt könyvemet elhozná-e a boltból. Erre ő felajánlotta, hogy vásárol nekem! Nem voltam rest, elfogadtam. Hetente egyszer attól kezdve hazafelé a munkából vásárolt nekem. Amit hozott, abban semmi kivetnivalót nem találtam soha. Kisebbik lányom, aki vidéken lakik, de Pesten dolgozik, ha bejött a városba, megkérdezte, nem szükséges-e valami.

Amúgy nem volt WC papírom és lisztem is csak minimális, talán 30 dkg. De első héten hozattam rizst, és készítettem rizstejet, sárgarépa, cékla, lencse, és sárgaborsó fasírtot variáltam, papírtörlőt használtam a mellékhelyében, azt hozott a Sparos futár, és elkezdtem online élni. Amúgy is elég sok időt töltök a gép előtt, de írok, keresgélek, megoldok, kapcsolatokat tartok, és építek. Most ez átalakult, először rám zúdult a sok minden, ilyen tanfolyam, olyan beszélgetés, jóga, stb. Aztán rájöttem, hogy szelektálni kell, és új trendeket építettem az életemben. Két lányommal és négy unokámmal is online tartottuk egymásban a lelket.

Kitört a tavasz, bábokat készítettem, megrendelésre, sokat dolgoztam, húsvét előtt csomagküldővel, a szomszéd fiú segítségével eljutottak a bábok, babák a megrendelőkhöz.

Húsvét hétfőn elegem lett.

Már előtte is volt pár rosszabb napom, de alapjában nem volt probléma. A kreatív énem megmentett, mert mindig találtam valami új elfoglaltságot, írás, alkotás, lakásrendezés, (nem takarítás!,hanem szépítés), új ételek kísérletezése, mi mindent lehet készíteni zöldségből? Készült sárgarépaleves, sárgarépatorta, húst nem eszem 7 hete.

Szóval teltek, peregtek a napok, de mégis elegem lett, hogy nem látom, a gyönyörű tavaszt!

Kimentem a parkba. Egy fűzfához közelítve azt láttam, hogy egy hölgy egy nagy ágat letört, és elindult vele. Nagyon mérges lettem. De visszafogtam magam és nem szóltam rá. Megszeretgettem a fát, és ahogy elindultam egy másik ágat láttam a földön, kicsi, csenevész ágacskát, felvettem, és hazahoztam. Vízbe tettem. Azóta él, gyökeret eresztett, leveleket növesztett, és csodás látvány a konyhámban. Attól kezdve ez a fűzfa lett a fám, minden nap meglátogatom. Másnap elromlott az idő. Egy hétre rá egy hétfői hajnalon arra ébredtem, hogy menni kell. Április 19-e volt. Azóta minden reggel hajnalban kelek. A reggeli rutin után, elindulok. Gyalog le a 9. emeletről, ki a parkba. Ott egy-két órai séta, torna, vagy tánc, odafelé, visszafelé, megölelgetem a fámat, megbeszélem vele, hogy mi történt előző nap,  aztán jövök haza. Itthon az online torna, jóga vár, és máris 11 óra elmúlt. Aztán ebéd, kis szunyókálás, és kreatív délután, olvasás, írás, tanulás, alkotás, meditálás, másokkal beszélgetés telefonon, vagy online, erről szól a napom.

Egyedül élek. Bele is zakkanhattam volna, ha nem változtatok.

Mi a 13+1, bakancslistám? Nem tudom. Nekem ez az élet, a még egészségesebb lét, mint a daganatom előtt, alatt és után, bőven kitesz 13+1-et.

Múlt héten először hét hét után, elmentem a boltba. Nem élveztem, menekültem. Segítségeim nem értek rá, és én sem szerettem volna őket küldeni. Nem vagyok paranoiás, nem azért nem esik jól az emberek közelsége, mert félek, hanem, mert rájöttem, hogy tényleg igaz, az egyedüllét, nem magány, hogy egyedül is lehet az ember boldog és békés.

A karantén erre adott lehetőséget, aki megtehette, hogy ebben az időszakban befelé (is) forduljon. Természetesen, a családosok, akik otthon home officeban dolgoztak és ott volt az egy, két, három gyerek, a háztartás, a gyerekek tanulása, mozgásigénye, a családi élet fenntartása, a lélekjelenlét, a munkahely elvesztésének réme, stb. nem tudtak ennyire elmélyülni. Én abban tudtam segíteni nekik, hogy nem zargattam őket a saját sérelmeimmel, panaszaimmal, és egyéb nyavalyákkal.

5. hetemet kezdtem meg ma reggel, amikor gyalog járok a 9. emeletre, sőt, a közértlátogatások két napján, kétszer jöttem-mentem gyalog.

Ez boldogsággal tölt el, és erőt ad a továbbiakban is. 68. éves vagyok, büszke, egészséges nő.

Rónai Katalin

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!