Nézőpontváltó® köszöntők

"A Nézőpontváltó® csapat tevékenysége arra irányul, hogy szemléletváltásra biztasson, és abban praktikusan segítsen. Felhívják a figyelmet arra, hogy az emberek álljanak önmagukhoz másként, mint addig! Vigyázzanak arra a testre, ami az övék! Próbálják az adottságaikból a lehető legtovább a lehető legjobbat kihozni! De ha mindazok ellenére mégis megbetegednének, akkor tudják, kikhez, hova fordulhatnak támogatásért, kik nyújtanak segítő kezet.”

Dr. Borbényi Erika, Szedlacsek Emília és Sári Edina köszöntő üzenete az oldalra látogatóknak.

 

Tovább olvasom

Szívdobbanás: Zsatkovics Edit

1951-ben születtem Vízöntő havában. Debrecenben élek. Talán szüleim korai elvesztése miatt kezdtem írni 20 évesen. Bölcsész végzettségű vagyok. Voltam orvos-írnok, egészségnevelő, közmüvelődés-szervező, könyvtáros, tudományos segédmunkatárs. Pályámat nyugdíjazásom előtt szociális munkával zártam.

Irásaimat több ifjúsági és üzemi lap közölte korábban.   Antológiáim (Accordia, Barátok verslista, Anárbo ,  Napkorong, OMLIT , Lírart ,  Ráth Lépcső, Raszter , Garbo, Aposztróf kiadó)   szerkesztésében jelentek meg. A napútonline.hu , Cédrus folyóirat, Holnap Magazin, Herve Klub, Montázs Magazin, Vásárhelyi Látóhatár, Kláris Magazin , Lendület Magazin, Porcelánszív, Sumida folyó hídján,  Haiku Bonbon, MIR Magazin, Szikla Magazin,  Kortárs Tükör  irodalmi folyóiratok pályázatain   többször szerepelhettem.

Házasságban élek, nagykorú gyermekeink mindketten élettudománnyal (kutatók) foglalkoznak. Unoka még nincs. Szeretnék továbbra is a szépirodalom közelében maradni vers, haiku, apeva ,pundurka, mese, novella kategóriában.

 

              IKREK PARANCSOLNAK                                                                                             

  

Kócos torzok, kis koboldok

akaratban összenőtt

sziámi ikrek

csámpás polkájukat

járják bennem

rikoltozó, dülöngő

viháncoló krampuszka  az egyik,

sikoltozó dühöngő

siránkozó nyulacska a másik.

 

Ők ketten :

indulni készülnek

keselyűk vérét fakasztani

bárányok rubintja helyett

Laookon fiaira éhes kígyót

felmetélni

kikelettel babonázott

nőstényüket nem engedik

elvetélni

 

egymást  püfölik 

összenőttek

ők ketten:

Lehet és a Nemlehet.

 

tűzlevelű ádámkosztümük

ágyékukba mar.

Zsatkovics Edit

Szívdobbanás: Varga Lajos

Igal mellett születtem, 74 éves vagyok az idén,1957. óta Oroszlányban lakom, kereskedő voltam. A leszerelés után a bányánál dolgoztam, és estin végeztem a közgazdaságit,40 éve lettem mérlegképes könyvelő, akként voltam a bánya főpénztárosa.

Reménytelen szerelem 1960-ban, azóta írok, a hobbim a természetjárás, olvasás. Több irodalmi csapat tagja vagyok..

Egy lányom van, neki fia és lánya van, aki idén fejez be a nyolcadikat, fiam kettő van, 22 és 19 éves fia van, minden fiú volt kosaras, a kislány balettre jár.

Szeretek főzni, egy szép reggel rálátni a móri hegyekre. Vers, novella, dráma, esszé: mindent írok.

 

Érdekesség: 55 év után újra képviselem a városomat súlyemelésben 74 évesen és most több irodalmi pályázaton dolgozok.

 Varga Lajos

országos bányászbajnok,

1964 légsúly

 

Bezártság

 Bezártság ? Mióta úgy érzem a csigák nagy,nemzetközi családjához tartozom ezt nem éreztem

még,eddig,Az  idő ? Úgy rohan,a mi nemzetségünknek nem adatott meg ez a rohanás.

Rohanni ? Minek?

Ha szétnézünk ezen a Föld bolygón,hol hegyek,folyók,erdők,állatok,növények pár milliárd

ember él,mi csigák,kivételes helyzetben élhetünk.

Mire alapozom ezt ? Az élethez sok minden kell,étel,ital,közösség,igaz mi komfortos kis

„egyszemélyes „ kis lakásban tengetjük le,a csigákra szabott életünket,de sok ember homok

tengerben,padon,eső erdőben éli le az életét,pár évtized az emberé,pár állat csak 10-20 évet

kap,a víz? Új és új cseppek,kis ér,patak,folyó,és tenger,vagy épp az óceánban „ölelkeznek”

össze a vízcseppek.

Az emberek ? Állítólag ők is szoktak ölelkezni,mondják,én nem láttam ilyet még,mondhatnak

sok mindent,de mi csigák,meg az ember is azt hiszi,amit lát.

Sok mindent láttam így,mikor a várost,ami főváros volt,évszázadok óta,ellepték a turisták,

a buszok,meg autók,füstöt eregetve,mint egy nyolcvanas öreg úr,lassú léptekkel,csiga

módra,egy kis várost kerestem fel.

A város szélén egy kis négy emeletes  ház,előtte játszótér,kis patak,pad,ahol egy idősebb úr

üldögél,délutánonként.

Sok mindent tanultam kis csiga életem során,tudok „ olvasni „ az emberek gondolataiban,szép

tavasz nap volt,ki s bújtam pár órára a házamból,gyönyörködtem a hegyek felett sütő napban.

 Mi járt az öregúr fejében ?

Az állandóság.

Minden,mindenki tele van változással,a világ,az ember,állat,növény,külseje,belseje,talán ez a

kis csiga is változik,lehet,ha idősebb lesz,tapasztalt,esszéket fog írni a csigák nagy könyvébe.

Az állatok? Az örök körforgásban élnek,születnek,pusztulnak,mint minden e világban,az ember? Eleinte,csak evés és alvás,késő öregkorban s megtartja ezt a „szokását „.

Megtanul,beszélni,járni,e   csiga,ismerte az elődeit?

Nagyapa,szülők,a ház,ahol születtél,tanultad az első szót,és lépést,felfedezted a nagyvilágot,

a csiga ? Mit lát,nem érzi a komfortját néha nehéznek,a hegyek,felhők felett ők nem jutnak el.

Boldogság? Mi keressük,nekik is megadatik ez ?

Tanulás,munka,alig találkozik a család,ő náluk is így lehet?

Társ keresés,gyermek,tanul,dolgozik,elhagy a  fiad,egy nő kedvéért,pár év,a feleséged,

több munkát „vállal „ sütés,és főzés,unoka ringatása,ezer és ezer év,mindenki így éle földön,

Mi csigák?

Egy nyelvet „ beszélünk”,de beiratkoztam a város könyvtárába,a történelem könyvekben is

ezeket a gondolatokat olvastam.

Állandóság,ami körülveszi e világot,ölel,ringat,a forrás,liget,erdei út,a kis domb a falu

közepén,új és új generációk fedezik fel az életet,a világ már így van,évmilliók óta,csak

más szereplőkkel.

Gondoltam egy nagyot .

Megnövök,talán még a kis csigaházba beleférek,író leszek,vagy rendező,és talán még

szereplő válogatást is rendezek.

 Tovább ?

Olvastam,egy elhagyott kis novellát,át írtam színpadra ?

 -2-

 A címe ? Meg kettőzve .

Én? Biztos,álmomban sem gondolok erre,hogy férnék el az egyszemélyes kis csiga házamban.?

Mi előtt elolvastam volna,nem igazán csigákra írt írás ez,de mint minden ember,csiga

életében is van egy pillanat,megdobban a szív valaki láttán,én is így jártam.

A hölgy ? Keveset mutatott magából,szégyenlősen bújt be a kis csiga házába,amit ki villantott

magából nekem elég volt,találkozót kértem tőle,a rét szélén a vadászház bal sarkában,de

eldugtam az órám,hiába rohantam elkéstem,,nem várt meg.

Megkettőzve ?

Nem igazán csigákra szabott ötlet,de gondoltam elolvasom,de író,rendező akarsz lenni,igaz

az Élet a legnagyobb rendező,mint tudjuk.

Tanfolyam,mert ha még rendező is akarsz lenni,pénz kell.Emberi gondok szakadtak rám,

meg a 6 hónap alatt sok zápor eső.

Pénz, nincs pénztárcám,ilyen kicsit nem gyártanak,bankba teszem,de ha ki akarok venni,

időben kell elindulni,mert az idő rohan,de nem én.

Kérdéseket tettem fel,s válaszokat vártam,de nem kérdeztem meg mennyire érzi magányban

magát,nincs e gyorsulási kívánsága,mikor találkoznak az erdő szélén,meg ilyenek.

Az élet ?

Több millió talán milliárd éve van e nagy mindenségben,melyet egy kis madár,csiga,

vad nyúl nem képes felfogni,az ember meg a nagy madarak sem tudják át repülni a végtelent,

a benzin is elfogy,a vonat,autó,repülő leszáll.

Én? Nem tankolok,csak megyek,csoszogok,nincs negyedik meg ötödik sebességem,mint

annyi csiga társamnak.

Az írás? Úgy kezdődik,az ember,magáról mesél,nem vér szerinti gyermek,14 évesen tudja

meg,talált gyermek volt.

Nálunk ? Talál valaki egy elhagyott csigát? Ki törődik vele?A nevelő apja cipész volt,

mi mennyit spórolunk,csak bent papucs s megteszi.

Nevelő anyja sokat kézi munkázott,a mi kis lakásunk? Nem kell 5 évente újra esten.

Milyen jó,hogy én ti,csigának születtünk.

A nagybátyja sokat járta a világot,sok könyvet,térképet hozott,ott voltak a szülei padlásán.

Egyszer,a Ráró a ló,meg a szekér elvitte őket,vásárba,és a malomba, lisztet vittek,s

hoztak onnan rozskenyeret.

Addig ő felment a padlásra.

Komort? Nálunk mosdó,mosókonyha,ebédlő,haló,konyha,spejz nincs,egyszerű,.de nagyszerű

a csigák élete.

Több könyvet olvasott,nekem sok időbe telne,csiga lassú az olvasásom,de a nyelvem pereg.

Kettőződés,Szomszédolás,Az időtől  függetlenül,Halmazállapot változás és az utolsó könyv

címe a Visszarendeződés.

Én is csiga házamba rendeződtem,bele nézek,hátha látok benne fantáziát,de az utóbbi időben

ha látni akarok,látszerészt kell keresnem.

Azt meséli,tanult, épp számtan-mértan óra volt,a másik  teremben meg növénytant tanultak,

a testem ott volt,mind kettőben.

Növénytan ? Talán a csigákról is szó esett ?

Az ember ? Sok   minden van benne,be nézett a torna terem lány öltözőjébe is,itt ?

A lányok? Alig mutatnak valamit,a legszebb is elrejti idomait a kis csiga házába.

 -3-

 Élveztem a kettőséget,tanultam,közben a szomszéd pajta,a gyermekek játéka,ott  is

lehettem,egy időben.Néha úgy éreztem magam,mintha  iker lennék,de a kettőséget titokban

tartottam.

Mikor ezt olvastam,kizárt dolog hogy velünk ez az iker valóra válna,egy kis házban még

elég egyedül lakni,nem ikerrel vagy albérlővel,vannak a csiga életnek,szép „giga”

oldalai is.

 

A  harmadik kötet,a címe az Időtől  független.

A több milliárd ember,vekkerre kel,rohan munkába,nekünk,nyugodt élet jutott,meg kell

becsülni,azt is,milyen messze van a tó,vagy akivel találkozol,délután négykor.

1299,visszamentem az időben,1967,egy tiszt lelövi az ide menekült szeretőjét.

De jó,nálunk nincs  fegyver,vadnyugaton élő csigáknak  van,ki tudja ?

Ez volt nyugat Dunántúlon,voltam Sikondán,fürödtem,kapáltam Kecskemét határában,egy

időben.

Ez,j még őseink sem kapáltak,kaszáltak,miről maradtunk le.

Bajza József osztálytársa voltam,és közben 1566,menekültem a török elől.

Egy időben,több évszázadot bejárni,egy gyors csigának,aki giga rekordot  tart is sok.

Egy alkalommal Platont hallgattam,s ott voltam a francia király koronázásán.

Ha lenne is alkalmas csigakirály,hol tartaná a koronát,hogy látnánk is?

Spanyolok az Új világban,burgonya háború,majd utazás,Szahara és a bolgár hegyek.

Ha elő is adnánk,nincs az a vakmerő csiga,aki ezt a szerepet vállalná,mehet tovább.

 

Halmazállapotod.

Új rész,kíváncsian olvastam bele.

A világban,a földnek,a víznek,levegőnek más  állapota is lehet,gyakori ez olvastam,

olyan embereknél,akik ital fogyasztása hoz ilyen  állapotba,jó,mi nem nézünk a

pohár fenekére,a fenék is lehet más  állapotban.

Olvastam,aki történelem tanárnak készült,de csak villanyszerelő és lakatos lett,ha

megnézte a pohár fenekét,pedig társa más irányba szerette volna terelni a figyelmét,

mikor haza menne,sok isten nevét mondta,de a kutyája nem engedte be,mert az ő

nevét el felejtette.

Mikor kijózanodott,az új kutya neve, Zeusz lett,több pohár bor elfogyasztása után is

tudta.

 

Tudta a szerző,hogy minden vissza rendeződik,az ő kettősége is.Milyen transz állapot

után érte el,nem írták meg a történetben.

A krónikák sem írták meg,hogy valaki itt is ott is jelen van,volt,pár évszázaddal

előbb,vagy utóbb.

Kitörés,bele nyugvás ?

Azt szűrtem ki,hogy az ember tele vágyakkal,célokkal,de nem mindig valósul meg.

Akkor remény vesztett,boldogtalan,pohár,cigaretta,fegyver,tizedik emelet,vagy

ugrás a folyóba,hegy tetejéről.

Mi ?

Csiga tempóban élünk,a kis házzal meg vagyunk elégedve,a válásnál nincs hogy

holnapra pakolj,menj vissza,anyádhoz,igaz nincs öröklés sem.

Szóval nekem kell írnom egy „ránk szabott „ darabot.Amit elő is adhatunk,csak időben

kell kiadni a szerep osztást,megszervezni a helyet,s időben ki kell küldeni a bérleteket.

-4-

 

Posta ?

Az emberi világban lassú,még nálunk is lassabban jár.

Olvastam,viszont egy régi mondást,lassan járj,előbb érsz.

Nem oly zavaros a történelmünk,mind az embereké,így mesét próbáltam olvasni,így

szólt az egyik:

Lalika a mesék országában.

Az „utánpótlásra „ is gondolni kell,hogy is van ?

 

„Édesanyja sütött,főzött,mosogatott,édesapja delfin idomár volt,mire hazaért,3 hetente,

a hétmérföldes csizma is elkopott.

Mikor a Nap ágyat keresett,az utcákat a  Szent János bogarak világították,mesét nézett

a moziban,Minden járó malmocska,jó lenne,nem kell akkor a nagy  áruházban anyának

meg a nővérének sorba állni,          

Elindult a Mesék országába ért,Sosemvolt város,itt heti piac volt,nem kapott arany halat,

sem hintón vitték a nagy városba,gyalog ment,halat fogott eladta,egy ezüst fillér és

3 bronzpeták.

A munka,újra,szegény emberek harc és munka,alig van szórakozás,igaz mi,is nem nagyon

hagyjuk el a megszokott csiga házunkat.

Már akkor arra felé sem lehetett hamuba sült pogácsát kapni,le is fogyott,szegény.

Fogyás,nálunk ez ismeretlen fogalom.

Egy nagy gomba alatt egy kicsi lány ült,megszólította.

-Te,ki vagy?

-Ki vagyok,pihenek,Pöttöm Panna vagyok.

-Nincs sok erőm,leülök melléd,mennék haza felé,merre induljak,az összes jelzést

elrontották.

-Balra,az Ezüst erdő széléig,ott egy kakukk lakik,ő sem tudja merre tovább,a Fehér

vadnyúl,ha hazaér a répaföldjéről,útba igazít.

Sokféle ember van,nem mindenki jószívű és segítőkész,szűrtem le.

Mi lett a mese vége ?

Világszép királylány,a Csipke Rózsika,ki már addigra nagymama lett,a Gyufaárus lány

is hazament,hogy begyújtson a fázó ükmamájának,Piros és Kék nyíl jelzésen át

már látta a kis falut,épp delet harangoztak,és édesanyja megterítette az  asztalt.

Szép mese.

 

De itt,Csiga országban hol lehetne ezt előadni,mikor a házból nem lépünk,ki nincs közös mozi terem,és ebédlő?

Olvasok tovább,szép emberi történeteket,meséket. Éljenek,boldoguljanak,ők békességben.

Mi?

Én is, a többiek is megmaradunk a ránk „kirótt” szerepben, a mi kis megszokott, és meghitt csigaházunkban.  Unatkozom,itt a csigaházban,és írtam egy kis írást,a címe : Összefüggés

 Varga Lajos

  

 

 

 

 

Szívdobbanás: Toplenszki Zoltán

Kérdéseire válaszolva Budapest külső kerületében, egy kertes házban élek immár 28 éve mellettem kitartó párommal és két, már felnőtt korú gyermekünkkel. Az átlagtól eltérően nálunk sok a közös családi program. Színház, nyaralás, kirándulás vagy csak egy egyszerű kerti bográcsozás.Az idén töltöm a 49. életévemet. Jelenleg Igazságügyi alkalmazottként dolgozom. Hobbim az írás és a zenélgetés. Minden engem megérintő dologról készítek verset legyen az egy kép, természeti jelenség, alkalom, vagy csak egy pillanatnyi érzés, helyzet. Az írás segít abban, hogy a földtől elrugaszkodva más helyen, korban, dimenzióban járjak.

Bakancslista

Első napon sok a tervem

Könyvvel ágyam körbe vettem

Fejest ugrok egybe nyomban

Ott lehetek minden korban.

 

Negyedik nap házi sportok

Gyúrni fogok, amíg bírok

Kockahas és kemény karok

Erős leszek, vagy már vagyok.

 

Hetedik nap rendet rakok

Udvaron majd kapálgatok

Ültetek és locsolok

Kertésznek is jó vagyok

 

Tizedik nap, megtanulok végre főzni

Ezzel lehet majd menőzni

Megfőzhetem mit szeretek

Akár vega is lehetek

 

Tizennégy nap, meditálok

Magamra így rátalálok

Talán, híres guru leszek

Tanítom majd a népeket

 

Huszadik nap előveszem

Szekrénybe zárt régi tervem

Gitár hang szól a szobába

Hogy ’d’ vagy ’a’ moll most ki bánja?

 

Huszonnégy nap mit terveztem?

Mit kitaláltam elfelejtem

Hová tettem szemüvegem?

Uram Isten ráülhettem.

 

Huszonkilenc napja várok

Elkerülnek most az álmok

Forgolódok csak az ágyon

Legyen, vége azt kívánom

 

Harminchárom sok a jóból

Előkerül néhány jó bor

Sommelier leszek lassan

Ha ajtóm sokáig kell, zárva tartsam

 

Harminchét nappal s éj

Sorozatot nézek

A csillagok, míg háborúznak

Jégkrémmel henyélek

 

 Negyvenegy nap fenn az égen

Mi is történt most a héten?

Nadrágom is szorít nagyon

Övem eggyel kijjebb rakom

 

Negyvenöt nap, kitaláltam

Varázslóvá válok

Szemfényvesztés mit tanulok

S világot is látok

 

Negyvenhét nap, ajtóm zárva

Festek egy tájképet

Szobám falára akasztom

Hogy künn legyek, ha ránézek.

 

Negyvennyolc nap, lassan vége

Miért csörög a telefon?

Nem érdekel bárki hívott

Egyedül most jó nagyon

 

Ma pont ötven, fél száz napja

Itthon ülők egyedül

Megtanulok egy-két nyelvet

Beszélek majd németül.

 

Ötvennyolc nap, mire várok?

Szabadságra vágyom

Parkban vele sétálgatni

Ó de csodás álom.

 

Hatvan napja gúzsba kötve

Utca nélkül, csendben ülve

Ki akarok innen menni

Engedjetek szmogba lenni.

 

Hatvankettő nap s rájöttem

Mi máshoz is értek

Vízvezeték szerelőként

Vidáman megélek.

 

Hatvannyolcszor jobb lábammal

Ágyamból kikelve

Papucsomba léptem volna

De valaki eltette.

 

Hetvenegy nap, bűvös szám

Már csak arra vágyom

Hogy mackó gatyám lecseréljem

Kerek hasam elveszítsem

Szobám falát kintről lássam

Ízed érezzem a számban

Kedves Söröm, újra veled

Hűs kocsmában innám leved.

Toplenszki Zoltán

 

Szívdobbanás: Theiler Ágnes

Veszprémben élek, 46 éves vagyok. Legutóbb a Herendi Porcelánművészeti Múzeumban dolgoztam, mint tárlatvezető. Eredeti végzettségem: igazgatás-ügyintéző.

Nagyon szeretek írni, kézzel és géppel is valós, illetve fiktív történeteket, novellákat. Pl. történt velem valami, ami kudarccal végződött, megviselt és akkor megírom ugyanazt a történetet, hogyan végződhetett volna happy and-del. Terápiás jellegű is nálam az írás, és segít, hogy jobban tudjak kommunikálni. 

Kedvenc elfoglaltságaim: séta, túra, tánc, úszás, rajzolás, festés, keresztlányommal foglalkozni, aki 6 éves, főzés, sütés, olvasás, jó filmeket nézni.

Elvált vagyok. A szívem megszakadt, amikor a kutyát az exemnél hagytam. Akkor nem volt más választásom. Nincsenek saját gyerekeim. Egy keresztfiam van 15 éves, a keresztlányomat már említettem, ők a húgom gyermekei. Van egy öcsém is. A szüleim még élnek, kertészkednek, Veszprémtől 20 km-re egy kis faluban. Keresztszüleim az Alföldön élnek. Néhány közeli barátom van, és sok ismerősöm. 

Egy kozmetikai, és egy egészségmegőrzéssel kapcsolatos üzlettel foglalkozom. A német nyelvet nagyon jól beszélem, és az angol is egyre jobban megy.

Szívdobbanás

Felsorolom óhajaimat. Joggal mondhatod rá, Kedves Olvasó, hogy ez álomvilág. Én meg azt válaszolom, amíg a szívem dobban, addig mindig reménykedek.

Bárcsak:

  1. A szakadt ruhák megvarr(at)ása kevesebbe kerülne, mint új ruhát venni. Annyi ötletem van, de nincs szabó-varró végzettségem.
  2. Természetes lenne a szelektív hulladékgyűjtés! Nem dobnának patakba régi tévét!
  3. Magától értetődő lenne, hogy ha vásárolni megyünk, viszünk magunkkal textil zacskókat és abba tesszük az almát, a répát!
  4. Ciki lenne olyan italokat inni, amelyekben nagyon sok méreg anyag van! Az lenne a menő, aki egészségesen étkezik!
  5. Sok-sok park, kert, kutyafuttató és egyéb zöld terület lenne, akár házak falára kúsztatott borostyán vagy házak tetejére kerülhetne pázsit!
  6. A szó, adott szó lenne! Ha késésben van, mondjuk egy nő a randevúról, akkor telefonál, hogy bocsánat kések, mert... és nem várakoztatná meg nagyon a férfit, és ez fordítva is működne! Véget érne a nemek harca, ha nem egymást akarnák legyőzni, hanem kiegészíteni!
  7. Ne lenne olyan könnyű eladni a drogot a tizen- és huszonéveseknek!
  8. Ne lennének hajléktalanok!
  9. Ha az egészségügyben dolgozókat megfizetnék!
  10. Ha a kórházakban lenne egy hely, ahol a túlhajszoltak néhány napot tölthetnének, anélkül, hogy rögtön pszichiátriára vinnék őket!
  11. Úgy működne a pszichiátrián a gyógyítás, hogy sportolni kéne a betegeknek, kertészkedni, kerámiázni, festeni stb. És nem, vagy alig lenne szükség gyógyszeres kezelésre!
  12. Megértenék a generációk egymást! A nagyitól horgolást, kötést tanulhatnának a fiatalabbak. Utóbbiak pedig a kütyük használatára a nagyszülőket. Akár együtt is lakhatnának!
  13. A magyarok nem az elvándorlás mellett döntenének és egyre többen jönnének vissza!
  14. Természetes lenne, hogy beszélünk egymással, pl. Szomszédokkal, akár az erkélyen keresztül!

 

Ha egészségen táplálkozunk, edzettek vagyunk, akkor az immunrendszerünk is könnyebben felveszi a versenyt a vírussal. Lehet, hogy a tömegközlekedésben, tartósan kötelezővé kellene tenni a kesztyű használatot.

Tradíció nálunk, magyaroknál, hogy amikor találkozunk megpusziljuk egymást. Fájó szívvel, de le kéne mondani erről.

Aki gép előtt dolgozik, tanul, annak 45 percenként fel kellene állni nyak, váll, csípő, derék átmozgatására. Tévézést, videó játékokat korlátozni kéne.

Ne legyen ciki, otthon mozogni, szépen felöltözni. Vegyük észre azokat, akiknek nehezen megy, és ösztönözzük őket, jó példánkkal! Vannak olyan szegény rétegek, olyan tartós alkoholisták, akiket nehéz motiválni, de nem lehetetlen. Egyre több a szociális és mentálhigiénés munkás. Ez bizakodásra adhat okot. Időbe telik a változás. Megtanulható a stressz kezelése. Leszokhatnánk a káromkodásról. Nem kell félni a véradástól.

A szellemi hanyatlás ellen a közösségi és egyéni foglalkozás lenne jó.

Otthon süthetnénk, szépen lassan a kenyeret, a zsömlét. Gép nélkül dagasztanánk.

Edzőtermek helyett kimennénk a parkokba. Ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a sportolást motiváción kívül, vitaminokra, ásványi anyagokra van szükség. Jó lenne, vegyszermentes zöldségekhez, gyümölcsökhöz hozzá jutni.

A megváltozott testtudatról saját, személyes példámat tudom elmondani:

Alulműködő pajzsmirigy funkciókat vettek észre nálam. Nem sokkal ezután 3 helyen törött el a lábam, meg kellett műteni, fémekkel rögzíteni. Hosszú ideig tartott a gyógyulás. Ebből a két okból híztam el. Nehezebb így a mozgás, és sokan beszólogatnak.

Kapcsolati problémák: azt vettem észre, hogy erkölcsileg eléggé lent vagyunk. Nem csak a filmekben hallott, látott folyamatos átverések, zsarolások, káromkodások, hanem a való életben, a saját bőrömön tapasztalt kudarcok.

Gondolkodásmód: Szokásrendszert csak fokozatosan, és folyamatosan lehet megváltoztatni. Tartani kell magunkat az előre kitűzött napirendhez, ha törik, ha szakad. Nekem segít, ha kipipálom a naptáromban, amit aznapra terveztem, és sikerült. Ami nem sikerült, azt megbeszélem valakivel. Én is rátaláltam virtuális segítő csapatokra, de ezt itt nem reklámozhatom. Úgy, ahogy annak a táncosnőnek a nevét se árulhatom el, aki elindított egy tánc sulit, amit akár naponta lehet gyakorolni. Hálás vagyok, hogy a családunkban van megértés, munkamegosztás. Hétvégén összejön a család, mindenki feltöltve távozik. Új erőt kapok a mindennapokhoz. Törődünk a kerttel, a virágokkal és a kutyával, cicával is. Ők is meghálálják.

Theiler Ágnes

Szívdobbanás: Temesvári Orsolya

27 éves vagyok, Budapesten élek. 2015-ben szereztem jogász diplomát, közel három évig dolgoztam adótanácsadóként. 2018 tavaszán egy nagyon súlyos balesetet szenvedtem, azóta is abból próbálok felépülni, egyelőre nem tértem vissza az eredeti szakmámhoz; az írás és az újságírás felé szeretnék elmozdulni.

Másfél éve vezeték egy blogot a felépülésemmel kapcsolatban: 

https://gerincvelo.wordpress.com/. Emellett szívesen írok könyvajánlókat, véleménycikkeket is.

Nehezen tudnék egy hobbit kiemelni; szabadidőmben szívesen olvasok, írok, főzök, utazom. Nagyon nyitott vagyok az új emberek, az új kulturális élmények felé, a kíváncsiságom visz előre.

A családban a szüleimmel van a legszorosabb kapcsolatom, annak ellenére, hogy gyerekkoromban elváltak. Ekkor Édesanyámmal ketten maradtunk, így hozzá nagyon különleges kötelék fűz.

Az én koronás bakancslistám

Sokan sokfélét írtak már a bezártsággal és az elszigeteltséggel kapcsolatban. Az írások többsége arra fókuszál, hogy mi minden hiányzik önkéntes karanténunk alatt korábbi életünkből. Ezt én is számtalanszor átgondoltam már, egészen addig, ameddig át nem suhant rajtam egy furcsa kérdés: vajon mi fog hiányozni a karantén idejéről?

 

  1. A (számomra) lelassult élet.
  2. A távolság ellenére érzett összetartozás tudat; ebben tényleg egyszerre, együtt veszünk részt.
  3. Az egészségügyi dolgozókra irányuló kiemelt figyelem, a feléjük tanúsított tisztelet és hála.
  4. A helyes kézmosás és a rendszeres fertőtlenítés.
  5. Az ételfutároknak és kereskedelmi dolgozóknak juttatott extra borravaló.
  6. A varázsszavak: köszönöm, szeretlek, hiányzol, gondolok rád, vigyázz magadra.
  7. A karantén-humor.
  8. A pillanat, amikor megállapítjuk, hogy a krumplis pogácsa luxuscikk, mert egyszerre tartalmaz lisztet és krumplit.
  9. A rengeteg ingyenesen elérhető könyv, film, podcast, online kurzus, ami egyébként fizetős lenne.
  10. A smink hiányáért hálás arcbőröm.
  11. Az éjszakai és nappali pizsama fogalma.
  12. Az egészségünkért, jó(l)létünkért érzett hála.
  13. A fokozott kreativitás.

 

Az ehhez hasonló listák utolsó pontja mindig feladja nekem a leckét. Mire ideérek, úgy érzem, hogy még rengeteg dolgot írhatnék a fenti pontok mellé vagy helyére. Úgy döntöttem, hogy a 13 + 1. pontban elmesélem, hogy mi volt az a lecke, amit egy életre megtanultam az önkéntes karantén által.

Miután pillanatok alatt berendezkedtem ingyenes könyvekkel és krumplis pogácsával bélelt karantéletembe, rettenetesen félni kezdtem. Rettegtem, hogy esetleg néhány pillanatig „unatkozni fogok”, s megtörténhet az a borzalom, hogy kettesben maradok önmagammal. Hirtelen úgy éreztem, mintha életem legnagyobb kihívása előtt állnék, s az alábbi gondolatokkal vérteztem fel magam:

  • Belegondoltam, hogy hányszor éreztem már a saját bőrömön is, hogy a szervezetem milyen pontosan reagál arra, ami a fejemben van. Persze nem csupán a gondolatokra, hanem arra is, hogy milyen érzések, elvárások, indulatok és tapasztalatok jelentkeznek bennem bármilyen helyzetben. Ha félek, könnyen előfordulhat, hogy fizikailag is rosszul érzem magam. Tudatosítottam magamban, hogy mindaz, ami a fejemben van, kizárólag az én felelősségem. Ez egyszerre megnyugvást és magabiztosságot adott.

 

  • Miután egy kicsit sikerült megnyugodnom, egy régi kapaszkodót hívtam segítségül; azt a gondolatot, miszerint minden pillanat, minden élethelyzet magában hordozza a döntés lehetőségét. Végre megértettem, hogy én is dönthetek, itt és most. Eldönthetem, hogy számomra a karantén időszaka és az önmagammal való csendes együttlét parttalan unalom vagy egy új lehetőség legyen.

 

A karantén során megértettem, hogy nem az határoz meg engem, hogy éppen milyen a környezetem vagy milyen állapotban vagyok, hanem az, ahogyan reagálok rá. Ami kizárólag az én döntésem. Amint ezt felismertem, visszafordíthatatlanul megváltozott az életem.

 Temesvári Orsolya

 

 

Szívdobbanás: Szöllősi Bernadett

33 esztendős vagyok, Ercsiben van saját- és a szülői ház is, de Érden élek a párommal, így jelenleg a két hely között ingázok.

Logisztikai fuvarszervező vagyok.

Jelenleg a harmadik verseskötetemen dolgozom, ami idén fog megjelenni Kabátzseb-magány címmel. A versek állnak hozzám a legközelebb, de került már ki mese és novella is a kezeim közül.

Az írás mellett az olvasás az, amivel szívesen töltöm az időmet, ha aktívan szeretnék kikapcsolódni, akkor a túrázás a párommal vagy sportolás van terítéken.

Van egy gyönyörű unokaöcsém, a meseírást is nagy mértékben inspirálta a mosolygós kis arca, van egy szinte velem egykorú nővérem (34) és bátyám (35), velük szoros kapcsolatot ápolok, valamint Édesanyám, akinek nagyon sokat köszönhetek és aki szintén nagyon sok versemet ihlette.

 

Minden rosszban…

 

Soha jobbkor ez a karantén alkalom,

hogy végre jobb legyen az alkatom,

ki hitte volna, hogy lakásba zárva,

megvalósul végre szívem vágya?

Hogy kialudhatom magam végre,

meg próbálok nem elhízni a télre…

Ezért futok reggel, este meg torna,

és persze figyelek a mindennapi kosztra.

Nem ám az olajban sült falatokat eszem,

(jaj, de nehéz annak, aki most van gyes-en!)

szóval sok gyümölcs, zöldség és fehérje,

s ha nehéz is, de nem nézek a kenyérre.

Sokkal jobb most már a bőrömben,

még így is, hogy négy fal között, börtönben.

Várok, várok, míg lecseng ez az egész

és otthon maradok, akkor is, ha nehéz.

Szöllősi Bernadett

Szívdobbanás: Szebeni János

Budapesten élek, a XIII. kerületben,  Újlipótvárosban, feleségemmel kettesben.

70 éves vagyok, de nem látszom 69-nél többnek!

Mivel foglalkozom most? Jelenleg írom Önöknek a levelet, de várom nagyon, hogy mikor jön már vissza a "vírusnélküliség" ideje.

Nyugdíjas építészmérnök vagyok, de azért még néha dolgozgatok. Épületeket terveztem és tervezek ma is, de már kevesebbet, mert kevesebb a megrendelés is

Most a "maradj otthon" idején szoktam rá a leírásra, mert elfoglaltságom miatt nem volt időm az írásra. Írtam én novellát kettőt, és költöttem  vicces verseket.

Kedvenc elfoglaltságom a lustálkodás! Emellett szeretem a mozit, a színházat, a barátokat, de legjobban szeretek olvasni, feltéve ha nem írok újabban!

Feleségemmel 45 éve vagyunk házasok. 45 év termése lehetne gazdagabb, de nekünk ennyire jutott: két gyerek, egy fiú és egy leány és három unoka, két fiú és ? leány!

 

Szebeni János

HAZUGSÁG VÍRUS IDEJÉN

 

Március 13-án, pénteken a lányom azzal a kéréssel állt elő, hogy menjünk le a Balatonra, annyi mindent kellene megcsinálni a nyaralóban így a szezon előtt, vétek lenne kihagyni ezt a hétvégét. A ház – amit nyaralónak használtunk – közös tulajdonunk a lányunkkal. A tervnek megfelelően, péntek reggel jött értünk Mari a két unokánkkal, a kiscsoportos óvodás Marcival és a nagycsoportos Mátéval. Két igazi rosszcsont. Már az út első negyedórájában elkezdték a fékevesztett – birkózásnak nevezett - őrjöngést. Szegény Manyi, a feleségem ült velük hátul a kocsiban. Az oda út alatt átélt gyötrelmekért nem irigyeltem. Megérkezésünk után kipakoltunk és a nők kérésére játszottam a fiúkkal. A lényeg az volt, hogy én állok, ők pedig rúgják a labdát azzal a céllal, hogy eltalálják a fejemet. Máténak sikerült, ha nem is a fejemet, de ott ahol legjobban tud fájni. Az első két nap, úgy ahogy elmúlt, de mikor készültünk haza, hívott a vejem – mi a gyerekek miatt TV-t nem tudtunk nézni, csak rajzfilmeket, Thomas a gőzmozdonyt és ehhez hasonlókat – és kérdezte, hogy láttuk-e a hírekben, hogy a vírus már itthon is jelen van. Hétfőtől nincs óvoda, tanítás és teljes a pánik!! Javasolta, hogy maradjunk lent a Balcsin amíg nem alakul ki a helyzet. Őszintén szólva nekem annyira nem tetszett az ötlet – ismerve a vejem „vérmérsékletét” még irigyeltem is -, de a nők előtt pártoltam az ötletet. Természetesen a vejem nem tud jönni, egy élelmiszerlánc vezetője, és neki, mint döntéshozónak a helyén kell maradni. A házban TV és korlátlan internet elérhetőség volt, úgy hogy már rendszeresen kerestük a híreket, természetesen a Thomas a gőzmozdony kalandjai mellett. Kialakult a mi kis életünk így járvány idején. Mivel én korán kelő típus vagyok, reggel elmentem a sarki fűszereshez – aki természetesen kinyitott előszezon idején is – és megvettem a friss kifliket, tejet, stb. A fűszerüzlet mellett lakik az én régi barátom, aki itt van a Balatonon. Ő egy igazi törzslakó. Imádok vele beszélgetni, mert nagyon érdekesen „fűzi” a mondanivalóját. Mindeni tudja róla, hogy nagy füllentő az öreg. Orbán Misinek hívják, és azt terjeszti magáról, hogy ő a miniszterelnök nagybátyja. A fia atomfizikus és Párizsban él, mert a tudását csak ott fizetik meg, de Viktor számít rá a paksi beruházás lebonyolítása terén és akkor majd hazajön. Addig csak ritkán, kéthavonta jön haza a Papához, hoz neki egy kis ajándékot és egy kis költőpénzt. Ez a legutolsó információ, ami igaz az egész meséből.

Néhány hete már itt vagyunk, játszom a fiúkkal, tűröm a megpróbáltatásokat, vágom a füvet, festem a kerítést, szóval van dolgom bőven. Egyik reggel, amikor elmentem a fűszereshez a szokásos kifli, tej, kalács vásárlás ürügyén, megszólított Misi bácsi, aki már kint ült az út menti teraszon. Érdeklődött a családról és beszámolt legújabb „hőstetteiről”, amit én szívesen hallgattam, mert ezzel is telik az idő, a sajnos minden nap egyforma idő. Misi, aki napra ugyanolyan idős, mint én vagyok, javasolta, hogy koccintsunk a közelgő szülinapunkra, mert van egy nagyszerű francia bora. Szó szót követett és felbontotta a második üveg bort is. Közölte, hogy ő nem hajlandó maszkot viselni, mert bepárásodok a szemüvege és különben is ő nem fertőzött, mert csak a boltba járókkal beszélget, azokkal is több mint 2m–ről, mert annyira van a kerítése a járdától. A bor és a magyarázat rám is hatással volt, én is levettem a Manyika által gyártott és a hajszínemhez tökéletesen passzoló szürkésfehér, gyönyörű maszkomat. A bortól kicsit égett a gyomrunk, így ettünk egy kis spanyol sonkát hagymával, a fűszeres ropogós, friss kenyerével. A sonkáról jutott eszembe – meséltem neki -, hogy nyugdíj kiegészítésképpen elvállaltam egy társasház műszaki ellenőrzését. A társasház címe – mondom nevetve és a tányéromra nézve – II. kerület Sonka utca 12. Erre aztán megint koccintottunk. Kissé kapatosan hazaérve tapasztaltam, hogy már megreggeliztek a tegnapi maradékból. Senki nem szólt hozzám, még a gyerekek is kerültek a leheletem miatt. Másnap még korábban keltem, hogy ne találkozzam senkivel a családomból. Elindultam a fűszeres felé, amikor észrevettem, hogy szkafanderes férfiak pakolnak be valakit a szirénázó, majd gyorsan elhajtó sárga-piros mentőautóba. A fűszeres mondta, hogy Misi bácsit vitték el. Valószínű, hogy korona-vírusos - állapította meg az orvos. Tudja a fia volt itt nemrégen külföldről, valószínű, hogy tőle kapta el – magyarázta meggyőzően a fűszeres. Megszédültem és hányinger kerülgetett. Agyam, mint a gőzmozdony zakatolt. Fejem iszonyúan elkezdett fájni. Néhány pillanat alatt összeállt a kép. Misi bácsi fia, aki magyar állampolgár, néhány hete meglátogatta a különösen fertőzött Párizsból érkezve. Ettük a spanyol sonkát, ami valószínűleg az igencsak bajban lévő Spanyolországból származott. Ittuk a francia bort, sőt örömünkben talán elvétettük megfigyelni, hogy melyik pohár melyikünké. Az, hogy nem maszk se és kesztyű se rajtunk, az csak „hab a tortán”. Azonnal felmértem a helyzet borzalmát! Valószínű, hogy én is fertőzött lettem, így nem mehetek haza, a családot is megfertőzni. Ha elmondom, hogy egy vírusfertőzöttel tivornyáztam, akkor Manyika megöl.

Döntöttem, menekülök! A tárcám mindig nálam van, ebben van pénz, kártya, igazolvány, és ami a legfontosabb a pesti lakás kulcsa. A vonat a nyaralónk utcájának túloldalán megy el, úgy hogy a teljes menetrendet fejből tudom. Órámra néztem, a pesti vonat 10 perc múlva indul. Elértem. A vonaton a járvány miatt talán tízen ültünk. Üres kupé tehát volt és tudtam telefonálni mobilon Manyikának. Előadtam, hogy távollétemben az engedélyem nélkül elkezdtek állványozni a Sonka utca 12. szám alatti társasházon. A rendőrség azonnal magához rendelt, mint műszaki ellenőrt, mert az egyik ember súlyosan megsérült, mert leszakadt az állványzat, elindult a vizsgálat, azonnal utazzak haza. Éppen hogy elértem a reggeli vonatot, estére biztosan vissza tudok érni. Hazudtam, hazudtam, mint a vízfolyás. Útközben kerestem egy magánkórházat, ahol a szűrést elvégzik. A pályaudvarhoz közel találtam egyet. Kevés várakozás után elvégezték a szűrést, ami negatív lett. A szűrést végző szkafanderes, világoskék szemű kisasszony közölte velem, hogy tekintettel arra – mert bevallottam -, hogy vírusfertőzöttel kerültem kapcsolatba, elrendelik a házi karantént és 14 nap múlva meg kell ismételni a szűrést. A pesti lakásba taxival mentem maszkban. Kicsit vásároltam és hazamentem az üres otthonunkba. Beszéltem telefonon a Sonka utcai művezetővel, aki közölte, hogy még nem tud indulni az állványozás, talán a jövő héten, bár a dolgozók már jönnének pénzt keresni, de ő szigorúan veszi a „maradj otthont”, amíg tudja – fűzte hozzá. Később felhívtam Manyikát és elhazudtam neki a szörnyű rendőrségi kihallgatást, a sok várakoztatást, a megaláztatást, stb. Mondtam, hogy nem tudom meddig tart még a „molesztálásom”, mert ártatlan vagyok, de lehet, hogy még egy-két hétig is eltarthat a kivizsgálás. Ő szörnyen sajnált, én közöltem, hogy nagyon hiányoznak. Ez volt a legnagyobb hazugság, mert remekül éreztem magam. Nincsen fűnyírás, kerítésfestés, piszkálás a fröccsözés miatt, fejberúgás és állandó visítás az unokáim részéről, a lányom nyaggatása, hogy vigyem őket sétálni, ahol az a játék, hogy ki tud engem elgáncsolni többször hazáig, és még sorolhatnám. A házi-karanténomban 10-kor kelek, mert addig nézem a híreket, bőségesen reggelizek abból, amit önkormányzat küldönce hoz, olvasok, nézem a kedvenc sorozataimat és a krimiket, amiket Manyika utál. Megiszom naponta egy üveget a kedvenc boromból, délben vodkával fertőtlenítek, és ilyenkor kell a kísérő dobozos búzasör, és így tovább, szóval remek dolog a karantén, csak ne legyek beteg, bár az első teszt negatív lett. Minden nap felhívom Manyikát és hazudok, hazudok, hazudok a szomorú sorsom ecsetelésével. Közben elindult az építkezés is, az állványozással, de a művezető közölte, hogy ehhez nem kell műszaki ellenőrzés.

Eltelt a „csodálatos” két hét és elmentem a kontroll szűrésre. Szörnyen izgultam! A „kékszemű” örömmel mondta, hogy negatív, megúszta maga mázlista! Boldogan rohantam a vonathoz, közben felhívtam Manyikát, hogy lezárult a vizsgálat, ártatlan vagyok, a sérült is jól van, az állványokat lebontották, mert közben elkészült a munka, így az állványzatot el is szállították, most egy kis szünet van, egy hét múlva indul majd a munka. Hogy miért hazudtam ilyen részletesen, ezt a mai napig nem tudom! A vonatról leszálltam és a fűszereshez mentem, hogy vegyek egy-egy tábla csokit az unokáknak. Hatalmas hírem van mondta, képzelje el Misi bácsi itthon van. Nem volt korona-vírusa, mert a doki a heveny epegörcsét gondolta fertőzésnek. Tele van az öreg élménnyel. Azzal szórakoztat bennünket, hogy ő volt a lélegeztető gépen is, de kiderítették, hogy olyan a légzése, mint egy trombitásé, úgy hogy kiengedték és szuperül van már. Furcsán érintett a hír, de örültem!? A család boldogan fogadott, főleg Manyika. Mint a járvány óta mindig, most is ment a TV híradó a háttérben. Manyika könnyes szemekkel üdvözölt. Én szégyent éreztem – most már kiderült, hogy felesleges – hazugságaim miatt. Ahogy ott álltunk összefonódva, tisztán hallottuk mindketten a bemondó szavait:

- Ma délben leomlott a Budapest, II. kerület Sonka utca 12. szám alatti épülő társasház állványzata és maga alá temetett egy munkást, aki életveszélyes állapotban van. A rendőrség elkezdte a vizsgálatot a felelősség megállapítása céljából. Manyika eltolt magától, nem szólt, de szeméből olvastam a megválaszolhatatlan kérdést… akkor hol a fenében voltál két hétig, ha ez ma történt???  Tudtam, hogy nagy bajban vagyok, megszédültem a tanácstalanságtól, amikor megcsörrent a telefonom… A rendőrség keresett….

  

 

Szívdobbanás: Sütkei Gábor

1970. december 31-én születtem Szekszárdon, ahol azóta is élek. Jelenleg betegkisérö vagyok a Művese állomáson.

16 éves korom óta írok verseket, próbálkozom mással is. Családfakutatással is foglalkozom. Szeretek olvasni, sétálni, idegennyelvet tanulni. Menyasszonyom van, gyerekünk még nincs.

 

  1. Szeretnék kimenni az utcára.
  2. Szeretnék az emberek között mozogni.
  3. Jó lenne a szülőkkel értekezni.
  4. Szeretnék találkozni a decsi ismerösökkel, akiknél isteni finom méz kapható.
  5. Jó lenne a kollégákkal, kolléganőkkel találkozni.
  6. Szeretnék találkozni újra a betegekkel, akikért eddig is éltem.
  7. Szeretném végigjárni a kiállításokat.
  8. Elmenni a levéltárba kutakodni.
  9. Jó lenne plázázni úgy mint régen
  10. Kimenni a mezőre, megszámolni, hány csillag van az égen.
  11. Az ige valóra válik, mindig van remény.
  12. A Reményt vesztett ember halott.

13. A Remény hal meg utoljára…

+1. Így kezdődik a koronavírus idején a Regény.

Sütkei Gábor

Szívdobbanás: Rónai Katalin

Budapesten élek, 68 éves vagyok.

Mindennel foglalkozom, ami boldoggá tesz, és kreativitásomat kiélhetem. Baba, báb, mese és élethű figurakészítő vagyok, okleveles textiljáték készítő, fotó alapján készítek el híres, vagy átlagembereket, történelmi életképeim, mesét ábrázoló, vagy ma megrendelő által nekem fotót küldött személyről 60-70 cm-es figurát készítek, bármit el tudok készíteni, ugyanígy mesefigurákat is. Táncolok, NIA, Lemanguria, írok, képeslapokat készítek, kranioszakrális terápiával, és egyéb alternatív eszközökkel segítek, unokázom, ha úgy adódik, tanítok, gyerekfoglalkozásokat vezetek, amennyiben bármelyikre igény van. Vagy 150 db történelmi, irodalmi, zenei figurám várja a lakásomban, hogy egy település felvállalja, megvásárolja, és egy mini panoptikumot, vagy egy hely szellemével összeegyeztethető továbbfejleszthető, állandó kiállítást, vagy a diákoknak rendhagyó órák megtartására alkalmas helyet rendezzen be. Mindenféle megoldás érdekel. 12 év munkái várják azt az akármilyen szervezetet, vállalatot, vállalkozót, községet, várost, kerületet, csoportot, aki ezt bevállalja, és megcsináljuk közösen ezt a sehol nem létező kis különlegességet. 

Technikatanár voltam általános iskolában. De van népművelés-könyvtár és sok egyéb végzettségem.

Az írás a lételemem. 12 éves korom óta alkotok, és azóta írok, persze, sok kihagyással. Főleg novellákat, meséket írok, van egy kész mSzokotteseregényem, és készül a daganatos betegségemről a könyv, sajnos financiális okok közrejátszanak, hogy ezek az írásaim az asztalfiókban maradnak. Sok novellám megjelent online formában is. A legnagyobb sikereim közös megjelenés, egy Tündérkezek c. a daganatos betegek számára, és a daganatos betegséggel találkozott emberek által írt kis kötet, amely 2019. végén jelent meg a Holnap Kiadó Magazin segítségével, és az általunk a kiadásra befizetett, vagy eladott példányok ára a  Kékgolyó utcai segítők segítésére fordítódott. Ugyanitt jelent meg két novellám egy közös antológiában, és a WMN Magazin online oldalán, pedig három, vagy négy írásom látott napvilágot, az elmúlt két év alatt. 

Mindig más a kedvenc elfoglaltságom: séta, tánc, írás, beszélgetés, alkotás, tanulás, olvasás, filmnézés, ha lehet, és megoldható az unokákkal közös alkotás, közös családi napok, varrás, kreatív ételkészítés.

Két családos lányom van. Szüleim, hozzátartozóim már a mennyben, egyedül élek, lassan 22 éve. 9 éve vagyok nyugdíjas. Négy unokám van, mindkét lányom családjában egy leányka és egy fiúcska. A nagyobbik lányomnál egy 9 éves leányka, és egy 6 éves fiúcska, a kisebbik lányoméknál egy 9 éves fiúcska, és egy 6 éves leányka. A kicsik most fognak iskolába menni.

 

Az én koronás bakancslistám – hétköznapjaim az önkarantén idején

Március elején már hallani lehetett mindenféle szóbeszédet egy vírusról. Nem nézek híradót, vagy húsz éve, nem olvasok híreket, de be-bekúszott egy-egy történet, egy-egy hír a reggeli rádióműsorban hallottam egyet, s mást, viszont a külvilágban már pánikhangulat elindult.

Csak cirkuszi látványosságként tekintettem, és nagy ívben kikerültem a boltban, azokat az embereket, akik egy, esetleg két tele bevásárlókosárral sorolnak be a pénztárhoz.

Aztán mielőtt a hisztéria épp elért volna, kiléptem a témából, és úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam, semmilyen formában megfélemlíteni.

Természetesen, ez még úgysem sikerült igazán, hogy elég tudatos vagyok, mert csak be-bekúsztak hírek, és az ismerősök telefonos, közösségi oldalas megnyilatkozásai, meg, persze a saját gyermekeim aggódása, egyfajta innen-onnan támadó félelmet belém is oltott.

De azon kívül, hogy március 15-e előtt megvettem a heti bevásárlás adagját, nem törtem magam azzal, hogy készleteket halmozzak fel. .

Persze nem úsztam meg a félelmet, nem úsztam meg a maszkvarrást, és az első összevissza információk, ferdítések továbbítását, mert én is emberből vagyok, de szerencsére sikerült hamar leállnom ezekkel is, és eldönteni a legfontosabbat, amikor szükséges segítséget fogok kérni, amúgy, meg megpróbálkozom az online rendelésekkel. Nem mintha nem vásároltam volna online, de mindig érte mentem, szeretem személyesen átvenni a neten vásárolt holmit, erre sosem sajnáltam az időt, viszont a futárra várni utálok.

 Már tartott a rémtörténetek mesélése, már láttam maszkos embereket március 9-én is, de nem foglalkoztam vele. Olyannyira, nem hogy mivel a Tűzmadár Alapítvány által a László Kórház területén működtetett Tűzmadár Ház rendszeres látogatója vagyok, gyógyult melldaganatom okán, még március 9-én besétáltam a László Kórházba, az esti jógára, amely persze elmaradt, mert akkora már a ház bezárta kapuit, – több, mint egy hónapja online tornázunk, jógázunk, találkozunk a többiekkel.

Március 16-án egészségügyben dolgozó lányom kérését teljesítve, megkezdtem a karantént, így négy héten keresztül csak a futárhoz léptem ki a lakásból, kesztyűben, és maszkban, egyszer sikerült rendelnem a Spartól, azt is 16 napra hozták, és hiányzott a rendelés fele. Hát ki kellett találnom, mi legyen, hogyan tudom megoldani az életem.

A szomszédban lakó fiatal fiút, akivel sokáig haragban voltunk fiatal kutyája miatt, egyszer csak megkértem, hogy a rendelt könyvemet elhozná-e a boltból. Erre ő felajánlotta, hogy vásárol nekem! Nem voltam rest, elfogadtam. Hetente egyszer attól kezdve hazafelé a munkából vásárolt nekem. Amit hozott, abban semmi kivetnivalót nem találtam soha. Kisebbik lányom, aki vidéken lakik, de Pesten dolgozik, ha bejött a városba, megkérdezte, nem szükséges-e valami.

Amúgy nem volt WC papírom és lisztem is csak minimális, talán 30 dkg. De első héten hozattam rizst, és készítettem rizstejet, sárgarépa, cékla, lencse, és sárgaborsó fasírtot variáltam, papírtörlőt használtam a mellékhelyében, azt hozott a Sparos futár, és elkezdtem online élni. Amúgy is elég sok időt töltök a gép előtt, de írok, keresgélek, megoldok, kapcsolatokat tartok, és építek. Most ez átalakult, először rám zúdult a sok minden, ilyen tanfolyam, olyan beszélgetés, jóga, stb. Aztán rájöttem, hogy szelektálni kell, és új trendeket építettem az életemben. Két lányommal és négy unokámmal is online tartottuk egymásban a lelket.

Kitört a tavasz, bábokat készítettem, megrendelésre, sokat dolgoztam, húsvét előtt csomagküldővel, a szomszéd fiú segítségével eljutottak a bábok, babák a megrendelőkhöz.

Húsvét hétfőn elegem lett.

Már előtte is volt pár rosszabb napom, de alapjában nem volt probléma. A kreatív énem megmentett, mert mindig találtam valami új elfoglaltságot, írás, alkotás, lakásrendezés, (nem takarítás!,hanem szépítés), új ételek kísérletezése, mi mindent lehet készíteni zöldségből? Készült sárgarépaleves, sárgarépatorta, húst nem eszem 7 hete.

Szóval teltek, peregtek a napok, de mégis elegem lett, hogy nem látom, a gyönyörű tavaszt!

Kimentem a parkba. Egy fűzfához közelítve azt láttam, hogy egy hölgy egy nagy ágat letört, és elindult vele. Nagyon mérges lettem. De visszafogtam magam és nem szóltam rá. Megszeretgettem a fát, és ahogy elindultam egy másik ágat láttam a földön, kicsi, csenevész ágacskát, felvettem, és hazahoztam. Vízbe tettem. Azóta él, gyökeret eresztett, leveleket növesztett, és csodás látvány a konyhámban. Attól kezdve ez a fűzfa lett a fám, minden nap meglátogatom. Másnap elromlott az idő. Egy hétre rá egy hétfői hajnalon arra ébredtem, hogy menni kell. Április 19-e volt. Azóta minden reggel hajnalban kelek. A reggeli rutin után, elindulok. Gyalog le a 9. emeletről, ki a parkba. Ott egy-két órai séta, torna, vagy tánc, odafelé, visszafelé, megölelgetem a fámat, megbeszélem vele, hogy mi történt előző nap,  aztán jövök haza. Itthon az online torna, jóga vár, és máris 11 óra elmúlt. Aztán ebéd, kis szunyókálás, és kreatív délután, olvasás, írás, tanulás, alkotás, meditálás, másokkal beszélgetés telefonon, vagy online, erről szól a napom.

Egyedül élek. Bele is zakkanhattam volna, ha nem változtatok.

Mi a 13+1, bakancslistám? Nem tudom. Nekem ez az élet, a még egészségesebb lét, mint a daganatom előtt, alatt és után, bőven kitesz 13+1-et.

Múlt héten először hét hét után, elmentem a boltba. Nem élveztem, menekültem. Segítségeim nem értek rá, és én sem szerettem volna őket küldeni. Nem vagyok paranoiás, nem azért nem esik jól az emberek közelsége, mert félek, hanem, mert rájöttem, hogy tényleg igaz, az egyedüllét, nem magány, hogy egyedül is lehet az ember boldog és békés.

A karantén erre adott lehetőséget, aki megtehette, hogy ebben az időszakban befelé (is) forduljon. Természetesen, a családosok, akik otthon home officeban dolgoztak és ott volt az egy, két, három gyerek, a háztartás, a gyerekek tanulása, mozgásigénye, a családi élet fenntartása, a lélekjelenlét, a munkahely elvesztésének réme, stb. nem tudtak ennyire elmélyülni. Én abban tudtam segíteni nekik, hogy nem zargattam őket a saját sérelmeimmel, panaszaimmal, és egyéb nyavalyákkal.

5. hetemet kezdtem meg ma reggel, amikor gyalog járok a 9. emeletre, sőt, a közértlátogatások két napján, kétszer jöttem-mentem gyalog.

Ez boldogsággal tölt el, és erőt ad a továbbiakban is. 68. éves vagyok, büszke, egészséges nő.

Rónai Katalin

 

Szívdobbanás: Lovák Ibolya

Pécsen élek 68 éves aktív nyugdíjasként.

Eredeti végzettségem szerint tanító vagyok, később végeztem közgazdászként. Mind a két munkaterületen dolgoztam/dolgozom és szeretem is mind a két szakmámat. A tanítást pár hónapja hagytam abba, mert már nagyon elfáradtam a kisgyerekek között. Önkéntes munkában egy egyesület adminisztrációs és pénzügyi tevékenységét segítem, részt veszek a programok szervezésében, kiadványok szerkesztésében.
Az írás az utóbbi időben kezdett foglalkoztatni. Naplót írok, édesanyámról írtam, most apukámról szeretnék megemlékezni egy rövidebb írással.
Kedvenc időtöltésem a túrázás, amit egy túracsoport vezetőjeként űzök. Szeretek olvasni, zenét hallgatni, énekelni és kertészkedni is.
Két felnőtt gyermekem van és négy unokám. Az évek sajnos nem csak fölöttem jártak el, hanem a gyerekeim és unokáim fölött is. Nem igénylik már a napi aktív jelenlétemet, de gyakran találkozunk és  akkor jókat beszélgetünk, nevetünk.

 

Egy kicsi mozgás ilyenkor is kell

 Testmozgás takarítással

A járvány veszély kihirdetése napján elhatároztam, hogy életkorom miatt önkéntes karanténba vonulok, és elsőként nagytakarítást végzek az otthonomban. Számba vettem, milyen tornagyakorlatokat végzek majd takarítás közben, mert az önkéntes karantén idején fontos a mozgás. Miközben ablakot pucolok, gyakran emelgetem a fejemet, a karomat, a lábaimat a létrára való föl- és lemászással edzem, közben nagyokat hajolgatok ezzel a gerincemet is bekapcsolva a gyakorlatokba. Mindezek után, a takarító vödörbe langyos vizet engedtem és hozzáláttam a tényleges munkához. Egy idő múlva azt vettem észre, hogy nincs mibe mártogatnom a takarító rongyomat, mert a vödörből eltűnt a víz. Soron kívül lemásztam hát a létráról és az eltűnt víz után eredtem. Sikerült is nyomára bukkannom a franciaágy alatt. Miközben az ágyat próbáltam kimozdítani helyéről, egyszer csak megcsúsztam, és műkorcsolyázókhoz illő, elegáns mozdulattal, hanyatt vágtam magam. Sebaj, megpróbáltam föltápászkodni, akkor meg a fejem vertem be a kinyitott ablakszárnyba.  Rájöttem, ez a mozgásforma most nem jött be. Más után kell néznem. Néhány napig csak szemmozgatás végeztem, miközben a televíziót bámultam és olvastam.

 

Torna a botokkal

Másnap reggel a szemem az előszobában árválkodó kirándulós botjaimra tévedt. Elszomorodtam, hogy feladat nélkül álldogálnak várván a jobb időket. Na, majd kaptok ti feladatot! Fölkaptam őket és a nordic walking oktatáson kapott kis útmutató segítségével jó néhány gyakorlatot el is végeztem az erkélyen. Közben azért félve lesegettem lefelé, vajon látja-e valaki mit művelek, és bíztam benne, hogy nem néznek bolondnak miközben a fejem fölött hadonászok a botjaimmal. Ezekkel a gyakorlatokkal jó néhány napig elvoltam, növeltem egy-egy gyakorlat mennyiségét, újabb gyakorlatokat találtam ki.

 

Reggeli torna televízióval

Pár nap eltelte után a magyar televízió vezetőinek is leesett a tantusz, hogy valamit tenni kellene a karanténba vonult lakosság egészségéért. Fölvettek tehát néhány videót, jó nagy reklámot csaptak és elkezdték őket levetíteni. Én, mint „gyakorlott” tornázó rövidesen be is kapcsolódtam a programba. Azt hiszem, a harmadik alkalommal túl jól, túl szépen akartam kivitelezni az egyik gyakorlatot megfeledkezvén élemedett koromról ízületi és gerincbetegségemről, hát pórul jártam. Mivel másnap reggel alig bírtam kikecmeregni az ágyból, két-három nap kihagytam az intenzív mozgást. Megelégedtem azzal, hogy csupán a szemgolyóimat mozgatom a képernyő bámulása közben, esetleg néha az ujjaimat is megemelgetem a billentyű püfölése közben.

 

Mozgás a youtubbal

Okulva az előbbi napok tapasztalatából most alaposan fölkészültem a napi tornámra. Sok-sok ajánlást, videót megnéztem a youtubon, mire sikerült kiválasztanom a nekem megfelelőt. Nagyon jó gyakorlatsort találtam, amit egyedül, szép csöndben minden reggel elvégeztem, nyitott ablaknál (mert azt ajánlották) odabent a szobában, hogy elkerüljem a kíváncsi tekinteteket. Támadt ugyan egy kis hiányérzetem, de nem igazán tudtam, hogy mire is vágyom.

Miközben a reggeli torna gyakorlatsort kerestem a youtuben, véletlenül megakadt a szemem a reggeli torna zene címen. Nosza, ez kell nekem. Így aztán bővült a repertoár, először mindennapi gyakorlatok vagy reggeli ébresztő torna 10 percben, utána reggeli torna zenére saját koreográfiám szerinti táncolás, ugra-bugrálás. A tornagyakorlatoktól egyre lazább lettem, már nem fájt a kézfelemelés, a guggolás és a jókedvem is rendre megjött.

 

Visszatérés a botokhoz

Az általam oly kedvelt Szenior akadémia vezetőjétől emailben kaptam egy gyakorlatsort, melyet az egyetem szakemberei direkt a mi korosztályunk számára állítottak össze. Ezek közül nagyon megtetszett a helyben gyaloglás. Jó hangosra állítottam az egyik kedvenc zenémet, kivonultam az erkélyre, vittem az addig dologtalanul heverő botjaimat, és uccu, neki, elkezdtem gyalogolni. Ez a napi, négy-öt perces gyaloglás mind a hangulatomnak, mind a lábaimnak nagyon jót tett. Később a helyben gyaloglást magas lábemeléssel, sarokemeléssel tarkítottam. Közben még arra is volt időm, hogy a kutyafuttatóban kőröző kutyusokat és gazdikat nézegessem.

 

Mire jók a könyvek?

Egy ismerősömtől, több pontból álló kihívást kaptam, ami arról szólt, hogy mit lehet csinálni a könyvekkel a karantén idején. Pl. lehet őket emelgetni, amitől erősödik a karunk. Levettem hát a polcról a Magyar irodalom története negyedik és hatodik kötetét, melyeket elég nehéznek találtam és elkezdtem emelgetni. Először egy karral, majd másikkal, aztán a kettővel. Sosem gondoltam, hogy ez nem éppen könnyű elfoglaltság, eleinte jól meg is izzasztott. Mivel az unokám is részt vesz valami kihívásban, ezért készítettem egy felvételt az ügyeskedésemről és a telefonnal elküldtem neki. Kaptam is egy kedves választ „nyomjad Mama”.

A reggeli repertoár most már a könyv emelgetéssel is bővült. Először elvégzek egy reggeli tornát-10-15 perc, táncolok egyet a youtube videóval 4-5 perc, kimegyek az erkélyre helyben járni 4--5 perc, levezetésként emelgetem a könyveket, ami újabb 5 perc. Így aztán reggelente már majd félóránál tartok.

 

Vidéki élet

Tíz napot vidéken töltöttem. Természetesen ott sem feledkeztem meg a mozgásról. Először a takarításhoz kapcsolódó gyakorlatokat végeztem immáron nagyobb rutinnal, baleset nélkül. Majd néhány napot a kertben kapálással, gereblyézéssel, vetéssel, palántázással töltöttem. Hogy mi volt ebben a torna? Ki lehet próbálni! Gyaloglás, hajolás, nyújtózkodás, emelgetés, egyszóval minden, amit eddig is végeztem. Ráadásul sikerült elegendő mennyiségű friss levegőt beszívnom és feltöltődni D vitaminnal is. Igaz, hogy az első, kertben töltött nap után hétrét görnyedve, kapa nyelére támaszkodva mentem föl a házba és másnap reggel alig bírtam fölkelni, de azt hiszem, hogy megérte.

 

Tempósan a kutyafuttató körül

Miután hazatértem vidéki kiruccanásomból nagy változást vettem észre. Azt láttam, hogy sokkal többen mozognak az utcákon, jönnek-mennek az emberek. Végre itt a szabadság, ezután én is megyek, első utam a Mecsekbe vezet, gondoltam. Másnap aztán Cilike kijózanított. Megmondta, hogy az öregek lehetőleg továbbra is maradjanak otthon, csak akkor mászkáljanak, ha ez feltétlenül szükséges és természetesen tartsanak megfelelő távolságot egymástól. Így hát a gyalogos, főleg csoportos túrákból egyelőre nem lesz semmi. Visszatértem a megszokott menetrendemhez és gyakorlataimhoz. Torna, tánc, könyv emelgetés, helyben gyaloglás.  Ez utóbbi végzése közben egyszer csak azt vettem észre, hogy kedves ismerősöm lohol a kutyafuttató körül, ahol rajta kívül nem tartózkodott senki. Micsoda ötlet, gondoltam. Fölkaptam a botjaimat, fülemre a szájmaszkot, és uccu, neki a nyomába eredtem. Utolérni ugyan nem sikerült, de a kutyafuttató körüli tempós gyaloglást fölvettem a műsoromra. Mi haszna van mindennek? Gondolom, talán egészségesebb maradok és az időm is jobban telik.

Egyre gyakrabban gondolok arra, hogy elindulok hosszabb távolságokra is és visszatérek a rendszeres túrázáshoz eleinte egyedül, majd idővel a Szenior kiránduló csoportommal. A reggeli tornát, a táncot és a szájmaszkot azért megtartom a „karanténos”időkre emlékezve.

Pécs, 2020. május havában

Pasek Lidi

Iratkozzon fel hírlevelünkre!