Nézőpontváltó® köszöntők

"A Nézőpontváltó® csapat tevékenysége arra irányul, hogy szemléletváltásra biztasson, és abban praktikusan segítsen. Felhívják a figyelmet arra, hogy az emberek álljanak önmagukhoz másként, mint addig! Vigyázzanak arra a testre, ami az övék! Próbálják az adottságaikból a lehető legtovább a lehető legjobbat kihozni! De ha mindazok ellenére mégis megbetegednének, akkor tudják, kikhez, hova fordulhatnak támogatásért, kik nyújtanak segítő kezet.”

Dr. Borbényi Erika, Szedlacsek Emília és Sári Edina köszöntő üzenete az oldalra látogatóknak.

 

Tovább olvasom

Az én életmódváltásom története 2016. - elismerő oklevélben részesült: Soltész Ildikó

Az én történetem ott kezdődik, amikor 48 éves koromban, közel 30 év ülőmunka után, a sokadik derékbecsípődésem (lumbágó) után a reumán a főorvos a fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő gyógyszerek felírása után közölte velem, hogy „Csináljon magával valamit Ildikém, még sok van hátra!”

 

Előre kell bocsájtanom, hogy mindig is szerettem a testmozgást, sokszor eszembe jut még a mai napig is kedvenc általános iskolai torna tatárnőm – Dr. Mezei Györgyné Zsuzsa néni – amint riogatásként bemutatta a kezekkel hadonászó csámpázást még a 7-ben, hogyan ne fussunk majd a busz után felnőtt korunkban!

 

Több mint húsz éven keresztül próbáltam a mozgás fontosságának tudatában eljárni különféle edzésekre.

Kezdetben aerobick óra a közeli általános iskola tornatermében, majd amikor már divatosak lettek az edzőtermek, akkor a csoportos órákat látogattam heti két-három alkalommal (stepp-aerobick, zsírégető, box-aerobick, TRX, Gflex).

Persze az étrendemmel nem sokat törődtem, csak a jó magyar konyha, csirkepörkölt nokedlival, paprikás krumpli, túrós tészta, jó kis zsíros kenyér, és persze az édesség napi szinten! Volt időszak, amikor az edzések hatására leadtam 10 kilót, de az lassan vissza is kúszott egy idő után.

Kedves volt kolléganőm, és az egyik edzőm is próbáltak már akkor rávenni, hogy kicsi egészségesebb ételeket egyek, de persze keményen ellenálltam, hogy nekem az nem megy, és különben is elég a mozgás.

 

Mindezek után, talán a szerencsének, vagy a véletlennek köszönhetően, tavaly februárban, az aktuális derékbecsípődés után, amikor nem tudtam két hétig edzeni, az akkori csoportos óra edzője Sebestyént Tamás (személyi edző, rehabilitációs edző) javasolta, hogy próbáljam meg a személyi edzést, nagyon szívesen segítene.

Az első edzésen elmondta, hogy nem lesz könnyű, az én esetemben nagyon fontos a törzsizomzat megerősítése, hogy a derékproblémáim megszűnjenek. És bizony a heti két edzés mellett, az étrendemen is változtatni kellene. Persze szorgalmasan jegyzeteltem a kis füzetembe, hogy csirkemell, brokkoli, bulgur, zabkása, 2-3 liter víz naponta, de nem voltam biztos benne hogy ez nekem menni fog.

 

És elkezdődtek az edzések, ami be kell vallanom az elején nagyon nehezen bírtam, a gyakorlatok végzése közben folyton nyavalyogtam, hogy nem tudom megcsinálni, a végén hulla voltam, úgy vonszoltam magam haza.

 

De elkezdtek jönni az eredmények.

Először néhány kilótól sikerült megszabadulnom, kezdett fogyni az úszógumim, és ezzel párhuzamosan könnyebben tudtam a feladatokat is elvégezni, jobban éreztem magam a bőrömben.

Ekkor szántam rá magam, hogy az étkezésemre is odafigyelek - ha már többen is mondták - összegyűjtöttem néhány receptet, megvettem az alapanyagokat (csirkemell, teljes kiőrlésű liszt, barna rizs, bulgur, zabpehely, nádcukor, brokkoli stb.) és komolyan mondom olyan jókat sütöttem-főztem, hogy egészen megszerettem az egészséges ételeket.

Persze még ezen is lehetne finomítani, de szerintem fontos a fokozatosság, egyik napról a másikra nem lehet több évtizedes étkezési szokásokat megváltoztatni.

A lényeg, hogy nem érzem kényszernek, szívesen eszem reggelire a zabkását, vacsorára a kis salátámat. Megpróbálom a napi 2 liter vizet meginni, mert a folyadékbevitel is sokat számít.

És bevallom azt is, hogy vannak csalónapok, amikor én is bűnözöm, ilyenkor jöhet egy kis csoki, süti, fagyi, fehér kenyér a szalonnás rántottához, mozizás közben nachos. Vagy ha a munkahelyemen megkínálnak a lányok valami finomsággal azért elfogadom.

 

Egy idő után környezetem is észrevette a változást, őket is motiválta, hogy lefogytam, izmosabb lettem, és látták hogy milyen finomakat eszem, ami még egészséges is. Kérdezgették hogyan csináltam, szívesen megosztottam velük a tapasztalataimat. Közösségi oldalamra is felkerültek képek rendszeresen az ételekről, amiket sütöttem-főztem, sokaknak tetszett, néhányan el is készítették.

 

Anyukám 72 évesen nagyon jó egészségi állapotban van, rengeteget mozog, egész nap kertészkedik, kéthetente a nyugdíjas klubban ropja a táncot, de néhány kiló súlyfeleslege sajnos még így is van. „Nem jönnek rám a ruháim” szokott panaszkodni. Persze neki is a magyaros ételek a kedvencei, meg a saját maga sütötte bukta, pogácsa, lángos, pite, persze fehér lisztből, répacukorral. Kezdetben még nem hitt benne, hogy az étkezésen is sok múlik, de mostanában már büszkén meséli, hogy vacsorára milyen salátákat készít magának, uborkából, paradicsomból sajtból, dióból, és tényleg jóllakik vele.

 

Persze az edzéseket sem hanyagoltam el, most már több mint másfél éve kitartóan, rendszeresen hetente kétszer lent vagyok a teremben, akár még ünnepnapokon is.

Sokat köszönhetek az edzőmnek is, nagyon jó, hogy személyre szabott feladatokat kapok tőle, sikerélményem van, hogy képes vagyok ezeket elvégezni, az órák jó hangulatúak, szívesen megyek.

Az időközben leadott 10 kilómat nagyjából sikerült tartanom, egy-két kiló fel-le ugrál, de ez nem zavar.

Sokkal energikusabb, mozgékonyabb, magabiztosabb lettem, amellett hogy remélem sokkal egészségesebb is.

 

Közben észre se vettem, hogy a derekam nem fáj, nem csípődött be már másfél éve! És ez a legnagyobb eredmény!

 

Végszóként még becsatolnám az edzőmtől az 50. edzésemre kapott szöveges értékelésemet:

 

A közös munkánk rehabilitációként indult, fő célja a törzs izomzatának megerősítése volt. Az első edzések alkalmával már éreztem, hogy bizony nem lesz könnyű dolgom. Nulla szabályos fekvőtámasz, a koncentráció teljes hiányával kiegészítve. Kihívás, gondoltam magamban! Egy dolog azonban már akkor is megvolt, ami szerencsére azóta is változatlanul ott van minden egyes edzésnapon, ez pedig nem más, mint a kitartás. Sok emberből hiányzik, de az egyik legfontosabb szempont, ha hosszútávú, eredményes közös munkát szeretnénk. Az első komoly eredmény a 7-8. edzés környékén jelentkezett, amikor is végre sikerült önállóan megcsinálni az amúgy 4 "nagyon bonyolult" feladatból álló bemelegítő gyakorlatsort. Ekkor már éreztem, jó úton járunk! A köredzések alkalmával a feladatok egymásutánisága még így az 50. edzés alkalmával is komoly megpróbáltatásokat okoz Drága Tanítványomnak, de legalább sosem unatkozom. :D Az eredmények pedig magukért beszélnek! A kezdeti derék fájdalmaknak már nyoma sincs, új célokat kellett kitűznünk, úgy döntöttem, hogy sosem árt, ha van erő és erőnlét, ezek fejlesztésével persze együtt járnak bizonyos esztétikai mellékhatások is, ami ugye valahol mindenkinek célja. Az eredmények jöttek folyamatosan, most már nem okoz gondot 8!! szabályos fekvő végrehajtása, akár 5 körön keresztül és ez a fejlődés érvényes a guggolástól kezdve a Trx evezésen át egészen a Deadliftig! Igen, Deadlift! Az elején elképzelni sem mertem volna, hogy edzéseink alkalmával akár csak elhangozzon ez a szó, de Ildikó megcsinálta! Arról nem is beszélve, hogy a kezdeti 68 kg-hoz képest most 58-nál tartunk, mindenféle csodaszer és turbódiéta nélkül, szimplán csak egy tudatos, hosszú távon tartható, egészséges étrend a titok. Az eredmények eléréséhez csupán 1 dologra volt szükség, ami Ildikóban maximálisan megvan, a KITARTÁS, ez a kulcsa mindennek ;) Na meg egy vérprofi edző :P Csak így tovább Kedves Tanítványom! "A végtelenbe és tovább!" :D

 

                                                                                                           Soltész Ildikó

 

Az én életmódváltásom története 2016. - elismerő oklevélben részesült: Pintér Ibolya

A lélek megbetegíti a testet.

Soha nem gondoltam volna, hogy fiatalon is ennyi megpróbáltatás érheti az embert.

21 éves vagyok, gyógyulófélben.

18 éves koromig Szolnokon éltem édesanyámmal és édesapámmal. Felköltöztem egyedül Budapestre egy albérletbe, hogy tovább tanuljak. Nagymamámat elveszítettem 2014. február 23-án, amely nagy fájdalmat okozott, de tudtam, hogy fel kell állnom. 2015. február 23-án (napra pontosan egy évvel mamám halála után) édesapámat is elveszítettem.

Depresszióba estem, szorongtam.

A lélek megbetegíti a testet?

Valóban.

A problémáimat magamba fojtottam…  Egy gyulladt gócot találtak az ínyemben, amelyet meg kellett műteni, mert könnyen szájüregi rákká alakulhatott volna. Ezután jött a vesebetegség, melyet fél éves antibiotikumos kezeléssel szüntettek meg. 50 kiló voltam, 10 kilót lefogytam.

Nem foglalkoztam a rendszeres étkezéssel, testmozgással. A depresszióm egyre eluralkodott rajtam.

A vesebetegségem húgyhólyagbetegséggé alakult, kínzó fájdalmaim voltak. Nem ittam elegendő folyadékot. Eközben a tanulmányaim folytak, dolgoznom kellett, a párom viszont végig kitartott mellettem.

Túléltem a 20. születésnapomat, az első karácsonyomat édesapám nélkül. 2016-ban a depresszióm átcsapott pánikbetegségbe. Esténként halálfélelmem volt, a szívem majd’ kiugrott a helyéből. Az orvosok antidepresszánsokat, nyugtatót adtak, melyekre szép lassan rá is szoktam.

Jött a következő hír: nagypapám 2016. április 23-án elhunyt..,

 

Ez a pont volt, ami hatalmas fordulópontot hozott az életembe. Nagypapám halála előtt egy nappal bent voltam nála a kórházban.

Csak ennyit mondott: „Édesapád nem így akar látni.” Lefogyva, betegen, szomorúan… És igaza volt.

 

Ekkor önerőből egy új életet alakítottam ki. Jelentkeztem egyetemre, elhelyezkedtem egy nagyon jó munkahelyen, amiért megküzdöttem.

Időm nagy részében tanulok, dolgozom, kirándulok a párommal.

A barátaim is nagyon sokat segítettek abban, hogy elinduljak a gyógyulás útján. Pedig makacs ember vagyok, betonerős gondolatokkal, amelyektől nem tágítok. Teljesen átreformáltam az életem.

Személyiségfejlesztéssel is foglalkozom, napjaimat a mosolygás határozza meg.

Egészséges ételeket készítek. Sok gyümölcsöt, zöldséget, paleo ételeket fogyasztok. 2-3 liter folyadékot megiszok, amely főként gyógytea és víz.

Orvosi eredményeim is javulnak. Pánikbetegségem nem jelentkezik, a vesém gyógyul.

Édesanyámat is kirángattam ebből a helyzetből. Mára már együtt állítjuk össze a menüt.

Új életcélt határoztam meg: az életem végén csak annyit szeretnék, ha édesapámmal találkozok fent a mennyekben, akkor csak annyit mondjon: „Büszke vagyok rád!”

Úgy érzem jó úton haladok!

 

Pintér Ibolya

 

Az én életmódváltásom története 2016. - elismerő oklevélben részesült: Ignácz Magdolna

Lehet,  hogy az egészet csak álmodtam. Bár mégsem, mert ha átmegyek a másik szobába,  ott az érem.

No nem is  egy,  de a legemlékezetesebb, a Wizz Air félmaraton befutóérme is ott  fénylik a többi között. És ha felemelem a karom, hát igen még érzékeny.

 

Tavaly   májusban voltam  65 éves.

Úgy  éreztem, elhagyva  a munkát, tele  tervekkel - no ebben soha nem volt hiány -, készülök a következő  harmincra. 

Lányomtól kaptam egy  pólót, amit saját kézzel festett és rajta volt  a hosszú élet titkai között az utazás, a tánc, síelés, festés, no és a futás. Ezek mind kedvenc  hobbijaim.  

A  futás  alapjaiban nem olyan régen kezdődött, úgy fél évvel a születésnapom előtt, merthogy állandóan valami megfoghatatlan fáradtság vett rajtam erőt. És  valahogy   az  életkedvem is  mintha   akadozott  volna.  Számomra  ez  furcsa  volt, mindig  tele  voltam energiával, ezért szép lassan  elkezdtem  futni, hátha  segít.

Az eleje kicsit  döcögősen ment, de  aztán hozzászoktattam magam, hogy átszaladok a Városligetbe, teszek egy-két kört.  Májusra olyan  jól ment, hogy  elindultam egy  10 és  egy  12 km-es  versenyen és gondoltam, ha ilyen jó lesz, akkor még egy 15 km-es is   belefér majd a félmaraton szeptemberben. 

Júliusban fantasztikus élmény volt Korzikán hegyet mászni. Úgy  éreztem, ide nekem a  fél világot.   Mire  hazaértem  otthon  várt  a  szokásos   behívó  a mammográfiára, a hónap végére, egy  pénteki nap késő délutánra. Hát igencsak meditáltam  hogy  elmenjek-e,  mivel  rajta  volt  hogy   65 éves  korig.  De  elszaladtam, gondoltam, na ezzel le is  tudom,  aztán ezzel sem lesz gondom. Másnap 15  km-es  versenyt futottam  hatalmas  örömmel, majd  csomagoltam, irány Mártély a festőtábor.

 

És a negyedik napon  ülök  egy  szénaboglyán elmélyülten  festek és megszólalt a  telefon…

Mit is mondjak,  a kedves hölgy  a  túlsó végén  invitált, hogy ugye be tudok menni megismételni a vizsgálatot. Mondtam nem,  merthogy  festek, meg két hét múlva megint  festek.

Addig erősködött, megígértem. Hétfő  délután, ahogy feltették  a  leletet kinagyítva minden világossá vált.

Valami nagy üresség volt bennem, mert  láttam  fehéren-feketén a  röntgenfelvételen  a  daganatot, a csápokat.

Fogalmam sem volt, mi fog történni, mit is kell csinálni. 

Irány mindjárt az ultrahang és a doktornő egyből közölte, ez ugyan rosszindulatú szúrhat-e, sőt már a nyirokcsomóknál is  lát valamit. No hát szúrjon. Eredmény három nap múlva. Tényleg  rosszindulatúnak látszott az már  előre, ugye megyek  tovább az onko teamhez. No azt már nem! mondom én, nem érek rá van még  három futóversenyem   beregisztrálva  és  egy  hegyi túrám.

A   doktornő odajött, megsimogatta  a vállamat és  azt mondta  semmi gond  majd  egy év múlva megcsinálja, de ez most itt nagyon komoly  dolog. 

Hát  így  kezdődött.

Még lefutottam  az Iron Girl 10 km-es  versenyt, könnyezve nagyon nehezen. A másodikra nem mentem el és a félmaratont töröltettem, illetve  azt mondták,  eltehetem a következő évre. Később  ez  volt  az egyik legnagyobb  terv, addigra meg kell gyógyulni.

Férjemnek  csak akkor mondtam el mindent,  amikor az összes lelet, papír megvolt, mellrák nyirokáttéttel.

 

Szeptember  1-e  már a kemoterápiás  székben talált.  És a 8. napon már   futottam. 

No nem sokat és ahogy  bírtam. Szédülve, gyengén  és akkor  úgy éreztem, amíg tudok futni, lesz értelme mindennek. És  bár  a kezelések egyre  keményebben éreztették hatásukat, amikor  a „kegyetlenke” kicsit elmúlt, folyamatosan futottam. 

Igaz  fájtak a csontjaim, az izületeim, szédültem, de hihetetlen erőt  adott, amikor látva másokat is, hogy futnak, futottam. Az  ötödik  kezelés után a rosszullét nem akart  elmúlni. És akkor  közöltem  az orvossal, ha az életminőségem ennyire  leromlana hogy nem tudok  futni, nem kérek többet a kemóból.

Orvost és  kórházat  váltottam. 2016.január 4-én  bal oldali mastectómia  az összes nyirokcsomó  eltávolításával. A  12-ből még 7 mindig rákos  volt. De  legalább  kint  voltak.

 

Jellemző  rám és  ezt a  betegtársak mesélték, amikor az orvos a műtét után odajött és   kérdezte, hogy  vagyok, azzal a kérdéssel válaszoltam, mikor mehetek síelni. A varratok  8 hétig bent voltak, de én már az orvos  engedélyével igy is futottam.

Magamnak is alig mertem bevallani,  hogy  azért húz a nyirokcsomók helye  és a karom bizony  fájdogált. De  úgy éreztem, megint élek és a futástól visszakapom a fizikai erőnlétemet, a többit meg én hozzáteszem. 

Egyébként meg a szobámban, az ágyam mellett volt egy kisasztal, azon a túracipőm, futó zoknim, pólóm, ecsetem és minden, ami a való világot és az általam  szeretett  dolgokat  megtestesítette. 

 

És  végig  futottam a  sugárkezelés  alatt is.

Még nem  volt  vége a kezelésnek, de elindultam az első 12 km-es versenyen májusban. 

Adtam magamnak 3 nap szabadságot, nem mentem el a kezelésre. Utólag  bevallottam az orvosnak. Nem, nem azt mondta, hogy hát akkor nem  használ a kezelés, azt kérdezte mennyi idő alatt  futotta le.

 

Májusra  minden véget ért. Innen már csak az általunk hormonbogyónak  nevezett tablettát  kellett szedni. Próbáltam alkudozni  az orvosommal, de aztán megegyeztünk.  Megígérte, hogy mindenképpen fogok tudni futni, ha az egyiknek nagyon rossz a mellékhatása, cserélünk.  Sőt azt is mondta, ne is higgyek azoknak a papíroknak, amik  a  dobozban vannak. Na jó, innentől kezdve nem olvastam el, mi van ráírva.

 

És  augusztus  6-án, napra pontosan egy évvel azután, amikor a diagnózist megtudtam és  hét hónappal  a  műtét  után, 66 évesen lefutottam életem  első  félmaratonját, azaz  21  kilométert.  

És szeptember 11-én ismét félmaratont futottam több  ezer emberrel Budapest utcáin, azt  amit  egy  évvel  előtte törölni kellett.

A Szabadság  hídnál a lányom várt egy nagy molinóval, ráírva „Anya,  sikerülni fog  a  21 kilométer”. De  nem adhattam  fel, mert  előtte már megkeresett a  BSI,  ha  beérek,   mint a legidősebb,  igazi  első  félmaratonistával  riportot készítenek. 

BEÉRTEM.

Szinte  hihetetlen érzés  volt.  Ennyire  feszegetni  a határokat.  Megvolt  a  riport is és azóta több  tévécsatornán is leadták.

 

A  futás  életem  része  lett. 

Ha  nem  lettem  volna  rákos, talán  soha nem kezdem el, mivel a fáradtságon kívül  semmilyen tünete nem volt. De  hatalmas célt és kitartást adott ez alatt a majd egy év alatt. 

Csökkentette  a  kezelések néha  elviselhetetlen mellékhatását, nem híztam meg, nem vesztettem el az életbe  vetett hitemet, optimizmusomat.

Jelenleg  onkológiailag negatív  vagyok. És   bele  sem merek gondolni,  ha azon a  péntek délutánon nem megyek el a mammográfiára...!

Végtelen hálás  vagyok orvosaimnak, akik inkább  biztattak, mint visszatartottak  a  futástól.

 

No igen, mindenképpen jól jönne egy  spéci  sportmelltartó,  mert  egyelőre megmosolyogtató, mire összeállítom futáshoz mindenféle pótlásokból a bal  dekoltázsomat.

Egyébként nem gond, nem is  zavar,  talán nem is kérek helyreállítást, kiválóak  az Anitában vásárolt melltartók. Holnaptól  a  versenyeken  a  Rákliga  színeiben indulok.

A lányom nagyon büszke  rám, a következő  versenyen együtt indulunk. Szeretnék jótékony futó lenni, példát mutatni az úton lévőknek. Nincs lehetetlen, nagy  célokat  kell kitűzni és soha nem feladni… ez az egyetlen  útja  a  rákból  való gyógyulásnak.

 

 Ignácz Magdolna

 

  Ilyen boldogan értem célba 66 évesen, berepültem!

Az én életmódváltásom története 2016. - elismerő oklevélben részesült: Eichinger Éva

Az egész egy hirtelen jött, kellemetlen délutánon kezdődött…


33 évesen, egy szülés és gyes utáni új munkahely-kezdést követően arra lettem figyelmes,
hogy koradélutánra – minden egymást követő nap – puffadok. Korábban sosem éreztem ilyet, és azt tudtam, hogy nem akarok azonnal gyógyszerekhez fordulni, hanem a kiváltó okot szeretném megszűntetni.

Aztán egy jól irányzott vérvizsgálat azonnal kimutatta: laktózintoleráns vagyok és a szervezetem álljt parancsolt a sok-sok elfogyasztott tejterméknek.

Bevallom őszintén, meglepett a dolog, nem számítottam rá, valahogy a sok új változó
tényezőben (új otthon, bölcsi, elszakadás a kislányomtól, új munkahely) kerestem volna az okot.

A szülés után – főként a szoptatás alatt - felszaladt kilóktól nem tudtam (vagy nem
akartam eléggé?) szabadulni, de éreztem, hogy ez most egy jel az életemben, hogy valamin változtatnom kell. Attitűdömből adódóan nem lemondásként éltem meg, sokkal inkább a lehetőséget láttam egy életmódváltásra.

Egyik napról a másikra letettem a tejet, a cukros joghurtokat, a túrós rétest, a
madártejet és társait.

És bizony a tejeskávét is, mert tej nélkül nem tudtam elképzelni.Először ennek elhagyása bizonyult nehéznek, délelőtt 10-kor bambultam magam elé, nem pörgött az agyam, de nem adtam fel, így egy hét után megszűntek az elvonási tünetek.

Előfordult, hogy megkértem egy kollégát, tegye át az asztal másik oldalára a kávéját, hogy ne kísértsen… ☺

 

Azonban nem a kávé jelentette a legnagyobb kihívást! Hanem a saját elhatározásom,
hogy ”nyakom csípem” a lehetőséget, ha meg kell vonnom magamtól a tejtermékeket,
megvonok olyan dolgokat is, amik nem szolgálták a javamat a túlsúlyos időszakban.


Helyettük pedig bevezetek olyanokat, amik egészségesebbek, „előre visznek”.

Így elhagytam a finomított cukrot, helyette édesítőt fogyasztok. Elmaradt a fehérliszt és a belőle készült péksütemény, helyette nyitottam a teljes kiőrlésű és más lisztek felé.

 

Se tej, se liszt, se cukor, se csoki; drasztikus váltás volt, nem állítom, hogy mindig
könnyen megy.

De kerestem és mindenütt megtaláltam az alternatívát, sosem éreztem
megalkuvásnak az életmódváltást. Bizony, nem diétát, mert a laktóz-mentesség miatt ez
életem végéig szól, ehhez nem elég egy könnyen jött – könnyen megy típusú diéta.

De nem az étkezés adja a legnagyobb motivációt, de nem ám!

Hanem a mozgás. Ez jelentette a legnagyobb kihívást, hiszen a család-munka-önmagam háromszögben talán a legkevesebb idő és energia a harmadikra jut. Meg kellett találnom a lehetőséget, amikor – a legkisebb lemondások árán – időt fordítok önmagamra, időt a mozgásra.

Itt kellett leginkább a család és a barátok támogatása! Hajnalban, 6 órakor már az
uszodában teljesítem a távokat, mialatt Apa elkészíti a kislányunkat, hogy hazarohanva őt
bölcsibe vigyem, és munkába indulhassak.

A futást eleinte együtt kezdtük el, de - lévén nincsen nagymama segítő keze a
közelben – folytatni nem sokáig tudtuk. A sors azonban úgy hozta, hogy egy kedves ismerős új lakóhelyén már nem akadt hely egy futópadnak, így az mára már a nappalinkat díszíti.

Lelkileg folyamatos küzdelemben vagyok, hogy kevés időt töltök a kislányommal, így azt a
rendszert találtuk ki, hogy addig Apával játszik vagy mesét néz, amíg én futok. Nyugalommal tölt el, hogy bármikor tudok mozogni és tőle sem kell elbúcsúznom (csak az „Anya, most én is futizhatok?” kérdéseket kell hárítanom ☺)

Jelenleg heti 5 napot edzem, igyekszem legalább két pihenőnapot beiktatni, de nagy
könnyebbség, hogy a futópad mindig itt van kéznél. 83 kg-ról indultam, mostanra elértem a szülés előtti súlyomat (72 kg), de folytatom, a számok (akár súlyban vagy megtett távban) iszonyatosan motiválnak.

S hogy mi motivál tovább?

Az életerő, amit a mozgás ad, ahogy könnyebben megy minden; ahogy felszökkenek egy lépcsőn; a Párom elismerő pillantása; a kolléganővel párhuzamos életmódváltás, ahogy húzzuk egymást előre; a Mozdulj Anyu! (Női különdíjasunk! - szerk. -) facebook csoportja; ahogy áll rajtam egy új ruha… és még hosszan sorolhatnám, de egy a lényeg:

a lehetőséget és a kihívást kell megtalálni, bármit is hoz az élet!

Eichinger Éva

 

Az én életmódváltásom története 2016. - elismerő oklevélben részesült: Balláné Sárosi Ágnes

53 éves vagyok, a foglalkozásom pedagógus. Három évvel ezelőtt munkából hazafelé menet zebrán, szabálytalanul elütött egy autó. Sérüléseim nagyon súlyosak voltak. A jobb karom 17 helyen tört el, a felkarcsontom két helyen, ezen kívül distalis végízületbe hatoló nyílt törést, jobb csípővápa törést és jobb szeméremcsont szártörést szenvedtem.

A baleseti sebész azt mondta, látható, hogy sokat sportolok. A sérüléseim életveszélyesek is lehettek volna, ha izmaim nem védekeznek még öntudatlan állapotban is.

 

A balesetem előtt – egész életemben – nagyon sportosan éltem. Minden sportágat amatőr szinten űztem, de nagy szenvedéllyel és kitartással. Az életem volt a futás. Azokat a sportágakat szerettem, amelyeket a monotonságot jól tűrők szeretnek. Napi rendszerességgel futottam. Részt vettem a debreceni Oxigén Kupa futóversenyen, melynek fő védnöke Balczó András.  Rendszeresen úsztam, indultam a Rentka László vezette debreceni Senior úszóversenyen. Nagyon szerettem a jógát, a pilatest, a straching tornát. Hegymászás, gyalogtúrák voltak a kedvenc szabadidős tevékenységeink a családommal. Az úszáson kívül a kajakozást és kenuzást is nagyon szerettem.

 

A sport mellett figyeltem az egészséges életmódra: rendszeres napirend, egészséges ételek és italok fogyasztása.

 

A baleset egyik pillanatról a másikra a teljes mozdulatlanság állapotába kényszerített. Mivel a kezem és a medencém is eltört, nagyon nehezen és későn kezdhettem el a járást. Több hónapig feküdtem, majd kerekesszék, járókeret, bot. Az önálló és viszonylag biztonságos mozgást kb. 8 hónap alatt értem el. Nagyon meghíztam az eltelt a három év alatt.

 

Éveken át gyógy-masszőr segítette elindítani a nyirokkeringést a sérült tagjaimban. Hihetetlen élmény volt, amikor életet lehelt azokba az izmaimba, amelyekről én másfél-két éven át nem is tudtam.

 

Orvosi utasításra a futást abba kellett hagynom. Gyalogolnom és kerékpároznom, úsznom viszont tanácsos.

 

Minden sportágért meg kell küzdenem: a kerékpározás azért nehéz, mert a sérült karomat nem tudom kinyújtani, nem tudom stabilan tartani a kormányt. Eleinte nagyon féltem a nyeregbe felülni, iszonyatos félelem volt a városi közlekedésben kerékpároznom. Lassan-lassan múlik a félelmem és milliméterről milliméterre nyúlik a könyököm.

Úszni sem tudtam eleinte, mivel a vállam mozgása nagyon beszűkült, még most sem tudom magas tartásba emelni a karomat.

Kezdetben egy karral húztam.

Apránként nyúlnak a vállízületeim és az izmaim, egyre könnyebb az úszás. Hegyet mászni, túrázni viszont nem tudok. Jógázni és tornászni is kb. két évig nem tudtam, mivel nem tudtam mozgatni a karomat, vállamat, nem tudtam lehajolni, leguggolni.

 

Most rendszeresen jógázom, úszom, kerékpározom és nagyon sokat gyalogolok.

 

Összességében teljesen átalakult az életem. Nagyon nehéz feldolgozni a változásokat és veszteségeket. A mozgáshiányos időszakban sokszor voltam kedvetlen, elkeseredett. Nem bíztam magamban.

Amióta azonban újra van lehetőségem arra, hogy elfáradjak, leizzadjak, kipirosodjam a mozgásban, azóta újra úgy tudok örülni annak, hogy élek, mint régen.

 Balláné Sárosi Ágnes

 

Az én életmódváltásom története 2016. - Férfi különdíj: Kovalovszki Zoltán

Úgy kezdődött, hogy 2011. karácsonyán egyórás személyi edzős súlyzózást kaptam ajándékba a feleségemtől.

Valószínűleg már nagyon unhatta, hogy a heti egy-két focimeccs után 2-3 napba is beletelt, amíg regenerálódtam, és hogy folyton panaszkodok a munkahelyi sok üléstől fájó derekamra. Ő, velem ellentétben, aki mindig csak mondogattam, hogy el kéne már menni egyet kondizni, a tettek mezejére lépett.

 

A karácsonyfa alatt nagyon megörültem a lehetőségnek, de azért nem siettem el a dolgot, és nem rohantam kezem-lábam törve a fitneszközpontba. Adtam magamnak egy kis gondolkodási időt, egészen február végéig, amikor is lejárt volna a bérlet. Igen ám, de a szüleim engem alapvetően arra neveltek, hogy semmit sem dobunk ki, és különben is rossz érzés lett volna, ha az ajándékba – és ráadásul szeretettel – adott lehetőség csak úgy végelgyengülésben kimúl. Így hát bejelentkeztem a személyi edzőhöz.

 

Az első óra, mint az lenni szokott, szintfelméréssel telt el. Akkor és ott egyértelműen bebizonyosodott számomra, hogy annak ellenére, hogy sportosnak hittem magam, komoly gondok vannak az erőnlétemmel.

Jó, jó, tudom, hogy a szintfelmérés mindenkit kicsinál, hiszen a teljesítőképesség határáig viszik el az embert, hogy lássa az edző, honnan is kell kezdeni a terhelést. De nem is ezzel volt a baj, hanem azzal, hogy sokkal hamarabb fogyott el az erőm, mint vártam volna, és ráadásul viszonylag kis súlyoknál.

 

Az edzés elteltével alig tudtam felvenni a téli kabátot. E bonyolult műveletet megelőzően kb. tíz percen keresztül gyűjtöttem az erőt az öltöző padján ahhoz, hogy felálljak. Hogy fogok én eljutni a parkolóhoz ilyen állapotban? – cikázott a kérdés a kiüresedett agyamban.

De hát fel kellett állni, mert menni kellett, ugyanis aznap az öcsémékhez voltunk hivatalosak ebédre. Nagy nehezen kiaraszoltam a konditeremből. Minden bajom volt. A túlterheléstől a végtagjaim alig mozdultak, kint csípős hideg fogadott, a kabátban majd megsültem, szóval nem volt egy egyszerű dolog.

 

Sikerült elvánszorognom a kocsiig, amelyben a család értetlenül és megrökönyödve nézte, hogy miért nem jövök már?

A feleségem gyorsan kipattant a sofőr ülésről, hogy átadja a vezető helyet, de a fejem nemet jelentő, centiméternyire jobbra történő elmozdulásából látta, hogy itt komoly baj van. Előzékenyen kinyitotta az anyósülés melletti ajtót. Valamit kérdezett is tőlem, de a beszűkült tudatállapotomban ilyen lényegtelen dolgokkal nem értem rá foglalkozni. Minden erőmmel igyekeztem a valóságba kapaszkodni, és arra, hogy valahogy egyben tartsam az összetört testem, és azon kívül – mily eretnek gondolat! – még mozgatni is tudjam. A két gyerek csak nézett a hátsó ülésről, ilyet még nem láttak, fel sem tudták fogni, hogy az apjukkal mi történt, csak tátott szájjal figyeltek.

 

Nagy keservesen sikerült behajlítanom az egyik, majd a másik lábam és féloldalas helyzetben bevonszolni magam az ülésre. Amikor becsukódott az ajtó, kiterültem. Pontosan úgy, ahogy a filmeken láttam, ha valakivel ültében végez a golyó: szép lassan oldalra dől, neki a falnak (jobb esetben), és úgy marad, nem mozdul. Hiába kérdezgettek, motyogni sem tudtam, csak pár szót sikerült kipréselnem a fogaim közül, melyek lényege az volt:

Mindenki hagyjon békén!

 

Szóval, jól elvoltam. Félúton meg kellett állnunk valahol valami cukros üdítőért, és hogy nehogy hányjak.

 

Végül megérkeztünk az öcsémékhez, aki kicsit furcsállta, hogy nem én vezettem, majd azután azon csodálkozott, hogy miért nem szállok ki az autóból. (Hát csak azért nem, mert mozdulni sem tudok! Oktondi!)

Rendes volt, mert amikor megtudta, hogy mi történt, megsajnált és segített kiszállni. A hónom alá nyúlt és betámogatott a nappaliba, ahol a kanapén töltött kb. félóra erőgyűjtés után kezdett csak lassan visszatérni belém az élet. Mindenesetre aznap jó poén voltam, és mindenki tudott egyszerre szörnyülködni és kacagni.

 

Az izomláz eltartott még két-három napig, de ahogy közeledett a következő alkalom időpontja, úgy csökkent és végül meg is szűnt (gondolom ez az élet rendje), és nem hagyott hátra mást maga után csak valami hiányérzetet, és az igényt arra, hogy a megkezdett úton most már tovább kell menni.

Tudatosult bennem, hogy folytatni akarom az edzést, az izmaim érezték, hogy a túlzott igénybevétel okozta szenvedés ellenére is szükségük van arra, hogy megmozgassák őket.

Több olyan izmom is volt, ami addig nem is tudta, hogy létezik.

 

Így aztán szépen elkezdtem lejárni a konditerembe hetente háromszor, és egy idő után már el sem tudtam képzelni az életet nélküle. Ha valami miatt kénytelen voltam kihagyni a tervszerű edzést, mindig lelkiismeretfurdalásom volt. Lassan az edzésekhez kezdtem igazítani az életritmusomat, a munkát és a programjaim, úgy, hogy a sportolást semmi ne veszélyeztesse.

Az egyre nehezebb súlyok folyamatos kihívást jelentettek, megtanultam, hogy először minden a pszichében dől el, s ha ott eldőlt, akkor a súly is kinyomásra kerül. Sok szimpatikus emberrel ismerkedtem meg az edzőteremben, akik hasonló cipőben jártak mint én; segítettek, ha valamit rosszul csináltam, ahogy aztán én is segítettem a kezdőknek.

 

Majd egyszer csak eljött az első szombat este, amikor a heti harmadik alkalom, bizony, a hétvégére esett.

Most már rendszeresen lejárok a hétvégeken is, vagy szombaton, vagy vasárnap, bár a vasárnapokat jobban szeretem, annak van valami bája, nincsenek olyan sokan, és jó érzés, hogy befejezzük és egyben el is indítjuk a hetet. Időközben a fiaim is elkezdtek súlyzózni, a feleségem pedig rendszeresen spinningel vagy tornázik ugyanabban a fitneszközpontban.

Így nemritkán az egész család együtt és mégis külön edz ugyanott.

 

Ahogy telt múlt az idő, erősebb lettem. 45 éves voltam, amikor először mentem le kondizni, ma 50 éves vagyok és rendszeresen edzem magam. A testemen a zsír szép lassan izommá alakult, 5-6 kg-mal nehezebb lettem, mégis frissebb, magabiztosabb.

Fokozatosan fejlődtem, nem siettem, ismertem a határaim. Jól éreztem magam a bőrömben, és kb. 3 év után, a zuhanyblokk tükrében meglátva magam, tudatosult csak bennem hirtelen, hogy nemcsak a rendszeres sportolás okozta kellemes érzés az eredménye az edzéseknek, hanem a kezdetekhez képest látványos testi változás is. Addig még mindig a régi testkép élt bennem, és nem fordítottam túl nagy figyelmet a külsőmben történt előnyös változásra, hiszen nem hiúsági, hanem egészség-megőrzési célból kezdtem el kondizni.

 

Mostanra eljött az idő, hogy az étkezés is fontos lett számomra.

Ez is az evolúciós folyamat része.

Soha nem voltam hízásra hajlamos, szerettem az édességeket, de mindig mozogtam eleget ahhoz, hogy ne alakuljanak ki látványos súlyfeleslegek. A kondizás első három éve alatt nagyjából ugyanúgy étkeztem, mint korábban. Úgy véltem, amíg a rendszeres fizikai terhelés hozza magával a pozitív változást, nem kell lemondanom semmiről.

Különben is, a lemondás zsákutca!

De azért lassacskán egyre fontosabb lett, hogy vacsorára ne egyek annyit, mint korábban, több lett a saláta, kevesebb a kenyér. Úgy érzem, most érkezett el annak az ideje, hogy megtanuljam a valóban egészséges táplálkozást, hogy tudatosan odafigyeljek arra, hogy mit eszem. Ne csak finomat, de egészségeset is! Újabb készséget kell megtanulni.

Külön mappát nyitottam a számítógépen az egészséges, nem hizlaló, de mégis jóízű, változatos ételek elkészítése céljából, és ugyanúgy, ahogy azon a bizonyos februári napon szakítottam a korábbi életmódommal, bekövetkezik egy újabb módosítás, mégpedig a kulináris örömök területén.

Hiába, lassan érő típus vagyok, de mint mondják: az úton levés önmagában is öröm.

 

Kovalovszki Zoltán

 

 

Az én életmódváltásom története 2016. - Női különdíj: Sebeők Sarolta

BEVEZETŐ


Ez a történet neked szól, hogy erőt érezz magadban ahhoz, hogy változtass. Akarj élni, egészségesen, erőteljesen és mosolyogva. Találd meg a célod, a belső motivációdat, és ismerd fel a rossz szokásaidat. Elérhető, csak tenni kell érte!


Nem mondom, hogy rövid leszek, de ez az eredmény több év munkája. Nem egyik évről a másikra sikerült, sok lemondással és rengeteg edzéssel értem el ezt. Olvasd el, hogy tanulj belőle, hogy motiváljon, erőt adjon neked is a változtatáshoz!


Egyszerűen egy anya vagyok, egy feleség, egy háziasszony, aki önmegvalósításra adta a fejét, és be akartam bizonyítani mindenkinek, nem mellesleg magamnak, hogy mire vagyok képes, hogy ez nem genetika, igenis meg tudom csinálni, mindenféle szuper zsírégető bogyók, „otocsilik” és „flabélosok” nélkül is.


Így lettem anya: 30 évesen mentem férjhez, meghozva ezzel életem legjobb döntését. Az esküvőt követően két fiúgyermekünk született, 31 és 33 éves koromban. Életkorom: sokan nem hiszik el, de 40+


A lényeg, és itt most biztos, hogy nem fogsz olyat olvasni, hogy milyen versenyeket nyertem és milyen sportágakban volt kimagasló eredményem. Egyikben sem, és nem is tervezem. Semmiféle sportmúlttal nem rendelkezem, 36 éves koromban futottam először igazán úgy, hogy tudtam miért csinálom, ezt megelőzően csak olyan „himbi-limbi-alibi” edzésekre jártam a barátnőkkel.

Teljesen egyedül, edző és életmód-tanácsadó nélkül. Közepes életszínvonallal, takarítónő és bébiszitter nélkül, saját kútfejemből állítottam össze étrendet, edzést magamnak.
Amit szeretnék: minél több nőt, anyát, tinédzser lányt meggyőzni arról, hogy a hamburger, a chips és a fagyi, a kóla bizony nem jó dolog. Hogy arra van időd, amire szeretnéd, hogy legyen. Hogy te is meg tudod csinálni, mert nekem is sikerült!

Amit nem tudok: edzeni helyetted, főzni helyetted, megenni helyetted, elkezdeni helyetted, tervezni helyetted. Szóval, ami a te részed, neked kell megcsinálni.

Amit tudok: hiszek benned, melletted leszek, segítek, tanácsot adok, motivállak, ha nem jól csinálod, javítalak, elmondom százszor, ha kell ezerszer!

Amit már megtettem: 2015. november végén kezdett működni a www.mozduljanyu.hu webcímen található Mozdulj Anyu! blogom. Ez előtt 2013 évvégétől a blogspoton ugyanezzel a névvel, illetve a facebookon is a mozdulj anyu néven van rajongói oldalam, ma már 4500+ követővel.

2016. szeptember 1-jén indítottam el a Mozdulj Anyu! – Nektek is sikerülni fog zárt csoportot a facebookon, olyan anyáknak, akik együtt, egymást támogatva fogynak, váltanak életmódot.

KEZDETEK

Amit a tükörben láttam: a tükör nem is volt annyira gond, inkább a fényképek, amiktől rosszul voltam. Amit a mérleg mutatott: 66kg Úgy voltam vele, hogy minek foglalkozzam vele, hiszen így az esküvő után úgyis kisbabát szeretnénk, jön a terhesség, a hízás ideje, majd ledobom a felesleget, ha már túl vagyok rajta. De azzal nem voltam ekkor még tisztában, hogy a terhesség alatt jó esetben 10, rosszabb esetben, akár 30 kilót is lehet hízni. Én szerencsére csak 14 kilót híztam, majd 69 kilóval lettem terhes és 83 kilóval mentem szülni 2006. szeptemberében. Ekkor született meg az első fiam. A terhességem utolsó heteiben annyira be voltam már vizesedve, hogy mozogni sem esett jól. Erről az időszakról szerencsére nincs is fényképem.

A második gyermekem pedig viszonylag hamar jött, 23 hónap múlva. Még jó, hogy nem álltam neki komolyan diétázni, hisz újra jött a 10 kiló pluszba. Ami pár hónap alatt lement magától, most újra visszajött, így a következő szülésnek is 84 kilóval indultam neki. Immár egy kicsivel és egy picivel nem volt épp mozgás-szegény az életem. A nagyobbik még éppen, hogy totyogott, a kicsi pedig keveset aludt. Hol a babakocsit toltam, hol a kismotor után futottam. Amikor már a kisebbiket sem szoptattam, elkezdtem 2009. nyarán kocogni. Ezt úgy oldottam meg, hogy amikor ő elaludt a babakocsiban, kitoltam a focipályára, ahol leállítottam a szöglethez és én körbe-körbe kocogtam. Idővel ezt görkorizással kombináltam. Így simán mentek le rólam a kilók, de az étkezésemen nem igazán változtattam. Éjszakánként, vagy az egyikhez, vagy a másikhoz ébredtem. Nem voltak éjszakáim, hogy kipihenjem magam, így nem tudtam komolyabban foglalkozni a diétázással.

Fel is adtam, nem bírtam, azt mondtam, hogy várnom kell még ezzel. Nem lehet áldozata a diétának az egész családom, a gyerekek kiegyensúlyozottsága és a családi béke sokkal fontosabb mindennél. Így hát éltem a mának, a gyerekekkel töltöttem a lehető legtöbb időmet, igyekeztem minél többet pihenni. Voltak éjjelek, amikor tizenhatszor kellett felébrednem, mert valamelyik mindig ébren volt. A kilók visszajöttek.


ÚJRAKEZDÉS

A két szülésem utáni első próbálkozás feladással végződött, eltelt úgy fél év, hogy nem érdekelt, belefáradtam, nekem ez úgy sem fog sikerülni. Aztán összeszedtem magam újra és újra terveztem. Eltelt két év. 2011. szeptemberében döntöttem úgy, hogy most már elég volt, ezen változtatnom kell!

A fiúk már 5 és 3 évesek, vannak éjszakák, van oviba járás, van elég szabadidőm, meg kell csinálnom! Elolvastam Schobert Norbi könyvét, amiből nagyon sok új információt tudtam meg. Amit ő csinált, én is meg tudom csinálni. Naponta többször edzett, nagyon szigorú volt magával, igenis meg kell csinálnom! És neki álltam! Amit a mérleg mutatott: 82 kg – mozgás: heti 5-6 alkalommal kocogás. Eleinte futás-gyaloglás, majd azt vettem észre, hogy végig futottam 5 km-t, közepes tempóban, ezt a távot emeltem egészen 15 km-ig, amit másfél óra alatt teljesítettem. – étkezés: cukor és liszt kizárva, még egy nyalat fagyi sem.

A gyerekek az oviban kaptak ebédet, a férjem a munkahelyén, én itthon voltam és tanultam. Nem főztem magamra külön, ők pedig vacsorára általában hideg ételt kértek, így rendeltem az ebédemet. Napi menüm így állt össze:  Reggeli: pro body kenyér 2 szelet, vaj, sonka, zöldség vagy pirítva diabetikus lekvárral. Tejeskávé  Tízórai: natúr joghurt vagy gyümölcs  Ebéd: diétás rendelt ebéd  Uzsonna: ua. mint a tízórai  Vacsora: vegyes zöldsaláta, tojás, sonka, sajt Mint látható, ez az étrend nagyrészt low carb diétán alapult, alacsony szénhidrát, magasabb zsír és fehérje tartalommal. Tejet ittam 2,8%-osat, zsíros sajtokat ettem, kolbászt, felvágottat ettem, virslit ettem. Mivel nem vagyok sem laktóz-, sem gluténérzékeny így ezzel a részével nem is foglalkoztam. Valami elindult…

MEGTALÁLTAM A CÉLT

Amit a tükörben láttam az a testem!

Örültem, hogy most nem adtam fel, hogy nem voltam fáradt, hogy a tanulás is sokat segített, olvastam rengeteg szakirodalmat a témában. Elkezdetem az edzői iskolát is.

Tudtam, hogy csak akkor fog sikerülni egyedül, ha tudom, mit csinálok rosszul vagy jól. Így az elmúlt fél évben sokat fogytam, így teljesen meg voltam elégedve. Ekkor jött az ígéret! Én bizony 40 évesen úgy fogok kinézni, mint azon a képen Toldi Zsuzsi. És innentől nem volt megállás! Meglett a cél! Volt miért csinálni!

Megígértem magamnak, hogy ez a cél, ezt kell teljesíteni! Amit a mérleg mutatott: 64kg Amikor a futás mellé elkezdtem több eszközös köredzésre is járni, akkor már annyit módosítottam, hogy a napi 2 órás edzést követően ittam egy fehérje turmixot tejjel, így a tízóraim kicserélődött erre.

Idővel éreztem, hogy a futás és az edzés már kevés, többre vágyom, ekkor kerestem egy edzőtermet és egy személyi edzőt, aki sokat segített (2012. április). Megbeszéltük jelenlegi étkezésemet, és javasolt nekem egy szénhidrátdúsabb, zsírszegényebb étkezést, de sose fogadtam meg, csak mentem a saját fejem után. Heti 4-szer jártam súlyzós edzésre és heti 4-szer mentem futni, bár az edzőm azt kérte, hogy ne fussak és egyek több szénhidrátot, én továbbra sem fogadtam szót.

Étrendem a következőképpen alakult:  Reggeli: teljes kiőrlésű kenyér 1 – 2 szelet sonka, sajt, vaj, tejes kávé  Tízórai: tejsavó fehérje turmix tejjel  Ebéd: még mindig diétás low carb rendelt étel  Uzsonna: turmix vagy valami saját készítésű diétás süti  Vacsora: saláta tonhal, csirke, tojás, sajt Ez az étkezés még mindig nagyon kevés, hiába minden olvasmány, hiába az edző tanácsai, hiába az iskolában tanultak. Az agyam nem akarta befogadni.

Csalások: ritkán egy-egy sütemény, inkább családi eseményeken. Mivel egy idő után annyira rosszul voltam, minden csalóétkezést követően, inkább nem is ettem félre.


MOTIVÁCIÓ

Amit a tükörben láttam: alakuló testet láttam, most már láttam, hogy van vállam, karom és hasizmom. Amit a mérleg mutatott: 60-62kg. Annyira megörültem ezeknek az eredményeknek, hogy a motiváció megvolt. Nem hagytam abba. Az iskolám két éves volt, minden második hétvégémet vette el. Tanárom Berkes László, akinél azt gondolom, nem sok jobb van a szakmában. Az iskolai hétvégéken vagy a férjem, vagy anyukám volt a gyerekekkel. Hétköznapjaim pedig az általános anyai-teendőim mellett tanultan-tanultam-tanultam, és hozzáolvastam.

Nagyon szerettem ezt a témát, ami a vizsgáimon is látszik, hiszen jeles bizonyítvánnyal végeztem. Étrendem hasonló az előző időszakhoz, itt kezdtem el azt, hogy a turmixot nem tejjel ittam, hanem átszoktam vízre, azonban a kávéhoz még mindig tejet fogyasztottam. Csalások: most már megengedtem magamnak, hogy néha fagyizzak, sütizzek. Családi eseményeken nem mondtam nemet a süteményeknek továbbra sem. A mikulás csokit is megdézsmáltam, majd lelkiismeret-furdalással másnap szuper jó nulla szénhidrátos napot tudtam csinálni.

Ami nagyon megviselt az a tejszínhab, vagy a vajkrémes torták. Ezeket egyáltalán nem bírtam. A zsíros ételeket kellett elkerülnöm, mert ugyanezt éreztem a pizzánál és a lecsónál is. Étrendemet még mindig nehezen módosítottam, ha kellett szénhidrátot ennem, akkor is inkább valami müzli szelet szinten ki is merült, még a kínai étteremben is rizs nélkül ettem a húst.

A sok olvasás és a rengeteg “egyél valamit!” felszólítások megtették a hatását, végre kezdtem megérteni, elfogadni ezt a szénhidrát dolgot. A közérzetem sokkal jobb, a bőröm szebb, nem vagyok fáradt, nem vagyok beteges. Kicsattanok az energiától és mindig mozgásban lát a környezetem. A családomnak tetszik, mindenben támogatni, le tudok lépni egy kis kocogásra, egy-egy edzésre.

Sőt, a férjem is úgy tűnik kedvet kapott az egészségesebb életmódhoz. Rá is fért, hiszen magas vérnyomással küzd évek óta.

MOZDULJ ANYU!

Erre az időre már nagyon sok ismerős keresett meg, fordult hozzám tanácsért, hogy mit és hogyan kéne csinálni, hogy ők is lefogyhassanak, ekkor jött a “Mozdulj Anyu!”, ami egy olyan csoportos óra volt, ahova a gyereket is hozhatták az anyukák, és bevonva őket végeztük a gyakorlatokat.

Az étrendem így alakult:  Reggelire szénhidrátcsökkenetett kenyeret ettem tojással vagy diétás lekvárra, kávét tejjel ittam hozzá.  Tízóraira: túrókrémet ettem gyümölccsel és kb. 20gr zabpehellyel. Ezután jött egy súlyzós edzés, majd a turmixom vízzel.  Ebédre már párolt zöldséget és húst ettem,  Uzsonnára újra ugyanazt, amit ebédre.  Vacsora előtt heti 2-3 alkalommal végig tornáztam egy csoportos órát, utána 250gr túrót ettem egy-két evőkanál joghurttal, valamilyen módon ízesítve. Aki fogyni szeretne, annak változatos és elegendő. A zöldséges húst sok féle képpen lehet variálni. Több féle húst és rengeteg zöldséget lehet összeválogatni az ebédhez. Nem sajnáltam az időt arra, hogy a neten nézzek ötletek ahhoz, hogy változatosan ehessek finomakat. Vettem cukormentes jégkrémet és ha megkívántam, akkor az is volt itthon és bátran ettem a családdal. Ilyen fagyizós, sütizős napokat hetente egyszer tartottam, minden héten vasárnap. Ezt a jószokásomat meg is tartottam. Továbbra is a vasárnap az, amikor több minden belefér.

Ez egyébként az anyagcserét is gyorsítja és kicsit be is csapja a szervezetet. Ilyenkor is igyekeztem finomakat de diétásat, vagy legalábbis a „clean eating” elveket betartva sütiket készíteni. Míg én másokat motiváltam mozgásra, egészséges életmódra, addig én csak is Toldi Zsuzsi fotóját lebegtettem a szemem előtt. Nyilván nem lehet senki testét leutánozni, nem is szeretném, hiszen a különbség minimum annyi lesz – ha sikerül, hogy én 7 évvel idősebb vagyok nála, nincsen sportmúltam és előnyben vagyok, mert van már két gyerekem! Arról a sok munkáról és lemondásról, amit ő ezért a testért tesz, én messze nem tudom teljesíteni. Van még két évem!

TUDATOSAN CSELEKEDNI

2013. év végére sikeresen le tettem a sportoktatói vizsgát. Már a testképen is alakul, tényleg látványos, de nem elég! Most aztán napi szinten olvasni, csinálni, tenni napról napra többet és többet azért, hogy sikerüljön, hiszen az idő telik és még másfél évem van a 40. születésnapomig. Egyre többen kezdték mondani, hogy egyek már, mert így sose lesznek izmok rajtam. Így hát belefogtam! Kötelező olvasmányom és „bibliám” Arnold – Testépítés Enciklopédiája, valamint Domonkos Zsolt Táplálkozási Tanácsok Felsőfokon. Ez a két könyv az, ami a mai napon is az éjjeli szekrényemen van, hogy bármikor belelapozhassak.

Edzéseim: Hetente 4-szer súlyzós edzés, kocogás maximum hetente 2 alkalommal, ami inkább aerob, mint kardio, mivel időközben megtanultam, hogy mi a különbség a kettő között és miért jobb az egyik, mint a másik. Közben a szadai VIDfit Fitnesz teremben edzettem tovább mindennap. Ott is kaptam lehetőséget arra, hogy a szakmámat gyakoroljam, edzéseket tartsak.

Étkezésem:  Reggeli: elfogadtam és megszerettem a zabpelyhet. Sosem ettem tejjel vagy joghurttal, az elejétől fogva vízzel és proteinnel. Aszalt gyümölcsöt, vagy magokat használtam hozzá.  Tízórai: túró joghurttal és jobb esetben ettem hozzá már 3 pufi rizst, vagy egy kis savanykás gyümölcsöt, fahéjat, kókuszreszeléket, magokat, aszalt gyümölcsöket  Edzést követően ittam mindig turmixot csak vízzel!  Ebéd: főztem magamnak és edzést követően 1 órán belül el is fogyasztottam. Csirke és brokkoli (vagy kelbimbó, vagy zöldhüvelyű zöldbab, vagy nyers saláta) Hetente 1-2 alkalommal főztem barnarizst is.  Uzsonna: ugyanazt, mint ebédre, vagy túrót, cottage cheeset  Vacsorára salátát ettem valahogy, egyre több finomságot tudtam az alapanyagokból összeállítani. Már túróból készült pizzát is csináltam és az volt a vacsora.  Este lefekvés előtt 100% caseint ittam, vagy túrót ettem.

Ez már ide kevés volt, jöhet a komolyabb kihívás. Nagyon ritkán, amikor kakaós csigára vágytam, akkor update schwarz csigát ettem, de igen magas a kalória tartalma és a zsírja, valamint tele van szójával!

Jött a nyár és imádtam, hogy két gyerekes anyukaként közel 40 évesen a legjobb csaj voltam a strandon. Többen jöttek oda hozzám a nyáron érdeklődni, hogy mit sportolok és mit eszem. Büszkén meséltem mindenkinek. Természetesen ellenálltam a megmaradt sajtos-tejfölös lángosnak és vittem magammal a strandra is a salátámat, uborkámat, csirkémet, pufi rizsemet, tonhal konzervemet. Csalások: miután tudatosult bennem sok minden, így ésszel csaltam, maximum fagyizás a gyerekekkel, a maradékot mindig megettem. „light” elnevezésű fagyit vásároltam magamnak itthonra és hétvégente abból ettem.

Sütögettem sok féle diétás és protein alapú süteményt, ezek kielégítették édesség iránti vágyamat, de ezeket is vagy reggelire, vagy hétvégén ettem. Ebben az időszakban nagyon sokat főztem és recepteket böngésztem állandóan. Kísérleteztem az ételekkel és viszonylag hamar rájöttem, hogy tudok rövid idő alatt finom, egészséges és diétás ételeket elkészíteni.

2013. novemberében lett a férjem 40 éves, a születésnapjára egy fotó sorozattal készültem, ahol sportos fényképek is készültek. Akkor még mindig azt hittem, hogy jól csinálom. A 2013. októberi fotózásra az alábbi étrenddel készültem.  Reggeli 30gr zabpehely + protein  Tízórai túró joghurt, cottage  Edzés után protein 100% tejsavó  Ebéd brokkoli csirkemell sajt  Uzsonna brokkoli csirkemell sajt  Vacsora saláta csirkemell 

Lefekvéshez casein Itt hiányzott belőle a szénhidrát és a hasznos zsírsavak, ebből adódóan a fotózáson, az izomzatom lapos és a testképem plöttyedt volt. Akkor pillanatnyilag tetszettek a fotók, de rájöttem, hogy ez messze nem az, amit szeretnék. Tovább kell mennem, át kell gondolnom, hogy mit kell másképp csinálni, hogy még jobb legyek.

NEKEM EZ NEM ELÉG, MÉG TÖBBET AKAROK

Az utolsó egy év jön, tömegeltem egy fél évet, felmentem 66kg-ig 2014. decemberig, és onnan kezdtem diétázni 2015. januárban. A sok-sok olvasás megtette hatását. Végre komolyabban vettem a dolgot. Meg van az alap, amit stabilizálok és letisztítom. Ez volt az éves tervem. Kreatint és edzés előtti formulát is mertem használni a szénhidrát fogyasztás mellett, sőt még carboxot is tettem a tejsavó fehérjébe. Aminosavakat folyamatosan, majd januártól zsírégetőket is fogyasztottam. A kiegészítők közül az omega 3 sem hiányozhatott soha. Edzéseim: heti 5 kemény súlyzós edzés. Nagy súlyok közepes-alacsony ismétlések. Aerob heti 1-2 alkalommal vagy hétvégén, vagy kar edzés után,amikor még maradt energiám. Étkezésem kb. 2000kalória  reggeli ébredés után rögtön: egy pohár citromos víz, glutamin, bcaa  reggeli: 50-100gr zabkása proteinnel, vitaminok, kávé üresen vagy kókusztejjel, ha a kalória mennyiség megengedte  tízórai, ebéd: hús, zöldség,100gr főtt rizs (köles, bulgur, barnarizs, pufi rizs)  uzsonna, vacsora : hús és zöldség (láb, vagy hátedzés után uzsonnára is ettem szénhidrátot)  Edzés előtt: aminosavak, energizáló, zsírégető  Edzés közben: aminosav, CaMg pezsgőtablettás ital 

Edzés után: protein (tejsavó vagy marha ) és szénhidrát  Lefekvés előtt 100% casein vagy túró Csalások: rengeteg, felsorolhatatlan, melyek után természetesen jött a gyomorgörcs, de nem érdekelt, hiszen tudtam, hogy majd januártól lefogyom. Ha most nem eszem, miből fogok fogyni?! – nem jó gondolat, ne tanuld meg!!! Mindent vezettem a kalóriabázisban és kiszámoltam előre a mennyiségeket, mértem, számoltam, előre terveztem, vittem magammal. Tudtam, hogy nem biztos, hogy hazaérek evésidőre, így inkább vittem magammal, ha kellett hűtőtáskában. Sokszor ettem az autóban egy parkolóban kézzel, mert villát elfelejtettem vinni magammal. Semmi nem számított.

A HAJRÁ pár hét a célig

Az utolsó két hónap, a 40. születésnapom előtti kemény diéta következik. Amit a tükörben láttam: mindent bele, az alap meg van, lássuk mi rejtőzik alatta. Amit a mérleg mutatott: januártól márciusig 66-ról 63-ra kúszott le a dolog pusztán annyival, hogy nem csaltam semmit, csak vége lett a karácsonynak és elfogyott a mikuláscsoki is. Edzéseim: heti 5 alkalommal súlyzós edzés, heti 3 alkalommal felsőtest súlyzós edzése utáni 20 perces aerob edzés, lábnapon nem mentem még lépcsőzni is, mert már nem volt erőm. Étkezésem: szénhidrát hintáztatás módszerével szigorúan vezetve, mérlegelve és a kalóriabázisba beírva.  Hétfőn- magas (170gr),  kedden – közepes (100gr)  szerdán – alacsony (30gr),  csütörtökön – közepes (100gr),  pénteken – magas (170gr),  szombaton és vasárnap –alacsony (30gr) Összes kalória bevitelem 1400kcal. Csalások: nulla, vagy minimális és azt mindig beleszámoltam az adott napba! Étrendek általában 1400 kalória az alábbiak szerint leegyszerűsítve:  Reggeli: magas napon 70gr zab, közepesen 50gr, alacsonyan 30gr protein, cottage, tojásfehérje, kávé üresen.  Tízórai: magas napon gyümölcs, közepesen cottage, alacsony hús+zöldség  Ebéd: magas napon hús-zöldség-rizsféleség, közepesen és alacsonyon hús+zöldség  Uzsonna: mindig hús-zöldség, cottage, túró, tojásfehérje  Vacsora: mindig saláta Ezeken kívül semmi mást nem ettem, nem variáltam, nem gondolkodtam, nem akartam változatossan étkezni…

Szülinapom közben volt, így a családom rendelt nekem protein tortát és csirkét kaptam brokkolival ebédre. Szóval mindenki mellettem állt.

10 NAPPAL A CÉL ELŐTT

Amit a tükörben láttam: alakul! Amit a mérleg mutatott: 61,5kg A szénhidrát hintáztató módszert követően, az utolsó 12 napban, azaz a szülinapom utántól nem fogyasztottam turmixot, sóból visszavettem, és reggeli 30gr zabpelyhen kívül nem fogyasztottam szénhidrátot, csak is jégsalátát vagy kígyóuborkát csirkével, hallal, tojásfehérjével. Elhagytam a túrót, a cottage cheeset, és mindent, ami tejtermék. A reggeli zabkásámat simán vízzel és némi fahéjjal, esetleg egy kis kókuszreszelékkel fogyasztottam. Aminosavat vagy tabletta formájában, vagy ízesítetlen porként vettem be, aminek amúgy borzasztó íze volt.

Étrendem:  Reggeli 30gr zabpehely, forró víz, fahéj, kókuszreszelék, 125gr tojásfehérje, egy evőkanál utifűmaghéj turmixolva  tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora: 200gr hús/tojás/hal + fél uborka vagy negyed fej jégsaláta  ital: 3-4 liter víz (nestlé aquarel vagy jana, ezek Nátriumban szegények!)  aminosav: 5 alkalommal bcaa és glutamin  omega 3 összesen 10 db/nap  c-vitamin, CaMg, multivitamin 3-3-3db/nap Az utolsó két hét, 10 nap volt a legnehezebb. Csalás: só hiányában egy-két ropi, hogy érezzek némi ízt. Valamint egyszer nem ették meg a gyerekek a kakaós csigát és én megettem, valamikor a két hét első felében.

Az utolsó 5 napon a reggeli zabpelyhet is elhagytam és a vízhajtás céljából két napig háromszor annyit ittam, mint eddig, majd a többi napon harmadoltam a vízmennyiséget és az étkezések egyébként maradtak. Az utolsó előtti napon délutántól kezdtem száraz puffasztott rizzsel tölteni, 10 darabot ettem meg belőle. Ekkor már nem ittam semmit. Az utolsó napon két zacskós rizst főztem ki, azt ettem meg kb. 40dkg csirkével, kortyokat ittam csak az étkezések után kb. 1-1decit. Este még puffasztott rizst ettem egy egész zacsival. A fotózás napján reggel 56.5 kg-t mutatott a mérleg.

EGY ÁLOM TELJESÜLNI LÁTSZIK

Végre a fodrásznál, a sminkesnél és jöhet a fotózás… Végre jött a szénhidrát töltés, ami annyit jelent, hogy száraz, de édes cuccot kell enni, ez nálam a győri édes keksz volt és hozzá egy-egy korty, azaz fél óránként egy kortynyi hell energia ital, természetesen cukros változat. Annyira fájt a nyelvem az ízektől, hogy a nap végére semmit nem akartam szinte, csak inni. – na ezt sem így kell csinálni, utólag már tudom! Igazából ez olyan, volt, mint a szülés. Amíg nincs meg a végeredmény, addig szenvedsz, de amikor a tükör előtt állsz és látod, hogy óráról órára miként változik a tested, annál jobban érzed magad.

Csodálatos látvány!

Óráról órára szebben láttam az izmokat, ahogy a testem elszívta a vizet a bőröm alól. Az izmok pedig feltöltődtek az szénhidráttal.

Reggel 7-kor kezdtem a töltést és délután fél kettőkor voltam a legszebb. Láttam a négyfejű combizmomat, amit eddig soha életemben, a karomon kijöttek az erek, a vállam ezerfelé vált szét. Nagyon tetszett, megcsináltam, a képek pedig szuper jók lettek. Igen, tetszik, ezt akartam, ez volt a terv.

Nagyon elégedett vagyok! A fotózást követően két nappal zajlott a 2015. tavaszi Fitbalance, ahol volt szerencsém Toldi Zsuzsival is találkozni.

Küldetés teljesítve!

Te is képes vagy rá!

 

Az én életmódváltásom története 2016. III. helyezett: Gárdonyi Andrea

Egészséges életvezetés

Gárdonyi Andrea vagyok, 32 éves, két gyermek édesanyja és húsz éve túlsúlyos.
Főállásomat tekintve védőnő. Másodállásban aerobic sportedző, Zumba Fitness Instructor, GrandUP Fitness Instructor, Kinezio Tape Terapeuta, jelenleg épp Testépítés-Fitness edzőnek tanulok. Középtávú tervként az Életmód tanácsadó és terapeuta végzettséget szeretném megszerezni.

Hogy jövök mégis ahhoz túlsúlyosként, hogy embereket edzek, és életmód tanácsokat adjak?

Elmesélem.

Első benyomásaim az egészséggel kapcsolatban:
Édesanyám ápolónő, így a minta kezdetektől előttem volt. Elmondhatom, hogy egyenes út vezetett számomra az egészségügyhöz. Önzetlen, segítőkész embernek tartom magam, már gyerekként tudtam, hogy ha „nagy leszek”, emberekkel szeretnék dolgozni/foglalkozni.

Az én időmben már nem voltak érettségi mellé szakmát adó középiskolát, de legalább léteztek humán egészségügyi szakmacsoportok, így természetesen olyan iskolát választottam, ahol volt ilyen.

A sport és egészségügy szeretete küzdött bennem. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy biológia-testnevelés szakra jelentkezzem, vagy maradjak az egészségügy vonalán esetleg gyógytornászként.

Végül önbizalom híján egyik sem lettem.

A testnevelés szakhoz túl „nagydarab” voltam, a gyógytornász szakhoz meg nem tartottam magam „elég okosnak”, olyan magas volt a felvételi ponthatár.

Sok választásom nem volt, és a diplomás ápoló szakkal szemeztem. Végül gyakorlatilag az utolsó pillanatban kapott információknak köszönhetően a védőnő szakot jelöltem meg. A döntés egyszerű volt.

Édesanyám révén előttem volt az ápolói minta. A rengeteg munka, éjszakázás. Az egészségügyben nincs ünnep. A kórházban az ember csak betegekkel találkozik többnyire. Én viszont nem akartam hétvégén dolgozni, sem éjszakázni, sem ünnepekkor távol lenni a családomtól. És védőnőként nem kimondottan beteg emberekkel dolgozom együtt, bár sajnos az életmódból fakadó negatív hatások miatt minden életkorban egyre több az egészségügyi problémák miatt gondozott.

Ettől eltekintve még mindig prevenciós szakma az enyém. A betegségek megelőzése. Egészséges életmódra nevelés.
Munkám során főként várandósokkal, a 0-6 éves korú gyermekekkel és családjukkal dolgozom együtt, de gyakorlatilag minden korosztállyal kapcsolatban vagyok, például település szintű egészségnapi rendezvények, vagy újságcikkek kapcsán.

A célkitűzés tehát megvalósult. Egészségügyi szakdolgozóként emberekkel dolgozhatok az egészségmegőrzés területén.

A változáshoz vezető okok:
Életmódváltás…
Talán az első és legfontosabb kérdése a fogalommal kapcsolatban: hogyan jut el az ember arra a pontra, amikor azt mondja, „elég volt”?
Ha megkérdeznénk száz embert, akik már túl vannak a változáson, körülbelül száz féle válasz születne, úgy, mint egészségügyi probléma (leggyakrabban), megváltozott élethelyzet, új szerelem, példakép, fogadás, újévi fogadalom… lehetne tovább fokozni.
Egy dolog azonban mindenkinél közös lenne: az elhatározás!

Mert ezt fejben el kell dönteni.

Egyszerű recept.

E nélkül bele se kezdjen senki, mert kudarc és csalódás lesz a vége.

Elhatározás után aztán ugyanolyan fontos lesz a kitartás, az akaraterő. Közhely szerű kifejezések, a titok mégis bennük rejlik, nem a fogyókúrás turmixokban és csodabogyókban.
Az én nézőpontom minden estre ez.

Ahhoz, hogy valami ösztönössé váljon, „csuklóból menjen”, ahhoz gyakorlás kell, új módszerek megismerése, kudarcok megélése, melyek után fel kell állni, levonni a következtetést és továbbmenni.

Senki nem születik túlsúlyosnak. Kövérnek meg pláne! Velem sem volt másként. Családtagjaim ugyanígy voltak fiatalként. De szeretjük a családi „tivornyákat”. Az ünnepi zabálást. Vasárnap akkor is kell enni a nagyinál, ha egyébként szétdurran az ember a másfél órája elfogyasztott rántott hústól. De nem akarja megsérteni a mamát, meg hát almás pitét sütött, ami amúgy a kedvenc…

Valahogy nálunk a napi ötszöri étkezésnek sem volt divatja.

Reggeli, ebéd és vacsora. Legfeljebb délután valami nassolni való.
Nem volt belőle gond. Egy darabig sikerült kompenzálni.

Nálam általános iskolában, a serdülő korral jött a változás. Egyik pillanatban még azzal csúfoltak, hogy gebe vagyok, a következőben szétrepedt a bőröm. Ronda, vörös striáim lettek, és dupla akkora méretű matyó mintás farmergatya kellett, mint a legvékonyabb osztálytársnőmnek.

Családi szinten könnyű volt elintézni a „döncikének” szóló fanyar humorral, illetve: „ez genetikus” típusú megjegyzésekkel.

Közben lelki traumát jelentett egy érzékeny lelkületű tinédzsernek, aki nem szép, ráadásul három úszógumiba gyűrődik a hasa, miközben bepasszírozza magát az iskolapadba. Legyen aztán önbizalom! Megfelelni az iskolai elvárásoknak, szülőknek, barátoknak, a kritikus osztálytársaknak, nem utolsó sorban saját magamnak. Nem árulok el titkot, ha azt mondom, alig vártam, hogy továbbtanulhassak és eltűnhessek ebből a „lelkileg mélyen támogató” környezetből.

Így esett, hogy más korombéli lányokkal ellentétben a plátói szerelem terén igen széleskörű tapasztalatokra tettem szert, mely állapot a középiskolás évek alatt, újonnan felfedezett önbizalmamnak köszönhetően szerencsére megváltozott.
Személyiségem formálásában igen nagy szerepet játszott, hogy humán egészségügyi osztályba jártam, ahol pszichológiát, önismeretet, mentálhigiénét tanulhattam, kiscsoportos foglalkozásokon vettem részt. És ezt nagyon fontosnak tartom. Minden változás előfeltétele önmagunk megismerése és elfogadása! Ez után jöhetnek a következő lépcsőfokok.

Ezen új tudás birtokában megtanultam, hogy a belső kisugárzás számít. Körülbelül innentől nem is volt fontos a széles csípő és pocak. Így is jó volt, akinek kellett, a barátok ezzel együtt elfogadtak, a többi meg kit érdekelt. Persze a kis hangya azért folyamatosan ott motoszkált a felszín alatt.

Felsóhajtottam olykor, hogy de jó lenne tíz kilót leadni.

Mostani eszemmel visszagondolva, soha senkinek nem szúrt szemet - saját magamat is beleértve, hogy napi szintű sport és viszonylag normál étrend mellett mégis „husika” vagyok. Egyetlen egyszer néztek pajzsmirigy funkciókat, mikor hírtelen elég sokat fogytam tizenhat évesen. Akkor pajzsmirigy túlműködésem volt, ami magától rendeződött, így nem lett bolygatva, mi okozhatta a kilengést. 16 éves koromtól mostanáig ekkor voltam a legvékonyabb. 58 kiló. A legkisebb ruhám M-es méretű volt. Felnőtt M-es!

Pedig tényleg mozogtam.

Általános iskolában tömegsport, kézilabda, atlétika, tánc, túrázás. Ehhez jött középiskolában a kosárlabda és foci. Főiskolán a röplabda, valamint a csoportos alakformáló edzésekkel való barátkozás, mert a kötelező tesi aláírásokért az ember bármit bevállalt.
Két dolgot nem szerettem soha: futni és konditerembe járni.

Futni azért, mert nem bírom a hosszútávot. Egy kilométert nem bírtam lefutni a nélkül, hogy legalább egyszer meg ne álljak. A rövid távokat viszont imádtam! A fitness terem meg drága! … Na! Bezzeg a heti öt-hat doboz cigi az olcsó volt… Mert, hogy dohányoztam is. Körülbelül tíz évig.

Az 58 kilós mellékvágány után folyamatosan 70-80 kiló körül ingadoztam. A hízásban a szerelem mindig segítségemre volt.

Legközelebb főiskolás koromban sikerült lefogynom 63 kilóra. A 168 cm-es testmagasságomhoz képest nagyon klassznak tűnik, de kortársaim mellé állva kinézetre mégis plus size-nak számítottam. Összeérő combok, nagy has. Finoman fogalmazva vastag felkar, de szlengesen konyhás néni izom. A fogyásban talán a vizsgaidőszak stresszelése is bőven benne volt. Nem tudom. Minden esetre sem érettségire való felkészüléskor, sem más vizsgaidőszakban nem fogytam egyetlen dekát sem. Csak ekkor.

Kétszer ettem rendesen. Ami a reggeli volt, valamint este öt óra körül a tanulás végeztével estebéd. Közben gyümölcs, egy-egy energia szelet (későbbiekben kiderül, miért van nagy jelentősége) és minden este mozgás, főleg tánc és erősítő gyakorlatok.

Három hónap alatt fogytam 15 kilót.

Volt olyan, hogy egyik vizsgáról a másikra egy hét alatt annyit fogytam, hogy lecsúszott a derekamról a begombolt ünneplő gatya.
A sikeren felbuzdulva szakdolgozatomat is az elhízás témakörében írtam. Az obesitas kialakulását befolyásoló tényezőket vizsgáltam meg közelebbről.

Aztán jött az újabb románc, újabb hízás. Tízenegy kilo plusz megint.

Huszonnégy évesen elkezdtem versenyszerűen kézilabdázni. Rendes edzésekkel, és a 74 kilóm megmaradt, de két számmal kisebb ruhamérettel, mert a zsír izommá alakult, amit sokan még mindig nem vesznek figyelembe egy testmozgással kombinált diéta során.

Az első terhességnél nem sokat híztam. Mi több, szülést követően kevesebb volt a súlyom, mint kezdetben. Meg kell mondjam, jól néztem ki.

Egy rövid ideig.

A tankönyvek azt írják, hogy a szoptatás mennyi kedvező hatással van az anyai szervezetre, a mellett, hogy a babának a legoptimálisabb táplálék. Szoptattam én tizennégy és fél hónapig, valamint híztam körülbelül öt kilót. Tettem is érte. Keveset sportoltam, ugyanakkor kalóriát bőven vittem be. Mert hát az alkoholmentes sör esténkénti fogyasztása szükséges volt az anyatej termeléséhez. (Mindent meg lehet magyarázni.) Ekkor már közel voltam a nyolcvan kilóhoz.

Érzelmileg labilis időszak következett. Válás, költözés.

Ekkortájt vettem részt életem első Zumba óráján, ami szerelem volt első látásra. Testem, lelkem megmozdult. A lelkem helyre jött, a súlyomban viszont sem a válásból fakadó élethelyzeti nehézség, sem a sport hatására nem következett be változás.
Az újonnan megtalált boldogságot követően annál inkább! Plusz öt kilóval ajándékozott meg, amit azért már sokalltam.

Ráadásul elköltöztünk, és az új helyen nem volt Zumba!

A „narkóstól elvették a cuccot”!

Visszaesés helyett azonban gondoltam egyet. Ha nincs Zumba, majd csinálok!

Legelőször is leszoktam a dohányzásról, ami abból állt, hogy egyszerűen letettem a cigit, majd utánanéztem a dolgoknak és egy éven belül aerobic sportedző, valamint Zumba Fitness instructor lettem.

Szóval jött a rendszeres testmozgás, az otthon való felkészülés, de a súlyom valahogy nem akarta észrevenni a változást.

Szétnéztem hát a „piacon” és a fellelhető diéták közt kutakodva végül a cukorbetegek számára előírt diéta mellett döntöttem. Dizájnosan. 160 gr szénhidrát. Semmi dietetikus. Mert már miért ne? Le is ment egy hónap alatt öt kiló.

A lendületet a következő gyermekvállalás szakította meg, amikor is a diétával felhagytam, a mozgást viszont folytattam a „végsőkig”. Ugyanúgy, mint először, a várandósság ezúttal sem ért véget plusz kilókkal. Annál több testi „nyomorúsággal”. 3 centiméteres rectus diastásis, elhúzódó vérzés, szülés utáni depresszió, szoptatási nehézségek.

Amilyen hamar lehetett, visszatértem az edzésekhez, mert éreztem, hogy szükségem van a sport gyógyító erejére. Két hónappal szülés után egy újabb fitness instructori képzést is elvégeztem. Ennek ellenére fél év alatt, heti négy edzés és szoptatás mellett tíz kilót híztam. Valósággal szétfolyt a hasam. Epe és emésztési problémáim voltak, hetente migrénes rohamok. Hát és derékfájdalmak. Két számmal nagyobb ruhaméret.

2016. január 19-én csecsemő tanácsadás alkalmával ráálltam a mérlegre, amely 94 kilót mutatott.

Majdnem vágósúly…

Hazaérve fehérneműre vetkőzve álltam a tükör előtt és bőgtem.

Fizikailag egy „roncs” voltam, lelkileg nem különben, különösen a szoptatás sikertelensége után.

Ekkor döntöttem el, hogy ELÉG VOLT!

Célkitűzés:
Nem csaptam bele egyből a lecsóba.
Tisztában voltam a korlátaimmal.

Elvégre anya vagyok, család és munka mellett kellett helytállnom, bár egyelőre még csak az edzéseket tartom GyED mellett. A napi nyolc órában való megfelelés védőnőként még ezután jön.

- Állapotfelméréssel kezdtem. Utolsó laborleletem alapján tudtam, hogy a vércukrom és pajzsmirigyem rendben van. A vérszegénységre szedtem a vasat.

- Kezdetnek az étkezési szokásaimon változtattam.
Semmi cukor, fehér liszt. Helyette teljes kiőrlésű kenyér, zabpehely. Fehérje dús étrend, sok tojással és sok zöldség. Elhagytam a nassolást!

- Minden napos testmozgás a heti négy edzés ellenében.

- Célul tűztem ki magam előtt, hogy 90 nap alatt leadok 15 kilót.
Ehhez a kiindulási alap a főiskolán elért drasztikus fogyás szolgált alapul, s utólag jót mosolygok rajt. Megjegyzem a céljaim menet közben többször bővültek. Vasbetonba vésett elveim közül pedig jó néhány megdőlt az elmúlt nyolc hónap során.

Módszereim részletezése:
A változásokat fényképeken, valamint testsúly, testzsír méréssel dokumentáltam a kezdetektől.
Utólag sajnálom, hogy a testtájak körfogatait nem mértem, de a fotókat elnézve, valamint a ruhaméret változáson pontosan nyomon követhető a változás.
Egy soványító diétával kezdtem, melyet dietetikus állított össze, és mindjárt fogytam vele öt kilót.
Naponta négyszer ettem. 4 hétre előre össze volt állítva az étrend. Volt, hogy a hozzávalókon változtattam, de arra gondosan odafigyeltem, hogy a szénhidrát, zsír és fehérjetartalom mindig közel azonos, vagy ugyanaz legyen.
Az edzéseket igyekeztem úgy ütemezni, hogy ne a gyerekeimtől/családtól vegyem el az időt, illetve amibe lehetett, őket is bevontam. Így mélyültem el például a baba-mama fitness műfajában.
A testmozgást a rectus diastásisra való speciális hasizom tréninggel, valamint tartásjavító tornával indítottam. Ennek köszönhetően a migrénes panaszaim, valamint a hátfájásom teljesen megszűnt a második hónap végére. Ekkor álltam neki a komolyabb edzésnek, eleinte kardio edzés és saját testsúllyal végzett gyakorlatok kombinációjának.
A diétát nyolc hétig bírtam ebben a formában, s bár éhes nem voltam mellette, a kalória bevitel kevésnek bizonyult az egyre intenzívebb testmozgás mellett. Csökkent a teljesítő képességem, fáradékony lettem, így változtatni kellett.
Visszatértem a köretekhez, vagyis főleg a rizshez. Olykor ettem tésztaféléket. Összességében jobban odafigyeltem bevásárláskor, az ételkészítésnél.

Persze jött az első hullámvölgy.

Nyolc kiló mínusznál megállt a fogyás. Hetekig képtelen voltam elmozdulni a nyolcvanhat kilóról. Addigra már az edzéseket „csúcsra járattam”. A heti négy edzés mellett itthon elkezdtem a súlyzós tréninget. Hét napból hetet edzettem.

Ennél még drámaibb a nyolcvannégy kilós állomás volt, ami konkrétan hét hétig tartott.

Végül a kilencven napos célkitűzésem végén a mínusz tizenöt kilóból tizenegy kilót tudtam prezentálni, aminek nagyon örültem.
De a fogyás továbbra sem úgy ment, ahogy „terveztem”.
Bizony.

Különböző honlapok, táblázatok, kalóriaszámolás, célkitűzések beállítása. És az értetlenség: bőven több kalóriát égetek, mint amit beviszek, odafigyelek, akkor miért nem fogyok?

Első gondolatom az volt, hogy talán pont itt van a kutya elásva. A túl nagy deficit miatt raktároz a szervezetem. Ekkor próbáltam emelni a kalória bevitelt. Itt dőlt meg az első elvem, mi szerint nem fogok mesterséges „cuccokat” a szervezetembe vinni. Ehhez képest az L-carnitin és az energia szeleteknek engedményt kaptak. A fehérjebevitelt sem sikerült optimalizálnom kizárólag táplálékbevitel útján, ezért a fehérjeturmixokat is kipróbáltam. Ezeket most is fogyasztom, de nem rendszeresen és kizárólag edzésekhez kötve.

Hosszú hetek szóltak a kísérletezésről. Kalóriamérleg, étrend összeállítás. Az ember képes eljutni arra a pontra, amikor még a napi szeretkezés időtartamát is stopperrel méri, hogy minél pontosabb eredményt kapjon. Sokan talán fanatikusnak tartottak miatta, de én úgy gondolom, tisztán elszánt voltam.

A hosszú-hosszú stagnálás miatt kellett valami új módszer, mellyel újra beindíthatom a fogyásom. Addigra már több fronton bombáztak ismerősök és ismeretlenek a különféle tisztító kúrákkal, fogyasztó turmixokkal, zsírbontó kapszuláikkal, ami borzasztóan idegesített, mivel az összes hasonló módszer ellensége vagyok. Pénzlehúzás. Méregtelenítés céljából inkább a masszázst próbáltam ki május legvégén, illetve vele egy időben elkezdtem futni. A fogyás ismét beindult. Nem firtattam, hogy melyik módszer hozott végül eredményt, de a mérleg nyelve inkább a futás oldalára billent.
Egyértelmű.

Mostanra már nyolc kilométert bírok elfutni megállás nélkül, ami hatalmas eredmény olyan valakitől, aki életében sem futott le két kilométert egyhuzamban.

Nyolcvanegy kilóig nem is volt különösebb gond, ám ott ismét falba ütköztem. Mi több, durván elindult a yoyo effektus.

Ekkor történt, hogy egy ismerősnél épp akkor diagnosztizálták az inzulin rezisztenciát és ez engem is elgondolkodtatott. Mert hiába van rendben a vércukor és a pajzsmirigy. Ha inzulin szintet nem néznek speciális vizsgálattal, akkor ez az alattomos betegség feltáratlan marad, mely mellesleg a lakosság 60%-át érinti, és pusztán a passzív életmódunkból fakad.

Alaposan utánanéztem hát magának a betegségnek, a kivizsgálás menetének, a diétának.

Nem tudtam beutalót kérni a kivizsgáláshoz, mert a háziorvosom abban az időben töltötte szabadságát, de ettől függetlenül hozzákezdtem a diétához. Gyakorlatilag sok változtatást nem igényelt az átállás, hiszen január óta odafigyelek a táplálkozásra. A kulcs a lassú és gyors felszívódású szénhidrátok bevitelén van, és a legalább ötszöri étkezésen. Nehézséget talán ez okozott egyedül. Megtanulni, hogy olyankor is egyek, amikor nem vagyok éhes, én, aki három-négynél többször nem igen ettem egy nap.

De hamar átálltam. Mostanra jelez a szervezetem, ha „idő van” és enni kell.
Ez a diéta hozta meg a változást.

Összegzés:

Visszagondolva a főiskolán elért fogyásomra, gyakorlatilag ugyanezt a táplálkozási elvet követtem, csak nem tudatosan. Reggeli, gyümölcs, valami magasabb kalóriatartalmú „nasi”, például müzli szelet, joghurt, esti edzés előtt főétkezés. Mindezt napi ötször. Az inzulin és vércukor szinten tartásához megfelelő volt, ezért fogytam mellette.

Megdőlt számomra az a tény, mi szerint ha valaki több kalóriát visz be a szervezetébe, mint amennyit eléget, akkor fogyni fog. Ez egy egészséges ember szempontjából tökéletesen működik, azonban ha nem, akkor feltétlenül utána kell nézni, nincs e valamiféle anyagcsere és/vagy hormonális zavar a háttérben.

Ez úton ragadnám meg a lehetőséget, hogy felhívjam a figyelmet saját példám okán a túledzés veszélyeire. Nagyon fontos a pihenés! Már én is csak hét napból hatot edzek. Olykor csak ötöt.

Aktuálisan: két hónapja kezdtem el az inzulin rezisztenciára előírt diétát és csaknem hét kilót fogytam.
Egyenletes a súlyvesztésem. Nincs már a heti szintű ingadozás, a harminc deka lemegy, ötven feljön, stb. Józan paraszti ésszel belegondolva mindenki számára ez lenne az ideális táplálkozás, elvégre már az óvodásoknak is azt hangsúlyozzuk, hogy „sokszor együnk keveset!”

A változás már számomra is szembetűnő, aki testkép zavarral küzdöttem hosszú éveken keresztül.
Egészségi állapotom javult. Emésztési problémáim megszűntek. Migrénes panaszaim szintén. Javult a tartásom. A lordózisom.

Velem együtt a család is áttért az egészséges étkezésre. A leányaim jó evők. Mindent szívesen fogyasztanak, nem válogatnak.
A tudatosan kialakított napirendnek, edzéseknek köszönhetően sokkal több időm marad a gyerekeimre.
Mostanra a férjem is kedvet kapott a gyakoribb testmozgáshoz, és az sem ritka, hogy családostól vonulunk ki a szabadtéri fitness pályára, sportpályára.

Fizikai és szellemi aktivitásom megnőtt.

Megnőtt az önbizalmam. Új ismeretségekre tettem szert. Egyre többen keresnek meg tanácsért.

Sokáig csak lakóhelyemen tartottam edzéseket, de idén már részt vettem nyilvános rendezvényeken, más településeken tartott edzéseken is.

Az elmúlt nyolc hónap tapasztalásai után úgy éreztem, folytatnom kell tanulmányaimat a sport, valamint táplálkozás tudomány területén, így ismét iskolapadba ültem.

Ami az esztétikát illeti: XL/XXL-es méretről S/M-re sikerült lefogynom.

Végül eljutottam oda, hogy már nem gondolkodom étrendeken, nem számolgatom a bevitt kalóriákat. Egyszerűen megtanultam, miben mi van és mennyi. Rutinszerűen megy a bevásárlás, a főzés. Edzéstervemet általában egy hétre előre elkészítem, hogy ne ez töltse ki a mindennapjaimat.

Új szokásiam készség szintre fejlődtek.

Közvetlen eredményként a jövőben azt várom, hogy a munkába való visszatérés mellett is haladhassak tovább, és elérjem az ideális testsúlyomat és testzsír százalékot.

A sikeres diéta ellenére feltétlenül alávetem magam minden szükséges orvosi vizsgálatnak, hogy a lehető legpontosabb képet kapjam jelenlegi egészségi állapotomról. Nem vagyok már mai „csirke”. Az intenzív sport miatt igen is kell a rendszeres kontroll.

Jelenleg még fogyni szeretnék, de főként formálni az alakomat. Növelni a fizikai állóképességemet, az izomerőt, majd tavasszal jó lenne a gyorsaságomon is javítani, hogy év közepén indulhassak egy futóversenyen.

Közvetett eredményként szeretném, ha a gyerekeim ugyanígy megszeretnék a sportot, ahogy én.

Továbbá igyekszem minél több tudást megszerezni a meglévő tapasztalataim mellé, hogy azt a jövőben minél hatékonyabban, személyre szabottabban tudjam átadni a hozzám segítségért, támogatásért forduló embereknek.

Továbbra is az egészséges életmód, egészséges életvezetés elkötelezett híve vagyok, és saját eredményességem okán sokkal hitelesebbnek érzem magam választott hivatásaimban.


Pétfürdő, 2016. szeptember 25.

 



Az én életmódváltásom története 2016. II. helyezett: Leisztner Réka

… ülök a buszmegálló padján, néma csöndben szárnyalok valahol a gondolataimban.

Pár perc után egy házaspár érkezik mellém egy babakocsival és az apró kis kutyájukkal. Tekintetem lassan a gyerkőcre tévedt; mennyire kis tiszta lélek még. Szavakkal nem tudja kifejezni a gondolatait, de ezer meg ezer dolog fut át a kis fejében. Megfigyeltem az apró ártatlan mosolyát, és hogy mennyi örömet lel egy rongyos kendőben. Szép volt nagyon. Minden új, a világ új neki, és mint mindnyájan még felnőtt korban is, úgy tanulunk, hogy megfigyelünk és másolunk.

Majd a tekintetem lassan a szülőkre tévedt, akik rá sem néztek a gyerekre. Felvették ölükbe a kiskutyát és azt dédelgették, észre sem véve, hogy időközben, egy játékos mozdulattal, babájuk kendője a földön landolt. Mivel a kendő leesett, a babakocsiba láncolt apró teremtés, tehetetlenségből adódóan “panikolni” kezdett, ami az esemény megfigyelése nélkül tökéletesen egy oktalan hisztinek tűnhetett mások számára. Ekkor kapta meg az első pillantásokat szüleitől, akik még mindig nem látták, hogy a kendő a földön van. Mivel a gyerek sír, le kell nyugtatni ugye bár, és gondolván, hogy csak hisztizik, az Anyuka elővett egy kis csomag gumicukrot és kezdte szépen a baba szájába adagolni.

Reakció: azonnali megnyugvás. Esküszöm, mint egy filmben, úgy láttam, ahogy a cukor elndult útjára az apró kis teremtésben, az majdhogynem nulla munkát igényelve bekerült vérében, elkezdett utazni ezer felé, miközben már a hasnyálmirigy dobbantott is egy nagy inzulinförccsel, hogy helyet találjon neki a különböző szervekben. Mind eközben már megugrott a vércukor szint, hiszen az azonnal szétáradt a vérében, beindult az endorfin termelés, stimulálva az ízlelőbimbókat és a leptin termelést, és megérkezett a végeredmény, ami kívülről a következő volt:  a baba arcára kiült a nyugodt mosoly. Most már nem baj, hogy a kendő a földön van. El is felejtette…

Olyan ideges lettem. Merev arccal ugyanúgy ültem ott tovább, de szívem szerint kihalásztam volna a gyerek szájából a gumicukrot és megráztam volna a szülőket, mégis miért büntetik a gyereket? Miért tanítjátok neki ezt? Miért jobb íly könnyedén elnyomni egy problémát, anélkül, hogy körbenéznének, hogy mi az okozója? Meg sem kérdezték mi a baj! Végigfutott a szemem előtt a sorozat, ami mindnyjunkkal történik és történt kisebb nagyob mértékben. Leperegtek a pillanatképek, ahogy a kis diákok suliból hazafelé chipset, csokit majszol, tejeskávét iszik és beugrik a mekibe. Láttam ezt a babát ahogy nő fel, ahogy a szülő csak pénzt ad neki uzsonnára és a felét majonézes fehérkenyeres szendvicsre költi, a másik felét suli után valami gyorskajára. Láttam ahogy ez az életforma természetessé vált. Több chips és több csoki, mert a folyamatosan magas vagy ugráló vércukorszinttől az endorfin termelés is egyre rezisztensebb és egyre nagyobb adag kell. Közben minden Péntek és Szombat egy szolid földalá ivás, hajnalban buli utáni street-food, és amúgy meg ez az apró baba később majd retteg, hogy elhízik és nem tudja hozni az 50 kg-s elvárt limitet, ezért naponta egyszer maximum kétszer eszik valami haszontalan ételt. Következésképpen kellő kalória bevitelt produkál a létfentartáshoz, de messze nem táplálja vele a szerveit megfelelően. A sportról és ahhoz tartozó kitartásról erősen meg van a véleménye, nem neki való és amúgy meg utálja. És ahogy idősödik, a teste lanyha lesz, állóképessége nullával egyenlő, izom nincs rajta és persze még tartja az elvárt 50-70 kg közötti limitet, de szépen a szeme alá kiülnek a táskák, a bőre egyre kevésbé sima, és megérkeznek az első kis megbetegedések. Allergia, allergia után, inzulinrezisztenicia, vitamin hiány, folyamatos puffadás, emésztési problémák, “leküzdhetetlen” zsírpárna oldalt, fáradság és enyhe depresszió, elégedlenség és önutálat. “A ruha kövérít” , takargatás, panaszkodás a tükör előtt. Ekkor lép a képbe a drasztikus diéta 3 hét -10 kg, egy kis aerobic ideig-óráig, súly ingadozás, 100% hit a diétás mocsadékokban a boltokból, és teljes tudattalanság a testünk működését illetőleg. A megoldást narancsbőr krémekben keresi, és nem érti miért nem fogyott, hiszen már három napja alig eszik.
Ahogy lepergett előttem a kis film, körbe néztem és ott állt számos már felnőtt “kisbaba” körülöttem; mind várták a buszt. Elhízott nők és férfiak akik szemében ott pislog az elkeseredettség szürke függőnye. Cukorbetegek, allergiások, magas koleszterin szinttel és vérnyomással küzdők, rákosak, emésztési problémákkal küzdők, depressziósak, pánik betegek, stb stb. Egyik sem autoimmun, mind volt egészséges kisbaba… aki gumicukrot kapott megnyugtatás képpen, napi szinten nyomta be a finomított szénhidrátot, alkoholt és édességeket, semmit nem sportolt és életében semmilyen vitaminnal még kompenzálni sem próbálta a már kellően rossz helyzetet. Elkeserítő volt. Semmit nem tudnak a testük működéséről. De hát honnan is tudnák? Senki, soha nem tanította. Felvettem a kendőt, odaadtam az Anyukának. Szóltam, hogy emiatt sír a gyerek, nem a cukorka miatt, és felszálltam a buszra.

Sajnos én sem voltam ám mindig ilyen. Pontosabban nem sajnos…így tiszta az összehasonlítási alapom. Joggal mondom másoknak, hogy nincs igazuk. És ahhoz, hogy az ember megértse mi történik a testében, az nem egy cikk elolvasása valami női oldalon. Idő, energia, rengeteg utánajárás, érdeklődés, kitartás és hit, hogy igenis megérted egyszer.

 

2011 Augusztusában azt hallottam, jó ha szüneteltetünk pár hónapot a fogamzásgátlóval. Tudod… kitisztul a test, stb. Na, ott kezdődött minden.

Ahogy nem használtam azt a bizonyos gyűrűt, ami egy hormon sokk a testnek, a hormonháztartásom lassan kezdett összeomlani. Nem értettem miért, és hogy. Fogalmam sem volt mi történik, de a bőröm egy tinédzser bőrévé változott, az egész hátam és az arcom oldalt az államig tele volt gennyes, mély és fájdalmas pattanásokkal. Rohamosan kezdtem hízni, pontosabban asszonyosodni. A mestruációm pedig olyan fájdalmakkal járt, hogy rendszeresen remegve feküdtem a hideg földön, miközben szét fagytam és ömlött rólam a víz. Újból a mende-mondákra hivatkozva gondoltam kell pár hónap mire kiürülnek belőlem a külsőleg bevitt hormonok. Pár hónapig tudtam is magam dédelgetni ebben a hamis hitben, majd egyszer olyan egész éjszakás alhasi szenvedésen mentem át, hogy ott volt egy forduló pont, ébredtem fel és kezdtem érzékelni, hogy ez nem normális. Természetesen, mint mindenki ilyen esetben, az orvosoknál kerestem én is első körben a választ, de őszintén szólva fölösleges volt minden kiadott forint és eltöltött perc. Hiszen mind csak azt hajtotta, szedjek fogamzásgátlót és attól majd beáll a hormonháztartásom. Valamilyen belső késztetésből fakadóan, azonnal utasítottam el ezt a megoldást, mondván hogy az egész probléma ott kezdődött, így logikusan a megoldás nem abban lesz.

Ahogy a téma egyre fontosabbá vált, minden addig eltöltött, lényegében hasznoltalan szabad percemet felváltotta a folyamatos olvasás, és önmagam kimüvelése az adott témában. Természetesen az elején csak apró cikkeket olvastam, majd amint nem értettem valamit, utána néztem. Ha kellett napokat olvastam és kutattam a glükóz hasznosulásáról a szervezetemben, csak hogy megértsem azt, amiről alapjáraton olvasni kezdtem. Meg akartam érteni pontosan mi zajlik le bennem, egészen az alap helyzettől: Mit művelt velem a fogamzásgátló.

Szépen kezdett kitisztulni milyen borzalmas dolgokat műveltem a testemmel azáltal, hogy évekig mesterségesen befolyásoltam az egész hormonműködésemet. Nem titkolom, voltak alkalmak amikor már nem tudtam uralkodni a gyógyszeripar iránt érzett dühömön. Elindult bennem egy harag, egy gyűlölet hullám az egész orvoslás és gyógyszerezés iránt. Azt éreztem, hogy a naivitásom és a hitem van kihasználva, hogy azok akik erről tanultak és “erre áldozták az életüket” majd segítenek a problémámban. Én tehetetlennek éreztem magam a témában, és ez az, ami engem kikészít. Hogy lehetséges, hogy orvosok esküt téve, nevüket adják ilyen szereknek, ami egyértelműen borzalmas hatással van minden nőre, akár van tünet, akár nincs?! Hogy lehet, hogy ez engedélyezve van? Miért nem értetik meg inkább mindenkivel, hogy a kényelem érdekében milyen kockázatokat vállalunk a saját testünkkel szemben, hogy milyen következményekkel jár a fogamzásgátló szedése. Mert amit a testünkkel művelnek ezek a hormon gyógyszerek, az mindenkire igaz, mindenkinek mesterségesen átállítja a homronműködését, akár szenved a következményektől, akár nem. (Hozzáteszem a nők 80%-a szenved tőle, csak nem tud róla, mert soha nem lett diagnosztikálva… Nem éri meg) Most meg lehet cáfolni, hogy igen, ez kellően le van kommunikálva (nincs), de az, hogy a hormonok milyen fontos szerepet játszanak az életünkben az már végképp nincs. Hallottunk a menopauzáról, és tudjuk, hogy terhesség és menstruáció alatt hisztisek a nők. Nagyságrendileg a társadalom ennyit tud a hormonokról – ami hozzáteszem kizárólag nőkhöz van rendelve, pedig férfiakban egyaránt létfenntartó szerepe van, csak kevesebb az ösztrogén, ami a hangulatingadozást okozza többek között. Ugyanakkor a téma nem merül ki az ösztrogén, progeszteron és tetsztoszteron hormonokban.

Ahogy jött a “felvilágosodás” ideje, azt követte egy diéta is. Nem drasztikus, hanem megtervezett, heti 5x sport és 3 óránként étkezés. Akkor még keveset tudtam arról mit, miért lehet enni, de csináltam szorgalmasan és le is adtam 8 kg-t. Attól a ponttól kezdve mániámmá vált az étkezés és a testem megértése. Mivel az egy elég megtervezett diéta volt, és azelőtt már évek óta semmit nem sportoltam, “könnyedén” értem el azt az eredményt, amiből pár kiló visszajött az azt követő időben, de ez nem is annyira lényeges. Sokkal inkább az, hogy milyen változáson mentem át. A fókusz teljes mértékben a probléma megértésére és ahhoz tartozó tudatos életmódra került. Sajnos a történet nem olyan szép, mint a filmekben. A nagy felismerése a problémának, azt követi egy tett, ami kihat a mai napig és nagy életmód guru lettem. No.

Sok minden változott az életemben, ért nagy fájdalom is, amit senkivel nem osztottam meg, költöztem másik országba, dolgoztam éjjel-nappal, sportoltam és közben kerestem a választ a rossz közérzetemre, emésztési problémáimra, bőrőm megoldására, puffadásaimra, ízfüggőségemre és hogy miért nem tudok visszaugrani arra a csodás 55 kg-ra, pedig már egyszer sikerült… Ami miatt nem olyan csodás a történet, mert a testem kísérletezése közben sokszor olyan dolgot érintettem, amit nem kellett volna, ezáltal kiváltva olyan reakciókat, ami befolyással volt mindenre körülöttem. Egyre többet koncentráltam az ételek hatásaira a testünkben. Nem kértem megoldást, kész választ senkitől. Egyszerűen meg akartam érteni mi, miért történik, hogy alkalmas legyek tudatos döntést hozni az étkezésemmel kapcsolatban.

Mivel mindezt szakértő segítsége nélkül tettem, sem iskolát nem végeztem el, így bele-bele csúsztam olyan dolgokba, amit visszagondolva nem kellett volna tennem. Például kipróbáltam a teljesen vegan étkezést, aminek minden pillanatát élveztem, de időközben fényderült egy erős inzulinrezisztenciára és szubklinikus pajzsmirigy alulműködésre, amit a felborult hormonháztartásomnak köszönhettem, de vegan étkezés nagyon szélsőséges irányba indította el. Mivel a hangsúly az étkezésemben a szénhidráton volt (akár gyors vagy lassú, egyik sem jó nagy mennyiségben az említett betegségekben) és rettentő kevés fehérjét vittem a szervezetembe miközben rendesen sportoltam; egyre erősebb inzulinrezisztenciám lett, illetve egyre lassabban működött pajzsmirigyem. A pajzsmirigy az egyik legfontosabb hormonokat termelő szerv, a kommunikáció szerve. Igen, két létfontosságú hormonért felelős, amik befolyásolják az egész emésztést, hízást-fogyást, inzulin reakciót, életerőt, hajat, körmöket, bőrt, anyagcserét, stb stb. Egy hormon, ami akarva-akaratlanul meg van piszkálva azzal, hogy mesterségesen belepiszkálunk a hormonháztartásba. A hajam úgy hullot, hogy meg tudtam vele ijeszteni a környezetem. Akármilyen egészségesen ettem, csak híztam, és elképesztő vitamin és ásványianyag hiányom lett. És félre ne értse senki, én nem a vegan étkezés ellen vagyok. Alapvetően a nagyipari hús-élelmiszer és ruha feldolgozást elvből elutasítom, így a vegan életmódot rettentően becsülöm, de veszélyes, ha valaki nem átgondoltan és következetesen csinálja az.

Miután megszenvedtem a kísérletezésem eredményét, folytattam a magam okítását a témában. Hiszen az orvosok továbbra is csak gyógyszerekkel akartak tömni. Inzulinrezisztenciára olyan minta étrendet kaptam, ami 1 zsömle és fekete kávé reggelire tanáccsal indult. Mondom, najó gyerekek… ezt tényleg nem hiszem el.

Szóval nem adtam fel, már többet tudtam mint az aktuális diétásnővér. Ha egyszer kezded megérteni a környezeted, többé nem tudsz nem tudomást venni a rossz dolgokról magad körül. Ha naponta péksüteménnyel kezded a napot és tudod mit művel veled (nem más mondja, hogy ne csináld) akkor nem vagy egyszerűen képes napi szinten űzni ezt többé.

Ehhez nem kell mást tenni, mint hobbi szerűen ülni a cikkek és könyvek fölött és szépen elsajátítani a testünk működését. Hallani sem akartam semmiféle gyógyszeres kezelésről. Megismerkedtem azzal miért fontos a fehérje, és a szénhidrát. Hol és miként hasznosul, vagy raktározódik. Mi az inzulin, és hogyan hat az az éhségérzetre, zsír raktározásra, vércukor szintre és még sorolhatnám. Azt is megtanultam miért fontos a reggeli, miért és mit érdemes enni a különböző étkezésekkor, valamint ha nem úgy cselekszem, annak mi a következménye. Például megérttem miért nem érdemes enni lefekvés előtt, mi játszódik le a testben, így már magamtól nem teszem, az én döntésem, nem pedig valaki azt mondta, ezért nekem azt követnem kell. Ha másképp cselekszem, az is az én döntésem alapja, és tudom hogy mit von maga után. Ilyen formában értettem meg a cukrot is. Hogy milyen haszontalan dolog az ember mindennapjaiban és hogy milyen hatással van a testünkre. Így anélkül, hogy bárki megtiltotta volna, vagy nekem kéne nemet mondanom, szépen kisétált az életemből a cukor használata, mint egy drog amivel nem szeretnék élni. Természetes módon nem fogyasztok cukrot, nem pedig tiltást követve. Így érdekes, ha megkóstolok valamilyen cukros süteményt, kifutok a világból milyen édes, pedig régen még csak édesnek sem mondtam volna. Elszoktak tőle az izlelőbimbóim.  Hasonló módon ismerkedtem meg a finomított szénhidráttal. Megértettem mi a különbség a lassan és gyorsan felszívódó szénhidrát között, és mekkora hazugság az, hogy ha valami barnakenyér az már egészséges. Megismerkedtem a gluténnal és a laktózzal, hogy mit művelnek a gyomromban, és miért érdemes kerülnöm őket. Ezáltal nagyrészt azt is megértettem mi mit jelent a doboz hátulján, és természetből fakadóan elolvasom. Tanulmányoztam az állati és növényi fehérjéket, a vegetáriánus, vegan, nyers étkezéseket. Kiműveltem magam vitaminokból és ásványi anyagokból. Milyen értékesek a szerveinknek a megfelelő működéshez. Megértettem mik azok az enzimek és azt is, mit tesz a testünkkel a sport (azon kívül hogy kalóriát éget). Tipikusan azzá az emberré váltam, akit hülyének néznek, hogy falevelet eszik fűszállal. De ez 5 év komoly tanulás eredménye. És az igazság az, hogy ha bárki megkérdezi mit miért teszek, arra van egy válaszom. Az én döntésem mind, és okkal teszem. Ebből fakadóan én nem hibáztatok senkit és semmit az engem körülvevő dolgok miatt. Ez az életforma megértette velem, hogy én kreálom a világom magam körül, és minden engem érintő dolog közvetve, vagy közvetlenül a saját döntéseim sorozata.

Sokszor hallgattam végig már embereket, akik ilyenkor állítják, hogy ez mekkora ostobaság, és hogy megvonunk magunktól minden finom dolgot és semmi öröm nincs az életünkben. Nevetségesek vagyunk, mert ő biztos benne, hogy a cukor nem is annyira rossz, hiszen ő jól van. Ennyivel támasztja alá az állítását, ami az adott pillanatban igaz, de muszáj messzebbre látnunk mint a következő egy méter, hiszen testünk romlása nem robbanás szerűen történik. Nem úgy, hogy megeszünk egy kanál cukrot és meghalunk. Minden népbetegség mögött rossz étkezés rejlik. Az össze cukorbetegség, magas vérnyomás és koleszterin, elhízás, depresszió és társaira az orvosok felírja szépen a gyógyszereket, és mellé azt ajánlja egyen több zöldséget, ne egyen cukrot, ne igyon alkoholt max vörösbort, ne dohányozzon, ötször egyen egy nap kisebb mennyiségeket, késő este ne egyen, ne fogyasszon gyorskaját, chipset, édességet, cukros üdítőt, ne igyon tejet, de igyon több vízet stb stb… Abban az esetben már helytálló az az étkezési forma, hiszen már beteg vagy, de ha még nem, akkor a boldogságtól való megvonás? Egy kényszer, ami nevetséges? Elgondolkodtató az is, ha az összes ilyen ételt el kellene hagyni betegség idején, akkor talán nem az az egyik fő okozója a betegségnek?

Nem vitatkozom soha. Nem akarok meggyőzni senkit, ez nem egy harc. Néha elmerengek azon, vajon mi lenne ha az össze finomított szénhidrátot és cukrot eltűntetnék a világból. Vajon mi lenne az emberek reakciója? Teljes megbolondulás… Ugyanakkor, ha az össze zöldséget tűntetnék el a világból, akkor káosz nem lenne…

Hogy vagyok most? 27 éves vagyok és az esetek 99%-ban 20-21 évesnek néznek. Ez fordítva volt elmondható amikor 20-21 voltam, aminek őszintén szólva akkor örültem, mert idősebbnek akartam tűnni, de egy idő után elkezdett aggasztani a dolog, hogy ebből az lesz, hogy 30 évesen 37-nek nézek ki. Akarom én azt? Minden bőrhibám eltűnt, minden. A hajam nem hullik, és elképesztően dús, valamint úgy nő mint a dudva. Elértem az elégedett testsúlyt és testképet. Nem fájt a fejem évek óta, maximum 10 percre ami a szomjúságot jelezte. Soha nem vagyok ágyban fekvő beteg, tele vagyok energiával, elképesztően aktív vagyok és nagyon pozitív.. Ez a tudatosság hihetetlen szabadságérzetet ad, hiszen nem tapogatok kétségbeesetten a sötétben valami biztos pontért. A körmeim csodásak és erősek, testápolót évente ha kétszer használok, mivel az elfogyasztott folyadékkal kellően hidratált vagyok. Az anyagcserém gond nélkül működik, a puffadás csak akkor jön elő, mikor olyat eszem ami nem túl előnyös. Tökéletesen alszom, és motivált vagyok folyamatosan. Még sorolhatnék ezer dolgot, de fölösleges. A legfontosabb, hogy az inzulinterheléseim jók, a pajzsmirigyem normálisan működik, mindez úgy, hogy egy szem gyógyszert sem vettem be. Nincsenek szabályok, senki nem tilt meg nekem semmit. Ha meg akarok enni egy krémest, megteszem, de ez ha félévente egyszer előfordul sokat mondok. Az igényeim mások lettek, más ízek hoznak lázba és nem sóvárgok péksütemények után. Ehetnék bármikor, de ha egyszer megtanulod, hogy valami mérgező ha kicsivel nagyobb mennyiségben fogyasztod, akkor egyszerűen csak nem kívánod többé.

A lényeg, hogy a kezembe vettem az életem, és 100%-ig elégedett vagyok az eredménnyel. Nem volt egy egyszerű eljutni erre az útra, számos esetben álltam tehetetlenül egy helyzet előtt, teljesen elkeseredve, hogy miért történik ez velem. Ettől függetlenül hittem abban, hogy a megoldás ott van, csak meg kell érteni. Most végre jó ösvényen járok és minden egyes kis szenvedés az ide vezető út során, csak segítette a haladásom.

Hálás vagyok az életemért, és azért is ahogy élem!

 

Az én életmódváltásom története 2016. II. helyezett: Zirstein Zita

Nyilvánvalóan sokféle aspektusból mutatkozhat be az ember, ebben az esetben az tűnt a legjobb választásnak, ha megosztom veletek annak a szörnyű eseménysorozatnak a történetét, aminek ugyanakkor életem legnagyobb pozitív változását köszönhetem

 

Pár éve még egyike voltam azoknak a fiataloknak, akik azt hiszik, hogy a betegség csak az időseket érinti, rájuk nem vonatkozik, ők örökké élnek. Egyszerre naiv és arrogáns hozzáállásom az életmódomon is egyértelműen látszott: éjszakázások, a sport mellőzése, na meg az egészségtelen étrend.

Nem kell a legrosszabbra gondolni, nem étkeztem minden nap gyorsétteremben, de ha a mai fejemmel visszaemlékszem arra, hogy miket ettem, komolyan megdöbbenek. Hogy bírt el a testem ennyi nutellás fehérkenyeret?

 

2013-ban minden megváltozott egy borzasztó diagnózisnak hála. Intermedier és posterior uveitist állapítottak meg nálam, egy gyógyíthatatlan és potenciálisan vaksághoz vezető autoimmun betegséget, ami tulajdonképpen csak egy másik (gyakran még rosszabb) betegség tünete.

Hosszadalmas vizsgálatok, rémisztő lehetőségek és számtalan elhalt reménysugár után, 3 év alatt sem sikerült megtalálni az uveitis kiváltó okát. Ekkorra már folyamatosan kellett szteroidokat és kemoterápiás gyógyszereket szednem, kivették az epehólyagomat, eltávolították az összes bölcsességfogamat, megállapították, hogy alulműködik a pajzsmirigyem és inzulinrezisztenciára is hajlamos vagyok.

Az orvosom szerint kizártak mindent, amit lehetett, ő látszólag le is zárta ennyivel, én szedtem a gyógyszereket, a szemem pedig nem javult. De nem tudtam beletörődni, hogy ez már mindig így lesz, nem hagytam magam eltántorítani (és itt az 'én' alatt tulajdonképpen a sziklaszilárd hátországomat, a családomat és a barátomat is értem).

Még az IR-gyanú környékén elkezdtem rendszeresen sportolni és tartani az IR-diéta fő irányelveit: viszlát egyszerű szénhidrátok és össze-vissza zabálás! Ez remek hatással volt az általános közérzetemre, a bőröm állapotára és állóképességemre, de a szemem állapotában égbekiáltó változást nem hozott.

Később egy ételintolerancia teszt eredményeit és több belgyógyász javaslatát ötvözve váltottam a glutén-, tej-, tojás- és kukoricamentes, IR-barát étrendre. Emellett aktívan foglalkozni kezdtem a lelki békém megtalálásával és a szorongásra hajlamos attitűdöm levetkőzésével is, hiszen egyértelművé vált, hogy a stressz minden tünetemet képes még erősebbé tenni.

Szerintem rengeteget fejlődtem, és habár még hosszú út áll előttem, büszke vagyok magamra.

Kialakítottam egy fenntartható étrendet, ami változatos, egészséges és mindig új kombinációk és receptek kitalálására ösztönöz. Minden nap biciklizek, jógázok és időnként úszni is eljárok.

Lassan, de biztosan megtanultam elfogadni a betegséget, a tényt, hogy megváltoztatott és megacélozott, megtanított egészségesen élni és figyelni magamra, a testem és a lelkem jelzéseire. Ráadásul (ironikus módon?) élesebben és tisztán látom, hogy mit szeretnék és mik a céljaim, mint valaha.

Pár hónapja csoda történt: egy kedves és hihetetlenül lelkiismeretes orvos ismerősünk átnézte az összes leletemet és megállapította, hogy valószínűleg Crohn-betegségem van. Kezelni kezdett, megerősített a diétázást illetően is, a szemem pedig végre köszöni, jól van.

Konkrétan még sosem volt ilyen jól. Tudom, hogy brutálisan hangzik, de szerintem ember még sosem örült ennyire Crohn-diagnózisnak.

Ennek hatására elkezdtem blogot írni. Szerettem volna megosztani mindazt, amit tanultam és mindazt, amit még fogok.

Bemutatni, hogy lehet élvezni is egy olyan életmódot és diétát, ami a legtöbb embert megijesztené.

Szerettem volna erőt adni másoknak, bátorítani, inspirálni, hátha együtt még könnyebb megtanulni élvezni az életet úgy, ahogy van."

 

 

Zita Zirstein

Iratkozzon fel hírlevelünkre!