Égetően fontos: az otthonápolás

Richter Anna-díjra jelölték otthonápolási projektjével az orosházi szakápolót, Széni Dégi Fannit.

Nem szükségszerű, hogy az emberek szeretteik otthoni ápolását nyűgként, félelmekkel és bizonytalansággal teli, nehéz időszaknak éljék meg. Széni-Dégi Fanni célja egy olyan egységesített, szakma által hitelesített internetes oldal létrehozása, amely oktatóvideókkal, listákkal, tanácsokkal segíti az otthonápolást. Egy-egy szavazattal hozzásegíthetjük.

Széni-Dégi Fanni, az orosházi Dr. László Elek Kórház szakápolója mindössze 13 éves volt, amikor eldöntötte, olyan hivatást választ, amivel embereken segíthet. Elhatározásában nagy szerepet játszott, hogy beteg édesanyja az ő gondoskodására is szorult.

  

Fanni nap mint nap tapasztalja, hogy az elöregedő társadalom, a szociális otthonok túlterheltsége, a családok számára anyagilag nehezen kigazdálkodható privát házi ápolás egyre nagyobb terhet ró az egészségügyi rendszerre, a kórházi osztályok „telt házzal” működnek. Így az otthonápolás talán még soha nem került ennyire reflektorfénybe.

Az apoljonotthon.hu oldal segítséget nyújt majd többek között a betegek mozgatásával, fürdetésével, pelenkázásával, táplálásával, otthoni injekciók beadásával kapcsolatban. Ennek a tudásnak a birtokában a beteg életminősége nagymértékben javítható, otthonában, szerettei közelében, méltóságát megőrizve töltheti napjait, a család pedig támogatást kap, hogy szakszerű támogatóvá váljon.

Fannit az egészségügyi szakdolgozó kategóriában felterjesztették a Richter Anna-díjra, aminek a célja, hogy felhívja a figyelmet az egészségtudatosság, a társadalmi jólét fontosságára, inspirálja az egészségügy, kutatás, gyógyszerészet területein dolgozó szakembereket és a legjobb ötleteik – melyek munkakörülményeiket javítják – kivitelezéséhez anyagi támogatást nyújtson, megmutassa azokat a nagyközönségnek, segítse megvalósulásukat.

Az orvos, pedagógus, egészségügyi szakdolgozó, gyógyszerész és junior kategória zsűridíjasai mellett az online szavazás nyertese is Richter Anna-díjban és a projekt megvalósítására fordítható 4 millió forint támogatásban részesül.

A Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet honlapján mindenki megtalálhatja a szavazás menetét, a határidő március 12. vagy megteheti itt és most!

SZAVAZOK FANNIRA!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!